Hazel lakrésze

Two long years without you

A nyers, férfias, puszta erőre volt szükségem. Az Arne-ben lobogó tűz semmihez sem hasonlítható, a vadsága, a hevessége egyszerűen elveszi az eszemet. Gyönyörű férfi - a teste izmos, a kezei kemények, de gyengéden simítanak végig a bőrömön. Már a jelenléte felizgat, az energia, amelyet sugároz, megtölt, és felrobbant belülről. Mellette nőnek érezhetem magam, tudom, hogyha szétesem, összetörök, maga alá temet a gyönyör, ő ott lesz, összeszed, megment, majd újra összetör. Nem csupán megbízom benne, hanem szeretem is, vágyom is rá, az érintéseire, a hangjára. Minden egyes ébren töltött percemben arra gondolok, milyen lesz újra találkozni majd, s éjjelente róla álmodom, ahogyan testünk ismét összeforr, eggyé válik, ahogyan megint egymáséi leszünk, látjuk, érezzük, ahogyan a másikon úrrá lesz a kéj és a gyönyör.
Ismeri a testem. Tudja, milyen lassúsággal kell belém hatolnia, hogy a lehető legjobban megkínozzon. Az érzés, ahogyan megtölt, annyira hiányzott már! Sosem hittem volna, hogy két év ennyire sokat jelent majd ebben a hosszú életben. Csípőjének mozgása megvadít, és ha akarnám se tudnám elfojtani a belőlem feltörő kéjes nyögéseket. A csendet nehéz légzésünk töri meg, és olykor-olykor nyögéseink visszhangzanak a fülemben. Ez a melódia angyalian cseng, ennél nem hallottam még szebb dalt.
Pozíciócserénk által felülre kerülök. Szeretem, ha ő irányít, mivel minden napom evvel telik, és élvezem, ha ő vezet minket. Azonban örömmel kerekedem most felül én, mivel mohón mindenből szeretnék egy kicsit most. A csókjaiból, az érintéseiből, a nyelvéből, az ujjaiból, a férfiasságából. Minden porcikáját élvezni akarom, azt szeretném, ha minden lehetséges módon örömet okoznánk egymásnak. Olyan rég hallottam, ahogyan megszaporodnak a nyögései, majd minden összemosódik, s elélvez az ölemben. Nem vagyok hát képes sokáig húzni, kezének érintése a mellemen felvillanyoz, s gyorsabb tempóra kapcsolok. Érezni akarom őt magamban, teljes hosszában, minden egyes porcikáját meg akarom csókolni. Minél közelebb kerülök a kielégüléshez, annál rendezetlenebb a légzésem, a mozgásom. Ő is hasonlóképpen érez, látom rajta, hogy nem sok kell neki, és elmerül a gyönyör érzésében. Szeretem, mikor egyszerre megyünk el, még inkább isteni érzéssé varázsolja az orgazmusunkat. Belé kapaszkodom, a kidolgozott mellkasába, s mikor magával ránt a kielégülés, rögtön Arne után, átadom neki magam. A torkomból feltörő hangom megtölti a levegőt, s a testem lángba borul - képletesen. Remegek az élménytől, minden izmom görcsbe rándul, ahogyan végigsöpör rajtam a megkönnyebbülés. Nem tudok azonnal leszállni Arne-ról. Nem akarom, hogy máris vége legyen az érzésnek, hogy kitölt engem, hogy összeforrunk, de néhány másodperc múlva végül mégiscsak leszállok róla és mellébújok. Izzadt vagyok, és még mindig nem nyertem vissza teljesen az erőmet, de hálásan fogadom Arne csókját, amit az ajkaimra nyom. Szinte el is felejtettem már, mennyire édesen, forrón tud csókolni, még akkor is, mikor fáradt. Hálásan simítok végig a karján, a mellkasán, míg rendeződik a légzésem. Még mindig nem tetszenek a sebhelyei. Nem tudom, mi történt vele, de ezek alapján szenvedett. Sokat. Akármennyire is kielégítő volt ez a viszontlátás, tudni akarom, milyen szörnyűségeken ment keresztül. Talán miattam. Sőt, biztosan miattam, érzem. Keze a fenekemen állapodik meg, jólesően simulok a markába. Az arcát nézem, azt a gyönyörű arcát, amely annyira szívbemarkolóan ismerős számomra. Mellette könnyű megnyugvást találnom. - Nekem is kimondhatatlanul hiányoztál. - suttogom, s remélem, meghallja, amit mondok. Tényleg nagyon szükségem volt már rá, hogy lássam, minden nap egyre nehezebbé vált nélküle. El sem tudom hinni, hogy már itt van... Mint húsz éve, mikor végre újra egymáséi lehettünk. - Egyetértek. De szerencsére nem annyi időt töltöttünk távol egymástól. - sóhajtom nehézkesen. Az emléktől is kiráz a hideg, na, nem az újralátásétól, hanem a magányosan töltött évek emlékétől. Mióta megismertem, a világ kifakul, ha ő nincs velem. A keze a fenekemen megnyugtat, s jólesően sütkérezem testének forróságában.
- Az Udvar? - kuncogok fel halkan, aztán egy csókot nyomok a mellkasára. - Eléggé sok a teendőm mostanában, de jól megy a szekere, minden rendben. - mondom. Talán nincs így, nem tudom, egyelőre úgy érzem, minden a legnagyobb rendben. - Ugye nem mész el most egy darabig? - csúszik ki a számon aggodalmaskodva. Csak egy kicsit maradjon még velem, legyen az enyém. Csakis az enyém.

Two long years without you

Sosem gondoltam volna, hogy a viszontlátás ilyen édes lesz. Sőt, kételkedtem abban, hogy egyáltalán lesz viszontlátásunk. Az érintésével álmodtam, a vad, mélyfekete tekintetével, a nehéz sóhajaival, a testének minden apró rángásával. A hiánya őrjítő volt, egészen kiábrándító. Lassan vesztettem el a hitemet, a szerelmemet, a melegségemet, és egy kiöregedett, kegyetlen királynővé váltam.
Csókjaival azonban Arne újraélesztett engem, azt az oldalamat, amelyet több, mint száz éve megismerhetett, amely szerelmesen feküdt a hideg norvég estéken a karjaiban. Újra elérhettem a csúcsot az ő ujjai, az ő nyelve által, s egészen azóta egy teljes önkívületi állapotban vagyok, mintha meghaltam volna, s a lelkem kiszabadult volna. Ajkának minden egyes érintése visszahoz engem az életben, hozzá, s az ölében térek magamhoz. El sem hiszem, hogy mindketten belekóstolhattunk abba, amit két éve nélkülöznünk kellett.
Ajkaival akadályt állít nyögéseimnek, de mikor elkezd lejjebb is csókokkal elhalmozni, feltörnek belőlem az élvezet hangjai. Ki vagyok éhezve rá, úgyis, hogy nem olyan rég elégített ki - belőle tulajdonképpen sosem elég. Ujjai lábaim közé csúsznak, könnyedén, és egy hatalmas sóhaj szakad ki belőlem. Keze melleimet masszírozza, pontosan tudja, mennyire szeretem ezt. Remélem nem kínoz sokáig, mert nem bírnám ki. A csiklómon kőröz, és bár gyengéden csinálja, nyakamon megfeszülnék az izmok, ajkaim egy hatalmas O betűt formáznak. Szemeim félig lecsukódnak, ahogyan elmerülök az érintésében. Tudom, hogy ez csak észveszejtőbb lesz, mikor végre belém csúszik, de én már most élvezem, hangjaim adnak erről bizonyosságot Arne-nak. Végül ujjait is könnyedén belém csúsztatja, én pedig szaporábban kezdem nyelni a levegőt, fulladozom a gyönyörben. Nem sokáig élvezhetem őt, kihúzza magát belőlem, s feljebb mászik, a tarkóm alá nyúl és csókol, hevesen, mintha minden egyes szeretkezésünk emlékét tenné bele ajkaink táncába. Férfiasságával a csiklómat kínozza, s ha nem csókolóznánk, akkor hatalmas nyögés hagyná el égő ajkaimat. A nyakamat csókolja ezután, így hallhatja, amint kéjes nyögésekkel töröm meg a nehéz légzésünk monoton háttérzenéjét. Meddig akar még várni? Általában élvezem az előjátékunkat, az édes kínzást, de most képtelen vagyok másra gondolni csak rá, ahogyan bennem ring. Nem kell sok, hogy bekövetkezzen, lassan belém siklik férfiassága, érzem, ahogyan megtölt, mellkasom hihetetlenül magasra emelkedik, amint egy hatalmas levegőt veszek, majd ki is eresztem azt. Szépen lassan kezd el bennem mozogni, keze combomat markolja. Hajába túrok, élvezem apró csókjait, közöttük hangos nyögések törnek fel belőlem, de az ő hangja is jól hallatszik. Jól esik, ahogyan gyorsít a tempón, nagyon izgató, ahogy láthatom egyre sodródni az orgazmus felé, és vággyal teli arcára pillantani. A tekintete ugyanolyan sötét, mint nyugalmában, de látni rajta a vadságot, azt a fajtát, amelyet csak a testemmel tudok belőle előhozni. Ahogyan lassít, majd végül megáll, mély levegőket veszek, és kissé csalódott vagyok - mint egy gyerek, azonnal akarom őt, nem szeretnék többet várni rá. El akarok élvezni úgy, hogy bennem van. Mosolyából sejtem, mit fog tenni, és segítem mozdulatát. Elhelyezkedem, és leereszkedem, mélyre engedem őt, először lassan és megfontoltan mozgok, majd egyre gyorsabban mozgok rajta. Kezeimmel a mellkasát, hasát simogatom, combjain támaszkodom. Észreveszem ám, hogy Arne élvezi a látványomat, és kéjesen rámosolygok, de ezt a gesztust megtörik a kéjes nyögéseim, amelyek egyre hangosabbakká válnak. Hajamat, amely eddig a mellkasomon hullámzott, hátradobja Arne, és marka újra a mellemen van, érzem tenyerének vadító forróságát. A fejem hátrahajlik, ahogyan egyre inkább az orgazmus felé ringatózik a testem, de hallom a hangján hogy ő is hasonlóképpen érez, nem bírj már sokáig. Meg adom a végső lökést neki, érzem, ahogyan teste megfeszül alattam, és forrón belém élvez - ennyi kell nekem is, a hátam egy hatalmas ívben megfeszül, karjaimmal hátul kapaszkodom meg, torkomat egy mélyről jövő kiáltás hagyja el, testem minden izma egy jóleső görcsbe rándul, altestem lüktet, alig kapok elég levegőt, a fejem zúg. Mikor valamennyi erőmet visszanyerem, óvatosan leszállok Arne-ról, és pihegve melléfekszem, még mindig a gyönyörben fürödve. Bal kezemet a combján pihentetem, és mosolyogva tekintek fel, próbálom rendezni a légzésemet. Nem tudok megszólalni még, túl friss és heves volt az élmény.

+18

Two long years without you

AArne minden egyes mozdulatát, minden egyes hangját élvezni szeretném. Ez az a dallam, amerre a testem minden apró izma megrezdül, ez az a tánc, amelyet akaratlanul is eltáncolok, s egyedül ő tud vezetni a parketten. Mióta találkoztam vele, sosem vágytam másra. Minek, hiszen tökéletesen összeillünk, mint két kirakós darabka, melyek ha egyszer összekapcsolódnak, többé nem esnek ketté. Az elmúlt húsz év alatt akármennyire is távol voltunk egymástól, sosem éreztem őt messzinek, s lám igazam volt – most kezei alatt megbizonyosodhattam róla, hogy érzéseim és vágyaim mit sem változtak iránta.
Könnyen felizgulok, de érzem, ő is. Mikor hozzáérek már kemény, és megbolondít a tudat, hogy ezt én teszem vele. Jó érzés arra gondolni, hogy izgatónak talál, hogy ilyen hatással lehetek a testére. A vérem az ereimben száguldoznak, s ez részben ennek köszönhető - a reakcióinak, a hangjainak. Különösen a nyögései izgatnak fel nagyon, hangszínéért amúgy is rajongók, de kéjes, élvezettel teli nyögéseinél édesebb hangot se földön, se égen nem tapasztaltam még.
Kényeztetésemet borzasztóan élvezi. Ismerem őt már, tudom mik a gyenge pontjai, úgy gondolom legalábbis. Nem csak a lelkét, de a testét is sikerült felfedeznem, és ezt a tudást felhasználhatom most. Mikor melleim közé veszem őt, ő megkapaszkodik a medence szélében, másik kezével a hajamba túr - imádom, mikor belém kapaszkodik. Nincs is jobb érzés annál, mint amikor érezhetem, mennyire ki van, mennyire kíván, mennyire leli örömét a mozdulataimban. Megfeszül, levegőjét szaporábban veszi, így adja akaratlanul is a tudtomra, hogy jó munkát végzek - egyszerre hízelgő és kívánatos. Tovább megyek, hiszen tudom, mennyire rossz lehetett két éven keresztül érintetlenül maradni - hiszen magam is átéltem ezt a hosszú időt. Ajkaim közé veszem őt, és a teste szinte azonnal reagál. A fejét hátrahajlítja, és el tudom képzelni mit érezhet most - nem olyan rég magam is ugyanígy küzdöttem a gyönyörrel, amint nyelvével kényeztetett engem odalent. Jó érzés visszaadni neki. Kezével még vadabbul túr a hajamba, csípőjének mozgása egyre hevesebb lesz, s sejtem, lassan ő is túljut azon a bizonyos ponton. Testének hirtelen megfeszülését várom, s mikor végre eljön a pillanat, hagyom, hadd robbanjon szét benne minden. Forrón élvezik ajkaim közé, és végre újra megízlelhetem az örömét. Kevés ehhez foghatót kóstoltam az 500 évem alatt, a legtöbb íz nem annyira kielégítő és izgató, mint Ő. Tarkómat vadabbul markolja, s elég hosszan élvez el, aminek csak örülök. Örülök, hogy én csalhattam ki ezt belőle. Mikor lenyugodni látszik nyelek egy nagyot, és letörlöm az arcom a medencém vízében, mind eközben lopva rá-rápillantok Arne-ra. Lassan felül, s a kezét nyújtja nekem, hogy kihúzhasson a vízből, én pedig örömmel mászok az ölébe, élvezem a csókját, a bőrömet égető napfényt, a szellő cirógatását libabőrös testemen. Mint egy éhező, úgy kívánom Arne-t.
Így állunk fel, s megyünk az ágyam felé. Még tegnap olyan hidegnek éreztem, most pedig ahogyan Arne háttal lefektet rá, miközben ajkaink egy pillanatra sem válnak el, úgy érzem azonnal meggyulladok. Ezt a kis időt, amelyet pihenéssel töltünk sem pazaroljuk el, s egyből érzem, ahogyan ujjai a combomon játszanak, másik kezével pedig a mellemet markolja. Hatalmas sóhaj szakadna ki az ajkamon, ha az övé nem tapadna rá az enyém, így csupán hevesebben csókolom érintései nyomára. Bókjára belemosolyogok a csókunkba, de nem hagyom, hogy ez kibillentsen, néhány pillanat múlva újra belemélyülök nyelvünk vad táncába. Jól esnek bókjai, főleg mert tudom, hogy komolyan gondolja őket. Az üres, illedelmességből elejtet bókokat meghagyom a királynőnek, ma este Hazel vagyok - a tündér, akibe Arne beleszeretett.
Ajka elkalandozik, nyakamat csókolja, a kulcscsontomat, belőlem pedig egyre csak szakadnak ki a mély levegők. A mellkasom vadul emelkedik s süllyed, majd mikor nyelve a mellbimbómra siklik, egy hatalmas sóhaj is kiszökik ajkaim közül. Nyelvével köröket ír le rajta, s úgy érzem minden idegvégződésem kikapcsol, s csak a lüktető mellbimbómat érzem. Kezei lassan a combjaim közé csúsznak, s érezheti, hogy őrületesen fel vagyok izgulva már. Lábaim kissé szétnyílnak, hogy közelebb férkőzhessen, ő viszont nem sieti el a dolgokat, fogaival megkaristolja a legérzékenyebb pontomat, szívogatja azt, hol gyengéden, hol erősen. Teljesen megőrjít ezzel, s nem tudok mit tenni, két levegővétel között nyögdécselve kérlelem őt, nagyon kívánom már az érzést, ahogyan bennem van, ahogyan együtt mozgunk.
- Arne... Kérlek... - hangomon hallhatja, hogy teljesen kivagyok, és a testem, az élvezetem rajta áll. Bármit megtehet velem, mert hagyom, képtelen lennék leállítani őt.

+18

Two long years without you

Tudom, hogy Arne élvezi, ha én is élvezem. Számára fontos, én hogyan élem meg az együttléteinket, s ha teheti, mindig engem elégít ki először. Az első pár alkalommal egészen zavart ez, nem tudtam miképp reagáljak rá, mivel az előtte lévő tapasztalataim alapján ez igazán szokatlan dolognak számított. Féltem, hogy nem tart elég jónak, határozottnak, kielégítőnek. Hiszen nem volt sok mintám, amihez hasonlíthattam volna a reakcióit, a mozdulatait, a nyögéseit. Eleinte eléggé ügyetlenke voltam, de úgy érzem megérettem a figyelmes érintései alatt, s mint egy jó bor, az idővel lettem egyre finomabb. A hosszú idő, melyet egymástól távol töltöttünk, még inkább azt éreztette velem, hogy nála jobb partnerre sosem lelek - talán mert mindent tőle tanultam, a testem hozzá igazodott, az idegvégződéseim rá érzékenyek kizárólag. A szívverésem az ö szívének ritmusát vették fel, s úgy érzem két alatt ez a kapcsolat mit sem változott közöttünk. Annyira távolinak tűnik az az idő, mikor hiányoltam, sőt, az idő maga is olyan távolinak tűnik - mintha nem létezne, a tér kizárólagos állandóságában zárva élveznénk egymás testét. Nem bánom. A hiányától már kezdtem kihalni, lassanként elszállt belőlem az élet. Mióta megpillantottam, apránként visszanyertem önmagamat is, ahogyan ajkai egyre közeledtek a combjaim közé, megvadulok. Látom rajta, hogy ő is élvezi, hogy ő is fel van izgulva, s alig várja, hogy egymáséi lehessünk, bennem lehessen, együtt ringatózhassunk.
Arra azonban még várnunk kell.
Érintésemet egyből egy sóhajjal jutalmazza meg, a borzongása rám is hatással van. Testének apró mozdulataiból tudom, hogy neki is mennyire hiányoztam, hogy mennyire akar, és hogy milyen rég volt orgazmusa már. Sosem áltattam magam régebben sem, sejtettem, hogy neki a nők alkalmi játékszerek, s elég sokat játszadozik, de elég régóta már nem volt szabad ember, így meg szeretném neki adni azt, amiből a legnagyobb hiányt szenvedte. Marka a fenekembe mélyed, a világ egyik legjobb érzése ez. Csókunk nem folyamatos, meg-megszakítja, s amint kezem elkezd mozogni férfiasságán, a testén érzem apró rángásait, rekedtes nyögéseinek forróságát érzem a saját bőrömön. Mikor ujjaival megállít engem már sejtem mit szeretne, suttogására elmosolyodom. Végignézem ahogyan kimászik a medence szálára, ahol nem is olyan rég én élveztem el, s követem őt a tekintetemmel és a testemmel egyaránt. Jobb kezem a csípőjén pihentetem, a balt a jobb combján, így adok egy apró csókot a férfiassága hegyére. Ránézek az arcára, vajon élvezte el, de nem sokat időzök ezen, a két mellem közé ölelem őt, és néhány mozdulatot teszek így -
érezni akarom, ahogyan az őrület határán átbillen. Nem sokáig kínzom őt így, habár szeretném még agóniájának szimfóniáját hallgatni. Lassan a számba veszem, megízlelem őt újra. Pontosan olyan, amilyen emlékeimben volt, és ez valamiféle megnyugvással tölti el a lelkem - a testem evvel ellentétben teljes izgalomban van. Nyelvemmel kőrözök rajta, egyre mélyebbre megyek, majd lassan elkezdem mozgatni a fejemet. Jobb kezemmel heréivel kezdek játszadozni, gyengéden, de mégis határozottan masszírozom őket. Remélem elérem evvel a kellő hatást.
Mikor érzem, hogy nem sok kell már neki, hogy elmerülhessen a gyönyör tengerébe, gyorsítok a tempón, ujjaimmal rásegítek. Szívesen kínoznám még egy kicsit - csak egy nagyon kicsit - de el sem tudom képzelni, mennyire kívánhat most, mennyire ki lehet éhezve már rám. Hiányzott már az az érzés, ahogyan a testének minden egyes apró izma megfeszül, s ahogyan hirtelen kirobban belőle minden. Ha itt az idő, hagyom, hogy a számba élvezzen - olyan rég kóstolhattam őt már, nem fogom most kihagyni.

Two long years without you

A keze a combomon, az ajka a bőrömön, mint valami drog, felpörget. Ujjaival a kőkemény mellbimbómat kényezteti, az élvezetektől túlcsordulva számos torokhang, nyögés hagyja el ajkaimat. Szeretem, ahogyan hozzámér, különösen a kebleimhez. Olyan gyengéden, de mégis határozottan tud megérinteni, ahogyan soha senki. Két évig kellett tűrnöm a hiányát, az érintetlenséget, s egészen úrrá lett rajtam most a nagybetűs vágy, amint megcsókolt. Minden testrészem életre kelt, s a vér a fejemből a combjaim közé áradt, így el is vesztettem a gondolataim fonalát. Úgy sincs rájuk szükségem most. Elég ha az érzékeim élesek, a bőrömön érezhetem a bizsergést, a szívem szaporábban verhet, mikor óvatosan arrébb tolja a lábaimat, hogy hozzám férjen kényelmesen.
Mikor ajka végre eléri a legérzékenyebb pontomat, egy hatalmas sóhaj szakad ki belőlem, mintha egészen ezidáig visszatartottam volna a lélegzetem. Kirobban belőlem minden, és karjaim azonnal remegésbe kezdenek. Annyira, de annyira hiányzott már! A csiklóm érzékeny már, így minden szívással egyre inkább közelebb kerülök az édes véghez. Tudom, hogy Arne szeret kínozni, szereti, ha lassan juttathat el a csúcsra, és akármennyire is türelmetlenül vonaglok a medence szélénél, most sem fog rajtam könyörülni. Itt nem királynő vagyok, hanem egy nő, egy test, amely Arne ajkának ritmusára mozog. Egy hegedű, amelyen nyelvével játszik egy olyan dallamot, mely túlontúl tetszik nekem.
Kezemet megragadva azt a csiklómhoz vezeti, s én mosolyogva az alsó ajkamba harapok. Szereti nézni, ahogyan örömet okozok magamnak, én pedig mást sem csináltam az elmúlt két évben, csak az ő emlékképeire értem magamhoz. A rengeteg éjszaka, amelyet magányosan töltöttem, s a rengeteg fantázia, amelyben ő szerepelt, ahogyan hozzám ér, belém hatol, testével körülölel. S most itt van, tényleg megtörténik, ujjai lassan belém siklanak, és egy hangos nyögéssel köszönöm meg neki. A gerincem olyan szögben hajlik hátra, amely egyenesen ördögi, a karom alig bírja megtartani a súlyom. Egyre beljebb kerül, én meg egyre inkább elveszem a gyönyörben. Ujjaim sebesen kényeztetik a csiklómat, ez egy olyan mozdulat, mely már beleégett a csukló izmaimba, s egy pillanatra sem hagyom abba. A szemeim lecsukódnak - kizárom a külvilágot, és csak arra koncentrálok amit érzek. Így is tudom, hogy Arne élvezi a látványt, a nyögéseim hangját. Minden pillanattal, minden mozdulattal egyre közelebb kerülök az orgazmushoz, a mellkasom felnyúlik az ég felé, az ujjaim belemélyednek a fadeszkákba. Bőrömön a víz helyett izzadtságcseppek jelennek meg, nyakam megfeszül. A levegőt egyre szaporábban veszem, lassan már egyszerre fújom és szívom is be. Nem soká elérkezik a pillanat, minden izmom megfeszül, Arne pedig tovább kínoz, még egy ujját belém helyezi, gyorsít mozdulatain. Egyre hangosabban szakadnak ki belőlem az élvezet hangjai, míg végül teljesen önkívületi állapotba kerülök; minden izmom megfeszül, a nyakamon kidagadnak az erek, a lábujjaim görcsösen behajlanak; s elérem a csúcsot, érzem hogy felrobbanok. Elfekszem a padlón, a hátam a vizes földet éri. A torkomból felszakadó sikoly lassan hal el, ahogyan kiélvezem az engem elárasztó gyönyört. Az orgazmus hullámai végigsöpörnek rajtam, úgy lüktetek, ahogyan a gyönyör diktálja. A szívem még mindig hevesen ver, de a szememet azóta sem nyitottam ki. Nagy levegőket veszek, a mellkasom vadul emelkedik és süllyed. A világ megnyugodni látszik; már nem látok fehér csillagokat csukott szemhéjamon, a fülemben nem zúg többé már semmi, csak Arne lélegzetvételét hallgatom. Megpróbálok lassan feltápászkodni, s ha Arne engedi, körülölelem a nyakát a bal kezemmel. Lassan, belé kapaszkodva visszaereszkedem a vízbe, mely hűvösnek hat a forrongó bőrömön, s hozzásimulva jobb kezemmel végigsimítok az ágyékán. Most ő következik.
Ujjaimat egyenként végighúzom teljes hosszán, óvatos kört téve a hegyén. Ajkaimat az övére tapasztom, még érzem a saját ízemet rajta. Nem csókolom hevesen, inkább nyugodtan, hogy azt érezze kiváltképpen, ami a víz alatt történik. Gyengéden rákulcsolom az ujjaimat, és kezem elkezd mozogni rajta. Érezni akarom, ahogyan élvezi érintésemet, ahogyan összetörik a két év súlya alatt. Én is meg akarom váratni, nem sietem el a dolgot. Másik kezemmel a combhajlatát simogatom, a lábaimmal próbálok közel maradni hozzá. Lassú tempóval indítok, testének minden egyes izomrándulását érezni akarom. A saját testem türelmetlenül várja már, hogy összekapcsolódjunk, de ahogyan ő is kínzott engem, úgy én is visszaadom neki.

+18

Two long years without you

E szavak, melyek kívánatos ajkait elhagyják, kifacsarják a szívem. Bezárták őt. Kínozták. Gyötörték. Mindezt miattam, mindezt én hoztam a fejére. A bűntudat lassan kúszik fel a testemen, s eléri a torkomat, szorongatja, szúrja, s egy hatalmas gombóccá gyúrja össze magát, hogy alig kapjak levegőt. Ha nem is a saját két kezemmel, az elhangzó parancsaimmal, de meg fogom őt ölni. Én leszek az oka a halálának, a vesztének, s azt nem élném túl. Ha soha többé nem láthatnám őt, nem ölelhetném, nem csókolhatnám... Megölném magam. Egy acéltőrt döfnék a szívembe, a saját kezemmel, hogy leereszkedhessek mellé a túlvilágra. Ott már valóban semmi sem szakítana el minket egymástól. Ott már nem bánthatnám őt már.
Meg sem próbálok hát mukkanni. Ő sem szeretné, ha viszontlátásunkat tönkretenném az aggódásommal, ha megfékeznénk magunkat, a testünket, az ösztöneinket. A helyszín tökélye, a remegő tagjaim, a vágytól terhes levegővételem elárulja, hogy nem parancsolok a testemnek, őszintén, nem is akarok. Ez a gyötrően hosszú két év olyannak hatott, mint az első huszonkettő. Nem csak hosszúságában, hanem magányában is. Huszonkét éves koromig nem kerültem kapcsolatba férfivel, nem csókoltam meg senkit, még csak meg sem simítottam őket. A tündérek világában, főleg a születésem időpontjában, a szerelem egy múlandó dolog volt, egy apró nyári szellő, egy rövidke zivatar, amely olyan gyorsan távozott, ahogyan érkezett. Egy tündér csodálatos nyarat töltött együtt szerelmével, majd a tavasz beköszöntével már más oldalán nevetgélt a folyóparton elterülve, szerelmesen. A szabadság, a vidámság, a könnyedség, a változás, ez jellemzi a tündérszerelmeket. Az elsöprő szenvedély, mint egy oxigéntől megfosztott tűz, fellángol, s abban a pillanatban felemészti önmagát. Vannak kivételek, persze, mindig vannak, de az a kevéske pár, akik évtizedek, évszázadok óta együtt vannak, ritkaságnak számítanak. A tündérek szabad életviteléből adódóan a testi örömök keresése partnertől független. Mi nem ígérgetünk, csak élvezzük egymás társaságát, amíg tart a légyott.
Ezért is annyira kivételes, és erős a szerelem, amelyet ez iránt a férfi iránt érzek. Én magam nem osztoztam a szexuális ösztöneim kiélésében annyi tündérrel, Arne előtt csupán ketten kapták meg a testem, de nekik sem adtam át mindent, most viszont ő azt tehet velem, amit csak akar. Első közös éjszakánktól kezdve megszállottja lettem érintésének, mozdulatának, az ízének, és minden együttlétünk után úgy érzem, újjá születtem. Szétszakadok, s idő kell, mire újra összerakom magam, addig is a gyönyör tengerében mártózom meg. Néha azt kívánom, bárcsak örökké ebben a mámoros állapotban maradhatnék.
Csókunk alatt keze felsiklik a bőrömön, megborzongatva engem vele. Mellembe markol, mire én a csókunkba nyögök kéjesen, teljesen a vágy rabjaként. Ujjaim a hátára siklanak, izmaiba kapaszkodom, mintha zuhannék, és meg kellene magam tartanom, különben örökre beleveszem a végtelen szénfekete univerzumba, amely a szemhéja mögött rejlik. Olyan rég volt már...
Ereje nem lep meg, amivel könnyedén kiemel a medencéből, s egyből dideregni kezdek. Bőröm ég a vágytól, s bár jelenleg nyár van az udvarban, nem érhet fel azzal a tűzzel, ami bennem tombol. Testemről lehulló víz körbeáztatja a fapadlót, s egy glória-szerű nyomot hagy körülöttem. A fejem hátrahajtom, ahogyan Arne ajkai a combomat kóstolják, s jobb kezem a férfi hajába túr, a tincsei az ujjaim között csordulnak ki, s belé kapaszkodom, különben elszállok. A lábam remeg minden csókja után, s a nyakam már fáj, ahogyan hátranyúlik.
- Ó, Arne... - mondom rekedtes hangon. A kínzását már nem sokáig fogom bírni, s csak remélhetem, hogy ő is lassan megőrül a várakozástól. Egyik kezemmel az övé után nyúlik, s ha engedi, lassan felvezetem a testemen, a combomon keresztül a hasamon át egészen a mellemig. A forró tenyere csodás érzés a hűvös mellem finom bőrén, s a légzésem egyre szaporábbá válik.

+16

Two long years without you

A víz lágy hullámai simogatják a testemet, s hűtik, hiszen Arne közelségétől szinte felgyulladok.  Ég bennem a tűz, a megkönnyebbülés, a szeretet és a gyengédség lángja, melynek nyelvei belülről csípnek bele a mellkasomba, a combjaimba, az ujjbegyeimbe. Minden érintés apró villámcsapásként ér, de egyik sem fogható ahhoz a viharhoz, amely bennem dúl. Annyi mindent szeretnék mondani, annyi minden átcikázik az agyamon, de egyetlen értelmes szót sem tudok megformálni, hangszálaim cserbenhagynak. Finom csókja életre kelt, ahogyan a tápláló talaj s a friss víz új erőt kölcsönöz a virágoknak. Az elmúlt két évben olyan voltam mint egy kiszáradt sivatag, mely porzik, felszíne megrepedezik, s életnek nyomát nem találni rajta - ajkának íze a zivatar, melyről már le is mondott a táj egy ideje. Egészen addig el sem hiszem, hogy ő az, amíg meg nem csókol, azzal a gyengédséggel, ahogyan senki más nem tud, s már elhiszem, hogy ő az. Nincs okom kételkedni. Tudom, bizonyosan, hogy ő az, s egy árva könnycsepp lecsordul az arcomon. Mennyit vártam erre a pillanatra! Kezei végigsimítanak rajtam, egy újabb csókba húz engem, s teljesen beleveszek. Sosem akarom elengedni őt, örökké ebben a medencében szeretnék ilyen közel lenni hozzá, élvezné az érintését, a testi kapcsolatunkat. Keze a tarkómon, az én kezem a mellkasán, lábaim összekulcsolva a derekán. Hozzábújok, arcomat a nyakába temetem, s még mindig nem bírok szóhoz jutni. El sem hiszem, hogy eddig nem repedt meg az álcám, nem zuhantam össze, s a Birodalom élén tudtam állni, uralkodni. Tulajdonképpen halott lélekkel vezetni a népemet. Néhányukat egyenesen a halálba.
Mi történt a férfimmal? Az én szerelmemmel? Ki tette ezt vele? Nem véletlenül volt távol ennyi ideig, nem maguktól jelentek meg a testén ezek a sérülések. Biztosan miattam volt, s belehalok a gondolatba, hogy miattam kínozták. Sosem bocsájtom meg magamnak, nekem kellett volna a helyében lennem. Amióta csak ismerem fájdalmat okozok neki valamiképp, először a titkaimmal, majd most az én biztonságomat helyezve előrébb a sajátjánál. Miután közel engedett magához másodszor is, megfogadtam magamnak, hogy sohasem árulom el. Nem hazudhatok, így - bár önmagamat verném át, ha megszegném a szavaim - biztosítottam, nehogy megint összetörjem a szívét. Úgy néz ki, nem elég magam ártalmaitól távol tartanom őt, hanem valahogyan meg kell óvnom őt a külvilág fenyegetéseitől is. Az Istenit neki, van egy egész hadseregem, mégsem tudtam felkeresni őt sehogy sem, nem tudtam megtalálni őt a nagyvilágban, mikor szüksége lett volna rám! Milyen királynő vagyok én? Mennyit is ér igazán a haderőm? Miért áltatom magam, hogy erős faj vagyunk?
- Annyira hiányoztál. - súgom a nyakába, s egy csókot nyomok rá, ajkaim a bőrén felejtem, ott pihennek. Két karommal szorosan magamhoz szorítom őt, már nekem fáj, ahogyan testünk egymásnak préselődik, melleim a mellkasának, hasam az övének simul.
- Hol voltál? - kérdem elfúlva. Sosem érdeklődtem hiányzásának okáról eddig, megértettem, hogy vannak feladatai, nekem is vannak, s bár nincsenek egymás előtt titkaink, van amiről jobb, ha nem tudok, hacsak ő nem gondolja szükségesnek. Természetesen mindig meghallgattam, ha ő akart mesélni, s mindig válaszoltam, ha a Birodalom ügyeiről kérdezett, magamtól azonban legszívesebben kettőnk dolgáról beszéltem. Sőt, szívesebben használtam ajkaimat másra.
Olyanok vagyunk, mint két összebújó magzat egy anyaméhben, a víz tökéletesen körülölel minket, a hullámok lágyan ringatnak minket. Egy apró, sebezhető gyermeknek is érzem magam. Kiszolgáltattam magam Arne számára maradéktalanul,
- Ki művelte ezt veled? - kissé elhúzódom, hogy a szemébe nézhessek, így kérdezem, s remélem érti, hogy a sebhelyekre gondolok. Ha még élnek, ezt nem hagyhatjuk megtorolatlanul, s magam gondoskodom arról, hogy egytől-egyig halottak legyenek. Akkor is ha ezer tündérembe kerül. Akármennyire is szeretném ezt eltemetni magamban, letagadni, elfojtani, de én elsősorban nem uralkodó vagyok, hanem egy szerető. Nem szabadna ilyen hibába esnem, nem szabadna engednem az érzelmeimnek, de hogyan is zabolázhatnám meg a feltörő megkönnyebbülést?
Ha válaszol, megcsókolom őt, ezúttal én kezdeményezek, és igyekszem addig elhúzni nyelvünk táncét, ameddig csak lehet. Ráérünk kigondolni, hogyan is tovább. Számítson csak az itt és most.

Two long years without you

Megkönnyebbülten távozom a tróntermemből, hiszen mára le tudtam minden tennivalómat, mint királynő. Mikor először foglaltam helyet a trónon, nem hittem volna, hogy ennyi, számomra érdektelen dologgal kell majd foglalkoznom, de a diplomáciai ügyletek sorának a végét sem látom sohasem, csak egyre többen és többen szeretnének elém járulni, beszélni velem, szövetséget kötni. Ezer más dologgal foglalkoznék szívesen, de sajnos erőimet folyamatosan a világban zajló változások kötik le, ahelyett, hogy arra koncentrálnék, ami igazán fontos lenne. Királynőként félre kell tennem a személyes érdekeimet és azt néznem mi a jó a Birodalomnak. Követtem már el hibát, nem is olyan régen, mikor közel ötven harcosomat küldtem a halálba az érzelmeim által vezérelve, megtörten. Ám egy királynő nem kormányozhat megtörten, így lassan megtanultam félretenni a szívemet, s a szabad kezet adtam az eszemnek. A logikának, ésszerűségnek kell győzedelmeskednie, nem pedig a szerelemnek.
Ahogyan az indák övezte folyosón haladok végig a lakosztályom felé, két lovagom kíséretében, a gondolataim elcsatangolnak. Húsz éve visszakaptam a férfit, akit szeretek, s bár lassú folyamat volt, míg újra közel engedett magához, száz év után újra boldog voltam, újra önmagam. Úgy éreztem teljes vagyok, s bármi problémám akad a világban, nem kell félnem Arne megoldja. Valóban, miután megölte a királynőt, s előadta a színdarabot, melyet ketten írtunk, nem hagyott magamra. Mellettem maradt, amíg sikerült biztosítanom és megerősítenem az uralmamat, amíg mindenki tiszteletét ki nem vívtam, s el nem hárult minden közvetlen fenyegetés. Azután persze néha hosszabb időkre elváltak útjaink - neki a világot kellett járnia, nekem pedig az udvart kellet igazgatnom, ami eléggé energiaigényes, s felemésztette a legtöbb időmet. Nem is tudom, mikor voltam képes jobban koncentrálni az udvaromra, mikor a közelemben volt, vagy mikor messzi vidéken járt. Mindig csak az ő arcát vélem felfedezni mindenkiben, aki szemben jön velem, s csalódok, ha végül felismerem, hogy tévedtem. Van, mikor három hónapra is itt hagyott, és minden nap egyre nehezebben keltem fel, s határoztam el magam, hogy elvégezzem a teendőimet. A szolgálóim első néhány alkalommal aggódva érdeklődtek a kedvetlenségem okáról, de elhessegettem őket, s most már nem is hederítenek rá.
Pedig az elmúlt két év kétségbeesett aggódással telt számomra. Mikor ér már vissza, mikor láthatom őt újra, mikor érinthetem bőrét, hallhatom hangját? Hihetetlen volt számomra, hogy újra elvesztettem őt, mikor már elhittem, hogy örökké az enyém lesz. Bármit megadtam volna, hogy csak annyit tudhassak biztosra, hogy él, de semmi hírem nem volt róla. Egy ideig tűrtem, s tűrtem, de aztán nem bírtam tovább; a saját harcosaimat küldtem a megmentésére. Nem lett volna kötelességem, hajdani egyezményünk része nem volt, hogy megmentjük őt, csak hogy mellé állunk, ha kell, de ezt inkább magamért parancsoltam. Nekem volt rá szükségem.
Hiányához hozzászoktam. Titkon remélem, hogy él még, hogy újra láthatom, még annak is örülnék, ha biztosan tudnám, hogy halott. A bizonytalanság gyilkosa a legkegyetlenebb, addig kínoz, míg magad nem könyörögsz a végért.
A lakosztályomhoz érve elbocsájtom a lovagjaimat, s királynői maszkomtól megszabadulok. Az eltökélt arcomat a kedvetlen veszi át, s lehajtott fejjel közeledem a kertemhez. Még a gyönyörűséges virágaim látványa sem segít már rajtam...
Felpillantok.
A medencém vize fodrozódik, de nem azért, mert egy levél hullott felszínére, hanem mert Ő ül benne. Nem hiszek a szememnek, csak állok, s figyelem őt. Nem lehet ő. Valaki át akar verni. A látvány túlságosan sok, képtelen vagyok feldolgozni, az érzékeim egyszerre élesednek ki s tompulnak el.
A lelkem egyre csak üvölt a boldogságtól, s legszívesebben beugranék mellé, a régi Hazel legalábbis ezt tette volna, de én már a Királynő vagyok, aki nem teheti ezt meg. Lassan lépdelek felé, félek, elvesztem az egyensúlyom félúton. Teste tele van vágással, szúrással, s félek elképzelni mi történhetett vele ezalatt a kínzóan hosszú két év alatt. Torkomban egy hatalmas gombóc nő, olyan érzés, mintha egy fej rózsa fojtogatna.
Egészen a medence széléig sétálok, s még most sem hiszem el, hogy nem egy illúzióval van dolgom. Lehet megmérgeztek, s lázálmomban látom megint vágyaim férfiát magam előtt.
Nem baj, legalább boldogan halok meg.
Ha köszönt, akkor is szó nélkül veszem le a ruhám, óvatosan, s a földre hagyom, hadd hulljon le a földre. Leguggolok, s úgy mászom be mellé, egészen közel hozzá, s végig simítok a legnagyobb sebén.
- Arne? - kérdezem hitetlenkedve, reménykedve, reszketve.