Bejárat és előtér
Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Kara Moon
firkálta:  Kara Moon
Yesterday at 11:20 pm-kor

Utca
firkálta:  Asmodeus
Yesterday at 10:11 pm-kor

Ceri & Gabe - Apple Inc.
firkálta:  Cerviel
Yesterday at 6:15 pm-kor

Hiányzásnapló
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 8:23 pm-kor

Cellák
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 5:18 pm-kor

Lola ___
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:37 pm-kor

Asmodeus
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:36 pm-kor

Lorelei Montmartre
firkálta:  Dylan Mallory
Szer. Nov. 22, 2017 12:32 am-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Gabriel Sinclair
 
Clary Fray
 
Jace Herondale
 
Cerviel
 
Cornelia Maxwell
 
Katherine Wright
 
Astrid Biersack
 
Asmodeus
 
Alice Whitley
 
Sara Ravenscar
 

Share| .

Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Bejárat és előtér ➹ Hétf. Jan. 09, 2017 6:48 pm ➹ Vendég
Mostanában az idegeim valahol még magasabban vannak még az ó mindenható felhők közötti hátsójánál is. Egy szóval; nagyon nem vagyok nyugodt. Bőségesen meg van rá az okom. Az egyik angyal elvett tőlem egy igen értékes tőrt, ami az ő kezében nem ér semmit sem. Maximum parizert szelhet vele, de talán még azt sem. A hallucinálásaimat és a hangokat a fejemben a legkevésbé sem tudom kezelni. Olykor megőrülök tőle vagy a környezetemben semmit sem hallok, csak is azokat a fránya hangokat. A tőr amolyan megváltás volt számomra... kivéreztettem magamat vele, hogy aztán elájuljak egy időre. Akkor pár napra abbamaradnak a zavaros hangok. Talán addig leszek tőle megőrülve, amíg nem fogok rájönni a hangok okára.
Szóval... azt hiszem, innentől ténylegesen tudni, hogy miért is vagyok jelenleg itt ennél a becses kis angyali ajtócskánál. Nem, nem azért, hogy bámuljam. Tény s való, hogy jelenleg azt teszem, de nem óhajtom egész nap ezt tenni. Nem érek rá.
Időközben megfeledkeztem a kezemben nyugvó szőrös babáról is. Sajnos nem mutatnék neki jó példát, így hát kénytelen vagyok valakinek odaajándékozni, hogy ne fagyjon meg kint. Ez persze nem jelenti azt, hogy bukott létemre én vagyok a világ legártatlanabb teremténye. Ó, korántsem! Előbb táncolok spongyabob mintás tangában egy kuka tetején, de nem... nem javulok meg soha!
Időközben arra lettem figyelmes, hogy végre nyílik az ajtó. Valami óriási nagy teher zúdult le fekete lelkem minden porcikájáról, hiszen abban a hitben voltam, hogy végre itt a kezemben a tőr. De nem, még egyelőre el kell szednem tőle. Az még hátra van.
Végtére is szembesülök egy igen gerjesztő látvánnyal. Majdhogynem meztelen, de még is eltakarja a fehérneműje és a köntöse a fontos dolgokat. De csak egy pillanatra futott végig agyamon a gondolat, és azonnal a tőrömre gondoltam, nem törődve a nő küllemével.
Dadogok vele együtt, miközben jelentésüket vesztett szavakat ejtek ki. Csak utánzom őt zavartan, aztán elmosolyodom szórakozottan. Attól függetlenül, hogy kemény görcsökkel vagyok körbebástyázva, teljes mértékben ura vagyok a helyzetnek.
Amikor elhallgat, megkönnyebbülten fújom ki magamból az oxigént, s bájosan elmosolyodom újra.
- Amikor az asszony hallgat, soha ne szakítsd félbe. - Mondok egy napi bölcseletet, majd minden nélkül könnyedén lépek be az ajtón. Ő maga is pontosan jól tudja, hogy miért jöttem. Na jó... nem akarok annyira elvetemült lenni, szóval lényegében nagyon minimálisan másrészt azért is jöttem, hogy csevegjek valakivel. Az Istenért sem vallanám be, hogy miatta. Soha.
- Van nálad valami, amire nekem elengedhetetlenül szükségem van. Adok neked két választást, Angyalom. - Fordulok felé végül egy vigyorral, miközben leteszem a macskát a kanapéra. - Ide adod a tőrt, vagy életed végéig elviselsz. Választhatsz, és mivel vagyok annyira alázatos, gondolkozási időt is hagyok neked. Úgyhogy... szívesen! - Kacsintok rá kéjesen, majd könnyedén foglalok helyet a macska mellett, miközben szőke hajamba túrok kimerülten.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Bejárat és előtér ➹ Kedd Jan. 03, 2017 10:15 am ➹ Vendég
Seth & Sanela
my life is darkness

Eltiport lényünk másra sem vágyik, mintsem a szeretetre. Mégis mikor megkérdezik azt, hogy mit kívánnék legszívesebben az életemben, nos az ajkaimon nem ez a szó perdül le. Nem azt rebegem remegve, hogy szeressenek, s nem kívánom semmiért sem az érzelmet. Nem akarom azt az égető fájdalmat, amelyet a bukott társaim arcára látok kiülve, s amellyel én magam is olykor-olykor, de szembe nézhettek. Az emberek megérdemlik az érzelmeket, és a megváltással járó fényt. De mi... mi angyalok, nos magunk vagyunk a fény, és mégis mi lehetne nagyobb kiváltság annál, mintsem, hogy Istent szolgálhatjuk? Mégis mi lehetne jobb, minthogy a kegyeibe fogadott minket, és megteremtette parányi kis életünket? Rendelkezhetünk némi akarattal, és választhatunk megbukás, illetve fent maradás között. Óvhatjuk féltően az embereket, és szárnyaink elé vehetjük az elesetteket. Segítőkezet nyújthatunk, és igen, lehettünk irgalmasak, ahogy tudunk kegyetlenné is válni egyetlen pillanat alatt, ha egy-egy folyamathoz, avagy magához lépéshez, nos az kell. Mégis mikor körbe tekintek e Földön, nos az öröm oly' csekély, és mulandó dologgá válik. Nem látok csillogást a szemekben, nem látok küzdést a szívekben, és hitet sem látok, mellyel olykor netán atyánk felé fordulnának. Talán végzetes volt egykoron azt gondolni, hogy az alkotás tökéletes, és hogy Isten remekműve tényleg remek? Lucifer kisded sértettsége lett volna igaz, s tényleg jobbat ígér-e azoknak, akik megbukva őt követik, s nem a Mennyt szolgálják utolsó leheletükig? Vajon van-e önálló akaratunk, avagy csak Isten játszik velünk, és kik megbuktak netán örökre elvesztek? Megéri e kérdéseket szegezni az ég felé egyeseknek, s zokogva imádkozni, ha az sosem ér célt? Van-e az Urunknak lelke, amikor elfordítva fejét meg sem hallgatja a kérést, és szívtelenül döf belé egy tőrt az emberbe? S amikor már egy pillanatra elhitetné velünk, hogy tényleg teljesít valamit, nos az utolsó percben mégis csak meghátrál, ez így kivel szemben fair? Még mindig Lucifert siratná, vagy csak megunt mindent, és magunkra hagyva bennünket elvonul? Tényleg... tényleg képes lenne minket a háború közepén ekkora slamasztikában hagyni? S ha megtenné, akkor mi szembe mernénk mindezzel nézni?
Mélyen fújom ki a levegőt a tüdőmből, mintha egy angyalnak annyira is szüksége lenne rá. Újabbat szívok magamba, és kezemmel a jéghideg ablakfelszínét érintem. Kiráz a ridegség, és elönt a félelem. Mi van, ha tényleg megteszi velünk, és mi elpusztulunk? A felismerés hideg zuhanyként ér, holott nem régiben még a meleg víz érintette a bőrömet, és egy perccel ezelőtt, nos még a hittem sem volt ennyire fakó. De most... most jobban elgondolkozva, és tisztában látva a történéseket mégis.. Ellépek az ablaktól végül, ahogy a fekete fehérneműhöz társítok, egy vékony kis lenge fekete köntöst. Angyalnak fehért kellene felvennie, nem de? S lám, mégis a fekete színben tündöklöm. Lezárom egy rövid időre a szemeimet, és csak úszok az árral, a sodrással, és a gyenge kis levegővel a szobában. Olyan jól esett nem régiben a víz érintése, és a gondolat, hogy őt szolgálni dicső, s fényes tett, de mostan elbizonytalanodtam. Önmagamat sodortam ebbe az egészbe bele, de mégis miért? Megérte ez nekem?
Felsóhajtva elindulok lefelé az emeletről, és már éppen a nappaliba venném az irányt, miszerint rakjak néhány fát a kandallóban égő tűzre, amikor is a kopogás meghiúsítja a tetteimet. Meglepettség fut át rajtam hirtelen, ahogy a bejárathoz lépek. Mégis ki keresne fel engemet? Nincsenek ismerőseim, és angyalok sem járják a házat. Démonokat sem szokásom idehozni, hogy netán valamelyik visszajöjjön, nos bosszút állni. A jéghideg kilincs szinte kiráz, ahogy egy könnyed mozdulattal lenyomva, nos kitárom az ajtót, miközben ezzel egyaránt állok el az ajtóból, hogy beljebb tessékeljem a látogatóm, ugyanis nem áll szándékomban kint szobrozni, hogy jégkockává dermedjek.
- Te? - Összeráncolt szemöldökökkel tekintek rá, és miután belépett, nos már be is zártam az ajtót. - Mégis... miért, és.. és hogyan? Mi történt? - Értetlenül nézem őt, és annál is idiótábban viselkedve hebegem a kérdéseket. Valami nem stimmel velem. Nem szokásom csak úgy kesze-kúszának lenni, ahogy nem is szoktam minden indokot összevetve ennyire remegni, de most.. most remegek, hogy itt van, és nem értem magát a helyzetet sem.










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Bejárat és előtér ➹ Hétf. Jan. 02, 2017 10:03 pm ➹ Vendég
Álmomban emberek között jártam. Nem volt a pillanatban sem szín, sem pedig érzelem. Még is mintha ismertem volna őket. Ezernyi utazó faj akadt köztük, kikről hosszú ciklusokon keresztül nem is hallottam. De őket  a szív-övtől az öregcsillagig - millió fényéven át mindenhol említették. Próbáltam  a felismerést terminusokra osztani, de aztán rá kellett ébrednem, hogy mindezt csak egy homályos álom volt. Csak egy álom.
Annak idején amikor elkezdtem gyermekded konfliktusokba kerülni, nem gondoltam volna, hogy ezzé fogok lenni. Persze egy fiatal fiúnak mi eszméje is van arról, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz? Mindenre számítottam, de arra nem, hogy egyszer eladom a lelkem puszta tartozásból, de nevezhetném hálából is. Kockáztatva az életemet ezzel, de talán mondhatnám úgy is, hogy halhatatlanná lettem. A halál csak egy minimális időfaktor, melyből hamar vissza lehet térni esetleg bosszút szőni. Egyelőre még nem volt benne részem.
Lassú léptekkel mértem be a magam előtti sétáló utat. Rengeteg ember kelt s járt körülöttem, talán hasonlíthatnám egy hangyákkal teli kupachoz is a jelenlegi helyzetet. Mind emberek, akik közül ki tudja, melyik lesz kiszanálva itt az élők sorából. Egy egyszerű, hétköznapi pillanat a jelenlegi, és most is azon kattog agyam rejtett félteke, hogy vajon ki lesz az a szerencsés, aki most meg fog halni.
Időközben aztán eszembe jutott, milyen is volt gyereknek lenni, amikor is persze emberként éltem a mindennapjaimat a pokolban. Néhányszor ki lettem hozva ide az emberek közé, olykor egyedül lettem hagyva kis időkre. Talán próbatételként? Mindenesetre én élveztem akkor is az egyedüllétet.
Egy nagy, félig elsüllyedt kövön ültem és a körül csobogott a patak vize. Néha megláttam benne egy-egy rákot vagy egy halat, de hagytam őket tovább menni. Valamiért a békákat fogtam ki mindig megnézni, de azok sem maradtak túl sokáig általam rabok. Megtapasztaltam akkor az időtlenséget, hogy apró dolgok foglalkozásával is mily hamar beesteledett. Persze az óta felnőttem mint ember, épp úgy mint testileg. Néha visszatérek arra a helyre, és nosztalgiából néhány fadarabból barkácsolok egy kicsi tutajt, és elengedem, hadd vigye tovább a víz sodrása. Nem tudom, miért teszem azt. Talán egy megemlékezés általam, hogy valaha voltam ember, nem utolsó sorban ártatlan.
De én választottam ezt az utat. Nem apám, és senki más nem kényszerített erre. Ő csak megmentette az életemet, és felnevelt. Szeretem őt.
Nem utolsó sorban a mai napomon akadt némi teendő, melyet jobb, ha véghez viszek. Néhány hete húztam ezt a dolgot, ugyanis érdekelt, hogyan fogom bírni a tőröm nélkül. Kizárásos alapon igazából sehogyan sem bírtam. Szinte végtelen az én fájdalomküszöböm, de nem tudom elviselni, hogy hangokat hallok. Mintha... más képzeletében élnék olykor.
Megtapasztaltam az időtlenséget újra. Egy ajtó előtt álltam, kezemben némi kedvességgel, amit valahonnét az utcáról szedtem fel időközben. S bár szívem nincs, még is érzem, milyen összefagyni, így ezt a kis fiatal macskát nem hagyhattam ott. Talán eszembe jutott róla a pillanat, amikor is az apám megtalált engem. Olyanná szeretnék válni, mint ő. Talán azért is tettem így.
Bekopogtattam az ajtón néhányszor, hogy kellően hallja az odaát lévő nő. Mivel okkal tértem be, persze elmenni nem fogok, ha netán nem nyitna ajtót. Én ráérek.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Bejárat és előtér ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
Bejárat és előtér
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: