August szobája
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Beszélde
Régi chat: megtekintés
Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Yesterday at 9:54 pm

bejegyezte  : Simon Lewis
Yesterday at 3:45 pm

bejegyezte  : Samantha Tailor
Hétf. Május 21, 2018 8:26 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Május 21, 2018 8:25 pm

bejegyezte  : Simon Lewis
Hétf. Május 21, 2018 7:10 am

bejegyezte  : Bill Zeebub
Vas. Május 20, 2018 9:38 pm

bejegyezte  : Titus Wyghtham
Vas. Május 20, 2018 9:08 pm

bejegyezte  : Agrianome
Vas. Május 20, 2018 7:44 am


erre barangolok


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .


Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: August szobája ₰ Pént. Jún. 16, 2017 10:55 pm

August & Ev
Csak megforgattam a szemeimet, amikor August olyan nagy kerítéssel adta át nekem a könyvet. Úgyis tudtuk mindketten, hogy hiába a sok duma, így is, úgy is én szoktam győzedelmeskedni makacsságommal és ellenkezést nem tűrő pillantásommal, ami most sem volt másképp. Persze, nem tagadtam én, hogy amit August állított a könyvről, nem volt igaz, mert nem olvastam, nem ismertem, így nem is ítélkeztem felette, de azért a téma miatt tényleg húztam a számat.
Mármint, természetesen érdekes volt a 2. világháború is a maga módján, néhány igazán unalmas pillanatomban, amikor nem kellett semmit sem tennem, és amikor épp nem azon kellett törnöm a fejemet, hogy az adott csatából hogyan fogok kikeveredni, néha én is el szoktam mélázni ehhez hasonló dolgokon. Például, hogy mi lett volna akkor, ha Németország nyerte volna meg a háborút. Persze ez valószínűleg nem befolyásolta volna az árnyvadászok életét és világát – nekünk így is, úgyis a mondénok védelmezése lett volna a feladatunk, függetlenül attól, hogy ki az aktuális vezető és épp milyen a társadalmi rendszer. Azt nem hittem volna, hogy az árnyvilág dolgaiba bármelyik mondén vezető beleavatkozott volna – hogy bele tudott volna avatkozni.
Már első ránézésre is öreg és értékes példánynak tűnt a kiadás, s ahogy azt a kezembe vettem, éreztem csak át igazán, hogy valóban nem lehetett túlságosan könnyű beszerezni azt, s hogy August valószínűleg igenis nagy becsben tartja, csak úgy, mint az összes többi könyvét. De én ugyebár soha nem az előbb gondolkozik, aztán cselekszik típus voltam, így mielőtt én is realizálhattam volna, hogy talán nem a könyv hátrahajítása volt a legjobb ötlet a tőle való megszabadulásra, már késő volt. Hát… csak remélni tudtam, hogy nem lett semmi komoly baja, különben August tutira megharagszik majd rám.
Viszont amikor meggyanúsított August azzal, hogy megöltem a könyvét, felháborodottan nyitottam ki a számat, már-már felkészülve arra, hogy megvédjem magam az alaptalan vádak ellen, de persze tudtam jól, hogy az árnyvadász társam csak túldramatizálta a helyzetet, így nem bírtam ki, ismét elnevettem magamat.
- Engesztelésképp elmegyek veled majd egy antikváriumba, oké? És akkor annyi időt tölthetsz ott, amennyit csak szeretnél – ajánlottam fel neki békítésképp, ha netán mégis megharagudott volna jobban azért, amiért a nagyra becsült értéktárgyaival ilyen meggondolatlanul viselkedtem.
Amikor azt mondta, hogy az ő kifogásai nem olcsók, hanem találékonyak, csak megforgattam ismét a szemeimet, majd egy mindentudó pillantást vetettem rá, amolyan „Na nem mondod, tényleg?” kérdést sugallva felé, de ezúttal jobbnak láttam, ha inkább nem merülők bele jobban ebbe a témába, hanem megtartom egy következő alkalomra. Hisz a mai napon még mindig nem az volt az elsődleges célom, hogy közöljem vele, mennyire átlátszó és béna az a kifogás, hogy „Bocsi, de meghalt a macskám, nem érek rá”, amikor mindenki tudta, hogy Augustnek nincsen macskája. Persze sorolhattam volna még ezeket napnyugtáig is, és még akkor sem értem volna a lista végére (enyhe túlzással), de mint mondtam is, most nem ezért jöttem. Ennél sokkalta fontosabb dolgot akartam megvitatni vele.
Egy sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogy meghallottam újból azt a varázsszót, hogy „Nekem nincsen kedvem semmihez”. Az első gondolatom pedig az volt, hogy végül megint ott kötöttünk ki, hogy az egész győzködési procedúrát végigcsináljuk, ehhez viszont ezúttal nekem nem volt kedvem. Ezért hát úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok valahogy másképp hatni August fejére. Nem akartam megint erőszakkal magammal ráncigálni mindenhova úgy, hogy neki nincs túl sok kedve hozzá – azt akartam, hogy szabad akaratából akarjon jönni, és ne azért, hogy végre elhallgattasson engem.
- [b]Figyelj, August, én nem akarok semmit sem rád erőltetni, szívesen töltök el veled időt itt a szobádban is, akár könyvekről is beszélgetek veled, bár azt már most leszögezném, hogy én nem szoktam azért olyan sokat olvasni, de megtenném, mert bírlak, és szívesen vagyok veled. De látom azt is, hogy mit csinálsz, és nem tartom helyesnek. Egy bizonyos mértékig egészséges az, ha az ember elzárkózik másoktól, hisz mindenki vágyja a magányt egy idő után, de amit te csinálsz, az már koránt sem jó… És én szeretnék neked segíteni, mert őszintén szólva, nagyon félek attól, hogy hamarosan átlépsz egy olyan határt, ahonnan már nem lesz visszaút – vallottam be neki végig a szemeibe pillantva. Hangomból is hallható volt, és arcomon is láthatóak voltak az aggodalomnak a jelei, amit nem is akartam elrejteni August elől. Azt akartam, hogy lássa, tudja, hogy én tényleg őszintén, bármilyen hátsó szándék nélkül féltem őt, és törődők vele. Azt akartam, hogy megnyíljon nekem végre teljesen, és megbeszélhessük azokat a problémákat, amik emésztették őt. Persze, koránt sem volt biztos, hogy tudtam volna neki bármilyen használható tanáccsal szolgálni, de sok esetben már az is elég volt, ha valaki meghallgatta az embert.
words: 749 ● ©


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
Meg se szólalok, nem hogy nevetek
Kor :
25
Tartózkodási hely :
New York
Csatlakozás ideje :
2017. May. 01.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: August szobája ₰ Csüt. Jún. 01, 2017 3:53 pm

       
“Only people who are capable of loving strongly can also suffer great sorrow, but this same necessity of loving serves to counteract their grief and heals them.”  

       
Evelyn & August

       
Evelyn, akármennyire komolyan is lépett be a szobámba, elneveti magát a szórakozott kérdéseimen. Elérem a célomat, hisz fel akarom vidítani. Tudom, hogy néha miattam bosszankodik, ami számomra felfoghatatlan. Soha senki nem törődött velem ennyit, és rémisztő a gondolata. Ijesztő, hogy számítok valakinek, hogy a cselekedeteim hatással vannak rá. Jó, persze, apámat rendszeresen az őrületbe kergettem, hogy nem sikerül nagyobbat ütnöm, jobban céloznom, gyorsabban futnom. Őt csak az érdekelte, hogy eredményeket lásson. Evelyn azonban önzetlenül szeretne nekem segíteni. Az első néhány alkalommal nehezen dolgoztam fel, tulajdonképpen, mit is akar tőlem. El sem tudtam volna képzelni, hogy azért cserébe, hogy velem tölti az idejét, nem kér semmit. Mikor ide költöztem könnyen el tudtam rejtőzni a szobámban bárki más elől, csak ő előle nem. Érdekeltem, mint ember. Más számára ez természetes, mindennapi jelenség, de én evvel még sosem találkoztam Walesben Matthew-t leszámítva. Nehéz volt hozzászoknom, és még mindig nem sikerült egészen.
Így hát igyekszem vigyázni az idegeire, és nem dühíteni fel feleslegesen. Szívesen hozok érte olyan áldozatokat, mint közösségi programokban való részvétel, hiszen nagyon kedvelem őt. Ő az első barátom, mióta Amerikába tettem a lábam. Tisztelem őt, mert életvidám maradt azok után is, ami vele történt, és tisztelem, mert egy nagyon rendes embernek tartom.
Mellém ülve egyből az olvasmányom után érdeklődik. Sejtem előre, hogy nem fog neki tetszeni, az egész életünk egy hatalmas háború a démonok és a mondénok közt rekedve, nyilván senki nem akar szórakozásból még több borzalmat olvasni. Engem leszámítva. Én értékelem az ilyesfajta írásokat.
- Tudom, hogy te nem találod majd érdekesnek, de szerintem ez egy remek könyv. Tele van újdonsággal, információval, és újszerű meglátással. Nem tudom, megérdemled-e, hogy elolvashasd, de azért odaadom neked. Úgyis addig rágod a fülem, amíg a meg nem vizsgálhatod.
– adom be a derekam egy sóhaj kíséretében. Odanyújtom neki a vaskos kötetet, a fehér ujjaim elütnek a sötétzöld borítótól. Remélem, hogy nem gondolja, hogy épeszű ember helyette ezt a könyvet választaná. Egy vidám, határozott lány társasága mindig sokkal jobb, mint a háborúk története. A kis játékunk vége úgyis az lesz, hogy felteszem az olvasmányt a polcra és elindulunk valamerre, és nem csak azért, mert nincs más választásom. Én tényleg szeretek vele eljárni helyekre, csak hát nem mindennap. Minden program után kell egy jó hosszú regenerációs időszak, amelyben mások számára száraz könyveket bújok.
Felháborodott hangján meg sem lepődöm. Gondoltam, hogy így fog reagálni, így csak egy bocsánatkérő mosolyt erőltetek az arcomra, ami hamar torz grimaszba fordul. Evelyn csak úgy maga mögé hajította a könyvet! A nehéz borítók szerencsétlenül csapkodnak a levegőben, a lapok pedig tehetetlenül repkednek ide-oda. Elhűlve nézem, ahogyan landol, és megtépázva szétnyílik körülbelül a közepénél. Nem szabad bántani egy könyvet! Hisz az érték, ráadásul sérülékenyek, főleg az öregebb példányok. Elég sokáig kutattam a gyűjteményem egyes darabjait, majdnem mindegyik első kiadás, és jó drágák is voltak. Az Intézet bőséges könyvtárában is vannak hiányosságok, amit a magángyűjteményemmel igyekszem befoltozni. Persze, hacsak a drágalátos lakótársam nem gyújtja el őket a szemem láttára mindjárt! Hitetlenkedő arccal nézem Evelynt, aki, mintha mi sem történt volna, egyből a tárgyara tér, egy magabiztos, már-már önelégült mosollyal az arcán.
- Hiszen te most… te most ölted meg a könyvem! – habogom. – Hogy tudnék most ilyen játékokra gondolni? – kérdezem eldramatizálva, igyekezve elrejteni az ajkaimon bujkáló mosoly minden nyomát.  Ó, tudom én, hogy nem azzal van a baja, hogy sokat olvasok, sőt nem is a témával, bár ha ő választhatna nekem valamit, tuti egy önbizalom növelő önsegítő könyvet nyomna a kezembe.
- Különben is, a kifogásaim nem olcsók, hanem találékonyak.
– duzzogom még egy kicsit. – Na, de milyen programra is gondoltál? Nincs nagyon kedvem semmihez. – sóhajtozom. Semmi esélyem, hogy megússzam ezt a dolgot, de minél tovább húzom az időt, lehetőleg úgy, hogy azért Evelyn agyára se menjek, annál többet ücsöröghetek a szobámban. Plusz, nem is vagyok egyedül, így Ev sem tud letolni. Arról meg már lemondtam, hogy ne tűnjek egy hisztis kislánynak. Még úgy évekkel ezelőtt.
(c) crackle bones

       







   
   
when you're not like them
they are gonna torture you
Don't let them shape you into something you are not. Don't let them make you wear a mask that suffocates you. Don't let them kill your spirit.(skins) ©️endlesslove.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: August szobája ₰ Hétf. Május 29, 2017 9:47 pm

August & Ev
Ezt az egész szituációt már oly sokszor lejátszottuk mi ketten, hogy szinte még meg sem szólalt August, én már tudtam, hogy mi lesz az első kérdése. Persze, nem róttam fel neki, amiért így viselkedett, és én el is fogadtam azt, hogy egyszerűen voltak olyan emberek, akik jobban élvezték a saját társaságukat, mint másokét, hogy úgy nem vágytak mások közelségére. Valamilyen szinten én is ilyen voltam, mégis, a természetemből adódóan én mindig a figyelem központjába kerültem. Sajnos, nem a legjobb értelemben, hisz mindig valamilyen balhé árán sikerült ezt elérnem.
August azonban sokkal rosszabb volt ennél. Nagyon maga alatt volt az őt ért tragédiák miatt, s emiatt még jobban magába zárkózott. Ismertem már annyira ahhoz, hogy tudjam, ő alapjáraton sem az a srác volt, aki mindenkivel első alkalommal úgy el tudott beszélgetni, mintha már puszi pajtások lettek volna, de azt se mondja nekem senki, hogy normális az, amit ő művelt most. Mert nem, nem volt az. És tudtam, hogy ha én nem teszek meg, vagy legalább próbálok meg tenni valamit azért, hogy kihúzzam a pöcegödörből, akkor senki sem fog neki segíteni – ennek pedig visszafordíthatatlan következményei lettek volna. Már így is úgy éreztem, hogy egy vékony vonalon táncolt August, és nem akartam hagyni, hogy a túloldalra essen.
Amikor viszonozta a teljes neves köszöntésemet, és azt kérdezte, csaknem egy küldetést felejtett el, én felvont szemöldökkel, amolyan „Tudod te miről beszélek, ne játszd a hülyét” arccal pillantottam vissza rá. Ő persze nem állt meg ennyivel, tovább fűzte a gondolatát, azon filózva, mit felejthetett el, és amikor a hajbefonásom jött elő, nem bírtam fenntartani a szigorú álarcot, muszáj volt elnevetnem magam.
- Látom, nagyon jó kedve van valakinek ahhoz képest, hogy tudja, éppen megszidni jöttem – válaszoltam neki szórakozott hangon, miközben játékosan pillantottam rá. Az invitálását egyből elfogadtam, és helyet is foglaltam mellette úgy, hogy még tudjuk tartani normálisan a szemkontaktust.
- Mit olvasol most? Mutasd, mi az, ami sokkal izgalmasabbnak bizonyult annál, hogy el gyere velem valamerre kicsit – mondtam neki, majd felé nyújtva a karomat, kértem tőle, hogy adja a kezembe az említett könyvet. Addig nem is tágítottam, amíg így nem tett, s mikor már ujjaim között fogtam a kötetet, vetettem egy pillantást a címére, illetve a tartalom jegyzékére.
Csak gyorsan átfutottam a szöveget, de így is kiült a szörnyülködés az arcomra. Igazából, nem számítottam kifejezetten semmire azt illetően, hogy August mit olvashatott ily lelkesen, na de hogy a második világháború... Persze, nem volt vele bajom, meg biztos érdekes volt, de nekem nem volt igényem arra, hogy ilyen borzalmakról még pluszban olvassak is. Elég volt azokat a saját bőrömön átélni.
- Most komolyan?! – adtam végül hangot is nemtetszésemnek is felvont szemöldökkel, de persze ez inkább amolyan költői kérdés volt, tényleges választ nem vártam Augusttól rá. – Tudod mit? Erre nekünk most nincs szükségünk – jelentettem ki, majd csak fogtam, és nemes egyszerűséggel a hátam mögé dobtam a könyvet, mivel jelenleg tényleg nem azért voltam itt, hogy ezzel foglalkozzunk, vagy hogy kibeszéljük az akkori eseményeket. Nem, én ennél most sokkal komolyabb témákat akartam megvitatni Augusttel.
- Szóval, mit szólnál ahhoz, ha csak átugranánk azt a részt, hogy én erősködöm, te meg makacsul visszautasítasz, és kezdenénk inkább ott, hogy te már beadtad a derekadat az ajánlatomnak? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, reménykedve abban, hogy egyetért majd velem. Bár, ahogy ismertem, nem láttam erre túl sok esélyt, de hát a remény hal meg utoljára, vagy nem? – De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor végül is végigjátszhatjuk újra az egész procedúrát. Tudod, időm, mint a tenger, szóval nem fogsz tudni lerázni semmilyen olcsó kifogással – húztam magabiztos mosolyra az ajkaimat, hogy ezzel is tudtára adjam Augustnek, hogy bizony-bizony, nemcsak ő tud rettenetesen makacs lenni, hanem én is. Sőt, szerintem én még ezerszer rosszabb voltam ezzel, hisz tapadós és levakarhatatlan is voltam, ha egyszer valamit a fejembe vettem.
words: 622 ● ©


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
Meg se szólalok, nem hogy nevetek
Kor :
25
Tartózkodási hely :
New York
Csatlakozás ideje :
2017. May. 01.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: August szobája ₰ Hétf. Május 01, 2017 8:21 pm

       
“Only people who are capable of loving strongly can also suffer great sorrow, but this same necessity of loving serves to counteract their grief and heals them.”  

       
Evelyn & August

       
Evelyn! Őszintén szólva, örülök, hogy meglátogat. Bárki más nyitott volna be, kiugrottam volna egyből az ablakon, de mint már említettem, Evelyn más. Úgy érzem, ő tényleg meghallgat, tényleg érdekli a mondanivalóm, és figyel is rám. Nem ítél el, mert tudja, mit érzek. Ő olyan, mint egy napsütéses tavaszi délután, vidám és kedves, a múltja megerősítette őt. Teljes tiszteletemet élvezi. Azonban ahelyett, hogy élné az életét és letojná az ilyen megkeseredett embereket, mint én, ő a fejébe vette, hogy segít nekem és kirángat a melankóliámból; Jól esik, de magam sem tudom, hogy egyszer ez sikerülhetne bárkinek is. Hiszen nem egyik pillanatról a másikra estem ebbe a mély gödörbe, hanem gyerekkorom óta a mélyén csücsülök.
Mikor kimondja a teljes nevem, kicsit összerázkódom, mert csak apám használta a második nevemet, de ezt természetesen Evelyn nem tudhatja. Amúgy is ideje új emlékeket kötni hozzá. Végül is nem véletlenül hagytam el a régi életemet, és egy egészen másik földrészre költöztem. Az ő hangján egészen máshogy cseng az Archibald – még akkor is, ha éppen megdorgál. Mintha nem egy sebezhetetlen gyilkost neveznének így, hanem egy fiatal srácot. Jé! Nem szoktam hozzá, hogy kedvesen szólnak hozzám.
Természetesen nem ez az első alkalom, hogy berobban a nyugalmas és puritán szobámba, azzal a céllal, hogy emberek közé rángasson. A forgatókönyv mindig ugyanaz, vitatkozunk kicsit, könyörgök neki, hagyjon békén, ő nem tágít, én kicsit még tiltakozom, ő nem adja fel, én pedig pillanatok alatt egy csapat másik nephilim közt találom magam. Bár bevallom, jólesik ez a kis játék. Önző módon sütkérezem Evelyn törődésében, és a kihasználás meg az idegesítés és az elfogadható tiltakozás között húzódó vékony hajszálon adok elő egy kéretlen kötéltáncot. Félreértés ne essék, az intézeti társaságban még mindig nem szeretek tartózkodni, de ilyenkor úgy érzem, valakit érdekli, hogy élek-e vagy halok.
Az arcomra kiülő halvány mosolyt igyekszem letörölni. A könyvet, amit olvastam, összecsukom, csak a mutatóujjam akadályozza meg, hogy elveszítsem, hol tartok. Még nem teszem be a lapok közé a fekete könyvjelzőt, ami mellettem pihen, hiszen azzal elveszteném a csatát. Én pedig még kicsit élvezni akarom Evelyn társaságát.
- Evelyn Heallight! – viszonzom a teljes neves megszólítást. Nagyon szép neve van.
- Csak nem elfelejtettem valami küldetést? – kérdezem, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy hiteles ártatlanságot varázsoljak az arcomra. Nem szeretném idegesíteni, tényleg, tudom, hogy számára fontos a hogylétem. Eléggé különös érzés.
Örülök, hogy becsukta a szobám ajtaját. Számomra fontos a privát szférám, és ezt ő tiszteletben is tartja. Sosem élt még vissza a bizalmammal, amiért úgyszintén köszönettel tartozom neki.
- Vagy megígértem, hogy elviszek neked valami könyvet? Megbeszéltünk egy találkozót a könyvtárban? Azt mondtam, befonom a hajad? – kérdezem, de az arcomon végigterül egy mosoly, amiből Evelyn rájöhet, hogy csak szórakozom vele. Oda is nyúlok a könyvjelzőmért, a helyére csúsztatom és lerakom a könyvet az ágyra. Felállok, és kezemmel az ágyam felé intek.
- Ülj le nyugodtan, ne ácsorogj az ajtóban!
A mai nap nem olyan rossz. Gyakran maga alá temet a bánat, a gyász, és ha nem látogat meg az egyetlen barátom, talán ez a nap is így végződött volna. Azonban érzek magamban némi energiát, ahhoz eleget, hogy egy jó kedélyű délutánt töltsek kettesben Evelynnel. Ahhoz, hogy másokkal szóba álljak, túlságosan össze kellene szednem magam, viszont vele minden könnyebb. Nem félek, hogy meglátja rajtam, mennyire sebezhető vagyok, hiszen tisztában van vele. Ő ismer a legjobban.
(c) crackle bones

       







   
   
when you're not like them
they are gonna torture you
Don't let them shape you into something you are not. Don't let them make you wear a mask that suffocates you. Don't let them kill your spirit.(skins) ©️endlesslove.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: August szobája ₰ Szomb. Jan. 07, 2017 8:30 pm

August & Ev
Lépteim zaja törte meg a csendet, ami a hálószobákhoz vezető folyosóra telepedett. Minden épeszű árnyvadász ilyenkor valamelyik közös helyiségben szokott tartózkodni, netán a városban kódorognak valahol, de senki sincs a szobájában – egy ember kivételével. August.
Persze, nem azért, mert hülye lenne, éppen csak, ő ilyen. Zárkózott, némileg antiszociális, olyan, aki jobban érzi magát a saját társaságában, mint másokéban. Ettől függetlenül nem volt rossz ember, én pedig abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy a barátomnak mondhattam őt. Sok titkot megosztott az életéből, ezért teljesen megértettem, amiért ilyenné vált, habár nem támogattam benne. Nem mondom, én is kaptam sok pofont az élettől, de valahogy sikerült túllépnem rajtuk. Muszáj volt igazából. Az élet nem állt meg attól, hogy veled épp kitolt, erre gyorsan rá kellett jönnöm. Sok dolog volt, amit még meg kellett tennem, ezért nem engedhettem meg magamnak, hogy teljesen összeomoljak.
Joshsal csak ketten maradtunk, csak egymásra számíthattunk, így ha én összetörtem volna, akkor ő is követett volna – tudtam, láttam rajta, hogy ő csakis az én kedvemért tartotta magát, mert nem akarta, hogy gyengének, elkeseredettnek és tanácstalannak lássam. Ezért nekem is tovább kellett lépnem. Nem mondom, hogy teljesen sikerült, ez egy örök seb maradt a szívemen, amit még az idő sem tudott begyógyítani a mondás ellenére sem, de valamelyest enyhült a fájdalom.
Persze az én helyzetem nem volt teljesen hasonlítható össze Augustéval, hiszen nekem mindig megvolt az a személy az oldalamon, aki szeretett engem, és akit én is szerettem – a bátyám -, ő viszont teljesen egyedül maradt, csak én voltam neki. Ezért is éreztem kötelességemnek, hogy segítsek neki valahogy kimozdulni a csigaházából, és feldolgozni a múltbéli sérüléseket. Hát, eddig nem igazán sikerült.
Múlt héten azt hittem, hogy már haladtam az ügyben, de az utóbbi napokban rá kellett döbbenjek, hogy nagyot tévedtem – ő ugyanis továbbra is a szobájában kuksolt, ha nem noszogattam eléggé ahhoz, hogy eljöjjön velem valahova. Valamikor meg még így is nemet szokott mondani, amit én nem veszek túl jó néven, de hát kénytelen-kelletlen el kell fogadjam az elutasítást is. Ilyen mértékben kényszeríteni senkit sem lehet, és az ő esetében pedig szerintem csak rontottam volna a helyzeten.
Mind emiatt hát megvolt a mai első számú feladatom is – beszélni Augusttel, és rávenni valahogy, hogy mozduljon ki a szobájából. Persze, nem köteleztem én arra, hogy az Intézetet is elhagyja, nekem az is elég volt, ha az épületen belül csinálunk valamit – bármit, ami nem a szobájához és a könyvekhez kapcsolódik.
A megfelelő szobához érve megálltam, majd habozás nélkül bekopogtam rajta. Pillanatokon belül jött is a válasz, én pedig cseppet sem zavartatva magam bementem (olyan sokszor játszottuk már el ezt, hogy szinte jobban ismertem az ő lakhelyét, mint a sajátomat!).
- August Archibald Littlebury! – szólaltam meg némileg mérges hangnemet megütve, mintha az anyja lennék, aki épp megszidni akarja. Bár, valamilyen szinten annak is éreztem magam. – Neked nem valahol máshol kellene lenned? – kérdeztem felvont szemöldökkel, még mindig kissé élesen, hogy lássa, haragszom rá, amiért megint ezt kell eljátszanunk.
Természetesen igazi haragot nem éreztem, bár azt nem tagadom, hogy kissé mérges voltam, de talán sokkal inkább magamra, mint rá. Annyira szerettem volna neki segíteni! De amíg ő nem akarta, addig én sem tudtam mit tenni, pedig szüksége lett volna a kimozdulásra, több barátra, különben még megvénül idő előtt.
Csípőmmel belöktem az ajtót, hogy teljesen meglegyen a privát szféránk, és senki ne legyen fültanúja a beszélgetésünknek, majd karba tett kézzel, várakozóan pillantottam a barátomra.
words: 557 ● ©


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: August szobája ₰ Szer. Jan. 04, 2017 11:04 pm

       
“Only people who are capable of loving strongly can also suffer great sorrow, but this same necessity of loving serves to counteract their grief and heals them.”  

       
Evelyn & August

       
Az Intézet falai között kellemes meleg van, még akkor is, ha New Yorkot zord hideg rázza, és hó borítja be. A fagyos hideg az egyik újdonság, amivel itt kellett szembesülnöm, amikor végre elszabadultam otthonról. A walesi időjárás is szeszélyes volt, de általában csak eső áztatta a földjét, nem pedig jeges csapadék.
Bár nem szokott fennakadást okozni a hó az életemben, mivel ritkán mozdulok ki. Amúgy sem nekem való az emberekkel való érintkezés, még inkább nem a tömeg, ám már az Intézet közös helységeibe is ritkán teszem be a lábam. Nem az itt lakókkal van bajom, hanem pusztán a csevegés gondolatával. Nem szeretek megszólalni, csak ha igazi mondanivalóm van, azt meg kizárólag egyetlen emberrel osztom meg az Intézetben, Evelynnel.
Minden árnyvadász vesztett már el valakit, ez a mi életünkkel jár. Korán halunk, az-az igazság. Ő a szüleit vesztette el nagyon fiatalon, én pedig a parabatai-om. Ő, úgy tűnik számomra, már túllépett ezen, én nem. Nem tudok szabadulni a látványától, az érzéstől… Kiráz a hideg.
A könyvemre koncentrálok, félig elfeküdve falom a sorokat az ágyamon. Nincs sok minden itt, egy kis ruhásszekrény az ágyammal szemben, az éjjeli szekrény kéznél, meg egy csomó polc roskadásig könyvvel. Még képek sincsenek a falon, csak rossz emlékeket hoznának elő.
A második világháborúról szóló kötet leköti a figyelmemet, nehezen tudnék mellette elkalandozni. Szeretek ilyen borzalmas dolgokról olvasni, eszembe juttatják, miért csinálom, amit csinálok. Enélkül már régen mondénként élnék tovább. Mennyivel könnyebb lenne teljesen magam mögött hagynom a múltamat! Talán ezért sem vagyok képes elfelejteni ezt a fájdalmat, az űrt. Ezért utálok két jó barátra ránézni, mert az én egyetlen igaz barátom jut a eszembe róluk. Vagy a boldog családokról az én diszfunkcionális familiám. Egyedül a szobám falai nyújtanak biztonságot az emlékképek elől, innen elűztem mindent, ami segítene rájuk asszociálnom.
Kopogásra leszek figyelmes. Egy torokhang szalad ki a számon, ahogyan a könyvet tartó kezem az ölembe ejtem, sóhajtok, majd megszólalok. – Gyere be! – Remélem, nem küldetésünk van.
(c) crackle bones

       


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: August szobája ₰ Szer. Jan. 04, 2017 10:55 pm
******************


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: August szobája


Vissza az elejére Go down

August szobája
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: