Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Vas. Szept. 30, 2018 8:27 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Szept. 24, 2018 8:09 pm

bejegyezte  : Jennyfer Lucasso
Hétf. Szept. 24, 2018 6:52 pm

bejegyezte  : Benedict Ericson
Vas. Szept. 16, 2018 7:35 pm

bejegyezte  : Jeremiah Blackthorn
Vas. Szept. 16, 2018 6:43 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Szer. Szept. 12, 2018 8:42 pm

bejegyezte  : Rafael
Hétf. Aug. 27, 2018 8:45 pm

bejegyezte  : Nate Heartridge
Hétf. Aug. 20, 2018 6:05 pm


erre barangolok


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek


Share| .


honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Pént. Aug. 25, 2017 2:16 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jace + Clary



Amikor már az ember azt hinné, hogy nyugta van, akkor beüt a a villám és csődstül jönnek a rossz dolgok.
Először is az, hogy Azazel megjelent. Harcoltam már pár démonnal, de olyan erőssel, mint ő, még sosem találkoztam. Ismerem valamennyire a történetét, nem is akármilyen démon, nem is akármilyen magasabb rendű démon, hanem egy bukott angyal. Azazel a Pokol Hercegeinek az egyike, nagyon erős, így hát elég érdekes lenne, ha sikerülne őt elkapnunk, főleg, hogy arra is figyelnünk kell, hogy Valentine-nak ne sikerüljön elszöknie a zárkából. Mindenki biztonságban van amíg ő itt van nálunk, egész napos kamerával figyelik őt az őrök, így kijátszani sem tudná őket. Legalábbis remélem. Nem érdemli meg a megbocsátást, se a kegyelmet. Annyi ember életét tette tönkre, rengeteg ember életét keserítette meg és nagyon sok szerettünket vette el tőlünk.
Épp ésszel nem bírom a mai napig felfogni azt sem, hogy képes volt Jacen is kísérletezgetni, nem csak rajtam. Még meg sem született, már is döntött a sorsa felől. Hát, az év apukája címet biztos, hogy nem kaphatja meg.
Illetve minő meglepetés, a Klávé nem szereti és nem is tűri az olyan dolgokat amikről nincsen fogalmuk, amit még nem tapasztaltak meg, így hát úgymond, valamilyen szinten Jace és én kísérleti alanyok lettünk. A Klávé megakarja tudni, hogy mire képes a tiszta angyalvérünk. Azt már tudjuk, hogy képes vagyok új rúnát alkotni, de azt még nem tudjuk, hogy Jace mire képes. A kard aktiválásán kívül.
Jace nem akart belemenni ebbe, de én igen, muszáj megtudnom, hogy pontosan ez mi is, így hát örültem amikor végül nagy nehezen ő is beadta a derekát.
A Klávéval mára beszéltük meg az edzést Jacel, így nem is nagyon vesztegettem az időmet, egy fekete nadrágot vettem fel egy fekete toppal, a hajam pedig kiengedetten omlott a vállamra. Amikor besétáltam a gyakorlóteremben és felvettem a szeráfpengét, megforgattam egyszer a kezeim közt, hogy érezzem, eggyé válok vele. Majd Jace felé fordulok és elmosolyodok. Úgy érzem ezt mindketten élvezni fogjuk.  




©️ ZENE: love to hate it | MEGJEGYZÉS: csapassuk Very Happy







I need to live my own life. Follow
my own path. I wish for
CHANGE and that's
the problem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Csüt. Aug. 17, 2017 10:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Jace & Clary


Mióta minden történt, mióta életemben először hasznosítottam az erőt amit voltaképpen Valentine-nak köszönhetek, minden olyan csendes volt. Amolyan vihar előtti csendet jelképezte és óva intett bennünket attól, hogy lankadjon a figyelmünk. Annyi mindenen mentünk már keresztül együtt és külön, hogy én már képtelen volnék egy percig is elhinni, hogy igen. Valóban minden rendben van, a gonosz közelsége elillant. Valentine nem árthat nekünk míg el van zárva, de akkor sem fogok megnyugodni. – Mióta csak megismertem Clary-t minden más lett. Nem azért mert bajt hozott a fejünkre, hanem mert végre megmutatta mi van odakint. Eddig nem láttuk fától az erdőt, a Klávé megannyi titkot rejtett el előlünk mindvégig azt gondolva, hogy soha nem jövünk rá, hogy valami nincs rendben. Clary volt az egyetlen aki elég bátor volt ahhoz, hogy felfedje mindezt és ne csak begubózzon és rettegjen a sötétben lakozó szörnyektől. Én mindig is tudtam, hogy Ő nem egy szánalmas mondén. Már az első pillanattól fogva tudtam, hogy közénk való és talán szép lassan is, de ezt be is bizonyította. Aznap este látott a Pandemonium előtt, ami elég okot adott rá, hogy higgyek magamban és abban, hogy a gyógyító rúna felfestésével nem egy szörnyeteget teremtek. Használt, mert mindvégig árnyvadász volt, csak nem tudott róla. Én pedig Jace Wayland, vagy Morgenstern, tudja is a fene, végig tudtam. És amennyire ellenséges szemek fogadták, annyira barátságos szemek őrzik most. Végre már Alec és közte sem akkora a nézeteltérés ami talán Jocelyn halálának is köszönhető, de nem számít az ok. Csakis a cél az ami számít, ami meghatároz bennünket és én személy szerint nagyon örülök ennek. Nem tudja senki míg meg nem tapasztalja milyen dönteni testvér, parabatai és testvér vagy barátnő között. Nem is akartam dönteni soha, én mindkettejüket szerettem mindvégig, még ha egymást fel tudták volna akasztani néha.
Az utóbbi napban még a megszokottnál is jobban érzem magam feltöltötten és harca készen, mint ezidáig bármikor. Ami pedig Valentine-t illeti, nem tudom mi történhetett akkor és már ideje, hogy megtudjam, ahogy azt is ki vagyok valójában, ugyanis nekem és Clary-nek ideje tiszta vizet öntenünk a pohárba. Meg kell tudnom mi igaz vagy mi nem. Nála senki nem tudja jobban kiismerni Valentine lépéseit így abban reménykedek, hogy őszinte legyek, hogy elmondta elvétve vagy közvetlen neki a tényleges igazságot. Mert én már nem is tudom hányadán állok Clary-vel, hogy a barátnőm, vagy a húgom. Mindez nagyon nem mindegy. Mikor megcsókoltam, majd rá pár nappal megtudtam, hogy a testvérem azt sem tudtam mit gondoljak. Egyszerre voltam rosszul a gondolattól, hogy megcsókoltam a húgomat és egyszerre vágytam, hogy megtegyem ismét. Mert nem akartam, hogy ez válasszon el tőle, de mégis megtörtént és úgy érzem ez volt a célja Valentine-nak. Mintha mindenáron külön akarna tudni bennünket. Talán mert együtt erősebbek vagyunk és fél, hogy legyőzzük. Bár joggal fél, hiszen nem régiben is ez történt és azért tart ott ahol.
A gyakorlóterembe sétálok a szeráfpengém kíséretében. Örülök, hogy végre rendes harci eszközökkel gyakorolhatok, ráadásul Clary-vel, ugyanis mára lett megbeszélve a mi kis edzésünk. Minden bizonnyal még abban is bízok, hogy ismét felszínre törik az angyal és végre megtudhatom mi is ez valójában. A dolog ami aktiválja az összes rúnámat vagy éppen azt amelyikre gondolok. Talán koncentráció idézi elő? Vagy valami más? Egyáltalán mi ez, az angyal csinálja? Azért van mert Valentine kísérletezett velem? Mert angyalvért fecskendezett a vérembe? Pontosabban anyám méhébe? Ezért lenne mindez? Egyáltalán mégis milyen szörnyeteg tesz ilyet. Kísérletezik egy babával aki még meg sem született. Mi lett volna ha nem segített volna hanem rontott volna mindenen? Én most nem állnék itt egy hülye kísérlet miatt. Egyszerűen efelett nem tudok elsiklani. Folyamatosan ezen kattogok, hiába is bármi.


598 szó / raindrops / Ezzel is megérkeztem babe love


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Pént. Júl. 07, 2017 2:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Josh & Ev
Én is elmosolyodtam halványan a köszöntésére, ami egy külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha örömömben cselekedtem volna így, de valójában nem volt igaz – belül nem éreztem semmi mást, csak szomorúságot. Szomorúságot az iránt, hogy a kapcsolatom Joshsal ennyire megromlott, és szomorúságot az iránt, amiért én kicsit sem tehettem semmit azért, hogy újra a régi legyen. Valaki mindig azt mondogatta, hogy semmit sem lehetetlen megjavítani, s habár némileg igazat adtam ennek, de tagadhatatlan volt az is, hogy ami egyszer eltört, az soha nem lesz már olyan, mint fénykorában – ahogy a vázán is megmarad a repedés a ragasztás ellenére is, úgy a kapcsolatokon is. Akkor pedig főleg, ha a másik fél nem akar semmit tenni azért, hogy megbeszéljük az eltávolodás okát. És Joshnál pontosan ezt éreztem, ez pedig mindennél jobban idegesített. Mintha csak én ragaszkodtam volna ahhoz a szoros kapcsolathoz, ami kettőnk között volt.
Amikor benyögte Josh, hogy dolga van, annak ellenére is, hogy az előbb közöltem vele, nem érdekel, ha van már más programja mára, lefagyott a mosoly az arcomról. Először hitetlenkedve pillantottam a bátyámra, majd megjelent a düh is, ami csak még jobban fokozódott, ahogy azt állította, az a normális, ha mindketten járjuk a magunk útját. Én pedig… egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy pont a bátyám fogja ezt mondani egyszer. Olyan volt, mintha egy teljesen más emberrel álltam volna szemben, és nem azzal, akit már 21 éve ismerek. Hogy megbántott-e? Meg, de még mennyire, és ezt az arcomról is tökéletesen le lehetett olvasni, de ebben a pillanatban nem érdekelt. Akartam, hogy Josh tudja, most átlépett egy határt. Lehet, hogy már közel sem volt olyan a kapcsolatunk, mint régen, de ettől függetlenül sem tetszett, hogy ekkora egy érzéketlen seggfejjé vált. Ha mással viselkedett így, az teljesen hidegen hagyott, na de hogy pont velem… Felháborított, nem is kicsit, így az első reakcióm az volt, hogy megfogtam azt tárgyat, ami hirtelen a kezem ügyébe került, és hozzávágtam azt a bátyámhoz – ez jelen esetben egy rongy volt, amivel a szeráfpengéket szoktuk letisztítani.
- Annyira, de annyira egy tapló vagy, mondták már? – vetettem a szemére villámló tekintettel. – Én idejöttem hozzád szép hangnemben, hogy megbeszéljük, mégis mi a fene bajod volt mostanában, erre ezt kapom?! Ezt érdemlem szerinted, Joshua Heallight? A tulajdon húgod vagyok, és nem a kutyád, akivel úgy beszélhetsz, ahogy akarsz! De tudod mit? Engem már nem érdekel ez az egész, menj a dolgodra, és fordulj fel, ha azt akarsz… Úgy sem érdekel téged az, hogy velem mi van és mi sem.. – kiabáltam először a bátyámmal, majd az utolsó mondatom már csak szinte egy morgás volt, ha értette Josh, amit mondtam, akkor értette, ha nem, akkor engem az sem érdekelt.
Mérges és csalódott voltam, ami nem épp egy kellemes egyveleg volt, de persze gondolom ez sem foglalkoztatta a bátyámat. Annyira elvolt a saját világában, hogy senkivel sem foglalkozott közben, ami nem is érdekelt volna túlzottan, ha nem éreztem volna végig úgy, hogy valami rosszban sántikál, hogy ezúttal ő az, aki bajba sodorja magát. Mert lehetséges, hogy némileg igaza volt abban, hogy a felnőtté válás egyik velejárója az, hogy a testvérek kialakítják a saját életüket, és már nem osztanak meg egymással mindent úgy, mint régen, de az, amit Josh művelt, az koránt sem volt normális. Egyik pillanatról a másikra váltott nagyon távolságtartóvá, és emiatt lett nekem olyan érzésem, mintha titkolna valamit előlem. Valami komolyat. És elhatároztam magamban, hogy kerül, amibe kerül, de ki fogom deríteni az igazságot, azonban nem most. Most csak dühös akartam lenni, és ha Josh itt hagyott, akkor kiengedhessem a felgyülemlett feszültséget egy kis edzéssel. Aztán pukkadjon meg egyedül!
Durcás arccal karba tettem a kezemet, majd hátat fordítottam Joshnak, s amikor úgy ítéltem, hogy most már kellő távolságba értem tőle, nemes egyszerűséggel leültem a földre. Ha Josh ekkor még itt volt, akkor majd felnyársaltam őt a tekintetemmel, de ha mondjuk úgy döntött, mégis csak marad még beszélgetni, akkor nem cselekedtem semmit, csak félrefordítottam a fejemet, hogy lássa, egy egyszerű bocsánatkérés ezúttal nem lesz elég.
Bátyóóóó hugme   ● words: 651 ● ©️


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
A kör

Avataralany :
Francisco Lachowski
Kor :
25
Tartózkodási hely :
New York
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Kedd Jún. 27, 2017 11:32 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Evelyn

Emlékszem még mindig tisztán arra, amikor közölte a konzul, hogy el kell hagynunk az árnyvadászok városát, mert a nagybátyánk nem kért belőlünk. Az a pártfordulás fájt, mindig felnéztem a nagybátyánkra, ámbár ritkán láttuk. Az a tudat, hogy elhagyjuk ezt a helyet, ahol születtünk, ahol eddig nevelkedtünk, borzalmas félelemmel töltött el. aztán megkezdődött az életünk az Intézetben és a múltat el kellett engednünk. Az árnyvadászok nem élhetnek a múltjuk csapdájában, ha gyerek, ha felnőtt, ez a szabály, mert különben elvakítanák a fájdalmak és többé hasznavehetetlen volna.
Később megtudtam mi történt a szüleinkkel és a dolgok kezdtek megváltozni. Bár próbáltam a húgom mellett állni, bármi érte vigasztalni avagy vele örülni, ha olyan adódott, egyre csak nyugtalanított a tény, ami a szüleinkkel történt és ez mázsás súlyként nehezedett a vállamra.
Az, hogy elkezdtünk távolodni egymást szükségszerű lett később, mert beálltam a Körhöz,
és ettől csak így tudtam megvédeni, de éreztem, nem fogja annyiban hagyni a dolgot. És mintha mennydörgésből villámcsapás, éreztem a húgom jelenlétét.
Örültem, hogy nem zavarja meg az edzésem, mindig is tekintettel volt erre. Tudja, hogy számomra ez egy fontos dolog és még sosem zavart meg benne.
Lassan kinyitom a szemem és a penge az oldalam mellé hullik a kezemben.
-Szevusz, Húgi. - mosolyodok el, majd visszahelyezem a pengét az állványra és ismét lezárom a fegyver részleget.
-Szívesen beszélgetnék veled, de dolgom van. - vetem oda majd elindulok ki a gyakorlóteremből. Tudom, szinte érzem, hogy nem fogja ennyiben hagyni és a sejtésem ezúttal is nekem adott igazat.
-Evelyn, nem eltávolodtunk, ezt úgy hívják felnőttünk, járjuk a magunk útjait, ez a normális, nem? - tudom, hogy ezzel megfogom bántani, de azt remélem ennyivel lezárja a nagy beszélgetést, mert így is bűntudatom van miatta, nem szándékozom elárulni neki az igazságot. Azonban mindig is értett hozzá, hogy maga jöjjön rá a dolgokra.
Összeszorítom a fogaimat és végül megállok, hogy aztán visszaforduljak felé.
-Jól van, mit szeretnél mondani, halljam. - támaszkodom a falnak, pont úgy nézek rá, mint kiskamasz korunkban, bosszantó fapofával, ezzel mindig először feldühítettem aztán megnevettettem. Mintha fényévekre lenne az az időszak. Számomra Evelyn még mindig ugyanaz a kislány és bár ésszel felfogtam, hogy nő lett, hogy erős árnyvadász, legszívesebben mindentől óvnám. Ezért is hazudok neki, mert ezzel védhetem meg.
Nem tudom mit tehetnék, de ha továbbra is ellenségesen viselkedem vele gyanakodni fog, remekül olvas a sorok között.
Bár még mindig úgy gondolom kissé túloz azzal, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy eltávolodtunk egymástól. Túlságosan kötődtünk egymáshoz, aminek az eredménye, az, hogy titkolóznom kell a nap minden percében amikor a közelemben van.


shadowhunters frpg




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Kedd Jún. 27, 2017 4:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Josh & Ev
Az utóbbi időben olyan sok minden történt, s olyan sok mindenre derült fény, hogy egyszerűen nehéz volt feldolgoznom mindazt. Kezdve onnan, hogy Magnustól végre megtudtam az igazságot a szüleim haláláról, egészen odáig, hogy Aldertree majdnem megöletett minket Simonnal. Persze az utóbbi előbb történt, mint az, amikor Magnusnál jártam, de így, hogy végre ismertem az egész sztorit, már tényleg mindent értettem. Aldertree akkor tényleg azért választott csak engem és Simont arra a lehetetlen küldetésre, mert el akart tenni minket láb alól – ez volt a Klávé módszere. Persze, ha valakivel ezt így közöltem volna, biztos furcsán nézett volna, nem értve, hogy mégis honnan szedek ekkora baromságot, de így volt, éreztem minden porcikámban. A Klávé nem bízott bennem, a szüleim múltja miatt, s ebben az ínséges időkben, amikor Valentine szabad lábon garázdálkodhatott mindenfelé, minden kétes múlttal rendelkező személyben potenciális kémet sejtettek. Ezt normális esetben meg is értettem volna… Nem, mégsem voltam képes megérteni.
Nem értettem, hogy egy szülő mióta határozta meg ennyire a gyerekeit, főleg, hogy nélkülük kellett nekünk felnőnünk. 10 évesen tényleg sok mindennel mérgezhettek volna minket… Meg egyébként is, a szülő bűne az övé is marad, nem száll tovább a gyerekeire, és én soha nem adtam okot a bizalmatlanságra. Legalábbis, mindig így gondoltam. De a Klávé mindenesetre nem így látta, ami azért elég szomorú volt.
A legrosszabb az egészben pedig az volt, hogy eltávolodtunk Joshsal egymástól. Nem tudom, hogy mikor vagy hogy történt, már csak azon kaptam magam, hogy néha napokig nemhogy nem beszélünk egymással, de még csak nem is látom, aztán nem osztottam már meg vele mindent… Régebben ez elképzelhetetlen volt a számomra. Hisz állandóan egymás nyakán lógtunk, pontosabban én Joshén, mindenesetre a tényen nem változtat, hogy folyton együtt voltunk. Mellettem volt az első szerelmi csalódásomkor; amikor először kevertem balhét, ő volt az végül, aki vállalta helyettem a felelősséget és elfogadta a büntetést… Ő volt az én drága bátyám, az egyetlen megmaradt családtagom, akire, amióta csak az eszemet tudom, számíthattam. És tessék, lássék, itt tartottunk most. Kicsit sem örültem ennek, de lassan már tényleg olyan volt, mintha a mi szoros kapcsolatunk csak egy fakó, múltbéli emlék lenne, s mi sem lennénk többek egymásnak egy idegennél. Utáltam ezt az érzést, mert nagyon hiányzott nekem. Épp ezért elhatároztam, hogy kerül, amibe kerül, de ma megtalálom őt, még ha a világ végéig is kelljen kutatnom utána. De szerencsére, nem kellett ennyire elmennem a végletekig, ugyanis hamar megtaláltam a gyakorlóteremben.
Épp egy szeráfpengét fogott a kezében, amikor beléptem a helyiségbe én is. Lépteim halkak voltak, nem akartam ugyanis megzavarni őt. Olyan békésnek tűnt így, mintha maga is eggyé vált volna a karddal, hogy nem lett volna szívem rögtön kirángatni a nyugalmából a hülye kérdéseimmel. Nem akartam bizalmatlankodni vele, mert tényleg szerettem és bíztam benne, még az életemet is gondolkodás nélkül a kezébe adtam volna. Ugyanakkor tagadhatatlan volt az is, hogy valami nem volt rendben vele, és szerettem volna ezt megtudni. Vagy legalább megpróbálni kideríteni. Hisz, ahogy most is így végig néztem rajta, egyre jobban növekedett a rossz érzés a szívemben Joshsal kapcsolatban, mintha valami olyanba keveredett volna, ami nem volt helyes. Kérlek, angyalok, mondjátok, hogy nincs igazam, mondjátok, hogy a bátyám még mindig ugyanaz a személy, akinek én megismertem!
- Josh… - szólítottam őt meg halkan, miközben közelebb lépkedtem hozzá, ezáltal sem hagyva neki kibúvót ez a beszélgetés alól. – Beszélnünk kell egy-két dologról – kezdtem bele, majd mielőtt ellenkezni tudott volna kezdeni, felemeltem az ujjamat, ezzel is csendre intve őt. – Nem érdekel, ha van már valami más elhalaszthatatlan programod, mert akkor kénytelen leszel most kihagyni, és egy kis időt szánni a húgodra is. Mert nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek feltűnt, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól – sóhajtottam fel, majd fürkészően pillantottam bátyám arcára, válaszára és reakciójára várva.
Bátyóóóó hugme   ● words: 613 ● ©️


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
A kör

Avataralany :
Francisco Lachowski
Kor :
25
Tartózkodási hely :
New York
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Hétf. Jún. 19, 2017 12:23 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Evelyn

Érzem ahogy az izmaim szép lassan elérik a tűréshatárt, amelyen túllépve érkezhet a fájdalom, a heves nyílalás, de pont ez az, amire most szükségem van. Még mindig bevillannak a két hete történtek, mintha csak egy filmtekercs volna az egész, egy mocskos szalag tele undorító dolgokkal, ami csak egy beteg elme szüleménye lehet. De nem így van, az a beteg elme Én vagyok és ami ezen a filmen van az mind az Én művem, Én tettem, parancsra, de ezt nem foghatom csupán arra, a kezem magam cselekedett, a kardom az angyali erőmtől villant fel,
a halált én osztottam ki, a parancs a levegőben lógott, de Én döntöttem úgy, hogy teljesítem.
A boxzsák nagyot csattan, ahogy találkozik a betekert öklömmel, még párat, csak még párat osszak ki, ennyi kell, ezt a fájdalmat megérdemlem.
Hallom a fejemben a sikolyokat, kérleltek minket, azt szerették volna, ha életben hagyjuk Őket, de persze ezt semmi szín alatt nem tettük volna meg. Nem mondhatom azt, hogy nem éreztem szégyent magamban azért, amit tettem, de megtettem, ennek ellenére tettem amire utasítottak. Pár hónapja csatlakoztam Valentine köréhez, már akkor tudtam mivel jár mindez mikor vállalkoztam. Az, hogy a Klávé tudja kivel kezdett mindent megér, még azt is, hogy a pokolra jussak, hogy a minden árnyvadásznak kijáró végtisztesség engem ne illessen meg. Nincs nap, hogy a szüleim ne jutnának eszembe, azt is tudom, hogy amit teszek az Ő életük szöges ellentéte, de Evelyn érdekében teszem és, hogy végre a Klávé soraiban olyanok üljenek, akik nincsenek saját testvéreik ellen...
Megreccsen az öklöm és felkiáltok, a francba is, érzem az éles fájdalmat. Páran rám tekintenek, hol aggodalommal, hol félelemmel, na igen, nem vagyok a társaság és a csapatmunka embere és sosem tudják, hogy viszonyuljanak hozzám, amit nem is bánok.
Az, hogy két pályán is játszom megköveteli, hogy legyek tartózkodó mindenkivel szemben, nehogy fény derüljön az árulásomra mindkét csapatnál. Valentine akarta, hogy bizonyítsak, és ezt úgy érette maradjak az akadémián a Klávé hatáskörében és bármit tudok az juttassam el neki. Hogy ebben az elején benne lettem volna? Kicsit sem, de elég meggyőző tud lenni, főleg úgy, hogy tudja, hogy van egy húgom, Evelyn biztonsága pedig mindennél fontosabb. Sajnos, amit bánok is az az, hogy tőle is eltávolodtam, de nem tudok a szemébe nézni, olyankor úgy érzem nem vagyok méltó a saját testvéremhez, a szüleimhez és arra sem, hogy árnyvadász legyek.
Behunyom a szemem és próbálok összpontosítani, az öklömben csillapodik a fájdalom, de azt is jelzi, hogy ezzel a mai edzésnek vége, ami az erőnlétet jelenti.
Eszembe jut pár alkalom mikor az apámmal edzettünk, mindig is a kardforgatás ment jobban, természetes íjjal is tudok bánni, ahogy minden árnyvadász ki van képezve arra, hogy bármit képes legyen fegyverként használni. De a kardforgatás, az amiben átlag feletti vagyok és ha van egy szeráf penge a kezemben akkor verhetetlen vagyok és ezt tudják is nagyon jól.
Szép lassan kiürül a gyakorlóterem, erre vártam, kezembe veszek egy pengét és nézem a tökéletesen megmunkált fegyvert, olyan a kezemben, mint egy végtag meghosszabbítás, szinte egyek vagyunk. Párat suhintok vele aztán alapállásba állok, behunyom a szeme és csak Én létezem és a penge, semmi más. A rúnák hálója beborítja fedetlen mellkasomat, vállam és karómat, az angyali erő rúna a szívem fölött foglal helyett, ott, ahol örökké tiszta maradok, ahová a rút tettek soha nem jutnak el.

shadowhunters frpg




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Szer. Ápr. 05, 2017 10:02 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

sienna & aidan
331 || black beatles || jobb lesz majd  zacsi
Túl laza nap van a hátam mögött, nem kergettem sokáig Ro nyomait, mert nem ment sehova sem. Nem keverte magát bajba, így nem volt szükség rám, és arra, hogy segítsek neki. na nem mintha bármikor is lett volna rám szüksége, és arra, hogy segítsek neki, hiszen amikor legutoljára tettem, akkor is bajba kevertem. Igen, elbasztam, tudom, miattam lett olyan, amilyen, miattam vérfarkas, mert figyelmetlen voltam. Elrontottam, amit még a legbénább ember se vétett volna el, de figyelmetlenné váltam mellette, mert ő jó volt, és elvonta a figyelmem apró beszólásaival, amiket felém intézett. Nem lett volna szabad hagynom, tudom, de nem tudtam összpontosítani, és ha úgy vesszük ez okozta az Ő vesztét. Azt mondjuk a mai napig nem tudtam megfejteni, hogy miért csak megharapta, majd elszaladt. Rám nem támadt, ahogy ő neki sem ártott a vérfarkas, csak megharapta, majd továbbállt, mintha ez lett volna a terve. Oké, lehet nagyon érdekes lehet nekik egy ilyen lényt megharapni, de nem tudom megérteni, hogy abban mi is jó nekik. Számomra ebben nincs semmi logika, vagy relativitás, inkább olyan, mintha tényleg csak ez lett volna a terve, hogy kirántson egyet közülünk, és a saját soraiba állítsa, de annak sem értem a okát. Aztán lehet, hogy csak az zavarta meg, hogy utolsó pillanatban észbe kaptam, és odaléptem, hogy na akkor intézzük el.
Jobb vadész akarok lenni, hiába tanítottak ki, olykor nagyon figyelmetlen vagyok, nem tudom kizárni a külvilágot, de közelharcban jó vagyok, azzal sosem volt problémám, csak a reakcióidőm lassú, mintha ólom súlyok lennének a tagjaimon, vagy az agyam lenne állandóan lefagyasztva. Éppen ezért próbáltam magam gyakorolni a gyakorló teremben, hátha megyek vele valamire, de valahogy nem haladtam előre. Nagyon keveset, de mint már eljutottam erre a következtetésre a közelharc megy, azzal nincs problémám, mert itt minden érzékem az ellenfelemre összpontosul, viszont, ha ilyenkor csapnak tarkón, az megint kimarad persze. Az egyik fordulásnál viszont kirepül a kezemből a bot, ami elrepül, én pedig nagyon félve nézek utána, ki tudja mit tör össze, vagy épp kinek repül neki.



Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Vas. Márc. 05, 2017 1:37 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
|LEZÁRT JÁTÉKTÉR|






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Vas. Márc. 05, 2017 12:33 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Evy & Alec

A várttal ellentétben nem esett olyan nehezemre beismerni, hogy Evelynnek igaza van. Persze, a magam módján óvtam a büszkeségemet, de tudtam, hogy Eve nem az a fajta árnyvadász, aki odadörgölné a fél intézet orra alá a győzelmét - főleg, hogy döntetlen lévén maximum azzal tud csak hencegni, hogy részben maga is vesztett. Másrészt mindketten tisztában voltunk vele, hogy a gyakorlások végkimenetele nem igazán számít. A lényeg úgyis az Intézet falain kívül dől el, arra emlékeznek, amit odakint művelünk a küldetések alatt. Az ott meghozott döntéseink, az ott ejtett hibáink formálják később a nevünket és a társadalmunkban elfoglalt helyünket, nem az, ami a gyakorlóteremben történik. Ettől azért még egy kicsit kínos, hogy csak úgy csorbát ejtett az egyértelmű és ragyogó győzelmemen, de ez számomra is jó lecke a jövőre nézve: sose engedd le a védelmed, még akkor sem, ha a másik fél már a földön van.
Így hát halványan a lányra mosolyogtam, amikor közbeszólt, csupán ezzel az apró gesztussal jelezve, hogy tudom, igen, én is tudom, és szép volt, de azért legközelebb ne játssza ki ezt a kártyát, illetve, ha teheti, ne rajtam.
- De nagy lett az önbizalmad, Heallight... Kiférsz még az ajtón? - öntudatlanul is kiszélesedett a mosoly az arcomon az ugratását hallva. Ritka alkalmak egyike, amikor igenis hajlandó voltam érteni a tréfát. Kár, hogy nekem nincs rögtön kéznél olyan frappáns válaszom, amivel visszavághatnék, mint neki; az én számra nem jön olyan könnyedén a heccelődés. - Ha ilyesmire vágynék, feltétlenül szólok.
Szerettem volna még elodázni egy kicsit az indulást, magamra maradni pár percre a gondolataimmal, ezért nekiláttam a mások által hanyagul ledobált fegyverek összerendezésének. Nem volt nagy kupi, de azt a minimálisat szépen a helyére pakoltam. Azt hittem, Evelyn már elment, ezért meglepett, amikor meghallottam a hangját. Szóval tudja. Bár elsőre nem pontosan értettem, mire gondol, de ahogy szép lassan újra végigpörgettem a fejemben a tanácsát, úgy nyert egyre inkább értelmet. Mintha pontosan belelátott volna a gondolataimba, a félelmeimbe, vagy hogy min csúsztunk el eddig újra és újra Magnussal. Még ha nem is fogtam fel a jelentőségét, akkor is nagyon nagy szükségem volt erre a pár szóra, és ezt az egyet biztosan meg akartam tőle fogadni: semmi munka. Reméltem, igaza van abban, hogy a formaságok és a körülmények nem számítanak, amíg ott vagyunk egymásnak. Elég rózsaszín gondolat, de kétségkívül megnyugtató és a maga módján szép is.
Hálásan odabiccentettem, felesleges lett volna bármi mást összemakognom. Ahogy indult, hirtelen nekem is eszembe jutott valami, szóval még utána szóltam.
- Üdvözlöm Josht!
Nem valószínű, hogy itt leszek, mire megtalálja a testvérét. Várt a munka, várt a rideg, kíméletlen valóság és a láthatatlan ellenfél, amit muszáj volt legyőzni.

itt meg az én mini záróm Smile; köszönöm a játékot!


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Szomb. Márc. 04, 2017 10:46 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alec & Ev
Halkan felkuncogtam, amikor Alec azzal jött, hogy nem jó ötlet megmérgezni a partnert rögtön az első randin. Volt igazság abban, amit mondott, és igazából tényleg nem tudtam elképzelni őt, ahogy a konyhapult mögött áll, fején egy kukta sapkával, testén pedig egy kis virágos köténykével, miközben ő maga épp a hagymát szeleteli – már ez a kép olyan vicces volt, hogy képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról. Na persze nem azért, mert nem tudott főzni, egyszerűen csak annyira nem illett hozzá ez az egész szituáció, hogy alapból hülye ötlet volt tőlem pont ezt felhozni neki, elismerem. De azért megnéztem volna, hogy így serénykedik, csak az Intézet ne bánja meg!
Amikor a következő pillanatban Alec mellettem landolt a földön, elégedett mosollyal fordítottam oldalra a tekintetem, hogy lássam, ahogy foggal-körömmel ragaszkodik a győzelméhez. Igaza volt, némileg, de azért tagadhatatlan volt, hogy ugyanúgy győztem én is. Mert habár megadtam magam, de egy igazi harcban nincsenek szabályok, ergo, ha valaki azt is mondja, hogy feladta, az még nem jelenti azt, hogy tényleg így is gondolja – mint most én is tettem. De mivel most csak egy gyakorlásról volt szó, nem szándékoztam Alec orra alá dörgölni az érveimet, hagytam inkább, hogy ne essen csorba a nagy és neves Lightwood büszkeségen. Teljesen csendben viszont mégsem tudtam maradni.
- Te is tudod, hogy nincs teljesen igazad – vágtam vissza neki egy mindent tudó mosollyal az arcomon, de többet nem fűztem hozzá a témához, mert kinéztem Alecből, hogy leálljon velem vitatkozni arról, hogy miért is nyert ő, és nekem miért nincs igazam – néha meglepően kisfiúsan tudott viselkedni, amivel persze nem volt semmi gond, elvégre ugyanezt én is elmondhattam magamról, hiába voltam már 21 éves. Az ember a lelke mélyén tényleg mindig gyerek marad.
Amikor felém nyújtotta Alec a kezét, készségesen elfogadtam azt, és hagytam, hogy segítsen talpra állni. Nem tagadom, fájt minden porcikám, de jól esett az edzés, ez a kis kikapcsolódás, ugyanis ez ideig elfelejthettem minden nyűgöm-bajomat, amik a bátyámhoz fűződtek. Tényleg nagyon idegesített az, hogy megint nem tudtam róla semmit, csak úgy szőröstül, bőröstül eltűnt, és még csak egy nyamvadt üzenetet sem hagyott, hogy:Drága, egyetlen, mindenkinél jobban szeretett húgocskám,Ev! Dolgom akadt, ne várj az edzéssel. xoxo Josh”. Nem vártam el tőle, hogy minden lépéséről beszámoljon nekem, de azt igen, hogy ha már megbeszélünk egy közös programot, akkor mondja le azt hivatalosan, és ne csak úgy lépjen le, mintha a világon semmit sem jelentenék neki. Hisz a húga voltam! Megállj, Josh, ha legközelebb látlak, kapni fogsz ám rendesen!
- Én is köszönöm, Alec. Egy élmény volt – válaszoltam neki mosolyogva, miközben segítettem összeszedni a botokat. Ami igazából kimerült annyiban, hogy csak álltam és néztem, ahogy a fiú a helyére teszi a két gyakorló eszközt, ugyanis megelőzött abban, hogy megragadjam a sajátomat. Na nem baj, a szándék megvolt, és ez a lényeg!
Magamban persze azért jót mosolyogtam azon, hogy köszöni a jó tippeket, mivel egyiket se állíthattam volna igazán. Mondtam valamit, való igaz, de hogy az a tanácstól messze állt, az is biztos volt, az meg még jobban, hogy jónak nem lehetett volna nevezni. De azért aranyos volt tőle, hogy próbálta menteni a menthetőt, de akkor sem sértődtem volna meg, ha a képembe vágja, mennyire haszontalan vagyok, ha a szerelmi tanácsadásról van szó.
- Menj csak, nekem is meg kell keresnem a bátyámat, nehogy valami bajba keveredjen nélkülem – vigyorogtam rá Alecre, már csak azért is, mert biztosra vettem, hogy ő is tudja, én előbb keverném Josht valami galibába, mint ő saját magát, már csak a természetemből is fakadóan. – Ha esetleg szeretnéd még, hogy elgyepáljalak, akkor tudod, hol találsz meg – tettem még hozzá búcsúzóan, majd most már tényleg befejezve a szórakozást, intettem neki egyet, és megindultam kifelé, hogy a szobám felé vehessem az irányt. Csak egy forró zuhanyt akartam, hogy aztán belevethessem magam New York utcáinak a feltérképezésébe, hátha valahol megtalálom a bátyámat.
Mielőtt azonban elhagytam volna a gyakorlótermet, még egyszer visszafordultam felé, hogy egy utolsó jó tanácsot adjak neki.
- Alec, nem számít, hogy hova viszed Magnust, vagy hogy mit csináltok. A lényeg, hogy együtt legyetek – mondtam neki komoly hangon. – És ne felejtsd el, hogy ne hozd szóba a gondokat, meg a munkát. Elég hangulatromboló – tettem még hozzá. – Jó szórakozást, majd ne felejts el mesélni! – kacsintottam rá, s most már tényleg meg sem álltam a szobámig, hogy a mai napi teendők következő pontjára léphessek: megtalálni Josht.
words: 715 ● ez volna a záróm, találkozunk legközelebb <3 ● ©


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Vas. Feb. 26, 2017 1:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Evy & Alec

Tényleg? Némán üzentem csak Evy-nek a kérdést, magasra vont szemöldökkel, hetyke, kíváncsi félmosollyal. Nem olyannak ismertem, mint aki képes lenne az unatkozásra, vagy egyáltalán élvezné, ha egész héten nem kéne mást csinálnia, mint egy karosszékbe süppedve olvasni. Aztán persze ki tudja, mindezidáig csak egymás jellemének a felszínét kapargattuk, sosem mentünk mélyebbre, mindkettőnknek megvolt a maga dolga, a maga köre, és ez a két halmaz csak egy egész vékony ponton érintkezett egymással. Ebből pedig azt állapítottam meg, hogy Evy szereti maga körül a káoszt, és ha néha megelégeli, akkor is inkább ebben élne, mint nyugalomban. Én inkább a nyugalmat választottam volna.
- Kicsi? - mulattatott a jelző, amivel illetett, hiszen a koromat és a magasságomat tekintve kétféle értelemben is a testvéreim felett álltam. Egyrészt a 190 centit még Jace-nek sem sikerült túlnőnie, másrészt én voltam a legidősebb gyerek a családban, az elsőszülött. Így aztán "kis Lightwood"-ként hivatkozni rám viccesnek hangzott, és rögtön magam előtt láttam Maxet. Na, őt illetné igazán ez a becenév.
Eve meglepett arckifejezését látva egyből megbántam, hogy pont hozzá fordultam ezzel a témával. Izzy annyit cikizett Magnus miatt, hogy nem akartam mindig mindenben hozzá fordulni, más barátom meg nem nagyon volt Jace híján, akitől tanácsot kérhettem volna. S bár elméletben, a fejemben remekül hangzott a kérdés, mégis, valamiért elég kínosan éreztem magam, miután hangosan is kimondtam. Azok után, ami az esküvőmön történt, úgy véltem, az egész árnyvadász világ tud már rólunk, Magnusról és rólam, de abban már nem voltam olyan biztos, hogy tényleg jó ötlet-e hangoztatnom a kapcsolatunkat.
Azt reméltem, Ev inkább elfelejti ezt az egészet, vagy úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna a kérdést. Habár egy szóval sem említettem, hogy rólam van szó, azért elég átlátszóan adtam elő a problémámat.
Értetlenül biccentettem oldalra a fejem. Feladja? Itt valami nem stimmel. Talán ennyivel sikerült elriasztanom? Feljegyeztem magamban az árnyvadászok legfontosabb szabályai közé: soha ne kérj tanácsot a randevúddal kapcsolatban Evelyn Heallighttól, majd tétován leengedtem a botomat. Nagy hiba volt, mert a következő pillanatban eltűnt a bot a markomból, kifordult alólam a talaj és elvágódtam a lány mellett. Pár döbbent pislogás után rájöttem, hogy esésnek még sosem örültem így, mert ez azt jelenti, hogy Evy tényleg képtelen feladni a harcot, illetve hogy nem riasztják el őt holmi szívügyek.
Eve válasza elbizonytalanított azt illetően, vajon tudja-e, hogy Magnusról van szó, és hogy vajon tényleg jó ötlet-e étterembe vinnem. Úgy döntöttem, inkább nem fedem fel a randi partnerem kilétét, és hogy inkább maradok a hagyományos ízeknél: egy hamburger valamelyik sarki árusnál, ahonnét tovább tudunk sétálni a városban, vagy esetleg egy pizzázó Manhattanben.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne már az első randin megmérgezni a másikat - tiltakoztam az otthon főzés ellen. Az Intézetbe amúgy sem hívhattam meg, azt pedig elképzelni sem akartam, hogy az ő lakásán bénázom a sajtreszelőt keresve, miközben kifut a levesnek álcázott vegyi fegyver és odaég a masszává főtt tészta.
- Remélem, tudod, hogy ez már nem ért - tettem hozzá kettőnkre bökve, ahogy egymás mellett feküdtünk a földön. Technikailag beismerte a vereségét és már lefegyvereztem, szóval én nyertem. Az, hogy kigáncsolt, már csak gyenge bosszúként értelmezhető, semmiképpen sem döntetlennek. - Én nyertem.
S lőn, itt a hírhedt Lightwood büszkeség.
Feltápászkodtam a földről és a kezem nyújtottam a lánynak. Ha elfogadta, könnyedén talpra húztam, ha nem, akkor összeszedtem addig az elejtett botot.
- Köszönöm az edzést, Ev. Meg a tippeket is - átmasszíroztam a vállam. Jól esett egy kicsit kiereszteni a gőzt, elfeledkezni a hétköznapi gondokról, a munkáról, és csak úgy lenni. Izmaim kellemes sajgása jelezte, hogy jó munkát végeztünk. - Most már vissza kéne mennem.
Előbb egy gyors zuhanyzás és átöltözés, aztán megkeresem Lydiát, kapott-e bármilyen új hírt az elmúlt fél órában. Csak remélni tudom, hogy semmi fontosról nem maradtam le.


na, hát szépen elgyepáltál baba


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Hétf. Feb. 20, 2017 9:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alec & Ev
- Néha én is ezt kívánom – rántottam egyet a vállamon, ahogy Alec közölte, néha jobban örülne, ha kevésbé lenne akció dús élete.  Ami engem illetett, nem hazudtam az előbbi megszólalásommal, mert tényleg volt már, hogy ugyanez megfordult a fejemben. Nem is feltétlen a démonok miatt, meg hogy mindig volt bonyodalom, amin törhette az ember a fejét, hanem inkább a saját természetem miatt. Tudjátok, amikor naponta többször kevertem balhét, az már számomra is kissé unalmassá tudott válni. A probléma azonban ott kezdődött, hogy hiába fogadtam meg, hogy lesz egy-két nap, amit nyugalomban töltök el, valaki ebben mindig meggátolt, én pedig hiába próbáltam eltűrni a provokációt, minél jobban hallgattam, annál durvább sértéseket vágtak hozzám. Még szép, hogy azok után nem hagytam magam!
Szóval, én ha akarnék se tudnék a mostaninál békésebb életet teremteni magamnak, legfeljebb, ha valami csoda folytán teljesen megváltozna a személyiségem, de ugye akkor már nem is én lennék, annak pedig nincs semmi értelme. Így nem maradt nekem más, mint az izgalom, az adrenalin, meg az akció. De ez így tökéletesen meg is felelt.
- No lám, csaknem a kis Lightwood is beszáll a provokálásba? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, széles mosollyal az arcomon. Őszintén szólva, soha nem láttam Alecet még ilyennek, de nem volt ellenemre, sőt! Nagyon is élveztem, hogy végre ő is felengedett annyira, hogy beszálljon a játékomba, még ha egyikőnk sem érte el a várt hatást a szavaival.
Annyiban azonban igaza volt Alecnek, hogy nem volt szüksége figyelemeltereléshez ahhoz, hogy én óvatlan lépést tegyek. Mert bizony hajlamos voltam én megtenni azt magamtól. Nem azért, mert a gondolataim túl gyakran elkalandoztak harc közben, hanem azért, mert mindig túlságosan beleéltem magam abba. Jellemző volt rám, hogy folyamatosan csak támadok, a védekezéssel annyira nem törődve, és bizony hiába a támadás a legjobb védekezés, ha olyan volt az ellenfelem, aki nagyon jól ki tudta elemezni a másikat, akkor az én gyenge pontjaimat is könnyedén meg lehetett találni, amikről a nagy hévben én is megfeledkezem. Szívás, de ez is előfordul.
Alec következő kérdése azonban teljesen meglepett, és bizony sikerült is vele megzavarnia a koncentrációmat. Ösztönösen összevontam a szemöldököm, miközben azon gondolkodtam, hogy most csak összezavarni akart-e ezzel, vagy tényleg, halálosan komolyan gondolta. Ahogy azonban jobban szemügyre vettem az arcát, rájöttem, hogy az utóbbiról volt szó. Tényleg randi tippeket kért tőlem, amin normál esetben jót nevettem volna. Persze nem a rosszindulatból, csupán azért, mert pont engem talált meg ezzel.
Volt tapasztalatom, hogyne, de nekem általában egyik randim sem ért jó véget, bárhova is mentem az aktuális partnerrel, mert én valahogy mindig megtaláltam a módját, hogy tönkretegyek mindent. Nem azzal, hogy túl sokat beszéltem, vagy hogy baromságokat mondtam, hanem hogy valamilyen úton-módon mindig sikerült balhét keverni... Ó, a régi szép idők!
Mielőtt azonban válaszolni tudtam a fiú kérdésére, jött is a következő támadása, amire figyelnem kellett, így elhalasztottam a tanácsadást, és inkább a sokkal sürgetőbb problémára koncentráltam, amit Alec botjának a közelsége okozott.
Kivédtem az ütését, és ellentámadásba lendültem, miközben fegyvereink a levegőben voltak, azzal azonban nem számoltam, hogy Alec nem fog bedőlni kétszer ugyanannak a trükknek, így az egészet ellenem fordította, én pedig már csak arra eszméltem fel, hogy hangos koppanással ér földet a hátam, miközben a derekamtól a nyakamig fájdalom futott végig rajtam, aminek hatására egy halk nyögés szökött ki torkomon. Mindezt figyelmen kívül hagyva már készültem volna, hogy felugorjak, vagy félreguruljak, és újra talpra kászálódhassak, Alec botja azonban a torkomnak szegeződött, mielőtt bármit tudtam volna lépni, az enyém meg persze nem messze tőlünk hangos koppanással ért földet.
- Jó, feladom, te nyertél – sóhajtottam fel, mivel már nem volt, amit tenni tudtam volna. Vagyis.... éppenséggel volt, remélhetőleg.
Ha Alec elkezdte elemelni botját tőlem, én nemes egyszerűséggel megragadtam azt az egyik kezemmel, és kitéptem a markából, hogy aztán harmadszor is bevethessem ugyanazt a trükköt ellene – hogy kiszántsam alóla a lábait. Reménykedtem abban, hogy a fiú erre most nem számított, és hogy sikerrel járt a tervem, mert így legalább döntetlen lett volna az eredmény, és nekem nem kellene egyedül a földön feküdnöm.
Abban esetben, hogy sikerült kirántanom Alec lábait maga alól, egy elégedett vigyor terült szét arcomon, de ugyanúgy fekve maradtam, mint abban az esetben, ha felsültem a kis akciómmal.
- Szóval olasz kaja? – kérdeztem vissza. – Szerintem az jó ötlet. Feltéve, hogy szereti az olaszt – tettem még hozzá, elvégre az sem olyan biztos. – Ha még egy kezdetleges kapcsolatról van szó, akkor én mindenképp egy kajáldába, vagy valahova ilyen helyre vinném. Vagy, főzhetnél neki otthon is, de az attól függ, hogy milyen típusú személy az, akit el akarsz hívni – magyaráztam Alecnek lelkesen, de minél többet mondtam, annál inkább úgy éreztem, hogy nincs értelme az egésznek, és hogy még mindig képtelen vagyok rendes tippeket adni másnak, főleg ha ilyen dologról volt szó. Talán azért, mert először magamnak kellene tudnom adni tanácsokat.
words: 784 ● ©


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Csüt. Feb. 16, 2017 1:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ev & Alec


Míg arra figyeltem, hogy a vállánál bevigyem a találatot, Eve egyetlen elegáns mozdulattal kirántotta alólam a talajt. Ehhez csak annyit kellett tennie, hogy kirúgja alólam az elől lévő lábamat, melyre a testsúlyom és az egyensúlyom nagy részét helyeztem, aztán onnantól a gravitáció megtette a magáét. Tompítottam az esést, így a "gyalázatosan felnyaljuk háttal a padlót" helyett egy "kevésbé férfias oldalra eséssé" sikerült mentenem a menthetőt, de felnézve megnyugtatott kissé a tudat, hogy legalább a vállát eltaláltam. A csípőmre mért ütését érezve elgondolkodtam azon, mennyivel többet jelenthet számára ez az edzés, mint számomra. Úgy tűnik, élvezi és átadta magát neki, eggyé vált a harccal, míg én inkább csak egyfajta résztvevőnek éreztem magam.
Halvány, kaján mosollyal letámasztottam a botomat, és egy pillanat alatt újból talpon voltam. Nem vettem fel a provokációját, nem azért, mert nem érte volna el a hatását, hanem mert nem szokott csak úgy eldurranni az agyam. A harc számomra nem jelentett extázist, nem váltam függőjévé az adrenalinnak, egyszerűen csak tettem a kötelességemet és védelmeztem azokat, akiket szeretek. Ha egy két méteres, kigyúrt fickó így kötne bele Izzy-be, nekimennék, de Eve provokációjára csak somolyogtam.
- Nem bánnék egy fokkal unalmasabb életet - jegyeztem meg, sután leporolgatva a nadrágomat. A lánynak abban igaza volt, hogy ha nem lennének démonok, a legtöbb árnyvadász nem tudná, mihez kezdjen magával. Mi értelme a gyerekkorunk óta tartó kiképzésnek, ha nincs ellenfél, akin bevethetnénk a tanultakat? Egy időre mégis elegem volt a démonokból, meg a vadászattal járó izgalmakból. Szerettem volna a magánéletemre koncentrálni, csak egy egészen kicsit, hiszen életemben most először mondhattam el, hogy rendelkezem vele. Nem is akármilyennel, ráadásul. Kíváncsi voltam, Evelyn vajon ezt elmondhatja-e magáról, és érdemes lenne-e hozzá fordulnom a kérdéseimmel.
- Nincs szükségem ilyen módszerekre ahhoz, hogy óvatlan lépést tegyél - vágtam vissza pimaszul Ev kérdésére. Ha már ő is provokál, talán nem árthat egy ártatlan megjegyzés, hiszen kettőnk közül inkább ő tűnt forrófejűnek. Ha csak egy kicsit is hasonlít Jace-re, hamarosan úgyis elveszti a fejét a harc hevében anélkül, hogy a megjegyzéseimmel ingerelném. Amúgy meg tényleg csak annyit akartam közölni a dicséretemmel, amennyit közöltem: elismertem a tehetségét. Szeretek nyílt lapokkal játszani.
- Figyelj csak... öhm... Ha először randevúznál valakivel, akivel tényleg törődsz, de a kapcsolatotok elég... bonyolult, hova vinnéd el a városban, ami biztos nem sülne el rosszul?
El sem hiszem, hogy megkérdeztem. Reméltem, nem hiszi, hogy ezzel akarom elterelni a figyelmét a harcról, habár valószínűleg elég jó taktika lenne, sőt, még jobban is járnék vele, ha azt gondolná, csak a koncentrációját akarom megzavarni. Jobb, mintha annak veszi, ami: az egyik árnyvadász társa éppen randitippeket kér tőle.
Aprót biccentettem, inkább csak magamnak, ahogy Evy kivédte az ütésemet. Ezek szerint figyel, szorosan tartja a botot és nem lesz olyan könnyű kiütnöm a kezéből, mint képzeltem. Miután láttam, hogy erővel nem tudom lenyomni, hagytam, hogy visszatoljon orrmagasságig. A következő lépésemen gondolkodtam, amivel előnyt kovácsolhatnék a jelenlegi helyzetből, amikor egy erőteljes lökéssel felütötte a botjainkat. Nem ragaszkodtam foggal-körömmel az enyémhez, éreztem, hogy itt az ideje elengedni. A két fegyver elszállt a magasba, Evy pedig máris átváltott ökölharcra. Ösztönösen befeszítettem a hasfalamat és hátrébb szökkentem, de az ütése még így is betalált, viszont ahogy újból el akart gáncsolni, egy röpke mosoly futott át az arcomon. Kétszer nem dőlök be ugyanannak a trükknek, inkább megpróbálom ellene fordítani: oldalra léptem, és kihasználva, hogy pár pillanatig csak az egyik lába van a talajon, lendületes, söprő rúgást mértem a térdére hátulról, a lábszárammal. Az volt a cél, hogy a hátára vágódjon. Elkaptam a botot, és ha sikerült kigáncsolnom, akkor a torkának szegeztem a végét, egyfajta zárszót adva az edzésünknek. Mint a matt a sakkban.
Ha viszont átlátott rajtam és kikerülte a támadásomat, akkor inkább hátrébb húzódtam, hiszen mindketten újra felfegyverkeztünk.
- Olasz kajára gondoltam. - tettem még hozzá csak úgy mellékesen, kissé zihálva a harctól.





Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Kedd Feb. 14, 2017 12:44 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alec & Ev
- Csak egy mindent tudó mosolyt villantottam Alec felé, amikor közölte, hogy épp bemelegít. Persze, tudtam én is nagyon jól, hogy az igazi harctól messze jártunk még, nem volt szükség a szavai alátámasztása érdekében vállkörzéseket is csinálnia, de ettől függetlenül tovább provokáltam őt. Habár mondani nem mondtam semmit, de arcomról tökéletesen leolvasható volt az üzenetem: Ugyan, Lightwood, kit akarsz becsapni ezzel? Keményebben kell próbálkoznod, mert így még egy mondén is erősebb nálad.
Azért reméltem, hogy nem vette véresen komolyan ezt, mert nem akartam megbántani, csak dühbe gurítani, hogy elveszítse a fejét, és én könnyedén felülkerekedhessek rajta, viszont nem tudtam biztosra, hogy mennyire van érzékeny lelke. Egy dolog az, amit mutat a külvilág felé, és egy másik az, ami a tényleges valóságot takarja. Én viszont már hozzászoktam ahhoz, hogy Joshsal ehhez hasonló, sőt, sokszor ennél jóval durvább sértéseket vágunk egymás fejéhez edzés közben, ami miatt akarva-akaratlanul is kicsúsztak a számon most is.
Magam is meglepődtem, amikor az ütésem hatására Alec botját sikerült oldalra mozdítanom, ennek mindenesetre nem mutattam jelét az arcomon. Ha kevesebb tapasztalattal rendelkeztem volna, simán abba a hitbe ringathattam volna magam, hogy a fizikai erőm és ügyességem messze felülmúlja a fiúét, de olyan sokat harcoltam már a szeráfpengékkel, hogy minden rezdülésből meg tudtam állapítani valamit. Most például azt, hogy nagyrészt a meglepetésnek köszönhetően értem el ezt az apró sikert, éreztem ugyanis, hogy Alec szorosan fogja a botot – ha nem így lett volna, biztosan kiverem a kezéből. Ezt követően azonban már kétségtelenül ügyelni fog arra, hogy stabilabban tartsa fegyverét, elvégre elég egy óvatlan pillanat, és máris pusztakézzel kellene szembenéznie velem.
Dicséretére csak biccentettem egy aprót hálásan, de ezúttal inkább csendben maradtam, és Alec tekintetét fürkésztem félszemmel, míg a másikkal testének mozdulását, hogy időben észrevegyem és kitaláljam, mit akar lépni, majd kivédjem azt, és ha lehetőség kínálkozik, akkor én is ellentámadásba lendülhessek.
Lefegyverező technikáját hárítva lendítettem ütésre a botomat, ám Alec mindkettő csapásomat kivédte az utolsó pillanatban, majd eltaszított magától akkora erővel, hogy simán fel is dönthetett volna, ha nem vetettem volna meg jól a sarkamat a padlón. Ennek köszönhetően csak pár centit csúsztam hátrébb, koncentrációmat azonban nem zavarta meg.
Láttam a felém érkező csapást, gyorsan rájöttem, hogy mit akar cselekedni a fiú, nekem pedig ez alapján kellett döntést hoznom. Fejemben lehetőségek sorát futtattam át másodperc tört része alatt, de inkább a megérzéseimre hagyatkoztam.
Kivédtem a jobb vállamra érkező támadást, majd abban a pillanatban, hogy a botja a bal oldalamon csapódott, egy gyors mozdulattal a sajátommal kirántottam Alec lábait saját maga alól. Közben nem törődtem belém nyilalló fájdalommal, csak kitértem az ellenséges fegyver útjából, és a fiú jobb csípőjére mértem egy erőteljes ütést. Igyekeztem magam persze visszafogni, de ahogy egyre jobban szétterjedt az ereimben az adrenalin, kezdtem én is egyre inkább megfeledkezni arról, hogy csak egy egyszerű edzésen voltam, és nem egy küldetésen, ahol élet-halál kérdése az, hogy az adott ütésemmel képes vagyok-e kettészelni a démont.
- Meglehet – adtam igazat Alecnek, miközben vettem egy mély levegőt, hogy rendezzen szapora légzésemet. Éreztem, hogy a torkom is kezd egyre jobban kiszáradni, ahogy belelendültünk a harcba, de egyáltalán nem volt ellenemre. Ezt társam tudtára is adtam egy széles mosoly kíséretében. – Ami azt illeti, én is mennék már démonokat gyilkolászni. Unalmas az árnyvadász élete nélkülük – magyaráztam neki tovább. Persze az utóbbi időben nem lehetett volna azt mondani, hogy nem volt dolgunk, ez az egész Valentine ügy, a sorozatos támadások, amik az Intézetet érték... Ami azt illeti, szíves örömest kivettem volna én is a magam részét a harcból, a visszavágásból, szerettem volna fajtársaimnak segíteni, elvégre én is ugyanúgy árnyvadász voltam, mint a többiek, de valamiért mindig elutasították a kérelmemet, amikor csatlakozni akartam egy olyan küldetéshez, aminek köze volt Valentinehoz. Az okát nem tudtam, így nem értettem az egészet, elvégre nagyszerű harcos voltam, és könnyen lehet, hogy meggondolatlan és forrófejű, de én is tudtam uralkodni magamon – többé-kevésbé. Na jó, inkább kevésbé, de ez már csak részletkérdés.
Igyekeztem semmi rosszra nem gondolni, de ahogy telt az idő, és vált egyre komolyabbá ez az egész ügy, úgy kezdett el engem is egyre inkább frusztrálni ez a helyzet. Mi értelme árnyvadásznak lenni, ha nem engedik, hogy segítsek?
Mindenesetre inkább elhessegettem a felesleges gondolatokat a fejemből, és újból az előttem álló harcnak szenteltem minden figyelmemet, mert biztosra vettem, hogy Alec nem fogja megvárni, amíg újra minden idegszálammal rá koncentrálok, hanem inkább kihasználja, hogy pár pillanatra leengedtem a védelmemet.
- Azt akarod, hogy elbízzam magam, és egy óvatlan lépést tegyek, mi? – válaszoltam Alecnek újból provokatívvá válva, de valójában jól esett a dicsérete. Legalább egy valaki elismeri a képességeimet. Bárcsak elég lett volna ez ahhoz, hogy engem is belevegyenek a komolyabb küldetésekbe, és ne csak pitiáner démonok után küldözgessenek, mintha kezdő lettem volna!
A botok végül ismét a levegőbe emelkedtek, a helyiség pedig az összecsattanó fegyverek hangjától zengett. Zene volt füleimnek ez, s egyre inkább átéreztem én is a harc hevét, egyre jobban belejöttem a küzdelembe. Hárítottam, kiszúrtam, megint védtem, és ezt így folytattuk, miközben ruhámon egyre jobban átütött az izzadság. Nem mintha ráértem volna ezzel foglalkozni, amikor ilyen nagyszerű ellenfelet sikerült kerítenem magamnak.
Szorosan markoltam a botot, amikor Alec középtájon ráütött. Éreztem abból, ahogy a csuklóimba fájdalom nyilallt, hogy ha nem tartom biztosan a fegyvert, akkor Alec könnyűszerrel kiüti azt a kezemből. Nem hagytam neki. Összeszorítottam fogaimat, ahogy minden erőmet mozgósítottam. Igyekeztem minél feljebb tolni Alec botját a sajátommal, majd amikor nagyjából az orrom magasságába értek, nagyot löktem rajtuk, igazából a levegőbe dobva fel a fegyveremet, ami egy darabig biztosan vitte magával Alecét is.
Mivel nem volt már semmi az utamban, pusztakézzel mértem csapást Alec hasára, majd jobb lábammal ismét kigáncsoltam őt – legalábbis ez volt tervben. Az érzékeim azonban azt súgták, hogy veszélyben vagyok, ezért elperdültem Alectől, kikerülve az esetlegesen felém érkező botot, majd mielőtt a sajátom földet érhetett volna, bal kézzel elkaptam azt.
words: 951 ● ©




A hozzászólást Evelyn Heallight összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 20, 2017 9:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Szomb. Feb. 11, 2017 12:46 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ev & Alec


A magasba szaladt a szemöldököm Evelyn provokatív kérdését hallva, arcomon pedig megjelent egy széles, kaján vigyor. Még hogy a Lightwoodok önhittek! Akik ezt állítják, sosem találkoztak még Evelyn Heallighttal. Az önbizalma előtt valószínűleg még Jace is fejet hajtana. Jace. Nem hagytam, hogy a parabataiom újból kitöltse a gondolataimat, minden frusztrációmat az ütéseimbe irányítottam, mintha a karomon át kivezethettem volna az összes gondomat és kétségemet magamból. Mintha az össze-összecsattanó botok hangja feltölthetett volna érzelemmel. Bármivel. Minden jobb, mint ennyire meggyötörtnek és üresnek lenni. Minden jobb a félelemnél.
- Még csak bemelegítek... - Valóban csináltam pár rövid vállkörzést, míg gyengepontokat kerestem Evy-n. Egész ügyesen védte a testét, látszott rajta, hogy nem az akadémiai tankönyvekből tanult sablonokat idézi, hanem valódi harci tapasztalat áll mögötte. Le mertem volna fogadni, hogy ügyesebben bánik a szeráfpengékkel, mint én. Ahhoz viszont kétségem sem fért, hogy íjjal a kezemben lazán megverném.
Elkerekedett egy pillanatra a szemem, amikor a bot a kezemben kilengett balra. A testsúlyom középről oldalra billent, és ha nem fogtam volna ilyen szorosan a fegyveremet, Evy biztosan kiveri a kezemből. Ezek szerint fizikai erőnek sincs híján, ami figyelembe véve a magasságbeli különbségeinket igazán ügyes teljesítmény.
- Szép! - elismerő biccentéssel díjaztam a mutatványt és átvettem a botot a másik kezembe. Nem akartam felzaklatni a lányt a kérdéssel, egyszerűen csak érdekelt, hol lehet a bátyja. Amennyire dekoncentrált lettem az elmúlt pár napban, azon sem lepődtem volna meg, ha százszor elmentünk volna egymás mellett. Az Evelyn hangjából kicsendülő aggodalom és a bizonytalan válasza viszont nem nyugtat meg. Nem firtatom tovább a témát, valahogy úgy érzem, jobb nem erőltetni. Inkább támadok, még ha a támadásom nem is hozza el a várt sikert, legalább addig is a fegyvereink beszélnek helyettünk.
A botom hegye nagyot koppant a padlón, de kihasználva a helyzetét, orral lefelé ívesen fölfelé ütöttem vele, kivédve a csípőmre érkező támadást. Akár egy golfütés. Nem mintha valaha golfoztam volna. Ehhez kissé féloldalasan kellett fordulnom, így a térdem könnyű célponttá vált Evy számára. Hangosan csattant a bot, ahogy alulról megtámasztottam a csapását, centikre a térdemtől. Rászorítottam a botomra és erőből fölfelé rántottam, megpróbáltam olyan erővel eltaszítani magamtól a lány fegyverét, hogy akár őt magát kibillentsem az egyensúlyából. Ha nem is sikerült akkora erőt belevinnem, mégis újból támadást indítottam ellene, a bot bal végével a jobb válla, majd a jobb végével a bal válla felé ütve, mellkas magasságban, vízszintesen tartva magam előtt a fegyvert.
- Valószínűleg odakint van - hangom akadozott kissé a szuszogástól. Kezdtünk annyira belemelegedni az edzésbe, hogy a légzésem kapkodóvá, egyenetlenné vált, és egyre melegebbnek éreztem az atlétámat. - Küldetésen.
Nekem is odakint kéne lennem. Ez nem Evy ellen szól, de minden pillanatot odakint kellene töltenem ahelyett, hogy az Intézet falai közt fecsérlem az időmet. Mégis hálás voltam a lánynak, amiért eltereli a figyelmemet, amiért szóval tart és elfoglaltságot ad, és így megszabadulhatok pár percre minden mástól.
- Nem igazán szorulsz gyakorlásra - jegyzem meg félhangosan, ahhoz azonban túl büszke vagyok, hogy csak úgy felhagyjak a támadással. Addig fogom folytatni, míg bírjuk szusszal, vagy míg Eve szünetet nem kér. Az ütéseim ugyanolyan erősek és fürgék, a figyelmem egyre kevésbé lankad, ahogy átadom magam a harcnak. Igyekszem határozottan és gyorsan védekezni, de előfordul, hogy Ev botja megbillenti az enyémet, vagy éppen sikerül elérnie, hogy hátratántorodjak.
Jobb kézbe fogom a botot, és egyetlen határozott, erős ütést mérek vele Evy-ére, középtájon, sodró, vízszintes mozdulattal. Tesztelem, mennyire tartja szorosan a fegyvert, és ki tudnám-e ütni esetleg a kezéből, ha elég nagy lendületet veszek.





Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Hétf. Feb. 06, 2017 3:01 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alec & Ev
- Én mindig az vagyok – válaszoltam Alecnek, megengedve magamnak egy önelégült vigyort, de ettől függetlenül árgus szemekkel figyeltem minden mozdulatát, minden rezdülését. Így sikerült elkapnom az apró mosolyát, ami átfutott az arcán, és ugyan szinte rögtön ugyanolyan komor kifejezéssel bámult engem, mint előtte, de most már nem tudott becsapni.
Elégedettséget éreztem, amiért a nagy Alexander Lightwoodot sikerült mosolyra fakasztanom, még ha csak egy rövid időre is. Megértettem teljesen a komorságát, nagyon sok baj érte az árnyvadászokat, az Intézetet mostanában, az ő vállait pedig pláne sok teher nyomta. De örültem, hogy mindez ellenére elkezdte ő is élvezni a harcot, így is, hogy még igazán bele sem kezdtünk. Ez a kis kikapcsolódás neki sem ártott – ebben teljesen biztos voltam.
Láttam a tekintetében, hogy kissé elkalandoztak gondolatai, s már épp én terveztem támadni, amikor ő megelőzött. Összevont szemöldökkel védtem ki a két egymást követő csapását, amiket a vállamra és a csípőmre irányított, aminek hatására Alec hátrált pár lépést, és ismét körözni kezdett körülöttem.
- Csak ennyit tudsz? – Nem bírtam ki, hogy ne provokáljam, habár sejtettem, hogy nem fog fejvesztve nekem támadni ennyitől. Kicsit irigyeltem a hidegvérűségét, hogy még harc közben is képes volt megőrizni nyugodtságát. Ezzel szemben engem, ha nagyon belejöttem már a verekedésbe, teljesen magával ragad a csata heve, és sokszor észre se veszem, ha már véget ért. Most még persze nem tartottunk itt, épphogy elkezdtük ízlelgetni egymást, amit az óvatos mozdulatok is jól tükröztek.
Szemeimmel végig követtem Alecet, ahogy a képzeletbeli kör ívén haladt, és amikor ismét egymással szemben találtuk magunkat, támadásra szántam el magam. Jobbra fordítottam a testemet, a botot pedig magam előtt tartottam. Bal kezemet előrecsúsztattam a tetejére, miközben a másikkal jobban megszorítottam fegyveremet, majd előrelépve a jobb lábammal, s ugyanerről az oldalról egy félkörnek az ívén előrelendítve a botot változtattam a testhelyzetemen.
Gyorsan és határozottan csapódott neki a fegyverem Alecének, aminek hatására az, ha a fiú nem tartotta elég a szorosan a botot, a baloldalra lengett ki. Ezzel a technikával akár el is repíthettem volna a fegyvert, de most első sorban még nem a lefegyverzés volt a célom, csak fel akartam mérni, hogy mennyire biztosan fogja Alec a botot, valamint hogy nekem mekkora erőt kell belevinnem a mozdulataimba ahhoz, hogy kicsavarjam azt a kezéből.
A támadásommal végezve ismét visszaálltam a kezdeti védekező pozíciómba, miközben továbbra is Alecen tartottam a tekintetemet, megelőzve egy túl meglepetésszerűen érkező csapást. Viszont amikor hirtelen rákérdezett bátyámra, akaratlanul is ráncba szaladt a homlokom.
Nem értettem, hogy hirtelen hogy vagy miért jutott eszébe Josh, de igazán nem is számított. Kisimítottam arcvonásaim, és egy nemtörődöm kifejezést vettem fel, leplezve előtte, hogy kicsit azért én is aggódtam bátyám holléte miatt. Egész nap nem láttam én sem, ráadásul nem szólt arról, hogy bárhova is elmenne, holott a mai edzést még tegnap megbeszéltük. Viszont nem akartam, hogy Alec megzavarja a koncentrációmat, vagy hogy összezavarjon a kérdéseivel.
- Ezt én is szeretném tudni – válaszoltam végül neki, megengedve, hogy egy cseppnyi aggodalom kiszűrődjön a hangomból, de több nem. Még magamat is emlékeztetnem kellett arra, hogy Josh is árnyvadász volt, és hogy tudott magára vigyázni. Nem volt szüksége a húga pátyolgatására.
Egyből felismertem, hogy Alec mire készült, így mielőtt a botját be tudta volna akasztani a sajátom és a karom közé, még a levegőben megállítottam a fegyverét, és viszonylag több erőt beleadva a támadásba, letoltam azt bal irányban a föld felé, majd gyorsan elemelve a sajátomat, csapást indítottam az ellenkező oldalon először a csípőjére, majd a térdére.
words: 565 ● ©




A hozzászólást Evelyn Heallight összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 14, 2017 12:42 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Hétf. Feb. 06, 2017 12:31 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ev & Alec

- Mostanában nem kapunk túl sok jó hírt... - Gondterhelten felsóhajtottam, lehunyva egy hosszabb pillanatra a szemem. Szinte reflexből válaszoltam, bele sem gondolva, hogy nem pont Evy előtt kéne panaszkodnom. Pedig tényleg elég kemény hetek állnak mögöttünk, sorra érik az Intézetet és az árnyvadászokat a kisebb-nagyobb csapások. Azt hinném, már készen állok a következőre, pedig pontosan tudom, hogy a rossz hírekre nem lehet eléggé felkészülni. Így hát természetesen örülök, hogy ezúttal Evelyn megkegyelmezett - még ha nem is rajta múlt a dolog.
Nem is tudom, mikor edzettem együtt utoljára bárkivel, aki nem a családomhoz tartozik. Izzy mozdulatait már jobban ismerem, mint a sajátomat, bár azért olykor tud ő is újat mutatni, rá valahogyan könnyebben ragadnak az új dolgok és nem fél rögtönözni, Jace meg... Nem, jobb nem gondolni most Jace-re. Muszáj koncentrálnom. Maradj összeszedett, Alec! Ne ess szét! Mintha anyám hangján csendülnének a szavak a fejemben, ahogy egészen a gyakorlóteremig megállás nélkül magamban mantrázok.
Mivel Evelyn nem tiltakozott, a gyakorlóbotokhoz léptem, és rövid mérlegelés után leemeltem két hosszban és súlyban megfelelőt. Kérés nélkül odadobtam az egyiket a lánynak, a másikat pedig megpörgettem magam előtt, szokva a tapintását, a hosszát, a súlyát. Kellett pár bemelegítő mozdulat, hogy érezzem, biztosan fogom, akkor pedig elindultam Ev felé. Szó nélkül megkerültem, végig rászegezve a tekintetemet, és egész felsőtestemmel felé fordulva elhátráltam a gyakorlótér közepéig. Nehezen tudtam elfojtani a mosolyomat, a harcias pillantását és védekező állását látva akaratlanul is felfelé rándult a szám sarka. Csak egy szívdobbanásnyi időre engedtem, hogy a derű átsuhanjon az arcomon, utána rögvest visszabújtam a kívülről komor és kifejezéstelen csigaházamba.
- Milyen magabiztos vagy ma, Heallight.
Az én gondolataim viszont még mindig máshol jártak. Enyhe bűntudatot éreztem, amiért itt múlattam az időt egy lánnyal ahelyett, hogy Jace-t keresném, vagy Valentine-t, vagy démonokra vadásznék, vagy Lydia mellett lennék, vagy...
Gyors és megtervezetlen mozdulattal lépek ki Evelyn felé. Szerencsére az évek alatt berögzült és kemény munkával magamra szedett rutin vezeti a testemet, szemben agyam kapkodó utasításaival, így anélkül is tudom, mit kell tennem, hogy végiggondolnám. Szemből támadok a lányra, közepes erősségű, közepesen gyors ütéseket mérek rá hol az egyik, hol a másik oldalról, a válla és a dereka magasságát váltogatva. Ha sikerült mindegyik találatomat kivédenie, akkor elhátrálok pár lépést, remélve, szusszanhatunk egyet. Egy képzeletbeli kört rajzolok Eve köré a földön, és annak az ívén sétálgatok körülötte, tartva a biztonságos távolságot.
Nem fáradozom üres fecsegéssel vagy viccelődéssel, de persze ha ő beszél, figyelek és válaszolok. A következő lépésemen gondolkodom, hol és hogyan kéne támadnom, hacsak a lány nem előz meg és nem kényszerülök védekezésre.
- Hol van Josh? - bukik ki belőlem hirtelen, mintha csak most eszmélnék rá, hogy Evelynnek van egy bátyja is, akit nem mellesleg elég rég nem láttam. Érdekes módon kettejük közül a lánnyal mindig is több időt töltöttem, mint a fivérével, de azt tudtam, hogy a maguk módján közel állnak egymáshoz. Megszoktam, hogy gyakran együtt vannak.
Ha Evelyn nem támadott még, akkor újból felé léptem. Ezúttal nem akartam rá találatot mérni, hanem a lefegyverzés volt a cél. Megpróbáltam egyetlen szúrással beakasztani a botomat a karja és a bot közé, hogy aztán lendületesen megcsavarva kiverhessem a kezéből a botot.




believer; technikailag kicsúsztam a mából, de azért reag~


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Vas. Feb. 05, 2017 6:16 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alec & Ev
Felkuncogtam azt látva, ahogyan Alec kezdeti homlokráncai kisimulnak, s izmait is hogyan lazítja el, miután hallotta a kérésemet. Nem értettem, hogy miért kell egyből a legrosszabbra gondolni, de Alec már csak ilyen volt. Biztosan a vezetők átka ez – jegyeztem meg magamban, még mindig jókedvűen mosolyogva az előttem álló fiúra.
- Valami rémhírre számítottál, mi? – vigyorogtam továbbra is, nehezen ejtve ezt a témát, de tény és való, hogy aranyos volt ez a reakciója. – Ne aggódj, ha rajtam múlik, tőlem nem fogsz ilyeneket hallani, legfeljebb rólam, de tőlem nem – tettem még hozzá egy vállrándítás kíséretében. Bár azért reméltem, hogy nem kerül sor arra, hogy Alec fülébe jusson az egyik balhém híre. Valahogy úgy gondoltam, hogy ez egy kellően rossz jel lett volna, ami azt jelentette volna, hogy nagy bajt kevertem, valamint hogy a következmények is igen komolyak lesznek. Nem igazán kívántam erre a sorsra jutni.
- Igen, képzelem mennyire – forgattam meg szemeimet mindent tudóan, de semmi rosszallás nem tükröződött hangomban. Igazából magamban még jót is szórakoztam rajta. Alec vicces volt a maga módján, még ha sokszor túl komoly, túl szőrszálhasogató, és túl savanyú tudott lenni. De ő így volt tökéletes. Meg egyébként is, nem rendelkezhetett mindenki olyan balhés természettel és heves vérmérséklettel, mint én. Elképzelni nem tudtam, mivé válna a világ csak ilyen emberekkel.
- Oké, akkor negyed óra múlva. Itt várlak – biccentettem egy aprót, majd azt figyeltem, ahogy Alec sarkon fordulva elindul Lydia irodája felé a folyosón. Amikor már kellő távolságba ért tőlem ahhoz, hogy semmiképp ne lássa, mit csinálok, mosolyogva megcsóváltam a fejem, miközben még mindig azon mulattam, ahogy először reagált. Evelyn, a rémhírek hozója. Vicces. Inkább Evelyn, a rémhírek okozója. Az utóbbi sokkal inkább passzolt hozzám, meg kell hagyni.
Miután kellőképp kiszórakoztam magam ezen a gondolaton, nekiálltam inkább bemelegíteni. Alec nem tűnt nyápicnak, és olyannak sem, aki félvállról venne egy nő árnyvadászt. Persze bokán is rúgtam volna, ha így tesz, de épp ezért nekem is komolyan kellett vennem őt. Hiába volt szó csak egy kis gyakorlásról, nem igazán szerettem veszíteni, ha pedig mégis rosszul áll a szénám, akkor tenni szoktam arról, hogy ne adjam meg magam a másiknak könnyen. Ha harc, hát legyen harc!
Éreztem, ahogy a vérem egyre jobban felpezsdül a harc gondolatától, és már alig vártam, hogy a partnerem visszaérkezzen, hogy aztán végre nekiláthassunk. Így amikor végeztem a bemelegítéssel, és Alec még nem érkezett meg, képtelen voltam megülni a fenekemen, vagy megállni egy helyben. Muszáj volt fel-alá sétálgatnom.
Az arcomon virító mosoly kiszélesedett, amikor megláttam Alecet közelíteni a gyakorlótér felé. Már nagyon bele akartam kezdeni. Izgatott voltam, és ezt nem is lepleztem.
- Nagyszerű – válaszoltam neki, majd őt követve beljebb mentünk. Nem volt különleges elképzelésem arról, hogy mivel vagy hogyan gyakoroljunk, így amikor láttam, hogy megindul a gyakorlóbotok felé, hagytam, hogy így tegyen, s csak karba tett kézzel vártam rá.
Ha Alec két botot vett ki, egyet nekem, egyet magának, s az egyiket felém dobta, azt könnyedén elkaptam a jobb kezemmel, egy széles, harcias mosolyt dobva felé. Azonban ha nem tett így, én is odamentem, s magamnak vettem ki egyet, amit aztán megpörgettem a kezemben, hogy teszteljem a fogását.
Immáron bottal a kezemben felvettem egy kényelmes távolságot Alectől, és beálltam egy védekező pozícióba, miközben arra vártam, hogy ő is felkészüljön a harcra.
- Gyerünk, Lightwood, mutasd, mit tudsz – szólaltam meg harciasan mosolyogva Alecre, miközben erősen fókuszáltam a mozdulataira, a lélegzetére, valamint a tekintetére is, hogy azokból olvassa előre kitalálhassam, mit szándékozik lépni.
words: 565 ● ©




A hozzászólást Evelyn Heallight összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 06, 2017 3:00 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Szomb. Feb. 04, 2017 12:05 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ev & Alec

Túl sok a teendő, túl kevés az idő. Jó lenne megállni egy pillanatra és kikapcsolni, de úgy érzem, nem tehetem meg. Még szerencse, hogy Izzy kézben tartja az esküvői előkészületeket és minden apró-cseprő szervezési nehézséget gond nélkül kezel, mert ha azzal is nekem kéne foglalkoznom, milyen színű virágcsokrok díszítsék a szertartás helyszínét, rövid úton bekattannék. Lydia legalább megpróbálja kivenni a maga részét belőle, de a Klávé őrült parancsai után rohangálva neki sincs sokkal több ideje vagy energiája ezzel foglalkozni. Meg tudom érteni.
Bár elég sokat beszélgettünk mostanában a munkáról, jó lenne kicsivel több időt eltölteni vele. Úgy érzem, az esküvő előtt illene többet tudnom róla, a gyerekkoráról, meg olyan dolgokról, amikről a jegyespárok szoktak beszélgetni. Nem mintha lenne erről bármi fogalmam. Kedvenc étel, kedvenc szín? Mire allergiás? Nem kéne tisztáznunk pár alapvető kérdést, mielőtt megházasodunk, mint például mikor van a másik születésnapja, mi a leendő anyós kedvenc édessége, meg ilyenek? Olyan esetlen vőlegénynek érzem magam - nem, valójában a probléma ott kezdődik, hogy szimplán csak esetlennek érzem magam. Az esküvői hangulat egyáltalán nem ragadott még magával, szinte fel sem fogtam, hogy vőlegény lettem. Elfelejteni persze nehéz lenne a tényt, hisz Iz folyamatosan a nyomomban van és a legénybúcsúval zaklat.
Komolyan, mintha lenne időm vagy kedvem ilyesmire.
Miközben az egyik küldetésről visszatért árnyvadász beszámolóját hallgatom, azon gondolkodom, hogy fogom és felborítom az orrom előtt lévő asztalt. Kedvem lenne apró darabjaira törni valamit. Kialvatlannak érzem magam, frusztráltnak, kiszipolyozottnak. Már ahhoz is önuralom kell, hogy egyáltalán lélegezzek. Nem maradt elég türelmem elfordulni a problémáim elől (Jace, Magnus, a saját vágyaim, a szüleim akarata, a Kehely, a rendetlenkedő alvilágiak, nem, Izzy, nem érdekel, milyen színű öltöny megy a szemem színéhez), ahhoz meg végképp semmi, hogy szembenézzek velük.
Így hát amikor a jelentéseket tartalmazó mappával a kezemben elindultam Lydia irodája felé, a gyakorlóterem előtt elhaladva akaratlanul is megtorpantam. Itt aztán bőven lenne mit bűntetlenül püfölnöm. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy talán este lejövök pár órára gyakorolni, aztán már indultam volna tovább, amikor megütötte a fülemet egy ismerős hang. A nevemen szólított, hát érdeklődve felé fordultam, és egyből megpillantottam Evelyn közeledő alakját.
- Evelyn. Mi történt? - A homlokom egyből ráncba szaladt. Megpróbáltam felkészíteni magam egy újabb rossz hírre, még több problémára. Éreztem, hogy a feszültség alattomosan újból elkezd egyre feljebb kúszni a gerincem mentén, fel a tarkómig. Pattanásig feszült minden idegem, a kezdődő fejfájás első jelei fenyegetőn hasítottak a fejembe. A lány ötletét hallva némileg ellazult addigi merev tartásom, felengedtek a vállaim és megengedtem magamnak egy apróbb sóhajt is.
- Ezt el kell vinnem Lydiának. Életbevágóan fontos - feleltem, meglengetve az orra előtt a mappát. Na jó, talán túloztam egy kicsit, de annál drámaibbá tettem vele a folytatást. - Utána éppenséggel ráérek. Negyed óra múlva?
Ha rábólintott az ajánlatra, akkor kurta biccentéssel sarkon fordultam és folytattam az utamat a folyosón. Miután leadtam a mappát, felsiettem a szobámba átöltözni. Fekete melegítőnadrágot és fekete atlétát választottam, aztán már siettem is vissza a gyakorlótérre. Menet közben csináltam pár könnyebb bemelegítő mozdulatot. Kár lett volna alábecsülni Ev képességeit, nem akartam abba a hibába esni, hogy nem veszem őt elég komolyan. Az ember nem nézne ki belőle sokat, de épp olyan árnyvadász, akárcsak a húgom.
Ez persze nem azt jelenti, hogy tudna bármi újat mutatni.
- Itt vagyok. Kezdhetjük.
Pár öles lépéssel elértem a megbeszélt helyszínt. A tekintetem Evelynt kereste, mielőtt még a gyakorlóbotokért indultam volna, hacsak ő nem talált ki a távollétemben valami más módot az edzésre.




xxxx; notes; others


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Pént. Feb. 03, 2017 4:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alec & Ev
Furcsán üresnek hatott az Intézet, ahogy a folyosóin sétáltam végig. Hozzászoktam már ahhoz, hogy ha nem is egyszerre húsz emberrel, de eggyel legalább összefutok, ahogy egyik helyiségből megteszem az utat a másikig. A mai nap azonban különlegesnek volt mondható e tekintetben – sehol nem volt egy lélek sem.
Némileg furcsállottam a helyzetet, főleg, hogy az okát sem tudtam. Könnyen előfordulhatott, hogy sokunkat valami nagyobb szabású küldetésre küldtek ki, illetve mások meg lehet, hogy vagy a szobájukban kuksoltak – mint August szokta -, vagy épp a város utcáit járták. Mindenesetre különösebben nem foglalkoztatott ez, nem frusztrált az egyedüllét, hiszen így legalább biztosra vehettem, hogy nem találkozok össze egy idiótával sem, aki felhúzhatna. Mondjuk, kicsit viszketett már a tenyerem, szívesen verekedtem volna egy jót, elvégre az elmúlt 24 órában ez kimaradt az életemből, ami rekordnak számított nálam.
Ahogy ez tudatosult bennem, nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e, vagy borzadjak el azon, hogy milyen problémás alakká váltam. Inkább csak megráztam a fejem, hogy elhessegessem a felesleges gondolatokat a fejemből, mielőtt azon kezdtem volna el agyalni, ezúttal milyen balhét tudnék keverni. Egy-két személyt szívesen megszívattam volna, de inkább letettem erről, és tartottam magam az eredeti tervhez – egy kis gyakorlás soha nem árt egy árnyvadásznak.
Ezért hát folytattam az utamat a bátyám szobája felé, hogy megkérjem, eddzen velem. Legnagyobb döbbenetemre azonban nem volt a hálóhelyiségében. Csak összevont szemöldökkel álltam az ajtóban, ahogy végigfuttattam tekintetemet a teremben, hátha valahol mégis csak megpillantom Josht, de csak az üresség fogadott.
Egy lemondó sóhaj hagyta el ajkaimat.
Ha a szobájában nem volt, akkor ötletem sem volt, hogy hol kereshettem volna még, elvégre bárhol lehetett. Csak felesleges időpazarlásnak tartottam, hogy felbolygassam az egész Intézetet vagy az egész várost utána. Persze, megtehettem volna, hogy felhívom, de inkább nem akartam zavarni, bárhol is legyen. Biztosra vettem, hogy nem dobná fel túlságosan a húga hívása, és nem akartam teljesen rátapadni, mint egy pióca. Találok én magamnak más edzőpartnert!
Sarkon fordultam, és becsukva magam mögött az ajtót, inkább egyből a gyakorlótér felé vettem az irányt, hátha összefutok ott valakivel, akit be tudok fűzni egy kis gyakorlásra. Ha pedig egy olyan személyt találok, akivel nem épp rózsás a kapcsolatom, még jobb!  Csak azt ne felejtsem el, hogy egy gyakorlásról van szó, és nem kellene a szart is kiverni belőle.
Úti célomhoz érve azonban csak Alecet láttam. Na, nem mintha gondom lett volna ezzel! Bírtam Alecet, még ha néha nem is értettem egyet vele, de összességében nem ápoltunk rossz kapcsolatot egymással. Egy könnyed (könnyed?) gyakorláshoz azonban tökéletes volt partnernek, ráadásul nem volt túl sokszor lehetőségem összemérni képességeimet az övével – az árnyvadász társaim erőviszonyait viszont jobb szerettem tudni arra az esetre, ha együtt küldenek ki egy küldetésre, mert akkor az alapján tudtam én is terveket szőni.
Igazából harc közben szerettem fejjel menni a falnak, nem épp az a taktikázó típus voltam, de hát ezt senkinek sem kell tudnia.
- Alec! – léptem oda a fiúhoz egy széles mosollyal az arcomon. Tökéletesen le lehetett olvasni rólam, hogy nemcsak egy baráti csevejre vágytam, hanem egészen más céllal érkeztem, de nem is állt szándékomban leplezni ezt, elvégre, semmi olyat nem akartam, ami esetleg Alec ellenére lehetne. – Ráérsz most egy kicsit? – kérdeztem tőle oldalra döntött fejjel, várakozóan pillantva rá. – Ha esetleg van egy szabad perced, na jó, igazából egynél jóval több, de a lényeg, hogy ha nincs semmi életbe vágóan fontos dolgod, akkor edzenél velem egy kicsit? – Igyekeztem szépen nézni a fiúra, hogy ezzel is sikerüljön meggyőznöm, habár tudtam, hogy ő nem az a fajta, akit szép mosollyal rá lehetne venni bármire is. Így csak reménykedni tudtam abban, hogy beleegyezik, mert ha nem, akkor biztosan halálra untam volna magam, és valami rosszaságon kezdtem volna el törni a fejem. Ami nekem nem lett volna feltétlenül rossz, de annak már sokkal inkább, aki ezúttal a célkeresztbe kerülne.
words: 620 ● ©




A hozzászólást Evelyn Heallight összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 05, 2017 6:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Hétf. Dec. 26, 2016 5:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Játék Zárva!


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Csüt. Dec. 22, 2016 9:04 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to my little sister: Izzy
Jó ideje először tartom mgam kész arra, miszerint a gyakorló pályára lépjek és leverjem Izzy-t. Testvéri szeretet volna ez?; nem hinném, pusztán a vezető ösztönök vezérelnek, kötelezségem fenntartani a családom nevét, ugyanakkor arról sem illő megfeledkeznem, hogy az első gyermek vagyok és Izzy a kishúgom. Na de ez miért is tartana vissza voltaképpen attól, hogy a földig alázzam? Hiszen egy testvéri párharc sosem árthat és jelen esetben pont szükségem is van egy kis fizikai munkára, amelyre megfelelő a harc.
Megint csak én szabom az időpontot, ami nem más, mint dél; ennek több oka is van, az egyik nemes egyszerűséggel, hogy nincs is egészségesebb, mint étkezés előtt sportolni; a másik pedig ennél is egyszerűbb: ismerem magam, tudom, hogy ha délben nem tudok elszabadulni a kötelezettségeim fogságából, akkor soha. A papír munka végeztével tehát nem a jól megérdemelt ebédemért sietek ezúttal, hanem a szobámba vonulva öltözök át, felszerelésként megfelelőnek vélem a terepre felvett nadrágomat és ingemet; ha a hétköznapokon jó, mikor bármikor jöhet egy démon aki ne adj Isten rám támad és meg kell ölnöm, akkor most is megleszek ebben. A telefonomra pillantok, mikor meglátom az időt zsebre dugom azt és sietős tempóval indulok a gyakorlóterem felé. Megérkezve nyugtázom, hogy Izzy-nek még nyoma sincs, tehát nem késtem el. Laza időmből csippentve néhány percet elmegyek még a fegyvertárhoz is, kivenni két botot, amivel gyakorolhatunk. A későbbiek folyamán megteszi már a szeráfpenge is, de most egyenlőre formába kell magamat hoznom. Régen voltam terepen és gyakorolni sem igen van időm, de azért egyszer-kétszer beszorítok egy jókora püfölést az életembe. Ahogy a harc, az sem árt meg.
Kis idő múltával a szemem sarkában vélem felfedezni a ma is igazán kihívó ruhában megjelenő húgomat, amin már meg sem lepődök az utóbbi 3-4 évben. Ami kell, az kell, Izzy pedig nagyon is jól tudja mi kell a férfiaknak és hogy mivel szerezheti ezáltal meg azt ami kell. Azt az információt, vagy éppen azt a palit magának. De azt hiszem ezért nem kell, hogy szégyelljem, nagyon is büszke vagyok rá és arra amit elér nap, mint nap.
Félre söpörve a gondolataimat mélyen beszívom a levegőt, majd kifújom és Izzy felé nyújtom az egyik botot.
- Ideje neki látni az edzésnek. - Felpattanok a székről amire még a botokkal ültem le és mindjárt harci állásba is vágom magam, a saját botomat Izzy felé szegezve. Jobb lesz ha felkészül a vereségre, gondolom és el is vigyorgom magam rajta. 


from Alec Lightwood
Tárd ki a szíved • My sister, my little sister.. • ©redit


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Pént. Dec. 16, 2016 9:40 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Játék Zárva!


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
•• zoey deutch
Tartózkodási hely :
•• new york
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 12.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Pént. Aug. 19, 2016 9:09 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

from Cissy
•• Duele el corazon ••
Próbálok felejteni, avagy túl lépni a dolgokon amik az életemben eléggé balul sültek el, de eddig nem igazán sikerült, pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy a múltam ténylegesen a múltam legyen és ne legyen része a jelenemnek. Nehéz bevallanom magamnak is ugyan, de valamilyen szinten muszáj igazat adnom Jake-nek, igaza volt abban amit még a DuMort hotel előtt található parkolóban mondott. Apánk sokkal többször bántotta őt ez tény és való, és néha még most is beleborzongok, hogy hogyan nézett ki egy-egy éjszaka a teste... Engem szerencsére békén hagyott, csak lelkileg próbált megtörni, de nem sikerült neki, álltam a sarat, de Jake... Őt kegyetlenül bántotta, a gyomrom görcsbe szorul most is, ha belegondolok, hogy hogyan nézett ki egy-egy verés után, mikor bementem a szobájába leápolni a sebeit. Apánk kedvenc fenyítő eszközei közé tartozott az öv csatos része, azzal bántotta nagyon sokszor a bátyámat. Én pedig nem tehettem semmit, csak a szobámban ültem össze kuporodva az ágyamon, a hátamat a hideg falnak döntöttem és sírtam. Sírtam, mert pokoli életünk volt, meg volt tagadva tőlünk az árnyvadászoknak járó kiképzés, anyánk halála után pedig testi és lelki bántalmazásoknak voltunk kitéve, de egyikünk sem szólt a rendőröknek. Én nem mertem, Jake pedig... Jakeről pedig fogalmam sincs, hogy miért nem szólta zsaruknak. Szó szerint szép lassan apánk kivert a bátyámból minden fajta emberi érzelmet. Egy idő után már nem igényelte a segítségemet, a bántalmazás után semmi érzelem nem látszódott az arcán, semmi ami arra utalhatott volna, hogy éppen hogyan van, egy idő után pedig már én sem foglalkoztam vele. És így nőttünk fel, így romlott meg a testvéri kapcsolatunk... Mára már csak ismerősökké váltunk, mintha nem is lennénk családtagok, mintha nem ugyan az a vér csörgedezne az ereinkben.

16 évnyi kiképzés maradt ki az életemből, ezért örülök annyira annak, hogy Dimitrivel és Maxel is ugyan csak tudok gyakorolni. Mindig bennem volt az, hogy a legjobb akarok lenni és ezt most sincsen másképp, csak éppenséggel folyton van valami ami eltereli a figyelmemet. Most ugyan csak a múltam és a családi hátterem az ami elvonja a figyelmemet a harcról, a gyakorlásról, épp ezért is jó annyira, hogy terepre még nem küldtek ki, mert tuti végezne velem rögtön egy démon.
Nézem ahogy Max oda sétál mellém és kiveszi a kezemből a tőrt. Ismételten rossz vagyok, nem tudok tisztességesen figyelni, nem tudom rendesen a figyelmemet a gyakorlásra összpontosítani.
Szavaira bólintok, majd sóhajtok egyet és kizárok minden külsős tényezőt, minden problémát az agyamból, és támadok. Egyszer ütni próbálok, aztán rúgni.

to Max
•• aww ••©️









you are strong, kind, and adaptable. Constantly moving forward, you change with the times and you don't get caught up in the past. You have a nurturing soul that shows compassion to outcasts and the less fortunate.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem ₰ Pént. Aug. 19, 2016 7:41 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Cissy x Max

Power and control
Egy újabb nap, ami úgy tűnik, mehet a levesbe. Nem kifejezetten zavarja, ha nincs démonveszély a mondénok között, ahogy az sem, ha az intézetben látszólag nyugodt az élete, de valahogy nem az az ücsörgő, és várakozó típus. Éppen ezért iktatott be gyakorlást mára is, aminek nem tudja, ki örül igazán, ki nem. De egy biztos: meg fog történni. Pár napja a Klávé kérdezősködött, mivel úgy tűnt, akadnak jelentések, amik nem tiszták számukra és szabálysértésekre gyanakodnak. Szerencsére Max meghúzza magát, vagy legalábbis elég jól fedezi a tevékenységeit, amik néha túllőnek a célon. Tehát nem igazán van mitől tartania.
Görnyedt tartás, szinte milliméter pontosan számított terpesz és suhintások. Erősen koncentráló, már-már elveszett kék tekintet az, amivel a gyakorlóterem közepén éppen találkozni lehet. Max a szokott kis gyakorlatait végzi és finomítja, miközben arra vár, hogy edzőpartnere végre mutasson is valamit és elkezdődjön egy kicsit komolyabb munka. Bár néha úgy van vele, egyedül fejlődik eleget, ezek az alkalmak mégis vonzzák, és mikor másokkal készül, talán még a saját fogásain is javíthat. Letéve az éppen a kezében lévő tört felvont szemöldökkel szól oda Cissynek.
- Nem.
A szava egyértelmű, már a fogás is bajosnak tűnik neki. Egyetlen árnyvadászra sem jelentette még ki egyből soha, hogy reménytelen, de mióta New Yorkba jött, többek esetében is megfordult ez a fejében. Itt viszont szimplán csak valahogy úgy látja a lényegtől áll egészen távol. Odasétál hozzá, egy lépésnyire tőle megáll, majd kiveszi a lány kezéből a fegyvert. Elvigyorodik, leteszi azt maguk mellé. Majd széttárja karjait.
- Támadj meg, meg kell próbálnod sikeresen megütni, rúgni vagy amilyen kreatív dolgot éppen kitalálsz. Három percet kapsz. Fogd fel úgy, mint egy tesztjét az eddigi gyakorlásainknak, csak ezúttal a puszta kezed és a fejed van veled.
Adja ki egyértelműen az utasítást. Majd a szemébe nézve áll szilárdan, és készül rá, hogy elhajoljon, vagy kitérjen a próbálkozások elől. Max egyáltalán nem tart tőle, hogy ez rögtön sikerülne a lánynak, hiszen ő maga elég rutinos, de tüzet akar látni, azt, amit párszor már megpillantott benne egy-egy edzésen, mikor földre vitte, vagy éppen csak a pengeél egyik végén ő volt, a másikon a lány.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gyakorlóterem
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Vissza az elejére Go down

Gyakorlóterem
1 / 2 oldal
Similar topics
-
» Játékgép terem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: