Nagyterem
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Beszélde
Régi chat: megtekintés
Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Yesterday at 3:22 pm

bejegyezte  : Talbot R. Clarke
Kedd Ápr. 24, 2018 5:43 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Ápr. 23, 2018 8:26 pm

bejegyezte  : Gabriel Sinclair
Vas. Ápr. 22, 2018 8:34 pm

bejegyezte  : Blaire Marino
Vas. Ápr. 22, 2018 7:33 pm

bejegyezte  : Simon Lewis
Vas. Ápr. 22, 2018 8:15 am

bejegyezte  : Lucifer Morningstar
Szer. Ápr. 18, 2018 8:04 pm

bejegyezte  : Sara Ravenscar
Hétf. Ápr. 16, 2018 9:49 pm


erre barangolok


Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .


Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Csüt. Ápr. 13, 2017 5:45 pm

Tasha & Ev
Ó, hogy az ördög vinné el ezt az átkozott férfit! – átkozódtam magamban, igazából attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam azt az üzenetet, amit a bátyám hagyott nekem. Mert persze, ki mást szidhattam volna ennyire, ha nem az én drágalátos bátyámat (na jó, igazából azért elég sok mindenki szerepelhetne ezen a listán), Josht?
Mérges voltam rá, de nagyon, főleg hogy az utóbbi időben nagyon különösen viselkedett, amit nem tudtam hova tenni. Úgy éreztem, hogy rejteget előlem valamit, de akárhányszor felhoztam neki burkoltan ezt a témát, vagy kitért a kérdés alól és másról kezdett el beszélni, vagy hirtelen sürgős dolga akadt, ami nem tudott volna várni pár percet, amíg ő kiböki, hogy mégis mi a szösz baja van.
Kezdett nagyon elegem lenni ebből a viselkedéséből, de igazából sokkal inkább aggódtam érte. Mi ketten ugyanis mindig nagyon közel álltunk egymáshoz; amióta anyáék meghaltak, azóta pedig pláne, hisz nem maradt nekünk senkink, csak egymásra számíthattunk, csak egymásban bízhattunk. Emiatt pedig tényleg mindent megosztottunk egymással, egy komoly titkunk sem volt a másik előtt, egy ideje azonban már úgy éreztem, hogy Josh elhidegül tőlem. Lassan, fokozatosan töltött velem egyre kevesebb időt, s már szinte alig beszéltünk, mert lehetetlenség elcsípni az Intézetben, a telefont meg persze nem veszi fel, ha egyáltalán kicsöng.
És hogy most akkor pontosan mi is történt, amiért ennyire kikeltem magamból? A válasz egyszerű. Még hetekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy ma csinálunk együtt valamit, edzünk vagy csak szimplán baromkodunk, ő azonban szépen faképnél hagyott, de ezt sem szemtől szemben mondta meg nekem, hogy:„Bocsi, Ev, valami közbejött, nem halaszthatnánk el mégis ezt a mai napot?”, hanem egy SMS-t küldött, amiben csak ennyi állt:„A ma mégsem jó.”
Engem meg persze egyből elkapott az agybaj a hirtelen haragú természetemnek köszönhetően, és nem is tudtam másra gondolni, minthogy a szart is kiverjem az idióta bátyámból – ebből a célból indultam hát el, hogy megkeressem Josht, az Intézetben ugyanis nem volt, ebben biztos voltam.
Továbbra is morogva, habár már egy fokkal nyugodtabban vágtam át a nagytermen, amikor hirtelen egy ismeretlen, mégis ismerős hang ütötte meg a fülemet, ahogy szavait nekem címezte. Türelmetlenül torpantam meg, mert nem igazán volt most kedvem senkivel sem beszélni, azonban amikor megpillantottam a lányt, akihez a hang tartozott, egyből elpárolgott minden haragom.
Felismertem egyből természetesen, habár a nevét nem tudtam volna megmondani, de tudtam, hogy ismertem őt, méghozzá az Intézetből. Még évekkel korábban ő is itt élt, s habár soha nem ápoltunk közelebbi kapcsolatot egymással, én mégis másképp viszonyultam hozzá, mint a többi árnyvadász társamhoz – ugyanis ő is hozzám hasonlóan tragikusan vesztette el a szüleit, s fiatalon maradt egyedül, annyi különbséggel, hogy amíg nekem itt volt a bátyám, neki tényleg nem maradt senkije. Sajnáltam őt érte, és akkoriban éreztem is a késztetést, hogy beszéljek vele, de valahogy soha nem volt bátorságom odamenni hozzá és leszólítani, főleg, hogy hozzá képest én kislány voltam még, s valahogy látszott rajta, hogy nem igazán igényli ezt a jellegű közeledést.
Aztán amikor megtudtam, hogy beállt a vasnővérek közé, biztos voltam abban, hogy többet nem fogom viszontlátni őt, elvégre az egy olyan munka volt, ahonnét az árnyvadász nők nem szoktak kilépni – legalábbis ha nincs rá valami nyomós okuk. Épp ezért, hogy most itt megpillantottam az Intézetben, nem is tudtam, hogy mit gondoljak vagy mondjak neki.
Látszott rajta, hogy nem repesett az örömtől, amiért újra vissza kellett jönnie ide, ami meggátolt engem abban, hogy mint egy rég nem látott ismerőst, rokont köszöntsem. Úgy éreztem, hogy ő nem gondolja úgy, mintha hazatért volna – ha pedig ez így volt, akkor valószínűleg az itt lakókról sem úgy vélekedett, mint a nagy családjának a tagjairól.
Kifejezéstelen arccal álltam meg előtte, majd karba tett kezekkel mértem végig őt gyorsan. Az, hogy Maryse-t kereste, arra engedett következtetni, hogy nem hallotta még, hogy már Aldertree vette át az Intézet vezetését, ami komolyan elgondolkoztatott azon, hogy vajon mi történt vele a múltban, és hogy most mi okból tért mégis vissza.
- Maryse Idrisben van, itt nem fogod megtalálni – csóváltam meg a fejemet. – De megkérdezhetem, hogy mi ügyből jöttél? Ha fontos dologról van szó, akkor az Intézet új vezetőjét kellene felkeresned – tettem még hozzá, kissé oldalra billentett fejjel, várakozóan pillantva rá.
Igyekszem most már gyorsabb lenni majd <3  ● words: 678 ● ©


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szer. Ápr. 05, 2017 8:46 pm


to Evelyn


Institute is my hidden past

Felnéztem az épületre és grimasz futott végig az arcomon. Beleremegtem.

Az ajtót néztem, ott ültem a lépcsőn felhúzott térdekkel.
- Mama – hümmögtem csak elkámpicsorodva, várva, hogy megérkezzen. Már elment egy ideje, csak arra emlékeztem, ahogy megölelt – olyan finom illata volt, mint a cseresznye, apa is sokszor említette, hogy anya olyan, mint a cseresznyevirág. De most nem éreztem, sem az ölelő karokat, amik közé el tudtam volna bújni, alig lehettem 3-4 éves, de ott ültem, és vártam, mint a csodát, mely alászáll anyám képében. De azt sosem feledem, mikor apa került elém, szemében oly szomorúsággal, és látszott, ahogy képtelen megmondani nekem, miközben ott ültem és az ajtót lestem.
-Tash, mire vársz?
- Mami… - dünnyögtem mosolyogva, értetlenül, mintha oly természetes lenne.
- Anya elutazott – suttogta. – Nem fog visszajönni. – Akkor még nem értettem meg a szavak  értelmét. Az agyam nem fogta fel, csak mikor teltek a napok, hetek,hónapok és én még mindig csak vártam, de anya nem jött. Nem mosolygott újra rám, nem mesélt esti történetet, nem mutogatta a rúnákat, nem ölelgetett meg… többet nem láttam sosem. Ezután nem sokkal újra visszatértünk Indrisbe, majd aztán az Államokat is elhagytuk…


- Átkozott épület, hogy elvetted a szeretteimet – mormogtam, hiszen akkor is itt voltam, mikor apám halt meg, igaz, akkor már 14 voltam. Az ember megtanulja a gyászt kezelni, elrejteni minden érzést, hogy soha senki ne tudja meg, hiszen nem tudnák pontosan átérezni. Pajzsot hoztam létre magam körül, hogy az emberek ne tudjanak megsebezni, hiszen pár szó is oly mély sebet ejt…
Na, igen, visszatérve a templomhoz, ami előtt ácsorogtam mogorván. Ideje lesz visszatérni…
Határozott, masszív lépésekkel sétáltam be, az ajtót szélesre tártam, és egy bájos mosolyt villantottam, hogy még a fehér fogaim is kivillantak. Mennyi éve is volt, mikor elmentem Vasnővérnek? 5-7 éve… már nem is emlékeztem, tényleg, ezek még nem is tudják a kezemet, bár biztos leadták a jelentést rólam a nővérek, hogy beszámíthatatlan állapotban vagyok, és azóta össze is futottam egy-két taggal, de hál’ isten nem nyúlt hosszúra egyetlen egy találkozó sem.
Gondolom, még mindig a Lightwood szülők kezében van az egész kóceráj, ami egy kicsit megváltozott, azonban nem sok mindenben, de preferálom, hogy a technika széleskörű használata elterjedt.  Az arcok közül többeket is felismertem, hiszen egykor velük nőttem fel, vagy majdnem, olyan sok nem volt közöttünk években… ez a hely… hangulatát megőrizte, ami zavart. Nem hiszem el, hogy azóta sem változott morálisan semmi, főképp most, hogy Valentine félék kinn vannak a nagyvárosban.
- Hellobello – duruzsoltam, miközben átvágtam az emberek között, elsősorban valami Lightwoodba akartam ütközni, lenne mit mesélnem a szülőknek.
Az emlékek megelevenedtek az ismerős vonások láttán, jajj, de nosztalgikus…
Egy nőre vándorolt a tekintetem, még emlékeztem, hogy ő is elvesztette a szüleit, azonban a neve már nem jutott eszembe. Anno, a vonásai ismerősek arról az időből, mikor itt voltam az Intézetbe, régen volt…
- Szabad tudnom, hol  van Maryse? – vontam fel a szemöldökömet, mikor megkérdeztem a lánytól, de tekintetem már tovább is vándorolt a mennyezetre, falakra…

× note: music || 564||remélem, szólj, ha problem van Razz ×


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Hétf. Feb. 20, 2017 7:31 pm

Roxi & Simike



-Aranyosabbnak tűnt kacsákhoz hasonlítani őket, mint hatalmas gülüszemű szörnyekhez, a hangulatuk alapján ebbe a kategóriába hamarabb beleillenének. – Nevetek. Lehet épp bolondot csinálok magamból, de ennyi gond legyen, az így is mindig sikerül és szerencsére Roxi érti a humoromat, ritka kincs. Anya néha azt mondta, hogy le kellene engem lőni, mert egy perc nyugta sincs tőlem. Leginkább apára hasonlítok ezen a téren, Ő is ilyen volt, mint Én.
-Oh, Mrs. Lightwood nagyon ijesztő, volt hozzá már szerencsém és a hideg futkorászott tőle a hátamon, olyan érzésem volt, mint a vesémbe látna, nem tudom Izzy-ék, hogy bírták ki mellette. – Vakargatom meg az állam elgondolkodva. Bár, ha jobban megnézzük Alec hasonlít az anyukájára, egyenes testtartás, szigorú „megtudnálak fojtani” pillantás, igen, határozottan rokonok.
Anya legszigorúbb megmozdulása életem során az volt, hogy elvette az orrom elől a kávét és közölte nem ihatok koffeint mert meg árt a növekvő agysejtjeimnek, hát ez azért nem éppen nevezhető szülői szigornak, nem?
-Sajnos a vámpírságon nem lehet segíteni, tehát rajtam sem. – Piszmogok. Bár nagyon örülnék neki, ha valaki csak úgy hirtelen előrukkolna a megoldással, úgy, mint a Harry Potter sorozatban, ott mindig megvolt a hirtelen megoldás, a valóságban miért nem mehet ez ugyanúgy? Én nem akarok sem hosszú évszázados életet sem vért, a vért nagyon nem és azt sem, hogy a szeretteim kihaljanak mellőlem, milyen élet az? A többi vámpír teljesen be van savanyodva, nem lehet ez véletlen.
-Szerintem izgalmasak a tündérek, mármint a képregényeimben mindig izgalmas lényeknek voltak megalkotva, igaz az, hogy nem hazudhattok? Vagy ez csak kacsa? – Lehet túlzásba viszem a kérdezősködést, de azért csak felteszem az engem leginkább érdekelt kérdést. A vámpírok semmi extrával nem bírnak, már mindent hallani lehetett a filmiparban is rólunk. Az árnyvadászok titkolózósak, de Clary azért néha mesél a viselt dolgaikról. Azonban a tündérek olyan rejtőzködőek, ez izgalmas!
-Tudod mit, majd a kávézóban vagy egy másik alkalommal mesélsz, nem akarom elrontani a pillanatot. – Mosolygok rá és kisétálunk az Intézet kapuján, hogy betérhessünk a kávézóba.





Megjegyzés - Ruha - Zene - Kredit








Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szer. Feb. 15, 2017 8:09 pm

Simon & Roxi

Én nem hiszek a véletlenekben.
Ez így rendeltetett, hogy mi itt és most találkozzunk.



- Nem rossz hasonlat. Bár… én nem biztos, hogy kiskacsákhoz hasonlítanám őket. – jegyeztem meg halkan.
Igazából nagyon jól érzem magam Simon társaságában és ez tényleg jó dolog. Viszont figyelembe véve, hogy volt már dolgom majdnem minden fajta pasival, ez fura. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan lánynak, mint én egyszer egy olyan kissé kétbalkezes vámpír köti le a figyelmét, mint a velem szemben álló srác. De az élet meglepetések sorozata nem igaz?
- Ohh igen, a Lightwood-ék. Na Ők aztán egy nem mindennapi család. De azt hiszem még mindig Ők a legnormálisabbak az egész kócerájban a barátainkon kívül. Már ami persze Izzy-t és Alece-t illeti. Mert kettőnk közt maradjon, de az anyjuk maga az ördög. – néztem körbe mielőtt kimondtam az utolsó szót.
Nem vagyok az a fajta ember aki fél vállalni a mondandója és a tettei következményeit, de valljuk be őszintén, Mrs Lightwood nem a legbarátságosabb nőszemély és mindemellett még a Klávénál is nagy a befolyása. Nem hiányzik nekem, hogy megvádoljon valami mondvacsinált ürüggyel és büntetést rójanak ki rám.
- Jaj Simon… – csóválom meg csalódottan a fejem.
Eddig még sosem fordult elő velem, hogy ne hatott volna valakire a lelkesítő beszédem. Erre most itt van ez a helyes srác akivel igazán jól megértjük egymást és neki mégsem tudok segíteni bármennyire is szeretnék. Mert nagyon is szeretnék, ez nem kérdés. Viszont ha nem hagyja, akkor nem tudok mit tenni.
- Természetesen. – mosolygok rá bátorítóan, miközben belékarolok.
Egy igazi úriember, ami elég ritka ebben a mai világban. A legtöbb pasi csak arra hajt, hogy kibeszéljen a bugyidból, eljátszadozzon veled aztán Adios! Éppen ezért is csodálkozom annyira azon, hogy ez a Fairchild lány nem úgy tekint rá, mint a FIÚ-ra, hanem csak úgy, mint a barátjára.
Amikor felteszi a kérdését, egy pillanatra meglep, de csak azért mert nem számítottam rá, hogy egy ilyen kérést szegeznek majd nekem. Nem mint ha szégyelleném, hogy tündér vagyok, vagy bármi ilyen. Csupán meglepett, hogy milyen fordulatot vett a beszélgetésünk.
- Ami azt illeti, nem vagyunk olyan izgalmasak, mint azt gondoljátok. De persze, kérdezz csak és ha tudok akkor szívesen válaszolok rá. – mosolyogtam rá kedvesen, miközben éppen becsukódott mögöttünk az intézet bejárati ajtaja.


355 × Outfit ×  lovelove  ***



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Vas. Feb. 05, 2017 11:52 am

Roxi & Simike


A kuncogása annyira aranyos, igen, az aranyos jelző jut eszembe róla, a tündérek eleve nem aranyosak? Oké, láttam már marcona alakokat, és furán is beszéltek, mit is mondott Clary? Ja igen, mindig a megfelelő kérdést kell feltenni nekik mert nem hazudhatnak vagy valami ilyesmi, azt hiszem a tündér okításról ellógtam pár órát. De Roxi biztosan felfrissíti a memóriám, ha megkérem.
-Így van, mindenből a legjobbat kell kihozni, például képzeljük el azt, hogy ezek nem árnyvadászok akik karót nyeltek hanem kiskacsák, aranyos kiskacsák egy nagy….öhm…ketrecbe zárva. – Nevetem el magam a végén, találó, itt töltik életük legnagyobb részét, mint egy ketrecben és hápognak állandóan ha valami nem a kedvük szerint van, rémes bagázs.
Nem tudom mennyire megengedett, hogy vámpír és tündér egy árnyvadász Intézetben önfeledten kacarásszon, de jelenleg nem érdekel, ha összeesküvés elméletük születik lelkük rajta, azt hiszem nem mi vagyunk az ellenségük, Én biztosan nem és azt hiszem Roxi se tudna ártani egy légynek sem.
-Akadnak okosak, félelmetesek, bugyuták, lelkiismeretesek és ott van Alec, igazi színskála van árnyvadász téren. – Mosolygok, nálam Alec külön kategória, nem kedvel engem, nem kedveli Claryt, de láttam Én már meghatódva, kiakadva, jó dolgokat felhozva, szóval mindenhogy, néha azt se tudom mikor milyen alakjában fogom ki.
Meghatódottan nézek a tündérlányra, a szavai jól esnek, de akkor is csak egy vámpír vagyok, halott, és alantas lény.
-Bárcsak úgy lenne, ahogy mondod, de vámpír vagyok, ez épp elég ahhoz, hogy tudjam, semmi sem számít, halott vagyok és ott is kellett volna maradnom, mégsem így történt, én nem lehetnék itt. – Vonok vállat mintha ez nem izgatna annyira, pedig rémesen fáj, ami történt. Anya közelébe sem mehetek úgy, hogy ne féljek attól megharapom, megölöm vagy Ő teszi ezt velem, ha kitudódik mi vagyok.
-Rendben, az ötlet tetszik, indulhatunk? – Nyújtom a karomat, hogy belekaroljon, mint egy gáláns lovag, csak annyi a különbség, hogy Én nem élek és szőke sem vagyok és fehér lovam sincs és páncélom se…oké, nem csak egy különbség van egy lovag és Én köztem.
-Közben esetleg míg odaérünk, mesélnél nekem magatokról, tündérekről, nem sok mindent tudok, persze ha csak nem gond. – Remélem nem, érdekel milyen tündérnek lenni, bár biztos ezerszer élménydúsabb és érdemesebb is, mint vámpírnak lenni. Az elátkozott, kárhoztatott jelző a kedvencem, ezt minden második percben legalább kétszer hallom.





Megjegyzés - Ruha - Zene - Kredit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Csüt. Feb. 02, 2017 2:03 pm

Simon & Roxi

Én nem hiszek a véletlenekben.
Ez így rendeltetett, hogy mi itt és most találkozzunk.



Alig hallható kuncogás tört elő belőlem, amikor közölte, hogy Ő bizony egy régi bútordarab. Ebben azért kételkedem, de ha Ő mondja, akkor minden bizonnyal így van. Viszont ha így nézzük, akkor egy igazán szemrevaló régi bútordarab.
- Őszintén? Én sem. De ha már így alakult, akkor ki kellene hozni a legjobbat belőle. Nem gondolod? – kérdeztem rá mosolyogva.
Komolyan úgy gondolom, hogy Simon egy igazán eredeti alak és jobban meg kellene ismernem, még akkor is ha ezt minden bizonnyal nem mindenki fogja értékelni. De őszinténszólva, mikor érdekelt engem egyáltalán más véleménye? Akkor meg miért pont most érdekelne, és miért pont most hagynám, hogy beleszóljanak abba amit csinálok?
Vagy túlságosan barátságos és megértő a kinézetem, vagy csupán ennyire rövid ismeretségünk alapján is sikerült levonnia a következtetést, már ami azt illetően, hogy jó hallgatóság vagyok. Amolyan lelki szemetesláda féleség, de ez azt hiszem alapjában jó dolog. Szeretem ha az ismerőseim hozzám fordulnak bármiféle problémájuk is legyen. Az pedig, hogy Simon is beavatott a saját kis „drámájába” igazán jólesett.
- Tény, hogy vannak az árnyvadászok között is elég okos példányok. Na de Ő nem igazán hiszem, hogy közéjük tartozna. – mosolyogtam én is mielőtt még belekezdtem volna a kis tapizós mutatványomba.
Szent tündér keresztanya! Mégis mi a fenét csinálok? Nyilvánosan tapizok egy pasit? Egy nagyon cuki pasit, aki ennek tetejében még vámpír is? Talán mégis igaza van a testvéremnek és nem vagyok teljesen százas.
- Nem az a lényeg, hogy dobog e vagy sem. A lényeg az, hogy mit érzel Simon. Ha tudsz szeretni, akkor nem számít, hogy vérszívó, tündér, árnyvadász vagy éppen mondén vagy. Márpedig azok alapján amit tudok rólad, te igazán tudod mi az a szeretet. – mondtam neki lelkesítően.
Végül is tényleg nem az számít, hogy dobog e egy szív a mellkasában vagy sem. Hiszen a mi világunkban az, ha valakinek megáll a szíve az nem feltétlenül jelenti azt, hogy utána nem élhet tovább.
- Ismerek nem olyan messze innen egy jó kis helyet. Ha gondolod, akkor oda elmehetünk. Így ha Clary visszajön, akkor is pillanatok alatt itt tudsz nála lenni. – mosolyogtam én is.
Meg se tudnám mondani, mikor mosolyogtam ennyit utoljára ebben a nyavalyás intézetben. De úgy tűnik lehetetlen dolgok nincsenek, és az ember még itt is jól tudja érezni magát. Persze csak akkor ha meg van hozzá a megfelelő társaság.


380 × Outfit ×  lovelove  ***



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szomb. Jan. 07, 2017 5:06 pm

Roxi & Simike



-Bizonyára, olyan vagyok már itt, mint egy régi porfogó garnitúra, hasonló Mrs. Lickwoodhoz. - Vigyorodtam el, de eszembe villantak a szemfogaim és szinte ösztönszerűen eltakartam a számat. Akárki lát is rögtön fintorog amint a szemfogaim előkerülnek, pedig ezek olyanok számomra, mint az árnyvadászoknak a sok fura egységes özvegyi kosztum vagy a tündéreknek a fül, ami tiszta cuki. Hát akkor miért akkora botrány pár túlméretezett fog? Rejtély.
Nem a legkellemesebb az Intézetben lennem, de Clary alig mozdul ki innen kivéve akkor, ha démont kell ölni, mert azt nyílván nem itt végzi. A legtöbbször csak mosolygok a morgó arcokat látva, néha elég nevetséges ahogy elkomorul a gyászmenet amint megjelenek.
-Mert kellett a megfelelő időpont, bár azért én megfelelő helynek nem az Intézetet választottam volna. - Gondolkodom el komolyan, van hogy fenn akadok semmiségeken, mint például ez is. Csapongok a témák között, hadarok, baromkodok, és még csoda, hogy Raphael rajong értem? Nem, nem csoda, főnyeremény vagyok.
Tessék, megint terelődnek a gondolataim, hogy jön ide az őskövület vámpír parancsnok? Megrázom a fejem és vigyorgok, tehetek mást?
Fogalmam sincs miért montam el Roxinak a családi drámám egy szeletét, mindig Clary-vel osztom meg az efféle nyavajám. Az ölelés váratlanul, de esetlenül visszaölelem a hozzám hasonló szeleburdi tündérlányt. Jól esik a törődés, Clary és Luke az egyetlen, akik nem fordultak el tőlem, bár Luke-nak ott a falkája, ott pedig van pár bizarr alak akik a múltkor egyszerűen fasirtnak neveztek és vigyorogva mentek el melttem úgy, hogy szépen belelöktek a Jade Wolf egyik bőr ülésébe. Kellemes társaság. Clary pedig az árnyvadászok között van, ők pedig külön kategória. Legszívesen kardélre hánynának, de szerencsémre Clary és Izzy miatt talán nem teszik. Haza érthető okokból nem mehetek. Tulajdonképpen magam vagyok, még a vámpírok közé sem illek be, afféle új faj vagyok, valahogy így képzelném el a leírást rólam. "Fokozottan védett faj, egyedülálló Star Wars rajongó, hóbortós, igazi célpont és roppant szerencsétlen, ha esetleg valaki látja ezt a nemes ritkaságot vigyázzon, sok bajt kever".
Ha képes volnék elpirulni megtenném, de nem tudom. Komolyan flörtöltem? Én? Jézusjedikard, döbbenetes. Elég bénára sikeredett, de nem utott el és még csak nem is iszonyodott el. Na megy ez neked Lewis. Nem vagy reménytelen eset, na jó, kicsit mégis.
-Hát a felvételinél tuti csak ikszelni kellett és fel is vették. - Dobok be egy béna poént és mosolygok.
Amikor a mellkasomra fekteti a kezét le se tudom venni a szemem a kezéről.
-Hát milyen kár hogy nem dobog már ott semmi. - Kínosan és keserűen elmosolyodom és elfordítom a fejem. Már nem vagyok ember, már nem az vagyok, aki voltam, az az illető halott.
-Vedd úgy, hogy a vendégem vagy, azt hiszem van kávéautomata itt is, de ha nincs mehetünk kávéházba vagy nem tudom. - Bután vigyorgok és tudom, hogy szerencsétlenül festek, de ez a védjegyem.



Megjegyzés - Ruha - Zene - Kredit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Hétf. Jan. 02, 2017 10:39 pm

Simon & Roxi

Én nem hiszek a véletlenekben.
Ez így rendeltetett, hogy mi itt és most találkozzunk.




- Akkor úgy tűnik többször is össze fogunk még itt futni. – mondtam mosolyogva arra a kijelentésére, hogy neki Clary a legjobb barátja.
Nyilvánvaló, hogy nagyon jóban vannak, hiszen még vámpír létére is kockáztatja az életét azzal, hogy itt tölti az idejét az intézetben egy rakás vadász társaságában. Pont olyan őrült ebből a szempontból, mint én. Nem is hiszem el, hogy rajtam kívül van még egy ilyen alak aki képes kockáztatni az életét csak azért, hogy azzal lehessen akit nagyon szeret.
- Ez érdekes. Hogy-hogy mi eddig még nem találkoztunk? – tettem fel a költőinek szánt kérdésemet.
Általában mindig azt hallani, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”, de mi van a nagyjából megegyező személyiségekkel? Persze, nyilván nem barátkozunk sokat mondénokkal, de ennek ellenére én mégis azt vallom, hogy nekünk már jóval ezelőtt találkoznunk kellett volna.
- Jaj Simon. – mondtam elszomorodva, és még mielőtt bármit is jó alaposan végiggondolhattam volna, odaléptem hozzá és jó szorosan magamhoz öleltem.
Halványlila fogalmam sincs róla, miért vált ki ilyeneket belőlem Cukipofi. Talán nem tudom teljes mértékig átérezni a helyzetét. Viszont azt tudom, hogy szörnyen nehéz lehet neki most. Szinte egy szempillantás alatt elveszített mindent ami fontos volt a számára. Kiderült, hogy Clary, a legjobb barátja igazából árnyvadász, és ennek köszönhetően először vámpír nasi vált belőle, majd végül vámpír ami egyenes arányosságban áll azzal, hogy az árnyvadászok céltáblája lett és ha mindez nem lenne elég, még a családját sem látogathatja meg. Annyira sajnálom szegényt, pedig ha valaki akkor Ő biztosan nem ezt a sorsot érdemelte. Legalább is azok alapján amit hallottam róla és amiket személyesen megtapasztaltam. Mielőtt azonban még kínosabbá vált volna, hogy ölelgetem, gyorsan de nem túl zavaróan eltoltam magamtól és újra a szemeit és az arcának apró rezdüléseit kezdtem el figyelni.
- Ez igazán hízelgő. – feleltem mosolyogva.
Ez amolyan bátortalan flörtölési próbálkozás volt? Mert ha igen akkor igazán aranyosra sikerült. Ilyenkor nem igazán tudom eldönteni, hogy most hogyan is tovább. Általában azok a pasik akik általában a közelembe próbálnak férkőzni, csak egy egyéjszakás kalandot keresnek. Nem mondom, hogy feltétlenül tartózkodom az ilyenektől, hiszen néha felettébb jól tudnak esni az ember lányának. Viszont komolyabb kapcsolatom már kitudja mióta nem is volt. Egyrészt azért mert trilliónyi dolgom volt, másrész azért mert nem éreztem azt, hogy az adott jelentkezők bármelyike mellett az a nő lehetnék aki lenni szeretnék. Most viszont valami olyan megmagyarázhatatlan érzés szikrázott fel bennem, amit nem igazán tudok hová tenni.
- Nem akarom megbántani szegényt, de nem az eszéért fogják elrabolni. – kuncogtam egy kicsit, majd mielőtt még szólhatott volna egy szót is, folytattam.
- Tudod, én az olyan fiúkat szeretem, akiknek nem csak odalent van valamijük, hanem itt és itt is. – mutattam először a fejére a mutatóujjammal, majd mire az utolsó két szóhoz értem a tenyerem a mellkasán, egész pontosan a szíve fölött kötött ki.
- Ohh. Ez esetben nem utasítom vissza ezt a kedves meghívást. – mosolyogtam rá, miközben elvettem a kezem a mellkasáról, majd fülig érő szájjal dugtam el mind a kettő praclimat a nadrágom hátsó zsebeiben.


490 × Outfit ×  lovelove  ***



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szomb. Dec. 31, 2016 10:55 am

Roxi & Simike


Illetlenség bámulni, de a fülei teljesen megbabonáztak. Láttam már tündért, de csak kutyafuttában és Meliorn éppen nem az esetem. Gondolom nem esik jól neki, hogy bámulom, nekem se igazán tetszik, ha a szemfogaimat kívánják kirakatba. Végül nehézkesen elkaptam a tekintetem a cuki hegyes fülekről.
-Kalandos egy pályafutás. - Viszonzom a mosolyát és elgondolkodom. Lehet, hogy szörnyű, ami velem történt, de igaz, hogy egy kalandfilmben sem történik ennyi minden egy személlyel.
-Nekem meg Clary, a legjobb barátom. - Bármi is történik nem hagyom cserben. Lehet, hogy senkinek nem tetszik a barátságunk, de ez minket nem akadályozhat meg abban, hogy segitsünk egymásnak. A múltunk visszavezet messzire ami szinte mindennél erősebb.
Örülök, hogy itt vagyok most és ha ez rosszul is hangzik elsőre, de annak is örülök, hogy Clary nincs most bent az Intézetben. Roxi aranyos lány és piros pont neki amiért nem itél el mert vámpír vagyok. Nem vagyok ettől gyilkológép, csak ezt valahogy senki se akarja belátni. Az árnyvadászok pedig úgy visekednek irányomban mintha regy kivert korcs lennék, aranyos nem?
-Akkor sok bennünk a közös, anyukám is mindig ezt mondogatta, ezért sem féltett, hogy valaki elabolhat, tuti lyukat beszéltem volna a hasába az elrablómnak. - Jóízűen felkacagok ezen. Hirtelen jut eszembr, hogy vámpír létem óta most először nem szomorkodom anyát megemlítve. Ezt már haladásnak minősítem, talán egyszer még haza is merek látogatni. Na nem mostanában, de majd egyszer.
-Hiányzik a családom. - Bukik ki belőlem gyorsan és fogalmam sincs miért mondom el neki, de jól esik kiadni magamból ezt a fájdalmat. Olyan félembernek érzem magam nélkülük. Fura, hogy amíg természetesnek veszed a családot nem értékeled annyira, de elveszíted őket olyan mintha mindent elveszítenél.
-Nem, nem hiszem, hogy elmentünk volna egymás mellett, ha láttalak volna tuti emlékeznék. - Mosolygok. Na, de Simon, ez most afféle flörtnek tűnt...hmm...biztosan azok a tündér fülek tehetnek róla, bályosak.
-Randi elutasítás? - Most valóban  úgy hangzott mintha ellennék keseredve. Egy ilyen lány tuti csak szánalomból marad itt velem beszélgetni. Mégis, még így is akarom, hogy maradjon.
-Nem sietek sehova, Clary nincs itt, esetleg lenne kedved kávé mellett beszélgetni? - Végre van valaki aki nem itél el a szemfogaim miatt, jó lenne ha barátok lennénk, többen reménykednem sem szabad.



Megjegyzés - Ruha - Zene - Kredit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Kedd Dec. 20, 2016 10:50 pm

Simon & Roxi

Én nem hiszek a véletlenekben.
Ez így rendeltetett, hogy mi itt és most találkozzunk.



Azt nem mondom, hogy nem zavart egy picit, hogy így bámulta a füleimet, de az ember ennyi idő után hozzászokik az ilyesmihez. Mint ahogyan Ő is hozzá fog szokni ahhoz, hogyha valaki megbámulja azokat a tűhegyes kis fogacskákat.
Lévén, hogy mi tündérek nem vagyunk olyan közkedveltek a való világban sem és az árnyékvilágban sem, jó ha az ember szerez magának néhány kedves ismerőst. Simon pedig elég aranyosnak látszik ahhoz képest, hogy ennyi mogorva alakkal van folyamatosan körülvéve és és itt nem feltétlenül a vadászokra gondolok.
- Rövid és igazán velős pályafutásod volt. – vigyorogtam rá én is, de vele ellentétben én komolyan is gondoltam.
- Ugye? Nekem is borsódzik a hátam ettől az egésztől. De Mina sokat jelent nekem, szóval… - vontam vállat szégyenlősen.
Reggel amikor felkeltem, nem is gondoltam volna, hogy így alakul a mai napom. De ha őszinte akarok lenni akkor nem igazán bánom, hogy belebotlottam Simon-ba. Ami az eddig itt tett látogatásaim illeti, eddig ez alakult a legjobban. Teljesen felpörgetett és jókedvre derített, amit senki nem tud elvenni tőlem és még ha meg is próbálja, akkor sem fogom hagyni neki.
- A nővérem mondogatja mindig, hogy én annyit beszélek, hogy ha netán valaki elrabolna, akkor egy órán belül könyörögne, hogy visszaadhasson. – meséltem Simonnak amit a testvérem nap, mint nap a fejemhez vág.
Nem is értem miért mondok el ennyi mindent neki, hiszen még alig pár perce ismerem. De igazából olyan, mint ha már régebb óta ismerném. Ez annyira sablonosan hangzik, viszont akkor is így van. Általában az érzéseiről nem tehet az ember, és alighanem ezzel most én is egyet tudok érteni.
- Ami azt illeti elég gyakran. Már-már ijesztően gyakran. De még én sem láttalak téged, szóval nem hiszem, hogy csak úgy elmentünk volna egymás mellett. – vallottam be őszintén, miközben az egyik vadász vészesen közel került hozzánk.
- Idővel majd megszoknak. Látod? Engem már észre se vesznek. Bár az is lehet, hogy a múltkori randi elutasítás a felelős érte. – vontam vállat, miközben a távolodó vadász után néztem.
- Most esik csak le, hogy milyen tapintatlan vagyok. Biztos sok a dolgod és Clary-hez sietsz, én meg itt feltartalak. – döbbentem rá szégyenlősen, hogy valószínűleg feltartom.


355 × Outfit ×  lovelove  ***



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Csüt. Dec. 15, 2016 8:33 pm

















Simi & Roxi

Hát hűha, leginkább ez lehet a reakcióm a hegyes fülekre, amikre úgy tapad a szemem, mint varacskosra a bélsár, mellesleg imádom az Oroszlánkirályt, tényleg, jó kis mese, na de kanyarodjunk vissza a fülekhez, nem semmi, még azt is mondhatnám cuki. Nem úgy, mint ezek a kapa fogak, amiktől néha felsértem az ajkam, csak úgy egész véletlenül megharapom saját magam, tudom, a profi, szexi vámpírok nem ügyetlenek, de Én sem szexi sem profi nem vagyok, na bumm.
Egy pillanatra még az is kimegy a fejemből, hogy Clary miatt jöttem, hát végül is társaságban jobb várni valakire, nem? Már, ha éppen nem dönt úgy az ámokfutó tündérlány, hogy faképnél hagy, mert vámpírfogaim vannak. Mint kiderült a vámpírság csak az embereknek szexi és földöntúli vágyerő, az árnyvilágban undorító és felkavaró, csak nekem lehet ilyen szerencsém
.
-Igen, Én volnék teljes valómban, mondénként kezdtem és ide jutottam. – Vigyorgok, de semmi jó kedv nincs a vigyorom mögött, bárcsak ez az egész meg sem történt volna, rosszabb, mint egy világvége. Látom hírem az terjed, már szinte mindenki tudja, hogy kinek a mije vagyok, mondjuk ez általában rossz ómen, mert, aki meglát rögtön rosszul lesz.
-Szó mi szó, egyet kell értsek, az a sok szabály, mogorvaság, áhh. – Mosolygok, ezúttal már valamelyest jobb hangulatban, úgy tűnik összefutottam valakivel, aki nem úgy néz a vámpírokra mintha utolsó rohadékok lennének…na jó, a vámpírok utolsó rohadékok, legalábbis a nagyja, de azért, na, rossz dolog átalánosítani. Ahogy közelebb hajol, valami földön túli illatot érzek, még a szemfogaim is belebizseregnek olyan kellemes, na franc, az hiányzik, hogy itt vámpírba kapcsoljak, kipenderítenek, mint Chuck Norris a rosszarcú ficsúrokat.
-Oh, nem, beszélj csak, még mindig Én tartom a rekordot beszélésben, annyi hülyeséget tudok összehordani, hogy két perc alatt valaki képes agybajt kapni. – Vigyorgok szemfogastul mindenestől és eszembe jut, hogy mennyire kiidegeltem Jace-t ismeretségünk kezdetén, mondjuk azt hiszem még most is utál és idegesítem, pech.
-Gyakran vagy itt? Még sose láttalak, de amilyen vaksi vagyok, elmehettél akár mellettem is. Tény, hogy bár a látásom már kiváló olyan bamba vagyok, hogy az hihetetlen.
-Na mi van vámpír, kísérted a sorsod, hogy megint itt vagy? – Lök oldalba az egyik árnyvadász, aki történetesen nem kedvel, na nem mintha olyan sokan lennének oda-vissza értem.
-Ja, valami olyasmi. – Motyogom, ha balhét rendeznék kitiltanának és akkor borulna a bili, Clary-nek meg van így is elég problémája. Itt Ők a főnökök és tűrhetem a szívatásokat, na mondjuk a vámpíroktól is.
note | music | words



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szomb. Dec. 10, 2016 9:07 pm

Simon & Roxi

Én nem hiszek a véletlenekben.
Ez így rendeltetett, hogy mi itt és most találkozzunk.




Alaposan szemügyre vettem a velem szemben álló srácot és be kell vallanom egész jó partinak tűnt. Nem az a megszokott rosszfiús alkat akikkel általában összeszoktam akadni, hanem sokkal inkább az-az okos jófiús alkat. Olyas valakinek látszott első ránézésre, akit minden szülő kíván a gyerekének. Tipikusan az a fajta srác akiket általában messziről elkerülök, nehogy összetörjem a pici szívét amikor faképnél hagyom. De benne van valami ami miatt mégis más.
Egy pillanatra azért meglepett amikor megpillantottam azt a két tűhegyes szemfogat amikor rám mosolygott. De általában elég könnyen túlteszem magam az ilyesmiken. Csupán az-az egy dolog kezdett el motoszkálni a fejemben ennek köszönhetően, hogy már az intézet sem olyan, mint régen. Az egy dolog, hogy engem megtűrnek itt Mina miatt, de hogy már a vámpírok is csak úgy lófrálnak itt az épületben az már egy kicsit nekem is fura.
- Ohh… most már értem. Te vagy annak az új lánynak a barátja. Clary, igaz? – motyogtam mosolyogva, miközben eleresztettem a kezét.
Mina mesélt nekem erről az egész zűrzavarról ami azóta van az intézetben amióta megjelent az a Clary nevű lány, aki még csak nem is tudta, hogy vadász. Azt viszont elhallgatta, hogy a lánynak egy vámpír a legjobb barátja, aki történetesen nagyon cuki.
- Amúgy ne is foglalkozz velük, savanyú egy népség. – hajoltam közelebb hozzá és úgy súgtam oda neki az utolsó szavaimat.
Nem mintha szükség lenne arra, hogy közelebb hajoljak hozzá, hiszen úgy is kristálytisztán hallaná minden szavam. Ennek ellenére mégis megteszem, csupán a hatás kedvéért.
- Engem se látnak szívesen, főleg a lányok. De nem tehetek róla. Tudod a legjobb barátnőm ilyen vadász-tündér csodabogár és elég gyakran megfordulok nála. El meg csak nem tilthatnak tőle. Szóval ez egy ilyen ördögi kör. És már megint túl sokat beszélek. – kuncogtam bocsánatkérőn.
Most komolyan, miért beszélek én ennyit amikor zavarban vagyok? Meg amúgy is? Mi a fene miatt vagyok én zavarban? Nem Simon az első srác akivel beszélgetek és még csak nem is az első vámpír akivel dolgom volt már. Máskor mindig olyan egyszerűen és könnyen meg minden, most akkor mégis mi a fészkes fene van velem? Túlságosan is rossz hatással van rám ennek a helynek a kisugárzása.


355 × Outfit ×  lovelove  ***



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szomb. Dec. 10, 2016 5:16 pm

















Simon & Roxi

Kezdem megszokni, hogy vámpír vagyok, na nem szeretni, de megszokni, afféle „úgysem tudsz rajta változtatni” érzésem van, nincs mit tenni, vagy megszoksz vagy megszöksz, szökni meg sose tudtam. Clary miatt pedig nem is tennék ilyet, bármennyire is nehéz elviselnem Raphael hullámzó hangulatát maradok, nincs mit tenni, mellesleg úgyis megtalálna ha akarna és momentán nincs kedvem karót a szívbe játékot játszani. Az intézetben olyan ferde pillantások érnek, mintha mindenki elkapott volna egy kancsal járványt, nem vagyok itt szívesen látott vendég, de megtűrnek, egyelőre legalább is megtűrnek. Clary-t látogatom meg ahányszor alkalmam nyílik rá, de vagy Raphael dönt úgy, hogy kapjak egy rakat feladatot, vagy éppen Clary vállán pihen a világ sorsa. Hol van már az az önfeledt „mi mindent megtehetünk” élet? Voltak terveim, vágyaim, álmaim, ezekből pedig nem maradt semmi. A vámpír társadalom szerint nyafogós vérbébi vagyok, hogy ez most mit jelent fogalmam sincs, de a bébi répa jut az eszembe róla, gyanítom nem erről van szó.
Belépek az Intézet jól álcázott falain belülről már is megkapom az utálkozó, lealacsonyító nézéseket, remek, olyan remek érzés.

-Clary? – Fordulok egy nagydarab, agyon firkált alak felé, de csak morog, ilyen a mai kommunikációs rendszer, neked pajtás! Hiába fordulok körbe, nincs itt, vagy valami dolga van… vagy valami MÁS dolga van, hogy ütném meg Jace „Tökéletes a hajam” Waylandet.
Másodjára és körbe tekintek, és ekkor ütközik belém egy lány. Megtartom, hogy ne essen el, Én valahogy mostanság elég stabilan állok, ennyit a vámpírság számlájára. A lány azonban nem egyszerű lány, hegyesek a fülei, tündér, eddig csupán egy tündért láttam, Meliornt. DE hát Ő határozottan srácnak tűnt, hm.

-Ja, nem, nem ütöttél meg. – Egy biztató mosolyt küldök felé, a szemfogaim úgy kandikálnak ki, mintha külön köszönni akarnának, gyorsan az ajkaim mögé rejtem Őket.
-Én pedig Simon, tiszteletbeli „utáljuk, hogy itt vagy, de maradhatsz” vámpír az Intézetben. – Elfogadom a kezét és enyhén megrázom, puha a tenyere és cukik a fülei, azt hiszem régen Clary-vel pont így képzeltük el a képregényeink tündér alakjait.
note | music | words



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Pént. Dec. 09, 2016 9:55 pm

Simon & Roxi

Én nem hiszek a véletlenekben.
Ez így rendeltetett, hogy mi itt és most találkozzunk.




Mostanában túlságosan is sok időt töltök az intézetben, amit persze otthon nem néznek jó szemmel. Hiába, hogy könnyen alkalmazkodom és mindenkivel jó viszonyt tudok kialakítani, de ennek ellenére nem mindig állnak fényesen a dolgaim. A tündérek között sokan úgy gondolják, hogy igazi kis bajkeverő vagyok, akit Mina arra bíztat, hogy áruljam el Őket. Komolyan nem értem honnan szedik ezt a sok baromságot, meg amúgy is a bátorságot. Eddig még egyszer sem adtam nekik okot arra, hogy ezeket feltételezzék rólam, de nem baj. Szeretek a tűzzel játszani, szóval ott török borsot az orruk alá, ahol csak lehet.
Egyrészt azért mert Mina olyan nekem, mint a legfontosabb családtagom, másrészt meg annyi helyes és izmos vadász van itt az intézetben, hogy az már felér egy kínzással. De azért ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit feszélyezve érzem magam itt, pont azért amit az előbb pozitívumként is felhoztam. Sok itt az izmos és erős vadász. Na nem mintha okom lenne pont tőlük megijedni, de ahogy a mondénok mondani szokták, az Ördög sosem alszik.
- Mina, én most megyek. Majd később hívlak. – szóltam oda a legjobb barátnőmnek, majd nyomtam egy nagy puszit az arcára és elindultam az Intézet kijárata felé.
A lépteim ütemes kopogása vízhangzott a sivár falakról, ahogy haladtam előre a leginkább labirintusra emlékeztető folyosókon.
Bevallom töredelmesen, hogy eléggé elbambultam és teljesen máshol jártak abban a pillanatban a gondolataim, így történhetett, hogy nem vettem időben észre a felém közeledő alakot. Így egy kisebb karambol áldozatává váltunk mind a ketten. De mivel én a magas sarkú cipők megszállottja vagyok, így most is egy ilyen csoda van a lábaimon. Aminek hála elveszítettem az egyensúlyom és így egyenesen a vadidegen srác karjaiban landoltam.
Ahogy ráeszméltem, hogy mi is történt és hol vagyok, a pillanat tört része alatt egyenesedtem fel és próbáltam meg mosolyogva kisajtolni magamból valami bocsánatkérés félét. Viszont nagyon hosszú idő óta most először nem találtam szavakat. Ami valljuk be az én esetemben elég meglepő. De alighanem ez a velem szemben álló srácnak volt köszönhető. De még mielőtt valami balfék libának gondolna ideje összeszednem magam és végre kinyögni valamit és nem csak itt állni és nézni őt.
- Őm…Bocsi. Azt hiszem egy kicsit elkalandoztam. Remélem nem ütöttelek meg vagy valami. – mosolyogtam rá kicsit elpirulva, miközben a tündérfüleim mögé tessékeltem egy kósza göndör loknit.
- Egyébként Roxi vagyok. – mutatkoztam be kedvesen és udvariasan miközben felé nyújtottam az egyik kezem üdvözlésként.


400 × Outfit ×  lovelove  ***



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szomb. Okt. 15, 2016 5:45 pm
Jace & Clary
Jól esik elveszni a karjai közt, az ölelésében és gyengéden csókolni őt. Egy pillanatra szinte az egész világ megállt körülöttem, körülöttünk és nem volt senki sem ott a nagyteremben csak ő és én. Mi. Itt és most. A valóság megszűnik létezni számomra egy pillanatra és tényleg csak a csókra tudok koncentrálni, minden külsős tényezőt kizárok a fejemből és csak Jacere figyelek, akkor is amikor a csókunk abba marad, de még mindig közel egymáshoz, karjaival a derekamon nézünk egymás szemébe, én pedig még mindig ugyan úgy nézek rá, csupán csak egy halovány mosoly kerül az arcomra.
Annyit már megtanultam rövid itt létem alatt Jace-ről, hogy ő nem olyan, mint például Simon, nem mutatja ki az érzéseit, egy álcát, egy úgynevezett falat húzott fel maga köré, gondolom azért, hogy ne érhesse bántódás, hiszen elvesztette az apját, rengeteg mindenen kellett keresztül mennie ilyen fiatalon, és ezért sem zavar az, hogy nem szó szerint ugyan azokat a szavakat hallom vissza a szájából amiket én mondtam neki nemrégiben az imént.
- Ez jó, mert én is téged. - mondom halkan, még is mosolyogva, a szemeibe nézve, majd rájövök, hogy ideje vissza térni a földre, intézni tovább a dolgokat.
- Mennem kell... De mindenképp beszélnünk kell majd. - mondom neki kedves hangnemben, majd ott hagyva őt és a többi bámuló embert a szobámba sietek és átöltözök egy kényelmesebb ruhába az edzés miatt, de mindvégig csak a csók megy a fejemben.





Chandelier | köszönöm a játékot, drága<3 alig várom már a következőt.  aww |














Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Pént. Okt. 14, 2016 1:39 pm

Clary & Jace

 Tekintetemmel csak Claryét kutatom. Természetesen nem veszem észre, hogy a számat kémleli vagy furcsán közeledően lép felém. Pasiból vagyok, hogyan is figyelnék ezekre az apró részletekre?! Ebből adódóan persze hirtelen ér a csókja. Hirtelen, mégis szikrázóan. Testemet olyan forróság önti el, mintha hirtelen felszökne a lázam. Egyik kezemmel a hajába túrok, és természetesen gyengéden és érzésekkel teli csókolom őt vissza. Nem érdekel semmi és senki jelen pillanatban. Mintha megszűnt volna körülöttünk a világ, pedig nem... nagyon is sokan látják ezt, de nem jut eszembe, hogy Alec majd mit fog szólni ehhez, vagy hogy holnap reggel Izzy letámad a tanácsaival és kérdéseivel. Csak Claryt érzem most.
Mégis rövid ideig tart ez a jólét. A csóknak vége szakad, én pedig meglepődötten állok továbbra is a lánnyal szemben, de nem engedem el, derekán pihentetem kezeimet. Csak rá figyelek továbbra is, fel sem tűnik, hogy a testvéreim már nincsenek fent. Ehhez az egész csók és érzelem dologhoz még a lány szavai is hozzávetődnek. Pár pillanatig utána csak tátogatom a számat, mit is mondjak valójában erre az egészre? Nem szeretem hivatalosan kinyilvánítani érzéseimet, amiről persze Clary még csak foszlányokat tud. Mégis, most valami rávisz, hogy többet mondjak egy egyszerű tőmondatnál.
- Én... szeretnélek jobban megismerni, Clary. - Hangom mégis izgatott és hasonlóképp érzelmes, mint a lányé. A mondandóm is valami olyasmi akart lenni, remélem értette és nem fog megsértődni azon, hogy kicsit kevesebb érzelgősséget mutatok mint ő. Hiszen ilyen vagyok, és nem is tudok olyan gyorsan változni mint egyesek.


xxxRuhaZenehelloobaby ♥

Kredit



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Vas. Okt. 09, 2016 6:19 pm
Jace & Clary
Csak nézem őt, szinte elveszek a szemeiben és hallgatom a magyarázását, hagyom, hogy a szavai beáramoljanak az agyamba, de a gondolataim még is csak egy dolog, egy tett körül képesek forogni.
Tekintetem pár pillanatra a szájára siklik, majd vissza a szemeihez, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, nem gondolva át semmit, sem a következményeket, sem azt, hogy csomóan figyelnek minket, köztük például ott van a lépcsőnél Alec is, akiről tudom, hogy komolyabb érzések fűzik a parabatai társához, de jelen pillanatban ez sem érdekel, csak közelebb lépek hozzá és megcsókolom Jacet. Gyengéden, de közben még is vágyakozóan. Csak most kezd szép lassan leesni számomra igazából az, hogy mit érzek Jace iránt, hogy mennyi ideje érzem már ezt iránta, de ezidáig még magamnak sem vallottam be magamnak, most pedig mondhatni az egész Intézet előtt tettem meg azt amit napok óta lappang bennem.
- Azt hiszem elkezdtem érezni irántad többet, mint barátság... - suttogom halkan, miközben belenézek ismételten a szemeibe. Közben látom, hogy a lépcsőnél már Izzy és Alec nem áll ott. Magamban nagyon sajnálom őt, tényleg, és most már még inkább van oka arra, hogy utáljon engem, de közben még sem fordítanám vissza az időt, ha tehetném, ha dönthetnék erről, akkor ismételten megtenném azt, hogy megcsókolom az előttem álló srácot, akár ismételten mindenki előtt.
Sosem voltam az a fajta ember aki szerette titkolni az érzéseit, mindig az volt a számon ami a szívemen, mondhatni egy nyitott könyv voltam mások számára, hiszen mindig lehetett tudni, - nahjó, általában - hogy mi zajlik le bennem, hogy milyen érzések kavarognak valójában bennem és ez most is érezhető és látható volt kb mindenki számára. Látszik rajtam, hogy tényleg nagyon bejön nekem Jace, és talán pont ezért is tartok kicsit a reagálásától, attól, hogy hogyan fogja lereagálni ezt az egész húzásomat.




Chandelier | <3 |













Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Csüt. Szept. 22, 2016 12:39 pm

Clary & Jace

Nem is tudom pontosan, mikor éreztem ilyesmit utoljára. Az ölelésből fakadó melegség teljesen átjárta testemet. Az elmúlt években nem engedtem meg magamnak semmilyen érzelmet, hiszen erre emlékeztem... erre kellett emlékeznem. Egyedül testvéreimként szerettem a Lightwoodokat, és családomként tekintettem rájuk, miután tíz éves koromban az apám meghalt. Talán azóta érezhettem először most ilyen komoly érzést. Igazából nem volt rossz, csak kicsit megijedtem tőle. Már egy ideje itt lappang körülöttem, mégsem akartam róla tudomást venni, és még mindig próbálom elrejteni azt, de nem fog sokáig menni, azt hiszem. Nem értem ezt.
Claryt megnyugtatva elengedem őt és hagyok egy pici teret magunkat ahhoz, hogy komolyan át tudjuk beszélni az eseményeket. Minden olyan gyorsan történt, bár igaz, mi csináltunk magunkat a bajt, de hát azt hiszem ez elkerülhetetlen lett volna. Akármennyire is ellenzi Alec a mostanság egyre többször fellépő szabályszegéseinket, igazából előbb vagy utóbb neki is csak lefog esni, hogy ezt nem véletlenül tettük. Erre szükségünk van és ha a Klávé nem teszi meg, hát nekünk kell lépnünk. Azt hiszem, mi hatásosabbak vagyunk már most.  Meglepett arccal hallgatom végig a lány meséjét arról, mi történt az alagútban vele. Mégis a végére egy halovány mosoly jelenik meg az arcomon.
- Mondtam, hogy megvan benned a látás képessége. Ugyan olyan árnyvadász vagy mint mi, csak idővel, lassan jön elő minden majd... - Magába kerített egyfajta boldogság. Elvégre amióta Clary itt van köztünk, legtöbbet én segítettem neki. És most csak magyarázok, és magyarázok, próbálva elterelni a témát arról, hogy hallatsszon a hangomon az, mennyire büszke is vagyok rá. Ezt mutassa az, hogy "én megmondtam". Azért biztos vagyok benne, hogy érti a célzást. A tekintete is valami hasonlóról árulkodik.


xxxRuhaZenehelloobaby ♥

Kredit



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szer. Szept. 21, 2016 2:42 pm
Jace & Clary
Jól esik Jacet megölelni, hatalmas kő esett le a szívemről mikor megláttam őt, meg akkor is amikor a sikátorban a démon felöltötte az igazi alakját, mert ott, egy pillanatra teljesen megállt bennem az ütő, hogy Jacet öltem meg és nem egy alakváltó démont. Ha így lett volna akkor... Akkor nem tudom, hogy mit csináltam volna, hiszen egyrészt rengeteg ember megutált volna, legfőképp Alec, másrészről pedig addig a pillanatig nem vallottam be magamnak, de elkezdtem többet érezni Jace iránt, mint szimpla barátságot. Fontosabb ő nekem, mint egy barát, de eddig, a mai napig még nem vallottam be magamnak sem, de a démon ráébresztett arra, hogy mit is érzek valójában a fiú iránt, szóval ezt így utólagosan is köszönöm neki.
Halványan elmosolyodok azon amikor azt mondja, hogy nem érdekli a Kehely, csak az, hogy én jól vagyok. Akaratlanul is mosoly terül szét az arcomon, szavai pedig megmelengetik a szívemet. Jó volt ezt hallani, pedig tudom, hogy mennyire fontos nekik ez a Kehely, hogy Valentine meg legyen állítva, hogy ne legyen az övé a Kehely, hiszen, ha rossz kezekbe kerül akkor ennek a segítségével tudnak parancsolni a démonoknak, illetve árnyvadászokat is lehet vele létrehozni, de több lenne a veszteség, mint a haszon, az árnyvadász, hiszen sokan halnának meg azok közül akik innának a Kehelyből. Nem lehet hagyni, hogy ártatlan emberek meghaljanak csak is azért, mert Valentine árnyvadász sereget akar létrehozni, ezt én is nagyon jól tudom, és ezért is örültem meg annyira annak, hogy végre sikerült kivennem a kártyából a Végzet Kelyhét, és sikerült parancsolnom a démonoknak, a Kehely mentett meg engem.
- A sikátorban volt egy démon... Úgy nézett ki, mint te, de még is tudtam, hogy nem te vagy az, mert meglepő ugyan, de szoktam figyelni arra amit mondasz nekem, és tudtam, hogy meg kell ölnöm őt. - avatom be végül, hogy mi történt.
Végig érzem magamon Alec tekintetét és szinte látom magam előtt az arcát, tudom, hogy nem tetszik neki, hogy egyre közelebb kerülök Jace-hez...


Chandelier | <3 |











Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Kedd Szept. 20, 2016 9:50 am

Clary & Jace

Siettünk. Minden erőmmel azon dolgoztam, hogy a lehető leggyorsabban végezzek az összes démonnal és visszatérjek Clary nyomában az intézetben. Mert ő ki kellett, hogy jusson, minden rendben ment biztos vagyok benne. Pár nyisszantás, és utána már itt sem vagyunk. Rohantam, de hiába, mint kiderült. Ugyan sikerült leráznunk a démonokat, de amikor visszaértünk az intézetbe Clary még sehol sem volt. Ideges lettem, hiszen a Kehely is nála van. Hogyan hagyhattam magára azt a védtelen lányt? Ettől butább dolgot még életemben nem csináltam. Csak fel alá mászkáltam a nagyteremben már jó ideje. Izzy hiába próbált megnyugtatni, én a számítógépbe borultam és már egy mentési terven gondolkodtam. Azért még reménykedtem benne, hogy Clary már van annyira képzett és ügyes, hogy sikerül neki valahogyan megszöknie.
Sok idő eltelt mire Aleckel együtt tért vissza. Azonnal felsóhajtottam, de a gondterhelt arckifejezés nem került le az arcomról. Kiegyenesedek, egy hálás pillantást vetek parabataiomra, majd engedek Clary ölelésének. Jólesően, szorosan magamhoz ölelem, majd amikor elkezdi mondani, hogy sikerült a Kelyhez kivennie, arcát a kezeim közé fogom és megrázom a fejemet.
- Clary, engem nem érdekel az a hülye kehely. A lényeg, hogy jól vagy. Azt hittem valami történt, már itt kellett volna lenned. – Nem mondom ki hangosan, hogy aggódtam, de azt hiszem, eléggé jól éreztetem a hangnememben. Alec pillantásait végig éreztem közben magamon, viszont ügyet sem vetettem rá, csak Claryre figyeltem, csak ő volt most a fontos. - Mondd el, mi történt! - Közben természetesen jól megfigyeltem őt, hogy minden rendben van-e vele, esetleg súlyosabb sérülést látni e rajta, de mindent rendben találtam, egyelőre. Kíváncsiságom remélem nem riassza el őt, tudnom kell, mi történt, hogy megnyugodjak teljesen.


xxxRuhaZenebocsika ♥

Kredit



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Pént. Szept. 02, 2016 8:37 pm
Jace & Clary
Minden olyan gyorsan és hirtelen történt, hogy szinte még időm sem folt felfogni azt, hogy még is mi történik, de már nem is számít, de hát akkor lássuk, hogy mik történtek azok után, hogy Aleccel és Izzyvel találkoztunk a rendőrség előtt, a parkolóban.

Miután találkoztunk Alecékkel rá kellett döbbennünk arra a nyilvánvaló tényre, hogy nagyon magunkra vontuk démonok, alvilágiak figyelmét. Először nem értettem amiről beszélnek, mert én nem láttam senkit csak civil sétálgató embereket és rendőröket, aztán viszont amikor jobban szemügyre vettem a rendőrség parkolójában tartózkodó embereket akkor észre vettem, hogy egy-egynek megváltozik a szeme színe, és mind-mind elindult felénk. Nem tudtuk, hogy merre kellene mennünk, így hát gyorsan mutattam egy irányt, lerohantunk a lépcsőn és egy alagútrendszerben, csatornában kötöttünk ki. Jace javaslatára miszerint meneküljek és jussak el minél hamarabb az Intézetbe, menekülőre fogtam, viszont sarokba szorultam, szó szerint és egy shax démon üldözött. Nah és akkor történt meg a csoda: sikerült kivennem a kártyából a Kelyhet, szinte el sem tudtam hinni. A Kehely mentette meg az életemet.
Mikor vissza mentem egy Jace kinézetű démonba botlottam bele, mint ahogyan az később kiderült. Csak a Kelyhet akarta, azt akarta, hogy adjam oda neki, és ekkor esett le nekem, ekkor kezdett kicsit gyanús lenni az, hogy ez nem lehet az a Jace Wayland akit én ismerek, akivel napok óta rengeteg időt kezdtem el tölteni, aki fontos személlyé nőtte ki magát az új életemben.
Fogtam a szeráfpengét és hasba szúrtam vele, viszont pár pillanat múlva elillant a bátorságom, a bizonyosságom arról, hogy ez démon, de rögtön vissza jött akkor amikor démoni énjét öltötte magára, ekkor hát beljebb toltam benne a pengét és hamuvá vált.

- Jace! - mondom mikor belépek a nagyterembe és az egyik műszernél pillantom meg őt. Oda rohanok hozzá és se szó, se beszéd, megölelem. Istenem, olyan jó látni őt, nagyon féltem, hogy végül rossz döntést hoztam, az ütő megállt bennem egy pillanatra ott a sikátorban.
- Ki tudtam venni a kártyából a Kelyhet, sikerült Jace. - avatom be abba amit nem tudott eddig, mert egyedül vagyok. Épp csak annyira távolodok el tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni.

Music | Note | Clothes











Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Hétf. Júl. 25, 2016 9:18 pm
Magnus & Lydia
"A tetteid határoznak meg"
Megint csak hangsúlyoznám, hogy nem sok hangulatom volt most az Intézetbe jönni. A múltkori miatt meg még kínos is lesz ha Alec-el találkozok míg Lydia társaságát 'élvezem'. Felettébb kínos. Hogy, hogy fogadtam, mikor megtudtam Alec elkötelezi magát Lydia-val? Hát ledöbbentem. De belül mást is éreztem. Ahogy a szívem darabokra hullik, majd felpillantottam, össze ragasztgattam a darabkákat és bennem volt, hogy elköszönök és elmegyek. De valamiért maradtam. Nem bántam meg. Hiszen Alec ismét adott egy kis biztosítékot, hogy igenis érez irántam valamit. Elvégre is megcsókolt. Ezt már nem tagadhatja le. Legalábbis előttem nem. Magának is hazudna. Bár már sokszor megtette, de talán nem élvezi annyira mint az látszik. Odaléptem Lydia mellé aki nem is egyből vett észre. De mivel tudom, sok dolga van, ráadásul gyakorlatilag a szerelmem útjában áll, akárcsak én az Ő házassága útjában, így nem nagyon rázott meg. Végül észre vett és bemutatkozott. - Igen, viszont már én is tudtam a nevedet. Alec sokat mesélt rólad. - Nyújtom én is a kezemet és kezet rázok vele. Érdekes, mind ketten bemutatkozni készültünk..és mindkettőnk tudja már a másik nevét. No de egy pillanat. Rendben van, hogy Magnus Bane nevét sokan megjegyzik, de Lydia sosem volt az a 'mindenki'. Vajon Alec mit mesélt rólam neki? Talán a csókunkat is elmondta volna? Vagy az is lehet, hogy Lydia azt sem sejti, hogy Alec-el érzünk egymás iránt valamit? Igaz, ezek gyenge érzelmek, de idővel erősödnek, ennek az útjába pedig még a Klávé sem állhat. Se Maryse, se Robert és legfőképpen nem Lydia. Lydia kedves lány, és szeretem mint ismerőst, csodálatos nő, de hiba volna Alec-nek elvennie. Hiszen nem is szeretik egymást. Az egész az intézet miatt, a Klávé miatt van. Mind ez nem lett volna, ha Maryse és Robert nem hazudnak Alec-nek, hogy volt kör tagok. Ha az elején tisztázzák mindez nem lenne. Nem kéne annyira harcolnom Alec-ért. Persze szeretem a kihívásokat, de olykor már kellemetlen. Azt a pillanatot nem várom, mikor már Lydia lesz a felesége és róla fog még nekem is áradozni éjjel-nappal. Természetesen bármikor szívesen látom bármi miatt, de valljuk be, az egy felettébb kínos beszélgetés lenne. Ugyanakkor azt is remélem, hogy végül észbe kap míg nem késő és lefújja az esküvőt. - Igazán nincs mit. Pontosan miért Te vezeted most a Klávé-t? - Kérdezek rá kíváncsi tekintettel. Pontosan úgy mintha semmit nem tudnék. Persze erre én magam is tudom a választ, de így legalább Lydia is hasznosnak érezheti magát. Nem lehet könnyű a Klávé-t vezetni s hallgatni ahogy Őt szidják ha valami félre siklik, vagy úgy alakul ahogy nem kívánta senki. Megérdemel egy kis tiszteletet is. - Másra? Mármint? - Vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Ezt meg hogy a fenébe érthette? Mindenesetre erre most igazán kíváncsi lettem...

• Bocsánat a késedelmemért  >< • Live Like Legends • 447 szó • ©


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Szomb. Júl. 23, 2016 10:34 pm

lydia && magnus

Az Elhagyatott betörése óta nem tudom lehunyni a szememet. Egyszerűen képtelen vagyok aludni, a gondolataim nem engedelmesnek mikor kiakarom kapcsolni az agyamat, hogy legalább egy óra édes tudatlanságot kapjak. Egyszerűen nem tudom... Nem tudom elhinni, hogy ez megtörténhetett. Méghozzá az én irányításom alatt. A Tanács üzenetéből mondjuk kiderült, hogy nem engem okolnak a történtekért, tekintve, hogy éppen akkor vettem át az irányítást, de ettől függetlenül mégis mardos a bűntudat. Pont ezért küldtek, hogy megelőzze és biztosítsam, hogy ilyesmi ne történhessen elő. nem érdekel ki mit mond, jobban kellett volna figyelnem. Figyelmetlen volna, ami egyszerűen megengedhetetlen ennek a munkának a keretében. És mégis! Ugh!
Már hajnalban az edzőterembe vagyok, hogy levezessem az ilyesmi gondolataimmal járó stresszt, kérlelem Razielt, hogy legalább egy pár percre sikerüljön kikapcsolni az agyamat és csak a mozdulataimra koncentrálni. Viszont ennek ellenére, nem csakhogy rosszakat ütök, de még a szeráfpenge is kiesik a kezemből egyszer. Mégis mi a fene van velem?! Ez a tehetetlenség megőrjít. Az eljegyzéssel pedig csak még több figyelem irányul majd felénk, felém, tehát finoman szólva a legkisebb hiba is sokat számít. Pedig nekem kéne lenni annak, aki segít tisztázni a Lightwood nevet a sajátommal, nem pedig még jobban befeketíteni ezzel mindkettőt.
Az edzés, és egy  zuhany után a szokásosnál is több időt töltök el a hajammal mert mintha az ujjaim se szeretnének kedvezni a hangulatomnak, nem sikerül úgy befonnom és a helyére raknom ahogy eredetileg elterveztem. Még ez is idegessé tesz. Remek. Igazán csak... remek. Csak akkor fejeztem be a biztonsági rendszer átnézést az első körben mikor az incidens történt. Alec megsérült a figyelmetlenségem miatt. Ha Hodge nem lenne, kitudja hányan sérülhettek volna még, kitudja mi történhetett volna. A tény, hogy Valentine túljárt az eszünkön, az enyémen a bőröm alá férkőzött és egyszerűen nem hagy egy pillanat nyugtot se. Mellesleg pedig még a saját megbízhatóságomat is megkérdőjelezteti.
Ehhez nem elég az árnyvadász erő, tudatosul bennem. Egy rövid töprengés után - fejembe végigpörgetem az Intézet pénzügyi adatait, majd megpróbálok visszaemlékezni a különböző védővarázslatok árára boszorkánymesterenként - üzenetet küldök Magnus Bane-nek. Ebben a helyzetben ezt látom leglogikusabbnak, hiszen az tény, hogy szükségünk van egy kis extra segítségre és Magnus első kézből ismeri az Elhagyott ügyet. Mellesleg pedig, mindig is fúrta az oldalamat a kíváncsiság milyen lehet Brooklyn Főboszorkánymestere, hiszen az őseim naplóját olvasgatva számtalanszor felmerült a neve. Meg persze szó esett az előkelő, mégis különös ízléséről is.
A nagyterembe vagyok, és a legutóbbi nyomokból próbálok valamit összerakni Valentine hollétével kapcsolatban. Szóval, amit tudni kell róla; munka közben akár kitörhetne a következő Felkelés is, akkor se venném észre, hogy mi folyik körülöttem. Egyszerűen annyira képes vagyok belemerülni, hogy annak idején páran rendszerezték, hogy ki melyik nap kerget ki az irodámból, hogy ne ott kapjon el a napfelkelte. Így nem meglepő, hogy észre se vettem Magnust, amíg meg nem szólított, és akkor is kissé kábán pillantottam rá, mint aki azt se tudja merre jár. Egy töredék másodperc alatt összeszedtem azért magam, és rám mosolyogtam.
- Magnus Bane! Micsoda megtiszteltetés. - köszöntöm őt, és a kezemet nyújton, hogy bemutatkozzam. - Lydia Branwell. Átmenetileg én irányítom itt a dolgokat, ezért is üzentem én neked, és nem Maryse. Köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan idefáradtál. - tisztába vagyok vele, hogy kezelik az árnyvadászok az alvilágiakat mikor segítséget kérnek tőlük; mintha ez egy alapvető dolog lenne, amit jogosan várnak egy egy csettintésre. Én személyesen ezt undorító dolognak tartom, és figyelembe véve, Maryse és Robert korábbi szerepét Valentine seregébe, kimondottan hálás vagyok Magnusnak, hogy ennek ellenére is idefáradt. Bár be kell, hogy valljam valami hiányzik abból a kiemelkedő figurából akiről Henry Branwell írt egykoron.
- Elnézést csak... A híred alapján egy kissé másra számítottam. - rázom meg a fejem mikor feltűnik, hogy bámulom és remélem nem sértem meg a megjegyzésemmel.

szószám: 613 • zene: tv a háttérben • megjegyzés: jaj de izgatott vagyok emiatt a háték miatt  aww





Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem ₰ Pént. Júl. 22, 2016 10:00 pm
Magnus & Lydia
"A tetteid határoznak meg"
Kivételes alkalmak egyike a mai. Hiszen ezúttal nem Alec miatt jöttem, mégis az intézet falain belül találom magamat. Lydia óhajtott látni. Ez a tudat kissé felkavaró számomra mióta tudom, hogy össze fognak házasodni Alec-el. Természetesen én ettől még nem lettem se kevesebb, se több. Ugyan az a Magnus Bane vagyok, aki Brooklyn főboszorkánymestere. Ha valaki látni óhajt, hát kénytelen vagyok megjelenni. Ugyanakkor felmerül kérdésként bennem az is, hogy Alec-el összefuthatok. Ez nem is lenne nagy gond, de mit mondjak neki? Lydia látni kívánt én pedig ugrottam neki? Először is, ezt nem feltétlenül fogja elhinni, másfelől pedig ha még is, nem biztos, hogy örömködni fog. Meg is érteném, én sem örülök annyira ennek. Gondolkodás közepette belépek az intézet kapuján, majd az ajtón is. Még mindig rémisztően nagy ez az épület. Képes volnék még eltévedni is. Öltözékemről szólva, most nem túlságosan túloztam el a helyzetet. Egy fekete zakóban és nadrágban vagyok, egy fehér ing kíséretével. Az ingem felső két gombja kigombolva, a zakó szintén. Hajam pedig van ahogy van. Sminkből is valami szolidabbat választottam. Nem kívánok most senkinek tetszeni, ide fele jövet is egy sikátoron keltem át. A sikátorban kinek akarjak tetszeni? A kis, szőrös patkányoknak? Az intézet pedig majdnem ugyan ez a kategória, csak itt patkányok helyett érdektelen árnyvadászok vannak. Nagyját még csak nem is ismerem, gondolom ők sem engemet. Maximum a nevem derenghet ismerősen számukra. Mit is mondhatnék.. híres boszorkánymester vagyok. Kicsit kellemetlenül érzem most magam. Mióta Sine visszatért, nem is pihentem túl sokat, ráadásul a hírnevemet is lerontotta jócskán. Néha tényleg elgondolkozom rajta miért is utáljuk egymást. A saját részemről oka van a megvetésnek, hiszen mindig az árnyékában éltem. De hogy Ő miért rühelli a képemet, az már legyen az Ő titka. De a tudat nyugtat, hogy Alec és Lydia eljegyzése ellenére nem adtam fel Alec megszerzését és megérte. A múltkori csók... Hát az hihetetlen volt. Míg tűnődöm az élet menetén és vívmányain, megérkezek a nagyterembe, ahol megpillantom Lydia-t. - Szervusz. - Köszönök rá illendően és mellé lépkedve mérem fel a helyzetét.

• Kezdő  dilis  • Az éjszaka maga kis csendessége • 331 szó • ©


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Nagyterem ₰ Pént. Júl. 22, 2016 1:37 am
***


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Nagyterem


Vissza az elejére Go down

Nagyterem
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: