Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor, javier
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Az Intézet udvara
firkálta:  Sara Ravenscar
Vas. Jan. 21, 2018 8:43 pm-kor

Holly ♛
firkálta:  Simon Lewis
Vas. Jan. 21, 2018 6:45 pm-kor

Olasz étterem
firkálta:  Venus Cooper
Vas. Jan. 21, 2018 4:39 pm-kor

Jamie Dornan
firkálta:  Holly Biersack
Szomb. Jan. 20, 2018 7:04 pm-kor

Partner-kereső
firkálta:  Alexander Lightwood
Szomb. Jan. 20, 2018 4:24 pm-kor

Nappali
firkálta:  Katherine Wright
Szomb. Jan. 20, 2018 4:08 pm-kor

Utca
firkálta:  Katherine Wright
Szomb. Jan. 20, 2018 11:43 am-kor

Alec Lightwood
firkálta:  Clary Fray
Pént. Jan. 19, 2018 2:34 pm-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Blaire Marino
 
Venus Cooper
 
Gabriel Sinclair
 
Clary Fray
 
Cerviel
 
Sara Ravenscar
 
Alexander Lightwood
 
Lucifer Morningstar
 
Silvius S. Hildenborough
 
Vivian Avery Salomon
 

Share| .
Főtéren található pados rész

Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Démon

Kor :
25

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Aug. 14.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Hétf. Szept. 04, 2017 9:34 pm Adrianna Fox






Barrett - Adrianna

Men who fear demons see demons everywhere.

New York városa megannyi veszélyt rejteget. Jóval többet is, mint az átlag mondénok azt valaha gondolnák. Ami engem illet, én túlmutatok azon, ami egy sötét utcasarkon leselkedhet a gyanútlan arra járókra. Nem mondom, hogy nem esik jól esetleg egy-két ostoba, gyönge kis mondént megkínozni, vérüket venni, érezni a szenvedésüket, de ennél nagyobban gondolkozom. Én hatalmat akarok. Olyat, ami már a magasabb létformáknak, amilyenek az angyalok, is félelmetes lehet. Amivel már Fény és Árnyék ura is lehetek akár. Mert vicces persze ezekkel a gyenge is pondrókkal játszogatni, de nem valami nagy kihívás. Azért jöttem a Földre, hogy elismerést és hatalmat szerezzek. És el is fogom ezt érni. Nem ma, nem holnap, de néhány évtizeden belül. Az egy magamfajtának úgyis csak egy szempillantás. Az idő aprócska kis szelete.
De ez nem jelenti azt, hogy most tétlenül, ölbe tett kézzel ülhetek. Egyáltalán nem, sőt. Most kell megalapoznom mindent. Illetve néhány hónap múlva. Addig azonban fel kell készülnöm, egy tökéletes tervvel. Mert csak egy esélyem van, egyetlen egy. Az az esély pedig egy mondén, Éva reinkarnációja méhében növekszik éppen.
Bár az angyalok is felfigyeltek már rá és a védelmük alá vették, ami kicsit megnehezíti vele a kapcsolattartásomat, hisz nem akarok lebukni idő előtt, de végső soron mégsem tettek nekem olyan rosszat azzal, hogy patronálják Cornelia Maxwellt, az én "legeslegjobb barátnőmet". Így legalább biztonságban tudhatom a számomra igencsak értékes magzatot is vele együtt, biztos, hogy ostoba démontársaim nem törhetnek az életükre. Így viszont csak a mondének által használt technológia segítségével tudok vele kapcsolatban maradni. Telefonhívások, sms-ek, facebook üzenetek... ezekre azonban gondosan ügyelek, nehogy meggyengüljön a köztünk lévő kapcsolat Cornelia oldaláról. Az elronthatna mindent, ha nem bízna már bennem úgy, mint az elmúlt években. Persze mindemellett tisztes távolból szemmel is tartom őt. De csak olyan helyekről, ahol a patrónusa, Gabriel nem érezheti meg a jelenlétem.
Most is ezért vagyok itt, a főtéren, ahonnan rálátásom nyílik a penthouse lakásra, ahol jelenleg Cornelia tartózkodik. Ahogy azonban a téren vágok át, egy kellemetlen érzés bizsergeti meg az érzékeimet. Van még itt rajtam kívül valaki, aki nem mondén. És ez kellemetlen érzésekkel tölt el.
Leülök egy padra és a telefonomat kezdem nyomkodni, látszólag teljesen belemélyedve ebbe a tevékenységbe. Valójában azonban feszülten figyelek minden arra járót. Nem tudhatom, ki az, aki a közelben van és mit akarhat, talán csak véletlen, de akkor is potenciális veszélyforrás lehet. Résen kell lennem. Fokozottan. Egy rosszkor történő lelepleződés most mindent boríthat. Az egész, szépen felépített kis tervemet. Azt pedig nem engedhetem. Akárki az és akármiért is jött, nem fogom hagyni, hogy beleköpjön a levesembe. Semmiképpen.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Szomb. Aug. 26, 2017 10:05 pm ➹ Vendég
A nyári melegre való tekintettel és persze a feltűnés elkerülése érdekében, még én is képes voltam lejjebb adni a zakónál. Egy napszemüveg, egy egyszerű, fehér póló és egy farmer szolgál felszerelésemül. A hajam kócos, már két hete el kellett volna mennem a fodrászhoz, de minduntalan papírügyek, tovább képzések és természetesen Siena. Igaz, hogy a szakmában dolgozott, de abban a környezetben nem sok hasznosítható tudást sajátíthatott el. Pedig rejlik benne tehetség, csak tanulnia kell még, megtapasztalnia milyen is New York utcáin nyomozni. Viszont, a mély vízbe rögtön nem fogom beledobni, ezen ügy kapcsán a papírmunkákat bíztam rá. Részben a tapasztalatlansága miatt, részben mert még mindig nem tiszta előttem a repülős eset. Akármilyen homályosan is fogalmaz, akármennyire is igyekszik titkolni, én tudom mit éreztem és láttam akkor. Ő viszont csak egy mondén, nem szabadna belekeverednie ebbe, még jobban biztosan nem. Amíg pedig én felügyelek rá, nem is fog. Mivel pedig a bizonyítékok egy démon felé irányulnak, egyedül megyek. Már láttam őt, legelőször nem messze a helyszíntől, amikor kimentünk felmérni a terepet. Másodszor, amikor az egyik nyomot követtük, ismét felbukkant a neve. Talán az előítéleteim, hiszen egy démonról beszélünk, talán a jól bevált megérzéseim. Magam sem tudom pontosan, de pont ezért szánok rá egy szabad délutánt, hogy kövessem őt. Nem is fog problémát jelenteni, párszor már csináltam ilyet, a természetes előnyöm, a tündér mágia segít az álcázásban. Nem nagy szám, ezt még magamtól is el tudtam sajátítani. Bár biztos jobb lett volna, ha valaki megtanítja a többi trükköt is, amire képes lehetnék, de azt vettem észre, hogy a tündérek annyira nem rajonganak a félvéreikért. Legalább is, az a kettő, akikkel közelebbről sikerült megismernek, valahogy mind kést akart ragadni ellenem. Szóval, egyelőre abból a minimálisan kitapasztalt képességeimből élve, teljes nyugalommal, mintha csak a délutáni napsütést akarnám élvezni, sétálgatok, véletlenül pont arra, amerre a hölgy is. Néha-néha elbambulva, nézelődve, mint a többi járókelő.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Csüt. Jún. 01, 2017 9:26 pm ➹ Vendég

Aaron & Ev
Aaron megszólalása tökéletesen tükrözte a személyiségét, amit egész egyszerűen lehetett egyetlen egy szóval jellemezni: leszarom. Vagyis, nem én őt, hanem ő mindent (bár nekem is ezt kellene tennem). Tipikusan az a fajta srác volt, aki tényleg nem törődött a környezetével, csak buldózer módjára keresztülgázolt mindenen és mindenkin, nem foglalkozva azzal, hogy a bunkó megszólalásaival hány ember lelkét, szívét töri össze. Én pedig, még ha akartam volna se tudtam volna ilyen lenni. Na jó, bizonyos tekintetben mégis csak ilyen voltam én is, sőt, még ha nehezemre is esett beismerni, de azért a saját bőrömön tapasztalni mindezt nem volt olyan kellemes. Normál esetben pedig nem is érdekelt volna, vagy ütött volna annyira szíven ez a viselkedése, de kezdtem valamit érezni iránta, valamit, amit egyszerűen nem tudtam megmagyarázni. Épp ezért voltam képtelen csak úgy figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy igazából azért idegesít fel nemcsak a szavaival, hanem az egész megjelenésével, mert megindít mindezzel valamit bennem, és ezt nem tudtam hova tenni. Jobbnak láttam hát, ha inkább dühvel álcázom az érzelmeimet. És már csak azért is mindig visszaszólók neki valamit.
- Téged inkább gumiszobába kellene zárni, nem diliházba – dörmögtem az orrom alatt. Igazából, a megjegyzést első sorban magamnak tettem, de azért nem volt olyan halk, hogy Aaron ne hallhassa meg. Vagyis, ha igazán őszinte akartam lenni, akkor szándékosan mondtam még olyan hangosan, hogy ő is meghallja azt, elvégre, nem az a fajta személy voltam, akinek ha beszólnak vagy visszaszólnak, csak úgy annyiban hagyná. Sok esetben nekem is előbb járt a szám, mint az agyam, és képes voltam hagyni, hogy meggondolatlan megjegyzések kicsússzanak a számon, de azért nem esett jól az, amit az előbb Aaron mondott nekem. Túllépett vele egy határt, és reméltem, hogy ezt ő is érzékelte.
Amikor láttam, hogy ahelyett, hogy elhúzta volna a csíkot innen, mint ahogy kívántam (na jó, igazából nagyon nem, de pszt!), inkább kényelmesen helyett foglalt mellettem a padon, színpadiasan megforgattam a szemeimet, hogy ezzel is még pluszba mutassam neki, hogy én már csak azért is haragszom rá, és ezúttal nem lesz elég a kiskutya szemei ahhoz, hogy megbékéljek. Na jó, igazából lehet, hogy mégis...
A következő megszólalása már sokkal normálisabbra sikeredett, amitől némileg megnyugodtam, de felelni nem igazán tudtam mit rá, ezért csak tanácstalanul megvontam a vállam. Elvégre, egy ilyen helyzetben mégis mit kellett volna tennem? A bosszúnak nem volt semmi értelme, pláne ennyi év távlatában, aztán mégis csak a Klávé volt az, akivel szembe kellett volna menjek. És itt nem arról volt szó, hogy nem volt meg a bátorságom hozzá, mert elhihetitek, abban nem szűkölködtem, de egyedül mégis csak nagy falat lett volna nekem. És mit értem volna el vele? Egy-két tagot lehet sikerült volna megöljek, aztán úgyis kiválasztanak újabbakat, és minden ugyanúgy folytatódna tovább, mintha mi sem történt volna, csak engem kiáltottak volna ki bűnözőnek és árulónak. Ezt a rendszert belülről kellett megváltoztatni, nem ilyen erőszakos módon, mert annak tényleg nem lett volna semmi hatása, amíg az árnyvadászok gondolkodása meg nem változik. Aztán meg, anyáékat ez a vérbosszú nem hozta volna vissza, arról nem is beszélve, hogy biztos ők sem akarták volna azt, hogy feláldozzam magam egy ilyen értelmetlen dologért. Nem, ennél nekem is több eszem volt, még ha mérges is voltam a Klávéra.
- Nem tudom... Mit tehetnék én egyedül a Klávéval szemben? Mérges vagyok, és égek a bosszúvágytól, nekem elhiheted, de nem lenne semmi értelme... Többet érek azzal, ha csak szimplán megpróbálom feldolgozni a megtudott információkat. Nem könnyű, nem tagadom, de mit érnék el azzal, ha tíz év után a Klávé életére törnék? – magyaráztam Aaronnak teljesen őszintén, bár magam sem tudtam, miért nyíltam meg előtte ennyire. Nem mintha annyira ismertük volna egymást, vagy olyan kapcsolatban lettünk volna, hogy bizalmasabb dolgokat megosszak vele, de most mégis jól esett ezeket elmondani neki, beszélni kicsit vele, akkor is, ha semmit nem reagál majd rá. Meghallgatott, és nekem már ennyi elég volt. Többet nem is vártam el tőle.
Aztán, amikor megláttam, hogy egy apró mosoly kúszott Aaron arcára, hirtelen elképzelni nem tudtam, hogy mit forgatott a fejében, de egy dologban biztos voltam: hogy semmi jót. Mégis, öntudatlanul húzódott volna már az én ajkam is mosolyra így látva őt, ezért muszáj volt emlékeztetnem magam arra, hogy én elvileg még mindig haragudtam rá az előbbi kis megjegyzése miatt. Persze, ez már koránt sem volt igaz, de még kéretni akartam magam egy kicsit, kíváncsi voltam, hogy mit fog lépni.
És, megvallva az igazat, teljesen megérte. Amit következőleg mondott nekem, egyszerűen annyira nem illett hozzá ez a stílus, és olyan vicces és aranyos volt, ahogy ezt mondta nekem, hogy nevetnem kellett. Persze, visszafogtam magam, mert nem akartam ilyen könnyen elengedni őt.
- Valóban? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, tettetett sértődöttséggel a hangomban. – Akkor tessék – böktem a fejemmel a földre a lábaim előtt, ezzel adva a tudtára, hogy hajrá, ereszkedjen most rögtön térdre. – De ne felejtsd el megcsókolni a cipőmet sem – tettem még hozzá felsőbbrendűen, miközben le sem vettem a tekintetemet az arcáról. Muszáj volt látnom, milyen képet vág majd ezt hallva. Reményeim szerint nagyon is vicceset. Ha meg nem... az úgy nem lett volna mókás, és nagyon is csalódott lennék.
Ne haragudj a késésért, de remélem kompenzáltalak a hosszával <3   ● words: 839 ● ©






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Kedd Május 02, 2017 11:08 am ➹ Vendég

evelyn & aaron
Úgy hiszem, egyre kisebb a világ. Legalábbis ha azt veszem alapul, hogy állandóan belebotlom Evelynbe. Pedig New Yorkot nem nevezném éppen kisvárosnak, pláne nem valami falunak, ahol három utca van, de azok is keresztezik egymást. Hihetetlen, mennyiszer találkozom össze vele. Szerintem volt már négy-öt alkalom, vagy több is. Nem mintha számolnám. A megjegyzésére felkapom a fejem, elvigyorodom, aztán vállat vonva jegyzem meg.
- Mintha az emberek nem beszélnének egy csomószor magukban. Különben is...mit érdekel engem, hogy kinek mi a véleménye? Ha valaki diliházba akarna csukni, maximum megharapom. - Természetesen ezt nem gondolom komolyan, hiszen azzal súlyos következményeket akasztanék a nyakamba. Úgy sejtem, szívesebben lenne egyedül, vagy bárki mással, mint velem. De mindegy, most már akármit mondhat Evelyn, akkor sem megyek el innen sehova. Tudom, hogy néha előbb jár a pofám, mint az agyam, és szinte látom az arcán, ahogy átmegy vörösbe a haragtól, de mit lehet tenni? Már kimondtam. Nem is kellene ennyire zavarnia engem, hogy hoztam a szokásos formámat. Vele mégis sokszor úgy érzem, kedvesebbnek kéne lennem. Szavai tőrként fúródnak belém. Hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Dermedten állok előtte és bámulok a szemébe. Bár megállás nélkül bökdösi a vállamat, mégis csendben tűröm, bárminemű cinikus megszólalás nélkül. Végül fogom magam és leülök mellé a padra, ahova Evelyn már visszaült, miután üvöltözött velem. Megjegyzem, egész jogosan tette.
- És most mihez akarsz kezdeni? Gondolom, nem hagyod annyiban. - Még magamat is meglepem ezzel a normális stílussal, amivel a kérdést hozzá intéztem. Szívesen felajánlanám a segítségem, ha valakit teszem azt, ki akar nyírni, de nem sok kedvem van a Klávé ügyeibe beleavatkozni. Annak rám nézve nem lenne jó vége. De beismerem, kicsit Evelynért is aggódom. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon. Hiányozna az életemből az irányomba mutatott szurkálódása a folytonos véletlen találkozásaink alkalmával. Van abban valami, amit az imént a fejemhez vágott. De hogy őszinte legyek, sosem érdekelt mások véleménye. Az sem, hogy szeressenek. Mindig úgy voltam vele, hogy az önvédelmi oktatást tisztességgel lenyomom, néha talán bunkó vagyok azokkal, akiknek órát adok, de a nap végén így is, úgy is megkapom a fizetésemet. A nők pedig lefekszenek velem lényegében anélkül, hogy megerőltetném magam, vagy nevetséges udvarlásba kezdenék. Másnap ugyan faképnél hagyom őket, de legalább jól telik az előző éjszaka. Tény, hogy ezenfelül nem vagyok épp egy társasági lény, és bizonyára kifejezetten utálnak páran a környezetemben, de akkor is pazarul bevált ez az életszemléletem az elmúlt jó néhány évben. Most mégis mellbevágó volt Evelyntől hallani, hogy lényegében egy segg vagyok. Természetesen nem kezdek most el ezen órákig agyalni, és számot vetni, hogy kiket bántottam meg eddigi életem során, hiszen akárhonnan nézem, a mellettem ülő lány csak a tényeket közölte. Még egy kis ideig komolyan meredek magam elé, végül amikor ellentmondást nem tűrő hangon megjegyzik, hogy kérjek bocsánatot, apró mosollyal az arcomon fordulok felé. Nem tehetek róla, automatikusan kúszott fel a szám sarkába a vigyor. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elkezdek vele vitatkozni, ezzel kicsit húzva az agyát, de az elmúlt pár percet tekintve ez nem feltétlenül venné ki magát jól. Lehet, csak még jobban megbántanám. Azt pedig jelen helyzetben nem akarom.
- Kisasszony, kérem, nézze el nekem, hogy egy paraszt vagyok. Sajnos már így születtem. Remélem, meg tud bocsátani. Ha gondolja, akár térden állva kérek elnézést. - Nehezen tartom vissza a kitörni vágyó röhögőgörcsöt, de igyekszem magamba fojtani, hogy majd otthon kiadhassam szépen. Már látom előre, az ágyon fetrengve fogok röhögni, aztán a padlón landolok. Életemben nem beszéltem így. Oké, nyilván poénnak szántam, még ha a bocsánatkérésem valamilyen szinten őszinte is volt, de basszus...ha valaki azt mondta volna tegnap, hogy a mai napon lényegében átmegyek lovagszerűségbe, tuti elküldöm a fenébe a baromságával.

©






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Kedd Ápr. 25, 2017 10:28 pm ➹ Vendég

Aaron & Ev
Először azt hittem, hogy nem látok jól, hogy csak képzelődtem, de nem így volt – tényleg Aaron volt itt, és tényleg egyenesen engem bámult. A hirtelen támadt meglepettség meggátolt abban, hogy grimaszolva a tudtára adjam, hogy tűnjön el, mert most nincs kedvem még az ő baromságait is hallgatni, ezért inkább csak félre akartam fordítani a fejemet, és úgy tenni, mintha nem is láttam volna. Nos... ez majdnem össze is jött. Ugyanis ahogy Aaron is észrevette, hogy őt bámulom, megindult felém.
Átkozódtam magamban egy sort, és igyekeztem úgy tenni, mintha korábban nem stíröltem volna le őt olyan látványosan, de gondolom, ennek már úgy is mindegy volt. Közben a szívem is úgy elkezdett verni a mellkasomban, hogy attól tartottam, a vérfarkas is meghallja majd, amint odaért hozzám. Nem akartam, hogy félreértse a helyzetet, hogy rögtön rosszra asszociáljon, olyanra, ami nem volt igaz. De várjunk csak, egyáltalán miért voltam izgatott azért, amiért sikeresen megint összefutottam vele teljesen véletlenül, ráadásul pont olyan állapotomban, amikor nem akartam egyedül lenni?! Oké, Evelyn, mély sóhaj, nyugi, a hozzáhasonlókkal nem kell foglalkozni, hisz nagyrészt csak a farkuk vezéreli őket.
Amikor már teljesen biztos voltam abban, hogy Aaron tényleg nyílegyenesen felém tartott, megállítottam a zenét (persze feltűnés nélkül), a fülhallgatót viszont csak akkor vettem ki a fülemből, amikor megláttam, hogy megállt előttem, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, mintha vártam volna arra, hogy megszólítson.
Unott pillantással néztem fel rá, viszont amikor meghallottam rögtön az első megjegyzését, egyből grimaszba torzult az arcom. És én még kedves akartam vele lenni! De valahogy minden egyes alkalommal, amikor ezt elhatároztam magamban, mindig jött ő, meg az idióta megszólalásai, és egyszerűen képtelen voltam nem visszaszólni neki. Felidegesített az az arrogáns feje, meg a pökhendi megjelenése, és nem számított, hogy mikor, milyen helyzetben találkoztunk, folyton felhúzta az agyamat. Valahogy mégis pont ez volt az, amiért élveztem vele lenni – mert kihívást jelentett, és, valljuk be, állati jó pasi volt.
- Lehetséges. Téged viszont látszólag nem igazán foglalkoztat az, hogy mindenki téged bámul, és hogy elme roggyantnak hisznek – vágtam neki visszakapásból, még a fejemet is kissé oldalra döntöttem, miközben megengedtem magamnak egy öntelt mosolyt. Aztán már nyitottam is volna a számat, hogy kicsit oldjam a feszültséget kettőnk között, és szebb vizekre tereljem a beszélgetésünket, amikor jött megint ő, és olyat mondott, amit nagyon nem kellett volna.
Még a szám is nyitva maradt pár másodpercre, annyira lesokkolódtam azon, amit most mondott. Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, hogy ez most... Most komolyan miért ilyen velem?! Látja rajtam, hogy nem oké valami nálam, hogy nem vagyok olyan kedvemben, hogy az ilyen jellegű megjegyzéseit hallgassam, erre bumm, képtelen kicsit is empatikusabban viselkedni.
- Akkora egy bunkó vagy! – pattantam fel mérgesen a padról. Villámló tekintetemet Aaronra szegeztem, és kicsit sem foglalkoztam azzal, hogy elrejtsem előle, ezzel átlépett egy bizonyos határt. – Nemrég tudtam meg, hogy a szüleimet valójában a Klávé ölette meg, erre te meg ilyeneket mondasz nekem?! – kezdtem el kiabálni vele, még a vállát is kioktatóan bökdöstem folyamatosan. – Ha ilyen vagy, ne csodálkozz azon, hogy senki nem képes elviselni a társaságodat hosszú távon! – tettem még hozzá, majd befejezve a mondandómat, visszaültem a padra, és sértődötten egymásba fontam a karjaimat.
- Kérj bocsánatot – közöltem vele még ellenkezést nem tűrő hangon, de közben nem pillantottam rá egy percig sem, csak elnéztem valamerre mellette, mintha képtelen lettem volna rátekinteni ezek után.
z nagyon nem lett jó, bocsi T-T   ● words: 546 ● ©






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Szer. Ápr. 19, 2017 4:37 pm ➹ Vendég

evelyn & aaron
Ma csak egy órát kell tartanom. Hála az égnek! Durván másnapos vagyok, és épp az hiányozna még nekem, hogy teszem azt, reggeltől estig vadidegeneket pesztráljak, és arra tanítsam őket, hogyan védjék meg magukat. Nem mondom, hogy napi szinten szorulok rá a tudásomra, de párszor volt már részem közelharcban, amikor baromi jól jött, hogy értek a szétveréshez. Meg a védekezéshez is, de az kit izgat. A legjobb, ha a másiknak esélyt sem adok az ütésre...harapásra. Akármire. Szeretem a munkámat, de eskü, ma legszívesebben annyit nyögnék be az órára érkezőknek, hogy "a tökön rúgás mindig beválik". Kár, hogy ezzel nem zavarhatom le az egészet. Egy rohadt erős, kávé névre keresztelt méreggel a kezemben lépek be a terembe, ami remélhetőleg baromi gyorsan hatni fog, és ezáltal a felelősségteljes, dolgozó férfi látszatát tudom kelteni, aki nem rúg be a hét közepén. Tényleg, ma szerda van vagy csütörtök? Bár nem terveztem tükörbe nézni, de mivel a helyiségben végig tükrök vannak felállítva, hogy az emberek figyelemmel kísérhessék a bénázásaikat, elkerülhetetlen, hogy köszönjek magamnak. Basszus, fél kilométerről kiszúrható, hogy előző este bebasztam. Vagy szimplán drogosnak néznek. Jó, kicsit sem érdekel, amíg a felettesemnek nem szólnak, hogy egy züllött, depresszióra simán hajlamos alak tartja az önvédelmi órákat. Ha innen kirúgnak, harapok. És lehet, hogy komolyan.
- Jól van, mára ennyi. Ha van rá mód, jövő hétig ne öljetek meg senkit és ne ölessétek meg magatokat. Menjetek békével... - Gyerekkoromban sokszor jártam templomba. Mondjuk ez nem mentség arra, hogy ennyire megzavarodtam. A pia egyre több agysejtemtől foszt meg szerintem. Körbe sem nézek, csak kiviharzok a teremből. A szemem sarkából figyelem meg egyedül egy röpke pillanat erejéig, ahogy legalább három ember szúrós tekintettel méreget. Durva és érzéketlen voltam? Jaj, bocsánat...mintha érdekelne. Engem azért fizetnek, hogy órát tartsak, és nem azért, hogy ne tapossak bele az emberek lelkébe.
Alaposan rám fér most, hogy kiszellőztessem a fejem. Az utam egyenesen a főtérre visz. Először úgy gondoltam, nyugodt környezetre van szükségem, aztán rájöttem, hogy bármennyire is furcsa, a tompa fejfájásom inkább a zajos belvárosra áhítozik. Rohadt sok itt a mondén. Most ez kicsit úgy jön le, mintha sokkolna a dolog, hogy New York belvárosa tele van hétköznapi emberekkel. Pedig egyszerűen csak irritálnak. Idegesít, hogy nekik pitiáner gondokkal kell csak megküzdeniük, és mit sem tudnak a természetfelettiről. Szerencsés tudatlan társaság. Eszemben sincs persze siránkozni, mert baromira élvezem a farkaslét előnyeit, de azért...hát, menjen el a fenébe minden mondén, aki naphosszat a semmin siránkozik. Azért az a négy játszadozó kisgyerek megmosolyogtat egy pillanatra. Ha ezt most valaki látta volna, letagadom. Érzek valamit. Valami...nem emberit. Tekintettem körbepásztázom a teret, aztán megakad a szemen valakin. Csak egy délibáb? Ugyan, mégis miért képzelném ide éppen őt? Ez tényleg ő. Evelyn. Nem tudom eldönteni, hogy odamenjek-e hozzá vagy egyszerűen csak lelépjek inkább. Most meg a kezemet tördelem, mint egy ideges kamaszfiú. Mi a franc van velem? Végül teszek felé pár lépést, a szemem le sem veszem róla. Lehunyt szemmel ücsörög, közben zenét hallgat. Biztos relaxál vagy valami. Már épp sarkon fordulnék, mikor rájövök, hogy ez béna ötlet volt, és valójában semmi kedvem vele beszélgetni, amikor egyszer csak rám emeli  tekintetét. Basszus. Most már nem állhatok odébb. Vagyis de, csak akkor bunkó lennék. És mégis miért izgat, hogy mit gondol rólam?
- Helló. Látom, kerülöd a nyilvánosságot. - Utalva ezzel arra az egyértelmű tényre, hogy nem látja őt senki. Azt hiszem, most értékelem igazán, hogy nem egy nyomorult mondén vagyok. Igyekszem faarccal meredni rá, de őszintén szólva, nem egyszerű.
- Minden rendben? Olyan...frusztráltnak tűnsz. Segíthetek ellazulni...ha érted? - Ezt mi a rákért mondtam? Vágok egy gyors önutáló grimaszt, de hangosan nem kérek elnézést. Pedig majdnem kicsúszott egy "bocs" a számon. Tényleg látom, hogy nincs teljesen jól, erre parasztként viselkedem. Mindegy, végül is...ehhez már hozzászokott, biztos nem lepte meg.

©






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Vas. Ápr. 16, 2017 7:34 pm ➹ Vendég

Aaron & Ev
Azóta, hogy Magnusnál voltam, és megtudtam az igazságot a szüleim haláláról, valahogy furcsán éreztem magam. Bensőmben üresség tátongott, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot – olyan idegen, mégis ismerős érzés volt. Legutoljára akkor tapasztaltam ugyanezt, amikor tíz évvel ezelőtt értesültem arról, hogy anyáék meghaltak. Emlékszem, olyan nehezen sikerült elfogadnom, hogy az tényleg a valóság, hogy nem valami vicc, s most ugyanez a helyzet állt fent. Hiába magyarázott meg minden furcsaságot, amit azóta tapasztaltam – hogy miért tartottak távol a Valentine és Kör ügyektől, hogy a Konzul anno miért hazudott, vagy hogy a többi idősebb árnyvadászok miért nem beszéltek nekem minderről, amikor kérdeztem őket -, mégis... Nehezemre esett elhinni, hogy anyáék tényleg Kör tagok voltak, és hogy nem hősiesen, hozzájuk méltón haltak meg, hanem meggyilkolták őket, megölették őket, ráadásul a Klávé...
Szerettem volna valakivel erről beszélni, megosztani vele az érzéseimet, s még ha az illető nagyon reagálni nem is tudott volna rá semmit, én akkor is örültem volna, mert jelenleg úgy éreztem, hogy ha kiadhatom magamból a sok nyomasztó gondolatot, akkor tisztábban fogok látni majd, és képes leszek a múltam ezen darabkáját végleg elengedni. Mert mást nem tehettem, de most még túl friss volt – és minden régi sebemet felszakította.
A legjobban persze annak örültem volna, ha Joshsal beszélhettem volna, de természetesen őt megint nem tudtam elérni, bár ezen meg se kellett volna már lepődjek, hisz az utóbbi időben folyton folyvást ezt csinálta. Nem értettem ennek az okát, de már belefáradtam abba, hogy magyarázatot keressek a furcsa viselkedésére – valahogy kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy már nem támaszkodhatok rá annyira, mint régen. Tényleg itt volt az ideje, hogy a saját két lábamra álljak, és megtanuljam függetleníteni magam mindenkitől.
Pár nap telt még csak el a Magnussal való találkozásom óta, s habár eleinte úgy éreztem, el kell bújnom mindenki elől a szobámban, hogy megemészthessem a hallottakat, hogy kiadhassak magamból mindent anélkül, hogy erősnek kelljen mutatnom magam; de most már inkább frusztrált a szobám négy fala, és úgy éreztem, megfulladok, ha nem szabadulhatok ki az Intézetből. Ezért jobbnak láttam hát, ha teszek egy sétát a városban.
Pontos, kifejezett úti célom nem volt, csak zsebre tett kézzel, zenét hallgatva indultam útnak – természetesen aktiválva a láthatatlansági rúnámat, így az egyszerű mondénok elől rejtve maradhattam. Most valahogy jobbnak láttam, ha így cselekszem, s habár tényleg láthatatlanná nem tudtam válni, de már ez segített egy kicsit. És ha már senkivel sem tudtam beszélni az engem emésztő gondolataimról, akkor nem akartam semmi mást, csak a magányt – még ha nem is ez volt a helyes döntés, nem érdekelt.
Már jó ideje elindultam az Intézetből, de annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy azt sem vettem észre, merre haladtam el ez idáig. Amikor pedig úgy tényleg tudatosan felkaptam a fejemet, már a főtéren voltam. Egy pillanatra haboztam.
Ahogy megláttam a sok boldog mondén arcát, összeszorult a szívem, és legszívesebben sarkon fordultam volna, hogy keressek egy másik helyet, de aztán végül megacéloztam magam, és már csak azért sem hagytam, hogy megfutamodjak – elvégre, a menekülés nem illik Evelyn Heallight-hoz.
Ezért hát lenyeltem a gombócot a torkomban, majd leültem egy üres padra. Hátamat nekidöntöttem a támlának, tekintetemmel pedig jó darabig az eget kémleltem. Nézegettem, ahogy a felhők békésen kúsznak tovább, ahogy néha egy-két madár elrepül előttük, majd eltűnik a messzeségben. Végül aztán meguntam ezt, és lehunytam a szemeimet, kizárva nemcsak a külvilágot, de a gondolataimat is, s kizárólag a zenére igyekeztem koncentráltam. Ez egészen addig egészen jól is ment, amíg valakinek a pillantását meg nem éreztem magamon – ez pedig három lehetőséget vetett fel bennem: egy mondén, aki rendelkezik a látás képességével, egy másik árnyvadász, vagy egy alvilági.
Szemeim egyből felpattantak, ám nem éppen az a személy fogadott, akire számítottam. Akit ugyanis megpillantottam, az egy vérfarkas volt – Aaron Blake.
Ha valami nem jó, csak szólj   ● words: 608 ● ©️






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Pént. Dec. 16, 2016 9:33 pm ➹ Vendég
Játék Zárva!






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Vas. Szept. 04, 2016 12:02 am ➹ Vendég



Nate & Rhea


Csak nem rég volt szerencsém megismerkedni az orvosi pályával, ami alatt azt értem, hogy orvoshallgatóként dolgozom. Sok múlik ezen: a jövőm, a szakmai tapasztalat szerzésem és persze a legfontosabb, mások élete. Nem mintha rögtön szikét adnának a kezünkbe, hogy nesze neked itt van, vágd fel most rögtön szerencsétlent. Bár az elméleti részt már teljesítettük az egyetemen, attól függetlenül még nagyon sokat kell tanulnunk nekünk, pályakezdőknek. Ennek érdekében pedig az ügyesebbnél ügyesebb orvosokat követhetjük a nap legtöbb részében.
Reggel frissen és üdén keltem ki az ágyból. Hozászoktam már a korán keléshez az egyetemi előadások miatt. Nem mintha hajnalok hajnalán tartották volna a legtöbb órát, de a város külső részében vagyok szállásolva. Erre a pár hónapra, esetleg hétre Amerikába kellett jönnöm, ugyanis épp ide utasítottak, hogy itt kell gyakorlatoznom. Kilátástalan ideig, így arra nem pazaroltam a pénzt, hogy külön lakást vásároljak. Ez azt jelenti, hogy jelenleg közeli ismerősömnél "csövezek" egy darabig.
A kórház felé menetelve vidáman és feltöltődve azon gondolkozom, hátha végre láthatok egy rendes sebészt éles helyzetben. Nem mintha az lenne a vágyam, hogy valaki élet-halál közeli helyzetbe kerüljön, de már egy hete itt vagyok és eddig semmi érdekeset nem láttam. Főként a minták elemzésére küldenek minket, így a műtétekről eddig lemaradtam. Mondjuk lehetne, hogy egy rutinműtétet végignézhessek ma. Egy olyat, amiben kicsi az esélye, hogy a páciens meghal.
Ezen mélázva megállok egy kicsit a főtéren, hogy élvezhessem a napsütést. Elég hűvös az idő ahhoz képest, hogy csak kevés felhő takarja az eget, így minden egyes pillanatot ki akarok élvezni abból a kevés napsütésből, amit felkínálnak az égi pamacsok.
Ilyen hirtelen megállásokat szerintem egy darabig nem teszek többet, ugyanis szinte egy vonat ütközik belém. Költői túlzásokkal szívesen élek. Nem szokásom leordítani az emberek fejét. Vegyük ezt az angol modoromnak, esetleg annak, hogy nem így lettem neveltetve. Elnéző mosollyal fordulok az ütközőm felé:
- Semmi gond. -mondom, majd elindulnék tovább, azonban egy utolsó pillantást vetve az idegenre mégsem mozdulok meg. - Dr. Deadlock? -
Nevezzenek nyugodtan strébernek, de szinte az összes orvos nevét megtanultam a kórházban. Mindig jóljön, ha tudom kivel van dolgom, esetleg kitől kérhetnék valami kapcsán tanácsot. Akad egy-két olyan doki, aki névtábla nélkül is benne marad a memóriámban. Dr. Nathaniel Deadlock is egy a kevés közül, akit a nem éppen ronda kinézete is segített abban, hogy megjegyezzem a nevét. Egyben sebész is, ami én is szeretnék lenni szóval az volt inkább a döntő pont.
- Ömm.. Elnézést, Rhea Poole vagyok. Orvostanhallgató és emlékszem magára a kórházból.-magyarázkodom.
Nehogy azt higyje, hogy valami fura betege voltam, aki megjegyezte a nevét. Mondjuk az sem lett volna annyira különös, de gondoltam jobb bemutatkozni, nehogy egyoldalúnak találja az ismertséget. Persze ő nem emlékezhet rám, hiszen talán csak egyszer ha elment mellettem a folyosón.
Jobban megnézve a férfit veszem csak észre, hogy mit visel. Naphosszat ilyen ruhát viselő embereket látok, így először fel sem tűnt az öltözéke.

remélem tetszik Nate Babe █ teach me █ 468 █ ©







Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Szer. Aug. 31, 2016 4:58 pm ➹ Vendég


Nathaniel & Rhea

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

"Sebészként átverjük a halált."



From Nate
To Rhea

Ismét egy fárasztóan indult reggel, rossz ébredés, majd sietés. Az elmúlt hét után ez már a legkevésbé sem meglepő, inkább aggasztó. Hiszen mióta előléptettek alig van nyugtom és emiatt aludni sem túl sokat aludtam. Mondhatni a pihenést sem vittem túlzásba és előbb vagy utóbb ez a munkám kárára fog menni. Ebben az esetben viszont csak azt remélem nem egy műtét közben üt be a ménykű' és rontok el élesben valamit a fáradság miatt. De minden esetre a legjobb az volna ha lenne időm kipihenni magam egy kicsit, hogy maximális erőbedobással végezhessem a munkámat és nem folyton folyvást attól rettegve mikor marad valaki a műtős asztalon az én kialvatlanságom miatt. Senkinek és ezáltal magamnak sem kívánom azt az érzést mikor valaki a sebész hibája miatt hal meg. Az az érzés, amit úgy neveznek.. bűntudat. Az érzés ami képes lenne felemészteni az embert. Életem során megtapasztaltam ezt az érzést és megtanultam kezelni, de mindig más volt az ok, ugyanakkor egyszer sem halál. Sosem hagytam még meghalni embert. Az én betegeim mind elégedetten vagy legalább élve távoztak a kórházból. Persze volt már, hogy kaptam a fejemre a panaszkönyv miatt, de még olyan is, hogy bepereltek de szerencsére mindemellett még senki nem halt meg a betegeim közül. És reménykedek napról napra benne, hogy ezt a mondatot még 20 év múlva is elmondhatom, esetleg még akkor is mikor már nyugdíjba vonulok. Persze magam is tisztában vagyok vele, hogy ez szinte lehetetlen. Életek jönnek és életek mennek, ez már csak így van. A lényeg, hogy ne hagyjuk.. amíg kitartunk addig tudjuk a halálozás számát csökkenteni. Hiszen a sebészek dolga egyetlen: Életet menteni.., átverni a halált.
Tehát a mai napom. Igen, a mai is rohanással indult. A csipogóm vert ki az ágyból és minden kávé nélkül indultam el. Persze tudtam a kórházban talán már nem lesz időm, így az otthoni tartalék ruhámat vettem fel és a hétköznapit vittem egy táskában. Mondhatom egy ember sem nézett meg ám a kék göncömben. Áh, dehogy. A parkon át egészen a főtérig szedtem a lábamat mintha csak a Tatár hajtana. Majd a főtérhez érve lassítottam kicsit, hogy levegőhöz is jussak. Nincs is szükségem már a kávéra, hiszen a hűvös levegőtől pont felébredtek az agysejtjeim. Bár még álmos vagyok kicsit és ásítozom is, de már közel sem olyan szörnyű a helyzet mint ébredéskor szokott lenni. Viszont vagyok olyan idióta, hogy elkalandozzak és nem figyelek az orrom elé. Pontosabban előre nézek, de nem sokat „látok”. Ügyesen neki is megyek valakinek, mire kitisztul a látásom és szemeim előtt egy igencsak csinos hölgyemény bukkan fel. - Sajnálom - Mondok csak ennyit, hiszen elkezdhetnék magyarázkodni, hogy így meg úgy nem figyeltem és sietek, de nem látom sok értelmét. Amúgy is, minek magyarázkodjak? Egyszerűen béna vagyok mint minden reggel és kész.


||music:Bad Dream || words: 454||

note: Kezdőcském *.*






Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
20

Tartózkodási hely :
₪ new york

Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Shadowhunters Frpg


Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Főtéren található pados rész ➹ Pént. Jún. 24, 2016 11:50 am Clary Fray
***










Vissza az elejére Go down
Az én nevem





Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg


Témanyitás➹ Re: Főtéren található pados rész ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
Főtéren található pados rész
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: