Elmegyógyintézet
Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Sikátorok
firkálta:  Lucifer
Yesterday at 10:11 pm-kor

Lucifer
firkálta:  Sebastian Verlac
Yesterday at 3:04 pm-kor

Partner-kereső
firkálta:  Kara Moon
Szer. Dec. 13, 2017 9:30 pm-kor

Kara Moon
firkálta:  Victor Aldertree
Szer. Dec. 13, 2017 8:47 pm-kor

Elkészültem!
firkálta:  Kara Moon
Szer. Dec. 13, 2017 7:06 pm-kor

Lauren Cohan
firkálta:  Sebastian Verlac
Kedd Dec. 12, 2017 9:12 pm-kor

Seymour Foley
firkálta:  Caleb Bloodworth
Hétf. Dec. 11, 2017 10:43 am-kor

Hecate
firkálta:  Hecate
Vas. Dec. 10, 2017 11:55 pm-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Simon Lewis
 
Lucifer
 
Bonnie Malone
 
Victor Aldertree
 
Katherine Wright
 
Cerviel
 
Gabriel Sinclair
 
Kara Moon
 
Caleb Bloodworth
 
Lorelei Montmartre
 

Share| .

Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Elmegyógyintézet ➹ Pént. Dec. 16, 2016 9:28 pm ➹ Vendég
Játék Zárva!






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Elmegyógyintézet ➹ Vas. Júl. 31, 2016 6:40 pm ➹ Vendég
Kai & Lael

Death is just a painting and the murderer is just an artist

Már régóta nem szenvedek a mindennapi kíntól, amit Nick szokott nekem okozni. Persze még így is gyakran felbukkan, de már nincs benne olyan gyűlölet, mint eddig. Sőt, szinte olyan mint előtte, a barátom... Az egyetlen barátom.
Kicsit sem szánalmas az, amikor az emberhez a saját elméje áll a legközelebb. De őszintén szólva már nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. Az évek során rá jöttem, hogy mit számít egyesek véleménye, ha úgyis elhagynak, átvernek vagy kihasználnak.
Bár én sem lehetnék a legjobb ismerőse senkinek. A mentális problémám mellett ki akarna egyáltalán barátkozni velem? Megijednek. Ez a legelső reakciója mindenkinek. Azt mondják megértik és mellettem állnak, de valójában nem tudják kezelni a helyzetet. Ezért feladják és lelkiismeret furdalás nélkül hagynak hátra.
Már pár hónapja nem a színtiszta fehér szobában vagyok. A gumiszobában. Amikor az emberek filmekben látják azt gondolják: "Nem lehet olyan rossz az. Biztonságot szolgál." A valóságban viszont szörnyű egy hely. Főként amikor rákényszerítik az emberre azt a szörnyű kényszerzubbonyt.
Lényeg a lényeg, végre sok idő után újra "normális" vagyok. A saját szintemhez képest. Bár Nick sosem volt hajlandó elhagyni egy percre sem. Érdekes, hogy néha ő vidított fel a legelkeseredettebb pillanataimban. Ami az orvos szerint azt jelenti, hogy a tudatalattim segíteni próbál nekem. Kösz doki a tanácsot, de jobb lenne ha nem csak próbálna segíteni.
A szanatóriumban rosszabb mint bárhol máshol. A saját lakásomban legalább egyedül lehettem és azt tehettem amihez csak kedvem volt. De itt? Itt még azt is megszabályozzák, hogy mikor keljek fel, mikor menjek terápiára, mikor ehetek és ihatok. Már csak az kéne, hogy a kis helyiségben való dolgaimat is ők akarnák megszabályozni.
Mondjuk még mindig jobb itt, mint a börtönben lenne. Ott nem lennék túl sokáig. A sok bűnöző biztosan kicsinálna egy óra alatt, ha nem kevesebb.
Azonban a mentális betegségemnek köszönhetően megúsztam egy csinos kis pénzbüntetéssel és egy jó hosszú nyaralással az elmegyógyintézetben.
Az orvosom azonban azt mondta, hogy a javulásom miatt nagy esélyem van rá, hogy hamarosan elhagyhatom végre az őrültekkel teli helyet.
Nem mintha én jobb lennék, de legalább nem gondolom azt magamról, hogy én vagyok Jézus. Érdekes módon túl sok ember gondolja magáról azt, hogy ő a Messiás vagy hasonló csodabogarak.
A délutáni napfény zavarta a szememet, ahogyan átsütött a terebélyes üvegablakokon keresztül. A társalgó egész jó helynek bizonyult. Legalábbis a doki irodáján kívül ez volt a másik hely, ahol egész jól éreztem magamat.
Nem kicsi egy helyiség, így nem szokott kitörni rajtam az az érzés, hogy be vagyok zárva. Az ablakokon nem volt függöny. Először is biztonsági okokból, hogy nehogy egy beteg is megpróbálja felkötni magát az anyaggal. Másodszor pedig így a depressziósságra hajlandó betegek sem érezhették rosszul magukat.
Engem ezzel ellentétben inkább csak zavarni szokott a vakító fény. Irritáló, hogy az ember bárhová is ül, bármerre is fordul, mindenhonnan csak az az erős fény jön. Bár Nick mellett nem éppen a fény volt a legnagyobb problémám.
Szokásomhoz híven egyedül ültem az egyik sarokban, egy könyvel a kezemben. Már fél óra telt el, amióta a kezembe vettem az olvasnivalót, de ha bárki megkérdezte volna tőlem, hogy mi történt eddig benne, nem tudtam volna választ adni. Ugyanis abban a fél órában még csak egy oldalt sem tudtam elolvasni, ugyanazt a lapot bámultam, ugyanis a kedves barátom nem talált jobb szórakozást magának, mint hogy engem piszkáljon.
- Gyerünk Lael! Tegnap még olyan jól megvoltunk, ma miért nem beszélsz velem?- kérdezte elhúzott hangon Nick.
Aznap tényleg próbáltam a legminimálisabbra fogni a kommunikációt vele. Hiszen minden esély megvolt rá, hogy kiengednek. Egy rossz szó miatt nem akartam elveszíteni ezt a lehetőséget. Így csak bámultam bele továbbra is a kiválasztott könyvbe, megpróbálkozva az olvasással, bár nem sok sikerrel.
- Jól tudod, hogy úgysem szabadulsz meg tőlem. Ha ki is engednek nem fog sokáig tartani, amíg visszakerülsz ide. Te is jól tudod. Elvégre... egyek vagyunk.
Nem kellett rá néznem, hogy tudjam vigyorgott. Szinte éreztem a lapok mögül, hogy azt a szörnyű, gúnyos vigyort ölti magára.
Igaza volt. De ezt nem akartam kimondani. Féltem, ha kimondom akkor elveszítem még a látszatát is, hogy sikerülhet kigyógyulnom ebből.
Hallottam, hogy újabb mondatra nyitotta volna a száját, mikor egy ismerős hang zökkentett ki mindkettőnket. Leeresztve a könyvet felnéztem a hang forrására, az egyik ápolóra. Az egyik legkedvesebb aki az egész osztályon van. A fiatal, mosollyal díszített, szeplős arcú férfi előttem állt és kedvesen megkért, hogy menjek vele, mert valaki szeretne beszélni velem.
Meglepett a dolog, hiszen egy rokonomban sem lenne annyi, hogy meglátogassanak. Az orvos nevét meg biztosan hozzá tette volna Tom. Így hívták a fiút, legalábbis az igazolóján, ami a nyakában lógott ez a név állt.
A legközelebbi asztalra letéve a könyvet - aminek a borítójáról már megállapíthattam, hogy az Alice Csodaországbant olvastam - követtem az ápolót szótlanul.
A folyosóra mentünk, ahol a papucsom csoszogásának hangja visszhangzott. Az ápolóknak is ilyen orvosi lábbelit kellett hordaniuk, ugyanis még a cipőfűzőket is öngyilkossági eszköznek titulálták. Elképzelésem sincs, milyen módon, de benne van a szabályzatban.
Erről mindig eszembe jut az a vígjáték amiben a nőnek még csak borotvája sem volt otthon, csak gyanta és valamire így reagált: "Mi? Azt hiszed halálra gyantáztatom magamat?" Nem emlékszem a címére, de ez egy a kevés filmek közül, ami még engem is megmosolyogtat.
A gondolataimból Nick zökkent ki, hiszen úgy követ engem, mint egy tacskó és nem hagyna ki egy alkalmat sem arra, hogy ne jártassa a száját.
- Vajon ki jött hozzánk? Biztos, hogy nem egy családtag. Azok a bunkók már azt is elfelejtették, hogy létezel. - hangjában egyszerre volt gúny és gyűlölet.- Akkor viszont ki jöhetett. Hmmm... Remélem valami nő. Már az idejére sem emlékszem, hogy mikor láttam egyet a szebbik nem közül.
Ez való igaz, hiszen a női és a férfi osztályt nagyon nagy alapossággal választották el egymástól. Még az udvarra való kijárásra is külön időpontokat osztottak be.
Szótlanul mentem Tom után, Nicket próbálva lehagyni, de az lehetetlen dolog.
Végül az egyik ajtó előtt álltunk meg. Az ilyen szobákban lehettek csak a találkozások a látogatókkal. Kíváncsian vártam, míg az ápoló a kulcscsomójával babrált, hogy az ajtóhoz megfelelőt megtalálva kinyissa azt. Azonban amikor az ajtó már tárva nyitva állt senki sem volt odabenn. Tom intett a fejével, hogy menjek be, majd mondta, hogy hamarosan jön a látogatóm is.
Miután beléptem a biztonsági övezetnek kinéző szobába becsukta az ajtót, majd ráfordította a zárat. Így megelőzve azt, hogyha hirtelen szökni támadna kedvem.
Végül öt perc után a szoba közepén állást már meguntam, úgyhogy leültem a legközelebbi fotelba és csak vártam.
Persze Nick jó barát lévén nem hagyhatta, hogy unatkozzak, úgyhogy az egyik könyvespolc mellett megállva simított végig az olvasmányok gerincén:
- Évezredek Művészete, A Turista, Bolygónk születése... - sorolta a címeket, majd elhúzta a száját.- Ha meg akarnának ölni elég lenne, ha csak rákényszerítenének ezek elolvasására... az unalomba halnánk bele.- nevette.
Én csak néma csöndben követtem a tekintetemmel minden egyes mozgását. Végül rám vetett egy pillantást, majd félmosolyra húzta a száját és ismét visszafordult a polchoz.
Érdekes. Nem láttam gúnyt, sem undort abban a mosolyban. Inkább olyan volt, mint amit a barátok szoktak adni az embernek, amikor az éppen egyest kap az iskolában.
Nagy sóhajt hallatva végül megszólalt:
- Tudod Lael... én soha nem akartam rosszat neked.
Magamban elmondtam egy "Na perszét", de ezen kívül nem reagáltam rá.
Végül, miután feltűnt neki, hogy nem fogok reagálni csak állt továbbra is a polc mellett. Tíz perc után végül lépteket hallottam a folyosó felől. Több léptet is, ha pontosítani akarok. Két ember. Az egyik biztosan Tom, hiszen hallottam a kulcsának zörgését, ahogyan megállt az ajtó előtt. A még zárt ajtót nézve vártam, hogy kinyissa az ajtót annak az embernek, aki megtisztelt a látogatásommal. Majd pár pillanat után már nyílt is az ajtó, hogy belépjen rajta egy számomra még idegen férfi.

words: 1262 | music: crazy | note: kicsit késett de remélem tetszik|






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Elmegyógyintézet ➹ Szer. Júl. 20, 2016 7:32 pm ➹ Vendég
***






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Elmegyógyintézet ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
Elmegyógyintézet
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: