Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Vas. Szept. 30, 2018 8:27 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Szept. 24, 2018 8:09 pm

bejegyezte  : Jennyfer Lucasso
Hétf. Szept. 24, 2018 6:52 pm

bejegyezte  : Benedict Ericson
Vas. Szept. 16, 2018 7:35 pm

bejegyezte  : Jeremiah Blackthorn
Vas. Szept. 16, 2018 6:43 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Szer. Szept. 12, 2018 8:42 pm

bejegyezte  : Rafael
Hétf. Aug. 27, 2018 8:45 pm

bejegyezte  : Nate Heartridge
Hétf. Aug. 20, 2018 6:05 pm


erre barangolok


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek


Share| .


Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Vas. Május 21, 2017 8:42 pm


Magnus & Alec
Szétszakít minket a távolság, és már túl késő visszakozni, túl késő rendbehozni. Hiszen még csak azt sem tudom pontosan, mit rontottam el - a dac és a büszkeség még elfedi az igazságot, azt, amire álmatlan forgolódásaim közben, tisztuló fejjel ráébredek majd, de most még nem látom. Nem akarom látni. Feszült válaszára magam is ingerülten sóhajtok - na szép, már képesek vagyunk Claryn is veszekedni! Nagyot kell nyelnem, hogy leküzdjem a gombócot a torkomból, de még így is érzem a bűntudat kesernyés ízét a nyelvemen. Nem tudok egyszerre ennyi mindennel foglalkozni; képtelen vagyok egyszerre ennyi érzelemre! Azon tépelődni, mi romlott el kettőnk közt, és aggódni amiatt, hogy túl keményen bántam Claryvel... Miért olyan nagy baj a maximalizmus, ha erre törekedve mindent magam intéznék? Miért nagy baj az önhittség, ha egyszer pontosan erre neveltek? Én nem éltem több száz évet, csak ezt a néhányat, ezen útmutatás szerint. De Magnus nem érti, én pedig nem akarom elmagyarázni, inkább hagyom, hogy a sérelmeink éket verjenek közénk.
Kérdőn felvonom a szemöldököm a válaszát hallva. Nem haragszik, jól van, első lépésnek nem is rossz - de akkor mi a baj?! Ahogy folytatja, szavaival jeges tőrt állít a mellkasom közepébe, belső démona valóra váltja legrettegettebb rémálmaimat. Sokkal jobban fáj, mint az ütések, melyeket Csernobilban kaptam. Meg tudok birkózni annyi mindennel, haraggal, sértettséggel, duzzogással, igazságtalansággal, de az ereimben folyó angyalvér ellenére részben mi is csak emberek vagyunk - az, akinek az egész élete a megfelelésről szól, képtelen megbirkózni azzal, ha csalódást okoz valakinek. Történetesen az elmúlt két évtized egyetlen pasijának, akit őszintén, tiszta szívéből megszeretett.
Hebegve-habogva kapkodom válasz után, de nem jut eszembe semmi, amit mondhatnék, így hát csak figyelem, ahogy kisétál azon az ajtón. Ezernyi gondolat cikázik a fejemben, keresem a megoldást, azt a pár szót, amivel helyrehozhatnék mindent. Az ajtó becsukódik, én pedig nem találom.
- Magn-- - felpattannék az ágy széléről, hogy utána szaladjak, s mint akit kalapáccsal sóznak fejbe, úgy szédülök vissza. Fülem csengése elnyom minden zajt, élesen hasít a fájdalom a koponyámba. Sziszegve, óvatosan dőlök vissza a párnára, a halántékomat masszírozva, majd dühösen kirúgok, cipőm talpával felborítva az ágy mellett árválkodó éjjeliszekrényt. A rombolás megnyugtat annyira, hogy légzésem csillapodjon, de kavargó gondolataimat nem csitítja. Hogy jutottunk idáig? Egy karnyújtásnyira került tőlem minden - Jace, Magnus, az Intézet - és most elvesztettem mind. Mit csináltam rosszul? S ami a legfontosabb: ha visszamehetnék, hogy a legelejéről kezdjem az egészet, mit csinálnék másként? Talán semmit. Na és mi lesz most?
Nem tudom. Itt ülök az ágyam szélén, és életemben most először nem tudom, merre tovább - na jó, ez így nem igaz, máskor is elbizonytalanodtam már. De olyan még sosem fordult elő, hogy a kétségeimet ne beszélhessem meg valakivel. Most azonban nincs senki más rajtam kívül. Üres a szoba. Üres vagyok. Minden üres.
Elfekszem az ágyon, és aznap éjjel elkerülnek a feloldozást nyújtó álmok.

too late - to give your heart a break
köszönöm mindkettőtöknek a fantasztikus kört! *.*



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Szomb. Május 20, 2017 8:01 pm

Alexander & Magnus
beautiful mess

Nem tudok vázat hazudni oda, ahol nincsen. Gyorsan, sürgetve nyúlok érte, hogy megtartsam és vigyázzak rá, annak ellenére a szívemben dörömböl a harag. Tudom, hogy el kellene fordulnom és messzire sietnem tőle, talán valaki más karjaiba keresni a gyógyírt szívem hegére, de hogy tehetném, mikor látom mennyire gyenge? Megérintem és mintha áramütés szerűen pattogna a feszültség - azon a ponton, hol kontaktust teremtek közöttünk - megdermed valami közöttünk. Nem törődöm azzal, mennyire megviseli, hogy érintem, fogom és terelem az ágy felé. Nem akarom, hogy azt higgye fellépek ápolónak, mert nem - de hét pokolra, hát megsérült. Pihennie kell, nem érdekel mennyire Lightwood, mennyire makacs, vagy mennyire erős. És ezt minden mozdulatomban kimutatom, miközben igyekszem a helyére igazítani a percekben.
Legnagyobb megdöbbenésemre azonban kiszakad karomból, elhúzódik, elhárítja törődésem. Meglepve, mégis csalódottan maradok magamra. Mindeddig még hazudhattam magamnak és hihettem, hogy csak egy általam beképzelt csalódás az egész, hogy meglépett a dobozzal, hogy kihasznált, ellenben most. Látva, mennyire nem érdeklik az érzéseim. Elfordulok tőle. Nem tűrhetem tovább, hogy a szívemen sétálgasson. Nem lehet. Nem kapálózhatok érte, ha ennyire nem érdeklem.
Kerüli a szemkontaktust, ami után csak még jobban kerülöm magam is. Elnyílt ajkakkal, mintha hideg zuhannyal öntöttek volna tarkón, úgy állok megdermedve a dolog előtt, hogy kicsúszik kezeim közül. Tényleg? Az angyali külső ellenére lakozhat benne egy ilyen kegyetlen démon, ami az én érzéseim csavargatja kedvére ujjaira?!
- Hát persze, látom. - intek felé jobbommal, leginkább dühödten, ellenségesen megjegyezve ezt, mégis halkan. Tárgyilagosan fújom ki a levegőt, majd megcsóválva fejem elfordulok tőle. Távolodok. Lépek kettőt, majd egy újabbat. - Nyilván, nem is kell hagyni neki, hogy megpróbálkozhasson vele. Jobb, ha mindig mindent magad csinálsz, mert csak akkor lehet minden rendben... - erőltetett mosollyal bólogatok irányába, nem eltitkoltan feszülten. A legkevésbé sincs meg szemeimben a csillogás, sőt mi több, leginkább arra vágyom, hogy többé a kettőnk világa ne is ütközzön, még csak átmenetileg sem. Fújom ki a levegőt, majd megtöltöm tüdőm vele, hogy legalább méltósággal távozhassam, tudván, én megpróbáltam.
De persze látva, hogyan zuhan az ágyra megkong a belső motor és lépteim fölött átveszi az uralmat. Felajánlom, hogy meggyógyítom, hogy segítek, de ő újra és megint elutasít. Rosszallóan megforgatom a szemeim, majd elhúzódom. Azt hinném, végérvényesen lepecsételve a pillanatot. Hiszen ágyban van, ennél többet pedig nem is kívánhatnék. Megindulok, azt hiszem az ajtó felé totyogok a megfelelő búcsúszavakat keresve, mert ne gondolja bárki, hogy ezek után, miután ő csalt, és én kaptam elutasítást, majd még megpróbálkozok küzdeni érte. Úgy gondolom, ha visszalapozunk, szemlátomást feltűnik, mennyire igyekeztem a kettőnk kirakóit összepréselni, de van, hogy bármennyire akarjuk, nem működik. Ahogyan most...
Utolsó lépteim egyike közben megakaszt kérdésével. Szinte felnevetek meghallva milyen ostobasággal szól utánam. A fejem enyhén megrázva, hitetlenül fordulok fel, kérdőjelekkel a szemeimben. Nedvesítek ajkaimon, egy utolsó légvételért kapva, mielőtt tüdőm összedől a teher alatt, amivel megillet. Éket versz a szívembe, és mintha nem is érdekelne, mintha nem is vennéd észre, mit csinálsz, úgy viselkedsz...
- Nem. - jegyzem meg egy erőltetett, halovány, legfakóbb mosollyal - Csalódott vagyok... - mondom a szemeibe, amik még most is, kábulatból ébredező arcán is pont olyan hívogatóak, mint máskor. Lényegi különbség csupán az, hogy ezúttal már úgy érzem, nem azt látom, amit eddig. - Pihend ki magad. - teszem még hozzá, mielőtt távoznék.


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Hétf. Május 15, 2017 1:16 pm


Clary, Alec & Magnus
Csak egyetlen pillanatra billenek ki az egyensúlyomból, máris érzékelem, hogy karok fonódnak körém. Megszeppennek. Fogalmam sincs, hogyan került mellém, hiszen az előbb még nem...? De ahogy tekintetem körbeszalad a szobán, megállapítom magamban, hogy Clary már nincs itt, nem látom vörös fürtjeit virítani sehol. Az ajtó ellenben csukva, Magnus pedig úgy húz magához, mintha.... Nem is tudom. Mintha nem árnyvadász lennék. Mintha amúgy nem az lenne a munkánk, a küldetésünk, hogy démonokat vadásszunk le. Így hát akárhányszor is gondolom újra, végül mindig ott lyukadok ki, hogy túlreagálja a helyzetet és ok nélkül mérges ránk - rám, mert ezek szerint Clary őzike szemeinek és a testvére iránt érzett, vak vonzalmának sokkal könnyebb megbocsátani, mint az én érzéseimnek a testvérem és a parabataiom iránt. Mi másért lenne még mindig mérges rám?
Úgy érzem, az agyam egy elnyomott, tompa része tudja a választ, csak nem hajlandó elárulni.
Egy darabig tűröm, hogy az ágy felé terelgessen, aztán egy határozott mozdulattal elhúzódom tőle. Főként az érintése zavar, ami egyszerre kedves és zavarba ejtő, egyszerre tisztítja ki a fejem és kuszálja össze még jobban. Aztán persze az a tény sem hanyagolható el, hogy nem szeretem, ha pátyolgatnak; főként előtte nem akarok gyengének tűnni.
- Jól vagyok, Magnus - Pillantásom komoly, ahogy az övét kutatja, ám mielőtt meglelhetném, elfordítom a fejem. Nem akarom látni az arcára kiülő érzelmeket. Nem akarok szembesülni azzal, hogy mérges rám, ráadásul egy ilyen butaság miatt. - Pont ezért kell odamennem... Nem bízhatom ezt rá.
Nem azért, mert félteném vagy ilyesmi, hanem mert tapasztalatlan, és mert ő Clary, aki mindent csak még jobban összezavar - ilyen téren borzasztóan hasonlít Magnusra -, így hát nem engedhetem sem a jelentések, sem a vezetőség közelébe, mert a végén még tovább ront a helyzetünkön. Jobb lesz, ha én magam intézek mindent, mint mindig - nálam jobban, precízebben úgysem lehet csinálni.
Megteszem azt a pár rövid lépést az ágyig és visszadőlök rá. Felesleges lenne tovább ellenkeznem, amikor bármikor levarázsolhat a mágiájával a lábamról (nem mintha ahhoz szüksége lenne varázslatra), és már így is vibrál köztünk a feszültség, a konokságommal nem akarom tovább növelni a távot kettőnk közt. Zsongó fejem hálás a pihenésért, bár a rúna megtette a hatását, érzem, hogy percről percre tisztul a fejem - ráadásul már mindenből annyi van a szobában, amennyinek lennie kell, beleértve Magnust is, még ha az ő esetében élveztem is, hogy megsokszorozódott.
- Nem kell, jól vagyok - emelem fel a jobbom tagadón. Már így is rengeteg mindent tett értünk, teljesen felesleges lenne rám pazarolnia az energiáját, amikor a rúna tökéletesen végzi a dolgát - csak idő kell neki, mint oly sok minden másnak ezen a világon. Szereztünk már súlyosabb sérüléseket is a küldetések során, nem egy kis agyrázkódásba fogok beleroppanni.
Le sem veszem róla a tekintetem, gondterhelt pillantásommal mohón követem, bármerre is jár a szobában. Szeretnék mondani valamit, megtörni a közénk ékelődött csendet, felmelegíteni a hűvössé vált légkört, de fogalmam sincs, mit kéne tennem. A büszkeségem dacol azzal a bimbódzó kis érzéssel, ami bennünk növekszik.
- Haragszol? - nyögöm ki végül a nyilvánvalót, bár szívem szerint mást kérdeznék: miért haragszol?, de félek, azzal csak újabb vitát generálnék. Meddig óhajt mérgesnek lenni rám valamiért, amin már úgysem változtathatok? Mégis mit kéne tennem, hogy rendbe hozzam a dolgokat kettőnk közt? Mit kéne mondanom?
Halvány fogalmam sincs, így hát az ajkaimat összepréselve inkább csendben maradok.





Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Szomb. Május 13, 2017 2:49 pm

Alec és én sosem ápoltunk túl jó viszonyt egymással, már akkor ki nem állhatott engem amikor Jace ide hozott az Intézetbe. Mai napig élénken él a lelki szemeim előtt a pillanat amikor megismertem Őt. A 18. szülinapom volt és Simonnal elmentünk bulizni a Pandemoniumba. Ott jött nekem. Ott kezdődött el minden. Ott kezdődött el ez az egész lavina ami immáron már az életemet jelenti. Boszorkánymesterek, démonok és az őket megölő árnyvadászok, mondénok akiket meg kell védeni. Nah és persze az angyalok. Ők is a világunkban élnek, csak nagyon ritkaság az amikor láthatjuk őket. Annyi minden történt, hogy szinte fel sem tudom fogni, tényleg csak kapkodni tudom a fejemet és próbálok lépést tartani ebben a rohanó világban.
A lényeg a lényeg, hogy bármilyen viszonyt is ápolunk mi ketten Aleccel egymással, és bármennyire is utál engem, de nem akarom, hogy a mi hülyeségünk miatt tönkre menjen a kapcsolata Magnussal. Eleve eléggé nehézkesen indult és hatalmas lépés volt, hogy Alec felvállalta az érzéseit, és nem szeretném, hogy részben ez miattam menjen tönkre. Nem tudnám magamnak megbocsájtani.
Amikor az ajtónál beszélgetek Magnussal, hallom, hogy Alec felkelt és alig láthatóan szemet forgatok. Ő még ilyenkor sem képes pihenni? Ha Magnus nem jön, vagy csak fél perccel később érkezik meg akkor már régen halottak lennénk. Legalább ilyenkor pihenhetne kicsit, főleg mivel ő jobban megsérült, mint én. Ugyan hatott már a gyógyító rúna, de azért még érzem, hogy nem vagyok teljes mértékben a toppon. Vajon ő akkor mit érezhet?
Bólintok amikor Magnus mondja, hogy ránéz Alecre. Pár pillanatig figyelem még őket, majd kimegyek Alec szobájából, becsukom magam mögött az ajtót és nekidőlök a falnak. Pár pillanatra lehunyom a szememet és veszek egy mély levegőt. Csalódott volnék? Kicsit. Annyira szerettem volna Jacet megtalálni, vagy csak egy nyomot ami közelebb vihet minket hozzá, de semmi lényegesre nem bukkantunk rá… Csak majdnem sikerült megöletnünk magunkat és most még hallgathatjuk a többiek fejmosását is amint megírtam a jelentést. Fantasztikus.

to Malec







I need to live my own life. Follow
my own path. I wish for
CHANGE and that's
the problem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Kedd Május 02, 2017 10:30 pm

Clary & Alexander + Magnus
i bet my life

Hálás vagyok Clarynek, amiért ígéretet tesz. De ugyanakkor azt is tudom, hogy azért, mert belesétáltam a dolgukba, még intézkedhetnek a hátam mögött, a későbbiekben is. Én legalább elmondhatom majd, hogy megpróbáltam vigyázni rájuk! - Ha úgy alakulna, hogy szerencsétlenebbül végződik. Elvégre nem leszek ott, hogy megvédjem őket. Általában nem. Főként most...
Lehetetlen rosszallás költözik csontjaimba, vénáimba egyaránt és nagyon úgy tűnik kedvére való a hely, mert egy pillanat alatt fagyasztja az általános jókedvem. Azt, ami még a harcok hevében is sistereg a felszín alatt, a lemoshatatlan részem. Hiába töltötte nálam az estét Alexander, a legkevésbé sem gondolok vissza rá kellemesen. Mintha egyszerűen belegázolt volna azzal a nyamvadt dobozzal a történetünkbe. Meg kellene értenem, hogy a parabatai köteléke mindig elsődleges lesz és ő egy árnyvadász. Árnyvadász. Nephilim. És ott vagyok én, Magnus Bane. Nem. Nem kell ezt a kettest még csak gondolatban sem erőltetni - ezzel zárom gondolataim, mikor Clary útja enyémbe ütközik és szembe kerül velem. Egyszerűen a tűzről pattant leányzóval való ütközésem sem képes csillapítani csalódottságom, amit a Ligthwood fiú lobbantott fel odabenn. Erőltetett mosollyal hallgatom végig bársonyos hangját a kis madárkának, ahogy arról szaval, hogy talán Alexandernek szüksége lehet rám. Rosszalló pillantásom enyhül, ahogy folytatja. Mégis úgy vélem, jobb volna távoznom, ehelyett bólintok. Hogy Claryért, vagy mert egy részem - ó, igen domináns részem - visszaakar menni hozzá, megbizonyosodni róla, hogy jól van-e, azt nem mondanám meg.
- Megnézem, hogy mit tehetek érte. - magamra erőltetek egy mosolyt, amit a lány szemeibe intézek. Megvárom, amíg Clary mozdul valamerre, addig nem indulok vissza Alexanderhez, amíg a lány közöttünk tartózkodik. Végül vontatottan, egy enyhe szemforgatást követően visszalépek a szobába. Át a küszöbön. Az a nyamvadt küszöb, miért nem képes meggátolni, hogy ezt tegyem?! Ajkaim morzsolgatva figyelem, ahogy az ágy peremébe kapaszkodik elfehéredő tenyérrel és ujjakkal, sápadtan, kissé talán még izzadtan is. Szóra nyitom ajkaim, hogy mondjak valamit, de nem jut eszembe semmi megfelelő és épp e percben csuklik támasztékára, a falra. Ekkor a számon keletkezett résen levegővel töltöm fel tüdőmet ahelyett, hogy kifelé áramlanának a szavaim.
Neki vetődöm a távolságnak közöttünk, majd oda kapok érte. Szemöldökeim összefutnak, közreeső karom dereka köré siklik, míg a másik hasfalán fut keresztül. Előre döntöm fejem, bár nem tudom megváltoztatni dühödt - csalódott arcjátékomat, de lefesteni sem tudom az aggodalmat, ami kirajzolódik szemeimben.
- Bármi, amit tervezel,.. várhat. - ellentmondást nem tűrően terelem vissza az ágya felé, ami persze elsülhet rosszul is, hiszen fizikailag erősebb nálam, minden bizonnyal, de ettől függetlenül megpróbálkozom az ágyba tételével. - Clary majd beszél velük. -
jegyzem meg, mintegy mellékesen, majd amint lesegítem ácsorgok még egy darabig az ágya mellett őt nézve. Ezek a pillanatos mardossák a torkom, a bensőm, minden pontom. Tudom, hogy mondanom kéne valamit, hogy legalább egyértelművé tegyem mindkettőnk számára, mi is történik, de végül lefog a kapcsolatunk semmilyensége. Egyszerűen ellépek, téve pár határozatlan lépést a szobájában - persze nem nézek szét, nem volna illő.
- Akarod, hogy segítsek? - ujjaimmal a levegőbe zongorázok, utalva rá, hogy varázslattal segítem, ha kívánja. Többet nem tehetek érte. Meg egyébként sem...

Ha nem stimmel, sikoltsatok rám!  zacsi || dallamom' || ♥️


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Hétf. Május 01, 2017 10:14 pm


Clary, Alec & Magnus
El sem hiszem, hogy Magnus levegőnek néz - ez a leggyerekesebb, legbutább, leg... ez a legleg, amit egy boszorkánymestertől a helyzet komolyságát tekintve várnék. Amit tőle várnék. Azok után, én mennyi mindent tettem érte és mennyi mindent feláldoztam érte, ő még csak arra sem hajlandó, hogy átgondolja és belássa, jól cselekedtünk! Jace pontosan ugyanezt tette volna, ha Clary vagy én tűnünk el - elment volna a végsőkig, hogy megtaláljon minket.
Hiszen a lelkiismeretem mindig tudja, mi a helyes, most viszont annyi minden más érzelem vakítja el, hogy fel sem fogom, Magnus haragjának lehetne-e bármilyen alapja... Mindig is én voltam az, aki folyton emlékeztettem a többieket a Klávé szabályaira; én voltam az, aki Clary-t is állandóan megdorgáltam a rendhágásaiért. Kész voltam átadni Meliornt a Klávénak, amikor ez tűnt helyesnek, és kész voltam megnősülni... Mindig érzem, mi a helyes döntés, és most is úgy gondolom, hogy amit tettünk, a maga módján nemes célért tettük, épp ezért kicsivel több megértést érdemelnénk... kicsivel több bocsánatot, amit Clary meg is kap, én pedig nem.
Tétován húzom vissza a kezem, benne a dobozzal, és csak figyelem őket, némán hallgatom a szóváltásukat. Nem értem, mi a baj. Nem értem, miért nem kell neki a doboz. Nem értem, mire fel irántam a csalódottsága. Nem értem, mit rontottam el. Semmit sem értek, csak szorongatom azt a dobozt és figyelem, ahogy szóra sem méltat, egyetlen oldalpillantásra sem. Egész egyszerűen kisétál a szobából, megtörve bennem valamit, amiről azt hittem, törhetetlen. Szememben értetlenség és fájdalom kavarog, pillantásom szinte átégeti a hátát. Szóra nyitnám a számat, de mire megfogalmaznám, amit mondani szeretnék, már elment.
Tekintetem Clary-re siklik. Szégyellem magam az érzelmekért, melyek kiültek a arcomra, ezért elfordítom a fejem, hogy ne láthasson így. Bőven elég a külső sérüléseimet felvállalnom, a lelkieket jó mélyre zárom előlük, hogy egyikük se láthassa. Ha legalább tudnám, mit rontottam el! Így még csak arról sincs fogalmam, miért kérjek bocsánatot - arra pedig esélyt sem hagyott, hogy megköszönjem.
Nem számít; ismételgetem magamban, hátha tényleg elhiszem, ha ezerszer elismétlem - eddig sem számított, most sem fog. Eddig is megoldottam egyedül, most sincs szükségem többre. Le kell adni a jelentést, be kell számolni a szüleimnek, a Klávénak, árnyvadászokat kell kiküldeni Csernobilba és beszélnem kell a húgommal. Minden más másodlagos - így, ezen szabályok szerint éltem eddig is. Csak tudnám, hogy sajgó lelkiismeretem ezúttal mi rosszat talál ebben...
Kicsusszanok az ágy szélére és lelógatom a lábaimat. Háttal fordulok az ajtónak. Hallom, hogy Clary feltartotta Magnust, de azt nem értem, miről beszélgetnek. Az a tervem, hogy megvárom, míg elmennek, aztán a elindulok. A rúna szépen teszi a dolgát, de a fejem még mindig zsong, az ágy szélébe kell kapaszkodnom, hogy enyhüljön a szédülésem. Összepréselem az ajkam, mély levegőt szívok be az orromon át, majd a falba kapaszkodva talpra állok.
Jól van, menni fog ez! Csak a munka, és semmi érzelgősség.


*durciAlec üzemmód on*



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Vas. Ápr. 30, 2017 10:49 am

to Alec & Magnus

Mikor Magnusra pillantok, szinte ugyan azt a tekintetet látom rajta, mint anyán amikor rajta kapott valamin amikor rosszat csinálok. Mint például amikor először részegedtünk le Simonnal. Huh, azt a másnaposságot.
Szinte még én is meglepődök azon amikor meghallom Alec szájából azt, hogy igazam van. Pár pillanatig nem is tudok megszólalni, úgy meglepett ez az egyetlen kis aprócska kijelentése. Amióta Jace nekem ütközött majd megtámadott egy démon és ő idehozott az Intézetbe, azóta Alec gyűlöl engem, pedig nem tettem ellene semmi rosszat és mindig próbáltam jóba lenni, viszont ma reggel valami megváltozott. Össze fogtunk egy számunkra közös cél elérésének érdekében, az pedig nem más, mint az, hogy minél hamarabb, még a Klávé előtt találjuk meg Jacet. Ami ugyan most nem sikerült, még is egy kézzel nem megfogható szövetség alakult ki kettőnk közt ami még engem is képes meglepni. Nem számítok arra, hogy a kettőnk viszonya megváltozna ezek után, talán csak nem fog mindig gúnyos megjegyzéseket vágni a fejemhez amikor csak meglát. Bár egyenlőre ehhez sem fűzök túl sok reményt.
Amikor Alec előveszi az irónját és int, hogy menjek oda hozzá, szó nélkül oda megyek. Amúgy is jobbnak látom, ha nem szólalok meg. Eléggé fáj így is a feje, és tudom, hogy Magnus miatt nagyon aggódik illetve, hogy még mennyire leszünk általa leszidva.
Amikor rám rajzolja a gyógyító rúnát, halkan felszisszenek az égető érzéstől, majd arrébb lépek amikor végzett vele.
Amikor Magnus felém fordul akkor lelkiekben már fel is készülök a további szidására, de legnagyobb meglepetésemre a hangjában nem hallok dühöt s ingerültséget, inkább aggodalmat, ami őszintén meglep. Egy pillanatra Alecre nézek a vállam felett, majd vissza fordulok a boszorkánymester felé.
Kérdésére nem válaszolok, hiszen jó válasz nincs. Jace biztos díjazná azt, hogy hosszú idő óta egyszer végre Aleccel össze fogtunk, hogy együtt akarunk megoldani valamit, viszont pontosan jól tudom, hogy Magnusnak igaza van. Jace sem örülne ennek, hiszen konkrétan a saját halálunkba rohantunk akkor amikor átléptük a portált és kikötöttünk Csernobilban.
- Megígérem. – ígérem végül meg a férfinak, majd amikor látom, hogy az ajtó felé veszi az irányt, utána megyek. Fogalmam sincs, hogy Alec milyen állapotban lehet most, de úgy néz ki a rúna még nem igazán segített rajta.
- Magnus, maradj. – megyek utána és megállok vele szemben az ajtónál. - Szüksége van rád. – pár pillanatra ismét Alecre pillantok. - Hülyeséget csináltunk igen, de ne haragudj rá. Így is megöli a bűntudat, ne menj el. Én magatokra hagylak és megcsinálom a papír munkát. – mondom végül és remélem elfogadja az ajánlatomat és nem hagyja itt Alecet.









I need to live my own life. Follow
my own path. I wish for
CHANGE and that's
the problem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Csüt. Ápr. 20, 2017 3:44 pm

Clary & Alexander + Magnus
i bet my life

Bizonyos esetekben képtelen lennék a büszkeségemet, illetve a méltóságomat ilyen látványosan mellőzni, hogy miután a reggeli órák alatt tudatosul bennem, mennyire kihasznált egy bizonyos árnyvadász - még én fussak utána, de minden angyal nevére, képtelen vagyok szó nélkül végig ülni a napot. Nem gondolva rá, hogy magyarázatot követeljek. Nem mintha ne sorakoznának libasorban fejemben a lehetőségek, mégis valami mélyről jövő tilalom rángat el az Intézet falai közé, hogy felkeressem őt. És Claryt. A lány miatt is aggódom, az Alexandertől való viszonynak sem nevezhető súrolásainktól függetlenül. Így, ha legalább az egyikőjükkel válthatok pár szót, máris úgy érzem, nem írtam fel egy újabb fölösleges napot az örökkévalóság számlájára. És láss csodát!
Érkezésem időben történik. A lehető legjobbkor csatlakozom a suttyomban magánakcióba kezdő pároshoz. Sikerül visszavernem a démonhullámot, illetve megóvnom e kettő épségét. A portál nyitása, illetve a támadásaim legyengítenek. Az egyszeri használatuk közben érzem csontjaim rezignálnak a felszín alatt, a gerincemen futkosó levertségből tudom - mennünk kell. Iparkodásra intem őket, majd a szélcsendtől kavargó átjáró előtt érkezem hozzájuk. Pillantásom rosszalló, nem sejtet jót egyikőjükre nézve sem.
Már Alexander szobában ácsorgok, mikor a tűzről pattant kisasszony tájékoztat afelől, hogy muszáj voltak az árnyékban ólálkodni. Mindannyiunk háta mögött. - Nem mintha magam közéjük sorolnám, az angyal óvjon meg tőle! Szemöldökeim összeszaladnak, orrlyukam kitágul, mikor ismét a szöszke vadászunk tűzik premierplánba. Aki valószínűleg épp olyan dühödt lenne most, mint én. Nem mintha túl jól ismerném Jacet, de a hidegvérűsége nem egyezik meg, ennek a kettőnek a heves veszélybe rohanásával. Szemeim megforgatom, mikor végéhez ér mondandójának, majd karjaim összetűzésbe fonom. Ujjaim zongoráznak felkarjaimon. Épp szóra nyitnám a szám, mikor Alexander lenémít mindkettőnket.
- Pardon'?! - pillantok a fiú irányába döbbenten és nem tudnám eldönteni, hogy a szemtelensége zavar, vagy az állapota. Grimaszba torkol egyet-nem értésem, kifújom a tüdőmet feszítő levegőt, majd a fejem csóválva lépegetek párat. - Nem. Nincs. - halkabban, lágyabban beszélek hozzájuk, szemeimet a leányra tapasztva, mintha kizárnám az ágyon fetrengőt. Talán így is van. A parabatai köteléke miatt úgy hiszem rá kevésbé számíthatok, mint Jocelyn lányára. - Clary... - döntöm meg a fejem kissé - Tudom, hogy fontos neked, nektek... - lopva pillantok csak a legyengültebbre - De mit gondolsz, Jace mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy kettecskén vágtatok neki egy ilyen komoly küldetésnek? Ahhg. - elfordulok, hagyom, hogy festegessék magukat, ha ezzel jobban lesznek. Ettől függetlenül persze nem fogok úgy tekinteni a dologra, mintha büszke lennék rájuk. És nem mintha vágynék - jó, talán egy kicsit - az elismerésre, de ha nem tűnök fel, talán nem is élik meg a viszontlátást.
Hüvelyk- illetve mutatóujjam közé préselem alsó ajkam. Játszom vele, amíg Alexander meg nem szólal, magára vállalva a küldetésük ötletelését. Kezem elugrik számtól, kérdő gesztusba futnak vonásaim. Elnyitom a számat, hogy mondjak valamit, hogy közöljem: nem foglalkoztat, hogy kinek az ötletét hajtották végre, amikor előkerül a doboz. A doboz, aminek hiányát észre sem vettem. És az a doboz, ami miatt Alexander teljes képe átformálódik a fejemben. Egyetlen pillanat - mi mindenre képes?!
- Tartsd csak meg... - mosolyom megfeszül, lerí róla, hogy erőltetett. A fejemben kirajzolódó kép nem kedvez alakuló kettesünknek. Leginkább alakult kettesünknek. Ugyanis jelen pillanatban nem igazán érzek mást, mint csalódottságot. - Szükségetek lehet még rá! - továbbra is feszült arcélem, majd elfordulok Alexandertől és Claryre nézek. Igyekszem levegőként kezelni a gaz csábítómat! - Csak ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyeneket. Nem így és nem kettesben Valentine serege ellen... - hadarom el, közvetlenül a lányhoz fordulva. Bizakodó vagyok. Bár épp olyan vakmerő, mint az édesanyja, nem örülnék neki, ha elveszítenénk őt. Árnyvadász ide-oda, a szívemhez nőtt a leányka!
- Menjetek, számoljatok be arról, mit láttatok... - a lány irányába őszinte a mosolyom, csodálom őt. Alexanderre rá sem bírok nézni. Képtelen vagyok egy légtérben maradni vele. A legjobbnak látom, ha mindhárman dolgunkra megyünk. Így az ajtó felé veszem az irányt. Még olyat szólok, 'mit magam is megbánok később...

Ha nem stimmel, sikoltsatok rám!  zacsi || dallamom' || ♥️


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Kedd Ápr. 18, 2017 2:13 pm


Clary, Alec & Magnus
Abban a pillanatban, ahogy a második retesz is elpattan, kezem rálel a zsebemben lapuló portál darabkára, de már nincs időm válaszolni Clarynek. Magam elé kapom a karomat, mintha ennyi elég lenne - s ami igazán megdöbbent, hogy elég is, mert a beözönlő démonsereg azon nyomban akadályba ütközik. Az ismerős hangot hallva kihagy egyet a szívem, tekintetem máris Magnust keresi, akiből kettő és felet is látok hirtelen, és nem tudom eldönteni, örüljek-e a váratlan duplikációnak, annak, hogy itt van és megmentett minket, vagy kezdjek el borzasztóan aggódni. Kicsit talán mindkettő, szerencsére olyan erősen fáj a fejem, hogy nem szívesen gondolkodom ilyesmin, inkább bűnbánóan lesütöm a szemem megrovó pillantása elől.
Az íjamért nyúlok, mert ha Magnus harcol, akkor én sem üldögélhetek itt tétlenül, de Clary felhúz a földről és belátom, hogy igazuk van, mennünk kell. Karom a lány nyaka köré fonom, igyekszem nem leterhelni nagyon a súlyommal, viszont nehezemre esik a járás. Látom a portál örvénylését, mintha az elmém mélyén kavarogna. Ha Clary nem segít, valószínűleg el sem jutok odáig, tekintetem azonban nem szűnik meg Magnust keresni.
- Várj, várj még... - motyogom Clarynek a portál előtt. Tudni akarom, Magnus hol van, mit csinál, jól van, jön-e, és csak akkor nyugszom meg, amikor érzem, hogy felzárkózik mögénk.
Sosem esett még ilyen rosszul portálon utazni. Ahogy földet érünk a szobámban, nehezen találom csak meg a talajt a lábam alatt, de kis segítséggel talán eljutok az ágyamig. Zihálva kapkodom levegő után, az adrenalin még mindig vadul pörgeti a szívemet, mintha sosem akarna leállni.
- Magnus... - szuszogom megkönnyebbülten, kissé még értetlenkedve. Hogy talált ránk? Hiszen a portáldarabról sem szóltam neki - s ahogy ez eszembe jut, úgy tudatosul bennem, hogy kihagytam az egészből. Rá sem merek nézni, nem akarom látni a dühét, a csalódottságát, pedig csak a jobb szememre látok, a balt kénytelen voltam becsukni, mert a homlokomból szivárgó vér keskeny patakban utat vágott magának rajta keresztül.
- Ne olyan hangosan... - kérem nagyon-nagyon halkan, egyrészt azért, mert Clary rikácsoló hangszínétől csak jobban fáj a fejem, másrészt mert a Magnusból áradó negatív hullámokba belesajdul a szívem. - Clarynek igaza van - teszem hozzá, és érzem, ahogy ebbe a kijelentésbe beleroppan a büszkeségem. De hát így volt, ha reggel még gyűlöltük is egymást, ki nem mondott szövetség jött létre köztünk azzal a mozdulattal, ahogy beléptünk a portálba. Valószínűleg sosem fogom kedvelni, de ha visszamehetnék a konyhába a reggeli beszélgetésünkhöz, lekevernék egy fülest magamnak, amiért olyan csúnyán beszéltem vele.
- Muszáj volt kipróbálnunk minden lehetőséget.
Előrángatom az irónt a zsebemből és Clary keze után nyúlok. Ha a közelemben van, kérdés nélkül a bőrébe égetem a gyógyulás jelét, ha messzebb áll, csak intek neki, hogy jöjjön közelebb. Már szabályosan zsong a fejem, látásom szélén egyre nagyobb, sötét folt terjeng. Kábán aktiválom magamon is a rúnát, majd eldőlök az ágyon, muszáj letámasztanom a fejem, hogy megállítsam a szoba forgását.
- Az én ötletem volt, én vontam bele Clary-t is.
Vakon beletúrok a zsebembe és előveszem a portál darabját, amit a Magnus által kinyitott doboz rejtett, és amivel kora reggel szó nélkül távoztam a lakásáról. Marja a torkomat a bűntudat, ahogy átnyújtom neki. Olyan érzés, mintha eltulajdonítottam volna tőle, pedig aztán sosem volt az övé, mégis furdal a lelkiismeret, ahogy arra kérem, vegye el. Tudom, nem kell megmagyaráznom, honnan van, és így már érteni fogja, hogy az ördögbe kerültünk a világ másik felére. Annyi minden mást is szeretnék még mondani, főleg köszönetet, de nem akarom Clary előtt, így csak a lányra pillantok némán, hátha veszi a lapot és rám hagyja a dorgálás maradékát. Különben is, sürgősen be kell számolnunk a többieknek arról, amit Csernobilban láttunk.




Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Hétf. Ápr. 17, 2017 5:27 pm
előzmény:alagsor


to Alec & Magnus

Amikor pár lépést hátráltam, csak akkor sikerül agyban is vissza térnem a valóságba és akkor kapcsolok, hogy hirtelen ijedtem meg és ezáltal a szeráfpengém kiesett a kezemből. Ami a földön landolt. Ami már messze van tőlem, mert én hülye elkezdtem hátrálni. Tekintetem hirtelen a földre siklik pár pillanatra és látom, hogy már a démon is túlhaladt a pengén. Nem nagyon érdekelte a földre leejtett fegyver, hisz ott nem túl sok port kavar.
Addig hátrálok amíg a hátamnál megérzem a hideg, nyálkás, nedves falat. Komolyan mondom, undorító ez a hely, és a látványon nem segít az sem, hogy konkrétan egy kínzó kamrában vagyok ahol egy démon akarja a halálomat. A sors fintora, nem igaz?
Az első ütése elől nem tudok kitérni így egy erős ütést érzek meg pillanatokon belül a gyomorszájamnál. Kezemmel reflexszerűen kapok oda és nyögök fel fájdalmasan. Nem nagyon lehet leírni, hogy ez milyen fájdalom, csak azt érzem, hogy mint egy spirál, úgy terjed tovább a fájdalom az egész testemben, de nincs igazán időm ezzel foglalkozni, mert a démon, vagy bárki is legyen ez a férfi, akár elhagyatott is, újabb támadásokat készül rám mérni, de ezek után szerencsére sikerül előlük kitérnem. Bár a legutolsó majdnem a fejemet érte. A vascső erőteljesen állt bele a falba pár centire a fejem mellett. A másodperc töredék részéig csak elkerekedett szemekkel nézem a fejem mellett lévő vascsövet, majd éppen kiszedném a falból amikor Alecet pillantom meg az ajtóban és erre a démon is felfigyel.
- Alec. – szólok valamennyire megkönnyebbülten amikor hála neki a démon meghal. Kezem még mindig a gyomorszájamnál van, bár szerintem még csontom is eltört, mert valami pokoli a fájdalom járja át a testemet, de ezzel jelen pillanatban nem igen van időm foglalkozni. Alecnek igaza van, minél hamarabb el kell tűnnünk innen, csak fogalmam sincs, hogy még is hogyan. Nem igazán vagyok otthon a portálok világában, nem tudjuk, hogy az a portál darab amivel ide jutottunk az vajon segít-e nekünk abban, hogy vissza is jussunk az Intézetbe.
Tekintetemmel figyelem a srác mozdulatait és félelem tükröződik a szemeimben amikor látom, hogy sehol sem találja a keresett tárgyat. - Alec… Hol a portál darab? – kérdezem lassan, leblokkolva miközben a fejemben próbálok valami kiutat keresni. Gyorsan körbe nézek, de nem, hogy ajtó nincsen, de még ablakok sincsenek. Az egyetlen ajtó túloldalán pedig démonok sokasága várja a pillanatot, hogy betörhessenek és ami az ajtó helyzetét tekinti, nem túl sok vesztegetni való időnk van.
Meglepődök amikor hirtelen Magnust pillantom meg, de emellett egy könnyed megkönnyebbült sóhaj is hagyja el a számat, mert tudom, ő segít rajtunk, nem fogunk meghalni, megfogunk menekülni.
Nem mondok semmit, csak oda megyek olyan gyorsan ahogyan az energiámból futja Alechez, segítek neki felállni, kezét a nyakam köré teszem, hogy tudjon támaszkodni, majd elindulok vele a portál felé. Annak mondjuk örülök, hogy a vége felé Magnus besegít.
- Magnus, muszáj volt valamit tennünk. – végül én szólalok meg elsőként amikor immáron Alec szobájában vagyunk a portál segítségének hála. - Nem ülhetünk csak itt tétlenül arra várva, hogy a Klávé keresse meg Jacet. Aldertee-t ismerve Jace nem ússza meg élve, vagy ha még is akkor Csontvárosban fog kikötni. – nagyon nem akarom, hogy Jace-nek bármi komoly baja is legyen. Túl fontos személy ő az életemben. Amióta belecsöppentem az árnyvadászok világába azóta ő van mellettem mindig, ő tanított meg sok mindenre, most pedig itt van az ideje annak, hogy vissza adjam a sok szívességet amit kaptam tőle.









I need to live my own life. Follow
my own path. I wish for
CHANGE and that's
the problem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Hétf. Dec. 26, 2016 4:59 pm
Játék Zárva!


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Szer. Dec. 21, 2016 10:37 pm
to my parabatai bro: Jace
Az utóbbi időben nem igazán beszéltem Jace-el, nem is igazán adta időm vagy lehetőségem, de az is megeshet, hogy magam kerestem csak a kifogásokat, hogy ne kelljen vele beszélnem. Mindenesetre lássuk csak, itt van Clary akit jóformán rám bíztak, hogy figyeljek rá, meg ne lógjon a kehellyel; a Klávé nem bízik benne, mondván Valentine lánya. Meg aztán itt van Lydia és az esküvő, csupa nyűg és baj. De a legjobbat ki ne felejtsem: árnyvadász vagyok, méghozzá Lightwood, természetes, hogy a nap huszonnégy órájában a nevünk tisztogatása a feladatom. Mióta pedig megkívántam találni Jace-t, a kötelékünk igencsak gyenge, akár egy szellem és ezáltal nos, kevésbé érzem a jelenlétét is mint előtte. Nem tudom mikor mit tervez vagy mit csinál és igazából már semmi mást sem tudok róla. Persze sok esetben gondolkodtam már rajta, hogy melyikünk kezdeményezzen, nekem kéne kezdeményeznem, mint rangidős, de nem hiszem hogy itt a kor az ami számít.
A kötelékünk megromlásához vezethető az is, hogy váratlanul ér a kopogás az ajtómon, csak fürkészem egy ideig az ajtót, azt is lehetne mondani, hogy szuggerálom, ki ne nyíljon, de sajnos kinyílik. Két sört pillantok csak meg, szemfényvesztés az, biztos, de aztán megjelenik a hozzá tartozó ember is, nem más, mint Jace. Meglep a jelenléte, de ha már itt van jobb lenne megbeszélnünk a dolgokat, mintsem elküldenem, vagy nekiállni dobálózni, hogy takarodjon. Az ilyes fajta viselkedés egyébként is távol álljon tőlem. 
- Gyere beljebb. Miről szeretnél beszélni? - A kérdésem nem kevésbé szokatlan, mint amennyire komolyan gondoltam, mert hát magam sem gondolhattam komolyan a kérdést; nagyon is jól tudom miről szeretne beszélni, csupán az ő szájából szeretném hallani.  


from Alec Lightwood
Arrows • My Parabatai, my brother.. • ©redit


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Szer. Dec. 21, 2016 8:14 pm

Alec & Jace

Eljött hát ez a pillanat is. Vagyis, úgymond ez már többször is előtérbe került az utóbbi időben, csupán annyi probléma volt körülöttünk, hogy nem kívántam mások társaságát. Claryvel sem beszéltem az utóbbi időben, az Idrisi látogatásunk volt a legutóbbi és őszintén sajnálom, hogy ez így történik. Mégis, most már valakivel beszélnem kell. Ez a valaki pedig Alec lesz. Ha persze szóba áll velem, mert a parabatai kapcsolatunk jelentősen gyengült az utóbbi időben. Félek, túlságosan is.
Kezemben két üveg sörrel lépdelek a folyosón. A konyhából jövök, úgy tudom, Alec a szobájában kell, hogy legyen. Minden bájomat és csábomat megpróbálom most bevetni. Kettőt koppintok az ajtón, majd ha érkezik válasz, lassan benyitok.
- Alec... beszélhetünk? - Hangom viszonylag halk és bizonytalan, és végül is először csak a söröket nyújtom be az ajtón, aztán dugom be a fejemet is, remélve, hogy nem átkoz el innen most, azon nyomban. Zavartan mosolygok rá, és nem lépek beljebb még biztos választ nem kapok.


xxxRuhaZeneMegjöttem ♥

Kredit



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Hétf. Szept. 05, 2016 7:47 pm
| LEZÁRT JÁTÉK! |







I need to live my own life. Follow
my own path. I wish for
CHANGE and that's
the problem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Csüt. Júl. 28, 2016 10:58 pm




To: My Fiancée
Az élet döntéseit, az ész szavai alkotják..

Annyi helytelen döntést hoztam már, és oly' annyiszor vétettem is hibát, hogy szinte az elmémbe kellett zárkóznom mindattól, amit a szívem diktált. Tudtam, hogyha egyetlen egyszer is engedek a saját akaratomnak, akkor elnyom az önzőség, és soha többé nem leszek képes helyesen cselekedni. Erre most, hogy.. hogy megtettem, nos be kell látnom azt, miszerint hatalmas nagy bűn volt. Magnust megcsókolni, és ezáltal kavargó érzelmeket feltárni.. Megkértem Lydia kezét, azaz tehát, nos egy házasságra készülök, az Isten szerelmére! Nem a szívem által dobbant ütemet kell hallgatnom, hanem az elmém sugallatát, és azt, hogy mi az ésszerű. A családom hírnevét nem ronthatom tovább azzal, hogy egy alvilágit választok.. Egy alvilágit? Mindenkire címkét aggatunk, és elítélünk, csak mert ide, avagy oda tartózik. Ezzel szemben a húgom teszi jól - Izzy -, hiszen kitart Meliorn mellett akárminek is mondják el. De én? Én mindig is azt láttam, és tettem, amit a szüleim is helyesnek véltek, de mégis mindig folyton folyvást kevés volt.. túl kevés, és eme pillanatban, nos rá kell ébrednem arra, hogyha tovább áltatom magam, akkor sem lesznek rám büszkék. Sohasem voltak, és nem is mostan fogják elkezdeni. Viszont én megtehettem értük a legjobb tudásom szerint azt, amit helyesnek vélek, és amit úgy érzek, hogy csak jót eredményezhet. Ilyen ez a házasság is. Két család egybekötését eredményezi: két neves ember, egy kedvező ajánlat, és egy intézet vezetésének megmaradása. Mind szép, és jó lenne természetesen, ha nem volna annyi zavaró tényező. De mit érdekelnek engem mások? Miért törődök holmi, sőt ócska kis véleményekkel? Felőlem fejen is állhatnak a hírkapcsán, nos az sem érdekel, mert ez az én döntésem, sőt.. az én életem, amibe senki sem szólhat bele! Lydia-nak megkértem a kezét, ő igent mondott, és most már tervezhetjük a közös jövőnk -, a házasságunk. Amely majdan egy szolid kapcsolatot, és egy szilárd alapot biztosít kettőnknek. Nem lesznek gátak, akadályok, avagy terhek. Rajtunk alapszik minden, és idővel talán megszeretjük egymást annak ellenére is, hogy csak a kedvezőség érdekében tesszük azt, amit teszünk.
Olyan érdekes volt megkérni Hodge-ot arra, hogy szóljon Lydiának, mintha éppen csak kisfiús lázban égnék, amikor is nem bírok a kiszemelt lány elé állni, holott erről szó sincsen. Azt se tudom, hogy milyen az, amikor tetszik egy lány. Nekem mindig is Jace volt az, aki bejött, aztán idővel persze, nos beleszerettem. Hatalmas hiba volt természetesen, ezért is tagadtam le oly' erősen, mivel, ha kiderült volna, akkor.. akkor elválasztottak volna tőle. Nem lettünk volna többé harcostársak, testvérek, és parabatai-ok.. Nem akartam tönkretenni ezt a szent köteléket, és ezt a sérthetetlen egyezményt, mely kialakult. Egyedül emiatt tartóztam hozzá csupán. Képes voltam eltűrni, hogy a nyomdokaiban baktatok, hogy a háta mögött élek, s hogy ő az, aki babérokra tör, míg én egy elnyomott kis alamuszi-nyusziként kúsztam utána. Néha rám tört azaz érzés, hogy csak egy öleb vagyok mellette, és nem több, de bármilyen helyzet kapcsán az életemet adtam volna érte. Fordítva fogalmam sincs, hisz' mindig is úgy éreztem, hogy kételkedik bennem. Lehet, hogy a paranoia beszélt belőlem. De egy tuti, hogy Jace biztos pont volt. Semmi új, semmi változás, csak... csak a jól ismert megszokás.
Gondolatmenetemből, nos az ajtó felől érkező kopogás zökkent ki. Talán Lydia. Talán. Túl hamar érkezett, ami azt illeti, és én még.. még annyira sem készültem el. Gyorsan állok fel az ágy széléről, és kapok magamra fordítva egy fekete pólót. A rohanás átka egyébként, de nekem fel sem tűnik. Vicces a szétszórtság, de néha jellemez. Nem vagyok határozott típusú, csak annak akarom mutatni magam, de van, aki átlát a paláston. Percek telnek el, mire sikerül legalább egy plédet leterítenem a földre, míg a többi dolgot meg az ágy alá csúsztatom be. Emlékszem, hogy miért is hívtam ide, de most mégis elő kellesz állnom valami.. valami kis átlátszó hazugsággal. Meglepetésnek szánom ezt a kis lépést. Kettőnk megismerése, egy elő kialakítás, ha már a feleségem lesz, és én pedig a férje.
- Lydia.. - Mondom miután megtalálva az ajtó kilincset, nos kinyitottam azt, és meglátom őt magammal szemben. Hát a frizuráján lehetne mit csiszolni, de miután végig tekintek magamon, nos inkább befogtam. Ugyanis késő bánat-e, avagy sem, de én meg fordítva vettem fel ezt az átkozott felsőt. - Látom mindketten topon vagyunk. - Mondom egy félmosollyal, ahogy elállva az ajtóból, nos intek, hogy beljebb fáradhat, és miután mindezt megtette, nos bezárom magunk mögött.
- Igazság szerint arról lenne szó, hogy... - Kezdek bele a mondandómba, nos némi hatás szünetet tartva. - ...mi legyen Clary-vel. - Mondok valami felesleges indokot, ami jelen esetben totálisan nem érdekel, bár ha elpatkolna a kislány, akkor azt nem bánnám, de megelégszem szinte azzal is, ha köddé válik. - Állandóan bajt hoz a fejünkre, és tudom.. tudom, hogy fontos a Klávé számára a Kehely miatt... - ami nálam van.  Már csak gondolatban teszem hozzá ezt. - ...de ettől még folyton folyvást a rossz irányba terel minket. Nem beszélve arról, hogy szabályszegések ezrei történnek miatta. - Komolyodom el, miközben finoman megfogom a karját, és a pléd felé terelem. Ennél hülyébb indokkal már nem is állhattam volna elő, de komolyan. Pont arról beszélgetni, akit gyűlölök? Remek programot terveztem be magamnak, nos azt hiszem.


||music:War of Hearts||Words:837|| <3 || ®




Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája ₰ Pént. Júl. 22, 2016 3:08 am

lydia && alec

Káosz. Még a legkedvesebb, legfinomabb értelemben is káosz. Hiányos őrjáratok, félig kitöltött jelentések, amiből nagyjából semmit se tudok kivenni mert ami itt van azon is látszik, hogy csak maszlag, és az igazság messze áll tőle. Szabályszegés áll ennek hátterében biztos vagyok, de nem mondhatom, hogy meg vagyok lepődve. Mikor a Tanács felvázolta nekem a helyzetet, hogy Valentine lánya feltűnt, a eltűnt boszorkánymesterekről és felhalmozódó démoncsordákról, tisztába voltam vele mibe keveredem. Mélyet sóhajtok. Ez bizony hosszú este lesz.
Egymásra csapom a mappákat amik még hátra vannak, és az irodámat elhagyva az átmeneti lakhelyembe megyek. Átmeneti... Valószínűleg lassan le kéne szoknom róla, hogy így nevezzem a szobámat. Megdörzsölöm a halántékomat ahogy leülök az ágy mellett lévő karosszékbe és felgyújtom az éjjeli lámpát. Még túl sok munkám van ahhoz, hogy elkalandozzanak a gondolataim. Sóhajtok, és újra nekiesek a jelentésnek, ma már legalább harmadjára.
Aztán valahogy a székhelyem változik, először az ágyra ülök, aztán a háttámlának dőlök, végül újra vissza székbe, aztán mér fogalmam sincs, hogy hogy de két óra múlva a földön ülök törökülésbe, körülöttem papírmunka, az biztonsági rendszer terve, az itt élő árnyvadászok aktái... Ugh. Két napja próbálom átrágni magam ezen a rengeteg anyagon, rendet tenni, de minden egyes alkalommal mikor eggyel végeznék úgy tűik mintha legalább tíz másik dosszié tűnt volna fel a semmiből.
Fáradtan hajtom a fejem a falnak, és a tekintetem elidőzik a szobán. Nem, várj az én szobámon. Még a gondolathoz se szoktam hozzá, hogy ez a hely lenne az új otthonom, az Intézet amire mindig is vágytam, aminek nemsokára hivatalosan is az egyik vezetője leszek. Mondjuk ebben a pillanatban, csak az én kezemben van az irányítás, de nem ez a lényeg. Azt hittem végleg le kell mondanom mindenről amire egykor vágytam, hiszen John halála után biztos voltam benne, hogy nem megyek férjhez újra. Legalábbis nem szerelemből. Így pedig a lehetőségeim arányosan lecsökkentek a feljebbjutásra, hiszen a Klávé régi szabályok szerint él és sose adna jelentős hatalmat egy nő kezébe férjtelenül. Pláne azt nem engednék, hogy egy ilyen helyet vezessen egyedül, mindenféle "felügyelet" nélkül. Bár az elvvel nem értek egyet, tisztelem a döntésüket. A törvények talán nehezek, de mégiscsak okkal jöttek létre.
Persze bármennyire is szeretném megszokni ezt a környezetet, az itt lévő emberek, hogy is fogalmazzak... Nem éppen teszik ezt könnyűvé. Tisztába vagyok vele, hogy tekintenek rám: betolakodóra. Ismeretlen vagyok, és elvárom tőlük, hogy kövessék a parancsaimat és bízzanak a belátásaimba, hiszen a Klávé érdekeit képviselem. Azzal, hogy rám hallgatnak, őket követik, hiszen én azt a nézőpontot közvetítem ami parancsba kaptam.
Az angyalra, sóhajt fel bennem egy hang, amit két éve próbálok mélyen elnyomni, ugyanis sose jelent jót. Úgy beszélek magamról mintha legalábbis egy sakkbábu lennék.
Ami nem baj. Hiszen az is vagyok, egy katona a sok közül. Szabályokat és parancsokat követek, most pedig stratégia okokból kötök házasságot. De ezzel nincs semmi baj. Árnyvadászként erre születtem; a logikus döntéseket kell támogatnom az érzések helyett.
Nem is értem mit panaszkodom, hiszen sokkal, de sokkal rosszabb helyzetbe is találhattam volna magam. Noha szüleim már felhagytak azzal, hogy majd ők találnak egy nekem való férjet - beletelt egy hét heves vitába mire megértették, hogy nem, én feladtam a házasságot, köszönöm szépen - így legjobb esetben csak a tanácsbeli rangom emelkedhetett volna, de az s magasra. Alec pedig igazán rendes ember. Legalábbis annak tűnik. A családjaink pedig mindig is közel álltak egymáshoz, tehát... Minden egybevág, igaz?
Kivéve, hogy mégse valami miatt egyszerűen nem illik össze a kép.
Az ajtón kopogás hallatszik. Megrázom a fejem, hogy felébredjek az elmélkedésemből, majd gyorsan körültekintek, és az órára pillantok. Bárki is az, majd inkább neki kell megmagyaráznia mit szeretne ilyen későn, nem pedig nekem, hogy miért táborozok a földön, ahogy az a jó főnökhöz illik.
Áh, fenébe is vele, ez már csak javíthat a tekintélyemen.
- Szabad! - szólok ki, és Hodge dugja be a fejét az ajtó nyíláson. Kérdőn vonom fel a szemöldökömet. Rá biztos nem számítottam. - Valami baj van? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, teljesen figyelmen kívül hagyva a helyzet komikumát. Igen, a komoly, érzéketlen trónbitorló követ a földön ülve dolgozik, toll a füle mögött, immáron kibontott, kissé rendezetlen hajjal. Mondtam már mennyire kikészít ez a sok papírmunka?
- Alec küldött érted. Azt hiszem a szobájában van. - feleli szűkszavúan, majd egy rövid szünet után hozzáteszi. - Tudod merre kell menni?
- Elboldogulok. Köszönöm. - válaszolom, és már csukja is be maga mögött az ajtót. Amióta csak találkoztunk, valami furcsa érzésemmel van ezzel az emberekkel kapcsolatban amit nem tudok hova tenni. Fogalmam sincs, hogy tud e az eljegyzésünkről vagy sem, és azért viselkedett egy kicsit furcsán de nem is érdekel. Feltápászkodok a földről, és bár nem igazán szeretem rendezetlen hajjal elhagyni a szobámat, emlékeztetnem kell magamat rá; Alec és én összefogunk házasodni. Elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb meglásson így.
Meglepően könnyen megtalálom a szobáját, mondjunk a nagy papírhalmaz között van egy egész részletes térkép az egész épületről, amit már napok óta bámulok, tehát akaratlanul is beleivódott az agyamba. Ahogy az ajtójához érek, bekopogok.

szószám: 812 • zene: az éjszaka csendje :') • megjegyzés: oldaluralomra törésem első pontja, feleslegesen hosszú kezdő. még véletlenül se várok ilyen hosszú választ, jó olvasgatást.





Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Alec szobája ₰ Pént. Júl. 22, 2016 12:46 am
***


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Alec szobája


Vissza az elejére Go down

Alec szobája
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: