Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Yersinia
Yesterday at 12:22 am

bejegyezte  : Jennyfer Lucasso
Pént. Aug. 10, 2018 5:41 pm

bejegyezte  : Lily Herondale
Szer. Aug. 08, 2018 9:37 pm

bejegyezte  : Lily Herondale
Szer. Aug. 08, 2018 9:26 pm

bejegyezte  : Daimon
Szer. Aug. 08, 2018 12:30 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Kedd Aug. 07, 2018 4:55 pm

bejegyezte  : Sara Ravenscar
Vas. Aug. 05, 2018 10:08 pm

bejegyezte  : Gabriel Sinclair
Szomb. Aug. 04, 2018 11:00 pm


erre barangolok


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Cheviot-hegység



Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Kedd Jan. 10, 2017 7:52 pm
Játék Vége!


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Csüt. Dec. 01, 2016 10:27 am
Connor & Emma

852 szó *-*

A barátkozás sose tartozott az erősségeim közé, bár valójában remekül meg voltam nélküle. Amúgy is mennyi példát látni arra, hogy azok szúrnak hátba, akiket béna módon a barátaidnak hittél. Nekem bőven elég volt az, hogy tudtam, van egy igaz barátom. Tudtam, hogy Cissy sose árulna el és hogy vele tényleg egy életre szól ez a barátság.
Azonban minden nap, mikor egyedül sétálok végig az egyetem folyosóin, érzem, hogy hiányzik valami. Talán nem kellene ilyesmikre vágynom, mégis azon kapom magam, hogy szüntelenül mintha keresnék valakit azokon a folyosókon. Mert azért tényleg jó lenne, ha nem egyedül kellene végigcsinálnom ezt a pár évet. Ha nem kényszerből kerülnék be idegenek közé egy-egy csapatmunkára, hanem ténylegesen lenne valaki, akivel szeretnék együtt dolgozni. Bár azt nem tudom, képes lennék-e annyira megnyílni valakinek, hogy felfedjem előtte a kilétemet. Igaz, ha a szívem mélyén ennyire vágyom arra, hogy barátaim legyenek, akkor nem ártana Connor-ral kezdenem. Hiszen többször kellett már egy csapatban dolgoznunk ugyanazon a beadandó dolgozaton, ráadásul pontosan tudom róla, hogy miféle is valójában. Így ő biztosan nem ítélne el engem sem amiatt, hogy én sem az emberek táborát erősítem. Ő talán meg tudná érteni.
- Az a jeti, igen. - Még egy halk nevetést is hallatok, mikor meghallom a "nagylábas dolgot" kifejezést tőle. - Húú! - Ezt olyan hangsúllyal mondom, mint amikor valaki szellemként kezd el huhogni; bár esetünkben inkább arra vonatkozik, hogy milyen dolgoktól "fél" Connor. - Ha már rémtörténetek és szóba hoztad az ágy alatt rejtőző szörnyeteget... Neked mi a mumusod? - Ez meg egészen egy Harry Potter-es kérdésre sikeredett. Következőleg meg kérdezhetném, mi lenne a patrónusa... Na pont ezért mondom, hogy nem tudok barátkozni. Béna vagyok, hülye kérdésekkel.
A hajtűs incidenst hamar túllépem a csokis keksszel és szerencsémre Connor se akad fenn rajta, hanem hagyja, hogy elsodorják az események. Mondjuk bárhogy megmagyarázhatnám a szituációt. Mondhatnám, hogy finnyás vagyok és nem érek olyan dolgokhoz, amik előbb egy másik ember hajában voltak. Ez még hihető is lehet, csak el ne felejtsem.
- Ez így igaz. És néha a nagy farkas sem akarja megenni Piroskát. - Mosolyogva nyújtom felé a zacskót, hogy vehessen magának kekszet. Bár az előbbi hasonlaton kicsit tovább kuncogok halkan, mint az előre sejtettem volna. De be kell vallanom, egész jól jött ki, ezért - tudom hülyeség, de - valamennyire büszke voltam magamra. Sose hittem volna, hogy megközelíthetem a szórakoztató társaság jelzőt, erre tessék. Vagy csak szerintem volt aranyos, helyzethez illő hasonlat?
A mosolygásom akkor hagy alább, mikor meglátom, hogy Connor szaglászni kezdi a süteményt. Homlokomon összefutnak a szemöldökeim, s kérdő pillantásokat vetve a fiúra, így szemlélem végig az eseményeket. A hümmögését hallva égnek emelem a szemeimet és enyhén megrázom a fejem. Biztos csak szórakozott velem.
- Ha feszült vagyok vagy valami miatt nem tudok aludni, akkor sütök. De most már legalább tudom kinek passzoljam le azt a sok kaját. - Halkan mondom, inkább magamnak, mint neki, de csupán azért, mert beszéd közben rájövök, hogy ilyeneket én nem szoktam magamról mesélni. És talán most sem kellene, amúgy se kíváncsi rá senki. Bár lehet nem kellene meglepődnie, ha valamelyik reggel kap tőlem egy tortát, függetlenül attól, hogy van-e születésnapja vagy sem. Anyu is és Cissy is már herótot kap ettől a sok édességtől, úgyhogy egy kicsit mást is kellene idegesítenem velük. És talán Connor lenne a megfelelő "áldozat".
- Váó, ezt nem is tudtam. - Nem mintha, olyan sok dolgot tudnék róla, de ez az egy speciel tényleg meglepett. Na persze nem jobban, mint amikor megjelent előttem farkasként. - És szerettél itt élni? Nem vágysz vissza ide? - Automatikusan jönnek a kérdések, bár valószínűleg semmi közöm sincs hozzájuk. Aztán amint megkérdezem, rájövök, hogy én nem is válaszoltam az ő kérdésére. Mondjuk néha direkt figyelmen kívül hagyom, hogy mások mit kérdeznek, de esküszöm, hogy ez most nem az az eset.
- Én egyébként még sose tettem ki a lábam New Yorkból. Szóval nem, még itt sem jártam. Bár ha már ide jönnék, inkább mennék városnéző túrára, mint a hegyekbe. - Tényleg jobban örültem volna, ha mondjuk megállunk Londonban és ott töltjük a hétvégét, minthogy buszozgatunk még össze-vissza, hogy aztán faházakban aludjunk az erdő mélyén. Cissy azt mondta, nézzem a jó oldalát a dolgoknak. Ennek akkor az lenne, hogy házakban fogunk aludni és nem sátrakban? Hm, talán, de az ötlet akkor sem tetszik.
A busz hirtelen lefékez, szinte mindenki előre dől a nagy lendülettől; én is a bal kezemmel támasztom meg magam az előttem lévő ülésben. - Ez meg mi volt? - Teszem fel a költői kérdést, bár nem hiszem, hogy a sofőrön kívül bárki más válaszolni tudna rá, igaz, hogy ezt is maximum csak Connor hallhatta. Kinézek az ablakon, s eléggé furcsa, különös érzés lesz úrrá rajtam. Félreértés ne essék, nincs semmiféle szuperképességem, ami jelez, ha valami nem oké, csupán a tipikus és hírhedt női megérzés, radar kapcsol be és amiatt válok olyan nyugtalanná is.
- Te nem érzed, hogy valami nagyon nem okés? - Elkapom a karját, míg felteszem a kérdést, de elképzelhetőnek tartom, hogy ezek után őrültnek fog nézni. De akkor is furcsa megérzésem van és tapasztalataim szerint nem is szokott jó vége lenni az ilyesminek. Vagy nem kellene a falra festenem az ördögöt?


bocsi, amiért késett! :$


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Hétf. Nov. 28, 2016 8:53 am

Nehéz volt nekem mindig is barátkozni, egyszer sikerült csak, annak is végeszakadt eg, ideje. Hogy miért? Hát mondjuk úgy, hogy sajnos eléggé elszakadtunk, mikor az egyetemre jöttem, hiszen ő másfele ment, én is másfele mentem, aztán pápá barátság. Hiányzik? Igen, mármint a társasága hiányzik, hogy tudjak vele beszélni, minden elmondhassak neki, és tudjam, hogy teljesen megbízhatok benne. Ez hiányzik, a feltétel nélküli bizalom, valakiben, aki csak úgy van, ha kell, ha nem, olykor az idegbajt kapom miatta, máskor meg az életem adnám érte. Devon pont ilyen volt nekem, egy olyan barát, akit imádtam, és egy ideig igyekeztünk mindketten tartani a kapcsolatot, de hamar megszakadt, sajnos a távolság a barátságokat is szét tudja csapni pillanatok alatt. Mondjuk itt az egyetemen nem is kerestem magamnak embereket, nem akartam senkihez sem kötődni, és még most sem akarok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lenne szükségem olyan emberekre, akikkel legalább beszélgetni képes vagyok. Nem vagyok én olyan rossz társaság, ha jó kedvemben kapnak el, ha nem akkor a legszarkasztikusabb énemet szokták kapni, ami lehet, hogy bunkó dolog, de ha nincs kedvem, akkor nincs kedvem, baromira nem kell erőltetni.
Oké, idióta magyarázatom van, tudom, az emberek nem szoktak csak úgy hatalmas farkassá változni, sőt, ez a legritkább dolog, előbb lesz belőlük hatalmas zöld Hulk, minthogy farkas, de nem tudtam jobb magyarázatot adni. Valahogy nem megy ez nekem, mármint igyekszem értelmes mondatokat összerakni, de egyszerűen nem megy. Olyannak érzem magam, mint egy rossz szerelmes tini, aki a nagy Ő-vel beszélget, a kiszemeltjével, akinél még az is csoda, ha hozzászól. Persze nem ez az oka, de valami ilyesmi van benne, a lányokkal nehezen találom meg a közös hangot, mindig félek, hogy hisztiben törnek ki.
Viszont az a mosoly, az tényleg melegséget hoz, nem azt a fajtát, hogy itt helyben össze akarok olvadni, csak jól esik, hogy sikerült egy igazi mosolyt csalni az arcára, amellett, hogy a segítségét is felajánlja. Azt hiszem áldhatom az eget, hogy nem olyan, mint akik előttünk vannak.
A tábortüzes téma jól indul, tetszik a szarkazmusa, hiszen én is szívesen használom ezt az eszközt, így egy rossz szavam sem lehet, de nem is lenne. - Még szép! Főleg ha szóba jön a jeti, vagy mi az, a nagylásbas dolog, meg a mumus az ágy alatt. Az a legrosszabb. - ijedség jelenik meg az arcomon, de elmosolygom a dolgot, ezek pont nem olyan ijesztőek, megnézném a többiek mit kezdenének velem, ha épp farkas alakban kóricálok, vagy akkor, ha egy igazi démonba futnának bele, akár abban a pillanatban, mikor egy árnyvadász a vesztét okozza. Olyan sok rosszabb dolog van, de ők ezektől félnek.
Az ezüst hajtűs dolog fura, mármint érzem, hogy fura, pontosan nem tudom miben fura, de fura, valami hatodik érzék bekapcsol, de menőbb lenne, ha a pókösztönöm kapcsolna be, de én nem pókember vagyok sajnos, csak egy csúnya nagy farkas. És valami van Emmával is, valami fura, nem tudom mi, de az, és ki akarom deríteni, viszont bajt sem akarok okozni azzal, hogy én felkutatok mindent ezért az információért. Ha szeretné elmondja, igazából csak ezt tudom mondani, bár annyira nem ismer, hogy bármilyen titkát felfedje. Így inkább foglalkozom azzal a csokis kekszel, amit felhoz, kajára sose mondok nemet, nagy farkas vagyok, kell a táplálék.
- A külső sokszor csalóka. Shrek sem olyan rossz alak. - vonok vállat egy mosollyal az arcomon, majd mikor felém nyújtja a zacskót kiveszek belőle egyet. Egy ideig csak nézem, majd meg is szagolom, de ez nem azért van, mert nincs jó illata, csak Emma agyát akarom vele húzni, de végül csak beleharapok. Számat a csokis íz azonnal betölti, én pedig egy elégedett hümmögést hallatok. - Ez nagyon jó lett, megtartom a cukrászt. - eszem tovább a sütit, miután kifejeztem, hogy mennyire finom is lett. Komolyan, anyám is süthetett volna ilyet.
Nagy lakmározásom közepette követem a tekintetét, majd megingatom a fejemet, de csaj a falat lenyelése után szólalok meg. - Igen, mármint pont erre nem, de Londonban és a közvetlen területén igen. - válaszolok neki az ajkaimat megnyalva a süti után. - Te jártál már erre? - nem tudom miért, de nagyon érdekel a válasza, megszeretném ismerni, ha már itt vagyunk, és olyan sokszor egy csoportban is vagyunk.
- Nem, itt éltem Londonban az egyetem előtt, de az itteniek annyira nem érdekeltek, így költöztem. - vonok vállat, nem hatott meg engem annyira ez a dolog, sosem illettem be annyira oda, még akcentusom sincs, szóval jobb nekem New York, na nem mintha oda beillenék, de mindegy. - Az egyetem miatt vagy ott, vagy te mindig is ott laktál? - ha már egy kicsit rendes vagyok, akkor ismerkedem, de csak ha valaki elég szimpatikus számomra. Az már más kérdés, hogy ez neki jó, vagy sem.

Emma && Connor


get away with murder



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Szomb. Nov. 26, 2016 11:58 pm
Connor & Emma

708 szó *-*

Annyira figyelek a lélegzetvételeimre, mintha az életem múlna rajta. De mindig ezt csinálom, hogyha kikerülök az én aranyos és drága, hőn imádott komfortzónámból. Az egyenletes légzésre való törekvés segít koncentrálni és nyugodtnak maradni, ami jelen esetben különösen jól jön. Hiszen alapjáraton nem vagyok éppen egy kedves személyiség, akivel mindenki szívesen töltené az idejét, sőt. Ha lehet, inkább elfordulnak tőlem. Mondjuk ez nem volt mindig így... mikor elkezdtem az egyetemet, még simán leszólítottak, beszélgetést kezdeményeztek, ismerkedni próbáltak velem. Azóta viszont megismertek és tudják, hogy nem szeretem a fölösleges bájcsevejeket. Valójában mindig is csodáltam, hogy Connor még nem kért új társat, ha egy-egy órán mellé osztottak be a közös csoportmunkára. Őt valahogy nem érdekelték a rólam szóló pletykák. Vagy lehet azt sem tudja, hogy engem áldanak a vörös démon jelzővel? Ó, ezen mindig olyan jót mosolygok. Így neveznek, de ha tudnák a kis tudatlanok, hogy démonok valójában léteznek, rögtön más lenne a felállás. Talán még kedvesnek is tűnnék a szemükben. Mondjuk soha nem vallanám be, de igazából eléggé zavart ez a kéretlenül kapott becenév. Nélkülük is mérges voltam a származásomra, holott soha, semmit se tehettem ellene. De alvilági vér csörgedezik az én ereimben is, úgyhogy a démoni jelző kifejezetten találó volt. Persze csak ötven százalékban.
A magyarázására csak bólogatok, bár legszívesebben hozzá fűzném, hogy a farkassá változást én eddig kifejezetten ritka dolognak hittem, de inkább hagyom, hogy ez gondolat szintjén megmaradjon a fejemben. Nem kellene rossz kapcsolatot kialakítanom az egyetlen olyan emberrel ezen a buszon, aki egyáltalán hajlandó szóba állni velem.
Ám mikor megköszöni a felajánlott segítségemet, különös dolog történik. Az előbbi tettetett mosoly helyére egy apró, halvány, ám annál őszintébb mosoly kerül. Nem tudom, miért ajánlottam fel neki ezt a lehetőséget, bár igazából én is abban reménykedem, mint ő, azaz jobb volna, ha nem kellene élnie vele. De sose lehet tudni. Egy idegen országban vagyunk, számunkra kicsit sem szimpatikus emberek vesznek körbe minket, úgyhogy valójában bármi megtörténhet. És ez egy kicsit aggaszt is engem, ha őszinte akarok lenni.
Tetszik, hogy kihallotta a szarkazmust a hangomból, mikor a horrortörténeteket említem. Még egészen halkan el is nevetem magam, mikor meghallom a kérdését. - Hú, de. Rettenetesen. De gondolom te is félsz tőlük, ugye? - Elviccelődöm a helyzetet, de teljesen komoly pillantásokat vetek felé, csak hogy megmaradjunk ennél a "játéknál". Váó, ha ezt Cissynek elmesélem... Biztosra veszem, hogy büszke lesz rám. Senki, soha nem sejthette, hogy tudok minden hátsó szándék nélkül kedvesen és játékosan viszonyulni valakihez. Ez történelmi pillanat, annyi szent.
A jókedv hamar eltűnik, amikor az előttem ülő lány megzavar a hajtűjével. Egyébként ki hord ma még hajtűt egyáltalán? Már magán ezen a tényen nehezen tudok csak túllépni, nemhogy azon, hogy az a szerencsétlen ékszer még színtiszta ezüstből is készült. A kis magánakciómat Connor is látja, de szerencsére nem fűz hozzá semmilyen kommentárt, aminek kifejezetten örülök. Igazából annyira nem ellenkezem az iránt, hogy felfedjem előtte a valódi kilétemet, tekintve, hogy én is tisztában vagyok az övével, de talán nem itt és most kellene megejteni egy ilyen beszélgetést. Szerencsére a keksszel könnyen el is felejtjük a témát, így az megemlítésre sem kerül. Mosolyára mosollyal felelek, aminek következtében egy kicsit meg is fájdul az arcom. Nem szokásom ennyit mosolyogni, de esküszöm, hogy most nem játszom meg magam. Különben is hogy ne mosolyognék, mikor a keksz hallatán ilyen arccal néz rám?
Kihúzom a táskámból a zacskót, amire összehúzott szemöldökkel tekintek le.
- Ööö, finomabb lesz, mint amilyennek kinéz. - Eléggé összenyomódott, s annál is furcsábban néz ki, de azt legalább garantálhatom, hogy finom. Felé nyújtom a zacskót, hogy kivehessen magának egy kekszet és közben kíváncsian figyelem a reakcióját. Abszolút nem lepődnék meg azon, ha undorral az arcán inkább visszakozna és mégsem kérne belőle.
Tekintetemet az ablakra emelem, hogy kikukucskáljak a tájra. Na nem mintha tudnám, hogy merre járunk és még mennyi utat kell megtennünk. - Te jártál már itt korábban? - A kérdés kibukik belőlem. Érdekes, hiszen másokat nem szoktam kérdésekkel bombázni, mellette meg szinte nehezen tudok csöndben maradni. Hm Cissy tényleg büszke lesz...
- Egyébként New York-i vagy? - Jó, most inkább kiveszek magamnak is egy kekszet és harapok belőle, csak hogy ne jártassam feleslegesen a számat és ne hangozzak úgy, mintha vallató szobán ülnénk. Kicsit most egyébként megijedtem magamtól, mert tényleg nem szokásom ennyit beszélni, érdeklődni, ismerkedni. Biztos az európai levegő teszi.


remélem tetszik :3


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Pént. Nov. 25, 2016 10:11 am

Nem vagyok kedves alak, sőt rendes sem, ha emberekről van szó, vagy bármilyen lényről, az alvilágiakkal sem vagyok jóban, egyedül talán Noah az, akivel nincs rossz kapcsolatom, de miért is lenne, ha már egy a sorsunk, segítsük egymást benne. Másokkal nem igen szoktam fogllkozni akkor sem, ha mondjuk rendes alakok, és egyébként jól meglennénk velük, de ilyes fajta nem vagyok. Nehezen barátkozom attól függetlenül, hogy nem vagyok antiszociális, egyszerűen csak nincs kedvem ahhoz, hogy megkedvelek embereket, aztán lebukok, és jön a rinyálás. Jobb esetben arról, hogy ő is az akar lenni, csináljunk belőle ezt, a rosszabbikban, hogy távozz tőlem torzszülött, remélem a pokolban égsz el, és ilyenek. Aranyosak az emberek, úgy megsimogatnám egyeseket a fogaimmal, de nem vagyok gyilkos természetű. Igazából nem lenne velük bajom, sőt, én lennék normális, mint ők, de nem tudok. Ha nem képesek elfogadni azt, hogy valaki másabb, sose lesz olyan, mint ők, és ők sem lehetnek olyanok, akkor nem tudok barátkozni. Nem is kell lehet, jobb magamban lenni, az megbízhatóbb, a hátamat meg valahogy védem majd.
- Értem, mondjuk szerintem ez mindenkivel megesik, ez nem jelenti azt, hogy el is kell fogadni, csak hogy nem túl ritka dolog. - és megint, valamit túl magyaráztam, nem tudom miért csinálom, nem szoktam ilyen lenni, most meg, egyszerűen képtelen vagyok egyetlen értelmes és nem túl magyarázott dolgot kibökni. Barátkozni próbálok, nem tudom, hogy azért, mert nem voltam túl rendes, amikor neki mentem volna, vagy azért mert tényleg megakarok vele ismerkedni, azon kívül, amennyit már megtudtam róla a beadandók alatt.
Kapok egy mosolyt, tudom, hogy nem teljesen őszinte, azt is tudom, hogy jelenleg ez a legjobb, amit csak kaphatok, így ennek is örülök. Bár én tényleg igyekszem, nehezen megy, de igyekszem, hogy kedvesnek tűnjek, magam sem értem milyen okból próbálkozom ezzel. - Ez jól hangzik, de remélem nem lesz rá szükség, azért köszönöm. - nem tudom miért rendes velem, eddig sosem mentek köztünk simulékonyan a dolgok, most meg már abban is segítene, hogy kiéljem a farkasomat. Jelenleg nem lesz telihold, ezért nem félek annyira, hogy a farkas részem meg akarja mutatni magát, de minden megtörténhet, ha felfokozott idegállapotba kerülök.
- Az szuper. - bólogatok, és nem tudok erre már mit mondani, emellett ezt annak veszem, hogy ő sem szeretne már beszélgetni velem. Lehet nem így van, de én annak veszem, így csendesen újra nekidőlök az üvegnek és figyelem, ahogy a táj elhalad mellettünk, eleinte még látok épületeket is, majd kisebb házakat, aztán ezek mind eltűnnek, és a dombok veszik át a helyüket, ahogy egyre feljebb haladunk a hegyhez.
- Hallottam. Csak nem félsz tőlük? - hangomban hallani, hogy tudom mire gondolt, kihallottam a szarkazmust a hangjából, és én sem gondolom komolyan. Biztos vagyok benne, hogy azok után, ami aznap a sikátorban történt, eg, ilyen nem fogja megijeszteni, akkor sem tűnt ijedtnek, nem tudom miért nem, de még sikítani, sem sikított, ezzel dobbentve le igazán engem. Nem tudom mi van vele, és hogy, de olyan más, mint itt sokan, az illata is erősebben tölti be az orromat, mint másé.
A lány samponjának illata sem csapja meg úgy az orromat, ahogy szokta, Emma illata elnyomja azt is, de érzékelem, hogy leesik a hajtű, még a hangját is hallom, és pontosan tudom hova esett, de nem hajolok érte, ahogy Emma sem. Fejemet oldalra döntve várom, hogy most mi lesz, de nem mozdul, nem veszi fel, hanem átrugdossa a székek alatt, amit megértenék, ha kicsi lenne a hely, de annyi bőven van, hogy lehajoljon és felvegye. Akkor miért nem teszi azt? Fura, borzasztóan fura, és rá kell jönnöm arra, hogy mi a fene folyik itt, ezt most nem hagyom elsiklani.
- Jól hangzik, és ha te azt mondod, hogy ízelene, akkor biztos ízleni is fog. - mosolyt varázsolok az arcomra, a kajára sosem mondok nemet, arra nem is szabad, így azt hiszem gond nélkül megpróbálok átsiklani most azon ami történt. Nem tudom meddig fog tartani smíg kitalálom, hogy pontosan mi más rajta, de ki fogom deríteni, tudni akarom.

Emma && Connor


get away with murder



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Csüt. Nov. 24, 2016 9:28 pm

Connor & Emma

Őszintén állíthatom, bármennyire is különösen hangzik, hogy nem szeretem az embereket. Nem szeretem, ha sokan vesznek körbe, ha állandóan beszélnek és vihognak. Cseppet sem találom őket szórakoztatónak, s ezért olyan vicces a sors fintora, hogy minden áron egy akarok lenni közülük. Nem mintha valami furcsa betegségben szenvedhetnék, amiből ha kigyógyítanak, megszűnök tündérnek lenni. Pedig jó volna. Lehet ezt nevezni a fajom elárulásának, de valójában ez sem érdekel. Hiszen milyen életem lesz így? Tíz évenként költöznöm kell majd, nehogy a körülöttem lévők rájöjjenek, hogy nem öregszem? Forduljak el mindenkitől, ne szerezzek barátokat, mert egy nap úgyis elveszítem majd őket? Mondjuk ezen az úton legalább jól haladok, hisz Cissy-n kívül senkim sincs. És nem igazán érzek késztetést arra, hogy változtassak ezen. Bár Connor erőteljesen feszegeti ezeket a határokat, igaz, a tudta nélkül. De legalább Ő sem ember, s bármennyire érdekes is, ez valahogy nálam jó pontnak számít. Habár máshogy kellett volna reagálnom a bocsánatkérésére, ezt már most látom. A csoda pedig, ami az arcára kiül csak még jobban biztossá teszi a gyanúm.
- Maradjunk annyiban, hogy velem is előfordul, hogyha valami bekattan, akkor a józan, emberi énem nem annyira tudja kordában tartani a cselekedeteimet. - Halkabb hangszínben beszélek, bár a többiek így is jobban nyüzsögnek és ezerszer inkább foglalkoznak az okostelefonjaikkal, minthogy minket hallgassanak. Már csak azt kellene megfejtenem, miért is beszélek neki ennyire őszintén és nyíltan a kilétemről. Konkrétumot még mindig nem mondtam, mégis éppen eleget, hogy annyit azért leszűrjön én sem ember vagyok éppen. Már ha tudja, hogy az ő "fajtáján" kívül még mások is vannak szerény kis otthonunkban.
Mosolyára mosollyal felelek, igaz lehetne némiképp őszintébb, de ez egyelőre nem megy. Idővel biztos jobb lesz, tekintve, hogy a legutóbbi találkozásunk ellenére is őt tartom a legnormálisabbnak és legszimpatikusabbnak a többiek között. - Hát, ha kezdenéd "rosszul" érezni magad, csak szólj. Remek ál-hisztériát tudok csapni figyelemelterelésként, míg te kidühöngöd magad. - Ez furcsa: nem szokásom kedvesnek lenni, főleg nem egy majdnem idegen sráchoz. Bár a jelenlévők közül még mindig őt ismertem a legjobban, köszönettel a közös házi dolgozatoknak és tantermi ülésrendeknek.
- Én teljesen jól vagyok, köszönöm. - Túlságosan rövidre zártam a kérdést, de nem láttam értelmét még tovább beavatni őt a gondolataimba. Így is túl sokat fecsegtem már, ami szintén nem volt szokásom. Habár az is igaz, hogy nem kellene néma csendben végig ülni a hátralévő utat. Különös késztetést érzek arra, hogy újra kérdezzek valamit, de hosszas tanakodásba torkollik a gondolatmenetem. Megrántom a vállam, mintegy ezzel jelezve a tudatomnak, hogy megadom magam, s ahogy esik, úgy puffan alapon kérdezek.
- Hallottad, hogy este lesz tábortűz? Biztos lesznek rémtörténetek is. Milyen izgalmas... - Remélem kiérzi a szarkazmust a hangomból. Szerintem ketten együtt tudnánk olyanokat mesélni, amitől a többiek aludni se tudnának, de ebbe inkább nem mennék bele.
Az előttünk ülő, szőke hajú lány úgy dobálja a haját, mintha valami sampon reklámban szerepelne. Mondjuk különösebben nem érdekel, de kiesik a méregdrága hajtű a hajából. Rögtön hátra fordul, s kedvesen megkér, hogy adjuk vissza neki, de én nem mozdulok. Újgazdagék egyetlen lánykájának hajtűje ugyanis szín tiszta ezüstből van. Ha mást nem, legalább ennyi leckét megtanultam: mi, tündérek nem vagyunk jóban az ezüsttel. Ahelyett, hogy lehajolnék érte és bájos vigyorral az arcomon átnyújtanám neki, inkább óvatosan rugdalva a székek alatt odapöccintem a lábához. Na, az ő kedvence se leszek, bár nem is vágyom rá. A kérdés inkább az, hogy ismerve Connor "származását", mindebből mit szűrt le. A témát viszont terelni kellene...
- Kérsz csokis kekszet? Barátnőmmel sütöttük, biztos ízlene neked is. - A táskámban kezdek kutatni a keksz után, csak hogy teljen az idő és ne kelljen felvennem vele a szemkontaktust. Ez mind túl sok. Túl sok információt csepegtettem el, s már most azon aggódom, vajon hogy fogom mindezt megbánni később. Mert nyilvánvalóan meg fogom, egy ilyet nem úszhatok meg egy "nyugi, a titkod nálam biztonságban van" kijelentéssel. Olyan csak a filmekben van. Mi viszont nem abban vagyunk, hanem egy nyamvadt osztálykiránduláson.




Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Csüt. Nov. 24, 2016 8:38 am

Nem akartam ezt vállalni, de a tanár nem engedte, hogy bárki is lemondja, mert szerinte ez egy fontos műveltségi dolog. Nem lett volna pofám azt mondani neki, hogy kihagynám, így muszáj volt lenyelnem ezt a békát, és csendben elfogadnom a sorsomat. Az osztály olyan furcsa a számomra, idegen, és kellemetlenül is tudom érezni magam a közelükben, de mély levegőt kell vennem és elviselnem őket. Sosem tudtam pontosan mi bajom van az emberekkel, de azt mindig is tudtam, hogy más vagyok, emiatt sokkal nehezebb is velük kapcsolatot tartanom, mert csak az jár a fejemben, hogy ártani tudok nekik, fájdalmat okozni, sőt meg is tudom ölni őket, ami még rosszabb. Attól, hogy egy lényem tökéletes vadász, az orra lekőrözi az összes vadászkutyát, a halássa is kifinomultabb, attól még én is idebent vagyok, és nem akarok ilyen szörnyű dolgokat tenni, mert tudom mi helyes, és mi nem.
Az például nem volt helyes, higy szerencsétlen lányt majdnem megtámadtam telihold idején, nem akartam, sőt, az agyam végig azt diktálta, hogyha megteszem, akkor vége, mindennek, az ösztönök mégis hajtottak, és nem tudtam parancsolni nekik, amint nyomnak vélték az illatot. Tagadhatatlan, hogy az csábító, de ettől függetlenül nem törhetek rá valakire azért, mert az illata oda vonzott. Igazából nem is kaja illat volt, ha mondhatok ilyet, valami sokkal édesebb, és megenni nem is akartam, de azt sem tudom mi lett volna, ha nem fogom vissza magam.
Most pedig itt ül mellettem, tudom, anélkül, hogy kinyitnám a szemem, hogy egy pillantást vessek rá, és nem tudom mit mondjak neki. Egy bocs, hogy majdnem vacsora lettél nem elég, egy bocsi csoki sem, de még ha virágot adnék neki, az sem. Mégis valamit mondanom kellene neki, akkor nem mondtam, nem volt időm, de borzasztó meglepő, hogy nem akadt ki annyira, mint amennyire számítottam.
Szemöldökeim összeszaladnak, mikor válaszol, de a magyarázatára még nagyobbat pislogok meglepettségemben. Hogy mi van? Miről maradtam le? - Milyen hasonlóság? - kérdezek rá arra, ami számomra teljesen új dolog, így nem igazán tudom, hogy jelenleg miről van szó. Miben lehetne hasonló kettőnk helyzete? Én egy olyan ember vagyok, aki teliholdak idején egy hatalmas erős farkassá változik, és nem mindig tud uralkodni magán. Ezzel milyen hasonlóságot lehetne össszevonni?
- Mint látod teljesen jól vagyok, és jól is leszek, ha minden igaz. - válaszomhoz adok egy mosolyt, hogy ne legyen annyira siralmas a helyzet most, nem akarok rosszban lenni egy olyan emberrel, aki mellettem ül az órán, akivel együtt kell dolgoznom általában, és akit majdnem bántottam. Nem tudom hogy lehetne jobb kapcsolatot kialakítani vele ezek után, de azért próbálkozom. Lehet ha kedves vagyok az segít, meg kell erőltetnem magam. - Te, hogy vagy? - jó kezdés, brilliáns, senki mástól nem szokás ezt megkérdezni, gratulálok. Nem tudom mi a franc van velem, de az biztos, hogy nem lesz jó, ha ezt így folytatom. Pedig tényleg igyekszem rendes fazon lenni.

Emma && Connor

get away with murder



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység ₰ Szer. Nov. 23, 2016 7:53 pm

Connor & Emma

Szerintem Cissy még életében nem szórakozott olyan jól, mint amikor engem figyelt csomagolás közben. Minden egyes ruhát, amit elpakoltam, hangos dünnyögés és beszólás kísért. Hiszen kicsit sem volt kedvem ehhez az egészhez. Én naivan ráadásul azt hittem, hogy a Sziklás-hegységnél távolabb nem megyünk, aztán kaptam a felvilágosítást, hogy valójában Londonig meg sem állunk. Meg kell mondanom, nem voltam lenyűgözve. Feszült voltam az egész utazás alatt, s mikor azt hittem, hogy percek választanak el attól, hogy megérkezzünk, rá kellett döbbennem, hogy a buszút még hátra van. A helyzet az, hogy alapjaiban véve nem értettem ezt a kirándulást. Minek jöttünk? Miért ide? És ehhez hasonló egyéb kérdések cikáztak a fejemben. Mert még ha természetvédők lennénk vagy geológusnak tanulnánk, akkor megérteném. De a helyzetünkre való tekintettel egyszerűen nem láttam értelmét ennek az egésznek. Bár talán most is én reagálom túl. Örülnöm kellene, hogy még húsz éves sem vagyok és már átrepültem az óceánt és Európában vagyok. Erre én duzzogok. Kiváló.
A buszra felszállva végigpillantok a jókedvű, mosolygó társaimon. Persze ide is én érkezem meg utolsóként, de ezen már inkább meg sem lepődöm. Az előttem lévő két lány elfoglalja az utolsó szabad helyet, így nekem társulnom kell. Szemeimet végigfuttatom a buszon, s akaratlanul is megakadok Connor ablakhoz támasztott fején. Nyilván ismételten mellette van csak hely. Kezdem úgy érezni, hogy az univerzum direkt csinálja ezt velünk, de mivel elég hülyén néznék ki, ha kiabálni kezdenék az éggel, így inkább megtartom magamnak a véleményem. Mikor odaérek a fiú mellé, láthatóan nem foglalkozik azzal, hogy ki ül le, ezért letörlöm az arcomról a tettetett mosolyt.
A busz nyöszörögve indul el, s szinte biztosra veszem, hogy fel távon valahol még le is fogunk robbanni. Na az lesz még a csodálatos kaland. Ja mégsem.
Connor hangjára felkapom a fejem, unott tekintetem hirtelen meglepetté válik, ahogy felé fordulok. - Szia. - Köszönök neki én is, hiszen ennyit tényleg mondhatunk egymásnak, mivel úgysem vagyunk idegenek. Mocorgom az ülésen, mert eléggé kényelmetlenül érzem magam, s nem tudom, hogy ezt a hosszú órák óta tartó utazásnak köszönhetem vagy inkább szerény személyének. De valójában mindegy is, a lényegen úgy sem változtat.
Elfordítom róla a tekintetem, de mikor újra megszólal úgy emelem vissza rá. Újból őszinte meglepettség ül ki az arcomra, hiszen erre nem számítottam. De mit is reagálhatnék erre? Ugyan, semmi gond, mi természetfelettiek tartsunk össze? Vagy, hogy ne aggódj, akárhogy próbálnál megölni, úgyse tudnál? Erre nincs jó válasz, ám mégis megpróbálkozom eggyel.
- Tudom milyen az, mikor nem lehetsz teljesen ura önmagadnak, úgyhogy... felejtsük el a múltkorit. - Már így is többet árultam el neki, mint kellett volna, de nem várom meg, míg csillogás jelenik meg a szemeiben és félreértelmezi a szituációt. - Na nem mintha a kettőnk helyzete annyira egyforma lenne. Igaz, valamilyen szinten mégis van hasonlóság. - Igen, egyértelműen most kellene csendben maradnom és nem szólni többet. Fejemet a támlának döntöm és mélyeket lélegzek. Az ismertségi körömben kizárólag Cissy tudja rólam, hogy mi is vagyok valójában. Ismeri az igazi énem, amit minél inkább szeretnék elrejteni, hisz másra sem vágyom, csak normális életre. Erre alig fél perccel ezelőtt majdnem felfedtem magam. Nincs is másra szükség, mint gyors mentésre.
- És most beszámítható állapotban vagy? - Gratulálhatok magamnak, hiszen ennél jobb kérdést fel sem tehettem volna... Ezt mindennek nevezhetném, csak éppen tématerelésnek nem. Szép volt. Jó dolog is indokot szolgáltatni egy farkasnak, hogy miért akarja legközelebb ismét letépni a fejed.




Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Cheviot-hegység ₰ Szer. Nov. 23, 2016 8:26 am

Osztálykirándulás féleség van. Mondanám, hogy jaj de örülök neki, feldobta a napomat, de nem igazán. Nem szeretem az ilyeneket, a legrosszabb pedig az, higy a hegyekbe megyünk, vagyis mennénk, ha a tanár elvihetne minket Tibetbe. De azt nem engedélyezték, miszerint túl messze van, baromira költséges, és ne olyan helyre menjünk, ahol buddhát tisztelik. Szerintem az igazgatónak csak nem jönnek be a kopaszok, és ezért nem mehettünk oda, de nem fáj ez nekem annyira. Nem szeretek utazgatni, mindig feszültté tesz, aztán senki sem jár jól azzal, ha én feszült vagyok, így most már áldok az eget, hogy csak egy rövidnek nem nevezhető busz út van hátra az egész utazásból. A londoni csatlakozási ponton indulunk meg, de még csak most állt be a busz, és lassan szivárgunk fel. Mindenki együtt foglalja be a helyeket szinte csak én vagyok az egyetlen, aki egymaga ül, de már maga az aurám taszítja az embereket, mert nem akarok egyet sem a közelemben tudni, ha az út kikészítene. Az osztályon végigpillantva konstatálom magamban, hogy szerencsére majdnem mindenki ül, kivéve még néhány ember szállingózik fel a buszra, csak egy a baj, azt hiszem páratlanul vagyunk.
Az agyamban gyorsan pörög le, hogy kik azok akik már leültek, és meresztik a hátsójukat az ülésen, és ki az aki nem, de pontosan nem tudom. Sosem figyeltem meg kik vannak velem egy részen, azt sem, hogy hányan vagyok, csak egy-két ember eltéréssel tudom, de elég erős a gyanúm rá, hogy mégis csak páratlanul vagyunk. Három lány érkezik még meg a buszra, és tessék itt van, hogy elrontottam a dolgot, pont párosan vagyunk, így lesz partnerem az út alatt, mert a kísérő tanároknak van még hely, meg mellettem. Pompás.
Nem figyelek arra, hogy ki is huppan le mellém, illetve ki nem, csak az ablak hűvös üvegének nyomom az arcom, úgy várom, hogy valami történjen, és ne csak várjunk. Hallom, ahogy a tanár ellenőrzi a létszámot, a neveket is mondogatva, majd jelez a sofőrnek, hogy mindenki megvan. A busz ajtaja kissé nyikorog, mikor becsukódik, a motor nehézkessn bőg fel, de lassan az is indulásra kész van, én pedig ezt a pillanatot érzem tökéletesnek arra, hogy lopva megengedjek magamnak egy pillantást arra, hogy ki is van mellettem. Az illata eddig nem árulta el, hiszen tudtam, hogy a buszon van, csak azt nem sejtettem, hogy ilyen közelségben.
- Szia. - köszönök neki, ha már udvarias akarok lenni, de még mindig nem tudom, hogy álljak hozzá ehhez az egészhez vele kapcsolatban. Vadásztam rá telihold idején, sőt, majdnem meg is ölhettem volna, ha nem vagyok észnél, így most kicsit össze vagyok zavarodva. Bocsánatot kellene kérnem, vagy azzal kitörölhetem? De valamit mégis kellene mondanom, ez nem egy olyan dolog, min az, hogy nekiütközöm a folyosón, ahol reflexből is elnézést kérek. - Figyelj, ne haragudj a múltkori miatt, nem voltam egészen beszámítható. Persze ez nem mentség tudom, szóval csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom. - ez aztán egy nagyon magabiztos, és nem mellesleg értelmes mondat volt. Ügyes vagy Connor, veregesd meg szépen a válladat. Nem tudom miért vagyok képtelen bármi értelmeset kinyögni neki, de lehet kezdetnek ez is megteszi.

Emma && Connor


get away with murder



Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Cheviot-hegység


Vissza az elejére Go down

Cheviot-hegység
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: