Park-erdős terület
Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor
Leonert Delight
Admin
pmprofil
Blaire, Jules
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Nappali
firkálta:  Zachary Storm
Today at 4:20 pm-kor

Nappali
firkálta:  Alice Whitley
Yesterday at 10:50 pm-kor

Avatarfoglaló
firkálta:  Zachary Storm
Yesterday at 9:25 pm-kor

Zene ajánló
firkálta:  Astrid Biersack
Yesterday at 6:55 pm-kor

Bérház alagsora
firkálta:  Isabelle Lightwood
Yesterday at 8:47 am-kor

Froy Gutierrez
firkálta:  Zachary Storm
Hétf. Okt. 16, 2017 9:37 pm-kor

Club mögötti terület
firkálta:  Alice Whitley
Hétf. Okt. 16, 2017 8:20 pm-kor

Poison After Bite
firkálta:  Zachary Storm
Hétf. Okt. 16, 2017 6:32 pm-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Astrid Biersack
 
Alice Whitley
 
Clary Fray
 
Cerviel
 
Sebastian Verlac
 
Gabriel Sinclair
 
Benedict Ericson
 
Zachary Storm
 
Raven Carpenter
 
Cissy Parker
 

Share| .
Park-erdős terület

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Pént. Szept. 15, 2017 7:21 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


554


 szeri  





Elnézem, ahogy a lány eltöpreng. Fiatalnak tűnik, de ez csak a látszat. A jótékony külcsín. Csábító és cseles. Átvágja az embert a palánkon. Mennyinek tűnhet így? Húsznak? Kicsivel többnek talán. Valójában bezzeg ő is sokat tapasztalt. Ő is sokat látott. Ő is sokat megélt.
Talán a szemeiben köszön ez leginkább vissza. Most így, ahogy elfordul tőlem és fátyolosan elmereng, tudom hogy így van. Igaz a füves park felé réved, de sejtem ez is olyan látszat, mint a korunk álcája. Végtére is fiatalnak és energikusnak lenni jó. Még több ezer éves öreg lélekkel is. Talán ez a kompenzációnk tudat alatt? Ki tudja...
Fura hallani a beleegyezését. Szimpla megnyugvás de valahol mégis kissé többet vártam talán tőle. Nem mintha nem örülnék annak hogy valamiben egyetértünk, mindössze... sejtésem szerint ő nem könnyű eset. Szeret uralkodni, s ezzel együtt jár hogy szereti ha neki van igaza. Bölcsességre vall hogy mégis képes elvonatkoztatni és felülkerekedni önnön vágyképein. Meglep de ez nagyon is tetszik. Halovány mosoly bújik meg arcomon, s én őt figyelem eltűnődve. Valahogy egyszerre ismeretlen és ismerős ez. Valahol egyszerre helytelen és jogos hogy mi ketten itt ülünk. Csak ülünk és eszmét cserélünk. Végtére is mi ebben a rossz? Mondhatnám hogy semmi. Hihetném hogy ez teljesen normális, már-már hétköznapi. Node én elvileg nem lehetnék itt. Semmiféle hivatali minősítésem nincs, jelenleg legalábbis. Mégsem zavar mindennek hiánya és még az sem, hogy jó esély van arra hogy ezt szabályszegésnek veszik odafenn.
Az angyalok szoktak kételkedni
A kérdése ostorként csattan és visszaránt a valóságba. Pislogok egyet, majd még egyet. Érzem hogy a levegő halkan kiszalad belőlem hogy helyét újabb oxigénár vegye át.
Szoktak?
A kérdés ott cseng körülöttem választ követelve. Egyszerre akarok is meg nem is válaszolni. Nem akarom kiadni magam, vagy a fajtám tulajdonságait. Fedhetné ezt a balladi homály, mint oly sok mindent. Hisz mi, misztikus lények örökké rejtélyesek maradunk. Talán ez is hozzásegített évezredek alatt a védekezéshez mint ősi elemi ösztönhöz, de azért valahol ezt mi tudat alatti hanyag eleganciával párosítva szimplán eltusoltuk. Sosem szeret egyik angyal sem épp magáról beszélni. Talán ezért is vannak ennyire kétértelmű utalások ránk. Akár a Bibliát nézve akár a mondén történelem lapjainak fikciói. Nem okolható ezért senki. Hisz milyen az emberi természet? Színesít. Túloz. Akkor meg pláne ha valamiről nincs elég vagy kellő mennyiségű információja. Megbízható forrás pedig kétezer éve nem volt nekik. Hazel-nek lenne. Itt és most. Én magam.
- Miért ne tehetnék?
Kérdésre kérdés. Indokolja meg miért is hiszi, mi különbek vagy másabbak vagyunk mint bármelyik lény a földön. Mert Istent szolgáljuk? Mert szárnyaink vannak? Vagy mert a mennyben élünk? Ó nem. Azért érezhető ő, hogy ezek mind fontos részletek, szent igaz, de ugyancsak azok is maradnak. A kirakós darabkái.
A bukottak is mind elbuktak. Közülünk jó páran akadtak és ez nyílt titokként lengi körbe az alvilág bugyrait. Számolni is kétségbeejtő. Miért? Gyarlóság meg minden más. Kinek mi volt a sara. Egy azonban közös volt, mindegyikőjük kételkedett. Atyám szeretetében, az Ő megbocsátásában. De leginkább saját magukban. Ez okozta a vesztüket. Úgyhogy igen, tudunk kételkedni. Sokszor kételkedem. Az emberekben, önmaguk megváltásában, de saját magamban? Sosem. Tudom mi a dolgom, és teszek érte amennyire erőmből és energiámból telik. Ezt persze a tündérek feje nem tudhatja, mindössze sejtheti. De hogy mennyire is van tisztában a valósággal, fogalmam sincs. Ház ezüstkék íriszeim mohón várják a választ és rá függeszkednek nem foglalkozva a körülöttünk zajongó világ részleteivel.




kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Csüt. Szept. 07, 2017 7:57 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Talán mindig is királynő szerettem volna lenni. Visszatekintve eme 500 év távlatából könnyű észrevenni az apró kis jeleket, ám akkoriban nem realizáltam, mi is volt a végső cél. Nem volt ilyenem, csak mentem előre, fejjel a falnak, így is mondhatjuk. Sosem tekintettem előrébb, mint az szükséges volt, és nem is nagyon foglalkoztam az udvarral, amíg édesanyám életben volt. A legjobbat szerettem volna magamnak és a családomnak, igyekeztem hát előteremteni azt bármi áron. A halála indított el bennem egy fajta folyamatot, ami miatt az életemet a tündérek népének szenteltem, kezdetben csupán aprócska feladatok révén, ám egész gyorsan szeltem a ranglétra fokait. Gyűlöltem, hogy vannak rangban mások felettem, rühelltem, hogy más megmondhatja, mit csináljak. Irtóztam a királynő parancsaitól, mikor megtiltott nekem valamit, korlátozott, vagy követelt. Még a jobb kezeként sem voltam teljesen elégedett. A legjobb akartam lenni, a legnagyobb, és a végső lökést a királynő fenyegetése adta meg. Ha fény derült volna a kis titkomra, akkor a fejemmel fizettem volna érte, ezt pedig nem engedhettem megtörténni. Szerettem a királynőt? Nagyon is. Eltűrtem, hogy dönthet az életemről? Nem. Így hát cselekednem kellett. Azóta a magam ura vagyok. Nem kell tartanom senkitől, legalábbis a saját fajtámból, és talán először érzem magam sikeresnek, teljesnek. Úgy érzem a munkám és az erőfeszítéseim száz százalékosan megtérülnek, és nem kizárólag önmagamnak, hanem a tündéreimnek is sokat segítek vele. Persze a felelősség nagy, és vannak olyan pillanatok, mikor eltűnődöm, vajon meg tudok-e birkózni ekkora teherrel, máskor azonban kifejezetten édesnek ítélem ezt a nyomást magamon. Van, ami motivál, ami erőt ad. Most, hogy itt ülök egy ilyen hatalmas rangú angyal mellett, helyesnek érzem az akkori döntésemet. Egy tündér halálával járt, igaz, de hogyan is lehetne valami rossz, ha ennyire helyesnek ítélem meg? Sőt, ha maga Gabriel jegyzi meg, hogy látta, milyen ambiciózus voltam annak idején...
- Valóban?
- kérdezem elmosolyodva. Nem kétlem, hogy jobban ismeri a fajtámat, mint jómagam. Nincsen elegendő időnk ahhoz, hogy igazán megismerjük magunkat, s Gabriel jelentős előnnyel rendelkezik a korunkat illetően, számomra behozhatatlannal. Bölcsebb nálam, s felelős királynőként minden apró kis tanácsát igyekeznem kell megfogadnom - vagy legalábbis valamit leszűrni belőlük. Nem csak a földi, de a mennyei és alvilági tippeket is számba kell vennem, hogy éppen az aktuális helyzethez megfelelő döntést hozhassak.
- Úgy hiszem, igaza lehet. - válaszolom, majd elmerengek. Nem a tájat csodálom most, hanem az alattvalóim arcát képzelem magam elé, a közelgő viharok szeleitől megtépázott udvart, a szeretőmet, a halottainkat. A mindig fenyegető gondokat, a tündérek nehézkes termékenységét, a viszályainkat más fajokkal. Mint egy mondén diavetítés, úgy villannak fel a képek a szemem előtt, majd tova tűnnek, egy lesújtó, fojtogató érzést hagyva maguk után. A felelősség egyedi, jól felismerhető kesernyés íze. Jó lenne, ha már ott tartanék, hogy természetesnek vegyem e terheket. A kételyeimnek nincsen most helye a fejemben, sem most, sem máskor. Túl kellett volna már lépnem a bizonytalanságomon - húsz éve vagyok királynő, és a Birodalom még mindig áll, ugyan nem meginghatatlanul, de viszonylag stabilan.
- Az angyalok szoktak kételkedni? - kérdem, bár tudom, a kérdés túl személyes és kényes. A találkozónk hangulata - legalábbis megérzésem szerint - egy olyan fordulatot vett, hogy, akármennyire is indiszkrét a kérdésem, szerintem Gabriel meg fogja válaszolni, vagy a fejemet azért még a nyakamon hagyja.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Vas. Aug. 27, 2017 8:09 am Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


598


bocsesz a késésért  pale  





Negédesen mosolyodom el a szavaira. A találó hasonlatra. Végtére is pontosan a dolgok közepébe talált bele. És ezzel az aprócska elszólásával egyértelműen hozta a tudtomra, hogy mindent tud rólam. A munkám, s ezáltal egyben a szabadidőm is. Nem mintha magam nem vallottam volna már be vagy oly bőszen titkoltam volna valaha. Pláne előtte. De azért sosem árt tudni ki mennyit tud. Úgy tűnik a tündérek mindenbe szeretik előszeretettel beleütni az orrukat. Remek. Annyira a vérükben lenne a kontárkodás? Nem hiszem. Értem én hogy különleges vagyok (pláne a mondénok számára), de álmomban sem gondoltam volna, hogy a tündérudvarban is ekkora jelentőséggel bír szerény személyem holléte. Ez csak annyiban lep meg, hogy immár tisztán látva hirtelennem is tudom mit kezdjek a dologgal.
Persze mint mindig kiment a telefon, meg Hazel szavai. Megingatom a fejem, határozott nem-et intve. Eszem ágában sincs ilyet tenni mikor épp ő ül itt velem szemben. Plusz, a mondén rohanó világ igenis tanuljon meg kicsit várni. Végtére is arkangyal vagyok az ég szerelmére! Egy találkozó az egyik alvilági vezetőségi taggal, pláne az egyik legbefolyásosabbal egyértelműen előnyt élvez.
Tudom hogy ezt ő maga is tudja. És tudom, hogy nem kellenek szavak ennek a helyeslésére. Csendben hallgatom hát, amit mond és leginkább ahogyan mondja.
Fél pillanatra elfog az az érzés, hogy van benne valami megindokolt keserédes él benne, de mintha csak rajtakapná magát, hirtelen tova is tűnik. Annyira árnyalatnyi, annyira parányi hogy azt hihetném, ott sincs, de mégiscsak ott van. Ezeken sosem tévedek. Foghatjuk az évezredes rutinra.
- Elhiszem.
Bólintok elismerősen, mikor a vezetésre tér ki. Nem is akarom ezt megcáfolni, ahogy azt sem, miért nincs számára immár szabadidő.
- Jó vezetőnek lenni. Pláne annak, aki ambíciózus. Maga pedig... - pillantok rá és végigmérem könnyeden. - ... mindig is ez a fajta volt. Igen, már akkor láttam, mikor először találkoztunk.
Már akkor feltűnt hogy többre képes. Hogy sokra viheti. Igaz, kapcsolatom hivatalosan semmi nem volt vele. De elég volt veti egyetlen kósza pillantást a tekintetére, és az erőteljes aurájára. Még a kezdő kis angyalpalánta is rögvest megmondta volna.
Igazából ez nem baj. Sőt, mondhatni erény. De meggátolhattam volna már akkor a hatalomhoz való jutását. Elég lett volna egyetlen elsuttogott szó az akkori pökhendi királynő fülébe és Hazel pályája nem felfelé ívelt volna ennyire szikrázóan és gyorsan, mint egy üstökös a sötétlő égen hanem éppenséggel az ellenkező irányvonalba. Mégsem tettem. Részben, mert nem volt felhatalmazásom. Nem mintha ez valaha is visszatartott volna bármitől, vagy bármelyik társamat. Mondjuk igaz, én inkább vagyok szabálykövető. Michael csuklás nélkül bemártotta volna az akkori kis szende tanácsadólánykát. Ám nekem kedvem sem volt belefolyni a tündérbizniszbe. És igazából ha valójában elmélyedek a dologban, rá kell jönnöm, hogy voltaképpen most sincs. Sem az ínyemre, sem a kedvemre. Szóval mondhatjuk hogy az egész találka innentől kezdi el értelmét veszteni, mégsem állok fel és tágítok a helyzet mellől. Ahhoz túlzottan kíváncsi angyaljellemem van. Egyszerre jó is ez meg rossz is ez, tudom-tudom.
- Csak hát... sok a felelősség. És ezt sosem egyszerű kezelni. Mert nemcsak koordinálni kell tudni a dolgokat, de minden egyen hibát orvosolni. És ha kell felvállalni a tetteket, döntéseket. De ne aggódjon, belejön. Kell párszáz év rutin, ami hamar tovatűnik, utána meg... - felpillantok a szikrázó napba egyetlen percre. - ...utána, meg már olyan természetes lesz az egész, mint lélegezni.
Vagy leginkább létezni. Lehet csak én vagyok ezzel így. Lehet azért mert a lényem része ez már, hosszú-hosszú évek óta. De valamiért előbb-utóbb mindenki eljut ide. Vagy ha nem is teljesen ide, hát közel hasonló szintre. És nem aggódom azon hogy pont Hazel bukna bele ebbe a feladatkörbe vagy a felelősség súlyába.




kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Pént. Aug. 18, 2017 8:12 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Szabadság...
A szó édesen cseng a fülemben. A havas norvég táj jut az eszembe, és az érzés, hogy ezt nem szabadna éreznem. Nem szabadna itt lennem, így cselekednem, szeretnem. Tilos. Valami rosszat művelek. Kissé megmérgezte ez az élmény számomra a szót, s már nem ugyanazt jelenti, mint régen. Bár, hogy őszinte legyek, sosem tűnődtem rajta sokat, milyen is a szabadság, olyan természetes volt mindig, hogy szabad vagyok, ami persze nem volt igaz, ám boldogan hittem el ezt az álmot.
Tulajdonképpen hivatalos szabadság nem is létezik az Udvarban. Aki szolgálatba áll, az örökké szolgál, nem vesz ki szabadságot. Én sem voltam soha szabadságon. Állandóan úton voltam, célpontokkal ismerkedtem, titkokra vadásztam, most meg ellenőrzöm a tündéreimet, felügyelem az Udvart, és hivatalos keretek között találkozok más vezetőkkel. Lényegében soha nem volt esélyem sem szabadságra menni. Még gondolni sem gondoltam rá, sőt, az egész koncepcióval is pár évtizeddel ezelőtt ismerkedtem meg. A modern kor szüleménye, azt hiszem.
Érthető, hogy nem hagynak nekem nyugtot, hiszen nehezen pótolható kém voltam, és királynőként egyenesen nélkülözhetetlen vagyok. Káosz uralkodna el a Birodalmon, ha én nem tartanám fent a rendet, márpedig nem következhet be ilyesfajta tragédia, az a fajunk végét jelentené. A lazítás számomra olyasmit jelent, mint ez a találkozó itt; Idilli környezetben cseveghetek egy igazán fontos angyallal, miközben szőlőt falatozom és a tájban gyönyörködöm. Valaki a tengerpartra vágyik, valaki a hegyekbe, valaki egy elfoglalt üzletember bőrébe...
Nekem is hiányzik az, hogy a mondén világban navigáljak, éljek hónapokat. Szerettem beilleszkedni az emberek és az alvilágiak közé, élveztem a munkám. Persze, a Birodalomnál szépségesebb helyet el sem tudnék képzelni, de a mondénok földjén is vannak lélegzetelállító helyek, lakók. Sokkal izgalmasabb munka volt kémkedni, mint irányítani. Hiányzik néha, hogy szabadnak képzeljem magam. Azt hittem, ha a trónon ülök, majd szabad leszek, nem lesz ki parancsoljon nekem, de a kötelességeim leláncolnak, és sokkal kötöttebb vagyok, mint azt hittem volna. Bármit teszek, annak súlya van, nem csak rám nézve, hanem az összes tündérre. Nagy a nyomás, szinte elviselhetetlen, de azt hiszem, jól helyt állok. Beletanultam a szerepbe, a mindig éber királynő szerepébe, akinek minden lépése a gyermekei javát szolgálják. A döntéseimet az esetek túlnyomó részében arra alapozom, mi lenne a legjobb az egész fajnak, miből profitálnánk a legtöbbet, és az önös érdekeim teljesen elhalványulnak. Néha előtör belőlem az önző egyéniség, bár ezt minden erőmmel igyekszem elfojtani. Nem engedhetem meg magamnak, hogy Hazelként viselkedjek, hanem A királynőként kell léteznem. Minden tettem a népemért kell végrehajtanom.
Gabrielnek is fontos munkája van a Mennyekben. Mint minden angyalt, Isten okkal teremtette őt is, és fel nem foghatom, hogyan engedheti őt el. Talán az ő halhatatlanságukkal az idő skálája teljesen más, s nekik ötszáz év olyan, mint nekünk egy hét. Az Udvarban is máshogy telik az idő, mint a mondének földjén, de ehhez a kettősséghez hozzászoktam. Az örök idők teljes egészében más, meg kell hagyni, ők az idő kezdete óta élnek, és valóban megérdemelnek egy kis szabadságot, bár nem tudom elképzelni, ahogyan engedélyt kér Atyjától egy száz év pihenőre. Annyira... Halandó dolog volna tőle.
- Nem vitatom, hogy megérdemli, csak kissé hihetetlen, hogy egy arkangyal szabadságra megy. Mintha csak egy cég igazgatója lenne. Egy mondén- mondom, ahogyan megigazítom a hajamat, arcomat a napfény felé fordítom. Kiélvezem az itt tartózkodásomat, mert nem sokat vagyok ezen a Földön. Gabriel hangja megnyugtatóan hat rám, a madarak távoli ciripelése pedig tökéletes aláfestést nyújt a találkánknak. Mintha a Mennyekben lennék, gondolom, de gyorsan megszidom magam fejben - a Mennyek biztosan szebb, Gabriel tudna is róla beszélni.
- Legközelebb nyugodtan vegye csak fel. - bólintok megértően a telefon felé, amely kiszakított a békés idillemből. A mondén élet árnyoldala. A munka, a technika miatt nyugta sem lehet az embernek. Mindig csak a kötelességek...
- Nem, valóban nincs erre lehetőségem. A népemnek szüksége van rám, hogy rendet tartsak. A nap minden percében. - válaszolom komoly hangon. - Ám szeretem vezetni őket, az én kis tündéreimet. - teszem hozzá, és elmerengek azon, vajon ők is így szeretnek-e engem? Hűségesek hozzám?
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Szer. Aug. 16, 2017 3:18 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


635






Csak tartom a szemkontaktust míg Hazel sértődést színlelve legyint egyet. Nem kell kimondania de látszik rajta, mennyire imponál neki mindaz a szóhasználat amivel éltem. Nem hibáztatom, végtére is ez számára sokat jelenthet. Számomra ugyanolyan formula, mint minden más egyéb. Kevesebb jelentéstartalommal bír. Végtére is mi angyalok is azért létezünk hogy szolgáljunk. Többnyire az Urat, vagy a mondének halandó életének óvását, ám jelen esetben annyi plusz szolgálat belefér hogy a tündérkirálynő kívánságát lesem. Végtére is már azt teszem nem? Hisz itt ülök vele, míg a nap magasan jár az égen s fényeit ezer darabban szórja szét a parkban a gyanútlanul futó, kutyát sétáltató gyerekekkel játszó emberek között.
Igazából lehetne más dolgom, sőt... lenne is. Mégis inkább az immár néma csöndben visszalököm egyetlen mozdulattal a telefont. A lány megérdemel egy lehetőséget. Itt az ideje hogy éljen vele. Ám mint az előbb is, most is kitér a válasz elől, hiába akarok rátérni a nyilvánvalóra.
Nem szeretem, ha a bolondját járatják velem. Normál esetben nem is hagyom soha senkinek. Mindössze Michael az egyetlen, akinek megtűröm, mert tudom, ő szimplán ilyen természet. No és mert persze ő velem maximálisan egyenrangú. Végtére is ha úgy vesszük olyan ő számomra, mint az embernek az ikertestvére. Egyazon időbe egyazon oknál fogva születtünk, öltöttünk testet, foglaltuk el Atyánk mellett a helyet. Lucifer után mi lettünk az első számú angyalok, a rangidősek. Egyforma jogokkal rendelkezünk s mégis... annyira különbözőek vagyunk. Ég és föld. Tűz és víz. Milyen ironikus sorsbeteljesedés.
Homlokomon megjelennek a ráncok miközben a vörös felém táncoló tincsekkel keretezett arcot figyelem. Nem értem mit is akar egész pontosan. Tulajdonképpen magam sem tudom sokszor mit akarok. Akkor könnyű ha feladat van. Ha megvan a kitűzött cél, melyet véghez kell vinni. Nincs kérdés nincs probléma, vagy ha akad is, hát megoldom könnyűszerrel.
Ám a királynővel és az előidézett helyzettel nem tudom mit kezdjek. Megsérteni nem akarom. Nem mintha nem tehetném meg. Ó nagyon is sok lehetőségem lenne rá. Sőt, ha úgy vesszük a fivérem már rég faképnél is hagyta volna. Belém persze jóval több empátia szorult semmint kellett volna. Lehet Atyám ezért mindig ennyire elnéző velem szemben.
Elmosolyodom a kézmozdulatra, ahogy a füvön simít végig miközben a szóhasználat sugallja az irántam érezhető tiszteletet. A metaforákban a tündérek igazán páratlanok, de tény ami tény, az újdonsült királynő a legtehetségesebb.
- Pedig egyszerű. Szabadságon vagyok.
Felnevetek egy pillanatra és megvonom a vállam.
- Hihetetlen tudom. De tényleg így van! Tudja alkalmanként még nekünk is kell némi... szabadidő.
Furán hangzik ez. Nincsenek is rá igazán szavak. A menny jó, jobb mint bárhol máshol. De alkalmasint nem árt elszakadni. A változatosság amúgy is gyönyörködtet. Plusz Atyám mellett sosem lehet tétlenkedni. Még akkor sem, ha idelent a földi lét síkjában az emberi porhüvelyeknek olybá tűnik hogy mi csinálunk semmit. Vagy szimplán csak azt hiszik, nem is létezünk.
- Én meg szeretem ezt a környezetet.
Széles mozdulattal mutatok körbe. A mezőn, az emberek zsibongó tömegén. Igen, tagadhatatlanul szeretem az emberi létet, mégsem adnám fel angyali mivoltomat sem. Fura kettősség, mely szintén rendszerint jellemez.
- Néha jó nem angyalként élni. Néha jó másnak képzelni magunkat. Újabb illúzió, de kétezer évente azért pár évszázadig csak megadatik ez.
Nem hiszem megérti mit is jelent. Senki nem tudja megérteni az idő végtelen súlyát, mely a vállunkra nehezedve minket nyom agyon. Igazából én sem így élem meg ezt. Nem fájdalomként vagy szomorú tényezőként. Mindössze valami olyasmi, amin nem tudsz változtatni és amibe inkább beletörődsz.
- Szóval igazából most szabad ember vagyok. Aki tehetős és akit állandóan keresnek!
Látványosan forgatom a szemem az újabb csörgésre. Megint kinyomom miközben Hazel-re pillantok.
- Gondolom magának nincs ilyen lehetősége...
Feltételezem túl kötelességtudó. A nép érdeke mindenek felett. S hiába ő a főnök,és ő osztja be az időt mely a rendelkezésére áll, melyet fent kiszabtak neki, azért az aki elég elhivatott sosem tud hátradőlni. Mint én. És mint gondolom ő.



kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Pént. Aug. 11, 2017 5:53 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Ennek a találkozónak a célja az, hogy kiderítsem, mit keres a Földön Gabriel. A tudás hatalom, és nincs megfizethetetlenebb kegy e világon, mint az információ, én pedig imádok vagyonos lenni. Ingóságokban, bőségekben lubickolok nap mint nap, és van olyan, hogy túl sok tulajdon - de információból sosem elég. Magam is tudom, mennyi erőfeszítésbe telik néhány dolgot kideríteni, hiszen én eredtem ezen titkok nyomába évtizedekkel ezelőtt. Ma más módszerekkel, de ugyanúgy kémkedem - pusztán a bájcsevegést, mosolygást, filozofálást, elejtett félmondatokat használom fegyveremül, kiegészítve a hatalmammal, a pozíciómmal. Nem könnyebb a feladat, csak másmilyen, ebbe is bele kell és lehet is tanulni. Az egyetlen hasonlóság a mellébeszélés maradt. Bár ez inkább faji különlegesség, nem az állással jár.
Szerettem kém lenni, tényleg. Fontosnak éreztem magam, megtörhetetlennek, okosnak, furfangosnak, még az átlagnál is ravaszabbnak. Jól végeztem a dolgom, jól mozogtam az emberek és az alvilágiak között, mindig képes voltam úgy csavarni a mondandómat, hogy számomra előnyös információk szökjenek ki az ajkakból. Könnyen ettem be magam mások életébe, és ugyanolyan könnyedén és kecsesen távoztam - pár kivételt leszámítva. Büszkék is voltak rám. Királynőként is úgy érzem megállom a helyem, persze több a nyomás, a hibázási lehetőség, megnövekedett a kockázat, s most már nem csak magamra, de egy egész fajra kell vigyáznom. Ez nem gyermekjáték, nem egy éjszakai beszélgetés egy csehóban, ahol leitatok egy farkast, hanem uralkodás, vezetés. Meg kellett komolyodnom, s úgy vélem, felnőttem a feladathoz. Magam mögött tudhatok komoly tévedéseket, de remek döntéseket is - ahogyan minden jó és felelős vezető. Azt hiszem, mondhatom, hogy kiérdemeltem a trónt, a megszerzésének körülményei ellenére is. Ezt pedig a Mennyeknek is be fogom bizonyítani.
Mikor Gabriel megszólal ráemelem a tekintetemet. Kissé elmosolyodom, s figyelem a mozdulatait. Szavai nem lepnek meg, tulajdonképpen már vártam, hogy a lényegre terelje a témát. Nem reméltem legszebb álmaimban sem, hogy ennyit cseveghetek a mondénokról, az életről egy arkangyallal. Annyira jelentéktelennek tűnnek, mikor Isten egyik leghűbb szolgája mellett ücsörgök. Egy emberi porhüvelybe gyűrt tökéletes erő és energia, amely bármelyik pillanatban kirobbanhat a húsból, hogy elnyerje valós hatalmát - elkápráztató érzés.
Szolgálni. A szó a szívemig hatol, és megdobogtatja azt. Egy angyal szolgálata... El se merem képzelni, milyen lenne. Gabriel arkangyal tisztelne engem annyira, az egész fajt annyira, hogy ilyet kérdezzen tőlem? Egy mennyei lény üzletet kötne egy földivel? Egy féldémonnal? Elképesztő volna. A saját teremtőm alacsonyodna le hozzám, tenne értem valamit, egyszerűen csodálatos volna... Ám nem szabad beleélnem ebbe magam. Hogy' is mondták az ókori görögök, mi is ez az érzés?... Hübrisz, azt hiszem. Találó név, ahogyan a hangok csengenek, tökéletesen leírják milyen alattomos és pusztító ez az érzés. A büszkeség. Jobbak lenni a teremtőnél, vagy legalábbis annyira jónak lenni, mint a teremtőnk. Butaság. Nem is gondolhatunk erre. Én sosem lehetek annyira hatalmas, mint ez az angyal mellettem. A büszkeség elvakít, s bár a hiúság gyakran előresegít az életben, a negatív mellékhatásaival is számolnunk kell.
- Szolgálatomra? Kérem... - mondom tettetett sértődéssel, legyintek is mellé egyet. - Nem szeretném a szolgálatát kérni. Csupán beszélgetni hívtam Önt ide. - Úgy rémlik, mintha ezt már mondtam volna neki, de ezt nem említem, szemtelenség volna. - Tudja, csak arra vagyok kíváncsi, mit keres egy ilyen hatalmas lény itt, a kis hangyák között. - kezemmel végigsimítok az apró rovarokat rejtő pázsiton. Én magam nagyra becsülöm a hangyákat - erős, szorgos kis lények, amik bármit megtesznek a faj túléléséért, akárcsak mi. Akármennyire is picik, láthatatlanok, rengeteg mindent véghez visznek, és szinte bármit túlélnek, miközben egy cseppet sem vesztenek kötelességtudatukból. Tökéletes kis szolgák, remekül végzik a munkájukat, mindezt a boly érdekében. Én magam is abban reménykedem, hogy ilyen királynő leszek egykoron - bármit és mindent az én kis tündéreimért. Akárcsak az angyalok Istennek - elvakultan, fanatikusan imádják a vezetőt, aki utat mutat nekik, pontosan tudja mi a helyes, mi a jó.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Csüt. Júl. 27, 2017 11:00 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


632


bocsika a késésért





A királynő szavai egyszerre bosszantóak és sértőek míg más oldalról nagyon is bölcsek és mulattatóak. Végtére is ez a kettősség annyira jellemző rájuk tündérekre. Néha nyersek. Túl nyersek. De hazudni nem tudnak. És ez igaz a mellettem ülőre is. Igaz, szívemben megfordul a kés egy percre, melyet volt oly kegyes belemártani. Végtére is Atyámnak fontosak az emberek, így nekem is. Sokszor a pokolra kívánom őket, a makacsságukat, az ostoba természetüket, de… de mégis csak védelmezni születtem. Őket kell óvnom és néha úgy tekintek rájuk mint ostoba gyermekekre, akik eltévedtek valahol a felnőtté válás útján. Kegyetlen útvesztő az, és nem okolható ha nem megy nekik. Végtére én magam sem vagyok tökéletes… még ha gyakorta annak is látszom.
Így hát csak elmosolyodom, kissé talán szomorúan is. Nem leplezem, mert minek? Sejtheti, hogy ez sosem volt egyszerű kérdéskör számomra és sosem lesz. Lehet kell sok évszázad még mire megbékélek a világ alakulásával, de lehet minden hasztalan és az univerzum végtelen ereje és tengernyi ideje sem lesz elég. Így hát megválaszolatlanul hagyom a kérdést. Hagy maradjon ez megoldatlan szellemként ott közöttünk, és hagy tűnjön a végtelen semmibe.
Az utolsó mondat után mely elhangzik sokáig csend áll be. Csak a szél zizeg a faleveleken vagy azokon épp ő maga. Minden csak nézőpont kérdése. Így van ez az élettel is. Minden csak attól függ melyik oldalon állsz. És bárhol legyen is, mindig azt érzed a legkeserűbbnek.
- Hmmm, meglehet. De hagyjuk a mellébeszélést. –
Szemeimet a nőre emelem, és amennyiben felveszi velem a szemkontaktust hosszasan az övét fürkészem. Részben ki akarom ismerni magam, részben meg… hát valahogy ki akarok eszközölni valami kevésbé homályos indokot az invitálásomra. Mert tudom, hogy valahol ettől többnek kell lennie. Nem holmi sima információszerzés, és nem holmi csevejke. Nem vagyok naiv, immár nem. Közel kétezer év alatt kinőttem ebből a luxusból. Igaz, néha elcsábulok. Néha annyira megihlet a földi légkör, hogy szimplán csak átadom magam eme balga ostoba pillanatoknak… de az nem most van. És nem itt. És nem így. Szóval testtartást változtatok és felülök, egyetlen könnyed mozdulattal. Mindezt úgy teszem, hogy nem veszem el a pillantásom róla, hanem mélyen az övébe fúrom. Mert tudni akarom a titkait. Épp úgy ahogy ő az enyémet. A kérdés csak az, melyikünk az erősebb, a talpraesettebb, a határozottabb.
- Szóval mondja, kedvesem. Miben állhatok a szolgálatára? – vonom fel a szemöldököm kérdően. És hagyom hogy a kérdés súlya ott csüngjön közöttünk. Belekapaszkodva a köröttünk lévő távolságba egyszerre körülölelve minket, mint egy bársonyos puha kegyetlen lepel, ami megfojt. Mert itt az ideje színt vallani. Itt az ideje hogy ne csak egy mondén párocskának tűnjünk, egy kellem délutáni pikniken. Elég az illúziókból és hamis képzelgésekből. És elég abból hogy nem nevezi nevén a dolgokat. Se ő se én.
Akarom valahol, hogy ő mondja ki. Végtére is ő invitált ide. Ő akart velem találkozni nem pedig fordítva. Igazság szerint ez már maga merész lépés volt. Talán már-már meggondolatlan is. És valóban kíváncsivá tesz, mi hajtotta őt erre a lépésre. Mert a sok ezer bogárkája ezek szerint már jó ideje szemmel tart. Fogalmam sincs mióta, de talán lényegtelen is. Na de miért épp most találta fontosnak a tudtomra adni, hogy tudja az itt tartózkodásomat? Sejtem ez volt az egyik indok noha ez ár akkor tény volt nem csak holmi puszta felvetés, mikor megkaptam az üzenetét… aztán meg..
A telefonom halk rezzenése szakítja meg a gondolatokat. Mivel némára állítottam, így csak az ütemes bizsergést érzem de nem foglalkozom vele. Inkább Hazel lélektükreit fürkészem. Még egy percig, és még egyik majd végül megunom a zavaró tényezőt. Könnyeden a zsebembe nyúlok veszem ki a mobilt s az oldalán megnyomva kinyomom az apple-t. Rá sem kell pillantanom mert ismerem. Én terveztem jórészt. És amúgy is van fontosabb dolgom. Mégpedig betörni és megszelídíteni egy királynői vasakaratot. Ez pedig érdekesebb még a mondén részvénytődzse piaci ingadozásánál is.

kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Szomb. Júl. 22, 2017 5:34 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Az emberek hite, a vallás, és minden katyvasz, amivel etetik magukat, annyira ostoba, annyira... emberi, hogy fáj arra gondolni, valaha ők számítottak Isten remekműveinek. Annyira esetlenek, egyszerűek, törékenyek. Egy rossz döntés, s oda az életük. Egy vékonyka jégen táncolnak, egy átgondolatlan döntés, s soha többé nem látják a Napot felkelni. Hálátlanok, mérgezik a természetet, lassan ölik meg a bolygót, hogy az ő gyengéd fajuk foglalhassa el az egészet, hogy csupán ők legyenek jelen eme Földön. Kegyetlenek, könyörtelenek, érdemtelenek az élet e csodájára. Nem tudnak semmit sem megbecsülni, csak pusztítani, káoszt okozni. Ölni. Ezt imádná úgy Isten? A tökéletes gépezetét tönkretevő mondénokat? Nem tudom megérteni, Isten mit szeretett volna velük elérni. Biztos vagyok benne, hogy az itt létüknek oka van, de eddig csak az általuk okozott kárt véltem felfedezni minden tettükben, minden alkotásukban. Bármit hoznak létre, bármit változtatnak a környezetükön, a természetet ölik vele, egy szúrás minden alkalommal. Ezer sebből vérzik már a bolygó, a Mindenható mégsem lép közbe. Hagyja, hogy fokozatosan kipusztítsák egymást a fajok, megküzdjenek az életért való jogért, s mindeközben csendesen elvérezzen az életterük. A mondénok akármennyire is gyengék, nehezen komolyan vehetőek, a számok nekik kedveznek. Termékenyek, szaporák, Isten megadta nekik az utódnemzés könnyedségét, miközben mi, tündérek, ezer éven át küzdünk, hogy a nőink teherbe essenek. Lehet, hogy így egyenlíti ki az esélyeinket az Atya, hogy minden harcosa ugyanolyan esélyekkel indulhasson a létezés őrült versenyének mezejében.
Az angyal közelebb hajol hozzám, érzem porhüvelyének melegét, szinte érintkezik a bőrünk, de nem hátrálok meg. Ha más próbálna így az aurámba mászni, azonnal kihátrálnék, s valószínűleg több lovag támadna rá, mint amennyit össze tudna számolni, de nem félek Gabrieltől. Nincs oka bántani, és nem is akar. Nem is hoztam magammal kíséretet. Nem kell tudniuk kivel találkozom.
- Tudom mire várnak, s azt is tudom, hogy nem érnek el vele semmit. - mondom, arcomon egy ravaszkás mosoly terül szét. A katolicizmusnak leáldozott a fénykora már egy jó ideje. Az emberek a bűn felé pártoltak, hiszen nem látnak semmi csalogatót a Mennyországban. Az angyalok visszahúzódtak, s talán Isten is belefáradt, hogy ezeken az esendő, hálátlan lényeken segítsen. Lucifer ismeri ezt a gyenge pontjukat. Ő mindig is látta, hogy nem érdemlik meg ezt a sok szeretetet, ezt a sok figyelmet, és játszi könnyedséggel dédelgeti a bűnös oldalra őket, szinte egy szemhunyás alatt.
- Az emberek ostobák.
- folytatom. - Kézen fogva kell őket vezetni az úton, különben belesétálnak az árokba. - hasonlatomon még jobban elmosolyodom. A részeg, illuminált mondénok jutnak az eszembe, miképp egy bűnös éjszaka után ballagnak hazafele, ide-oda dülöngélnek, szlalomoznak, majd végül elvesztik egyensúlyukat, s a földre zuhannak. Ide juttatja őket az alkohol, a drog, a hűtlenség, a szenvedélybetegségek.
Meg se tudnám mondani, hol volt az a pont, hogy visszafordíthatatlanul elenyésszenek az emberek. A tudományok fejlődése során? Az ipari forradalom után? Vagy már születésüktől fogva erre az útra voltak ítélve?
- Ezért szeretném kiélvezni.
- felelem, s a saját árulásaimra gondolok. Elárultam a szerelmemet, a királynőmet, s a népemet is már. A hűség valóban múlandó dolog, főleg a tündérek világában. Mindig a számunkra legfelelőbb helyzetben szeretnénk lenni, s ehhez gyakran egykori szövetségeseink ellen kell harcba szállnunk. Uralkodóként nekem kell eldöntenem kikben bízom meg, kikben nem, s mikor kell ezen változtatnom. Nem bízhatok mindenkiben, aki elém járul, mindig a hátamban kell éreznem a kés hideg marását.
- A szeretet múlandósága az, ami megadja az igazi zamatát. - mondom. Arne-re gondolok, a férfire, akit szeretek, s nem tudom elképzelni, hogy lesz majd olyan idő, mikor a szívem nem lesz majd az övé. Rettegek, hogy ő kiszeret majd belőlem, de attól nem tartok, hogy én hagynám őt el. Hiúság azt hinni, hogy az én érzelmeim lehetnek olyan szilárdak, örökkévalóak, mint az angyaloké az Atyjuk iránt, de képtelen vagyok nem így tekinteni erre a szerelemre.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Pént. Júl. 21, 2017 11:42 am Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


550


 





Talán ha most is olyan közel állna a Menny a népéhez, még hinnének a csodákban, és nem kellene álcában járniuk a Földön.
Szép gondolat. Valóban szép. És igaz is lehetne. Annak idején volt esély erre. Lett volna lehetőség. Alkalom is adódott. Mégis sikerült megfosztaniuk magukat. Önnön gyarlóságuk volt a legnagyobb hiba. Na de hát senki nem tökéletes. És a szerelemért feláldozni mindent... Nem. Szimplán nem megy az hogy Évára haragudjak. Sosem volt erényem ez, pillanatokig tudtam csak forrongva lázongani. Mint Lucifer esetében is. De hamar eltűnt ez. Az évtizedek súlya pedig egyvalamire megtanít. Nem érdemes úgy élni ahogy nem akarsz. Én pedig sosem szerettem gyűlölködve létezni. Nekem sokkalta egyszerűbb és könnyebb a lelki világom ettől. Olyan luxus talán, ami másoknak hihetetlen. Vannak akik önsanyargatásképp menekülnek bele, van akiknek szimplán ez okoz örömet. Pedig az állandó harag csak megkeseríti az életüket. Az emberek nem vonhatók felelősségre elődeik tetteiért és mégis... mindnek olyan hibája van, amiért jogosan soha nem kerülhetnek újra közel Atyámhoz. Még azok a kivételes egyének, akik Éva lányai vagy akikre egy angyalnak kell vigyáznia és őrködnie, még nekik is vannak jellembeli hibáik. Igaz, ilyen alapon rajtunk is lehetne ítélkezni. Na de szerencsére Atyám ritkán ennyire szőrszálhasogató. Én pedig... alkalmanként élek is eme kiskapu adta lehetőséggel. Mindig ilyen téren én voltam a legtékozlóbb. Nekem kenyerem a humor, míg a többiek unottan már-már gépiesen teszik a dolguk. Én szeretek szórakozni, szeretek néha szertelen lenni. Alkalomadtán megbotránkoztató. De tudom a határokat. Így mikor a királynő kérdése elhangzik a kezemben lévő virágsziromról rá emelem a tekintetem. Közelebb hajolok hozzá, szinte centikre tőle.
- Ugyan mi haszna van a fanatikus imádásnak? Mi nem ezt várjuk el királynő. De ezt maga pontosan jól tudja. -
Mosolyodom el sejtelmesen de nem vonulok vissza. Nem azonnal. Kivárom hogyan reagál a közelségemre. A lényem egyszerre békét hozó és izgató. Mindenkinél másképp nyilvánul meg. Evidensen Hazel számára nem annyira ismert. Vagy csak távolról. Ennyire közvetlen közel talán még a régi királynőhöz sem kerültem. Ő mindig kényesen ügyelt a távolságtartásra. A merevsége már-már untató volt. Ehhez képest az új uralkodó csupa meglepetés. Másrészt az aurája is hibátlan. Már amennyire egy tündéré az lehet. Szavaim hatásainak reakcióját fürkészem szép vonású arcán. Hisz tudhatja jól, mi azt várjuk hogy az ember magától térjen meg. Beteljesítse önnön végzetét. Túllépjen saját árnyékán. Magától lássa be a hibákat, melyeket vétett. De ez egyre esélytelenebbnek látszik az évezredek múlásával. Atyánk persze reménykedik... de lassan már balga fanatizmusnak nevezhetjük ábrándos vágyait.
- A hűség múlandó. - közlöm szemrebbenés nélkül. Végül halkan fújom ki a levegőt és húzódom hátrébb. Megvonva a vállam pillantok fel az égre. A felettünk lévő fán egy madár csicsereg. A nap fénye szűrve töri át a fák leveleit és vakít el egy percre. Épp annyira hogy kissé hunyorognom kelljen.
- A szeretet pedig... én csak egyfajtát ismerek. De ez az egy biztosan állandó. -
De ez köztudott. Nem oktatom ki a többiről. Hogy válogassa meg jól a maga köré gyűjtött egyéneket. Felesleges. Érettnek látszik, tapasztaltnak és bölcsnek. Talán tudja, mi is az ára ha rossz alattvalókban bízik. És sejti hogy itt lent minden mulandó, maga a szeretet is. Akár csak az emberek és az árnyvilág összes lénye. Kivéve minket, halhatatlanokat. Nekünk minden örök noha változó. De Atyánk még ebben is tudott maradandót alkotni. És talán ez az egy az ő legnagyobb érdeme.  



kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Szer. Júl. 19, 2017 2:25 am Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Gyakran tűnődöm el azon, vajon Lucifer árulása mennyire érte váratlanul az Urat. Hisz mit sem ér a jó rossz nélkül; nem is létezhetne. Minden meghatározásnak van ellentette - így működik a világunk, ilyenné teremtette Isten. A gépezet minden homokszemcséje szándékosan került oda, mindennek oka volt, és nem hiszem, hogy a Mindenható akaratán kívül lázadó angyalokat teremtett volna. Ha fent van a Menny, lent is kell lennie valaminek, olyannak, ami teljesen más, mint a párja. Ez a rend alapja. Hideg, meleg. Nappal, éjszaka. Nő, férfi. Mint a mérleg, amelynek két oldalát egyensúlyban kell tartani. Néha kibilleg az egyik irányba, majd a másikba, de végül mindig visszaáll középre, ha csak egy pillanatra is. Egy oldallal olyan lenne a lét, mint egy papírlap. Üres, lapos, élhetetlen. A csábítás nélkül az ember csak élvezné a Paradicsom adta minden örömöt. De nem unalmas ez? Mindig csak az élvezetek, a jó lét, hogyan is becsülhették volna ezt meg, ha nem ismerik még az élet árnyoldalát? A sok szenvedés után sokkal jobban esik a pihenés, a kényelem. S nem utolsósorban az is lényeges, hogy mi fenyegetné az embereket, ha nem maga Lucifer? Sosem elég megmutatni a jót, a rossznak is kell teret adnunk, hogy eldönthessük, merre tovább. Ki dönt úgy, hogy csak egyetlen érvet ismer? Mint mindennek annak a bizonyos éremnek is két oldala van - a Világunknak is két oldala van.
Nem csoda tehát, hogy Lucifer arra volt teremtve, hogy fellázadjon Teremtője ellen. Uralnia kell a Poklot, az elveszett, kárhozatra ítélt lelkeket, hogy a mérleg azon oldala, melyen a Menny helyezkedik el, ne zuhanjon le a mélybe.
Édes dolog végignézni, ahogyan a Jó megtestesítői belekóstolnak a Pokol lakói által beszennyezett mondén életbe. Úgy érzem, hogy ezzel az egy mondatával egy számomra talán érdekes történetet mismásol el, de ki vagyok én, hogy egy angyalt vonjak kérdőre? Így csak helyeslően, kissé büszkén is, mintha a legkisebb gyermekem dicsérném, elmosolyodom. Helyes. Nem véletlenül ő tapossa a földet, s nem Michael. Isten úgy teremtette Michaelt, hogy örökké hű szolgálója maradjon, sose hagyja el az oldalát. Isten közvetítője, nos... Sokszor kényszerül emberi köntösbe. Ha az Úr nem nézné örömmel, hogy elmerül a földi jókban, nem őt tette volna a hírvivőjének.
A csodák, melyekkel egykor birkakánt vezették a mondénokat, ma már valóban elenyésző számban bukkannak fel, s akkor is gyakran boszorkánymesterek vagy éppen tündérek keze nyomán. A mi népünknél szinte mindenki rendelkezik annyi erővel, amennyire szüksége van, s ha mégsem, királynőjük elé bátran járulhatnak. Ám a mondénok szánalmasan függenek bárkitől, aki egy kicsit is többre képes náluk. Nem is értem, hogyan lettek ennyire hiúk, ostobák, hogy azt hihetik, a tudományukkal elérhetik azt, amit az angyalok egy érintéssel megadhatnának nekik. Gőgös nép, rosszabb, mint a démonok meg a boszorkánymesterek.
- Talán ha most is olyan közel állna a Menny a népéhez, még hinnének a csodákban, és nem kellene álcában járniuk a Földön. - vetem fel, csak úgy mellékesen. Persze, ki vagyok én, hogy egy angyalt bíráljak felül, de kikívánkozik belőlem, s nem tudom visszafogni a démoni pimaszságom.
- Vajon, ha nem hagyták volna abba a csodatevést, még mindig fanatikus imádattal néznének magukra? - kérdésemre nem várok választ, bár tudom, valamilyen reakciót kivált majd a kissé illetlenül éles megjegyzésem. De ezek vagyunk mi, a tündérek, az ide-oda billenő mérleg, amelyben angyali és démoni verekszik a felszínre jutásért. Mi vagyunk az Aranyközépút, mely legvégén Isten integet. Isten se nem jó, se nem rossz, ő hatalmas, s szeretném azt hinni, a mi népünk is hatalmas. Nem kötelezzük el magunkat egy oldalon sem, csak szeretnénk, ha a legvégét majd mi is láthatnánk. Hogy minek a végét? Magam sem tudom. A világnak, a létezésnek, mindegy is. Nem fontos. A lényeg, hogy nekünk ott kell lennünk, vagy így, vagy úgy.
A veszély mindig is életem része volt, tehát nem hat meg, amit nekem mond. Kissé fenyegetően hat e mondata, de abban is bizonyos vagyok, hogy nem származna belőle haszna, ha megölne - így hát nem fog bántani. Ő egy katona, amelyet a parancsok elvégzésére, a veszély kiiktatására tervezték; semmi többre.
- Természetesen azt, hogy van egy hűséges és szeretetteljes népem, amely tisztel engem.
- felelem immáron büszkén. Még egy szem szőlőt kapok be, és édeskés ízéről eszembe jut a legédesebb tündérkéim kacagása, a mosolyuk, a furfangos eszük, az elmés replikáik. Igen, értük érdemes ezt csinálni. Magamért ugrottam fejest a helyzetbe, de megszerettem a feladatot, és minden hátulütőjével sikerült megbékélnem.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Kedd Júl. 18, 2017 4:13 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


782


 




Biccentek egyet helyeslésképpen. Igen, ismerem a fajukat. Ismerem a főbb jellemvonásaikat. Hogy mit szeretnek és mik a tulajdonságaik. Az erényeiket és a hátrányaikat. De ez mindössze átlagos képet ad róluk. Ettől egy-egy egyén más lehet. Eltérhet. Tény, a vért nem tagadhatja le egyikük sem. Ilyenformán mindenki egyforma, de a személyiség meghatározó. Így van ez nálunk is, habár az angyalok jelleme erősen különböző. Nem véltetlen hisz mindannyian más feladatra születtünk. Más célt szolgálunk Atyám végtelen elméjében. És ő alkotott meg minket kedve szerint. A hasonlóságok mutatják meg leginkább hogy mekkora különbségekkel vagyunk képesek mégis élni és alkotni. Közösen. Vagyis többé kevésbé közösen, tekintve, hogy többen más utat választottak. Az eset nagy százalékában önszántukból. A maradék pedig... vagy önnön hibájába esett vagy a kegyetlen világ áldozatává vált. Nem feltétlen a halál habár az is közrejátszik. Sokkalta inkább a csábítás, a gyengeség, a pillanatnyi mámor. A Pokol Ura remekül tud ráérezni a társaim gyengeségére. Részben mindig is különleges volt eme képessége. Sokra vihette volna. Mennyi jó dolgot hajthattunk volna végre! És az élet fintora hogy sokra is vitte. Csak nem épp úgy, ahogy eredetileg tervezve volt. Már amennyi tudomásom van róla.
Szóval ilyesformán elmondhatom igen,m hogy ismerem a tündérek lelki világát. De tűzbe értük a kezem nem teszem. Fogalmam sincs köztük mennyire van hatással az egyes személyiség lenyomata, és mennyire befolyásolja döntéseiket a köz akarata. Ezeddig közel sem érdekeltek a megszokottól jobban. Volt más, aki foglalkozott velük szemmel tartotta őket. Én csak a hírt vittem ha úgy hozta a sors és a felszínes kapcsolat elegendő volt a királynő és köztem. De elnézve az új vezetőjüket... nos, mégis csak kezd igazán érdekelni a sajátos kultúrájuk.
- Ez igazán bölcs döntés. -
Értek egyet vele. Hisz elég csak ezen az egy városon végignézni. Ahogy alakul, lélegzik, fejlődik. Ezt nem képes Michael megérteni. Ezért nem tér sosem ide le. Szörnyen maradi.
Ösztönösen elmosolyodom az enyhe felháborodáson. Kicsendül a hangjából, hogy igenis azért ha nem is teljesen de egy kissé megsértettem. Nem mintha különösebben felróható lenne ez, végtére is a tündérek olyan jól csavarják a dolgaikat. Csoda ha nem teljesen jót feltételez az ember? Ujjaim között a virágszirommal játszom míg a kérdésen mélázok el. A királynő persze folytatja és a szavai lassan jutnak el az agyamig. Eleinte csak felpillantok rá kétkedőn. Vajon sejti miről is beszél?
- Ó, kiélvezem a magam módján. Nem vetek meg semmit, amit nem kellene. -
Eszembe jut a számtalan női arc, aki megfordult az ágyamban. Átsuhannak mert jelentőségtelenek. Egy sem emelkedik ki közülük. Egyetlen egyet kivéve. De ő az első volt mind közül. És ő már évezredek óta hamu és por. Az ő arcát pedig nem idézem fel. Évszázadok óta képtelen vagyok már. Végtére is csak egy szabályunk van. Érzelmileg nem kötődhetünk senkihez sem. Na jó és a másik, hogy a feladatunk teljesítése az elsődleges. Ezen kívül igazából nem tagadhatja meg az emberi testben még az angyal sem a szükségleteket. Talán ezért undorodik Mich is ennyire az ittléttől, Azt hiszem a leghosszabb idő amit képes volt lent időzni egy évszázadot tett ki? Nem, talán még attól is kevesebbet.
- Csodát tenni meg... kockázatos. Mit gondol miért nem mutatkozunk sosem? Miért van az hogy még egy egyszerű angyal is ritkán mutatkozik nyilvánosan álca nélkül? Kinőttünk abból a korszakból, mikor hittek a csodákban. Mikor értékelték őket. Manapság jobban kedvelik a tudományt. Túlmisztifikálják a jelenlétünket. És talán jobb is így. Csodát lehet csendben tenni. Némán. Ahogy én is segítem őket, de fel sem fogják. Olyan határokat nyitok meg előttük, amire sosem lettek volna képesek. Mindig így volt. A reneszánsz sem magától jött el. Bell sem maga találta ki a telefont és az alma sem véletlen pottyant Newton fejére. -
Az utolsónál ösztönös grimaszba torzul az arcom és halkan felkacagok. Egészen eredeti ötleteim egyike volt meg kell hagyni. Az alma mindig is fontos szerepet játszott a személyiségemben. Lucifer miatt, Éva miatt. Nem vélten hogy Isaac fejére is az pottyant. Kedvenc védenceim közé tartozott de sokáig eszméletlen ostoba volt. Viszont a metaforikus utalásra és látomásra már fogékonyabb lett. Így hát ezt hívtam segítségül. És igazából ez segíti az embereket a mai napig is. Hisz nézzünk csak körbe hány alma logó virít a telefonokon? Igen, én szeretem ezt csinálni. Mert ezzel a csendes szimbolikával elérem hogy több legyen a világ. És nekik ez kell. Ha nyíltan az arcukba vágjuk a megfejtést nem képesek felfogni. Vagy feldolgozni. Ahhoz még mindig nem elég érett a lelkük.
- Megértem hogy hatalommal a kezében jobb élnie. De több veszéllyel is jár. -
Figyelem ahogy a újabb szőlőt kóstol meg.
- És mit is élvez ki egészen pontosan? -
Vonom fel a szemöldököm kérdőn. Végtére is sok eshetősége akad. Sokat bevallhat és még többet eltitkolhat. De akár így akár úgy, azért csak tudok olvasni a sorok között. Legalábbis remélem.

kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Kedd Júl. 18, 2017 2:47 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Diplomatikus, mi más is lehetne, hiszen tündér vagyok. Maga vagyok a megtestesült diplomatikusság! A tréfákat magam mögött hagyva, valóban, sok olyan kérdésre nem tudok egyértelműen felelni, amelyre talán még szeretnék is. Nem is mindig a megbéklyózott nyelvem az akadály, hanem a címem, az uralkodás súlyos terhe. Nem foglalkoztathat olyan ügy, mely rangon aluli, nem beszélhetek a mondének gyarló életének legapróbb kis morzsáiról, az udvaromban folytatott apró-cseprő vitákról, ezekről mind-mind a szolgálatomban álló tündéreknek kell gondoskodniuk. Ellenben meg van ennek a maga varázsa is; Gabriel arkangyal társaságát élvezhetem jómagam, és akármire terelődik beszélgetésünk tárgya, az sosem lehet számomra rangon aluli, hiszen maga egy angyal felel arra, amit kiejtek a számon. Még ha a földi lények között ezek a kérdések pusztán olyan filozófiai kérdések, melyekkel illuminált állapotban, esetleg hosszú, száraz, unalmas tanórákon foglalkoznak, addig kettőnk közt, egy mennyei lény, s a vérével rendelkező királynő közt, e szavaknak jelentősége van. Még ha nem is jutunk semmire velük. Egyikünk sem beszél félre, ó, nem ám, minden egyes szó, amit ajkaink megformálnak, tökéletes helyet foglalnak el a játszmában, amit ketten vívunk. Mint egy koreográfia, minden tánclépésnek fontos szerepe van, az előző kettőt köti össze, s ahogyan az idő is folyik, úgy tűnik át egyik mondatunk a másikba. Amit tegnap gondoltunk a világról, ma már nem érvényes, s a jelen pillanat is lassan átgördül a következőbe. A világ változik, az udvarom változik, s bár nem tudhatom, csak spekulálhatok, de szerintem a Menny sem olyan állandó. Egykoron Lucifer is angyal volt, de lebukott a Pokolba, a az angyalok közül is sokan a földi halandóságot választják. Egyedül az Isten hatalma állandósul felettünk.
- Ismeri a fajunkat.
- felelem, s meleg mosoly terül szét orcámon. Az érzelmek e fajta megnyilvánulását hasonló találkozókon a mondanivalóm nyomatékának használom, hogy éreztessem, jóindulattal gondolok a tündérek népére. S bár nem az irántuk való szeretetem volt a fő indoka a trónra kerülésemnek, most már értük élek.
A szójátékok a tündérek sajátja, s csodálattal tekintünk arra, aki hasonlóképp mestere ezeknek. Gabriel is ügyesen válaszol kérdésemre, s megállapítom magamban, az angyalok cseppet sem vesztenek mivoltukból, mikor földi talaj van a talpuk alatt.
- Igen, igyekszem megtartani a Birodalmunk erejét, miközben próbálok alkalmazkodni a legújabb helyzetekhez.
- teszem hozzá elmélázva, miközben a hajam egyik vékony tincsével játszom. Úgy tűnhet, hogy két átlagos ember beszélget, egy nyugodt, csendes randevún vannak, ahol mind a két fél békés szeretettel tekint a másikra. Ott bujkál a levegőben a feszültség, de ezt egy mondén könnyen szenvedélynek nézi, s elkönyvel minket egy ártalmatlan párnak.
- Kérem, ne hordjon össze butaságokat! Hisz beszélgetünk. Tán az érdeklődés nem a beszélgetés egyik alapvető pillére?
- kérdem, miután meghallgattam az információ morzsákkal ellátott monológját, és az arcára pillantok. Nyilván sejti, miért hívtam, ha ilyen célzásokat tesz, de tulajdonképpen nem vártam mást. Nem verhetek át egy arkangyalt, még tőlem is túl hiú lenne ezt gondolnom. Régebben, mikor valódi kém voltam, ritkán esett meg velem, hogy lebuktam. Berozsdásodtam azóta, hiszen két évtizede már, hogy a trónt koptatom a világ városai helyett. Királynőként pedig korlátozottak a lehetőségeim. Nem rejtőztethetem a nevemet a titokzatosság ködös burkába, így a játékaimat nyílt lapokkal kell elkezdenem. No, nem baj, így izgalmas.
- Azért élvezze ki a földi létet is! Tudom, nem annyira csodálatos, mint a mennyei, de ennek is megvannak a maga bájai. Kizárólag mondén munkával tölteni az időt... Mennyi minden más hasznos és élvezetes perc úszik így el! Nem beszélve a sok más csodatettről, amelyet megvalósíthatna.
- sóhajtok, amint egy csapat fecske száll el a park felett. Talán élvezetből volna-e itt e Földön? Nem tudhatom biztosra, s egyre inkább az az érzésem, sosem fogom megtudni biztonsággal. Elhintett néhány apró dolgot, de a mézesmadzagoknak régen nem dőlök már be.
- Tudja, régen én is dolgos kis tündér voltam. Magam is belekóstoltam a küldetésekbe, a kötelességtudatba, de sosem mennék vissza azokba az időkbe. Néha hiányolom, ám királynőként... Több időt fordíthatok arra, hogy kiélvezzem amim van. - S ezzel egy újabb szem szőlőt csippentek le a kövér fürtről, s helyezem a nyelvem hegyére.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Kedd Júl. 18, 2017 11:10 am Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


714


 





A kérdés, mely elhangzik jogos. Abszolúte jogos. És persze érdekfeszítő eszmecsere kezdete lenne. A kérdés az, hogy belemegyek-e? Igazság szerint kedvem lenne. Érdekelne, a tündérek újdonsült királynője hogyan és miként gondolkodik. Mennyire értékeli az időt mely rendelkezésére áll ugyanakkor múlandó még számára is és a teret, melyet a hatalom által kap. Mennyire tudja mi a valóság és mi az illúziók illúziója. Mennyire hisz Istenben és mennyire akar függeni tőle. Tekintve, hogy mindannyian bábok vagyunk, de az emberek, a balgák, ezt teljeséggel elfelejtik. Nem felróható ez számukra, hisz egyre inkább mítoszként vagyunk jelen életükben. Atyánk döntése mivel rájött, kétlem megérteni egy magasztosabb célt. Egy nagyobb dolgot, ami felettük áll. Hatalmasabb náluk. És kevés kivétellel tisztelni sem képesek, nemhogy megbecsülni. Már ott Évánál kibukott a dolog.
Néha még én magam is képes vagyok elfelejteni olykor a dolgokat, habár szent igaz jórészt szándékosan teszem. Még most is, a szabadságolásom kellős közepén sem vagyok képes tétlen üldögélni és élvezkedni. Ezt meghagyom azoknak az angyaltársaimnak, akiket rabul tud ejteni a földi lét pórias vonzereje. Tény, hogy alkalomadtán én sem tagadom meg az itteni élet örömeit, nem osztom Michael érzelemmentes és fensőséges már-már lenéző jellemvonását. Ő az, aki talán sosem hagyja el az eget. Én ehhez képest már arkként is meglepően sokat időzöm lent. Igaz, mindig van hír, amit vinni kell.
Az egyedi szón elmosolyodom. Mulattat ez a szóhasználat. Nem azt mondja hogy jó vagy rossz esetleg különleges. Egyik sem igaz rá. A tündérek pedig nem hazudhatnak. Kénytelenségből nem tehetik és ez itt most annyira megnyilvánul. Emiatt persze kissé sajnálom a mellettem ülőt. Soha nem kényszerültem hazudni, nem is tudom milyen érzés de rossz lehet ha akarna az ember mégsem teheti.
- Micsoda diplomatikus válasz! -
Nevetek fel és felé pillantok kihívóan. Nem is vártam mást, de azért kíváncsi vagyok az elképzelésére is. Megsértődik ezen? Nem hiszem. Nem annak szántam, habár... ki tudja mennyire érzékeny lelkületű. Sosem foglalkoztam a nőkkel behatóan. Az Lucifer mellékes feladata volt és meg is lett a böjtje. De tény, ismerem a rezdüléseiket. És egy ostoba mondén is tudja, mennyire érzékenyek tudnak lenni egy-egy rezdülésre, amit elejt valaki. Ám ilyesformán, hatalommal a kezünkben nem lehetünk túlzottan szentimentálisak. Még a legdurvább sértést is kénytelen elnézni, főleg ha a politika így kívánja. Viszont én nem hivatalosan vagyok itt. És nem hivatalosan beszélgetek. És nem hivatalosan érdekel ő, mint személyiség. Még annak ellenére is hogy közel tíz perce vagyok a társaságában és előtte... hát a minimális értekezést ejtettük meg.
- Nyilvánvalóan nem tudok leállni. A válasz ennyire egyszerű, kedvesem. Sosem voltam a tétlenkedős fajta. Mellesleg, legalább ezzel is valami jót adok az embereknek. Valami többet, ami értéket teremt. -
Vállat vonok unottan és mivel a kezem teljesen elzsibbad így az alkaromra támaszkodom meg. Fél percig mág bámulok ki a fejemből, a park többi fákkal szegélyezett árnyasabb részeit, ahol a nap és a sötét összecsókolja egymást, majd a lány felé fordulok.
- Maga is épp ezt teszi, nem? Igaz maguknál tündéreknél mindig minden másabb. Varázslatosabb. Az emberek egyszerűek. Könnyen elcsábulnak. Ezért volt mindig könnyű dolga a bátyámnak. Na meg persze van is. -
Nem szeretek erről beszélni, de nem tagadhatom hogy jórészt miatta csinálom a szabadidős tevékenységemet. Megvannak a finom utalások, az összefüggések.... És tudom, hogy érti ő. Bosszantja is.
A kezem a rózsa fejéhez téved, amiről félig lehullik egy szirom. Az érintésemre a kezemben marad, így hát az arcomhoz emelem. Figyelem a szép ívű kis ereket benne. Tökéletes de ez is eltűnik.
- Hát ezért igyekszem kicsit formálni ezt a nyüzsgő, rohanó világot. Erre pedig ez a város a legideálisabb. Ez a központ, mondhatni. És még annak ellenére is itt vagyok, hogy nem barátom a zaj. -
Ez köztudott tény, habár talán a királynő nem is sejti mennyire fontos dolog ez az angyaloknál. Hisz a béke paradicsoma után, ami fent körülölel ide letérni igazi kínszenvedés. Mégis megtesszük újra és újra. Mint most jómagam is.
- Szeretek adni valami újat és valami jót. Még akkor is, ha éppen semmi hivatalos ügy nem köt ide. De gondolom ez magát csöppet sem érdekli. -
Ravaszkásan pillantok fel rá. Mert szándékosan árultam el magam több ízben is. Végtére is ezt akarhatta. Hát tessék megkapta. Azt kezd vele, amit akar. És ha ennyi kielégítette a kíváncsiságát, akkor esélyes hogy nemsokára elválnak az útjaink. És nem tudom, hogy ennek épp örülnöm vagy mérhetetlenül sajnálnom kellene-e.

kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Hétf. Júl. 17, 2017 9:23 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Ahogy sejtem, az arkangyal ráeszmél, miként szereztem jelenlétéről tudomást. Oly' könnyű megfeledkezni a világ legkisebb mozgatórugóiról, hiszen a nagyobb alkatrészek beárnyékolják ezen apróságokat; pediglen a gépezet nélkülük nem forog, s az élet nem virágzik. Az én udvaromban minden apróságot tisztelünk, s minden tündérnek meg van a maga feladata és értéke, ugyanúgy, mint a Mennyben, már amennyire tudni szabad.
Az angyal testhelyzete nyugodtságról árulkodik, nem is vártam mást, lévén semmi félnivalója nincsen tőlem. A földi fajok között kiemelkedő erővel és tekintéllyel bírok, de butaság volna azt hinnem, hogy egy angyal felett is gyakorolhatom ezt a hatást; hiszen tőlük származom. Ahogyan egy méh sem próbálja átszúrni fullánkjával a királynője bőrét, úgy én sem akarok magam alá taszítani a Menny népét. Csupán tudni szeretném, milyen földi feladattal látta el őket az Alkotó.
Ha nekem tennék fel a saját kérdésemet nem igen tudnék mit felelni. Nem hazudhatok, így nem vághatom rá gondolkodás nélkül, hogy nem. Egészen emberi dolgokon estem át, amelyeknek még most is a hatása alatt vagyok, akármennyire is szeretném magam mögött tudni a múltat. A gyarló érzés, a szerelem... Képtelen vagyok elengedni. A mézédes fájdalom mindaz, amit az emberi világból kóstoltam, de elég is volt. A boldogságból és a fájdalomból is kivettem a magam porcióját, ám képtelen vagyok egyértelműen eldönteni, megérte-e. Azonban semmire nem cserélném le a bennem folyó tündérvért. Szeretek királynő lenni, a személyiségem legnagyobb szelete lett ez. A természettel való különleges kapcsolatom, a fajtám tagjának lenni csodás érzés, földöntúli élmény. Egy hatalmas családnak a fejének lenni kiváltság, amely csak keveseknek adatik meg. A tisztelet, a tekintély, az imádat, amely engem övez, le nem írható szeretettel tölti el a szívem. A Tündérek Birodalmának minden zuga olyan energiát áraszt magából, mely rózsaszín köddel vonja be a tündéreket, mint egy nyugtató drog, amely csak azokra hat, akik igazán értékelni tudják a természet minden apró csodáját. Végigsimítom a tenyeremet a selymes füvön, mintha csak a gyermekem homlokát simogatnám. Az anyaföld egészsége az én egészségemmel korrelál, így szeretem, hogy ha a föld, amelyet talpam érint, nem szenved hiányt semmiből.
- S mondja, maga szerint mi az, ami nem illúzió?
- kérdem. Elgondolkodtató, vajon mi az, ami való igaz, s nem csak egy hatalmas Isten fejéből pattant ki. Persze, maga Isten, bár erről is szívesen lefolytatnék egy hosszas, mély beszélgetést az angyallal. Ám úgy vélem, van egy dolog, ami Istennél is hatalmasabb, az Idő. Mert az megállíthatatlanul halad, elsöpör mindent, mi valaha elébe került, egyedül Istennel cimborált meg, s dolgozik együtt. Elég sokat filozofáltam erről az előző királynővel, vajon Isten teremtette-e az Időt, vagy az Idő örökké létezik, s Isten nem uralkodik felette? Néha hiányzik a királynő, mert érdekes feltevéseket osztott meg velem, de a trón dicsősége, a magányával együtt még mindig túl csábító.
- Az emberek világa... Igazán egyedi.
- felelem. Elég időt töltöttem közöttük, még mikor nem voltam Őfelsége, s a tapasztalataim kettősek. A régebbi időkben elég kellemes volt velük tartani bálokra, tea délutánokra, a társadalmuk jobban hasonlított a miénkre. A mai szabadabb világban azonban nem találnám a helyem, főleg nem a mindig nyüzsgő New York utcáin. Ahogyan kifejlődött a polgárság, a jogegyenlőség, magam egyre magasabb rangot kaptam, így sokkal nehezebb volt egy sima mondént alakítanom, ha arról volt szó. A munkám része, hogy alkalmazkodjam, tehát fogaimat összeszorítva ugyan, de teljesítettem, amire a királynőm kért.
Szerencsére, már nem kell meghajolnom másik tündér előtt.
Ha jól gondolom, Gabriel a halandó munkájáról mesél, mely csöppet sem tartozik az érdekeltségeim alá. Nem is fáradok hát, hogy rákérdezzek, mi ez a munka. Ha annyira tudni szeretném, majd a bogárkáim kiderítik, talán ezt nem övezi akkora titok, mint látogatásának valódi célját. Abban az esetben pedig, ha a kettő valahogyan mégis összefüggene, hát majdan ma felgöngyölítem e szálakat is, s nem is kell a méhecskéimet az angyal nyomába eresztenem.
- Ó, a sok munka... Maga nyilvánvalóan nem dolgozni jött le a Földre, miért csinálja mégis?
- érdeklődöm, hangszínem olyan, mint mikor játszi könnyedséggel megkérdezem az udvarhölgyeim, tudnának-e még hozni bort nekem és a vendégeimnek.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Hétf. Júl. 17, 2017 7:38 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


637


 





Remélem nem sértem meg túlzottan, hisz a gesztusa igazán kedves. Igazából rápillantva nem sokat tudok kifürkészi a vonásaiból. Ő nem zavartatja magát, és levesz egy szemet. Mikor a szájába veszi a közeli fákat nézem. Kicsit úgy érzem magam mint egy szappanopera főszereplője aki nem érti mi végre van ott. Igazából az egész emberiség története tragikomédia, amit fentről szemrevételezek többnyire. Itt lent igazán a részének kellene hogy érezzem magam. És most ez meg is történik, hisz... aki kívülről lát minket többet képzel a helyzetbe mint ami. Nevetséges, de nem különösebben érdekel. Igazság szerint megvan a hátulütője annak, ha valaki gazdag és befolyásos. Néha azon tűnődöm el, hogy túl jól kivitelezem a mondén álcám. Ugyanakkor meg épp hogy nem, mert maguk a mondének is felismernek. Rendszerint letámadnak az utcán ha az alkalom úgy hozza. Igaz ők nem angyalt látnak bennem. Ezek a legendák azok, amik számukra a templomba és a kisgyermekek fejébe valók. Sokkalta inkább a milliomost vélik felfedezni. Na meg a jó partit, főleg a nők persze.
A nő szavaira önkéntelen is felnevetek. A megjegyzése mindent nyilvánvalóvá tesz. Hát persze! Mekkora ostoba vagyok! Hisz elég egyértelmű....
És talán ennek a hatására, vagy mert igazából már unom a feszélyezettséget, a tenyeremre támaszkodva dőlök kissé hátrébb.
- Ó hát persze...! Meg sem kellett volna lepődöm. -
Igazság szerint ez inkább magamnak szól semmint neki. Még az enyhe rosszallást a hangomban sem neki szánom. Csak az újabb kérdése után pillantok rá. Hosszasan tűnődöm a válaszon. Mit lehetne erre mondani? Igen is meg nem is. Van előnye is meg hátránya. Vicces, mert ha egy ember tudná az angyalok erényeit biztosan azzá akarna válni. Én meg angyalként néha inkább az ő helyükben lennék. Nem sokszor de alkalomadtán elfog ez az érzés. És ez normális. Minden fivéremmel megesett, vagy így vagy úgy. És a legsúlyosabban Luciferrel.
Szóval hazudnék ha azt mondanám hogy nem szeretem az emberi alakom. De ugyanakkor tudom a helyem, szeretem a feladatom. Ismerem a szabályokat a határokat. És ott vagy Atyám, akinek szeretetéről képtelen lennék lemondani. Akkor sem ment mikor a legkedvesebb egyetlen bátyám lebukott. Ott abban a percben sem tudtam ellene fordulni. Soha nem is fog menni úgy hiszem. Így hát mindössze egy vállat vonok. Eleinte nem mondok semmit. Mert nem hiszem hogy ezt firtatni kellene. Ám a csend is nyomaszt. Még úgy is, ha a bogarak zümmögése betölti a teret. Még egyszerű emberi füllel is lehet hallani a szimfóniát, amit a duruzsolásuk ad.
- A létezés maga egy illúzió. Maga tudja a legjobban. -
Elmosolyodom sejtelmesen. Végtére is, mi célra vagyunk? Rejtély. Csak létezünk élünk, tesszük, amit ránk róttak. Értelmet sokszor nem tudunk vagy nem látunk. Eszmék mögé bújunk és reméljük azok igazak, de mi az igazság? A tényleges? Atyám talán tudja. Talán okkal tesz, amit tesz és vár el, amit kér. Én ebben hiszek, ebben remélek és eszerint élek. Nem kérdőjelezem meg. De bolond sem vagyok, tudom hogy ez is illúzió. Illúzió a boldogság, és a fájdalom. Mert az idő mindent eltűntet vagy átalakít. Talán csak a végtelen hömpölygő szeretet nem. De erre is csak Atyám képes, úgy hiszem.
- De összességében... nos, igen. Szeretek itt lenni. -
Tekintetem elszakítom róla és a kutyát figyelem a távolban. Boldog és lelkes. Időlegesen. Este majd a vacsoráért nyüszög és holnap pedig kezdődik előröl minden számára.
- Tény, New York talán is kissé túl hangos is, de... a munka ide köt. -
Ha már oly jól értesült, gondolom sejti mire gondolok. Csodálom hogy a céges telefon eddig nem csörrent meg a zsebemben. Nem mintha várnék bárkitől hívást, de ismerve az üzleti életet, fél óránként négy értekezést rendszerint meg kell ejtenem. Kivéve a hajnalokat, mert az tabu. Akkor Atyámé vagyok. Habár még most ez is elmaradt.
Ha meg nem érti, nos akkor így járt. Végtére is ha úgy vesszük, kölcsön kenyér visszajár. Mert részletesebb magyarázkodásba most nem folyok bele. Legalábbis, nem tervezem.  



kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Hétf. Júl. 17, 2017 6:28 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Az ezer apró rovar s bogár, melyek körülvesznek minket, ide-oda repkednek, s közben zümmögésük, ami úgy szól, akár egy szimfonikus zenekar grandiózus koncertje, megtölti az erdőt élettel. Apró, vékony, hártyaszerű szárnyuk, alkalmasint fényes, kemény kitinborításuk csak úgy susog, ahogyan egyik növényről reppennek a következőre. Amennyire minik, olyan gyorsak és hatékonyak; ha nem lennének, élet sem lehetne a Földön. A szívemnek legkedvesebb rovara a méhek. Gyönyörű színük mellett igen arányos is a kis testük, és tudják, milyen is az igazi dolgos, a társadalomban való élet. Mindenük a királynő, a szaporodás, a táplálás. Nem félnek csípni sem, ha bántják őket, bár néhány fajtájuk az életét adja a bosszúért cserébe, cselekszenek, ahogyan kell, ahogyan parancsolnak nekik.
A másik hasznos és csodaszép bogárka a katicabogár. Minden gyermek imádja a bohókás ábrázatát, így szívesen tartják otthon egy befőttes üvegbe zárva, ami a bogárnak nyilvánvaló kínzás - a mondénok nem a kegyességükről és az éles eszükről híresek. A szenvedő bogár azonban mindent lát és hall, amit én szeretnék látni és hallani, így fájó szívvel, de hagyom, hogy a bogárkám lassú halállal végezze, megfulladjon egy átlátszó pohárba zárva.
Az én kis bogárkáim, akik mindent látnak és hallanak.
Habár a természet anyja nem is volnék, a bogarak és a rovarok mindenképp az én udvarom alá tartoznak. A szívem ezer darabra törik, mikor megtudom, mennyit kiirtottak közülük nap mint nap, de ez ellen nem tudok semmit tenni - hacsak nem indítok minden faj ellen háborút egymagam. Nem véletlen lettem én a királynő, meg sem fordulnak a fejemben ilyen badarságok. Azonban a rovarok ennek ellenére nekem kémkednek, az ő milliárdnyi kis szemük az én milliárdnyi kis szemem is. Eléggé meglepődtem, mikor rajtuk keresztül felfedezni véltem Gabrielt. Egy angyal energiája minden Isten keze által teremtett lényt magához vonz.
Mit kereshet a Földön? Meddig marad itt? Tud-e valamit a nephilimek közt dúló háborúról? Ő melyik oldalra áll?
Sajnos az apró kis segítőim beszélni nem tudnak, így a titkolózó arkangyalok beszédre bírása is az én munkaköreim közé szorult.
A pokróc szélére helyezkedem el, bal kezemmel megtámasztom magamat, kissé hátradőlök. Lábaim kinyújtva, kissé oldalasan nyúlnak el a puha anyagon. Gabrielt nézem, s megállapítom magamban, hogy ez, még a Földön is fontos ember, mennyire nevetségesen néz ki egy ennyire gyarló környezetben. Mint egy gyermek, akit miniszternek öltöztetnek, vagy egy miniszter, aki játszótéren hintázik.
Az angyal nem fogadja el, mikor étellel kínálom, így magam csípek le egy szemet a fürtről, és óvatosan a nyelvemre helyezem, összeroppantom. A lédús szem szétrobban a számban, héjának gyors repedése hangos zajjal jár. Gyorsan lenyelem a falatot, hogy válaszolhassak Gabrielnek.
- Köszönöm... Nem, valóban nem ez volt a legegyszerűbb dolog, amit véghezvittem. - válaszolok, s veszek egy mély levegőt az égen repkedő madarak figyelve nyugodtan. Régóta bizonyos voltam benne, hogy nekem a trónon kell ülnöm és uralkodnom. A királynő jobb kezeként ismertem minden trükkjét, erényét, s ugyanúgy a hibáját is. Mérhetetlenül megbízott bennem, talán mert sosem fejeztem ki, mennyire vágyom a trónra. A trónra szeretnél kerülni, ugye, aranyom? kérdezte gyakran, amire én csak lehajtott állal így szólottam: Nem mindenki oda akar kerülni? Ám senki nem gondolja át, milyen feladatokkal kell megbirkóznia.
Ügyes, ügyes, gyakran felelte, amint végigsimított orcámon. Nem sok időt töltöttem vele az udvarban, hiszen a terepen voltak feladataim, eldugott hegyekben, hatalmas nagyvárosokban, kihalt sivatagban, éppen hol volt valami olyan tevékenység, amelyről mindent tudni szeretett volna a megboldogult királynő. Jól dolgoztam, ó, milyen jól is! Mindenkit átvertem. Még magát a királynőt is.
A kérdés, vajon Gabrielt is sikerül majd?
- Valóban nem. - felelem szerényen, de nem folytatom a beszédet. Körül nézek, a fák koronájában gyönyörködöm pár pillanatig, majd egy aprócska, eldugott hortenzia bokor kezdeményein merengenek el a szemeim. Szeretem ezt a helyet.
- Hát nem gyönyörű ez a sok növény?
- kérdezem elmélázva, ám én teljesen tudatában vagyok e kérdésem céljával. - Mindez nem élhetne, ha nem lennének a szorgos kis rovarok. - Egy méh köröz felettünk, felnézek rá, elmosolyodom. Remélem, ez elég utalás lesz Gabriel számára, hogy ráébredjen, miként szereztem tudomást itt létéről.
A meghívás igazi okának felfedését azonban igyekszem minél tovább húzni.
- Maga szeret ember lenni? Még ha csak néhány pillanatra is vész bele az illúzióba? - Elkerülöm a mondén szó használatát, hisz tudom, Isten embert teremtett, nem mondént. Tekintetemet a férfire szegezem, mert a szemébe akarok nézni, mikor válaszol. Még ha csak a felszínt is kapiskálja, e kérdésem közelebb áll a valódi okhoz, mint a növények és a szőlő.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Hétf. Júl. 17, 2017 4:32 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


790


 





A tündérek jelenléte mindig érdekes. Olyan kettős érzést vált ki, amit nehéz megmagyarázni. Talán épp amiatt mert ők sem ide sem oda nem tartoznak. Igazából hasonlóan érzek a boszrokánymesterek kapcsán is, ezt meg kell hagyni. De a tündér mellé titokzatos. És az újdonsült királynőnek megvan az az előnye is, hogy még nem is ismerem. Nem volt egy évszázadunk sem, ami alapján dűlőre juthatnék, milyen is ő valójában. Na meg az uralma. Sosem avatkoztam bele különösebben az ő életvitelükbe és ezután sem szándékozom. Ennek ellenére is érdekel. A varázsa így még jobban fokozva csak jobban felkelti a saját érdeklődésem. Az pedig pláne plusz pont hogy ad a formalitásra. A szavaira elmosolyodom. Na igen, a külső. A külső sokat elmond és sokat ad.
Igazság szerint szeretem ezt. Jó mindig vissza-visszatérni emberi alakban is. Igaz sokat nem lehet időzni képtelen is lennék. De ellenben megvannak az előnyei. Van olyan angyal aki a szépségéből építi ki a fedősztoriját. Vagy híres színésznő vagy modell de esetlegesen bármi egyéb más is. Vicces volt hogy Michael egy ideig tűzzsonglőrként tevékenykedett egy cirkuszban. Pedig kettőnk közül mindig is nekem volt több humorom.  
Elengedem a tündérkirálynő kezét, és figyelem ahogy ellép tőlem. Abba az irányba invitál, ahol eddig nemrég ő maga ücsörgött. Akkor onnan távolról misztikusnak hatott. Innen közelről viszont veszélyesnek. Nem kimondottan érzem annak, de sejtem hogy ha kell a végsőkig el tud menni. Aprót bólintok és eldörmögök egy ahogy óhajt-ját. Nekem igazán édes mindegy végülis. Lassan követem figyelve a haján megcsillanó napfény játékát. Sejtelmem sincs ő mennyire ilyen is valójában. Az előző tündérkirálynő kellően idős volt ahhoz hogy az eredeti kinézete egy összeaszott almához hasonlítson, ámde jobb szerette a fiatalos megjelenést. Mondjuk ezzel nincs is egyedül. Aki csak teheti (még maguk a mondénok is) a szépséget és a fiatalságot hajkurásszák. Aztán a végén ostobán és csúnyán végzik. Pláne a plasztikai műtétek fénykorában.
Igazság szerint furcsállom, hogy egyedül van itt. Igaz sokan állnak a szolgálatában,a  fél világ növény és állat kertje, mégsem látok a környéken egyetlen olyan alakot, aki bizonyítottan hozzá hasonló. Királynőként igazán adhatna a biztonságra, hisz... hát manapság sehol nem az az élet. Még a saját udvarában is lehetnek alkalmasint besúgók, érhetik támadások. Bátorságra vall, hogy így kimerészkedett New Yorkba. Csakis miattam. És ez sok kérdést vet fel. Többek között hogy honnan tudja, én itt vagyok egyáltalán? Mert hivatalból most a Mennyek kapujánál vagyok. Az már más kérdés hogy alászálltam és kiélvezem a mondén világ kisebb és nagyobb fajta örömeit.
Ezt a fajta mulasztást (már ha az) betudom a saját személyemnek. Annak, hogy vagy nem fél tőlem (ami botorság) vagy ennyire bízik bennem. Tulajdonképpen ez nagyon hízelgő. Túlzóan hízelgő.
Helyet foglalok mellette miközben újra körbenézek. Tényleg egyedül van. Nem mintha ismerném a cseles dolgaikat, a jól bevált trükköket (na jó, tudok egy két formulát, de hát évek alatt feltételezem mindig újítanak valamit).
Mikor a szőlő a látóterembe úszik megrázom a fejem nemlegesen. Ritkán eszem gyümölcsöt, és ha mégis ráfanyalodom akkor is valamiért inkább alma fétisem van. Betudható Évának, meg Lucifernek.
- Részemről az öröm, hogy megismerhetem Önt. Gratulálok a pozíciójához. Biztosan nem volt egyszerű feltörnie.- pillantok rá behatóan. Figyelem, ahogy elhelyezkedik. A testtartását. Mennyire távolságtartó, mennyire nyugodt? Tény, hogy a közelemben senki nem tud ideges lenni. Ám el tudom különíteni az angyalvérem okozta mellékhatásokat és az ő auráját.
- És ha már itt tartunk, feltételezem nem ezért keresett meg. -
Elmosolyodom kihívóan. Ó, biztosan nem hajbókolást várt egy angyaltól. Pláne nem egy arktól. Jó, evidensen hízhat a mája, hogy megkapja, mert megkapta. Na de ha ezt akarná, előnyt kovácsolni ebből a helyzetből, belőlem, akkor ezt a kis találkát az udvarában ejtenénk meg. A tróntermében ücsörögve kapnék meghallgatást. Ami hivatalos, és nyílt. És amire nem mennék el, de ezt ő evidensen nem tudhatja. Tehát valami más is van a dologban. A kérdés az, hogy mi. És ezt természetesen megpróbálom kipuhatolni, amiben egy dolog biztosan a segítségemre lesz. Mégpedig hogy nem hazudhat.    

kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Hétf. Júl. 17, 2017 3:49 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Szeretem a titokzatosságot, a misztikumot, a megoldatlan rejtélyeket. Azt a mennyei hangulatot, amikor óvatosan tapogatózol, mert nem tudod mire számíts, kicsit, mintha egy tejfehér köd szőnyeggel betakart temetőben sétálna az ember a halovány holdfényben. Vigyázva kell haladni, különben egy fordulóban megbúvó rózsabokor tövisei felsebzik a bőrünket.
A régi szokások nem tűnnek csak úgy el, mint egy párás lehelet a téli jeges levegőben. Egyébiránt, ki is végezhetné el ezt a munkát olyan makulátlanul, mint én, kinek a rangja is megfelelően magas ehhez? Nincs most jelenleg egy remekül képzett tündérkém sem az udvarom szolgálatában, és amúgy is, illetlen lenne egy mezei katonát küldeni magam helyett. Így hát örömmel öltöztem a legszebb ruhámba, s hívattam magamhoz Gabrielt; a nem hivatalos környezet talán barátibb kapcsolat illúzióját kelti majd - s az arkangyal nyelve könnyebben ered meg.
Noha már volt szerencsém ő hozzá, beszélni nem beszélhettem ő vele sokat, a néhány lefutott illedelmességi köröket leszámítva. Már akkor elbűvölő személyiségnek találtam, bár sejtettem, amilyen megkapó, olyan kegyetlen is angyalformájában. A Menny lakói harcosok, katonák, bábok csupán Isten játékában, s mi vagyunk, a Föld lakói, a kifürkészhetetlen színjátékának szereplői. A tündérek, véleményem szerint, esztétikai szempontból születhettek meg. A sors furcsa fintora, hogy az angyalok megbűvölték nyelveinket; ajkainkat csakis az igazság hagyhatja el. Szerencsénkre a démoni ajándékunk, a furfangos természetünk segít nekünk kicselezni ezt a csavaros élethelyzetet. Először magam is kissé zavarónak találtam a hazugság hiányét, ám hamar rájöttem a tapasztalataim alapján, ez igazából áldás. Hiszen egy tündérnek bármit elhisznek, nem hazudhatunk, nem állíthatunk hamisat, így vakon hisznek nekünk az alvilágiak, a nephilimek. A szavak csűrése-csavarása adja meg a ködös mondatainknak a pikantériáját.
Gabriel, ahogyan arra emlékeztem, egy igazi úriember. Meghajol, majd egy angyal kecsességével nyúl a porcelán fehér kézfejem után. Hagyom, hadd emelje ajkához közel a zöldes erekkel díszített, csontos kezet. Nem is tudom az okát, a mondénok miért hagyták el eme szokást.
- Gabriel, maga sem panaszkodhat emberi küllemére
. - mondom egy negédes mosollyal ajándékozva meg a partnerem, miközben a rózsa után nyúlok. Gyönyörű szál, különleges, igazi csemege a szemnek. Az angyal semmit nem változott, ugyanolyan illedelmes, elegáns, mint volt. Néhány dolog állandó az univerzumban, s az angyalok meg a démonok létezése egy olyan stabil szikla, mely minden alkalommal megdobogtatja a szívem. Ha van, amit csodálok, hát ez a két teremtmény az. Nem hiába, Isten keze munkája mindegyik, az egyik legelsők, s bár a mondénok nem sikerültek jól, alkotóimat igazán csodálatosra rajzolta a Mindenható.
- Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat. Esetleg letelepedhetnénk, ne álldogáljunk itt sokáig.
- Egy apró kézmozdulattal jelzem merre van a pokróc, melyen néhány pillanattal ezelőtt még édesen henyéltem. Egy trónterem hűvös, zord eleganciája talán illőbb lett volna, azonban félre akarom dobni a formaságokat, s kellemesen társalogni egy kicsit, mielőbb a politikára térnénk. Nem szeretem, ahogyan a mondénok és a többi alvilági intézi a tárgyalásait. Hideg, száraz, már-már érdektelen. Mienk a világ minden ideje, s így nem kell sietnem nekem sem. Nem számít, hogy most tudom-e meg, vagy két óra múlva, milyen feladatot kell elvégeznie az angyalnak a Földön.
Ha helyesel, a mély lila pokróchoz vezetem, majd hellyel kínálom. Egy kis aranytálcát nyújtok felé, amelyen egy gazdag szőlőfürt pihen, amiről már néhány szem hiányzik.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Angyal

Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Hétf. Júl. 17, 2017 1:32 pm Gabriel Sinclair
Gabe & Hazel


790


 Rolling Eyes  






Néha nehéz összeegyeztetni az életet. Pláne így, mikor az embernek egyszerre több fronton kell teljesítenie. És elég emberként is kimeríteni a kereteket. De én örök mazochistaként angyal létemre is kezdem a saját határaimat feszegetni. Igaz, mostanság atyám legalább elengedte a kezem. Még a ez csak átmeneti is. Még ha ez azt jelenti, hogy vagy közel egy bő évtizetedem talán kiélvezni a szabadságom. Mert néha kell. Igaz, sosem vagyok a nagy szabadulós fajta. A kötelességek elől képtelen vagyok elbújni. Sőt, hajt, hogy mindent minél többet és minél rövidebb idő alatt megtegyek avagy elérjek. Pedig számomra nem is lenne ez kényszer... ott a világ összes ideje.
A telefon csörög a zsebemben. Unottan veszem ki és pillantok rá. Elhúzom a szám, és letorkollom a vonal másik végében lévőt, hogy ne zavarjon. Most nem érek rá a mondén világ adta problémákkal foglalkozni. Igaz kellene, mert a részvénytőzsde megint valamit variál, na de minek tartom én a vezetőségi team-et, könyörgöm?
- Hozzam a kocsit uram? -
Taylor hangja ott cseng a levegőben. Határozottan pillant rám várva az utasításomat. Eltűnődöm egy pillanatra. Van értelme? Tudom, hogy nincs. Mindössze a fejem rázom meg.
- Köszönöm, ma nem. Gyalog megyek. -
Ideje kiszellőztetnem a fejem. Még ha a reggeli meditációk kivételesen tényleg csendesen telnek, akkor is igénylem. És a mozgás sosem árt.
A külvárost sosem kedveltem igazán. Hiába szép és rendezett. Hiába az erdős részek, melyek csábító hűst ígérnek így nyáron. Valamiért jobban vonz a kikötő és víz mint mindig. Megértem hogy ezzel csak egyedül vagyok. Így mikor az üzenetet megkaptam, sejtettem hogy neki kedvező helyszínt fog választani. Meg kell vallanom, egy darabig el sem akartam jönni. Nem azért mert nem vagyok kíváncsi. Nagyon is az vagyok. Szimplán csak azzal, ha elutasítom a megjelenést ösztönös tagadást követek el. Tagadom hogy én az vagyok, aki. Mert végtére is ez a lényege az inkognitónak, nem? Hogy elfedjük a látszatot. Esetemben akár duplán is. Ám miután Atyámat nem tudom elérni (és leginkább azért mert nem is akarom) a kényes politikai helyzetre tekintettel inkább nem kockáztattam.
Ujjaim közt megforgatom a naracsossárga rózsát, miközben a tekintetem megakad a vörös hajzuhatagon. Hallottam a pletykákat. Még hozzám is elér, angyali mivoltom ellenére az démonvilágbeli változások jelentősége. Elég egyértelmű hisz minden ilyen hatással van az egész árnyvilágra. Talán túlzottan is jobban, semmit kellene. Megtorpanok, és csak figyelek egy pillanatig. Nem aktivizálom az éles látásom, mert így sokkalta misztikusabb az összkép. A nimfa hatása így távolról a legkülönlegesebb. Vonzónak hathat egy emberre. Egy ostoba mondén elcsábulna. De én egyik sem vagyok. S mikor megérzem magamon a pillantását elfordítom a fejem róla. Tekintetem körbepillant a ligeten, ahol csak a távolban ugat egy kutya. Csaholva viszi a gazdájához a labdát. Nem zavar itt minket senki. Egész nyugodt lehetnék, ám mégsem megy. Nem tartok semmitől, hacsak nem a találkozásunk minőségétől. Hisz végtére is az új királynőtől fogalmam sincs mire számítsak.
Lassan indulok el, és félúton felé már ő is feláll. Magas karcsú alakja körül a vörös tincsek táncot járnak, ahogy a szél beléjük kap. Tetszetős látvány, eléggé fenséges. Ez pedig fontos. Főleg annak, aki uralkodni akar. A hatalom egyik alappillére az, hogy adni kell a látszatra, bármennyire nehezen is megy. Mikor elindul felém érzelemmentes arccal tekintek rá. Ezüstkék íriszeim figyelik a vonásait, a mozgását. Tanulmányozom a magam nem feltűnő formáján. S ez akkor is tart még, mikor a távolság lecsökken köztünk a normális emberi mértékre. Fél méter lehet köztünk mikor megáll ő is és én is. Fél néma másodpercig egymás  lélektükreit fürkésszük behatóan. Ez tetszik. Nem fél feltekinteni, nem fél megnézni magának. Határozottan erény. Határozottan királynői. Hát ezek szerit csak nem véletlenségből került a pozíciójába. Még úgy is hogy nem királyi vérvonal.
- Gabriel arkangyal! -
A hangja dallamos és lágy. Finom és nőies. Nem tudom ez mennyire varázslat. Nem ismerem behatóan jól a tündérmágiát. Evidensen érdekelne, ám sosem volt időm. Nevetséges de tényleg!
A szavait követve közetlen elpillant és meghajol. Nem szoktam hozzá ehhez. Nem itt a mondén világban. Nem éppen New York kellős közepén. Na jó, jelen esetben a legszélén.
- Királynő! - viszonzom a meghajlását, és szelíden a kezéért nyúlok. Amennyiben hagyja, megemelem finoman. Bőre selyme és teljesen tökéletes. Könnyeden hajolok kissé felé  hogy finom kézcsókot adjak. Ez a mondének számára egy ostoba gesztus. Romantikus. Ó nagyon is az. Valójában számunkra formalitás. Mégis a jobbik formája.
- Maga igazán elragadóan gyönyörű! -
Mosolyodom el, és a kezét nem engedem el azonnal. Helyette a virágot nyújtom felé. A tündérek szeretik ezt. Kedvesség, báj, elegancia. Na meg a természetközeliség. Minden adott. Minden adott valamire, amit nem is tudom mi. Mert a jövetelem oka valójában rejtélyes akárcsak az üzenet, ami miatt idecsábultam. De így szemrevételezve az elém táruló látványt igazán jól tettem hogy eljöttem, mert egy holtbiztos; valóban érdekes társaságom lesz, nem mintha eddig kételkedtem volna benne egy percet is.

kredit










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Tündérkirálynő

Kor :
563

Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Vas. Júl. 16, 2017 6:31 pm Hazel Sage Stargrace
Gabriel ∞ Hazel
Two powerful creatures walking on the same soil
Nem születtem királynőnek. Nem folyik az ereimben finom, nemesi vér, a nevemet nem zengték évezredek alatt tisztelettel túlcsodulva a kisrangú szolgák valami kegy reményében. Nem festettek rólam nagyzó portrékat, nem féltek tőlem, ha összehúztam a szép ívű szemöldökeimet.
Én lassan érettem királynővé. Virgonc gyermeklány voltam, aki piszkosan rohangált a Tündérek Birodalmában, remélve, hogy nem haragítok magamra egyetlen nagyobb rangú tündért sem, főleg nem a királynőt magát. Zavartan kerülgettem a hatalmas tündérhercegeket, a szépséges udvarhölgyeket, és ittam édesanyám minden szavát. Apám csatlakozott a Vadűzéshez, így nem ismerhettem meg, anyám azonban kárpótolt a hiányáért – annyit foglalkozott velem, mint amennyit még egy tündéranyának sem illik.
A tragikus halála után a királynő szolgálatába álltam. A legjobb akartam lenni, a legszorgosabb, a legkitartóbb, s bizony, a legalsó lépcsőfokról lassan, de biztosan vezetett az utam a csúcs felé. Megbízható katona voltam, a feladatomat mindig becsülettel végeztem el, s aztán én tudom, mi az a kemény munka. Nem adtam fel sohasem, habár rengeteg lehetetlennek tűnő helyzettel találtam magam szemben. Furfangos, ravasz, s csodálatosan szép – így jellemeztek engem a fénykoromban.
A királynő jobb kezének pozíciója sem volt kielégítő számomra. Többre vágytam, valami nagyobbra, szebbre, hatalmasabbra, s az irányítással járó, vékonyka vállamra nehezedő tervek sem hátráltattak engem. Akkor döntöttem végleg amellett, hogy magam leszek a királynő, a Tündérek Birodalmának vezetője, mikor újra avval a boszorkánymesterrel hozott össze a keserű Sors.

Egy valami valóban hiányzik ebből az életből, amire nem gondoltam sohasem. Az utazás, a világjárás. Mindenhol kicsit más a levegő, más a természet, mások a bogarak és rovarok. A Birodalmam a leggyönyörűbb hely e világon, de már annyi időt töltöttem el benne, hogy úgy ismerem, mint a selymes bőrű tenyeremet.
Amennyire veszélyes most a betonnal fedett utca, annyira könnyedén rejtőzöm el benne; mágiámnak köszönhetően olyan idősnek tűnhetek, amilyennek csak szeretnék. Vakmerőségem és erőm párosítása lehetővé teszi, hogy néha napján magam is újra átélhessem azt, milyen egy mezei, rang nélküli tündér bőrében élni, és ezt igyekszem kihasználni.
A külváros parkos helyeit kedvelem inkább, ahol közel érezhetem magamat a gyökereimhez, a családomhoz, a véremhez. Egy puha, finom tapintású pokrócon fekszem, arcomat kellemes napsugárban fürdőzik, fejemet hátrahajtom. Ujjaim a friss füvet cirógatják, a harmat eláztatja a fakó bőrömet. Nem szívesen nyitom ki a szememet, de valamicske neszt hallok; Tudom, hogy a közelben leselkedő lovagjaim megfeszülnek, s már célkeresztjükben áll a nyugalmamat megzavaró ember.
Pillantásom a távolban álló férfin pihen. A mondénok ódzkodnak attól, hogy férfi emberekre azt mondják, hogy gyönyörű, oly' alantas szavakat használnak, mint jóképű, sármos, pedig egy férfi is lehet gyönyörű. Bár ez a férfi földöntúlian szép; Nem véletlen, hiszen magáról Gabriel arkangyalról beszélek éppen.
Még akkor láttam őt először, mikor a királynőmhöz jött látogatóba, már olyan ősrégen, hogy nem is emlékszem az alkalom apropójára. Mióta elfoglaltam a jogos helyemet a trónon nem kereste a tündérek kegyét, így nem is láthatott engem, az első számú Udvarhölgyet a tündérek vezetőjeként. Most már én vagyok a királynő, így illik egy széles mosollyal üdvözölnöm legalább. Felemelkedem lassan a pokrócomról, de tekintetem mindvégig az arkangyalon tartom, negédes mosolyom csak szélesedik az arcomon. Teszek felé néhány elegáns lépést, s megfigyelem emberi alakjának minden kis vonását – a szemnek édes e formája.
- Gabriel arkangyal! - hajolok meg előtte, s elég idegennek érzem a mozdulatot. Eltelt némi idő az utolsó meghajlásom óta, s ha nem egy angyal állna előttem, az államat felhúzva néznék rajta végig tetőtől-talpig.
code by Silver Lungs









He said I was as delicate as a blooming flower


I said I was as beautiful as a garden


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
₪ new york

Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Csüt. Júl. 13, 2017 7:41 pm Clary Fray
LEZÁRT JÁTÉKTÉR








.


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Pént. Jún. 16, 2017 12:28 pm ➹ Vendég

uriel&ebony
- moonwalk-

Talán racionális döntés lenne azt kérni, hogy törölje ki az emlékét a fejemből. Talán a jövőre nézve könnyebben élném az életem, ha nem tudnék róla. Talán igazán fel sem fogom, hogy mire mondok nemet. Én mégis úgy érzem, hogy a régóta tartó sötétségben, ami megpróbál megfojtani és letaszítani a mélybe, értem nyúlt egy kar. Egy fényes kar, ami megragadott anélkül, hogy szólnom kellett volna érte, hogy kiáltanom kellett volna, csak jött és jött, amíg fel nem karolt és meg nem mentett. Éreztem a tarkómra fújó leheletét a halálnak és felkészültem rá. Abban a pillanatban, a két démon között sínylődve lehunytam végül szemeim, és bizony átadtam magam nekik. Küzdöttem, mert küzdenem kellett, de elvesztve a tőröm és az irónom, a szabadságom, már nem volt erőm kapálózni. És átgondolva azt, hogy talán, ha megtalált volna bárki is, még a nevem sem jutott volna eszükbe, amíg anyám nem ismer fel a boncteremben, azt hiszem egyáltalán nem csoda, hogy feladtam volna. Ő pedig ekkor robbant be. Pontosan ekkor érkezett meg fényével, hogy közém és az hideg lidérc közé állva, megóvja az életem. Az, aki körül ott a családja, a barátai és minden szerette, nem fogja ezt megérteni. Talán soha. Én viszont most, hogy egyedül vagyok, magamra utalva, bele akarok kapaszkodni. Tudni akarok róla. Önzőn és mohón kívánom ismerni, hacsak ma, hacsak egyetlen órára, vagy egy percre, hacsak a nevét és az előttem felvett alakját, akkor csak annyit. De ez a morzsa, amivel megajándékoz, nekem több, mint ami elvárható, vagy amire azt hittem érdemes lehetek. Ismered az érzést, amikor lehunyod szemeid és karjaid oldalaid felé kitárva hátra zuhansz? Bízol abban, hogy aki mögötted áll, majd elkap. Én két éve zuhanok, de mögém nem lépett senki. Eddig. Így nem. Hirtelen és puhán. Mostanáig nem csapta karját körém senki. Úgy nem, hogy önszántából akarja megóvni a fényem, kockáztatva lényét, a világát. Felfedve előttem igaz valóját. Megvédve azt, amit jelentek ennek a világban, ebben az életben. Hogy mondhatnék le erről? Ennyi önzésnek lennie kell bennem. Inkább emésztem magam utolsó napomig, minthogy elvegye ezt tőlem...
Talán túlzásba viszem a bámészkodást, ugyanis elkapja rólam tekintetét. Nedvesítenem kell torkomon, amikor ráeszmélek, mennyire ostobának tűnhetek. Meg kell birkóznom a jelenlétével, azzal ami! Mert itt és most, csak az számít, amit tett értem. Semmi más. És igenis megérdemli, hogy összekaparjam a darabjaim és megmutassam neki, hogy kire áldozta az idejét, ki ért neki annyit, hogy megjelenjen előtte. Hogy ki az igazi Ebony! Nem egy bámészkodó kislány. Ezen kell dolgoznom. Vagy legalábbis kéne...
- Terhelni? - mosolyba fut meglepett arcom, ahogy ízlelgetem a szót - Nagy szükségem van erre a... teherre. - ajkaim görbéje szelídül, ahogy bólogatva nézem őt. Szemi fényében visszaverődik a város éjszakai élete, és ettől csak még inkább aprónak érzem magam. Hiába az angyali vér, hiába az árnyvadász titulus, nem számít, ha egy valódi Angyallal állsz szemben. Nekem elhiheted! Megtapogatom hajam alatt a koponyám bizonyos szegleteit, hogy tudomásul vegyem, nem ütöttem be. Bármennyire hiszi el egy részem, hogy létezik, hogy előttem van, hogy épp engem néz, egy másik, gonosz és ítélkező darab belőlem, tiltakozik a pillanat ellen. Megjegyzésére megdermed karom és lustán oldalamra zuhan. Kínomban kuncogni kezdek, bár a legkevésbé sem őszintén. Ami hamar le is mossa a bájtalan hahotázásom. Ez nem én vagyok!
- Jól van, jó. - bólogatok lelkesen, bocsánatkérő pillantással nézve rá. Mégiscsak megkérdőjeleztem ismét, hiába próbáltam eltitkoltan, úgy néz ki egy Angyalt nem verhetsz át. Kellene készítenem egy mentális feljegyzést róla, mit ne csináljak. Szemeim belefúrom övéibe, a szemeim alatti ráncok felhúzódása bizonyítja, hogy őszinte mosollyal nézem őt. - Oké. Oké.. mint bárki mást... - szaladnak fel szemöldökeim, ahogy finom grimasszal ismétlem el szavait - Számos okot feltudnék sorolni, hogy miért nem tudlak úgy kezelni, mint bárki mást, de megpróbálkozom vele, hogy ne hozzalak zavarba. És magamat se. Mint most... - megdörzsölöm tarkóm, majd mosollyal arcomon megcsóválom a fejem. Hogyan kérhet ilyet? Hogyan kezelhetném úgy, mint bárki mást? Ő nem bárki más... És, ha az is lenne, nem vagyok jó a barátkozásban. Elég régóta nem próbáltam már, hogy kell egy megmentővel beszélgetni, mi a következő lépés. Éppen ezért megnehezíti nekem azzal, hogy erre kér. De kihívás elfogadva!
- Bár tudnám, hogy mit szokás ilyenkor mondani. - szinte rezzenéstelen arccal felelem, kiszélesedő mosollyal. A felszín alatt persze lángol minden sejtem. A világért sem hagyta volna? Lehetséges lenne, hogy valamiért becsben tart? Vagy angyali kegyelemben? Nem egészen értem, hogy miért nem hagyta, hiszen árnyvadászok halnak meg, majdhogynem napi rendszerességgel. Őket miért nem mentik meg? És engem itt most miért? Nem kezdek gyanakodni, inkább hagyom elúszni a kérdéseim és megpróbálom hálám kifejezni, hogyha úgy alakulna, szóljon értem és meghálálom, amennyire csak emberi erőből kitelik. Látva kérdő arcát, gyorsan pontosítanom kell. Ezt ő érthette úgy, hogy fogjon egy csörgő kígyót és a szuper-hallásommal ott termek majd! Nehéz még a kommunikáció közöttünk, meg kell szoknom, hogy nincs tisztában a mai technológiával. Úgy látom arcán, hogy a pontosítás segít. Enyhe grimasz költözik arcomra, majd válaszát meghalva kérdővé válik arcom. Ezúttal én leszek értetlen. És nem csak én! Arca még a sötétben is jól láthatóan bíbor árnyalatot kap, így én már nyitom is ajkaim, hogy biztosítsam nem értem félre, de ő újra megszólal, hogy javítson kijelentésén. (Ha engem kérdezne, inkább ront vele.) El is pillant rólam sietősen, én pedig elnyílt ajkakkal nézek fel rá. Egy másodperc. Kettő. És még három. Mondj már valamit! Újabb. Bármit!
- Gondolhattam volna, hogy egy csettintés és meglelsz. De amióta megjelentél, úgy fest, nem vagyok valami gyors észjárású... - vállat vonok, majd ha rám emeli feszengő tekintetét, jobbom tenyérrel felfelé végig vezetem köralakján, hogy utaljak rá, ez miatta van. Szám is oldalra húzom, mint aki ezzel nem tud mit kezdeni. Végül persze széles mosoly váltja fel, mert nem akarom, hogy azt érezze ellenségesen vádolom őt, a legkevésbé sincs bennem semmi ilyesmi.
Bólogatok feleletén az ötletemre, hogy üljünk be valahová, de akkor mozdulata, arca és hangja egyszerre adja tudtomra, hogy valamiféle problémába ütközik. Ahogy folytatódik mondata, a fejem csóválva kuncogni kezdek. Halkan, nem sértően. - Az igazság az, hogy én sem...- nézek rá derűs ábrával. Arcomra ugrik egy bátorító mosoly, amit legutoljára talán fivéremnek vettem elő. Két éve. Amikor a vámpírleányzóval volt találkozója. Akkor. Olyan régen. Azóta azt hittem, már nem vagyok képes erre. És tessék. Újabb ajtót nyitott fel bennem...
A csodákról beszél, én pedig nem vagyok rest észrevenni, hogyan méricskél közben. Nyelnem kell és egy percre elkapnom a tekintetem. Csoda? Én? Zavartan mocorgok, feszültté teremt. Jóleső ez a fajta kellemetlenség, mégis olyan érzésem támad tőle, hogy ketté nyílhatna a föld alattam. Megindulok, hogy összeszedjem a szétszórt holmim. És persze, hogy stílusosan leégessem magam. Azzal nyugtatva minden porcikámat, hogy többet valószínűleg úgy sem találkozunk, akkor mit számít, ha a végeredményként úgy érzi majd, hogy egy picit flúgos vagyok? Ami igaz lehet, bár csak a helyzet hozza elő belőlem. A csendes háttér vagyok én! Bizony. Meglepő, igaz?
Miközben lehajolok a leejtett irónért megcsóválva fejem nyugtázom magamban, hogy angyali bája miatt kénytelen ilyen kedvességgel fordulni hozzám. Nehezemre esik elképzelni, máshogyan. Miközben felegyenesedem oda lép hozzám. Nyelnem kell a hirtelen közelségétől, hát még a megjegyzésemre adott feleletétől. Pislogok párat, majd ajkaim morzsolgatva elmosolyodom.
- Szoktatok enni? Inni? Vagy inkább mit szólnál hozzá, ha felülnénk az óriáskerékre? Staten Islanden van, nem túl messze... Jó, messzire van, de rúnával és az angyali képességeiddel hamar odaérhetünk... - dugom el irónom közben, majd szemeit fürkészve ellépek mellette, hogy indulásra csábítsam magammal - Vagy csak ücsöröghetünk itt az egyik padon és mesélhetsz nekem arról, hogy mit csinálsz, amikor nem árnyvadász palántákon segítesz... - kuncogva előre nézek és lassú léptekben dőlök jobbra, balra, farzsebeimbe csúsztatva tenyereim, hogy úgy, onnan pillanthassak vállam fölött a férfira. Bájos mosollyal, igazi csodálattal. Egyetlen nap, egyetlen óra talán, amit veled tölthetek, ami egyszerre felemelő és rettenetes. Végre azt érzem, hogy egy őszinte, elsőre kedves és nyitott személy barátságát nyerhettem el, és mégsem kaphatom meg soha igazán.







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Csüt. Jún. 15, 2017 6:12 pm ➹ Vendég


Te pedig csodálatos! Erről szó sincs, ne aggódj! <3  ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Ebony && Uriel

Az emberek általában nem viselik jól, ha megrengetik az elméjükben kialakított képet az őket körülvevő világról, az univerzumukról és az azt formáló erőkről. Más az, ha ők hisznek egy felsőbbrendű hatalomban vagy olyasmiben, amire a természetfeletti jelzőt használják és más az, ha szemtől szembe találkoznak vele, a megtestesülésével annak, amit addig jobbára elérhetetlen víziónak, rosszabb esetben buta mesének tartottak csupán. Nem jómagam vagyok az egyetlen angyal, aki a Földet járja, Gabriel fivérem például eónok óta előszeretettel jár le a halandók világába, amivel többi testvéremnek komoly fejfájást tud okozni. Mindig is bohókás jellem volt és minden angyalnál könnyebben kezeli a szabályokat. De én hiszek abban, hogy pontosan tudja, hol vannak a határok és azokat a vékony mezsgyéket sosem lépné túl cselekedeteivel. Jóllehet, nem ő az egyetlen, akit különcnek tartanak Odafenn. Jól tudom, hogy arkangyal létem ellenére engem is sok más angyal furcsán méreget, legtöbbjük azért, mert nem tudják hová tenni azt, ahogyan az embereket és az otthonukat szemlélem. Különösen Michael az, aki nem érti az irántuk érzett szimpátiámat, a rajongásomat. Az ő számára sosem szólt másról a létezése, minthogy elbukott testvéreinkkel és démonokkal hadakozzon, akárcsak Raphael, aki szintén igyekszik elvágni magát mindenféle lehetséges érzelmi kötődéstől. Most azonban, ahogy Ebony már biztonságban van és tekintetünk találkozik, már egyáltalán nem bánom, hogy én ennyire különbözök testvéreimtől. Ezért sem húzódok el, amikor a lány keze felemelkedik, hogy megbizonyosodjon arról, nem egy kósza álomkép vagyok, mely egyik pillanatról a másikra képes elillanni. Valójában képes lennék rá, hogy eltűnjek, ahogyan arra is, hogy elhitessem az elméjével, csupán álmodja ezt az egészet, azonban a történtek után nem kívánom magára hagyni. Fürkésző tekintetemmel érzékelem a megváltozó testtartását, a pillantásom nem szakad el íriszeitől, csak mosolyom szélesedése árulja el egyedül, hogy észrevettem a mozzanatot. De, mint mindenkinek, neki is joga van arra, hogy szabad akaratából döntse el, akarja-e cipelni eme tudás súlyát a vállain vagy sem. Eugene reakcióját látva elvettem emlékeit a démon támadásáról, mert nem akartam, hogy ilyen teherrel kelljen hazatérnie családjához és útban lévő unokájához. Ugyanezt ajánlom fel a velem szemben álló árnyvadásznak is, ám ő másképp dönt, én pedig tiszteletben tartom ezt a döntését. Sőt, nem sikerül elrejtenem arcomról a tényt, mennyire lelkesít a tudat, hogy nem óhajt megszabadulni az emléktől. Az emlékemtől. A legtöbb halandó ezt tette volna. Tekintete engem kutat, én pedig elkapom róla a pillantásomat, mert a gondolata annak, hogy nem akar elfelejteni és csillogó íriszei együttese elérik, hogy kiessek magabiztosságomból. Nem akarom, hogy lássa rajtam zavaromat, amit a csodáló pillantása okoz... jobban mondva, amit ő maga okoz.
- Ez esetben nem fogom elvenni tőled. Csak nem akarlak terhelni a létezésem gondolatával. - nyilván megvan neki is a maga élete és kétlem, hogy éppen olyasvalami hiányozna belőle, mint én vagy akár a létem puszta tudata. Ám határozottsága és tiltakozása meggyőz engem afelől, hogy őszintén nem akarja elfelejteni mindazt, ami ma itt történt. Az ez utáni pillanatot megragadom arra, hogy büntetlenül pihentethessem rajta a tekintetemet, magamban némán megjegyezve, mennyire elbűvölő a szépsége. A tekintete, a mosolya, az a varázslatos csillogás az íriszeiben. Azzal, hogy közelebb lép hozzám, csak tovább bontja magabiztosságom falát tégláról téglára, mert bár sok időt vagyok idelent, nem igen társalogtam még egyikükkel sem úgy, hogy felfedtem volna magam előtte. Így most kissé esetlenül próbálok alkalmazkodni a helyzethez. Saját zavaromat leplezvén inkább követem hajába simító ujjait, arcomra megértő, barátságos mosoly kerül, amint megértem mozdulatának mibenlétét.
- Nem képzelődsz, biztosíthatlak róla. - jegyzem meg, bár hangomban nincs semmiféle rosszallás vagy ellenérzés amiatt, amiért ezt feltételezi, sokkal inkább lágyan ejtem ki a szavakat, megértően. - Örülök, nem akarom, hogy kellemetlenül vagy feszélyezve érezd magad. Csak kezelj nyugodtan úgy, mint bárki mást! - teszem hozzá azt illetőleg, hogy a tegezéssel megkönnyítem neki a beszélgetést. Nem akarom, hogy úgy érezze, felette állok és végképp nem akarom ezt semmilyen formában sem éreztetni. Arról nem is beszélve, hogy én is sokkal kellemesebben érzem magam, ha, még ha rövid ideig is, de elvegyülhetek közöttük. Ezért nem szükséges velem másképp beszélnie, mint ahogyan azt bármely más embertársával tenné.
- Örömömre szolgált! A világét se hagytam volna, hogy azok az alvilágiak ártsanak neked. - pillantok rá őszintén, még ha ez a fajta őszinteség tán zavaró lehet a számára, az emberek számára, nem akarom elrejteni előle az igazságot. Különlegesnek tartom őt, tisztelem, amiért minden erejét a világát fenyegető negatív energiák elleni küzdelemre szenteli és éppen ezért, ha visszakerülnék az időben valami furcsa ok folytán, újra közbelépnék, hogy az életének ne vethessenek véget a démonok. Következő szavain aztán elmerengek. Nem tartanám magunkat "szuper menőnek", inkább csak a létünk céljának teszünk eleget azzal, hogy az ő világukat segítjük. Viszont tekintetem kérdővé válik, amint azt mondja, hogy csak "csörögjek rá". Ez mit jelenthet? Valamiféle hangszerrel kellene jeleznem neki? Be kell valljam, nem vagyok tudósa a mai szójárásoknak, ilyenkor kissé bánom is a régimódiságomat és azt, hogy korábbi korokkal sokkal inkább tisztában vagyok, mint ezzel az előrehaladott századéval. Meglehet, hogy ez egy varázslat, amit még nem ismerek. Mindenesetre észben tartom, később még talán jól jöhet a kifejezés. Mindazonáltal, a magyarázat nyomán, amit nem sokkal később hozzáfűz előbbi szavaihoz, máris elér a megvilágosodás.
- Ó, biztosan megtalálom a módját, hogy megtaláljalak.- felelem egy széles mosollyal az arcomon, de arcom újra vöröses árnyalatot ölt, mikor végiggondolom, hogy ez milyen furcsán is hangozhat. - Mármint.... nem mintha folyamatosan figyelnélek vagy ilyesmi, csak megvannak erre a módszereim. - teszem gyorsan hozzá, de úgy érzem, ezzel csak rontottam a helyzetemen, ezért tekintetem újra a park füvére vándorol. Eddig nagyon jó vagy ebben, Uriel! Ezen még Michael is biztosan nevet Odafenn. Pedig ő sosem nevet. Ezért inkább csak némán, hasonlóan feszengve várom válaszát arra, hogy elkísérhetem-e az otthonáig. Azt akarom, hogy egy démon se követhesse a továbbiakban, fontos a biztonsága.
- Szó sincs, tiszteletlenségről. Beülhetünk egy biztonságos helyre, bár... - itt zavartan végigsimítok tarkómon.
- Nem igazán ismerem az itteni helyeket. - vallom be. Az esetek többségében inkább távoli, láthatatlan megfigyelő vagyok, nem pedig az emberi élet élvezője. Figyelem, amint felveszi fegyvereit , majd sejtelmes mosollyal válaszolok felvetésére:
- Én a csodák miatt vagyok itt. Mondhatni, ez az én szakterületem. - pillantok végig rajta futólag, mintegy szavak nélkül üzenve, hogy az olyanok miatt, amilyen ő maga is. Éppen ezért számomra most az ő védelmezése élvez prioritást, ezért szeretném távol tartani őt a további harcoktól. Nem azért, mert nem hiszek a képességeiben, hanem azért, mert túl értékes és túl ragyogó csillag Ő ahhoz, hogy bármi baja essen ma este. Különösképp nem bocsátanám meg magamnak, ha a felelőtlenségem miatt történne ilyesmi. Éppen eléggé feltűnő a tekintetemben a rajongás az angyali kuncogását hallva. Hangja legalább oly' csilingelő, mint angyaltársaim éneke. Odalépek hozzá, miután felvette irónját és igyekszem visszanyerni magam fölött az uralmat, a magabiztosságot, az irányítást.
- Legszörnyűbb? Inkább a legszebb lenne, ha megengednéd, hogy elhívjalak valahová. Valamire. Velem. - a mondatban félúton mégis bizonytalanná válok, mert több filmben láttam, amint a férfi elhívja a nőt, de megtenni sose tettem. Taps-taps, Uriel, pont így kell visszanyerni az irányítást. A csodák helyett inkább mondhattam volna, hogy a bénázás a szakterületem, mert ezek után inkább az lesz a csoda, ha nem küld el.

shadowhunters frpg








Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Szer. Jún. 14, 2017 10:08 pm ➹ Vendég

uriel&ebony
- moonwalk-

Tekintetünk találkozik és abban a pillanatban már tudom, hogy kire nézek fel. A nevével, a végtelen-múltjával nem vagyok tisztában, de tudom, hogy mi ő. Le kell küzdenem a rettegésem és megélnem a csodát, amivel megajándékoz. Jól tudom, hogy szükség van rá, hogy megpróbáljak belesimulni a jelenbe, a valóságba. Szükségünk van a hirtelen feldolgozásra. Szemeim ragyogása, a folytonos révedésem elárulja neki, hogyan érzem magam az oldalán. Csodálom őt. A köralakjában elveszve fürkészem. Megtisztelve. Megszelídülve. Elcsendesedve. Alázatot érzek és tömény hálát. Pillantásom lopakodó. Túl sokáig nem merem megtartani a szemkontaktust, rettegek tőle, hogy pofátlannak tűnök majd azok után, hogy megadta nekem az angyali kegyelmet, így inkább csak próbálom átsegíteni a pillanatot. Nem mintha segítenék vele, hogy kinyújtom karom és megérintem, mégis olyan álomszerű ez az egész. Mintha illúzió lenne. Egy álomkép. Egy darabka a szívemből, a kívánságom megtestesülése, hogy megérintsen az élet finoman és visszaterelgessen az útra. Arra, amelyiken mozgolódom. Arra, amelyiken tudni fogom, hogy jó helyen vagyok. Ahogyan most is.
Kellett. Ismétlem némán magamban a szót, amivel zárja mondandóját. Elmosolyodom. Bátortalanul és fakón, de mosolyogva nézek fel a férfi alakban megbúvó angyalra. Szemeim szemeit kutatják, tartásom feszessé válik, kezdek rátalálni a vázamra. Pillantásom őszinte, ahogy érzelmeim is azok. Mély és végtelen kötődést érzek iránta, mintha valami kapocs jönne létre, ami a szívemből irányul és az ő lényébe akaszkodik. A túlélés miatt. A hit miatt. Kihátrálok a pillanatból, amivel azt érem el, hogy bűntudata támad. Ettől pedig én érzem magam rosszul. Lesütöm pillantásom, majd ajkaim morzsolgatva kapom fel fejem, mikor arról beszél, hogy elakarja venni az emlékeket tőlem. Nem lehet. Nem foszthat meg tőle, hogy tudjam, hogy miért, miből merítettem erőt. Ha elveszítem, talán elveszítek mindent...
- Nem, nem. Ezt biztosan nem akarom elveszíteni! - határozottan jelentem ki. Látva mosolyát, magam sem fedem el, hogy boldoggá tesz az, hogy örül annak, hogy nem akarom elfelejteni mindezt. Képtelen lennék rábólintani. Egyébként is, milyen sűrűn láthat egy magamfajta angyalt? Pontosan... Pillantásom továbbra sem teljesen nyugodt, hiszen mégis csak egy legendás teremtménnyel nézek szemben. Én pedig soha nem voltam egy nemtörődöm személyiség, mindig is nyitott voltam a világok lényeire. Most pedig, hogy egyike a legcsodálatosabb -álomnak hitt- angyalnak előttem áll, bevégezve feladatát, értve itt azt, hogy a megmentésem után - hogy is lehetnék tárgyilagos, vagy közömbös iránta? Mosolygásom szerényebb lesz, majd bátorkodóbb. Elillan arcomról zavarom, felváltja a mélyről jövő csodálatom. Képtelen vagyok levenni róla a szemeim, pedig jól tudom, hogy ez helytelen. Közelebb merészkedem hozzá és bár meglepő, nem illan el. Azt gondolnám, hogy elreppen, tovaszáll, fénylő pontként felkerül a sötét égboltra. Tévedek. Meg sem moccan, hagyja, hogy ismét közelebbről tanulmányozzam. Csodálattal arcomon. Megpróbálom megértetni vele, hogy az ijedtségem nem őmiatta van, legalábbis nem úgy, ahogy érti és elmagyarázom, miért nincs szükség az emlék törlésére, elvételére. Mire ő nyugodt hangszínnel beszélni kezd hozzám. Esküszöm, a szívem kihagy egy ütemet minden alkalommal, mikor megszólal!
- Jó, jó, igen. Ez nagyban megkönnyíti a beszélgetést. - bólogatok lelkesen, közben mosolyom engedem fülig érni. (Mikor is vigyorogtam legutoljára így?) Trendi angyallal van dolgom! Alig hiszem el. Egy hajigazítós mozdulatba álcázom fejem tapogatását. Ha koponyám megsérült egy esés közben, az magyarázná mindezt. Miért nem hiszem el, hogy előttem áll? Egyértelmű. Nem tartom magam érdemesnek a jelenlétére.
Lágyulnak vonásaim, finoman bólintok, mint aki megérti, amit mond. Pedig el sem tudom képzelni, hogy a reakcióm másokéhoz képest enyhe. Ha el kellett vennie, venniük tőlünk az emlékét létezésüknek, bizonyára nem mind reagáltunk ennyire finoman... - Azért mégis csak meg kell köszönöm. Felfedted magad és megvédtél. - mindezt úgy mondom, mintha ő nem lenne tisztában vele. Mégis, az angyali természete, a nemessége egyszerűen kikényszeríti azt, hogy megköszönjem ismét. Udvarias és finom modor. Lubickolok a nyugodt pillanatban, amivel elárasztja a lelkem, és az egész parkot. A világom. A világot. Hogyan érheti el ezt?
Elkerekednek szemeim, amikor az épségemről beszél és arról, hogy nem tartozom semmivel. Milyen védelmező! Vajon mind ilyenek? Ennyire a szívükön hordoznak bennünket? Ha így van, akkor felmerül a kérdés bennem, hogy a testvérem halálakor miért nem voltak velünk? Kár lenne, és önzőség megvádolnom ezzel őt, vagy bárkit. Nekem kellett volna akkor helytállnom. - Bárcsak viszonozhatnám egyszer. Ha mondjuk megmenthetnélek. Bármikor. Valahogyan. Ha... igen, tudom, hogy ti, hogy te mások vagytok, öhm szuper menőek, de ha mégis úgy alakul, hogy szükséged van egy halandó árnyvadászra, aki jön neked eggyel, akkor azért szólj. Csörögj rám... - mosolyom ismét meghódítja arcom, de hamar leolvad róla, amikor észhez térek, zavaromban hebegek-nyökögök, össze-vissza - Úgy értem, üzenj valahogyan. Felhő jelekkel... - érzem én is, hogy értelmetlen, amit mondok és eléggé kínos is, így egy nevetésbe öntöm. Kuncogva megcsóválom a fejem, majd homlokom dörzsölöm végig tenyeremmel. Hogy mondhattam azt egy angyalnak, hogy csörögjön rám?
- Akkor... - szinte belevágva szavába kezdek mondatomba, hogy tovább tapogatózhassak a sötétben, de arcának játéka elárulja őt. Ajkaim elnyílnak, eltátva őket szívom be rajtuk keresztül a levegőt, majd 'Ó!' formát alkotva némán, lesütöm szemeim és megköszörülöm a torkomat. Elmosolyodok, és fogalmam sincs, hogy őt kellene pátyolgatnom szavaiért, vagy magamat legyeznem, amiért úgy érzem vele együtt ég az arcom. A folytatás persze csak tovább tetőzi a hangulatot, de rá kellene hagynom és inkább arra koncentrálnom, ami fontos. Megmentett, és ennyi. A miért nem fontos. Ugye? - É-é-értem! - vágom rá szinte sietősen, majd mosolyom erőltetettsége lágyulni kezd. Nem tudom leplezni, hogy zavarba ejtő a válasz, amivel megilletett. Hogy lehetséges, hogy éppen engem mentett meg? Megannyi démoni támadás közül, éppen engem? Tekintetem ide-oda járkál, végül megállapodik rajta. Nem tudom nem észrevenni a zavarát, a gyermeteg kíváncsiságot, az önzetlen törődését. Megfeledkezem magamról és nem kizárt, hogy percekig bámulok rá, mintha megbabonázott volna. Végül megszólal én pedig megrázva magam hagyom, hogy kiszaggasson mindkettőnket ebből az állapotból. Az állam valószínűleg koppan a kijelentésétől, végül elvigyorodok! Hihetetlen csoda! Az Angyalra! A francba, ezt többet nem lehet...
- Igen! Az klassz lenne! Nem! Igen, öhm... - mosolygásból tiltakozás, majd vissza, végül bizonytalan pillantás, ahogy törzsem jobbra balra döntögetve nézek rá - Hacsak nem vagy felkészülve száz árnyvadász kérdéseire és sokkolására, akkor... - nem tudom befejezni a mondatot, képtelen vagyok szavakba önteni, hogyan gondolok erre a helyzetre, és hogyan érzem magam, ha arra próbálok fókuszálni, hogy ez olyan, mintha elutasítanám - Egy darabig, amíg biztonságos. Vagy, nem lehetne, hogy csak egy órára beüljünk valahová? Mármint tudom, hogy sokat kérek és szokatlan kérés, meg pofátlanság. És tiszteletlenség, de talán... - levegőben hagyom, majd elfordulok tőle és megindulok a bal oldalam - neki jobb - irányába, hogy felkapjam a tőröm és elrakjam, majd az irónomért nyújtózhassak. Szükségem van rájuk. Arról a pontról pillantok vállam fölött az Angyalom felé, egy barátságos mosoly keretében. - Ha sokakra kell még vigyáznod... veled is tarthatnék! - ajkaim biggyesztve irónom megpörgetem ujjaim között, hogy igazán menőnek hathassak a mondatom közben, de persze elejtem valahová a fűbe. Halkan kuncogva lehunyom szemeim és megrázom a fejem. - Hát életed legszörnyűbb estéjén lennél túl... - vonok vállat, majd határozott mosollyal nézek rá, hogy biztosíthassam afelől, mókás velem kalandozni! Az irónom után lépek, majd onnan várom meg a válaszát. Türelemmel és csodálattal. Elképzelem őt szárnyakkal, ahogy berepüli az égboltot, és felsóhajtok...

Angyali vagy~  |  Remélem nem rontottam el! C: ♥ | #






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Park-erdős terület ➹ Szer. Jún. 14, 2017 7:05 pm ➹ Vendég


Kételkedni? Nem tenném! :3 Én pedig elolvadtam a tiedtől! *-*  ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Ebony && Uriel

Egyedül vagyok a rajongásommal, ezt már eónokkal ezelőtt beláttam. Amikor Lucifer alábukott és elutasította szeretetét az emberektől, Atyánk engem ruházott fel az ő feladataival azért, hogy legyen egy angyal, aki felügyeli a Univerzumának csodáit, amik a Fényt jelentik a világban. Tisztában vagyok vele, hogy sosem leszek olyan, mint Lucifer, már csak azért sem, mert első különbségünk akkor ütközött ki közöttünk, amikor Isten megteremtette a halandókat, akiket a bátyám nem tekintett méltónak arra, hogy az angyalok vagy akár az Úr törődését és figyelmét kiérdemeljék. Nem úgy, mint én. Amikor szárnyainkat szélesre kitárva együtt szeltük át a levegőt az ősóceán fölött, olyan kötődés alakult ki bennem eme bolygó és későbbi lakói iránt, amit nehéz lenne igazán szavakba önteni, legalábbis olyanokba, amik megfelelőképpen leírnák, mennyire lenyűgözőnek tartom őket. A velem szemben álló árnyvadász azt gondolja magáról, hogy ő nem hiányozna senkinek, pedig a távozásával igenis űrt hagyna magával ebben a világban. Mindazonáltal megértem, hogy sokkolóan hat számára a jelenlétem, éppen ezért türelmesen várok, az arcát fürkészem, s amikor megszólal, mikor ajkai szavakba öntik, hogy mi is vagyok, mosolyommal az arcomon lágyan bólintok, miközben gyógyító kezemet elhúzom. Szemeiről egy pillanatra elszakad a tekintetem, hogy letévedjen az oldalára és szemügyre vehessem a pontot, ahol megsérült, hogy megbizonyosodjak róla, sikerült teljes mértékben ellátnom a sérülését. Majd pillantásom a meginduló kezére vándorol karomat nem húzom el előle, hagyom, hogy ujjai leírják rajtam a kört, közben szemeim az arcát fürkészik. Figyelem eltátott ajkait és az engem kutató pillantását.
- Tudom, nehéz, hogy mindezt egyszerre rád zúdítottam, de a jelenlegi helyzetben gyorsan kellett cselekednem. - próbálom megmagyarázni, miért is volt elkerülhetetlen, hogy én legyek sokkjának okozója. Bármennyire is tartom bátor tettnek, hogy szembeszáll az alvilágiakkal, nem hagyhattam, hogy azok a démonok végezzenek vele. Még akkor sem, ha a Mennyben nem örülnének, ha tudnának a tettemről. Atyám viszont megbízik bennem, ezért kaptam én a föld elemet. A kötődésem miatt mindahhoz, amit ő alkotott. Most viszont bűntudattal fürkészem az előttem lévőt, nem akartam ennyire megijeszteni, tekintetemet minduntalan elkapom róla, mert nem érzem méltónak magam ahhoz, hogy hosszan tartsam rajta pillantásom azok után, hogy én okoztam nála ezt az állapotot. Éppen ezért torpanok meg, nem kívánok súlyosbítani a helyzeten, amit egyébként is én okoztam.
- Jól van. De ha szeretnéd, bármikor megszabadíthatlak tőle. - jelenik meg arcomon egy boldog mosoly. Valamiért derűvel önt el a tudat, hogy nem akar elfeledkezni a létezésemről, bár ez az érzés nyilván csak újabb rosszalló pillantást érdemelne Raphael és Michael fivéreimtől. Ők sosem foglalkoztak ilyesmivel, csak végtelen nyugalommal hajtották végre az Atyánk által rájuk bízott feladatot anélkül, hogy bárminemű kötődést alakítottak volna ki a mondénekkel vagy az árnyvadászokkal. Ők nagy valószínűséggel kérdés nélkül törölnék Ebony emlékeit, hogy semmit se hagyjanak feltűnésük után, én azonban nem teszek további lépéseket ezügyben. Tiszteletben tartom a szabad akaratot, amivel az Úr felruházta a halandókat, hogy meghozhassák önnön döntéseiket és a saját maguk módján vezessék életüket, ezért eszem ágában sincs ez ellen cselekedni. Mi több, éppen ezért tisztelem Lucifert is. A többiek csak a bukottat látják benne, de nekem mindig is a bátyám marad, még ha el is fordult tőlünk azzal, hogy ellent mondott Atyánknak. Ő a bizonyítéka annak, hogy a szabad akarat ajándéka mindegyikünkben ott rejtőzik, s én nem akarom ezt az ajándékot bárminemű formában megsérteni. Így mikor közelebb jön hozzám, mosolyom tovább szélesedik és megnyugszok, hogy nem hoztam rá a frászt teljesen. Mosolyommal hallgatom végig, amint zavarában magyarázkodni kezd, ezért szavaimmal igyekszem megnyugtatni:
- Nyugodtan tegezhetsz, a magázódás úgyis az uralkodók korára emlékeztet. - még a középkori királyokra emlékeztet és az nem volt egy szép időszak. Meg aztán, különben is, ezen formalitás véleményem szerint csak nagyobb űrt hagy az emberek között, azt pedig végképp nem kívánom, hogy felsőbbrendűként tekintsen rám.
- A legtöbben nem viselik jól, ha tudomást szereznek az olyan lényekről, mint mi. De ha ezt szeretnéd, nem fogom elvenni tőled.- küldök felé egy barátságos mosolyt, majd gyorsan hozzáteszem:
- Nem kell megköszönnöd. - nem hagytam volna, hogy azok a fenevadak elragadják, hiszen értékes és ragyogó csillaga a világnak.
- Nem kell érte tenned semmit. Elég öröm számomra az, hogy jól vagy. - viszonozom a szelíd mosolyát, hogy lássa, nem azért tettem, hogy bármit is kérjek cserébe. A biztonsága a legfontosabb, én pedig csak örülök, hogy megvédhettem ezt.
- Nem... általában az egyik fivérem intézi az ilyesmit... - a harc és a védelem elsősorban Michael feladata, mégsem tudtam megállni, hogy közbelépjek, ezért kérdése halvány pírt csal az arcomra. Jelen pillanatban olyan lehetek, mint az a halandó gyermek, aki attól tart, hogy sarokba fogják állítani a tettéért.
- Csak.... megéreztem a démonokat és nem akartam, hogy bajod essen. - fejezem be végül a mondatomat kissé esetlenül. Szép volt, Uriel, még jó, hogy az arkangyalokat a Menny legfélelmetesebb fegyvereinek mondják! Igen, most aztán nagyon félelmetes lehetek gyermeteg zavarommal és a már-már bűnbánó beismerésemmel. Arról nem is beszélve, hogy zavarom csak tovább nő attól, ahogy engem fürkész, bár ezt az érzést én magam sem tudom mire vélni. Alapvetően nem szokott feszélyezni a halandók jelenléte, de ez a csillogó tekintet furcsa hatással van rám, ezért megpróbálom megtörni a beállt csendet.
- Hazavihetlek. Mármint... az otthonodig... khm... azért, hogy biztosan ne árthasson neked több démon.- "Hazavihetlek"? Ha eddig nem gondolta, hogy bizarr vagyok, ezzel biztosan elintéztem! Még a pillantásomat is lekapom róla és helyette a földet kezdem szemlélni, mintha valami nagyon érdekeset fedeztem volna fel rajta... azt mindenesetre bebizonyítottam, hogy amennyire szeretek köztük járni, annyira le is tudom magam járatni.

shadowhunters frpg








Vissza az elejére Go down

 
Park-erdős terület
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Amazóniai esőerdő - Myärn és Nemesis
» Central Park (Manhattan)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: