Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Vas. Szept. 30, 2018 8:27 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Szept. 24, 2018 8:09 pm

bejegyezte  : Jennyfer Lucasso
Hétf. Szept. 24, 2018 6:52 pm

bejegyezte  : Benedict Ericson
Vas. Szept. 16, 2018 7:35 pm

bejegyezte  : Jeremiah Blackthorn
Vas. Szept. 16, 2018 6:43 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Szer. Szept. 12, 2018 8:42 pm

bejegyezte  : Rafael
Hétf. Aug. 27, 2018 8:45 pm

bejegyezte  : Nate Heartridge
Hétf. Aug. 20, 2018 6:05 pm


erre barangolok


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek


Share| .


honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
20
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Szer. Ápr. 12, 2017 8:53 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Evelyn & Simon

Én leszek az új Hulk


-Sejtettem, akkor kulturálatlan is, Még rosszabb, az Ő modora és még ez is, hajaj, menthetetlen. – Rántottam meg a vállam és elfogadtam a vigasztalást, amiről mindketten tudtuk, hogy szimpla hülyéskedés. Az árnyvadászok nagy része hiába viselkedik úgy mintha a világ mindennapjaiban lenne, tisztában sincsenek a mondén dolgokkal, ez persze valahol érthető, van éppen elég dolguk, na de ki ne ismerné az Alkonyatot? Ha más nem a rémálmaiból. A színészválogatás pocsék, az a nő úgy néz ki, mint egy aszott köteg káka, és akkor mellé még jön a diszkógömb világítás és tessék, kész Hollywood legpocsékabb költségvetéséből fakadó rémkatasztrófa. Azt hiszem kissé el is ragadtattam magam. Most, hogy már tudom milyenek a valóságos vámpírok kicsit még bizarrabb a sok kitaláció, a sok spekuláció, mondén kártétel az egész.
-Na látod, fény derült mindenre, kicsit érdekesen leragadt a retronál, de Ő Aldertree, neki ez megengedett. – Bólogatok hevesen, de közben ráz a nevetés. Az elgondolás szép, ha Victor ezt megtudná apró darabokra szedne és kirakót gyártana belőlem, és alighanem most már Evelynből is. Látásból már ismerem a lányt, de nem tudtam, hogy humorérzéke is van, márpedig akad rendesen és sikerült elvonatkoztatni attól, hogy épp vámpírokat megyünk kipucolni az otthonkájukból. Csak abban reménykedem, hogy nem Raphael klánjának egy része felel a zavargásokért, mert akkor két tűz közé esek. Camille csatlósai viszont veszélyesebbek, láttam mikor Jace összeakadt azzal a nővel, akkor értünk pont oda Claryvel mikor leszúrta azt a vámpírt, olyan volt akár egy veszett kopó.
Hatalmasat csap a hátamra és meggörnyedek, de hősiesen egy nyikkanás nem szakad fel belőlem, ez az, csak férfiasan. Elindulunk és belőlem dőlnek a kérdések, persze mind olyan, melynek alapvetőnek kellene lennie tekintve, hogy egy vagyok azok közül, akikkel dolgunk akad ma este. Evelyn azonban nem rója ezt fel, szerencsére.
-Nem tévedek el, cserkész becsületszavamra! – Még szalutálok is miközben mosolygok. A kikötőhöz érve azonban akkora a csend, hogyha leejtenénk egy gombostűt akkora lenne az általa keltett zaj, hogy még a város túlsó oldalán is emlegetnének minket. Az épületek bizarr állapotban meredtek az ég felé, sötét volt mindegyikben és az ablakaik hol töröttek, hol olyan mocskosak voltak, hogyha akarnék se tudnék egyikbe se bepillantást nyerni. Az egész hátborzongatóan festett és bár lehetek vámpír, akkor sem vonz ez a hely. Én inkább a puha matrac és a tv szerelmese vagyok, de ki tudja, egy efféle kikötői kéjlak lehet a vámpír paradicsom.
-Ez menni fog, nem lesz gond. Készen állok! – Bólintok és minden poén nélkül egyetértek mindabban amit mond. Nincs szükségem arra, hogy Victor még ennél is jobban beskatulyázzon és rajtam tartsa a szemét. Fontos, hogy megcsináljuk a küldetést.
Beleszagolok a levegőbe, de nem kell sokáig keresnem, megcsap az utánozhatatlan vérszag, olyan erős, hogy vagy nagyon friss még vagy nagyon nagyon sok, nem is tudom melyik a rosszabb.
-Erre, kövess! – Suttogom és elindulok a dokkok között a halászkunyhóig, nem nagyon, de nem is kimondottan apró, ha valaki ott akarna tanyázni hát arra épp megfelel. Vámpírsebességgel termek a halászkunyhónál, halkan érkezem, egyre jobban megy ez az egész. Odabentről dől a vérszag, szinte olyan mintha vér keringene az öreg deszkák között. Mozgást nem hallok hát benyitok és odabent a sötétség ellenére is tisztán látom, halmokban hevernek a holttestek, mindenhol vér foltozza a kunyhót.
-Nem az amit kerestünk..ez.. – Nem tudom kimondani, mert szavak sincsenek rá.
music: || coded by elena gilbert






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Hétf. Ápr. 10, 2017 6:53 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Simon & Ev
- Simon, nem akarlak elkeseríteni, de szerintem Aldertree nem ismeri azokat a filmeket – pillantottam a fiúra tettetett együttérzéssel, hisz tudtam, hogy ő is csak viccel. De azért még a vállát is megütögettem, hogy ezzel is kifejezzem a sajnálatomat azért, amiért ez nem lehetett ok azért, hogy ne szeresse. Azt meg persze nem akartam hozzátenni, hogy én sem ismertem azokat a filmeket – valahogy soha nem vonzottak még az újabbak sem, már csak azért sem, mert tele voltak kamu dolgokkal, mint például, hogy a vámpírok csillognak a napfényen. Jézusom!
Még mindig a fejemet szoktam fogni, ha azokra a filmekre gondoltam. Oké, megértem én, hogy kell a kreativitás, meg újdonság ahhoz, hogy egy ilyen témában még tudjon az ember sikereket elérni, de én jobban örültem volna, ha inkább olyanokkal foglalkoznának a mostani könyvírók és filmrendezők, amiben még van valami potenciál.
- Áhh, akkor már értem, hogy mit szoktam éjnek évadján az Intézet folyosóján sétálva hallani. Aldertree zenéjét – válaszoltam szélesen vigyorogva Simonra, aki annyira jól mulatott ezen a kis szituáción, amit ketten összeraktunk az Intézet vezetőjéről, hogy immáron hangosan is felnevetett. Egy pillanatra én is éreztem a késztetést, hogy csatlakozzak hozzá, de végül beértem annyival is, hogy fejcsóválva halkan kuncogjak.
- Helyes, tégy is úgy – kacsintottam rá, amikor közölte, hogy majd heggyel lefelé viszi a karót, mint az ollót gyerekkorában. – Na menjünk – csaptam rá erősen a hátára, talán kicsit erősebben is a kelleténél (ami igazából szándékos volt, de pszt!), majd megindultunk kifelé az Intézetből.
Ahogy elhagytuk az épületet, Simon egyből kérdezősködni kezdett afelől, hogy merre van a kikötőben a vámpír részleg, amire én csak megcsóváltam a fejemet. Mérges lehettem volna, amiért ennyire nem tudott semmit, de igazából nem voltam az, kicsit sem. Simon még teljesen friss vámpír volt, s még annak ellenére is sokkal inkább egy mondénra hajazott, mint az éjszaka gyermekeire, de úgy voltam vele, hogy idővel biztosan bele fog jönni – az örökkévalóság állt előtte, hogy hozzászokjon a vámpírsághoz, biztosan elég lesz a számára is.
- Majd meglátod, csak nehogy út közben eltévedj – feleltem végül szélesen mosolyogva, majd tényleg megindultunk a kikötő felé.
Simonnak szerencséje volt annyiban, hogy én tudtam, nagyjából merre kell menni. A kikötőben tudtam, hol kell a vámpírokat keresni, viszont a fészek megtalálása már sokkalta nehezebb feladatnak bizonyult. Már csak ahogy ezen gondolkodtam, nem jutott eszembe egy épület sem, amiből kinéztem volna, hogy egy ilyen undorító hely legyen, de szerencsére itt volt velem Simon is, aki talán ebben tud majd segíteni nekem – ha nem, hát akkor kénytelenek leszünk minden épületet egyesével átvizsgálni. Idegőrlő és roppant unalmas feladat, de már volt, hogy nem volt más választásom.
Ahogy közeledni kezdtünk a kikötő megfelelő részéhez, először lassítani kezdtem, majd szépen meg is álltam. Mivel nem tudtam, hogy pontosan hol volt a fészek, nem akartam megkockáztatni azt, hogy a vámpírok előre megneszeljék a közeledtünket, miközben mi még csak azt sem tudtuk, hogy ők hol vannak.
- Nos, Simon, a következőt fogjuk tenni – kezdtem bele a fiúra pillantva. – Először is, használd a kifinomult érzékeidet ahhoz, hogy megtaláld a vámpírokat. Koncentrálj a vér szagára, azt már messziről meg kell érezned, én pedig teljesen biztos vagyok abban, hogy nem egy csepp mondén vér folyt abban a fészekben – magyaráztam neki komolyan, bízva abban, hogy legalább ennyire képes lesz. – Közben én szerzek neked karót, hogy legyen mivel harcolnod – tettem még hozzá. – És egy jó tanács! Légy nagyon óvatos, próbálj meg nem túl nagy zajt csapni magad körül, mert ha a vámpírok észrevesznek minket és elmenekülnek, akkor bukott a küldetés, és Aldertree eleven megnyúz és nyársra tűz minket – feleltem tényleg halál komolyan, hogy Simonban is realizálódjon a helyzet komolysága. Mert egy dolog volt, hogy én elvicceltem a küldetést, de tisztában voltam azzal is, hogy mennyi minden forog kockán – Simonnál ebben nem voltam annyira biztos, ezért jobbnak láttam biztosra menni. – Akkor, készen állsz? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, izgatott csillogással a szememben.
Kezdődjék a parti Cool ● words: 630 ● ©️


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
20
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Szer. Márc. 29, 2017 11:38 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Evelyn & Simon

Én leszek az új Hulk


-A létezésemen kívül kétlem, hogy bármit véthettem ellene, lehet nem csípi a vámpíros filmeket, azért akkora az ellenszenve az irányomba, de ha szánna rá időt, hogy megismerjen tudhatná, hogy Én se csípem azokat a gagyi filmeket. – Vonok vállat vigyorogva. De a viccet félretéve magam sem tudom miért szemelt ki magának. Számtalan ötletem lenne, de bizonyítani egyiket sem tudom. Például ott van az, hogy Clary Valentine lánya Én pedig Clary legjobb barátja vagyok és történetesen vámpír, ez tűnik a legvalószínűbbnek az utálata okának. Bár azt hiszem Aldertree esetében az utálat olyan, mint reggel felkelni fogat mosni, napi rutin, ki nem hagyható. Én megértem, hogy a Klávé úgy véli Ő a megfelelő személy az Intézet vezetésére, de miért nem kérték ki a többi árnyvadász véleményét? Tuti 100-0-ra győzött volna a „soha” kategória és akkor nem volna gond.
-Oh hogyne, tervezi az örökbefogadásomat. – Nevetek. Naná, szeret, úgy, mint Raphael? Neki is a szeretet megnyilvánulása abból áll, hogy napi kétszer elüvölti magát, hogy SIMON!!! aztán megfenyeget, hogy levágja valamelyik végtagom és kirakja napozni, meg egyéb édes kis kedves szavak a napi valamely szakában.
Én két véglet közé pottyantam, se a vámpírok, se az árnyvadászok nem rajonganak értem, érdekes ugye? Na nem mintha mondénként siker övezett volna, na de mégse akartam megsütni vagy tömlöcbe záratni.
-Közben Bob Marley szól a zsebrádiójából, fütyörészget és néha dalra fakad. – Kontrázok Evelyn felvetésére, de alig bírom visszafogni a nevetést. Kinézem Én is belőle, hogy hajat csavargat esténként, az a haj nem természetes, tuti, hogy nem, az maga a lehetetlenség. Végül nem bírom és hangos hahotában török ki, néhány árnyvadász felénk pillant és látom rajtuk, hogy a szemüket forgatják. Mit mondhatnék? Híres vagyok a köreikben.
A küldetéssel nincs semmi problémám, gyakorlatnak megfelel, hogy ne legyek Én a vámpírok szégyene, de lássuk be, annyit tudok a vámpírfészkekről, mint gyümölcsárus a becsavart talpfaköldökről. Tehát semmit, ezzel pedig sikerül Evelyn-t is meglepnem.
-Ez egy jó tanács, meg is fogadom, mekkora ciki lenne már, ha a sírkövemre az lenne írva, „meghalt miután véletlenül leszúrta magát”. Majd hegyével lefelé cipelem, mint ovis koromban az ollót kellett. – Bólogatok. Tőlem viccen kívül is, de kitelik, hogy leszúrjam magam, a legváratlanabb pillanatokban vagyok kész szerencsétlenség.
Azt hihetné az ember, hogy amint vámpír lettem a reflexeim kiválóak lettek, hogy olyan vagyok, mint egy macska, részben igaz is, olyan vagyok, mint egy macska a víz közepén, csupa bénaság.
-Menjünk, takarítsuk ki őket. Remélem nem Raphael tart éppen póker partyt ott, mert akkor tuti kapok, amiért megzavarom a bulit.
Kilépünk az intézetből és megcsap a hideg szél. Ez az este nem lesz semmi, ha túlélem, bár azért ebben bízok, akkor már mondhatom, hogy nem vagyok életképtelen.
-Merre is van a kikötő azon része ahol a vámpírok tanyáznak? – A farkasos részleg ismerős, de ott tuti nem bujkálnak vámpírok.
music: || coded by elena gilbert






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Vas. Márc. 26, 2017 7:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Simon & Ev
- Csak úgy? Tényleg nem vétettél ellene semmit? – kérdeztem tőle őszintén meglepődve. Igaz, hogy nem voltam oda Aldertree-ért, de valahogy képtelen voltam kinézni belőle, hogy bárkit is csak úgy kipécézzen magának, hogy aztán az örök időkig megkeserítse az életét. Viszont ugyanígy azt is nehezen tudtam elképzelni, hogy Simon ártott volna neki bármit is. Mert hiába volt ő vámpír, még a légynek se tudott volna ártani, ha nem vesszük figyelembe az agyi lefárasztást a sok üres dumájával és béna poénjaival. Lehet mégse olyan elképzelhetetlen, hogy Aldertree ok nélkül rászállt Simonra. Biztos látta, hogy gyenge, ezért tökéletesnek ítélte arra a feladatra, hogy rajta gyakorolja felsőbbrendűségét. – Biztos szeret, és azért bízik rád ilyen sok feladatot – villantottam egy széles mosolyt Simonra, de természetesen mind hangommal, mind az arckifejezésemmel egyértelművé tettem a számára, hogy csak szórakozok vele. Egyszerűen lehetetlen volt, hogy az a férfi bárkit is szeressen! Vagy hogy őt bárki is szeresse.
Épphogy visszafordítottam a tekintetem az előttem sorakozó fegyverek felé, és kezdtem bepakolni még egy tartalék szeráfpengét a táskámba, Simon ismét megszólalt. Kérdését hallva csak megforgattam a szemeim, de nem néztem rá ezúttal.
- Nem, még soha nem gondolkoztam el rajta, de.... szerintem biztosan maga csavargatja a zuhany után. Képzeld el, ahogy áll a szobájában a tükör előtt, egy törölköző a derekán, és épp a haját csavargatja.... – Ahogy lelki szemeim előtt megjelent az előbb leírt jelenet, képtelen voltam visszafogni a vigyorgást. – A viccet félretéve, még ki is nézem belőle, hogy ez legyen esténként a lefekvés előtti programja – tettem még hozzá, miközben a szemem sarkából Simonra pillantottam, csak hogy lássam a reakcióját, de igazából nem volt szükség az én poénjaimra ahhoz, hogy neki jókedve legyen. Nem értettem, miért vigyorgott ennyire, minden esetre jobbnak láttam, ha nem is tudom az okát. Simon csak Simon volt.
Gyorsan befejeztem a felszerelés összekészítését, pont akkor, amikor a vámpír egy újabb kérdést tett fel, mikor azonban meghallottam, hogy mi volt az, teljesen ledöbbentem. Oké, értettem én, hogy Simon még egy teljesen friss vámpír volt, így annyira nem is volt meglepő, hogy nem tudta, hogyan néz ki egy vámpírfészek, a legrosszabb viszont az volt, hogy Aldertree csak kettőnket jelölt ki erre a feladatra. Nem tudtam volna eldönteni, hogy büntetésnek szánta-e, hogy engem küldött Simonnal, vagy pont hogy a képességeimet ismerte el azzal, hogy csak ketten voltunk, mindenesetre nem is számított. Hisz a tényeken nem változtatott, mint ahogy azon sem, hogy egy nagyon jó estének néztem elébe. És ebben tényleg semmi irónia nem volt. Imádtam harcolni, és a munkának a nagy részét, ha nem rögtön az egészet, nekem kell majd elintéznem – ebben teljesen biztossá váltam akkor, amikor Simon megkérdezte, hogy ő mivel fog harcolni.
- Kapsz majd egy karót vagy valami, nyugi – villantottam rá egy öntelt mosolyt. – Csak aztán vigyázz, nehogy magadat szúrd le vele. – Persze hangomból kiderült, hogy nem néztem le Simont azért, amiért még ennyit sem tudott, nálam általában a beképzeltség csak megjátszott volt, nem szívből jövő, de úgy ítéltem meg a fiút, hogy ennyi cukkolás miatt még nem fog dühbe gurulni, vagy megharagudni rám, főleg hogy igyekeztem tényleg a tudtára adni, hogy csak ugratom, és nem gondolom halál komolyan azt, amit mondok.
- Na, de menjünk, mert vár ránk még egy vámpírfészek a kikötőben, amit ki kell pucolnunk – feleltem izgatott mosollyal az arcomon, miközben végighaladtunk a kijárat felé vezető folyosón, majd kiléptünk a hűvös esti levegőre.
nem lett a legjobb, bocsi T-T ● words: 548 ● ©


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
20
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Szer. Márc. 15, 2017 8:53 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Evelyn & Simon

Én leszek a új Hulk


Aldertree társasága afféle fa a smirglin dolog, meglátod, egy légtérbe kerülsz vele és úgy érzed lehorzsolja az összes bőrt rólad, addig csinálja míg teljesen le nem csupaszít aztán már édes mindegy lesz neked élsz vagy halsz-e. Jó, lehet ez túlzásnak hangzik, de nem az, ez a pasas valami hihetetlen, jobb, mint a Sötét zsaruk, vagy James Bond, annyi a gond vele csupán, hogy kicsit sem a jó oldalon áll. Mert engem és szerintem sokakat nem lehet megetetni azzal, hogy Ő a jó fiúk csapatának a főnöke, ki van zárva. Victor az az áskálódós, fennhéjázós, fenyegetős típus és akárhányszor az mondja „Simon, gyere az irodámba” nos, ott már érzem, hogy jó dolog semmiképp sem sülhet ki belőle.
Most is, csak tippeltem, de mégis, akár lottózhatnék is ennyi erővel, mert gondoltam, hogy nem azért hívat, hogy elmondja mennyire szép az idő vagy éppen milyen jó, hogy újra lát.
A kikötőt jelöli meg célpontúl és nyelek egy nagyot, pont ott? Miért pont ott? A farkasok annyira, de annyira közel vannak a kikötőhöz, hogy már csak az hiányzik, hogy velük is összefussak.
Csak bólintok, mert Evelyn helyettem is válaszol, ez jó, azt hiszem csak tovább rontottam volna a helyzetemen, ha még egyszer kinyitom a szám. Hiába lettem vámpír, ugyanis belül még mindig mondén vagyok, ezt meg még annyira se díjazzák, mint a vámpírságom. Fellélegzem, mikor csukódik az ajtó mögöttünk.
-Fogalmam sincs, szeret efféle dolgokat a nyakamba önteni, afféle kudarcra várva. A múltkor Camille-t kellett volna elkapnom neki, utána meg szimplán minden lépésemről tudni akart, most meg ez. – Vonok vállat, de persze kicsit sem gondolom ezt annyira egyszerűnek.
Megvárom, hogy összeszedje a fegyvereket, addig zsebre dugott kézzel nézek körbe az Intézet csúcsszuper számítástechnikai eszközein. Hirtelen szinte felvinnyogok a röhögéstől, mert épp Raphael sétál el az egyik monitoron, olyan arcot vág, mintha fogászatra küldték volna szemfog kihúzásra. Néhányan rám néznek afféle „jah, csak a Lewis az” tekintettel és már folytatják is, amit elkezdtek.
-Úgy őszintén, te már elgondolkoztál rajta, hogy Victor haja természetes göndör-e vagy a zuhany után csavargatja-e? – Kérdezem vigyorogva, mert ez úgy csak eszembe jutott hirtelen.
A fickó haja több,  mint fura, még nem láttam hajat úgy begöndörítve a nagymamám haján kívül. A nagyi is göndörítette, Victor vajon igen, vagy sem?
-Még sosem láttam vámpír fészket, az milyen? – Csevegek tovább, mert sosem tudom befogni a számat, ez afféle rossz szokás nálam, mondták már, de nem tudom levetkőzni, utálom a csendet.
Mikor indulunk kicsit fellélegzem, nem szeretek az Intézetben túl sokáig tartózkodni, itt jobban érződik mennyire kívülálló vagyok, nincs mese, Dracula sosem volt árnyvadász kedvenc. Miért mindig a szuperhősök a közkedveltek? Jó, persze értem Én, hogy miért, de akkor is, miért?
-Várjunk csak…Én mivel fogok harcolni? Vagy csak álljak ott, mint egy darab fa? – Öhmm, erre nem is gondoltam, Én nem vagyok afféle gladiátor, simán szétcsapnak, ha arra kerül a sors.
music: || coded by elena gilbert






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Vas. Márc. 05, 2017 9:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Simon & Ev
Alapjáraton imádtam küldetésekre menni, nem is létezett számomra ennél szebb szó, főleg ha azt velem kötötték össze. Imádtam a nyílt terepet, az éles helyzetet, az akciót, az adrenalint, ahogy a szeráfpengém már oly jól ismert markolata a tenyerembe simul... A mostani alkalom viszont más volt.
Szerintem kicsit sem volt túlzás azt állítani, hogy az Intézetben mindenki gyűlölte Aldertreet – legalábbis ami a fiatalabb generációt illette -, ezzel pedig én is ugyanígy voltam, hiába nem követett el ellenem még semmit, amivel kiválthatta volna az ellenszenvemet, de volt valami a kisugárzásában, ami nagyon nem tetszett nekem, és ezzel bizony el is ásta magát a szememben, nálam ugyanis az első benyomás szinte tényleg megmásíthatatlannak számított.
Mindettől függetlenül azért eszem ágában sem volt visszautasítani a felajánlott küldetést, hiába ódzkodott minden idegszálam attól, hogy egy relatív kis szoba légterén osztozkodjak Aldertreevel, még ha csak egy kis ideig is kellett. Ha tehettem, inkább elkerültem őt.
Végül aztán legyűrve minden negatív érzésem és gondolatom, kelletlenül megindultam a férfi irodája felé, ahol egyelőre rajta kívül még senki más nem tartózkodott. Kérdőn vontam össze a szemöldököm az ürességet látva, mert nem értettem, hogy hol volt a többi árnyvadász, akik még velem jöttek volna. Mert nincs az az isten, hogy én elhiggyem, Aldertree egyedül akar elküldeni valahová!
Kételyeimnek mindenesetre nem adtam hangot, csak egy biccentéssel köszöntem neki, amit ő egy túlságosan is nyájas mosoly kíséretében viszonzott. A hideg is végigfutott a gerincemen ezt látva, majd inkább elfordítottam a tekintetemet róla, magamban azért imádkozva, hogy mielőbb jelenjen meg a társam, vagy ossza ki a férfi a feladatunkat, és elmehessünk a dolgunkra.
A velem szemben lévő könyvespolcon ABC sorba rendezett könyvek gerincéről olvastam le éppen a címeket, amikor Aldertree megkért, hogy foglaljak nyugodtan helyet, amíg várakoznom kell, addig ugyanis nem kívánta elmondani a küldetés mibenlétét, amíg a „másik érintett” is meg nem érkezett. Én erre csak megforgattam a szemeimet (természetesen úgy, hogy a férfi azt ne lássa), de elutasítottam az ajánlatát. Tökéletesen megfelelt nekem az állás is, főleg hogy így legalább nem kellett a képét és az azon virító önelégült mosolyát bámulnom.
Végül aztán tényleg neki lett igaza, mert rövidesen már nyílt is az ajtó, és – legnagyobb meglepetésemre – Simon Lewis jelent meg. Meghökkenve pillantottam rá, természetesen nem azért, mert nem kedveltem volna őt, egyszerűen csak nem értettem, hogy Aldertree mit forralt a fejében.
Ez az arckifejezés azonban gyorsan eltűnt az arcomról, és helyét egy jól látható fintor vette át, amikor meghallottam, milyen mézes-mázos hangon köszöntötte a vámpírt. Természetesen tettetett volt, ezt mindhárman tudtuk nagyon jól, de ettől függetlenül nem bírtam ki, hogy ilyen módon ne adjam Simon tudtára, mennyire rühellem ezt a férfit én is.
Viszont amikor végre a tárgyra tért Aldertree, nem kicsit lepődtem meg. Nem a küldetés célja miatt, hanem amiatt, hogy pont engem választott ki arra, hogy elkísérjem és segítsek Simonnak – nem az egyik kis kémkedő pincsijét, hanem engem, Evelyn Heallight-ot. Ha akartam volna se tudtam volna tagadni, hogy mennyire örültem ennek a kis megbízatásnak. Azt az érzetet keltette bennem, hogy azért mégis csak fontos vagyok az Intézet számára.
- Melyik területet vizsgáljuk át? – tettem fel a kérdést, mivel Aldertree ezt elfelejtette közölni velünk, és elég kellemetlen lett volna, ha úgy indulunk neki, hogy azt sem tudjuk, hol sokasodtak meg a vámpírtámadások.
Miután a férfi közölte, hogy a kikötő környékéről lenne szó, csak bólintottam egy aprót.
- Rendben, értettük! – válaszoltam kötelességtudóan, majd megragadtam Simon karját, és gyorsan kihúztam magam után az irodából, mielőtt megajándékozta volna Aldertree-t egy-két béna poénjával, amit egyikünk sem értett igazán soha. Amolyan mondén dolog volt.
De természetesen más oka is volt annak, hogy mielőbb el akartam húzni a csíkot az irodából – már nagyon frusztrált, hogy Aldertree társaságát kellett élveznem, és szerettem volna amilyen gyorsan csak lehetett nekiállni egy kis vámpírfészek kipucolásának.
- Egyébként miért pont téged választott Aldertree ehhez a feladathoz? – kérdeztem tőle, miközben megindultunk a fegyvertár felé, ahol gyorsan összeszedtem a szükséges felszerelést a ma esti akcióhoz, majd mikor ezzel végeztem, elindultunk a kikötő felé.
words: 651 ● ©




A hozzászólást Evelyn Heallight összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 19, 2017 10:16 am-kor.
Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
20
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Szer. Márc. 01, 2017 6:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Evelyn & Simike



Aldetree, Aldetree, Aldetree…ez a mantra megy csak a fejemben miközben igyekszem az Intézetbe. Ezt az igyekezetet is úgy kell elképzelni, mint egy csiga gyorsulási versenyt, óránként fél centi. Szerintem érthető miért nem rohanok, mint egy eszeveszett őrült. Aldetre már nem egyszer csőbe akart rángatni, kijátszott Raphael ellen, aztán konkrétan kipenderített az Intézetből, mint egy utcai kóbor ebet és most látni szeretne, hát ez sem a szülinapi kívánságaim listavezetője.
Clary nyugtatgatott, hogy csak legyek egyenes, őszinte vagy kamuzzak valami irtózatosat, ha szorul a hurok. Na szép, mintha tudnék feltűnésmentesen kamuzni, az első nano szekundumban kiszúrják, ha füllenteni készülök, ez nem nekem való terep.
Szinte érzem, hogy szorul a hurok a nyakam körül és azt is, hogy Raphael leégeti a lábszáramat, amiért megint bajban vagyok.
Belépek az irodába ahol már ott van Aldetree és egy másik árnyvadász, egy lány, ismerős, szerintem láttam már.
-Üdv, megérkeztem! – Közlöm a legegyértelműbb dolgot, amit láthatnak is. Magam mögött becsukom az ajtót és idegesen körbe vigyorgok a tágas irodában.
-Miről lenne szó? -Térek a tárgyra és közben úgy érzem magam, mint egy James Bond filmben, na nem a nyerő oldalon, még szép, hogy nem.
Kicsit egy pillanatra kedvem támadna arra, hogy bevágjak egy ilyet: Lewis…Simon Lewis és egy Bondos kacsintás mellé, de szerintem Aldetree nem értékelné túlzottan.
-Simon, hogy vagy? – Mézes mázos köszönés és úgy érzem itt a Világvége.
-Nagyszerűen uram, nagyszerűen.
-Pompás, lenne a számodra egy feladatom. Többen is jelentettek vámpírok általi zavargásokat és tudod nagyon jól, hogy ez nekem nem tetszik. – Forgatta a tollat a kezében és le se vette rólam a szemét.
-Vámpírok? Zavargás? Tyűha! – Mintha két éves lennék, viselkedj már Lewis!
-Ne raboljuk egymás drága idejét, azt akarom, hogy számold fel a fészket vagy különben megismerheted milyen az, ha valamit elakarok érni Simon.
Dörgő hangja teli volt ellenségességgel Én meg eleve bajban vagyok csak bólintottam, de hogy ezt mégis hogy gondolja?
-Evelyn majd a segítségedre lesz, eredményt várok el! –Ezzel intett, hogy nem kíván további időt pazarolni egy vámpírra.




<3 - Ruha - Zene - Kredit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Vas. Jan. 01, 2017 12:40 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To: Gadreel

We're all just innocent victims..


Az ajkaimat egy kegyetlen mosolyra húzom, miközben maga a tekintettem ördögien villan meg. Míg az éjszakai palást, nos még hátborzongatóbbá változtatja a kihalt, New York-i kikötő területét, amelyet az esőcseppek könnyed szerűen mosnak el. S bár a földön már-már alig látszik az egy órával ezelőtt történt események nyoma, de mégis színtisztán érződik a friss vér illata. Legalábbis rólam teljes mértékben ez árad, mintha csak éppen most vettem volna egy vérfürdőt; a közeli tóban. Lépteim halk koppanása, visszacseng az aszfalt pereméről, mintsem egyedüli hangforrást jelölő tényező. S míg az utam logikusan előrébb vezet, nos addig a gondolataim mind hátrébb lépdelnek. Hol azt hiszem, hogy társaságra lelhetek önmagamba zárkózva, s hol pedig azt gondolom, hogy könnyebb lenne újabb áldozat után kutatnom. A feszültség lassan vánszorog a levegőben, s a rideg jellem képviselet körbe leng engem. Végül percek múltán megállok, halk sóhajt engedve ki ajkaim közül, és a tekintettem az égre szegeződik. Csillagok sokasága tárul elém látványként, de nem igazán köti le a figyelmemet, avagy netán az érdeklődésemet, hiszen nem szokásom gyönyörködni a drága Isten műveiben. Mégis egy pillanatra elidőzök az égbolton, mintha bármiféle útmutatóra is találhatnék odafent. De sajnos a valóságban ez csupán csak ennyit jelent, hogy üres képként tekint vissza rám a fekete palást jelleg, melyen túl a szánalmas angyalok birodalma lakozik. Ecsetet ragadva, nos egyetlen mozdulattal lefesthetném őket. A szín: piros lenne, mely a vért tükrözné, s amely azt a jelentéskört képviselné, miszerint mindenki meghalt. Drámaira sikerült talán az elmélkedésem? Oh, ugyan már, kérlek, hiszen ez még csak a szebbik verziója annak, hogy miként is végeznék mindegyikkel. S ha netán nem hiszed, akkor kérdezd meg azon hullákat, akik éppen már a vízben úszkálva integetnek neked. Nem látod? Nézd csak jobban, erősebben, és koncentráltabban, hiszen ugyanis ott vannak! Még mindig nem veszed észre? Oh, ugyan! Pontosíts! Ugyanis éppen ott integet egy félig levágott kezecske neked! Most már látod, ugye? Remek!
Az ironikusan gyönyörű gondolataimat félre hessegetve, nos a stég faalapzatára lépek, amely ennek a következtében nyikorgó hanggal köszön vissza szerény személyemnek. Néhány lépéssel beljebb haladok, míg eközben egy jól ismert angyal vonásait öltöm magamra. Aki nemcsak, hogy ártatlan, de mostan mások szemében bűnbakká is válhat általam. Újabb lépések következnek, míg a Hold átható fénye most már sokkal élesebben villantja meg, nos a fehér ingemen száradó vért, mely egyszerre a ruházatom, és a bőröm alkotó jellegét is magában hordozza. A zakó ugyancsak vér áztatta, de már kevésbé feltűnő a fekete színanyagon. Egy-két lépés talán, és lassacskán a stég végéhez érek. Az időjárás még mindig az esőt jelöli ki, de már nem igazán zavaró, sőt mi több felüdítő érzéssel tölt el. Magamba szívhatom a hasztalanul friss levegőt, és érezhettem a víz perzselő erejét, mely szoros ellentéte a jellememnek. Végezettül megállva, nos leülök a koszos faalapzatra, miközben elégedetten kémlelem immáron a víztükrének felszínképét. Egyszerűen csodálatosnak ható, ahogy az emberi hullák egy-egy darabkája úszkál még mindig a szemeim előtt. Hol ott egy kéz, hol itt egy láb, avagy éppenséggel csak pusztán egy belsőszerv. Lélegzetelállítóan gyönyörű, kirívó jellegű, és felfrissítő árnyalatú..
Gonosz mosollyal az ajkaimon, előveszem a kedvenc kis tőrömet. Az ujjaim között, nos könnyedén játszok a pengéjének a részével. S még, ha fel is sérteném magam vele se lenne gond, mivel úgy is begyógyulna. Számomra ezen vacak emberi eszköz nem árthat, míg pusztán csak szórakozásként töltöm el vele az időm nagy részét.
- Michael-lel szívesen teázgatnék. - Mondom egyszerű kis kijelentéssel, ahogy aztán nevetésben török ki, hiszen néha még az őrült ötletekből is megárt a sok.




Butterfly Effect • 568 • B.Ú.É.K! aww


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Vas. Szept. 04, 2016 10:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
| LEZÁRT JÁTÉK! |







I need to live my own life. Follow
my own path. I wish for
CHANGE and that's
the problem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Kedd Aug. 09, 2016 4:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




To: My Little Angel
Coincidence..? I think not!

"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy –
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni."
- Lucifer
(Madách Imre; Az Ember Tragédiája)


Az Úr egykoron azt hitte, hogyha száműzett, s hogyha levett a pokol legmélyére, akkor majdan elbánik velem. De az igazság mindig is ott lebeghetett a szemei előtt, miszerint nem nyomott el, hanem csak a hatalmamat növelte. Egy teljesen, sőt egészen új világot hozhattam létre, nos a démonokból, és a bukottakból. Mindig is mertem remélni, hogy Isten hívei - talpnyaló angyalkái - egyszer csak belátják azt a tényt, hogy akit voltaképpen oly' annyira imádnak, nos nem több, mintsem egy hataloméhes úr. S lám csak az eredmény bevált, hiszen angyalok ezrei hagyták ott a Mennyet, és váltak inkább emberré, avagy a Pokol részeseivé. Aztán pedig a tökéletes műalkotása is remekelt, hiszen az emberek fele nem hisz benne, avagy éppen más vallásokhoz fordult, de az is megesett természetesen, hogy egyes személyek nálam kerestek vigaszt. Imádkoztak hozzám, és kérték a sötét megváltást. Persze, én aztán vagyok oly' kegyes, hogy aki belém veti a hitét, nos arra ügyeljek, és kellőképpen figyeljek is. Nem Isten vagyok, miszerint cserben hagyjam a kedves kis híveimet, és hogy majdan megoldják önmaguktól is a problémájuk. De hát az Úr szabadságra ment, és ezáltal hagyja azt, hogy a műve, amit ez eddig édesen dédelgetett -, tönkre menjen. Megmondtam, sőt tudtam már előre, hogy egy szép napon a szüntelen bukásom, nos átvált győzelmi felvonulóba. Csak várni kellett, türelmesen, annyi éven át, és itt is van az eredménye.
A stég faalapzata, nos minden egyes mozdulatra nyikorgó hanggal felel, amelyet a lépteim keltenek életre. A levegő teljesen megfagy körülöttem, és a rideg kisugárzásom pedig taszítóvá válik mindenkinek. Se állat, se növény, sőt még ember sem akarna a közelemben lenni. Egykoron fényes valóm, nos szemet kápráztató volt az angyalok körébe. Irigykedtek rám, mert az a hír járta, hogy Isten legkedvesebb angyala vagyok, de sohasem voltam.. S hogy miért nem? A válasz egyszerű, kérem szépen. Ha szeretett volna igazán, mint angyalát, akkor nem vett meg egy véleményért, melyben teljesen igazat mondtam. Ha bármit is jelentettem volna neki, akkor mostan nem itt tartanék. De hát gyűlölte mindig is azt, ha másoknak szabad akaratuk volt, és éppen ezért sem akart az embereknek sem azt adni. De hát ismeri mindenki a teremtés történetét. Miattam van a józan ész, a gondolkozás, és a felfogás. Miattam tört az emberiség nagy sikerre. S bár megvettem a halandókat, de mégis hiúan büszke vagyok rájuk. Persze nem a papokra, akik prédikálnak, avagy Isten mély hívőire, hanem azokra, akik értelemmel telten belátják a világban zajló valóságot, miszerint Isten magukra hagyta őket, és hogy nem fog számukra segíteni sohasem..
- Milyen kis szakszavakkal él egy mai mon... - Hirtelen a jobb kezem mutató ujját az ajkaimhoz emelem, ahogy elmosolyodom. Csendre intem magam, és mégis kirívóan vigyorgok. Sokat sejtetően lépek közelebb, miközben megrázom lazán a fejem. - Áh, nem nagyon szoktak fotózni engem, és főleg nem egy angyal, akiből ráadásul árad Isten nyugtató energiája... - Egy pillanatra elgondolkozom, majd felnevetek szokatlanul. - Mond csak nem félsz? Még túl fiatal vagy szinte, húgica. - Nyomom meg az utolsó szót, nos hangsúllyal, miszerint érzékelje, hogy egy angyallal van dolga, de nem akármelyikkel. Egy bukottal. Az első bukott vagyok, és a Pokol ura. Néha ironikusan cseng kimondva, de annál viccesebben.
- Szívesen megnézem, miszerint milyen tökéletesen is festek azon a képen. - Lépek ekkor mellé, ahogy a fekete aurámat, nos most már világosan is érzékelheti. - Tudod csinálhatnánk családi fotót is, és ha megmutatnád fent a faternak, akkor biztos boldog lenne, amiért ennyire közvetlen programokban veszel részt mellettem. - Suttogom halkan a fülébe, ahogy a ridegség árad a hangomból. Nem, nem miatta érzem ezt, csak némi irónia a drága atyánknak. Egy fiatal angyalka a földön. Ekkora idiótává vált az Isten, hogy az újonnan teremtett kis szárnyaskáit leküldi pont elém? Hát... mit ne mondjak. Ezek után már szinte meg sem lepődhettek semmin sem!


||music:the poisoned youth||Words:644|| Szióka  lucifer || ®




Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő ₰ Kedd Júl. 26, 2016 12:40 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Dina & Lucifer



Az ember azt hinné, ha meghal, akkor bizony nincs tovább. Az angyalok, démonok és hasonszőrűek pedig csak tündérmesék. Talán, mert így könnyebb elfogadni a halált, úgy látni, hogy nem a vég, hanem valami másnak a kezdete.
Aztán ha eljön az idő, az ember elkezd parázni azon, hogy vajon elég jó volt-e ahhoz, hogy szárnyakat kapjon, vagy a pokol bugyraiban fog elégni.  És máris nem lesz ugyanaz az ember. Engem abban a pillanatban az égadta világon semmi nem foglalkoztatott, csak az, hogy a húgom megússza a karambolt, és végtére ezt sikerült is elérnem.
Mégsem érzem úgy, hogy az égi teremtmények közé való vagyok, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az első adandó alkalommal megszegem az egyik szabályukat. Mindig is makacs természet voltam, a saját fejem után mentem, s sose gondoltam a következményekre. És úgy tűnik, ez a tulajdonságom ide is elkísért.
New York városa persze kellően elvonja a figyelmem, ahogy a nyüzsgés részese leszek, nem érdekel, hogy nem szabadna itt lennem, nem érdekel, hogy nem tartozok közéjük… újra önmagamnak érzem magam. Tudom, hisz mondták, időbe telik, míg teljesen felfogom, már nem vagyok az, aki voltam, és igazuk is volt, mikor azt mondták, ez a világ piszkosul hiányozni fog nekem.
Pedig ránézésre nem vagyok több azoknál, akik elsétálnak mellettem, a munkásoknál, akik utánam fütyülnek, hogy ezzel is kimutassák, tetszik nekik a látvány. Ó, pedig ha tudnák, vagy ha én képes lennék belátni, hogy akarva- akaratlan léptem egy szinttel feljebb.
Azt viszont egy pillanatra sem felejtem el, miért is jöttem le ide. Már nagyon elegem lett abból, hogy rettegnem kell, de senki nem mondja meg, miért, vagy kitől. Jó, persze a sztorit én is hallottam, nem is egy verzióban, de valahogy szúrja az igazságérzetem, hogy az Arkok így viselkednek azzal, aki hajdanán a testvérük volt. Pont ők, akiknek elméletileg a feltétel nélküli szeretetet kéne hirdetniük…
Már alkonyodik, mikor a kikötőhöz érek, s el is könyvelem, ez egy újabb nap, mikor kudarcot vallok, de mentségemre legyen mondva, piszok nehéz megtalálni valakit, akiről csak annyit tudsz, hogy a világ talán leggonoszabb lénye. Gyanítom okos is, hisz vérontásról szó sincs, akkor könnyebben a nyomára akadnék.
Eljön a pillanat, mikor megtorpanok a stégen, majd pillanatok múlva villan is a vaku, hisz megfogadtam Chrisnek, mindent dokumentálok. Na, de ezt a képet talán meg sem mutatom neki.
- Elnézést… csak… mondták már Önnek, hogy igazán fotogén? – hangom csilingelve töri meg a csendet, talán ez az egyik, ami megkülönböztet engem a közönséges emberektől. Az én hangom bársonyos, kellemesen csendül, s olyan mérhetetlen nyugalom árad belőlem, ami simán hazavágna egy labilis embert.
Remélem, a férfi sem fog rám megorrolni, még egy ártatlan, szende mosolyt is küldök felé, hogy azzal is bizonygassam, semmiféle rossz szándék nem vezérel.
- Ha akarja, kitörlöm ám – ezt már csak halkan teszem hozzá, s hanglejtésemből leszűrhető, hogy nem szívesen tenném meg ezt, hisz visszanézve a fényképezőgép kijelzőjét, meg kell állapítanom, ez a kép tényleg eszméletlen jól sikerült.
- Megnézi? – pislantok fel a férfira, de már hallom is a tanárom szavait, „egyszer a túlzott közvetlenséged lesz a veszted”. Mindig ezt mondja, én meg mindig vállat vonok, lévén így sokkal könnyebb az élet, nem?
 
Notes: lesz ez jobb is <3 || Zene || ### words
©



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Kikötő ₰ Pént. Júl. 22, 2016 1:08 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
***


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Kikötő
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Vissza az elejére Go down

Kikötő
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: