Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor, javier
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Az Intézet udvara
firkálta:  Sara Ravenscar
Vas. Jan. 21, 2018 8:43 pm-kor

Holly ♛
firkálta:  Simon Lewis
Vas. Jan. 21, 2018 6:45 pm-kor

Olasz étterem
firkálta:  Venus Cooper
Vas. Jan. 21, 2018 4:39 pm-kor

Jamie Dornan
firkálta:  Holly Biersack
Szomb. Jan. 20, 2018 7:04 pm-kor

Partner-kereső
firkálta:  Alexander Lightwood
Szomb. Jan. 20, 2018 4:24 pm-kor

Nappali
firkálta:  Katherine Wright
Szomb. Jan. 20, 2018 4:08 pm-kor

Utca
firkálta:  Katherine Wright
Szomb. Jan. 20, 2018 11:43 am-kor

Alec Lightwood
firkálta:  Clary Fray
Pént. Jan. 19, 2018 2:34 pm-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Blaire Marino
 
Venus Cooper
 
Gabriel Sinclair
 
Clary Fray
 
Cerviel
 
Sara Ravenscar
 
Alexander Lightwood
 
Lucifer Morningstar
 
Silvius S. Hildenborough
 
Vivian Avery Salomon
 

Share| .

Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Vas. Jan. 14, 2018 5:55 pm Gabriel Sinclair
Blaire & Gabe


574


táncolás






- Egyébként Blaire vagyok és nem szeretem a cappuccinot.
Akaratlanul is a lányra pillantok, ezüstkék íriszeimben öröm csillan. Végre egy spontán mondén! Ilyen is ritka. A kifejezésére elnevetem magam, halkan és mindössze egyetlen pillanatig tart csak a dallamos hang. Nem célom kikacagni, mindössze csak jókedvre derít a jelenléte. Üdítően hat az enyhe szertelensége, és ez ritka. Cornelia van tőle tízszer nagyobb hatással rám noha eddig csak az aggodalom volt ennyire erőteljes irányában. Egy pillanatig eltűnődöm azon vajon meg fog-e ez valaha változni, majd úgy vagyok vele, jobb ezen máskor rágódnom. Nem itt és nem most.
- Üdv Blaire. Én Gabriel vagyok.
Mindössze a számhoz emelt bögre felett biccentek irányában, miután kézfogásra nem nyújtotta jobbját. Kinőttünk ugyanis a rég letűnt kézcsókos időszakból (bár meg kell hagyni szerettem a tizennyolcadik századot minden szépségével együtt) és a női egyenjogúság vívmányai célt értek. Egyenrangúak a kormány, egymás és Isten szemében is (na nem mintha ez utóbbi valaha kérdés lett volna) szóval megvan a szabad akarat joga. Én pedig nem kezdeményezek erkölcsi és illemi szempontok szerint hacsak ő maga nem teszi. Mégis érzem, szükség van erre a minimál kis megerősítésre.
A korty lassan indul útnak torkomon a maga enyhén forró mivoltában, ami kellemes a kinti enyhén csípős reggeli levegő után. Kiélvezem a pillanatot, amit a kávé és immár a jó társaság ad. Igazából úgy tűnhet, mint aki a napot lopja, pedig... hát ezer éve voltam utoljára ténylegesen "szabadságon". Mi arkok valahogy csakis a kötelességünknek élünk és ha már Mich rám passzolja át a saját küldetéseit legalább ennyi magamra szánt idő jár... Ez a lány úgysem fog rám két óra múlva emlékezni és amúgy is... ártalmatlan szórakozás. Semmi több.
- Biztosan fontos munkája lehet, ha ilyen erős italra van szüksége.
A feltevésre egy pillanatig néma csenddel válaszolok és egy sejtelmes mosolyt eresztek meg felé. Hamisan szégyellőset, mintha csak édes kis semmiség lenne amit közlök, pedig tudom nagyon de nagyon jól milyen hatással van a cégem neve az emberekre. Mennyire benne van a köztudatba és mennyien szeretik. Vagy épp utálják...
- Jelenleg? A bögre szorgos emelgetését nem mondanám épp annak. De... amennyiben az Apple Inc. vezetése annak számít... akkor mondhatjuk, hogy igen.
Szavaim után várom a kitörő lelkesedést vagy a mély lehurrogást. Jól tudok olvasni minden angyali behatás nélkül az emberi reakciókban. Mellesleg meglep hogy nem ismert fel azon nyomban az újságcikkekből. Jó mondjuk nem hibáztatom, ritkaság hogy New Yorkban tartózkodom hosszabb ideig. Maximum ha cég érdekei úgy kívánják, de akkor is a legjavát Cerviel-re bízom. Ám most... most Maxwell miatt kénytelen vagyok jópár hónapos home office-t végezni a nyugati part helyett a keletiről. Nem mintha nem szeretném a várost. Megvan a maga szépsége, szeretem a nyüzsgését, a folyton lüktető mivoltát. A hosszú utcákat, a vizet, a Central Parkot, a Szabadságszobrot, a belváros forgatagát, ó még magát az átkozott dugókat is! Taylorral mindig jót lehet beszélgetni a limo hátsó ülésén ha éppen nem a számadatok, statisztikák vagy a könyvelési anyag szippant magába...
Persze erről a mellettem ülő lány mit sem tudhat. Elsőre tűnik inkább egy bájos kis jogásznak vagy orvosnak, semmint egy világutazó típusnak, noha szépsége magával ragadó. Figyelmem nem kerüli el a borzongása, amit talán az újra kinyíló kávézó ajtaja okoz az azon keresztül beszökő hideg levegőnek köszönhetően...
- Öhm, jól van? Nem fázik?
Hangomban enyhe aggodalom vegyül, mert hát igaz a Starbucks előnye hogy gyors de nem épp száz százalékosan vendégbarát. És már készülök hogy ha kell, felajánljam a székem karfáján pihenő zakómat, mert nekem jelenleg nincs szükségem rá.










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Insitute

Csatlakozás ideje :
2017. Mar. 11.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Vas. Jan. 14, 2018 11:16 am Blaire Marino
Blaire && Gabriel
Így visszagondolva, halál komolyan jó, hogy nem cappuccinot kértem, bár miről is beszélek, meg sem fordult a fejemben, hogy azt kérjek, egyszerűen nem az én világom. Persze az édes dolgokért odavagyok, de éppen ezért maradok a karamellás macchiato mellett. Persze nem egy nagy koffeintartalmú ital, de mivel nemrégiben frissültem fel az utcában, nem is nagyon igénylek koffeint. Egyébiránt pedig, nem is szoktam koffeintartalmú italokat fogyasztani, ha mégis, akkor maximum fekete teát. A jelenlegi állapotomnak is egyetlen felelőse van, az pedig Daimon, ugyanis nem bírom ha megtiltanak valamit vagy utasítanak. Egyszerűen nem is tudom felfogni miért kellett volna bezárva lennem egy nyomi hotelbe. Már kint vagyok vagy egy órája és semmi sem történt, Senki nem óhajtott megölni. Nem tudom mit akart ezzel elérni, bizonyára Ő az egyetlen aki végezni óhajt velem én pedig voltam olyan naiv és bedőltem a hülyeségének. Annyira tipikus, hogy szinte fáj.
Megmosolyogtat a mondandója, hiszen nagy bátorság kellhet ahhoz, hogy pont a pult mellett kritizálja a cappuccinojukat. Én nem vagyok jártas erre fele, de el tudom képzelni, hogy ez a férfi nap-mint nap betér ide és már-már gunyoros kóstoló érzékkel méregeti az itteni kávéspecialitásokat. - Egyébként Blaire vagyok és nem szeretem a cappuccinot. - Huncut kis vigyor jelenik meg ajkaimon, de hamar normális mosolyba megy át. Ennél frappánsabban be sem mutatkozhattam volna, már csak az hiányzott volna, hogy a kezemet is nyújtsam és teljesen üzletasszonynak mutatkozzak. Mit áltatom magam, ez a pasi biztosan foglalt és gonosz kis játékot űz, mert hagyja, hogy próbálkozzak. Bár ez nem is igazán próbálkozás..inkább menekülés, Daimon elől. Szeretném bebizonyítani, hogy szeretek élni – még ha nem is – és van értelme élnem, ha pedig megölne, az jogtalan és felesleges lenne. Bár nyilván ehhez neki is jelen kéne lennie, mert amit nem lát, nos arról nem is tud. - Biztosan fontos munkája lehet, ha ilyen erős italra van szüksége. - Célzok ezzel a dupla expresszóra, amit legrosszabb álmaimban sem kóstolnék meg, még akkor sem ha kényszerítenének rá. De úgy gondolom mindannyian mások vagyunk és ezen belül is én nő, ő pedig férfi. Azt hiszem ezzel mindent megmagyaráztam. Kevés az a férfi aki inkább édesebb dolgokért rajong, mintsem a keserűért. – Közben meg is jelenik a pincérnő az italainkkal, majd egy alátétet helyezve elém, leteszi rá a macchiatomat. A hozzáadott szívószállal belekortyolok egy-kettőt, majd ízlelgetve azt lehunyom szemeimet. Talán a koffein teszi, talán a mellettem ülő pasas, de elpirulok és mire észreveszem, már kinyitom szemeimet.
Olyan hűvös fuvallat fut végig a hátamon, mikor legelőször és másodszor találkoztam Daimon-nal, mikor egyszerűen csak megjelent. Most pedig nagyon remélem nem erről van szó, mert semmi kedvem a kioktatásához és a leégetéséhez. Bár azt hiszem ez nem is neki köszönhető, sokkal inkább az angyali mivoltának. Viszont ha ez valóban így van, nem kizárható, hogy jelenleg is van egy angyal idebent. Akkor pedig attól tartok igaza lehet Daimon-nak, de ezt semmiképpen sem vallanám be. Még a gondolat is szörnyen megalázó.
hugme  











Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Szomb. Jan. 13, 2018 10:43 pm Gabriel Sinclair
Blaire & Gabe


532


 táncolás  






A nap szikrázóan csillan meg a kirakatüvegen, mely átengedi hogy fekete pupilláim összeszűküljenek hatására. Tekintetem az újságra szegezem, annak is épp az egyik mellékcikkén időzök el. Kivételes nap a mai. Ritka az olyan szabad délelőtt, mikor nem csörren meg a telefonom, nem zaklat  mondén létvilág, nem keresnek, mint milliárdos cégvezetőt, de még csak angyali teendőim sincsenek. Normál esetben (mint mostanában mindig) most is Corneliával lennék, de nekem is jár egy üres félóra. Amit történetesen arra fordíthatom, amire csak akarok. Jelen pillanatban pedig jól esik átböngészni az amerikai foci állását, na meg a baseball rovatot hogy utána rátérjek a politikai részleget követően a technikai fejlesztések szalagcímeire. Valahol itt vonom össze a szemöldököm, s ennek csak részben a fény az oka. Egyszerűen nem tetszik, amit olvasok. Mondjuk ez sem kivételes dolog, ami a mondénekkel kapcsolatos legtöbbször soha nem tetszik. A szemüvegen keresztül is érzem, hogy valaki figyel profilból. Nem foglalkozom a dologgal, mert ha ignorálja az ember a dolgokat maga körül, akkor előbb vagy utóbb érdeklődését veszi az egész. Így a megszokott módszert alkalmazom. Unottan lapozok egyet és úgy teszek, mint akit baromira érdekel a legújabb hármas gyilkosság New York belvárosában. Szemeim ugyan követik a nyomtatott betűk vonalvezetését de tulajdonképpen nem tudnám visszamondani a tartalmát. Nem is célom a pontos felidézése vagy a megjegyzése.
Mindez egészen addig jó taktikának tűnik, mígnem mellém nem zuttyan a hölgyemén. Honnan tudom? Hát még ha nem lennék anygal is megérezné a gyenge emberi orrom a kellemes parfüm finoman erőteljes illatát. Még akkor is tudnám, ennyivel ez a nő nem rázható le. Ő nem az a fajta.
- Melyik a kedvence?
A kérdésére elszakítom a tekintetem az újságból és felé pillantok. A hangja kedves, lágy és mintha kissé kacér is lenne. Talán a félsz játszik benne, hogy megszólít, mintha csak nem csinálná ezt minden nap. Meglepve szalad feljebb a szemöldököm, és nyúlok a szemüvegkeretemhez hogy egyetlen könnyed mozdulattal lekapjam onnan.
- Hogy kérem? - kérdezek vissza értetlenül. Evidensen sejtem hogy nem az újságcikkek közti kedvencemre kíváncsi, és elég követnem a pillantását, hogy rájöjjek a kávékülönlegességek iránti szenvedélyemet akarja kipuhatolni. Elvigyorodom, magam sem tudom miért. Talán a rámenőssége az ami megfog, vagy az, ahogy nyit. Semmi helló vagy szia. Nulla bemutatkozás. Na igen, ez New York. A szabadság otthona, a szertelenség íze... És ez most, itt még tetszik is.
- Voltaképpen a dupla expresszo ha szigorúan vesszük. - tűnődöm el egy pillanatra. Most hogy ezt így kimondom eszembe jut hogy célszerű lett volna azt rendelni, de hát azt mégis csak kora reggel szoktam magamba tessékelni, és miután ma már egy adag koffeinlöketet kapott a szervezetem nem akartam egy újabbal sokkolni, így a light-osabb verzióra szavaztam. Hibásan.
- Gondolom minden jó itt, de...- kissé megszakítom a mondatom és egy kaján mosollyal ajkamon a lány felé húzódom egy kissé közelebb, mintha csak bizalmas információt akarnék közölni vele. - ... azért a cappucino-t nem ajánlom. Ez a leggyatrább mind közül!
Kacsintok egyet és a pultos lányka irányába pillantok, aki még azóta se tért vissza közénk. Fura, általában két pillanatnál tovább sose tűnik el, pláne ha én itt vagyok. Szereti rajtam legeltetni a szemét én meg... hát meghagyom neki ezt az örömöt. Hisz ha ebben leli boldogságát a szegény mondén, hát hagy kapja meg szíve vágyát.










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Insitute

Csatlakozás ideje :
2017. Mar. 11.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Szomb. Jan. 13, 2018 8:17 pm Blaire Marino
Blaire && Gabriel
Mikor megismertem Daimon-t soha nem gondoltam volna, hogy ennek bármi jó vége lehet, nem hogy komoly dolog lehet belőle. Azt gondoltam, Ő egy titokzatos férfi akinek semmi keresnivalója az életemben. Hogy mindaz, hogy találkoztunk, nem a sors, csupán egy véletlen. Hiszen az élet is véletlenek és hibák sorozata. Mindvégig próbáltam elhitetni magammal, hogy már kivertem a fejemből, hogy már nem is emlékszem rá. De minden éjjel, ahogy lehunytam a szemeimet újra meg újra láttam Őt, ahogy megment. Azt hittem csak képzelem, de aztán ismét feltűnt az életemben és fenekestül forgatta azt fel, mintha egy ócska ruhatár volna. Rettegtem, hogy elveszítem az utolsó reményt arra, hogy életben maradjak. De aztán jött a maszlagjával, hogy megvéd és segít. Pedig végig Ő volt az aki fenyegetést jelent számomra. Most sem tudom ki vagy kik azok akiktől félnem kéne, akik miatt ki sem mozdulhatok a hotelből. De persze nem is érdekelt ez a hülyeség, nem leszek bezárva. Egész életemben magányosan kuporogtam egy sötét kis sarokban, ebből elég volt. Élni akarok, mert élnem kell, fiatal vagyok és előttem az élet minden kincse. Csak fájdalom sújtott, ideje, hogy a boldog oldalát is meglássam a világnak és boldog lehessek. Igazán, feledhetetlenül boldog.
Kezdetben egy kávé is megteszi, de eszem ágában nincsen rendelni, inkább lemegyek a levegőre és járok egyet. Miután pedig tettem egy sétát az utcában, betérek a kávézóba. Úgy hírlik igen nagy a választéka, viszont ehhez mérten az árak is borsósak. De engem nem érdekel, néha magamra is kell költenem. - Amint leülök egy bárszékre, közvetlen a kiszolgáló pult mellett, már meg is jelenik egy fiatal hölgy, nem lehet több 30-nál. Leadom a rendelésemet, miszerint egy karamellás macchiatot kérek, majd figyelem ahogy elhalad, majd eltűnik a pult mögött. Pontosabban egy férfi mögött, ugyanis az ott ülő férfi az aki zavarja a képet. Méghozzá amint látom egy úriember, csakúgy jóképű, mint Daimon. Hát persze, hogy még itt sem tudom kiverni a fejemből, ahogy a múlt éjszakát sem. Egek, hová süllyedtem? Blaire, lépj tovább, ott egy dögös alak, csapj le rá. Hallgatva a belső hangomra, felállok az asztaltól és nem sokkal később a helyes úriember mellett foglalok helyet. - Melyik a kedvence? - Kérdezek rá a kávékra utalva és mindeközben diszkréten mosolygok és felé fordulok. Talán kezdetnek nem is rossz, bár lehet ezt az ismerkedő szöveget előttem húszan sütötték el ugyan ennek a jóképű fickónak. A gondolatra még a fejem is megsajdul. Ez a sok szám és ez a sok gondolat. Mind totálisan felesleges, mert vagy viszonozza a gesztust és beszélgetünk egy jót, vagy nem és a beszélgetés ki is halt egyből. Különben is, nem az ismerkedős szövegem fogja behatárolni, hogy kit érdeklek és kit nem. Talán ez a baj velem, ezért nem volt még senkim. Mert mindig kombinálok és túlgondolom a dolgokat. Nem is tudom Daimon hogy tud elviselni.
Beszárnyalt a kezdőm a kedvenc arkomnak Razz











Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Szomb. Szept. 30, 2017 8:52 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Cosimo


606


köszönöm a játékot! glory  






Siena nem pazarlás? Igazából a hangsúly maga hökkent meg. Valahol túlzottan ellenséges és sértődékeny, amit megüt. Nem is úgy értettem a pazarlást. Eszem ágában sincs magyarázkodni, több jó nyomós oknál fogva. Egyrészt angyal vagyok, elsődleges dolgom az emberek védelme. Evidensen nem mindenkié, és épp ezért nem is tekintem pazarlásnak ebből a szemszögből a kérését. Mindazonáltal mivel mostanság többet vagyok üzletember (tekintve hogy egészen eddig a szabadságom töltöttem és kemény két napja kaptam hivatalos minősített státuszt mint arkangyal hogy Atyám megbízásából újra a földön járjak) így fogalmazhatunk úgy hogy kellően beszippantott magába a mondén élet és vele együtt annak minden szépsége. Nem, ez nem írja felül a természetes lényem, ó dehogy is. Mindössze... elgondolkodtat. Vajon tényleg megéri egy ekkora sanszt rááldozni egy emberre?
Ha neki igen, ám legyen. Én biztosan nem leszek a kerékkötője és amúgy is... ez rutinfeladatnak minősül a köreinkben, még az intelligens démonnal a nyakában is. Urielnek biztosan nem fog gondot okozni hogy kiiktassa Lucifer egyik szeretett vagy kevésbé szeretett gyermekét. Luci meg... hát vele úgyis beszélnem kell. Most már lassan egyenesen muszáj is lesz.
Unottan hallgatom végig a Sienáról áradozó monológot. Gondolom nagyon profi lehet egy mondén lányka ha miatta nem lehet itt az egyik legnagyobb boszorkánymester de azért annyi le is esik hogy nem a bujkálásban ennyire vérmes. Ha így lenne, közel sem szorulna az angyali védelemre. Nem, inkább nem akarok belegondolni hogy és miként mentette meg Cosimo életét. Ahogy arra sem hogy mitől több és miben is jobb mint bármelyik mondén a földön.
- Nem is vitatom a személye fontosságát! - intek felé nyugodtan, habár azért érzem ahogy egy percre a sértettség végigszalad rajtam. - És hidd el teljes mértékben komolyan veszem a helyzeted.
Pláne úgy hogy ez az enyémmel szorosan egybefüggő.
- Szóval amennyiben...
Végig sem tudom mondani a mondatot mert felcsattanása félbeszakít. Arcomon ráncba szaladnak a barázdák, és egy percig megvillan a pillantásom is. Nem szeretem ha valaki ennyire... követelőző. Hozzászoktam hogy én diktálom a feltételeket. Mind az angyaloknak, mind az embereknek. Mint arkangyal és vezető, és mint halandó vezérigazgató. Ehhez képest a velem szemben ülőnek van mersze olyan stílust megütni, amely... hát mondjuk úgy hogy jó eséllyel csak párezer év alatt egyvalakinek engedtetett meg. Az is csak azért volt így mert ő velem egyenrangú minden téren. Michael idegesítő személyének visszaköszönése Cosimoban csöppet sem vet a másikra jó fényt.. sőt... egyenesen taszít és zárkózottá tesz. Összperéselem az ajkaim hogy ne hagyja el semmi helytelen, illetlen vagy éppen rossz a számat, még mielőtt bármi helyrehozhatatlan történne. Igazán jó ha valaki bízik önmagában, de lássuk be, mindenki pótolható. Még ő is. Atyám szerelmére, még én magam is!
- Ne aggódj, Uriel gondoskodik Sienádról. Az arkangyalok közül a legjobb és bizonyos tekintetben még rajtam is túltesz.
Hangom kímértségén csak mozdulatom tesz túl, ahogy hátradőlök.
- Nos, akkor ezzel megvolnánk. Öröm volt veled üzletelni Wester. Sajnálatos módon most... - rápillantok az órámra és fancsali képet vágok. - ... mennem kell.
Valószínűleg Ceri így is már az irodámba vár vagy ha nem hát Peter fog egy halom anyagot a nyakamba sózni ha nem épp egy rendkívüli értekezletet hív össze a visszatértemre. Eljátszom a gondolattal hogy nem az irodába megyek vissza hanem mondjuk egyenesen a lakásomba, de... tartom inkább az eredeti tervet.
Cosimo meg akkor varázsolgat ott, amikor akar. A felhatalmazása immár megvan. Én pedig felállok és kezet nyújtok felé. Ritka alkalom, pláne angyali mivoltomban. S ezzel befejezettnek tekintem az üzletelést vele, hisz ha elfogadja akkor a megállapodás meg is született. Innentől pedig nincs más hátra mint a feltételek betartása... azaz felkereshetem fivéremet a reá bízott feladattal és mellé még Cornelia Maxwell-t is hogy felvilágosítsam, ki is ő valójában.

kredit












Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Hétf. Szept. 18, 2017 8:05 pm ➹ Vendég
A Klávéról szóló megjegyzése kezdetben kissé szórakoztat, bár ez az arcomon nem igazán tűnik fel - talán egy halvány mosoly formájában. Valóban, magam sem bízok az Intézetben, bár azonnal gondoltam rá, hogy nem egyeztek meg az okaim Gabrieléivel. Bár nem tudtam pontosan, hogy egy angyal miért nem kedvelne egy démonvadász szervezetet,
az biztos volt, hogy én nem akartam a Klávénak tartozni.
Egyértelmű volt, hogy már csak annak a hallatán, hogy egy hozzám hasonló, erős, és rengeteg titokkal rendelkező boszorkánymester a Klávéhoz akar fordulni segítségért, azonnal kaptak volna a lehetőségen azért, hogy valamiféle titkokat szerezzenek meg tőlem. Rejtett fegyverek, gyilkos szerek, tömegkontroll. Nem a legszebb időszakot éltük a Földön, leginkább az árnyvadászok szemszögéből nézve, és az biztos, hogy egy magamfajta férfi felbukkanását azonnal kihasználta volna Klávé. "Persze, megvédjük a te kis Sienádat, de cserébe áruld el, hogy hogyan vehetjük rá a tüntető vérfarkasokat, hogy harapják el a saját torkukat!"
A Klávét mindig is undorítónak tartottam, bár régebben - bevallom őszintén - dolgoztam velük.
Következő megjegyzései azonban már egy kicsit sem tetszettek nekem, és az a kevés pozitív érzelem is lehullott az arcomról. "Sienára pazarolod a lehetőségedet"? Hogy meri azt gondolni, hogy én akárkire is pazarlok egy ilyen lehetőséget?
És mégis mit is kezdenék egy angyal segítségével? Természetesen sok mindenre kihasználhatnám, ha igazán akarnám, de nem ez a lényeg. Siena mindenek felett áll nekem! Ha Siena, és a családja nem lettek volna, már nem léteznék régóta ezen a Földön. De még ha ezt a tényt el is felejtetettem volna magammal, akkor is - mégis hogyan gondolhatta egy angyal, hogy egy mondén védelme pazarlás lenne?
- Siena nem pazarlás! - mordultam fel fönnhangon, s meg is lepődtem attól, hogy a harag mimikája milyen őszintén tűnt fel az arcomon. Az általános érzelemmentességemet képes volta felváltani az idegesség, és a gyűlölet Siena nevének hallatán.
Gondolom ezek az érzelmek könnyebben elérhetőek, mint az öröm. - Siena nélkül nem lennék itt, az az Siena nélkül senki sem védhetné meg, akit maga meg akar menteni! Ha nem vagy képes komolyan venni engem, Gabriel, akkor azt ajánlom, hogy már most mondd le az egészet, és keress egy másik boszorkánymestert, aki meg tudja védeni azt az embert!
- csak utólag vettem észre, hogy orrom körül, és homlokomon ráncvonalak jelentek meg. Lassan kiszállt belőlem a hirtelen harag, és arcom visszatért unott, érzelemmentes kifejezéséhez. Ám végül még hozzátűztem előző szavaimhoz: - Csak megsúgom, hogy senki mást nem találsz, aki úgy meg tudná védeni azt az embert, mint én.
Elkövetkező mondataira már nem is figyeltem igazán, csak ökölbe szorított kezekkel dőltem a székem támlájának, és lassú lélegzetvételekkel próbáltam visszatérni nyugodt állapotomba.
- Nem érdekel, hogy kivel védeted meg. Csak védd meg Sienát!






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Vas. Szept. 10, 2017 4:56 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Cosimo


602


 scratch  






Nem mindegy, hogy ki is ő nekem?
Nem. De. Nemigen. Áh tulajdonképpen mindegy. Akárki is, fontos. Nem kell ehhez sok ész hogy egy ostoba mondén is rájöjjön. Az emberek azonban legtöbbször hajlamosak átsiklani a dolgok felett. Példának okáért a jelentéstartalmakon. Mert igenis fontos az, hogy kicsoda is ez a Siena nevű lány az ő számára. Ha a szeretője és netalántán (adott esetben rajtam vagy rajtunk angyalokon kívül eső okoknál fogva) balul ütne ki valami, esélyesen jogosan támadna nekem. Nemcsak az ígéret valamilyen nemű és szintű megszegése végett, hanem érzelmi túlfűtöttségében is. Elnézve Cosimo-t elsőre azt mondhatnám erre csakugyan képtelen. Már hogy a szerelemre magára. No de a látszat sokszor csal s az érzelmek mély folyója kiismerhetetlen. Nem elvetendő szempont ez sem. Ha valami rokona, netalántán a lánya, akkor is hasonlóan problematikus viszonnyal kell szembenéznem. Ha csak valami barát, talán már könnyebb. Bár még úgy is... ha angyali védelmet kér, bizony nagyon is fontos személyiség lehet. Wester számára mindenképp. A démon említése semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem. Tény, ami tény, ezerszámra nyüzsögnek és Lucifer se nem akarja se nem tudja őket gátolni. Szóval szabadon kószálhatnak és ármánykodhatnak. Nem az első eset hogy egy példány egy mondént szemel ki. Akár különösebb ok nélkül is. Hisz nem kell ehhez különleges vér vagy génállomány. Nem kell Éva reinkarnációjának lennie senkinek ahhoz, hogy célpont rajzolódjon a hátára. Manapság meg... hát pláne.
Mikor Cosimo közelebb hajolva folytatja meglepve tapasztalom a rajta beálló idegességet. Érezhetővé válik az aggodalma. A gondteher súlya nyomja a vállát, mely érzésem szerint régóta csünghet rajtuk. A démonokkal vívott évezredes háborúkban mindig is akadtak furcsa szerzetek. Létrejöttük mindek más, és hivatásuk úgy igazából a káoszteremtésen kívül csak a lebukott fivéreimnek van, no meg persze élükön az egykor szeretett bátyámnak. Viszont az intelligencia, melyet megemlített... nos az igazán érdekessé varázsolja a történést. Így már világos, hogy miért is nem szabadult meg már a fenyegetéstől régóta. Miért is bujkál, és miért is fed fel magát még nekem, arkangyal létemre is nehezen.
Már épp szóra nyitnám a szám, mikor a Klávé említésére megnémulok. Hogy is jött ez ide? Egy pillanatig értetlenül pislogok, majd leesik miért is keveredett ide a beszélgetés fonala.
- Ugyan ki akart volta a Klávéra hagyatkozni? Cöh... - rázom meg a fejem nem tetszően. - Jobb is, hogy nem fordultál hozzájuk. Több a bürokrácia ott mitn Atyám udvarában... és nekem elhiheted a Mennyek országában sem a gyorsaság a divat.
Enyhe nosztalgikus humor csap meg. Hisz ott még az idő is másképp telik. Talán mert minden értelmét veszti ha felkerülünk oda. Vagyis... jobb úgy mondani, hogy átalakul.
- Nem... ezt semmiképp nem bízhatjuk rájuk. Viszont angyali védelem csak úgy? Ne haragudj Cosimo, de így is maximálisan leterheltek vagyunk. Az őrangyalok feladatköre széles spektrumon mozog, az enyém pedig... - mély sóhajt hallatok. - Nos, maradjunk annyiban hogy én maximálisan nem leszek elérhető a közeljövőben...
Elakadok és eltűnődöm. Meddig is? Fene se tudja...
- Öhm... hát bizonytalan ideig. Sajnos kénytelen vagyok Michael feladatát átvennem, emiatt is kell a segítséged. Viszont minekután az én ügyem nem tűr halasztást és teljes körű felhatalmazást kaptam a döntési jogkörben, úgy hiszem ha ragaszkodsz hozzá hogy Sienára pazarold a lehetőséged, úgy érzem meg tudunk egyezni...
Egy pillanatnyi szünet után folytatom.
- Amennyiben persze megfelel neked hogy nem konkrétan én fogok a családi barátodra figyelni.
Én ugyanis örülök, ha Cornelia vérfarkas terhességét átvészelem még valahogy négy hónapon keresztül.
- Viszont elhiheted szakértő kezekre bízom a lányt. És teljes körű garanciát vállalok a sértetlenségéért. Erre a szavamat adom.
A tekintetem megvillan várva a válaszát. Nem sok angyaltársamért teszem tűzbe a kezem, de Urielért történetesen minden körülmények között. Ráadásul ő aztán odavan az emberekért, pláne ha megmentésre szrulnak...



kredit





A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 18, 2017 9:09 pm-kor.







Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Csüt. Aug. 31, 2017 7:23 am ➹ Vendég
Vigyorára csak halk mormogással válaszolok,
és egy bosszús tekintettel. Igen, igen, én is tudok segítséget kérni. Én is tudok aggódni valakiért. Néha nekem is kell egy kis támogatás. Ahhoz képest, hogy egy angyallal beszélgetek,
nem igazán tudja komolyan venni magát, még a démonkezem említésekor sem. Ettől függetlenül csak megvonom a vállaimat a kérdésére, és ugyanazzal az érzelemmentes, unott kifejezés válaszolok a kérdésére.
- Ő? Nekem? Nos... - mintha eddig nem is figyeltem volna igazán a kérdésére, hirtelen lefagyok, és rájövök, hogy nem is igazán tudok válaszolni rá. Ki ő nekem? Nos, a családjának a barátja voltam, mielőtt a szüleit megölték volna... ami miattam történt, így a szárnyaim alá vettem Sienát, és a testvéreit,
és a háttérből könnyítettem meg az életüket. Ám mit is jelenthet nekem Siena? Személyesen... azt mondanám, hogy semmit, de... valahogy... - Nem mindegy, hogy ki is ő nekem?
Egy fontos személy. Születése óta ismerem, ahogy a szüleit is ismertem...

Sóhajtottam egyet az utolsó szavak kimondása után. Siena szülei voltak az egyetlen mondének, akikkel az utóbbi évtizedbe folyamatos, hosszú kapcsolatot tartottam. Ők nem akartak kérdezősködni arról, hogy miért volt a fél felsőtestem bekötözve. Hogy miért volt a hangom halott, érzelemmentes,
és nem vették sértésnek, hogy nem tudtam normális érzelmeket, arckifejezéseket formálni. Akkoriban azt hittem,
hogy elértem boszorkánymester-életem végét. Azt a pontot,
amikor a tested ugyan nem öregedik már, de az elméd annyira öreg, hogy kiveszik belőle a racionális gondolat, a logika, az érzelmek, és lassacskán megőrülsz, vagy végzel magaddal, mielőtt rosszabbá változhatna a helyzet. Azon a ponton voltam akkoriban, hogy el volt készítve számomra
a kötél a hálószobámban. De túl gyáva voltam, hogy megtegyem... aztán találkoztam velük. Régóta az egyetlen mondénekkel, akikkel egy kapcsolatot akartam fenntartani,
akikkel barátkozni akartam, megismerni rajtuk keresztül a világukat, az életüket. S az érzelmek szinte újra belém szivárogtak. De aztán...
- Azért, mert... egy démon üldözi őt - szinte teljesen elhalkul a hangom, ahogy az utolsó szavakat elrebegem Gabrielnek.
- És nem egy akármilyen... tudom, talán végtelen fajtájú démon létezhet, de ez a démon biztosan nem olyan, amilyennel én valaha is találkoztam. Állati formája van, egy farkas és bika keverékének néz ki. Így azt gondolnád, hogy egy egyszerű ösztönlény, alacsonyrendű démon... - kissé meg is álltam, mintha csak hagytam volna, hogy Gabriel magába szívja az információt, és közelebb hajolva hozzá folytattam. - De ez a démon nagyon is intelligens. Taktikát használ. Tudatosan vadászik utánam, és Siena után, s én ugyan el tudom rejteni nyomaimat, ő azonban nem... ez a démon direkt ránk vadászik. Elméletem szerint azért, mert valahogy érzékeli a Chthonian szavakból áradó mágiát, és különösen tündérekre, és boszorkánymesterekre vadászik.
Végre visszahajolok a székembe, és megint csak körbetekintek a szobán, mintha arra várnék, hogy bármelyik pillanatban előugorna. Ami valójában nem lenne lehetetlen,
ha nem mosnám el minden lépésemet, mint a nyomokat a hóban. Siena pedig mondénként még erre sem képes...
- Nem vonhatom ki Sienát a saját életéből, főleg nem valami olyasmi miatt, amit én okoztam, a közelségemmel... de az nem megoldás, ha elhagyom, mert ez a démon óceánokat úszik át ahhoz, hogy felfalhassa őt - lassan dörzsölgetem államat, ahogyan követem az angyal tekintetét, várva bármilyen további kérdésekre, vagy válaszokra.
- Mielőtt említenéd, a Klávé nem opció. Sokkal inkább törődnének magukkal, és a rejtett tudásommal, mint Siena védelmével. Nem bízok bennük - mondom komoran az igazságot, nem félve attól, hogy mi lehetne a reakciója arra,
hogy nem bízok az árnyvadászok frakciójába.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Kedd Aug. 29, 2017 8:29 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Cosimo


554


Evil or Very Mad Laughing





Igazság szerint abszolúte nincs kedvem ehhez a témához. Ritkán vagy szinte sose beszélek róla. Nem mintha titkolnám vagy szégyelleném, egyszerűen fölöslegesnek tartom. Mert ami történt, megtörtént. Lehet szépítgetni, lehet körülményeskedni vele, de a lényegen nem változtat. Mondhatnám hogy jól esik Cosimo látványosan feltörő együttérzése, de ez kellően nagy hazugság lenne. Valahol persze mélyen valóban értékelem. Ám közel sem érdekel hogy mit tud vagy mit nem. Szimplán csak felháborít hogy ismer valamit, legalábbis ezt hiszi és megpróbál kioktatni. Hisz egy mende-mondára alapoz könyörgöm. Az egész Biblia maga az. Szánalmas. Akárcsak az, ahogy bejelenti az ő veszteségének mértékét. Tény, nekem teljesen más maga az idő fogalma. Másképp élem meg a halhatatlanságot. Másképp kezelek ezáltal dolgokat. Ez azonban nem azt jelenti hogy nem tudom mi az elmúlás ténye, vagy mi a vele társuló fájdalomé. Bosszant valahol a stílusa, de inkább csak némán hallgatom őt. Jobb nem kötekedni, mert amennyire tudom a boszorkánymesterek egytől egyig sértődékenyek.
A saját maga ledegradálása viszont meglep. Nem gondoltam volna hogy pont ő lesz a szerénység mintaképe, azt meg pláne hogy épp így vélekedik magáról. Furcsa.
- Szörny? Ennek nevezed a tehetségedet? Ez elég... meglepő.
Figyelem őt, ahogy tekintete elszakad az enyémtől és levándorol önnön kezére. Most tűnik csak a ruha alól kikandikáló kötés és feltételezem sejtem mi a funkciója. Hisz utána olvastam és...
- Ó!
Mindössze ennyit sikerül kinyögnöm, de nincs is többre szükség, mert a velem szemben ülő férfi rögvest kifejti a továbbiakat. Elgondolkodva figyelem. Mennyire megalázó lehetett így élnie. Mennyire kegyetlen. Az élet maga ilyen. A lepra említésére nehezen állom meg hogy ne borzongjak meg. Láttam sok mindent, pestist és társait. Kegyetlenebbnél kegyetlenebb halálok. Akkoriban sok dolgunk volt. Még nekem is be kellett állnom a járványok idejében, hogy a fájdalom rabláncaitól megszabadult lelkeket felsegítsem a mennybe Atyámhoz.
A gyújtogatás pedig, egyetlen mély sóhajt csikar ki belőlem. A lemondó fajtát, mert igen. Erőteljesen bennem élnek azok az emlegetett emlékképek. Sosem szerettem azt a korszakot, több szempont miatt sem. Ám maga a társadalom, az emberi faj sem volt épp a tudata csúcsán, szentigaz. Fel sem akarom mérni mennyire kegyetlen élet lehetett ez akkoriban a velem szemben ülőnek. Nem azért mert nem vagyok empatikus hanem épp az ellentéte. Túlságosan is megsajnálnám. Az pedig sosem jó. Pláne nem mikor egy potenciális üzletfélhez kötődöm. Mindössze bólintok egyet, helyeslően és megerősítésként. Igen, tudom milyen volt. És igen, nem akarok róla beszélni.
Talán ez azonnal érthető vagy szimplán elég hogy a szó rögvest új fordulatot vesz, mert áttérünk a konkrétumokra. Nem is bánom. Mindössze a szemöldököm szökik fel újból a védelem említésére.
Nem tudom megállni hogy el ne mosolyodjak, immár nyíltan. Tetszik ugyanis, amennyire kerek perec kibukik a dolog, ahogy az a bizonyos szög is a zsákból. Helyesen, nagyon helyes. Ezzel már lehet kezdeni valamit. Ezzel már tudok kezdeni valamit.
- Szóval Sienának... - méregetem őt kissé össze-összeszűkülő szemekkel. Végül csak megadóan pillantok az asztalra és kulcsolom szét ujjaimat hogy az arcomat dörzsöljem meg vele. - Ki is pontosan neked... ő?
Nem mintha közöm lenne hozzá, de amúgy is érdekel. Plusz legalább tudjam kivel kell törődnöm, ha már a nyakamra varrják egy mondén életre. Mert ez következik nem?
- És... miért is kellene neki a védelem?
Egészen pontosan úgy kellene hogy feltegyem a kérdést, hogy kitől is? És mégis miért kellek én? Miért szükséges angyali védelem? Ki az, akitől Cosimo Wester, a hírhedt nagy boszorkánymester ennyire tart?




kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Szer. Aug. 23, 2017 8:43 am ➹ Vendég
Arcom nem változik, ahogy reagál elmondottaimra.
Megtartja a cinikus, érzelemmentes, kissé savanyú formáját,
és mélyen ülő, fekete szemeimen mutatkoznak meg az egyedüli életjelek - mivel csak azok mozognak. Még a légzésem is annyira lelassul, hogy majdnem leáll. Ám beszívom a következő adagnyi oxigént, és az élet megy tovább. Lassan a számhoz emelem a csészét, és egy újabbat kortyolok az italból.
- Nagyon egyszerű lenne kizárni a maga "Atyáját" a házából.
Csak felállítok neki egy akadálypályát, ahol egy háború kirobbanását kell megállítani, vagy egy öngyilkosságra készülő embert kellene megmentenie. Annyira tehetetlenné válna,
hogy elbukna, és az ajtók bezárulnának előtte
- magyarázom lassan, és megfontoltan, kissé mintha egy gyereknek beszélnék.
Az Alvilágiak világában különös fogalma volt Istennek. Legtöbben tudtuk, hogy igen, igenis létezik - ami a mondének számára még mindig szinte hihetetlen volt -, ám valahogy akkor is annyira... statikus volt. Nem avatkozott bele nagyon a dolgokba, vagy pedig nem egyértelmű módon. Sőt, annyira "rejtelmesek" voltak a tettei, hogy sokunkban két elmélet jött létre: az egyik az volt, hogy Isten már nem volt jelen a világunkban, és csak az angyalait hagyta hátra, akiknek kicsit sem volt erejükben világbékét teremteni. Éppen ezért a világ egy kiborult, vagy törött vázává változott. Hiába próbálod elkapni a kiborult vázát még a levegőben, ha elkezd dőlni,
a föld és a víz már kicsúszik belőle, és valamennyi mindig a földre kerül, akármennyire is ügyes vagy. A mi világunkba ez azt jelentette, hogy a legtöbb háborút elkerüljük, de mégis történnek háborúk. Isten nincs jelen, csak az angyalok, és ők nem mindenhatóak.
A másik ötlet az volt, hogy maga Isten valójában meggyengült már, és ugyan egykor mindenható volt, a démonok végtelen hordái, és Lucifer bukása végleg meggyengítették őt. Ezzel pedig az Alvilágiak és a mondének világának lassú hanyatlása következett el. Én személy szerint ebben az utóbbi elméletben hittem.
Elmélkedésem közben éppenhogy észreveszem, hogy megsértettem azzal, amit mondtam. Valóban, nem ismerem Lucifer árulásának a hátterét - de hogyan is gondolná, hogy ismerném? Nem voltam ott, és nem vagyok képes minden ősi tudást megkaparintani, így csak azzal kell beérnem, ami van.
Mindenesetre úgy tűnt, hogy azért valamennyire bevált az elrettentésem, mert letöröltem róla a vigyorát, és elkezdett komolyan kezelni. Nem akartam én megbántani őt, csak éreztetni akartam, hogy elkerülöm az olyan dolgokat, amik engem, és a környezetemben lévőket bajba keverhetik. Mikor azonban szomorúan mormogni kezdett, és rázta a fejét,
kissé megsajnáltam.
- Lehet, hogy nem tudom felfogni, hogy mekkora veszteség volt a bukása - kezdem lassan, megfontoltan -, de remélem tudod, hogy mi minden nap tapasztalunk ilyen dolgokat.
Talán nem ugyanolyan mértékben, mert mi kicsik vagyunk az angyalokhoz, és a fődémonokhoz képest. De amilyen kicsik vagyunk, olyan mértékben mi is tapasztalunk ilyeneket.
Fájdalmat, csalódást, árulást... minden nap
- suttogom,
s magam is egy kissé melankolikus hangulatba kerülök, majd sóhajtok is egy nagyot. Az én egész életem efféle csalódásokból állt. - Hatszáz év nektek is hosszú idő, hát még egy olyannak, aki félig ember. És félig... szörny.
Ahogy az utolsó szavaimat elrebegem, le is nézek bekötözött bal karomra, amelynek kötései alatt egy vérvörös, démonkar lapul, mely fertőként csúszik fel egészen a vállamig, és mellkasom feléig.
- Engem egész életemben a mondén társadalom egy szörnyként kezelt. Először a Sátán Fia, utána leprás lettem,
utána csak fogyatékossággal élőnek becéztek
- tekintettem fel lassan az angyalra, és a szemeim talán egy kissé könnybe is áztak, bár ennél több érzelmet az a testem szinte ösztönlény módjára nem engedett meg nekem. - Tudod, hogy milyenek voltak az 1400-as évek. Akkoriban még mindig szerettek a mondének gyújtogatni minket. Már amikor nem véletlenszerű ártatlanokat öltek meg.
Ismételten sóhajtottam egyet, megpróbáltam összeszedni magam ebben az érzelemforgatagban, amiben belekerültem.
Nyeltem egy nagyot, és készen álltam arra, hogy megválaszoljam az utolsó kérését.
- Védelmet kérek, Gabriel. Nem magamnak... hanem Sienának. Azt akarom, hogy védd meg... vagy védjétek meg Sienát, és én megvédem azt, amit, vagy akit te meg akarsz védeni - bököm ki lassan. Nem szokásom segítséget kérni,
ezért is akartam inkább "üzletnek" nevezni ezt a beszélgetést, de valójában erről van szó. Segítséget kérek egy segítségért cserébe.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Kedd Aug. 15, 2017 10:23 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Cosimo


735


Evil or Very Mad Laughing





Lassan a testtel. Ki mondta, hogy én csak úgy bármilyen munkát elvégzek? És a maga helyében nem kezelném a mágia világát félvállról. Ki tudja, talán a varázslatom véletlenül cafatokra robbantja az embereket, akik át próbálnak lépni az ajtaján.
A vállvonás és az ahogy Wester a kávéjába kóstol bele mind csak tetézik azt, amit vártam. Igen, sejthető hogy nem volt dolga angyallal. Nem tudja a szabályokat, nem tudja mi mit és azt is hogyan szoktuk. Nem éppen baj ez, mindössze... mulattató. Ahogyan az is mennyire védi a maga kis világát. A mágia az ő eleme, az ő lénye része, nem hibáztatom ezért csöppet sem. Mindössze vicces, ahogyan engem próbál óvva inteni.
Lehet, hogy maguknak angyaloknak minden megadatott, de én nem dolgozok senkinek. Sohasem dolgoztam senkinek. Én független vagyunk ezen a világon mindentől, és mindenkitől, és ha ezt meg akarom őrizni, akkor nem jótékonykodhatok. Valamit fel kell ajánlania ahhoz, hogy létrehozzam ezt a varázslatot, kiváltképp, ha minőségi munkát akar. Én még azt a bizonyos Atyaistent is kizárhatom a házából, ha nagyon akarja.
- Ó valóban?
A szemöldököm olyan magasra kúszik fel, amennyire csak lehetséges. Ez aztán immár igazán érdekfeszítő. Olyan körfolyamat kerekedett itt, ami mellett immár nem lehet pusztán elmenni. Így az újságot egyetlen könnyed mozdulattal hajtom újra össze. Egyetlen elegáns mozdulattal teszem le, hogy végül rákönyököljek az asztallapra és felette összefűzzem az ujjaimat.
- Nagyon kíváncsi vagyok hogyan is szándékozod kizárni Atyámat!
A féloldalas mosolyomat nem is palástolom. Teljességgel érdekel miként is oldaná meg ezt a feladatot. Pláne így félig démoni természettel. Lehetetlen. Ámbár... a magabiztosság félsiker. No de a túlzott önteltség elvakít. Nekem pedig olyanra van szükségem, aki tudja mik a korlátai. Ismeri a saját képességeinek a határait és tudja miként tudja adott esetben megugrani azt. Cosimo eddig abszolút ilyen alaknak tűnt. Egészed eddig. Mert most mégis felmerül bennem a kérdés... lesz-e elég jó?
- Hmmm mindazonáltal igazad van. -
Bólintok egyet aprón miközben a kávém maradékát kavarom meg kissé unottan. Valóban nem akarom ingyen a szolgálatait. Már épp feltenném a kérdést hogy mit is akar, mikor megelőz. Igyekszik meggyőzni hogy menni fog a dolog, s már épp úgy vagyok vele, hogy végtére is miért ne? Mindenki megérdemel egy esélyt. Ám ekkor olyan újabb lényegi ponthoz érkezünk, amivel az elevenemre tapint rá. A bátyám említése azon nyomban lemerevedek. Nem igazán fájó semmint frusztráló tényező. Ezt sem palástolom immár, ahogy az előbbi gesztusokat sem.
- Ez mind igazán kecsegtetően hangzik... - hangom kissé érdesebb a kelleténél. Megbújik benne a nemtetszés. Savanyúan folytatom. - ... de elég ostoba vagy, ha azt hiszed hogy önnön fivérem indítékait ismeri. Ezt tanítják? Atyám szerelmére, mennyire szánalmas!
Nehezen állok meg hogy ne fakadjak ki még ettől is jobban. Lucifer meg a tudás? Ugyan kérlek... hamarabb szállt volna alá önként az emberek világába. Ó nem. Lucit nagyon is más hajtotta. Éva. A gyarlósága pedig határtalan volt, amit ő szerelemnek mert nevezni. És mit ért vele? Fájdalmat okozott, csalódást Atyánknak legalábbis. Azzal hogy lelökték közülünk a köztünk lévő kapocs megtört.
- Lucifert önnön vágyai vezették. - mormogom félhangosan elmerengve a múlt egy régesrég elfeledett foszlányán. Azon, ami igazából másoknak mítosz számomra viszont olyan, mintha tegnap esett volna csak meg. Rég el kellett volna már felejtenem, de sosem sikerül. Mindig van, ami emlékeztet Évára. Luciferre. Az egész katyvaszra. Jelenleg épp Cornelia, de amúgy mindig van más is. Ha más nem, elég a saját magam tudatalattija, hisz csak rá kell pillantnom a telefonomra vagy a cégemre.
- Túl nagy veszteség volt a bukása... - megrázom a fejem lemondóan. Igen, fájó pont ez nekem. Végtére is ő állt a legközelebb hozzám mindenki közül. És még Éva viszonzatlan szerelme ellenére is... ő a bátyám. Nem kívántam ezt a sorsot neki.
A mozdulatsorral kiszakítom magam a nosztalgiázás mély bugyrából. Újra Cosimo-ra tekintek ezüstkék tekintetemmel.
- Igazság szerint, ha képes vagy tényleg kizárni a saját bátyámat, abban az esetben kész vagyok megadni neked bármit, amit akarsz. A kérdés csak az, mit kívánsz?
Én nem ajánlok semmit. Nincs értelme. Az a kérdés ő mire vágyik. Végtére is mindenkinek vannak gyenge pontjai. És mindenki megvehető. A kérdés nem az ár maga hanem az, hogy képes-e felvállalni saját lelkének terhét. Képes-e kimondani és képes-e valóban ennyire gyarló lenni. Feltételezem igen, végtére is a démoni vér ott csörgedezik az ereiben. Igazság szerint épp ettől olyan érdekes. Mert én tudom, hogy meg tudom adni neki, amit akar. Tőle és tőlem is hatalmasabb erő birtoka mozog felettünk, ami bármire képes. Képtelen felfogni ennek a mértékét. Igazság szerint semmi nem nagy ár, ha teljesíti azt, amit elvárnak tőle. Amit én elvárok tőle. És készséggel lesz fizetség, de ezt ő nem tudhatja. Biztosan semmiképpen sem.




kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Vas. Aug. 13, 2017 9:17 am ➹ Vendég
Ugyan legelőször idegesített a semmibevevő,
vállvonogató hozzáállása az egész felkéréséhez, mélyen egy kicsikét tetszett nekem a stílusa. Éppen ezért nem is mutattam ki semmiféle reakciót, hanem megtartottam a cinikus, unottnak tűnő arckifejezésemet, és halkan szürcsölgettem 90%-os kávémat, miközben sorolta a feltételeit. Kezdetben nem válaszoltam semmit, hanem hozzá hasonlóan úgy tettem,
mintha gondolataimba mélyedtem volna, s a messzeségbe nézve figyeltem a kávézó ablakán kívül mozgolódó világot.
Lassan visszafordultam Gabrielhez, de továbbra is fenntartottam ugyanazt a kifejezést, és ittam tovább a kávémat.
- Lassan a testtel. Ki mondta, hogy én csak úgy bármilyen munkát elvégzek? És a maga helyében nem kezelném a mágia világát félvállról. Ki tudja, talán a varázslatom véletlenül cafatokra robbantja az embereket, akik át próbálnak lépni az ajtaján - vonom meg a vállaimat, és tovább iszogatok, hangom és arckifejezésem egy kicsit sem változott, mindent ugyanabban a hangnemben, és érzelemmentesen mondtam el neki. Olyan volt, mintha igazából pókereznénk az asztalnál,
és mindketten fenn próbálnánk tartani a saját pókerarcunkat. Én például nem is fenyegetésnek szántam az elmondottakat.
Csak azt akartam, hogy ne kezeljen lenézően, mintha angyalként több lenne egy boszorkánymesternél. Lehet, hogy félig démon vagyok, így természetes az ellentét közöttünk,
de ha valóban egy ilyen fontos feladatot akar rám bízni, nem tekinthet levegőnek.
- Lehet, hogy maguknak angyaloknak minden megadatott,
de én nem dolgozok senkinek. Sohasem dolgoztam senkinek.
Én független vagyunk ezen a világon mindentől, és mindenkitől, és ha ezt meg akarom őrizni, akkor nem jótékonykodhatok. Valamit fel kell ajánlania ahhoz, hogy létrehozzam ezt a varázslatot, kiváltképp, ha minőségi munkát akar. Én még azt a bizonyos Atyaistent is kizárhatom a házából, ha nagyon akarja
- mosolyodok el halványan, bár nem igazán viccnek szántam, amit mondtam, inkább csak kifejezésnek. Természetesen, nem tudnék egy Istent kizárni a házából, de talán még erősebb démonokkal szemben is megvédhetném.
- Menni menni fog, de nem akármiért. És tudja, hogy igenis megéri üzletelni velem, mert nem hiába választott engem. Én valóban képes vagyok rá. Vannak olyan Chthonian szavak a birtokomban, amivel szinte halhatatlanná, elpusztíthatatlanná tehetem az otthonát. De hogy egy olyan példát mondjak, amit maga is megérthet:
Lucifert is a hatalom, és a tudás vezette a bukáshoz.

Mondandóm befejeztével az asztalra helyezem a kiürült csészét, és kezeimet a szék oldalainak támasztom.
- Ha nem tud mit felajánlani, akkor valóban végeztünk.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Szer. Aug. 09, 2017 3:49 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Cosimo


586


Bocsika a késésért!






A beleegyezés mikéntje semmiképpen nem volt kedves gesztus. Magában még csak-csak elmenne, de ez a szenvtelen hangnem... nos igen, tudtam hogy elég idős boszorkánymester áll előttem. És ebből kifolyólag erős volt a gyanúm kellően képzett is. Így hát végtére is ez egy pozitívum. Akárcsak az érzelemmentesség. A legtöbbek amúgy is ilyenek, de a teljesség hiányában. Comimo ezzel a megnyilvánulásával azonban eltörölte az összes eddigi ehhez kapcsolódó aggályomat.
Arra, hogy mindenki ugyanazzal az üggyel kapcsolatban keresi fel enyhe félmosolyt csal az arcomra. Szemöldököm feljebb szökik szelíden homlokomon, csak az egyik s érdeklődve várom hogy kifejtse. Szó nélkül figyelem őt. Hallgatom a szavait. Bölcs, igazán bölcs. Tudja hogy mi végre is van a világon noha jövetelének és létezésének valódi biztos célját senki nem ismerheti igazán kivéve Atyámat. Bólintok egyet, mikor elhallgat és felteszi a kérdést. Eltalálta? Nem is kérdés. Elég nyilvánvaló, még a vak is látja. Ám mégis... Érzem, hogy több van benne, még ettől is, amit mutat. És ez valahol tetszik. Ahogyan az is hogy ugyan megengedi hogy én tegezzem őt ő viszont nem hajlandó a formalitás ezen szakaszát viszonozni. Nem tudom a mivoltom végett vagy a rangom miatt, esetlegesen a koromból kifolyólag. Nem akadok ezen fenn, ha neki így jobb, hát legyen. Én sosem szerettem a túlzott formalitásokat. Tegezve is lehet tisztelni és magázva is lenézni.
Már épp szóra nyitnám a szám, hogy felvázolhassam a helyzetet, mikor a pincérnő megzavar minket. Egy szelíd mosollyal és tűnődő acélszürke tekintettel vizslatom a lánykát, aki felveszi a rendelést majd tovalibben.
- Nos, igen. Eltaláltad. Varázslatra van szükségem, amit én... nos nem tudok megejteni. - emelem fel a kezeim megadóan. Angyal vagyok nem boszorkány. Vannak dolgok, amiket meg tudok oldani elég sokminden. Hisz az óceán sem véletlen nyílt ketté Mózes előtt. Csodákat is könnyen lehet tenni. Ám van, amihez nekem is segítség kell. Jelen esetben pedig Westeré ha kötélnek áll. Amit szívből remélek és melegen ajánlok.
Mosolyom szélesebb lesz ahogy leengedem a kezem és megfogom a csészém fülét. Megemelem a számhoz és belekortyolok. Megvárom míg a pincérnő leteszi elé a csészét és eltávozik. Kivételesen nem nézek sem rá sem utána. Most nincs itt az ideje. Amint újra magunk maradunk a legnagyobb természetességgel folytatom halk, de határozott hangon.
- A feladat roppant egyszerű és abszolút nem túl megerőltető. Egy erős és stabil védőbűbájra van szükségem.
Elhallgatok és hagyom a számból elhangzott információ megemésztését. Hagyok rá időt neki bőven. Persze ez alatt a folyamatsor alatt, míg kattognak a fejében a régóta működő fogaskerekek feltételezhetően lesz jópár felmerülő kérdés, amit már várok is. Vagy a  testvérpárját, a jól megismert  ellenkezést. Igazából bármiféle konkrét reakciót. Mert tudom, hogy lesz. Kell legyen, mindig van. És nem hiszem, hogy épp ő lenne képes erre rácáfolni.
- Gondolom menni fog.
Biccentek felé egyet a csészém mögül, majd letéve azt széthajtom az újságot. Halálos nyugalommal pillantok bele és Cosimora sem nézve folytatom.
- A címet már elküldtem. Legkésőbb holnap délre legyen meg.
Amint kimondom a szavakat halk pittyeggéssel le is pottyan az üzenet benne a lakásom címével. Ritkán adok ki az elérhetőségemet és akkor is megválogatom kinek. Vele is hasonlóképpen jártam el. Csak legalább tíz hozzá hasonlót figyeltettem meg mire kiválasztottam. Sejtettem hogy nem fog csalódást okozni. Maximális a bizalmam iránta még így látatlanban elsőre. Aztán most itt a páratlan lehetőség hogy brillírozva bizonyítson.
Nem tudom hogy erre valóban képes-e, de ha igen azzal jó pontot szerez. Nemcsak nálam de esélyesen az égieknél is. Ostoba az, aki elszalaszt egy ilyen remek alkalmat.
- Ennyi. Azt hiszem végeztünk - közlöm és felpillantok az újabb szenátorválasztási kampány legfrissebb információi mögül.



kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Szomb. Aug. 05, 2017 10:16 pm ➹ Vendég
Végigtekintek az előttem álló alakon, és mintha egyfajta ellentétemet látnám. Komótos, rendezett, bőrének, testének vonásai férfiasak, ám finomak. Ha nem tudnám,
hogy angyal, akkor is gyanúsan tisztának tűnne számomra -
mind külsejében, mind kisugárzásában. Ugyan egyáltalán nem mondhatnám, hogy én hozzá képest "tisztátlan" lettem volna,
alakomat szinte átformálta a hatszáz életévem - függetlenül attól, hogy 28 éves korom óta nem sokat változott arcberendezésem, vagy testfelépítésem. Borostás, finoman vágott arcom, és kidolgozott arcformám tapasztalatokat mutatott ugyan, de elárulták az életstílusomat is. Nem igazán törődtem azzal, hogy mások mit gondolnak rólam, leginkább mert tudtam, hogy a legtöbb embert nem érdekli, hogy én ki vagyok, és főleg nem, hogy hogyan is nézek ki. Csakis a tudás,
amelyet évszázadok óta őrizgetek - és ez az angyal sem volt különb. Talán nem tartotta "elég elegánsnak" a kissé előre hajlott hátamat, borostámat, vagy kócos hajamat, de ez nem is érdekelte. A varázslat miatt jött, nem a boszorkánymesterért.
Lassúságára úgyszintén nem igazán reagálok. Leülök velem szembe az asztalhoz, és lassan figyelem mozdulatait - míg fejemben cikáznak a gondolatok, arcom felveszi természetes formáját: az unott, cinikus arcformát, és a sötét szemeim tekintetének mélységét. Egy külső szemlélőnek talán úgy is tűnhet, hogy egyfajta bamba hipnózisba estem Gabriel láttán,
de nem. Érzelemmentes arckifejezésem csupán korom velejárója - a boszorkánymesterek nem öregednek testileg,
de öregednek lelkileg, és egy idő után túl vénekké válnak ahhoz, hogy felfogják az emberi érzelmeket. Vannak olyan boszorkánymesterek, akik ezt az érzelemmentes, üres állapotot nevezik a mi valódi halálunknak. Ha nem válsz üres héjjá, akkor megőrülsz, és emberi, avagy Alvilági kezek által halsz meg. Én szerencsére még egyik csoportba sem tartoztam, de ezt valójában már csak én tudtam, és azon kevesek, akikkel nap mint nap tartottam a kapcsolatot. Csak belül voltam már igazán ember, kívülről már-már egy állandóan depressziós, vagy cinikus embernek tűnhettem.
A mosoly számomra nem egy izomrándulás, vagy érzelemkifejező arcvonás volt már, hanem egy gondolat. És ezt a körülöttem lévők általában nem tudták felfogni, így alapvetően kerültek, és udvariatlannak, vagy bosszantónak tartottak. Már persze, azok, akikkel egyáltalán fenntartottam még a kapcsolatot. Az angyal szerencsés volt, hogy egyáltalán megjelentem - bár őszintén szólva valóban nem akartam kihagyni az alkalmat, hogy egy angyallal találkozzák. Bár a megváltásom elmaradt.
- Nem bánom, maga tegezhet - válaszoltam, s nem törődtem azzal, hogy ez talán udvariatlanul érinthette őt. Nem ismertem eléggé ahhoz, hogy akár ismerősömnek nevezhessem, és ezt így fejeztem ki. A kéznyújtását azonban elfogadtam, és férfiasan kezet ráztam vele.
- Mindenki ugyanazzal az okkal keres fel engem. Szóval nem,
nem sejtem, hanem tudom
- válaszoltam kérdésére. Hangom nem volt ugyan halk, de visszafogottan, és üresen kongott a kávézóban. Ahogyan arcomról, úgy hangomból is eltűntek az érzelmek, és csak egy cinikus, szkeptikus, és unott hangnem tűnt fel belőle, függetlenül attól, hogy nem unatkoztam.
Bár szkeptikusság volt bennem.
- Kell magának valamiféle tudás. Egy varázslat, egy szó -
Chthonian, természetesen -, egy bájital, vagy egyszerűen csak a tudás, amit más helyen, más emberektől nem feltétlenül kapna meg
- folytatom mondandómat, és ajkaim különös mozdulatot tesznek: mintha egy halvány mosolyt formáltak volna. - Eltaláltam?
Miközben válaszára vártam, megérkezett a fiatal pincérnő,
és egyértelműen meglátszott a reakciójának változása.
Míg Gabrielre rajongással tekintett, felém nézve szinte kapcsolásszerűen vette elő a visszafogott, kissé rémült arckifejezését. Halkan megkérdezte, hogy rendelek-e valamit,
és én egy apró tekintetet vetve rá, válaszoltam:
- Egy kávé lesz - lehetőleg cukor nélkül, kevés tejjel.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Szer. Aug. 02, 2017 7:23 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Cosimo


615








Beesett arc, fekete haj, kissé talán kócos is. A borosta meg amolyan hab a torán. Nem, nem igazán ilyennek képzeltem el egy jó mágust. Mondjuk nem sokat tudok a boszorkánymesterekről. Van egy kettő, kivel alkalomadtán közvetlen kapcsolatban állunk. Kik elég idősek ahhoz, hogy ismerhessék szerény személyem. Ám most az idő szűkében nem volt sem lehetőségem sem kedvem Atyám által megnevezetteket felkeresni. És miután ő szabad kezet adott nekem (tekintve hogy maradéktalanul megbízik bennem) így mi értelme is lett volna az időt húzni? Kell egy mágus egy erős védőbűbájra. Itt pedig épp besétált egy. Az meg csak kapóra jön hogy átutazóban van. Kiveti a mágiáját és eltűnik a képből. Nem fogják megtalálni azok a démonok, akik Cornelia-ra pályáznak. Ez a terv persze. Aztán hogy mindebből mi sül ki az rajta is áll.
Zörögve hajtom össze az újságot. Komótosan csigalassúsággal hajtogatom össze szépen a már meglévő hajtásoknál. Mikor a téglalap alakját nyeri el amely az eredeti kinézete lazán dobom le az asztalra a kávém mellé. A nevem hallatára eleinte ügyet sem vetek ahogy az üdvözlésre sem. Kínos lassúsággal pillantok a férfira és mérem fel. Eltöprengek egy percig felálljak-e. Kezet nyújtsak-e. Van-e ő olyan jó, mint az hírlik? Plusz... van-e annyi benne, amennyit én elvárok?
Elsőre könnyen rávágnám hogy nem, de az ember hajlamos könnyen ítélkezni. Pláne elsőre. Én viszont nem vagyok ember. Ami sokkalta jobban izgat és ami sokkalta látványosabb no és persze jórészt többet elárul mint az a bizonyos első benyomás nem más mint az aura. Mindenkinek van, kinek ilyen kinek olyan. Elég egy kissé összébb húznom a szemem hogy fél pillanat múlva meglássam az övét. Örvénylő és színes túlzottan színes talán. Ezt nem vártam és meglep. Igazából nem mondanám rossznak, talán csak az árnyalatok milyensége, ami... kissé visszatart. Olyan, mint maga az ember. Nem tudod eldönteni mit is kezdj vele. Megbízz-e benne. Igazság szerint nincs időm másik után kajtatni. Így hát nem is tudja, de mázlista egy napja van. Pláne hogy kedvem sincs újabb telefonokat intézni egészen addig, míg nem muszáj.
- Igen, én vagyok. -
Felállok egyetlen határozott mozdulattal és az egyik kezemmel begombolom a zakómat míg a másikkal kezet nyújtok. Jelentőségteljesen pillantok rá. Nem sűrűn szoktam jobbot nyújtani. Márhogy hivatalból angyalként. Nálunk ez az abszolút feltétlen bizalom jele és... hát ő most extrán mázlista.
- Cosimo ha nem tévedek. Gondolom nem bánja ha tegeződünk. -
Vonom fel enyhén a szemöldököm. Szinte százezer százalék hogy én vagyok az idősebb (tekintve hogy az idők kezdete óta Atyám követeinek sorát gazdagítom) és ezáltal szinte biztos hogy udvariatlanság visszautasítania. Amúgy meg... baromira nem bírom a magázódást. Épp elég lesz nekem Cornelia-tól távol tartanom magam (ezen a módon is).
- Feltételezem sejted miért kerestelek meg. -
Az eleinte kérdésnek szánt mondatom szinte ténnyé változik. Igazából még mindig kérdés szaga van, mert megcáfolhat. Időközbe visszaülök a fehér kanapéra és figyelem, a másik mozdulatát. Ahogy leül, ahogy a pincérnő felé néz ha néz, ahogy int neki ha int, ahogyan rendel tőle valamit legyen az akármi. Kíváncsi vagyok rá, hogy igazak-e a pletykák. Nem mintha különösebben adnék bármi ilyesmire, de a szokatlan aura nyugtalanít. Plusz Maxwell miatt fel sem lehet mérni mennyire fontos is ez. Maga a bizalom. Olyan luxus, ami a bolondoknak természetes, ám valójában a legkétélűbb fegyver. És én nem szándékozok kockáztatni. Ha már Michael rám sózza az ő bevégezetlen feladatát, legalább én takarítok utána rendesen. És nem csak azért mert Atyám is ezt várja el, hanem... mert abban a lányban van valami. Oké, Éva reinkarnációja az egy dolog, meg terhes is (mint megtudtam) ami egy másik, de... még ezen felül is van benne valami. Mert neki is szokatlanul fényes az aurája. És még egy ilyen el is megy egy évezredben. Na de egyenesen kettő? Furcsa... baromi furcsa.


kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Vas. Júl. 30, 2017 4:57 pm ➹ Vendég
Valahogyan sohasem tudtam igazán kedvelni az angyalokat. Véleményem szerint túlságosan is tökéletesnek gondolták magukat, és túlontúl bíztak "hatalmas mindenhatójukban", nem törődve azzal, hogy a világ leég körülöttük. Számomra gyermekkorom papjaival, vagy a firenzei bankárokkal értek fel a világ angyalai: lusták, óriási hatalommal rendelkeznek, de sohasem használják arra, hogy valójában beleavatkozzanak a Föld állásába, és rendet teremtsenek. Ha az angyalok normális munkát végeznének,
hogyan történhetett volna meg egy olyan eset például, ami Sienának a szüleivel történt? Hogy lehet, hogy még most is démonok árasztják el a világot, és megszámolni sem kell mindegyiket ahhoz, hogy tisztán lássuk, létszámfölényben vannak. Nem tartottam a démonokat egy "jobb választásnak"
az angyalok felett, csupán ők egy bizonyíték voltak arra,
hogy az "hatalmasságos" mégsem olyan hatalmas. De persze,
egy angyal ezt mindig tagadná... no persze, ha megfeledkezünk arról, hogy a Pokol Ura is éppenséggel egy angyal.
És mégis, függetlenül attól, hogy lenéztem őket - vagy legalábbis nem szerettem annyira a közelükben lenni, mint sokan mások -, mégis sikerült megtalálnia engem egy angyalnak, és a segítségemet kérnie. Gabriel Sinclair, legalábbis ezt a nevet használja a mondén világban. Sikeres üzletember, médiaalak, egyfajta híresség. Persze, ki halott a hét fő bűn között még a büszkeségről, nem igaz? Mégsem utasíthattam el őt, vagy legalábbis nem láttam értelmét. Én örömmel segítettem azoknak, akiket méltónak láttam a segítségemre, bár leginkább csak távolról. Nem igazán szerettem az emberek társaságát, főként azért, mert általában nem az én jelenlétemet keresték. A legtöbb Alvilági, és mondén is, akikkel kapcsolatba léptem, azért szerettek volna a közelembe férkőzni, hogy hatalmat szerezzenek, erősödjenek,
lophassanak tőlem - hiszen mágiatudásom a nagymesterek közé helyezett, és némely Chthonian szó, amit felfedeztem csatákat dönthetett volna el. Éppen ezért volt számomra annyira különleges a Ray-család; ők befogadtak, függetlenül a jellememtől, és a cinikus, magamba forduló természetemtől.
Érzelmet csiholtak belém úgy, hogy az érzések kezdtek kihunyni a testemből.
Lassú lépésekkel értem be a bárba. Hosszú szövetkabátom kigombolva inkább lógott testemen, mintsem rám lett volna húzva, alatta sötétkék ingem, és egy fekete mellény rejtőzött.
Arcom eléggé borostás volt, és szemeim beesettek - rengeteg kutatást kellett végeznem, mielőtt eljöhettem volna az angyalhoz, leginkább azért, mert egy tökéletes varázslatot szerettem volna létrehozni. Vagy legalábbis majdnem tökéleteset. Nem azért, mert annyira fontos lett volna számomra Gabriel védelme, csupán maximalista voltam.
Nem ismertem eléggé ahhoz, nem úgy, mint Sienát.
- Üdvözletem - szólaltam meg rekedt, mély hangomon, melybe semmi érzelem nem rejtőzött, sőt, talán unottnak is tűnt a külső szemlélőnek. Ez történik azokkal a boszorkánymesterekkel, akik már túl öregek, és túl sokat tapasztaltak: tudtukon kívül elkezdik elveszíteni érzéseiket,
és én ennek a "betegségnek" az egyik kései stádiumában voltam.
- Gabriel Sinclair, ugye? - kérdeztem rá azért biztonság kedvéért, bár már távolról feltűnt nekem az alakja. Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy az angyal bukkant-e fel Gabrielként, és nem kaptam téves információt.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Starbucks ➹ Szomb. Júl. 29, 2017 3:29 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Cosimo


660


bocsika a késésért  





Ritkán vagyok oda a sokáig tartó alvásért. Valahogy sosem az én műfajom. Mindig jobb szeretek inkább hajnalban kelni. Nézni a napfelkeltét, meditálni és beszélni Atyámmal. Hiába a rendkívüli szabadság, hiába a mondén világ adta örömök. Valahogy sosem tudok nyugton maradni. És kell az ő közelsége. Ha már nem a mennyben vagyok legalább ennyi napi feltöltődésem van. A mai is nap is épp ugyanígy indult. Reggel kikelni a hófehér ágyneműk közül felvenni egy tiszta inget és fél óra csak én és ő.
Már megszoktam, hogy a menny hiányában csak ez az egy kommunikációs forma áll a rendelkezésemre. Ha tehetem szinte sosem halasztom el. Akadnak persze esetek mikor kimarad, de az esetek többségében mindig lehunyom a szemem, és mellette sétálok. Érzem a belőle áradó jóságot, hangja visszhangzik a fülemben a szívemet elönti a béke. Alakját rendszerint körülöleli a fény. Ő maga a fény. A mindenség.
És általában a beszélgetéseink csak számomra érnek célt. Az én lelki üdvöm, a békém megtalálása érdekében zajlik. Hisz most nem rám ró terhet vagy feladatot. Legalábbis így volt. Egészen reggelig. Michael ugyanis visszatért hozzá és rám hárult a szerepköre beteljesítése. Nem mintha ennek különösebben örültem volna. Sosincs ínyemre más feladatát átvenni, legyen az bármi. Akármennyire is fontos.  De mivel ez egy kiemelt ügy, kiemelt érdekkörrel így hát esedékes földön tartózkodóként nekem kell a derekam beadni. Szóval a szabadság kiélvezéséről ennyit.
Tény, hogy a mondén inkognitóm egész jól kiépítetten működik, na de most már hivatalból is itt kell tartózkodnom. Igaz, még nem tudja senki. Ritka és nagy horderejű ha egy ark a földre száll. Már az is nagy szó, ha egy angyal jön. A második világháború óta titkon tartózkodunk csak itt. Meg persze eléggé elvétve. Most viszont hamar híre fog menni a dolognak feltételezem. Az iphone-t előkapva és pár hívást intézek. Komor kásás hangok és reggeli ébresztők, amiket most eszközölök ki. Ám ilyen az élet. Ilyen a részvénytőzsde meg a cégvezetés. Na meg persze a feladatkörök. Másrészt meg ezért fizetek mindenkit a fene egye meg. Így hát mire felöltözöm már érkezik is az üzenet. Elintézvel. Elégedetten pillantok ki az ablakon. A penthouse lakás előnye a nagy tetőkert mellett a kilátás meg a medence. New York most kezd magához térni. Lassan ásítva halkan rúgja be a motorját, s ahogy a nap magasabbra kúszik az égen úgy jelennek meg többen és többen az emberek. Egész addig míg hömpölygő tömeggé nem duzzad az egész és egy nagy pulzáló lüktető lénnyé nem válik.
Ezt már az utcán sétálva állapítom meg. Utam egyenesen a megbeszélt találkozóhely felé visz. Köröttem sürgő emberek. Van, aki felismer (nem engem hanem a mondén valómat) és megállít. Egy mosoly egy autogram, mindenki boldog, tovasietnek. Én pedig baktatok a magam útján. Most kivételesen meghagytam a sofőrnek hogy az út túloldalán várjon rám. Hiába a nyílt terep, nem szeretem ha az angyali feladatokba bárki rajtam kívül belefolyik. Így hát egyedül nyitok be a kávézó ajtaján. Tekintetem körbepásztázza a terepet, de sehol senki. Vannak bent jópáran, nők és férfiak. Diákok és kisgyermekek. Ám én nem őket keresem. A pulthoz sétálva kérek egy kávét, majd leülök a fehér kanapéra. Mögöttem az utca nyüzsgő világa. Ráérek még ezzel foglalkozni, ahogy azzal is, mi lesz ma az eladásokkal vagy az újabb fejlesztésekkel. Így a telefonom lehalkítom majd az asztalra teszem. Mindössze a mai napi New York Times-t nyitom szét és kezdem el böngészni. A szalagcímeket olvasom először, majd az időjárást. Lapozok a sportrovaton és végül a tőzsdei jelentésekbe merülök bele. Fel sem tűnik hogy időközben a fiatal csinos húszas éveiben járó pincérnő kihozza a kávémat. Azt sem tűnik fel elsőre, hogy az ajtó csilingelve kinyílik hogy újabb vendég térhessen be. Amit elsőre megérzek a boszorkánymester aurája. Mert a többszáz éves lelkeknek súlya van. És nekem gyerekjáték ezt nem észrevenni. Olyan természetes mint levegővel megtölteni a tüdőmet. Vagy mint Mózes helyett szétválasztani a Vörös-tengert. Hisz a víz a lételemem. Könnyen befolyásolom, alakítom, módosítom. Sandán pillantok fel a lapok mögül. Kíváncsian fürkészem az alakot, hogy vajon hogy fest most. Épp most épp itt a huszonegyedik században.

kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Starbucks ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
Starbucks
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Starbucks

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: