Sétány - Page 2
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Beszélde
Régi chat: megtekintés
Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Yesterday at 3:22 pm

bejegyezte  : Talbot R. Clarke
Kedd Ápr. 24, 2018 5:43 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Ápr. 23, 2018 8:26 pm

bejegyezte  : Gabriel Sinclair
Vas. Ápr. 22, 2018 8:34 pm

bejegyezte  : Blaire Marino
Vas. Ápr. 22, 2018 7:33 pm

bejegyezte  : Simon Lewis
Vas. Ápr. 22, 2018 8:15 am

bejegyezte  : Lucifer Morningstar
Szer. Ápr. 18, 2018 8:04 pm

bejegyezte  : Sara Ravenscar
Hétf. Ápr. 16, 2018 9:49 pm


erre barangolok


Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .


honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Pepe Tóth
Tartózkodási hely :
A Föld
Csatlakozás ideje :
2017. Mar. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Vas. Júl. 02, 2017 10:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Gabriel & Daimon



Nem tudok mit mondani neki, változtam, de pár évszázad képes arra, hogy változtasson egyes szokásokon, gondolkodásmódokon. Tudom, hogy a múltban hibát követtem el, hagytam, hogy földi érzések kerítsenek hatalmukba, nem voltam elég erős, nem volt elég erős Atyánk iránti szeretetem. Az emberi nő halála mélyen megrázott és nehezen dolgoztam fel, csak jó pár évtized odafent és Raziel volt képes újra mindent helyretenni bennem. Megkaptam ezt a munkát amely egyszerre nemes és fontos feladat. Hálás is vagyok érte, ámbár olykor úgy tekintek rá, mint egyfajta büntetésre, erről nem tehetek. Néha vágyom fel a többi angyal közé, ám ez a feladat örökre szól míg világ a világ, míg élnek földiek, addig ezt el kell végezni.
-Ez a kötelességem. - bólintok.
Így is érzem. Olyan feladattal bíztak meg, ami túl mutat mindenen, a lelkek Atyánk otthonába vágynak miután rájönnek, hogy gyarlóak voltak, hogy többre vágytak, de a több nem volt a számukra tökéletes. Az élet nehéz és Ők nem bírják, sokuk összeroppan és vágyakozik vissza Atyánk udvarába, Én pedig segítek visszajutni, de sosem kellemes a távozás, a gyarlók megérdemlik, hogy a békesség érezzék tetteik súlyát. Az elmúlás sosem kellemes.
-Elfoglalt voltál Gabriel? Csak nem feladatot teljesítesz? - emelem meg a szemöldököm és kíváncsian tekintek az angyalra. Ha egy arkangyal a földön tartózkodik abból még jó dolgok nem sültek ki. Az I. világháború, majd azt követte a következő, akkor szálltak alá az arkok, hogy a rengeteg lélek feljuthasson, hogy ismét béke legyen, az ilyesmi sosem volt gyermekjáték. Közülünk Ők a hatalmasabbak, az erejük százszorosa miénknek.
A dicséretet követően érzem, hogy a hatásszünet azért van, mert a következő dolog már nem lesz szép. Fel vagyok készülve, tudom, hogy hibáztam, de nem fogom azonnal ezt ennyiben hagyni. Gabrielnek meg kell értenie, hogy ami történik túlmutat a hatáskörömön. A lánnyal való kötődésem erősebb, mint eddig bármely lélekkel való összekapcsolódásom.
Egy pillanatra behunyom a szemem és nem tudom mit válaszoljak. A kérdés ott lóg a levegőben, de tudom várja a választ, hát megpróbálom a gondolataimat rendezni.
-Elakartam venni az életét, aznap mikor először megéreztem a kötődést tudtam, hogy egy újabb lélek készül távozni. El is mentem érte, egy démonnal küzdött, bátor volt. - teszem hozzá, mert fontosnak érzem. - Rádőltöttem az épületet a démonra és rá, ám az utolsó pillanatban kimentettem...Számomra is hihetetlen, amit tettem, de utána sem voltam képes megölni, az a kötődés másmilyen volt, mint a többi lélekkel, aki távozást kért. Töröltem az emlékeit akkor. Aztán többször is próbálkoztam, de mindig képtelen voltam rá, testvérem. - fújom ki a levegőt. Érzem, hogy mennyire megkönnyebbülök mikor a szavak távoznak belőlem. Mintha egy mázsás súly került volna le rólam.
Oldalvást pillantok az angyalra, nem is tudom várom-e, hogy mit válaszol. Egy részem igen, de a másik úgy ahogy van becsukná a füleit.
-Mi a büntetésem? - kérdezem végül, mert nem bírom magamban tartani a kérdést.
music: || coded by elena gilbert


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Pént. Jún. 30, 2017 12:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





DAIMON & GABRIEL

I know some things that you don't
I've done things that you won't
There's nothing like a trail of blood to find your way back home


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~




Elmosolyodom a szavain. Új munka kör egyenlő új szokások? Ez meglepő. Ó nagyon is. Főleg Daimon-tól. De végtére is igaz. Senkinek nem jó ha itt reked bárki. Két világ közt félúton elveszve. Igazság szerint meglepett Atyám döntése. Ilyen horderejű feladatott rábízhatott volna másra is. Egy arkra. Valakire közülünk. De persze Michael kellően arrogáns ahhoz, hogy elintézze körmönfontan, hogy ez alól is megmeneküljön. No de hogy épp Daimon? Érdekes felvetés volt ez már a kezdet kezdetétől. Én persze nem fűztem hozzá elsőre sok reményt. Az addigi viselt dolgai nem éppen azok voltak, amik ennek a sikerét támasztottál volna alá. Ámde okozhat még kellemes meglepetést. Mint az imént. S talán ezért szakítom el a tekintetem a vízről. A lételememről. És tekintem rá, aki íme álca nélkül pillant rám. Vagyis pillantana ha nem épp hajbókol. Valahol ez hízelgő, de ugyanakkor utálatos is. Jó igen, rangban felette állok, de meghagyom Michaelnek a kiskirálykodást. Én sosem voltam odáig meg vissza ezekért a fajta formaságokért. Elég az is ha azt teszi amit mondok. Már ha valaha valaki hajlandó lenne azt tenni...
- Ez már csak igaz. Örülök, hogy felnőttél a feladatodhoz. -
A mosoly továbbra is megbújik a szám szegletében. Ebből sejtheti mennyire tetszik a helyzet. És nem a meghajlás, hanem a tényeges jellemformálása. Fejlődés... ez hat a világra. Ezért alkotta meg Atyám a mondéneket. Hogy alkossanak. Erre meg..  rombolnak. Néha eltűnődöm azon van-e értelme küzdeni értük vagy épp nekik.
- Hírt? Ó igen. Hoztam. Igaz, nem sokat időztem most fent. Nekem is... khm... sok feladatom van. -
Önkéntelen eszembe jut Cornelia és az állandó kérdései, amikkel szakadatlan bombáz. Szusszantva fújom ki a levegőt.
- Eddig meglepően jól teljesítettél fivérem. Elismerésre méltóan megfeleltél. -
Biccentek felé melegen egyet, majd elfordulok és elindulok a sétányon. Zsebre vágom a kezem és nézelődve folytatom, miközben megvárom hogy társam mellém szegődjön.
- Ezért nem is értelek. Mi változott? -
Elakadok. Hisz még számomra is hihetetlen. Szinte felfogni is képtelen vagyok. Mi az, ami Daimon-t megakadályozza abban, hogy elvegyen egy újabb lelket? Mert azért a lányét képtelen volt. És ez hiba. Súlyos hiba. Mi pedig nem toleráljuk a kihágásokat. Pláne nem úgy, hogy az illetőnek már volt a rovásán. Mert még ha hasonló cipőben lenne mint én... Éva lányával egy fedél alatt....! Akkor még érthető is lenne, hogy nem bír az aurája csábításának ellenállni. No de így? Ez hihetetlenül abszurd. Ráadásul, ha jól informáltak egy mondén... mondjuk édes mindegy micsoda is...
- Miért nem vetted el annak a lánynak az életét? Mégis mi tartott vissza?-
Hisz elég egy kósza eltévedt autó vagy egy hirtelen jött gázrobbanás. Akármi. Annyira kreatív feladat ez... épp neki való. Ő pedig képes lenne mindezt eldobni? Mégis miért? A szerelemért? Hisz tudjuk jól hogy ez csak időszakos érzelem, ami nem is igazán valós. Hisz minket sokkalta nemesebb eszmék visznek előre. Amik ezerszer fontosabbak. S mintha mindez nem lenne elég, hát ott van Atyánk szeretete, mely szüntelen vele van. Miért vágyik hát többre? Nem értem. De ilyesformán magam sem értem. Mert... én magam is vágyom Cornelia után. Ám abba a hitbe ringatom magam, hogy mindez csak a reinkarnáció hatása és... Éva oka. Nem is meglepő hogy egy hete kész lidércnyomás az életem mellette. És épp ezért, megelőzvén a bajt, kerülöm őt ott, ahol tudom. Még a saját otthonomban is.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Pepe Tóth
Tartózkodási hely :
A Föld
Csatlakozás ideje :
2017. Mar. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Csüt. Jún. 29, 2017 7:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Gabriel & Daimon



Talán jobban kellene sokkolnia a dolognak, talán félnem kellene, féltenem kellene a lányt, de végül is ez hasztalan, hiszen mit tehetek én a felsőbb erők ellen? Semmit. Még jobban is jártam Gabriel testvérrel, mint mondjuk Raziellel vagy akár Michaellel. Raziel egy botlásomat már elnézte, ezúttal nem volna olyan könyörületes. Michael pedig az a testvér, aki a könyörületet hírből sem ismeri.
Nem sietek, időben ott leszek,d e előbb, sem később nem akarok érkezni. nem akarom, hogy lássa, ez a dolog részemről nem kellemes találkozás.
Meglátom a Central park zöld, gondosan nyírt gyepét, az öreg fákat, és az angyalt, aki vár rám.
A mondénok számára egyelőre láthatatlan vagyok, álcában lépek közelebb,d e a testvér így is tudni fogja, hogy megérkeztem.
Még el is mosolyodom a szavain. Az időben megérkezés sosem volt a repertoárom része, kivéve mióta a halálnak időben kell érkeznie, azóta valamelyest csiszoltam az időérzékemen. Még őrangyalként, ez annyira nem volt fontos.
-Tudod, új munkakör, új időbeosztás, a felelősség nagyobb, a halál mégsem késhet, nem? - eresztek meg egy mosolyt, majd levetem álcám és emberi alakomban immár ott állok az angyal mellett.
-Fogalmam sincs mire számítottál testvérem, de örülök a látogatásodnak. - ezzel legalább nem hazudok. Gabriel-lel még fiatal korunkban közel álltunk egymáshoz, ámbár jó pár évszázada hírét sem hallottam. Igaz, ez is olyan, mintha csupán tegnap történt volna.
Az idő számunkra jelentőségét vesztette, nincs tegnap, nincs ma és holnap sem, az egész olyan akár egy örvény, körbe-körbe jár és észre sem vesszük ahogy újabb kört ír le, állandóság, ezzel tudnám kifejezni. Bár hosszú időkre emlékszem vissza, az én emlékezetem is megkopott már az idők során.
-Mi hírrel érkeztél a számomra Gabriel? Bármi legyen az, elfogadom.
Engedelmesen fejet hajtok, ahogy az illik egy rangomnál feljebb lévőnél. Igaz Ő csupán egy hírvivő, de idősebb nálam, a tisztelet az irányába követelmény.
Talán valahol hazudok, hogy bármilyen büntetést is szabtak ki elfogadom, de lényegesebben nem érek sokat, ha már döntöttek. Szégyellni nem tudom, amiket gondolok és érzek, ez a földi lét hosszabb tartózkodása esetén elkerülhetetlen.
Végig pásztázom a sétányt, látom az apát fiával, más családos mondénokat, akik elvesznek egy-egy pillanatban, mert nem sok adatott meg a számukra, igyekeznek minden percet hasznosan, boldogan tölteni, mégis, mindig oly keservesek.
Szeretek idelent tartózkodni, igaz, életeket veszek el, lelkeket juttatok haza, ezzel szeretteket veszek el másoktól, mégis, a földi élet tünékenysége magával ragadó.
Blaire élete is tünékeny, megszületett most él, de hamarosan meghal, általam kell, hogy  meghaljon...melyre képtelen vagyok.

music: || coded by elena gilbert


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Kedd Jún. 27, 2017 9:41 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





Daimon & Gabriel

I know some things that you don't
I've done things that you won't
There's nothing like a trail of blood to find your way back home


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~




Éreztem  a szelet. Mint mindig, most sem bánom, sőt. Kifejezetten szeretem a cirógató ölelését, ahogy végigsimít arcomon. Kissé bele is borzongtam volna, de megálltam a dolgot. Az emberi mivolt sokkalta érdekesebb és jóval kiszolgáltatottabb is. Valahol egy percig irigyeltem őket. Azt, hogy tudnak értékelni dolgokat. Mint a szeretet. Mint a pillanat. Mint az idő. Nekem ezek mind ugyanazok. Állandó dolgok. Hisz idő mint olyan, számomra nem létezik. Vagyis egy abszolút relatív fogalom. Míg egy egyszerű mondén számára könyvekből tanítják a történeteket, amik megesetek, amiket ők történelemnek hívnak, az számomra olyan, mintha tegnap lett volna csak. Az egyiptomi kultúra bukása? Vagy Romulusz és Rémusz? Napóleon? Ó igen, Bonaparte rendkívüli intellektus volt. Kár, hogy az irigység megkörnyékezte. Ez okozta a vesztét. Mindig ez okozza a vesztüket. A kapzsiság. Pedig annyi esély lett volna! Számtalan ha így alaposabban belegondolok. Mekkora reménységek...! És mind oda.
Sóhajtok egyet, miközben a tekintetem a Central park víztükrére téved. Az bársonyosan fodrozódik a láthatatlan erő irányába. Szinte töretlen. Szinte érintetlen. Csak a levegő borzolja fel, fél percig, talán addig se. Utána visszaáll a természetes rend. Az egyensúly. Mindössze a tó túlpartján játszik egy kisgyerek az apjával. Dobálják a köveket, s hallom, ahogy halkan csobbannak a kavicsok felszakítva a sík víztömeget.  
Egyensúly. Pont ez az, ami hiányzik. Nem  mondom hogy nem szeretem a munkám. Ez a lényem része. Ugyanakkor, mondhatni néha belefáradok. Néha jó lenne kiszakadni. Kivenni valami mit is? Szabadság...
De evidensen nem tehetem. Nekem csak ezek a kósza percek jutnak. Itt és a most. Elveszni egy másodpercben. A tó tükrében, ahogy a napfény megcsillan rajta. Nekem éppenséggel pont elég ez is. Feltölt. Végtére is nem véletlen a víz az én elemem. Ha esik mindenki esernyőt rángat elő. Nevetésre késztet ez a szokásuk. Hisz mi lesz akkor ha elázik az ember? Ugyan semmi.
Elnézem a kisfiút a túlvégen. Szöszke göndör haja van és eszméletlen csintalan. Ugyanakkor ártatlan. Elhúzom a szám a gondolatra. Arra, hogy hová fajul ez a világ. Igaz, mire talán súlyos lesz a helyzet ez az egyén már rég csak por és hamu. Talán a nevére sem fognak emlékezni nem hogy az arcára. Kivéve engem. Habár, én is felejtek. Sokáig nem emlékeztem Lucifer arcára sem. Volt idő, mikor Atyám nem engedett le a földre. Túl veszélyes, túl véres. Túl komor. Túl sötét. Mondjuk a középkor abszolút az is volt. Aztán a reneszánsz meg a felvilágosodás segítettek persze. Michael meg az ő elszántsága.
Testvérem arca persze rögtön megjelenik a lelki szemeim előtt. Ösztönösen hajtom le a fejem és rázom meg. Igen, el akarom felejteni őt. A bájvigyort az arcáról. Azt a viszketeg öntelt vigyort. Az állandó versengését irányomban. Elfog egy percre a harag, de nyugalmat erőltetek magamra. Nem nehéz, végtére is csak a levegőt kell beszívnom s a víz illata egy szemvillanás alatt kitisztítja a fejem. Lehunyom a szemem és kiélvezem a pillanatot. Egész addig, míg lépéseket nem hallok. Messze vannak, de közelednek. Az órámra pillantok és meglepve konstatálom hogy most kivételesen egész pontos.
Mi történt?
Furcsa. Nem szoktam ehhez hozzá. Tőle abszolúte nem. Inkább az a jellemző hogy el se jön, mert elfelejti hogy üzentem. Na mondjuk nem értem ezt mégis hogy tudja véghez vinni. Értem én hogy sok a dolog, feszített a tempó és sorolhatnánk az egyéb kifogásokat, de... de én nem az a személy vagyok, akit bárki könnyen elfelejt. Még a mondének sem. Főleg a nők. Talán ezért is szeretek ennyire itt lenni. Jobban mondhatni, mint a mennyben. Habár ezt, ha megölnének se vallanám be. Na mindegy.
- Meglep hogy nem késtél! -
Szólalok meg, mikor mögém ér. Nem vesződök azzal, hogy megforduljak. Hisz úgyis mellém lép. Nincs más lehetősége. Nem is pillantok oldalra, Hisz tudom kit vártam. Vibrál körülötte az aurája. Szinte kézzel fogható. Könnyű beazonosítani. Legalábbis nekem igazán gyerekjáték. Elmosolyodom haloványan, miközben a víz kékesszürkéjét kémlelem.
- Ugye tudod, hogy nem erre számítottam? -
Abszolúte nem. De ez a hangomban megbújó mosolygás is jelzi, hogy értékelem a gesztust. Nem, nem kinevetem, mindössze... somolygok rajta. Igazából titkon büszke vagyok, hogy egyszer végre ebben az elcseszett életben nem egy fejmosással kell kezdenem. Már úgy hozzászoktam az ő esetében. És most furcsállom, hogy nem kerül rá sor. Pedig már készültem a hangzatos szöveggel, úgy mint mindig.







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:50 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vezetõség

Avataralany :
Minden arc egyben
Tartózkodási hely :
mindenhol
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Vas. Május 07, 2017 8:48 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Lezárt játék


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://shadowhunters.hungarianforum.net
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Pént. Jan. 20, 2017 8:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Destiny
&
Alec
Az évek során megtanultam mindenben követni a Klávé és a szüleim parancsait, még akkor is, ha nem feltétlenül értettem velük egyet. Ez sosem arról szólt, én mit tartok helyesnek vagy én hogyan cselekednék; muszáj volt elsajátítanom, hogyan érezhetek rá arra, mi központilag a helyes. Mert ha egyszer átveszem majd az Intézetet a szüleimtől (nem ha, Alec, hanem amikor), biztosra kell mennem, hogy igazságos és erős vezetője leszek az embereinknek. Ettől még nehezen tudtam azonosulni a gondolattal, hogy egy Boszorkánymestertől kérjünk segítséget Valentine és a Kehely felkutatásában. Vagy talán csak az nem tetszett, hogy ez a Boszorkánymester nem Magnus, így aztán fogalmam sem volt, mire számítsak tőle (nem mintha azzal tisztában lennék, Magnus őrült fejében mikor mi játszódik le, de ezt a káoszt valahogy mégis jobban kedveltem a bizonytalanságnál).
Mindenesetre a parancs az parancs, így hát késő délután gyalog indultam meg a Central Park irányába, ahová lebeszéltük a cserét. Nálam volt a fizetség, amit a Boszorkánymester kért, nála pedig remélhetőleg a nyom, ami segítségével közelebb kerülhetünk Valentine-hoz. Magammal hoztam az íjamat és a tegezemet, mellyel ellenkező esetben remélhetőleg jobb belátásra bírom majd, diplomáciai készségeim híján. A diplomata mindig is Jace volt; kettőnk közül mindig ő beszélt, amikor kellett, én pedig pontosan tudtam, hogyan maradjak csöndben, a hátát védve. Anyám utasítása egyértelmű volt, amikor azt mondta, vigyek magammal valakit lebonyolítani a cserét, mégsem éreztem fikarcnyi bűntudatot sem, amiért nem szóltam senkinek. Jace a parabataiom, és ha ő nincs velem, akkor senki más sem kell. Ha vezetni akarom egy nap az Intézetet, akkor képesnek kell lennem egyedül is tárgyalni egy alvilágival - habár halvány elképzelésem sem volt azt illetően, mi az ördögöt várjak Lucifer lányától.
Jól van, ez még kimondatlanul is elég furcsán hangzott.
Nem sok mondénnal találkoztam a Parkba jövet, és ahogy öles, magabiztos léptekkel haladtam előre a sétányon, szinte teljesen megfogyatkoztak. Nem éreztem szükségét az álcázás rúnának, egyedül a fegyvereimen hagytam rajta, hiszen az emberek nem igazán szoktak hozzá, hogy tetovált fiúk íjjal a hátukon mászkáljanak New York belvárosában. Pedig szerintem semmi különleges nincs ebben, ha tudjuk, hogy bármelyik sarkon belefuthatunk egy veszett, kóbor vérfarkasba.
Elsőként érkeztem a megbeszélt helyre, ami cseppet sem meglepő, tekintve, hogy fél órával hamarabb elindultam. Körbenéztem, hátha kiszúrom valahol a Boszorkánymestert, habár még azt sem tudtam pontosan, mire számítsak. A karórámon ellenőriztem az időt, aztán összefont karokkal elmerültem a gondolataimban, kellően éberen ahhoz, hogy érzékeljem, ha idő közben a warlock megérkezne.


xxxx; bugyuta nyitóka; others


Vissza az elejére Go down
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Vas. Nov. 20, 2016 5:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Simon && Clary
Az igaz barátok örökre megmaradnak


Raphael egyetlen dolgot csinált jól, az pedig nem más, mint az, hogy Simont elhozta hozzánk, és megadta a lehetőségét annak, hogy dönthessek arról, hogy hogyan tovább. Mai napig emlékszem arra, hogy mind a 18 életévem alatt ez volt az életem legnehezebb döntésem, hiszen bárhogyan is döntöttem volna, valaki megsérül és rosszul járt volna.
Mai napig emészt a bűntudat, hogy ilyenné tettem Simont, mert bárki bármi mond, ebben jócskán benne van az én kezem is. Én rángattam bele a természetfelettiek világába, az árnyvilágba, és, ha nem rabolják el a vámpírok... Akkor minden sokkal egyszerűbb lenne, hiszen Camille megbabonázta őt, ezért ment vissza akkor este a DuMortba, ezért történt meg az igazi baj. Magam sem tudom, hogy miért engedtem Simonnak, hogy aláírja azt a papírt, amivel titokban tartja, hogy mi történt vele avagy ki változtatta őt át, hiszen ez szabály ellenes, amit Camille művelt, és pont ezért (is) esett jól az, amikor a temetőben behúztam neki egy nagyot. Már nagyon érett bennem ez a lépés és csak még jobban bebizonyosodott ez, amikor magának akarta Simont, még ezek után is neki állt feljebb, hogy tönkre tette egy ember egész életét.
Simon szavai hallatán csak még jobban elönt a mérhetetlen szomorúság. Camille iránti dühöm már réges régen elszállt és a helyét a tehetetlenség és a szomorúság vette át. Kikészít, hogy ebben az egész ügyben tehetetlen vagyok, hogy nem tudok tenni semmit annak érdekében, hogy a legjobb barátom helyzete javuljon. És sajnos igaza van abban amit mond, egy idő után felfog tűnni a családjának, hogy Simon többé egy percet sem fog öregedni, és nem tudom, hogy mihez kellene kezdenünk.
- Figyelj, ide. - mondom bátorító hangnemmel, miközben Simon szemeibe nézek. - Még nem tudom hogyan, de meg fogjuk oldani ezt a problémát is, rendben? Mindent megoldunk, eddig is megoldottunk mindent, ezt is meg fogjuk. Együtt. - mondom és az utolsó szónál megölelem őt szorosan, fejemet a vállára hajtom és mélyen szívom be az illatát.
- Késő van, menjünk szerintem. - mondom, és felállok a padról, majd halványan mosolyogva húzom fel a legjobb barátomat is magam után.


xxx •• élnünk kellett volna by halott pénz •• köszönöm a játékot, drágám •• ©️







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Pént. Nov. 18, 2016 5:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

















Simon & Clary

Fogalmam sincs mikor és hogyan fordult ekkorát az életünk, legfőképp az enyém. Persze Clary is hirtelen egy mániákusan rajzoló lányból egy harcossá változott, aki védi a gyanútlan embereket és akinek a családi múltja mégsem olyan egyszerű, mint hittük. Én azonban akarva-akaratlan teljesen belezuhantam valami mély kráterbe és nem igazán hiszem, hogy innen fel lehet jutni a felszínre. Elvesztettem anyut, a testvéremet, az életemet, Claryt, és helyette kaptam pár vámpírt akik egy árnyvadászra is kedvesebben néznek, mint rám. Én sosem akartam tökös gyerek lenni, egy minden középpontot magának akaró személy, Én meg voltam elégedve a béna zenekarommal, a béna zenekari neveinkkel, az iskolai eredményeimmel, a képregények és játékok világával, na meg a sok Star Wars-os pólómmal.
Én nem vagyok vámpírnak való, Raphael kétség kívül erre a pozícióra született, de Én nem, nálam borzalmasabb vérszívó jelölt nem is létezhetett volna.
Kezére nézek, ami most az enyémen pihen. Hányszor elképzeltem már, hogy ez így történik, jah, csak éppen nem ilyen szituációban. Nem úgy, hogy amiatt kell vigasztalni engem, mert képtelen vagyok megbirkózni a saját démonaimmal, inkább a képzeletem valami romantikusabbra hajladozik, de hát ez reménytelen, szőke szuper hapsi már rég elrabolta a szívét, nekem már nem maradt hely, slussz passz, kispadon maradtam.

-Te is tudod, hogy ez nem fog megtörténni, akárhogy is lesz, hiába irányítom majd ezt a valamit, ami lettem, nem lakhatok ismét velük, két okból sem, a vámpírok igényt tartanak rám, a franc se tudja miért, a másik ok pedig, hogy nem öregszem, nem változom és ez feltűnik majd a családomnak, én megrekedtem, halott vagyok. – Az utolsó szót fáj kimondani, de igaz, meghaltam,a szívem már csak úgy van, azért, hogy legyen valamivel igazából a sírba tenni majd.
-Remélem valóban megtudjuk oldani, mert ha nem…ha nem..akkor Én..nem bírom ezt Clary, Raphael is..mindegy. – Sóhajtok és mosolyt erőltetek az arcomra, semmi sem változik azzal, ha panaszkodom.
note | music | words



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Vas. Nov. 13, 2016 3:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





       



Simon & Clary

₰ Üzenetem: :3 – ₰ Zene: ide – ₰ Szószám: ide


A pad mellé ledobott cigicsikket bámulom, miközben hallgatom a legjobb barátom szavait, miközben próbálok rendet tenni a gondolataim és az érzéseim közt. Minden olyan gyorsan megváltozott mindkettőnk életében, hogy szinte felfogni sincs időnk. Én árnyvadász lettem, ez lett a mindenem, ez vált az életem fő mozgató rugójává, míg Simonból egy vámpírt csináltam. Ha jobban belegondolok, akkor mondhatni minden rossz dologról én tehetek, én indítottam el egy hatalmas lavinát amit nem tudok irányítani, nem tudom kontrollálni.
Jace és Alec miattam veszekednek mostanában szinte mindenen, már a parabatai-kapcsolatuk sem olyan erős, mint amilyen régen volt, hiszen Alec legyengítette amikor Jacet próbálta megtalálni, amikor Meliron megmutatta nekünk az átjárót a másik dimenzióba. Oh, mennyi minden történt ott is... Ott minden olyan más volt, békés és nyugodt. Nem volt többé árnyvilág, nem voltak démonok és árnyvadászok, és talán pont ez volt a legtökéletesebb az egészben. És ott volt anya is. Ott volt Jace is, akivel együtt voltam, de eközben olyan furcsa volt vele lenni, hiszen a mi világunkban mi nem alkotunk egy párt. Azt sem tudom, hogy mi van közte és köztem. Elcsattant köztünk két csók, de még nem tudtuk igazán megbeszélni azt, hogy mi az pontosan ami kettőnk közt van. Valami mindig közbe jön.
- Hé, hagyd ezt abba! - fordulok Simon felé, miközben megfogom a kezét, és a szemeibe nézek. - Nem kell tőlük örökre elszakadnod, sikerül megtanulnod majd irányítani az érzéseidet, a szomjadat és akkor bármikor haza mehetsz. Lakhatsz megint otthon, csak ne add fel ennek a reményét, és akkor minden rendbe fog jönni. - kimondva olyan egyszerűen hangzik, pedig én magam is nagyon jól tudom, hogy közel sem lesz olyan egyszerű Simonnak hazamennie, mint amennyire egyszerűen tűnik. Ha átöleli az anyját, bármelyik pillanatban rájöhet a vérszomj, és belegondolni sem merek, hogy mi fog bekövetkezni akkor, ha nem tud uralkodni magán.
Gyengéden szorítom meg a kezét következő szavaira. Ezek után pár pillanatig még én sem tudok megszólalni, mert ezidáig nem akartam ebbe belegondolni, hogy mi lesz akkor, amikor mi majd megöregszünk, de ő nem fog többé öregedni, hogy ő fog minket elveszíteni, és nem mi őt.
- Mindent meg fogunk oldani. - mondom biztatóan, és komolyan is gondolom. Simon az én hibámból lett vámpír, nekem is kell rendbe hoznom a dolgokat.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Szer. Nov. 02, 2016 4:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

















Simon & Clary

Már nem haragszom azért, ami történt, nem békéltem meg vele, de nem haragszom. Igaz, hogy legszívesebben meghaltam volna, mint hogy ilyenné váljak, de megértem Clary-t, valahol megértem Őt. Csak ez az egész nem könnyű nekem, hirtelen belecsöppenni egy olyan világba, amiről a mesékben hallani, aztán tudatosulnom kell azzal, hogy pont egy szereplővé váltam, aki köztudottan romlott, gonosz és valamennyire halott is, ezt nem lehet elfogadni, könnyen legalábbis nem.
És, ha poén, ha nem, a legfőbb problémám nem az, hogy halott vagyok és, hogy vért kell innom ahhoz, hogy ne legyek aszott köteg káka, hanem, hogy kevesebbet látom Claryt. Na ja, reménytelenül szeretem, ami lássuk be, annál is reménytelenebb, mint, hogy újra normális lehetek.

-Pedig akkor talán képes lett volna feldolgozni a hiányom, eltudta volna fogadni, hogy nem vagyok többé, de így, hogy azt hiszi életben vagyok és mégsem lát soha, el se tudom képzelni min megy keresztül. Hiszen, végül is meghaltam Clary, halott vagyok, csak nem úgy, ahogy kellene. – Hiányzik anya, a tesóm, de Clary is nagyon, olyan, mintha elszakadtam volna mindenkitől, de nem igaz, mert Én bármikor láthatom Őket, csak Ők engem nem, Ők szakadtak el tőlem.
-Clary, lehet nincs bennem rossz, de halhatatlan vagyok, ez pedig azzal jár, hogy mindenkit el fogok veszíteni magam körül. Téged is. – Roskad le a fejem és egyenetlen, kusza hajam hullik a szemembe.
Most még minden valamennyire rendben van, telik ugyan az idő, de még mindenki itt van, akit szeretek, mi lesz később? 500 évvel később nagy eséllyel olyan savanyúvá válok, mint Raphael. Ha ez bekövetkezik, Én magam szúrok karót a szívembe, de komolyan.

-De ez még odébb van, igaz? Addig lehet sikerül normálissá tenni engem, ugye?Halványan elmosolyodom. Vajon lehetséges az, hogy visszaváltozzak? Vagy ez egy beteljesületlen remény?
note | music | words



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Szer. Okt. 19, 2016 2:41 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





       



Simon & Clary

₰ Üzenetem: :3 – ₰ Zene: ide – ₰ Szószám: ide


Az én hibám, hogy a beszélgetés ilyen irányt vett, de muszáj voltam felhozni ezt a témát, hiszen már szinte megölt belülről szép lassan a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás amiért ezt tettem a legjobb barátommal, amiért egy szörnyeteggé változtattam. Azért döntöttem így, mert tényleg nem tudtam volna, hogy mi lett volna, ha anya után még őt is el kell veszítenem, másrészről pedig biztos voltam és most is biztos vagyok abban, hogy Simonnak sikerül megbirkóznia ezzel az egész vámpírrá válással, tudom, hogy elég erős hozzá, tudom, hogy képes lesz arra, hogy elfogadja a hátrányait ennek az életnek, és abban is eléggé biztos vagyok, hogy habár most a padlón van, de felfog tudni onnan állni. Lábra fog állni és szép lassan rendbe fog jönni minden. Legalábbis én szeretném ezt hinni, szeretném, hogy ez ténylegesen megtörténjen.
- Annyira sajnálom Simon... - mondom halkan, majd lenézek pár pillanatra aztán ismételten vissza nézek a fiúra. - Még azon a napon amikor döntenem kellett, Jacel elmentünk anyukádhoz, hogy megmondjuk, hogy a fia többé nem él, de... - hang hirtelen nem jön ki a torkomon ahogyan belegondolok abba, hogy mi lett volna, ha végül úgy döntök, hogy hagyom meghalni a legjobb barátomat. - Mikor anyukád a szemembe nézett, nem voltam képes megmondani neki, hogy meghaltál. Nem voltam képes hagyni azt, hogy meghaljál, Simon. - mondom és a végén belenézek végül a fiú szemeibe.
Tudom, hogy azt mondja, hogy nem haragszik, de tudom, hogy rosszul esik neki bármennyire is tagadja. Ketté szakadtunk, elszakadtunk egymástól, akaratlanul. 18 éven keresztül ketten voltunk és most mind a kettőnk élete teljes mértékben megváltozott és még egyikünk sem tudta megszokni az új dolgokat, se ő, se én.
- Hidd el, találsz majd egy lányt akit nem fog érdekelni, hogy mi vagy, hanem úgy fog szeretni ahogyan vagy. Benned egy csöpp rossz sincsen, érted? - mondom kedves hangnemben, halványan mosolyogva.
Mióta Simon vámpírrá változott, rengetegszer jut eszembe, hogy egyszer elfog engem veszíteni, hiszen én még is csak ember vagyok, egyszer megfogok halni, és fájdalmas ebbe belegondolni...






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Vas. Okt. 16, 2016 9:31 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

















Simon & Clary

-Egyértelműen tévedtél, ez nem is lehet kérdés. – Mosolygom és úgy érzem, hogy most mintha minden normális lenne, mintha újra Én és Clary lennénk csupán, a két ember, a két normális iskolába járó tizenéves minden természetfeletti humbuktól mentesen. Szinte olykor már fizikai fájdalmat okoz a múltunk hiánya. Persze látom Őt így is, de nem ugyanaz, már nem olvasunk együtt képregényt, nem nézünk hülye klisékkel teli filmeket, amiknek az első öt percében már tudjuk, hogy mi lesz a vége. Egyszerűen csak nem akarok Én lenni a Nosferatu, és abból is a bénább kiadás.
Nem illek a vámpírok közé, túlságosan is modern vagyok Én oda, még talán a kvíz műsorokat sem ismerek a hotelben. Az antik dolgoktól meg már a falra mászok. Olyan vagyok Én a Dumort hotelben, mint elefánt a porcelánboltban.
Hiányzik a testvérem és anyám is, eltudom képzelni nekik mekkora fájdalom, hogy nem látnak és, hogy nem igazán tudnak rólam semmit, persze a legelején elhintettünk nekik pár morzsát, de mostanra már az is kevésnek bizonyulhat.

-Raphael szerintem maga a megtestesült savanyúság, róla nevezhették el egykor a savanyúságot savanyúságnak, valami iszonyat rémes elviselni Őt a nap nagy részében.Nevetem el magam. Persze igyekszem nem magamra venni amit Clary mond. Elárultnak éreztem magam mikor megtudtam mit tett. A döntés joga az Én kezemben keleltt volna lennie és Ő tudta, hogy nem kívánnám magamnak ezt a sorsot mégis ezt választotta.
-Hagyhatott volna meghalni, nem kellett volna elvinnie az Intézethez. Nézz csak rám, ami lettem az maga a förtelem, éjjel járkálhatok nappal nem, vért iszom pedig nem akarok és a családom azt hiszi rólam, hogy valahol belőve fekszem egy sikátor közepén, Én nem akartam ezt. Sóhajtok. Én bárhogy is alakult volna szerettem volna megmaradni a jelentéktelen Simon-nak, mert ez a mostani állapot nem nekem való. Úgy érzem magam mintha ember lennék még közben már nem vagyok az, képtelen vagyok átállni a vámpír üzemmódra.
-Már nem számít az egész Clary, már nem fordítható vissza és Te csak nem akartál elveszíteni, mondhatnám, hogy fordított esetben Én is így döntöttem volna, de nem tudom, és nem is akarok iylen helyzetbe kerülni. Már nem haragszom, csalódott ugyan vagyok, de nem azért, mert így döntött, hanem azért, mert ezzel az egésszel teljesen megváltozott minden.
-Ezt te sem hiheted Clary, egy vámpír nem jó, bennünk nincs jóság, az alvilági lények leggonoszabb teremtményei. Raphael szerint idővel bennem is kialakulhat majd az, ami mindegyikükben, remélem odébb van még pár száz évvel, mert nem kívánok oylanná vállni, mint Ők.
note | music | words



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Pént. Okt. 14, 2016 9:15 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





       



Simon & Clary

₰ Üzenetem: :3 – ₰ Zene: ide – ₰ Szószám: ide


- Jah bocsi, tévedtem? - teszem fel neki a kérdést nevetve. Nem is tudom, hogy pontosan mikor is voltam utoljára ilyen felhőtlenül boldog. Habár körülöttem zajlik villám sebességgel az élet, anya még nincs meg habár a Kehely végre legalább nálunk van, Jace-el mennek a dolgok, Aleccel a feszkók, Simont alig láthatom a vámpíros dolog miatt, és talán pont ezért is tudok most ilyen jót nevetni. Mert annyira furcsa, de eközben még is hétköznapi beszélgetést folytatunk le, hogy a sok feszkó után, a sok harc és gyakorlás után, a lelki dolgokon keresztül jól esik az, hogy így késő este a legjobb barátommal lehetek és jót nevethetek, és csak azt tudom kívánni, csak is arra vágyom, hogy ez a pillanat ne múljon el. Nem akarom, hogy ez a jó kedvem elmúljon, tovább szálljon, mert pontosan jól tudom, hogy ha ennek vége, amikor feljön a nap akkor megint minden kezdődik előröl, mint valami ördöki kör: felkelek valamikor korán aztán szinte egész nap az edzőteremben vagy a harctéren vagyok. Ritka mostanság az a nap avagy pillanat amikor kitudok szabadulni akár csak egy kicsit is az Intézetből, hiszen rengeteg mindenben kell még fejlődnöm, 18 évnyi lemaradást kell behoznom nagyon rövid időn belül, de nem hisztizhetek, nem kérhetek pihenőt hiszen most már ez az életem része, én is árnyvadász vagyok, de ami a legfontosabb: minden erőmmel azon kell lennem, hogy megtaláljuk anyát, megtudjak tőle mindent amit eddig eltitkolt előlem, és a másik legfontosabb dolog pedig, hogy megállítsuk Valentine-t, avagy megakadályozzuk azt, hogy árnyvadász sereget gyártson a Kehely segítségével, ezáltal pedig rengeteg mondént ölne meg, mert nagyon kevesen élnék túl az átváltozást.
- Raphaeltől néha még engem is kiráz a hideg. - mondom még mindig mosolyogva, aztán eszembe jut valami és a mosoly rögtön eltűnik az arcomról, ahogyan a hangom is komollyá változik át. - Rendes volt tőle amikor oda hozott hozzánk téged. Nagyon nehéz volt meghoznom a döntést, de nem voltam képes elengedni téged, önző módon választottam azt, hogy vámpír legyél... - a mondandóm mondhatni felért egy bocsánat kéréssel és remélem most már nem neheztel rám, nem akartam neki rosszat, csak... Csak egyszerűen nem voltam készen arra, hogy elveszítsem a legjobb barátomat, azt az embert aki már 18 éve az életem része.
- Valakinek úgy leszel jó ahogyan vagy, Simon. - mondom kedves hangon, miközben megfogom a kezét és gyengéden megszorítom azt. Mindig is együtt voltunk, ketten a világ ellen és fogalmam sincs mi lenne velem nélküle, az életemet nem tudom elképzelni nélküle.
Kérdésére csak megrázom a fejemet. Még nem voltam náluk, de azt tudom, hogy egyszer találkozniuk kell, hiszen Simon anyukája nagyon rendes, iszonyatosan szereti a fiát és belebetegedne, ha soha többé nem láthatná a mellettem lévő fiút.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Vas. Szept. 25, 2016 12:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

















Simon & Clary

-Honnan veszed, hogy nincs listám? – Húztam fel a szemöldököm vigyorogva. Természetesen nincs listám, de nem is olyan rossz ötlet tekintve, hogy megöl az unalom a Dumort hotelben. Valahogy nem igazán vagyok a társaság középpontja és ha Raphael nem volna valószínűleg darabokra szaggatnának és a kis darabkáimmal kirakóznának, morbid egy gondolta, de kinézem a vámpír társaságból.
Igyekszem a legkevesebbet gondolni Jace-re és Clary-re közösen, a vak is látja, hogy a szőke majom fülig szerelmes Clary-be, ami viszonzásra is lelt, naná, tudhattam volna, hogy Clary esetei a nagy, szőke izomkolosszusok, akiknek még a lábujjuk között is tetkó van. Ha időben rájövök, akkor már nem is lehetne különbséget tenni köztem és Wayland között.  De egyszer próbálkoztam súlyemeléssel, az eredménye egy hónapi terápiás úszás volt és gyakori hátmasszázs.

-Úgy legyen, Raphael-lel vigyázni kell, egyszer arra nyitottam ki a szemem, hogy az ágyam fölött néz le rám és forgatja a szemét, hát tegyük hozzá, hogy egy rémálmom sem volt ennyire rémes, mint az a pillanat. – Fintorgok egyet és próbálom a rémképet kiűzni a fejemből sikertelenül.
Átkarolom a vállát és magamhoz húzom.

-Tudom mit érzel, kissé peches vámpírnak lenni, sehol a dögös átváltozás ahol a satnyából is szexi gyilkos lesz, maradtam, aki voltam csak egy örökkévalóságig nyomi. -  Viccelődöm, de belül elég komolyan megvisel ez az egész. Én akartam valamennyire Clary világához tartozni és keményen megfizettem ezért a kívánságért. Most már semmi sem lesz ugyanolyan és tényleg hiányzik a szürke életem, fene egye meg a kalandokat és a szörnyeket, most már, hogy tudom mindez valóságos szívesen kiszállnék.
Ahogy a vállamon pihen Clary feje beszívom az illatát és megpróbálom memorizálni. Ha Raphaelen múlik nem valami hamar szabadulok, hogy újra eltudjunk némi időt együtt tölteni. Persze az más, amikor tárgyalni kell az árnyvadászokkal, rendszerint akkor belebotlom Clary-be, de az alvilágiaknak szigorúan tilos baráti viszonyt ápolni árnyvadászokkal.
-Hallottál valamit anyáról és a testvéremről? – Szorul össze a torkom egy pillanatra. Rég látogattam meg őket, beadtam valami édi-bédi szöveget hol tanyázom egy ideig, de sokáig ezt sem húzhatom, aggódnak miattam és tudom, hogy anya még mindig nem tette le arról, hogy alkoholista lettem vagy drogos vagy esetleg simán instabil jellem.
note | music | words


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Szomb. Aug. 27, 2016 9:23 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





       



Simon & Clary

₰ Üzenetem: :3 – ₰ Zene: ide – ₰ Szószám: ide


- Nem gondolkodtál azon, hogy írnod káne egy listát amin Jace becenevei szerepelnek, amit te adtál eddig neki? - teszem fel Simonnak szegezve nevetve a kérdésemet. Szinte már meg sem tudom számolni, hogy mennyi beceneve van szerencsétlennek. Emlékszem, már az első találkozásukkor Simon festett szőke hajú gótnak nevezete Jacet, a lista pedig azóta egyre csak bővül, napról-napra, nah nem, mintha Jacet ez annyira érdekelné. Simonnal nem igazán ápolnak túl jó viszonyt, talán azért, mert mind a kettőt szeretem, de még is a két fiú más és más szerepet tölt be az életemben. Simon az aki világéletemben, 18 éve az életem részese, együtt nőttünk fel, együtt izgultunk a suliban a dogák miatt, akkor a szülinapomon is amikor a Képzőbe mentem a portfóliómmal. Aztán ott van Jace. Ott volt amikor a házunkban megtámadott egy démon, nem tudtam, hogy mit tegyek, szinte már éreztem ahogy megöl aztán egyszer csak ott volt, egy kard féleséggel találtam szemben magamat aztán a démon - most már tudom, hogy így nevezik a hozzá hasonló lényeket - porrá vált, én pedig pár másodpercen belül össze estem, mert a démon aki megakart ölni megmart. Másnap már az Intézetben ébredtem. Innentől kezdve az életem fenekestül felfordult, de Jace végig itt volt és van is mellettem, egyre több időt kezdtünk el együtt tölteni és a barátság féleség amit iránta éreztem eleinte az elkezdett átavanzsálódni szerelemmé, amit sikeresen ki is mutattam neki akkor amikor megcsókoltam őt az Intézet kellős közepén mindenki szeme láttára.
- A Kehely biztonságos helyen van, nem hiszem, hogy megtudná szerezni. - mondom végül mikor vissza térek a valóságba.
Ahogy itt ülünk a padon a csillagos ég alatt, a legjobb barátom mellett, tényleg csak is arra vágyom, hogy legalább kicsit is, csak egy napra, de minden újra normális legyen, hogy újra normális életem legyen, ne legyenek árnyvadászok, vámpírok démonok és angyalok.
- Elveszíteném Jacet igen, de... De legalább egy napot kaphatnék az élettől ami olyan, mint a régi életünk, amiben nem volt árnyvilág... Hiányzik ez nekem Simon... - mondom halkan, hangomban érezhető a letörtség. Hiányzik anya, hiányzik a régi életem.
Mikor látom az arcán a szomorúságot, szó nélkül magamhoz húzom és szorosan megölelem. Fejemet vállára hajtom.
0






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Csüt. Aug. 25, 2016 10:20 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

















Simon & Clary

Szerintem kimondottan jól leplezem mennyire pocsékul érzem magam a vérszívó fészekben távol anyától, a testvéremtől, Clary-től, talán ez fáj a leginkább. Mennyire irigykedtem azokra, akik Clary új életének részesei lettek, most, hogy Én is betoppantam ebbe az új életbe, még távolabb kerültem tőle, mert természetesen meg kellett ismerkednem Dracula női verziójával, Én balfék, sose kötöttem jó ismeretségeket. Nem szenvedek hiányt vérben, agresszióban, egyéb koszban, de azért megvan a honvágyam a szobám iránt, ahol a káosz felülmúlhatatlan, de mégis otthonos. Raphael szerint majd megszokom a Hotelt, hát Én szerintem téved, koszos, kezd lepusztulni, lépni nem lehet a sok ezeréves vacaktól, a szobám meg üres és személytelen, ebbe max beledilizni lehet.
-Oh, a kis basáskodó, Mr Jace "Supermensérójú megmentő" Wayland. Eleve miatta kerülsz mindig bajba. - Mormogom a végén már halkabban. Ha akkor a Pandemonium Club előtt nem ütközik bele a Szőke szépfiúba, most nem tartanánk itt, lehet ugyan, hogy a dolgokra fény derült volna, de biztos, hogy nem keveredem a vámpírok fogai közé és Clary nem veszíti el az anyukáját, az egészről Jace tehet, punktum.
-Azért figyeljetek oda, Raphael szemezget a lehetőséggel, hogy megkaparintja, olyan, mint az Elveszett Ereklyék fosztogatói sorozatban az a szexi csaj, minden régiségre kiguvad a szeme és, mint valami kopó szaglászik utána. - Bólogatok tőlem megszokottan teljes komolysággal.
-Mellesleg tudom, hogy sikerül majd kiszedned a kártyából a kelyhet, ha valaki képes rá, az Te vagy. - Mosolygok rá majd egy rakoncátlan vörös tincset a füle mögé simítok. Nem tudom megszokni, hogy teljes körűen kikerültem a képből, bármit teszek vagy mondok, nem leszek elég jó, nem leszek olyan jó, mint a Szőke hercege. Vérszívóként még csak a barátja sem lehet igazán, mert ez elítélendő, törvénybeütköző, ellenszenves, meg még sok minden.
-Még akkor is, ha Jace ezáltal megszűnne a számodra? Vagy a képességeid? A legerősebb, leghatalmasabb csapat tagja vagy, tisztelnek és félnek tőled, ellenben velem, tini csajok vámpírideálja ellentéte vagyok, vért iszom, Raphaelt viselem el, és mindenkitől elszakadtam, aki valaha is fontos volt nekem, még tőled is. - Talán most suhan át az arcomon először valami szomorúság, eddig nem mutattam, nem akartam szánalmat ébreszteni.
note | music | words


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Kedd Aug. 02, 2016 6:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2









Simon & Clary

₰ Üzenetem: bénácska lett Sad – ₰ Zene: ide – ₰ Szószám: ide


Szinte fizikai fájdalomnak tudható be az, hogy semmi időm nincs Simonra. A legjobb barátom még is alig tudok vele foglalkozni, főleg mivel a Klávé nem nézi elvileg jó szemmel, ha alvilágival találkozik egy árnyvadász. Lydia így is eléggé figyel engem, mert hisz Valentine lánya vagyok és ezáltal eltudták az egészet annak, hogy az apám hatása alatt vagyok és én neki segítek. Most őszintén, segítenék én olyan embernek, mint Valentine? Főleg azok után, hogy elrabolta az anyámat és fogalmunk sincs arról, hogy jól van-e, életben van-e egyáltalán, csak reménykedni tudok abban, hogy nem esik semmi bántódása, hogy az a férfi aki az apám - amit még mindig próbálok feldolgozni - nem bántja anyát...
Mikor Jacet említi, elnevetem magamat a Simon által kreált becenév hallatán. Hát igen, nem is ő lenne, ha nem találna ki mindenkinek, így hát Jacenek is valami jó kis frappáns becenevet.
- Jace mellettem van azóta, mióta kiderült, hogy én is árnyvadász vagyok, képes össze veszni Aleccel csak azért, hogy engem védjen és ezt értékelem is, de neki sincs joga eldönteni azt, hogy találkozhatok-e a legjobb barátommal, vagy sem. - mondom halványan mosolyogva Simon szemeibe nézve, majd lassan elkezdünk sétálni a parkban. Gyönyörű az idő, telihold van, csillagok tömkelege borítja be az eget, nincs hideg, de meleg sem, pont tökéletes idő van egy jó kis sétához.
- Meg van a Kehely, anya egy kártyába rakta. Csak arra nem jöttem még rá, hogy hogyan fogom kivenni onnan... De legalább már meg van és biztonságban van, így Valentine nem teheti rá a kezét. - húzom el a számat mikor mondom neki, hogy fogalmam sincs arról, hogy a Kelyhet hogyan fogom kivenni a kártyából.
Mikor a művészeti sulit említi, halkan felnevetek. Istenem, de könnyű volt még minden akkoriban mikor tényleg csak azon izgultunk, hogy vajon bekerülök-e a suliba vagy sem.
- Mit meg nem adnék, hogy az életem akár egy napra is, de újra normális legyen... - mondom halkan a földet nézve a tekintetemmel.[/i]






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Pént. Júl. 22, 2016 8:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

















Simon & Clary

-Bárcsak így volna Clary, bárcsak így volna... - Sóhajtok. Sajnos már nem vagyok a régi Simon, a személyiségem meg van, azonban minden más tekintetben már a vámpír Simon vagyok. Hiányzik, hogy mind a ketten a régiek legyünk, azok, akiknek a legnagyobb problémájuk csupán az, hogy milyen újabb őrült nevet pingálhassanak fel a kocsira a zenekar számára. Elég rövid idő alatt minden megváltozott. Ha tetszik, ha nem, külön csapatban játszunk. Clary az árnyvadászokkal az emberek életét próbálja védelmezni, Én pedig a vámpírok oldalán emberek életét veszem el, akarva vagy akaratlan. Alig látjuk egymást, persze megértem Őt, az anyukáját keresi és elvárják tőle, hogy a kehely is előkerüljön. Nagy teher nyomja a vállát. Segíteni szeretnék neki, de nem tehetem. Raphael mostanság úgy őrködik mellettem, mint egy Rotweiler, és nem tetszik neki az, hogy több közöm van az árnyvadászokhoz, mint a "családomhoz". Úgy érzem két felé szakadok és mégsem vagyok egyik oldalt sem. Nagyjából már képes vagyok kezelni a vámpír dolgot, de megbarátkozni vele, szerintem sosem tudok majd.
-Még Jace"Mindent Én akarok irányítani" Wayland véleménye sem számít ebben a helyzetben? - Vonom fel a szemöldököm és vigyorgok játékosan, hogy az előbbi mondatom élét elvegyem. Bár Clary nem veszi észre, de Én látom Jace-en, hogy majd megöli a féltékenység, ha Clary-t velem látja, hát van is oka rá, Clary és az Én múltam hosszabb ideje fonódik már össze, mint amennyire Ő vissza tud emlékezni bármivel kapcsolatban is, hah!
-Na és, hogy haladsz a titokzatos Kehely felkutatásával? - Amiben Én megint csak nem segíthetek, mivel az Éj gyermekei is maguknak kívánják a kelyhet.Bárcsak volna bármi olyan, amihez a vámpíroknak semmi köze és szabadon dönthetnék részt veszek-e benne. Tudom, hogy nincs ilyen, számomra meg pláne hiszen úgy figyeli minden léptemet Raphael, hogy azon sem csodálkoznék, ha felfedezném az egyik fán lesből kémlelni.
-Tudod, utoljára mikor itt jártunk a Central Parkban, akkor épp arról beszélgettünk, hogy mi is lesz, ha felvesznek a művészeti suliba. - Térek el a Kelyhet érintő kérdésemtől.
Valahogy csak dőlnek belőlem a szavak, sosem tudtam nekik gátat szabni és jó ideje nem volt senki, aki ezt tolerálta volna. Csak beszélni szeretnék a barátomnak a bajaimról, a régi dolgokról, mindenről. Annyira keservesen vágyom arra, hogy ismét normális legyek.... DE nem mondhatom ki konkrétan mi bánt, mert ez olyan, amiről egy férfi nem beszél plusz megmásíthatatlan, Én lettem a Kocka Nosferatu, yeah.
note | music | words


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Pént. Júl. 22, 2016 3:02 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2









Simon & Clary

₰ Üzenetem: bénácska lett Sad – ₰ Zene: ide – ₰ Szószám: ide


Az elmúlt időszakban, ebben a pár hétben rengeteg minden történt velem, az életem fenekestül fordult fel és én pedig alig bírom kapkodni a fejemet annyi új dolog történt velem. Talán a legfontosabb az, hogy az eddigi életem, az elmúlt 18 év mind-mind hazugság volt. Persze nem hibáztatom anyát, ő csak engem akart megvédeni, de igazán elmondhatta volna nekem, meg tudtam volna bírkózni vele. Most viszont nincs velem az egyik legfontosabb személy az életemből, anyát elrabolták és még mindig fogalmunk sincsen arról, hogy hol lehet, hogy netán Valentine bántja-e... Hiába mondja valaki azt, hogy szerette anyámat és talán még most is szereti, ugyan már! Az a férfi nem képes a szeretetre, hiszen ártatlan embereket lenne képes feláldozni ahhoz, hogy árnyvadászokat hozzon létre, többen halnának meg, mint amennyin mükődne a terve.
A fejem szó szerint képes megfájdulni néha ettől a világtól, túl gyors a tempó, és közben a legjobb barátom is vámpírrá vált, hála nekem... Én döntöttem az Ő élete fölött, egy szörnyeteggé tettem, de... Nem tudtam elbúcsúzni tőle, nem készültem fel arra, hogy Simon nélkül éljem az életemet, kiskorunk óta részese a mindennapjaimnak, és a gondolata annak, hogy egy nap elveszítem... Belegondolni sem tudok... És tudom, hogy rossz most neki, hogy az árnyvadászok mások szemeiben magasabb rangúak, mint a vámpírok, de nálam ilyen nincs, én nem látom őt vámpírnak, ő még mindig az én legjobb barátom, és az is marad örökre.
- Simon. - mondom mosolyogva amikor oda érek hozzá és szorosan megölelem. Istenem, úgy hiányzott már. Az életemben mostanában csak az árnyvadászok szerepeltek, és annyira a Kehelyre és anyára fókuszáltam, hogy el is feledkeztem Simonról, aki mindig ott volt mellettem, bármi volt, átsegített rajta. Most én fogom átsegítni ezen az egészen.
- Számomra te még mindig ugyan az az ember vagy, mint eddig, Simon. - mondom kedvesen, miközben elhúzódok tőle annyira, hogy a szemeibe nézhessek. - És nem érdekel mások véleménye, ha valakinek nem tetszik, hogy mi találkozunk, akkor ez van.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Vámpír

Avataralany :
Alberto Rosende
Kor :
19
Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel
Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány ₰ Csüt. Júl. 21, 2016 8:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

















Simon & Clary

Kezdem megszokni azt, hogy többé már senki nem tekint rám átlagos srácként, mennyire fura, hogy régen pont, hogy azt szerettem volna, ha kicsit kitűnök a tömegből, mondjuk a zenével és azokkal ritka és fura nevekkel, mellyel a bandát illettük szinte minden nap változtatva az előzőn. Most pedig, hogy az átlagon felül kerekedtem zavar, szeretnék újra csak a szomszéd srác bőrébe bújni, a tipikus, "létezik, de ha nem szólal meg észre sem veszem" srácéba. persze ez már nem lehetséges, attól a pillanattól nem, hogy kiástam magam a földből és rádöbbentem, Én lettem az új Stefan Salvatore... Haragudtam mindenkire, de ez mostanra megváltozott, egyszerűen csak ürességet érzek, ha a régi dolgokra gondolok, ha arra, milyen volt együtt izgulni Clary-val mikor vártuk a művészeti suliba a meghallgatásának pillanatát. Anya főztje, a bosszantó testvérem, a zenélés, a haverok, bár belőlük elég kevés akadt. Egyszerűen az emberi életem hiányzott, de az borzasztóan. Raphael meg nem könnyített meg semmit sem, vámpírt akar belőlem nevelni, hát nem vagyok már így is az? Vért iszom, beköltöztem a Dumort Hotelbe, a vámpírok fészkébe, van két helyes kis szemfogam és a nap olyan nekem, mint a Végső állomás 3-ban a két plázacicának a szolárium, halálosan égető veszedelem. itt minden vámpír úgy véli nem tartozom igazán közéjük, hát nem is, bár muszájból itt vagyok, Én sem érzem úgy, hogy teljesen idetartoznék.
Ez vezetett szerintem ahhoz, hogy felhívjam Clary-t és megbeszéljek vele egy találkozót, egy árnyvilágmentes találkozót. Van már egy hete is, hogy még csak a hangját sem hallottam, valahol érthető, elfoglalt meg minden...ebbe az elfoglaltságba persze beletartozik  Jace "tökéletes vagyok és tudom is" Wayland. Ő nyert, ez van, kiheverem, van pár billiónyi időm rá, nem?
Zsebre dugott kézzel sétálok a Central Park kihalt sétányán. Este van már, a nap lement és ilyenkor sosem tanácsos épeszű embernek erre kószálnia, sok a veszélyes figura, na persze most már tudom, hogy a veszély konkrétan bennem is ott lapul, tőlem is félniük kell.

Meghallom Clary lépteinek zaját, már messziről tudom, hogy Ő az, ez is előnye a vámpírságnak, jó reflexek és szuperhősös képességek, már csak jól be kéne lőnöm a hajam és elmehetnék Clark Kentnek.
-Szia Clary!! - Fordulok meg, hogy szembe találjam magam a legjobb barátommal. Arcomon ott a hamisítatlan mosoly, jó újra látni őt. Odalépek hozzá és szorosan magamhoz ölelem. Az illata annyira jó, imádom ezt a parfümjét.
-Annyira örülök, hogy látlak és annak is, hogy eltudtál jönni, bevallom, hiányzott, hogy nem beszéltünk. - Régebben sülve-főve együtt voltunk, minden este a a telefonon lógtunk, nappal meg nem volt perc, hogy ne csináltunk volna valamit együtt.
-Na és, nem tartóztattak le, mert eljöttél, hogy találkozz egy csúnya, aljas alvilági Éjgyermekkel? - Vigyorgok rá. ezek a különbségek árnyvadászok és alvilágiak között a részemről egy nagy marhaság, ha akarok akkor találkozom Luka-kal vagy Clary-vel, ebben aztán senki nem akadályozhat meg, még egy olyan sem, mint maga a Klávé!
note | music | words


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Sétány ₰ Csüt. Jún. 23, 2016 2:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
***


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Sétány
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Vissza az elejére Go down

Sétány
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: