Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Benedict Ericson
Vas. Szept. 16, 2018 7:35 pm

bejegyezte  : Agrianome
Vas. Szept. 16, 2018 7:16 pm

bejegyezte  : Joshua Ravendark
Vas. Szept. 16, 2018 7:00 pm

bejegyezte  : Jeremiah Blackthorn
Vas. Szept. 16, 2018 6:43 pm

bejegyezte  : Javier Nightdark
Vas. Szept. 16, 2018 6:19 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Szer. Szept. 12, 2018 8:42 pm

bejegyezte  : Rafael
Hétf. Aug. 27, 2018 8:45 pm

bejegyezte  : Nate Heartridge
Hétf. Aug. 20, 2018 6:05 pm


erre barangolok


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 

Share| .


honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Csüt. Jún. 29, 2017 9:55 pm






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



- Tudod, olyan vicces ez az egész... – kezdem kimért hangon a mondandómat. Nem folytatom rögtön, hagyok pár pillanatot, hogy igazán áttudjam gondolni a mondatomat, illetve próbálok rendet tenni a fejemben – bár az utóbbi nem igazán sikerül. Az pedig, hogy esetlegesen megbántom őt, nem nagyon érdekel, hiszen látszik, hogy már most sem bírjuk egymást. Hogyan akarja így akkor az együttlakást, ha képesek lennénk megfojtani egymást egy kanál hideg vízben is? Hm?
- Itt papolsz nekem arról, hogy ilyen meg olyan nagy veszélyben vagyok, de még ti sem tudjátok pontosan, hogy az alvilágiak még is mit akarhatnak tőlem. Nem tudjátok, hogy mit kezdenének velem. – hangom enyhén üti a kérdőre vonó hangnemet, de úgy vagyok vele, hogy már nem is nagyon érdekel a válasza. Nem érdekel a rizsa amit kitalálna most itt nekem, mert úgy sem tudná megmagyarázni a kérdéseimet, eddig sem kaptam világos választ rájuk, akkor miért pont most kapnék, miért pont tőle? Ahhh, Rick óta csak egyre bonyolultabb az életem és kezdem nagyon, de nagyon unni.
- Túlélni? Hiszen még te sem tudod azt, hogy ez még is meddig fog menni. – igen, kezdek kiakadni, kiakadtam egy kicsit, mert ha ide küldenek valakit azzal a céllal, hogy vele kell laknom, akkor legalább legyen felkészülve annyira, hogy minden kérdésemre tudjon választ adni, de nem tud, neki sincs fogalma a folytatásokról.
Halk sóhaj hagyja el a számat a mondatai hallatán, főleg a legutolsó mondata hallatán. Nem csak magamért felelek… Igen, én is tudom, de nem akarom, hogy mások mondják meg hogyan élhetek. Eleve utálok másokhoz igazolódni.
Nem állítom meg amikor a kijárat felé indul, csak felveszem az asztalra helyezett telefont. Megforgatom párszor a kezembe, majd a zsebembe teszem és kezemben a csomaggal indulok el én is a kijárat felé. Muszáj hazamennem és átgondolnom mindent, mindent amit ma hallottam.



szavak: xxx zene: hear you me egyéb: köszönöm s játékot angyalom, egy élmény volt love









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Csüt. Jún. 29, 2017 2:16 pm





CORNELIA & GABRIEL

we are the few, the believers

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~





Megütközöm a makacskodásán. Nem értem hirtelen őt. Hát valóban nem fogja fel? Ennyire nem érti? Pedig nem tűnt egy szőke ostoba libának. Hogy járhatna különben egyetemre? De nem… nem is értem mi az, ami ezen nem világos. És igen, acsarogni támad kedvem Mich-re. Ez is miatta van. Most jószerével kérlelhetem vagy uram bocsá’ könyöröghetek neki. Na ez az abszurd. És tui hogy ezt mos Michael nem fogja megúszni szárazon. Ó nagyon nem. Teszek róla.
S miután a lány nem nyúl semmihez se, leginkább csak egy kérdő pillantást érdemel ki. Ujjaimmal az asztallapot érintem meg, halkan koppantok rajta egyet.
- Mégis mi nem világos? Veszélyben vagy. Nem tudsz ellene semmit tenni. –
Ismétlem magam, mint egy ostoba papagáj. Mintha nem lenne így is eléggé kellemetlen a szituáció. Vagy feszült. Értem én hogy félti a fene nagy szabadságát de jobb lenne rettegnie az utcán? Evidensen akkor is megvédeném, mert nincs más lehetőségem. De jobb szeretnék esetlegesen nem nulla huszonnégy órában  csak utána loholni. Egyrészt mert nem vagyok egy kicseszett pincsikutya. Másrészt rajta kívül is akad dolgom. Mondjuk a cég vezetés mint elnök és az álcám alapja, aztán meg a többi más is, amit Atyám szab ki. Mert nem egy feladatunk van, baromira nem. Jó, igaz ő most kiemelten fontos, de… miért nem lehet veszteg maradni. Amúgy is várandós, mit várt? Felötlik bennem hogy lehet csak a test adta hormontúltengés beszél belőle, de félek túl okos ő ehhez. Éva lányai mind különlegesek és… aki egy vérfarkast képes kihordani az igazán nem a buta kategória.
- Hidd el, szerintem sem az évszázad legjobb ötlete. –
De még csak az évezredé sem. Ezt viszont nem teszem hozzá. A hangomból érezheti, hogy nekem sincs maradéktalanul ínyemre a dolog. De ez van, ezt kell szeretni. És néha áldozatot kell tudni vállalni. Jobb ha hozzászokik, mert amint megvan a poronty… az élete csupa lemondás lesz. Már ha igazi anyai ösztönei lesznek.
- Szóval törődj bele, én vagyok a legjobb esélyed túlélni ezt. –
Igen sajnos ez így van. És nem csak neki hanem a kicsinek is. Remélem megjön az esze. És remélem gyorsan. Mert baromira nincs kedvem itt ácsorogni és vele vitatkozni. Dönthet úgy, hogy nem kér belőlem. Sem az egészből. Ez esetben valószínű levesszük róla a kezünket, de akkor… akkor senki nem fogja megmenteni egy koszos sikátorban mint ahogyan a legutóbb a fivérem megtette. És garancia sincs hogy egy kósza árnyvadász épp arra vetődik, amerre épp ő sodorja magamagát a bajba.
- Dönts gyorsan Cornelia, mert nekem erre nincs sem időm sem kedvem. Elmondtam, amit tudnod kell. A felelősség a tiéd. Ha jössz, akkor várlak. Semmiben nem fogsz hiányt szenvedni. A gyermeked sem, habár… egy alvilágiért nem tartozunk felelősséggel. Ám.. a te eseted egyedi. Szóval még ezt is elnézzük. –
Nem vagyok kedves, baromira nem. Sejtem hogy jelen pillanatban utál. Ó de még mennyire. Feltételezem a pokolra küld egyetlen elvétett pillantásával. Milyen ironikus hogy ezután oda is fogok menni. Már nem konkrétan a pokolba, csak… Luciferhez. Mert mint mindig neki is én szállíthatom az információkat és baromira nem örülök ennek. Főleg ha ennyire hivatalos minősítésben kell mindezt megejtenem.
- Tiéd a választás. De ajánlom, dönts bölcsen. Már nem csak magadért felelsz. –
Az utolsó szavakat szinte suttogva ejtem ki. Talán nem is hallja. Nem baj, majd érzi. És nem várok semmi mást. Szimplán magára hagyom a gondolataival (amennyiben nem állít meg valami oknál fogva. A hallottakkal). A kérdéseivel. És minden egyéb bajával.







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:54 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Csüt. Jún. 29, 2017 1:23 pm






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



Nem tudom felfogni a szavait, eljut a tudatomig, de felfogni, avagy éppenséggel elfogadni nem tudom. Nem tudom és lehet, hogy nem is igazán akarom. Amennyire csak tudtam, kiakartam maradni a természetfeletti világból, nem akartam az árnyvilág életébe belecsöppenni, most viszont nagyon is úgy tűnik, hogy rendkívüli részese vagyok az egésznek amiből nem igazán tudok kimászni, pedig nagyon szeretnék. Nem akarok félelemben élni, nem akarom, hogy az egész napomat olyan gondolatok tegyék ki, hogy vajon mikor támadhatnak meg. Ezek után biztos mindig a hátam mögé néznék, mindig azt érezném magamon, hogy valaki figyel és követ engem. Paranoiddá válnék azt pedig nem szeretném, főleg még a szülés előtt, mert minden stressz és feszültség árthat a babának, neki pedig a legjobbat akarom, nem akarom, hogy bármi baja is essék. Számomra ő vált a legfontosabb emberré és megteszek mindent, hogy biztonságban tudjam. Legalábbis ezen leszek, igyekezni fogok.
„Fegyver leszel a kezükben” ~ még is mit tudhatok – amiről egyenlőre még nem tudok – amiért ők ennyire megakarnak szerezni engem, avagy megölni? Szívem szerint faggatnám még a velem szemben ülő férfit, de jobb, ha inkább nem szólalok meg, főleg amilyen lelki állapotban vagyok, lehet, hogy esetleg úgy fogalmaznék amivel megbántanám őt, az pedig nem áll szándékomban.
- Bocs, hogy mondod? – szalad ki hirtelen a számon a mondat, szemöldökömet felvonom. Nahjó, kezd túllépni egy határt. Nem döntheti el, hogy hol lakjak.
- Még csak nem is ismerlek, nemhogy még nálad lakjak. – hiába az én védelmemért lenne az egész, de még sem várhatja el tőlem senki sem, még ott fent sem a nagy fejesek, hogy belemenjek abba, hogy egy idegen férfinél lakjak. Hiába angyal meg minden, de ebbe akkor sem mehetek és nem is megyek bele. Nem vagyok valami holmi tárgy ami felett úgy döntsenek ők ahogyan akarnak, nekem pedig beleszólásom se legyen a dolgokba. Ez az én életem, szerintem tudok én is dönteni.
Tekintetemmel követem kezének mozdulatát amint leteszi az asztalra a telefont, de nem nyúlok érte, sőt, semmi jelét nem adom annak, hogy belemegyek a kis kitervelt ötletükbe amit kitaláltak. Nem kényszeríthetnek arra amit nem akarok.
- Nem fogok nálad lakni. – jelentem ki végül, nem fogom beadni a derekamat.
Megfogom a csomagot amit nyújt nekem, de nem nézek bele, csak majd akkor amikor elfog menni, egyenlőre viszont azt kell felfognia és elfogadnia, hogy nem megyek bele az „ajánlatába”.



szavak: xxx zene: hear you me egyéb:









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Csüt. Jún. 29, 2017 8:48 am





CORNELIA & GABRIEL

we are the few, the believers

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~





Nem tudom hibáztatni. Főleg nem a hitetlenkedésért. Mert hát épp azt teszi. Kételkedik. Magában, a világban, bennem. Leginkább bennem. Pedig a lelke mélyén tudja, érzi nagyon jól hogy nincs oka rá. És ott valahol mélyen elfogadta már mindezt. A szíve érti. És előbb utóbb fellépnek az anyai ösztönök is, ha eddig esetleg elmulasztottak volna dolgozni. Akkor és csakis akkor fogja az agya is végleg felfogni, nincs értelme tovább a tagadásnak. Igaz vannak emberek, akik képesek hazudni önmaguknak, és örök tagadásban élni. De mi értelme van annak kérdem én? Végtére is véges az idő és egy hazugság rabjának lenni… a legveszélyesebb.
Ahogy letámasztja a fejét és előre hullanak a hajtincsek kedvem lenne felé nyúlni és kisimítani az arcából. Valamiért ingert érzek neki bizonyítani. Sose szerettem a feltűnősködést, ám ő… valamiért kiváltja ezt is belőlem. Evidensen ellenállok ennek. Helyette csak összeszorítom a szám egyetlen vékony vonallá préselve. Kezemben a csésze félúton megáll az asztal lapja és köztem. Megvárom m0g rám tekint. Kivárom a pillanatot, és csak azután csapom le az asztalra a csészét, aminek csak az aljában van már egy kevéske.
- Nincsen ha, Cornelia. Te különleges vagy. Nekik meg pláne. Magam sem tudom pontosan miért. Nem tudom meghatározni még én sem hogy mi az, ami ennyire… nagy hatást gyakorol rájuk. Az viszont biztos, hogy ha valaha is elkapnak, nem fognak veled hímes tojásként bánni. Fegyver leszel a kezükben. Egy eszköz. Lehet a véred kell, meglehet a lelket. Vagy a kettő együtt. –
Ösztönösen elfordulok, mert rossz belegondolni mi minden is történhet. Én pedig könnyen el tudom mindezt képzelni. Egyrészt mert vizuális típus vagyok,másrészt meg… nos kellően sok borzalmat láttam ahhoz, hogy ne legyen nehéz Cornelia arcát a helyébe képzelnem.
A bárba egyre több és több vendég szállingózik be. Fogalmam sincs mennyi az idő, vagy hogy mi mennyi ideje is vagyunk itt. Meglepő, de még ez sem számít a lány közelében.
A kérdése lassan jut el a tudatomig. Erre a válaszra igazából egyikünk sincs felkészülve. És épp emiatt zavarba jövök. Nem is azért amit jelent, hanem hogy ki kell mondanom. Mert ez a helyzet még nekem is új. Kitolom a székem magam alól és felállok. A nadrágzsebembe nyúlok és előkeresek némi mondén pénzt, amit hanyagul az asztalra dobok.
- Egyszerű. Hozzám fogsz költözni –
Ez nem kérdés és nem vita tárgya. Érezheti a hangomon. A viselkedésemen. Ebből nem engedek. Nem bukok le egyetlen küldetés miatt sem az égből. Szóval ha kell, még erőszakot is alkalmazhatok. Habár jobb szeretem trükknek hívni, de… nem, nem igazán van kedvem épp rajta kísérletezni. Pláne nem ilyen állapotában.
- A vendégem voltál erre. –
Bökök az italra, majd egy telefont veszek elő a farzsebemből. Felé nyújtom, de kerülöm a tekintetét.
- Tessék. Védett vonal. Benne van a cím, ahova jönnöd kell. És persze a számom. Ezen bármikor elérsz. Csak ezen hívj, oké? –
A harapott alma logója megvillan a tekintetemben. Végül inkább csak az asztalra teszem. Jobb, ha kerülöm a kontaktust. Az érintkezést. Így is túl nagy hatással van rám. Így is… mindegy. Nem számít igazán.
- Legkésőbb holnap délig gyere. Hozz mindent, ami pótolhatatlan és fontos számodra. A többit meg… majd én elintézem. Csak mondd mire lesz szükséged. –
És ezzel egy zavart mozdulat keretében beletúrok a hajamba. Ennyi volt akkor. Mindent megtettem az ügy érdekében és… ja persze. A csomag!
- Ó és… apropó! Van itt még valami. –
Lehajolok az asztal lábához helyezett barna szatyorért. Az megzizzenve emelkedik velem együtt feljebb. Egészen az asztallapra. A lány orra elé.
- Ezt Michael küldi. -







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:54 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szer. Jún. 28, 2017 10:43 pm






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



Halk, feszült sóhaj hagyja el a számat amikor kijelenti, hogy soha nem térhetek vissza a régi, normális életemhez. Még is hogyan lehet ez? Hogyan gondolhatja azt, hogy képes leszek feladni a régi életemet és nem mellesleg úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Nem tudok így tenni, nem tudom tettetni, hogy minden oké, nem tudok úgy tenni, hogy örülök annak amit mondott.
Könyökömet megtámasztom az asztalon, és a hajamba túrva támasztom meg a fejemet az asztalon, de előtte távolabb toltam magamtól az italomtól.
A fejemben egy nagy katyvasz van jelenleg, azt sem tudom, hogy mit kéne most gondolnom, cselekednem, avagy mondanom.
- Ez hülyeség, biztos, hogy nem igaz. – mondom halkan, még mindig a fejemet támasztva és igyekszem felfogni a rengeteg új információt amit Gabriel hirtelen a nyakamba zúdított. Ő is lehetett volna azért jóval tapintatosabb és kicsit lassabban közölni a dolgokat, mondjuk előkészíteni a témát vagy nem tudom, de nem hiszem, hogy ez volt a helyes módja annak ahogyan közölte.
Hiába mondom azt, hogy nem igaz, még is az agyamba beférközte magát a kis gondoalt, hogy mi van, ha még is igaza van? Mi van, ha ezért támadnak meg az alvilágiak? Mi van, ha… Ha igaza van abban is, hogy a lányom is veszélyben van? Nem akarom, hogy Lexinek bármi baja is essen, hiszen még meg sem született és még is veszély fenyegeti.
- Tegyük fel egy fél percre, hogy elhiszem a történetedet. – amikor elkezdek beszélni, ismét felemelem a fejemet, a tekintetemet pedig ráemelem. - Tegyük fel, hogy mindez igaz, hogy Éva reinkarnációja volnék. Mondd csak, ettől függetlenül miért támadnak meg az alvilágiak? Mit akarnak megszerezni? Mi van az én birtokomban ami ennyire kell nekik? – tekintetemmel érdeklődően, de még is gyanakodva, s vonakodva figyelem az előttem ülő férfit.
Védelem… Naaa ne, erre magam is rájöttem, mivel nem akarok meghalni.
- Nah és milyen védelemre gondoltál? – hangom enyhén üti a gúny határát, pedig csak nem vagyok a helyzet magaslatán és nem tudom normálisan kezelni azt ami jelenleg történik körülöttem, az életemben.



szavak: xxx zene: hear you me egyéb:









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szer. Jún. 28, 2017 8:40 pm





CORNELIA & GABRIEL

we are the few, the believers

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~





Hát vártam volna valamit. Valami többet. Valami intenzívebbet. Mert hát lássuk be, most közöltem hogy nem térhet vissza az eddigi életéhez. És tekintve hogy terhes az emberi jellem pedig kiszámíthatatlan a testről nem is beszélve, minimum valami  kiakadás gyanúsat csak vélt volna az ember reakció gyanánt. Erre… semmi. Vagyis jó, azért egy kérdés elhangzik. Egyetlen hitetlenkedő kérdés. Nem válaszolok eleinte, nem azonnal. Csak ülök és nézek rá. Ahogyan a maga sajátos módján végtére is de… kiakad. Abszurd. Ez abszurd? Akkor bele se merek gondolni, hogy az elkövetkezendők mik lesznek neki. Mert hogy egyszerűbb lesz az az út, amit én gondoltam ki. Neki meg kényelmesebb. Nekem ezerszer praktikusabb. Nem, nem egyszerűbb. Hogy is lenne egyszerű? Sosem laktam mondénnel együtt hosszabb időt. Pláne nem olyannal, aki ismer. Vagyis tudja mi vagyok. És pláne még terhes is.
- A választ tudod. Nagyon jól.–
Hangom önkéntelen is szomorkás. Sose szerettem rossz híreket vinni, ámbár a legtöbbször megesett. Hozzászokhattam volna az évszázadok alatt. Ahogy a könnyekhez vagy az elveszettség érzéséhez is. De valahogy sose ment. És ha eddig nem sikerült ugyan miért most lenne másképp?
- Nem térhetsz vissza. Soha… soha többé. –
Őszinte vagyok és igen, kemény. De az élet ilyen. És most már az övé is. Jobb, ha hozzászokik mihamarabb. A saját helyzetét könnyíti meg. Ez is olyasmi, amibe jobb beletörődni, mert árral szemben úszni lehetetlen. Talán érzéketlennek tűnök, pedig sejtem min mehet keresztül. Igaz nem érzem át a súlyát a helyzetének, de valahol én is ennyire elveszettnek hittem az életem, mikor Lucifer szárnyalásának halálát kellett végignéznem. Hiába volt ott atyám, hiába volt ott az összes fivérem. Hiába éreztem a jelenlétüket… egy részem… vele halt. Hasonlatos ez a parabatai kapcsolatokhoz, épp csak ezt nem én kötöttem. Nem szándékkal és nem tudattal. Pusztán megadatott már születésem pillanatában. És sosem bántam, mielőtt bárki félreértené. De azt… azt a pillanatot, mikor eldőlt testvérem sorsa… soha… soha nem tudom elfeledni. Az az érzés azóta is bennem ég. Lényem egy kis sötét darabjává vált a milliónyi fényben. Szinte elvész és mégis ott van. S ilyenkor, mikor hírt közlök főleg ha rossz, valami oknál fogva felerősödik. Talán az empátia hozza ki, talán a kétségbeesés, amit látok az arcokon. Amit annak idején magam is éreztem. Miatta. Mert képtelen voltam tenni, segíteni harcolni… a kudarc érzése. Keserű pirula.
Sajnálom a lányt egy végtelen hosszú percig. És hagyom is. Hagyom hogy a gondolataiba meneküljön. Kipillantok újra az ablakon és a számhoz emelem a csészét. Belekortyolok és beszívom a kávé friss erőteljes illatát. Ettől újabb emlékek tolulnak az agyamba de gátat szabok nekik. Mindössze egyen időzök el hosszabban de csak egy kicsit tovább mint érdemes.
- Védelemre lesz szükséged. –
Szűröm ki a fogaim közt. Nem kérdés ez. Tény. És ez is olyan, amit vagy elfogad vagy saját maga alatt vágja a fát. Félek még mindig nem érti a fontosságát. Nem érti hogy ha elkapják az alvilágiak az nem csak neki rossz, nekünk is. Az ő tudatalatti ereje olyan erőforrás, amit nem kaparinthat meg senki. Mert ki tudja mire használnák. És nem nincs az a kockázat ami miatt ez megérné. Főleg így, hogy most már másért is felelősséggel tartozik. És ezáltal nem csak ő… hanem még én is.







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:54 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szer. Jún. 28, 2017 8:03 pm






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



Feszülten túrok bele a hajamba amikor azt mondja, hogy ez nem vicc. Még is hogyan tudnám ezt elhinni? Hihetetlen az egész, és abszurd.
Hogyan lehet az, hogy ekkora fordulatot vett az életem? Egyáltalán hogyan történhetett meg az, hogy belecsöppentem az árnyvilágiak életébe? Miért volt nekem erre szükségem? Miért kellett összejönnöm Rickel? Minden ott kezdődött. Minden ott kezdődött el igazán amikor Rick az életem részévé vált. Akkor tudtam meg többet a vérfarkasokról, bár a mai napig rosszul esett, hogy a falkája kiutált. Holmi féltékenységből képesek voltak kiutálni engem a családból, csak azért, mert féltek attól, hogy az alfájuk a babával lesz elfoglalva és nem velük. Hát milyen gyerekesek már? Értelemszerűen az ember első sorban a gyermekével foglalkozik és utána jöhet minden más, de ha szeretik őt akkor meg kellett volna érteniük. Nem akarom őket bántani sehogyan sem, de részben miattuk szakítottam Rickel. Nem voltam képes tovább tűrni az utálkozó tekinteteiket és beszólásaikat, főleg miután megtudták, hogy terhes vagyok Ricktől. Ott elpattant bennem egy húr és nem voltam képes tovább tűrni. Se kedvem, se energiám nem volt több hozzá.
Amikor fejével a hasam felé biccent, hogy a kicsi is vezsélyben lehet, akkor hirtelen aggódás kerít hatalmába. Nem akarom, hogy a lányomnak bármi baja is legyen. Bár egyenlőre azt sem sikerült kitalálnom, hogy mihez kezdek a vérfarkas géneivel. Én személy szerint nem értek hozzá és nincsenek vérfarkas ismerőseim, mert ugyanis Ricket nem fogom ezzel felkeresni. Ha egyszer kilöktem őt az életemből akkor nem fogom vissza hívni, csak magamat járatnám le vele, és csak azt bizonyítanám be, hogy egy meggondolatlan kamasz vagyok.
- Még is hogyan tudnék normális életet élni, HA állításod szerint állandó veszélynek vagyok kitéve? – vonom fel az egyik szemöldökömet és úgy pillantok rá. Nem hibáztatom őt és nem is vagyok dühös rá, csak annyira abszurd az egész helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy még is miként kéne ezekre a dolgokra reagálnom. Most tudtam meg, hogy a lányom vérfarkas lesz, akkor jött ez az Évás hülyeség is, túl sok minden amit meg kéne emésztenem, túl rövid idő leforgása alatt.
- Nahjó, ez abszurd. – mondom és egy kínos, erőltetett nevetés hagyja el a számat, miközben a fülem mögé tűrök egy hajtincset. Túl sok ez így most nekem, nem tudom mit kéne neki mondanom. Elhinni sem tudom, nemhogy bármi értelmeset is kinyögni ezzel kapcsolatosan.



szavak: xxx zene: hear you me egyéb:









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szer. Jún. 28, 2017 5:37 pm





CORNELIA & GABRIEL

we are the few, the believers

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~





Nem kerüli el a figyelmem a szavaim okozta reakció. Már hogy az ösztönös védelmező mozdulat. Hoppácska. Akkor ezek szerint újabb hírt hoztam a meglévőkön kívül is. Nem mintha nem szeretnék meglepetéseket okozni, de… nem biztos hogy pont tőlem kellett volna ezt megtudnia. Na mindegy. Most már nincs visszaút.
Valahol nagyon tetszik az ösztönös mozdulatsora. Ahogyan a kezét a hasához emeli. Ahogyan végigsimít rajta. A mosoly az ajkai szegletében, mely megbújik. Igazából azt vártam hogy kiakad a tényeken. Jó, evidensen azt feltételeztem hogy tudja a dolgokat. Ergo, tulajdonképpen semlegességet feltételeztem szavaim ezen pontjához. Ennek ellenére az öröme meglep. Mi a jó abban hogy egy alvilági lesz a gyereke? Csupa nehézség és kitétel. Veszély minden sarkon, ami ott liheg a nyakában. Nem érti… látszik rajta. És hiába a szavak, melyek elsöprő erejűeknek kellene lenniük. Mintha a falnak beszélnék. Na ezért utálom felkészítetlenül beavatni a mondéneket. Emiatt vagyok bosszús Michaelre. Folyamatosan képes a bolondját járatni velem. Jó, tény az amerikai polgárháború alatt ő szívott miattam. Na de ez akkor sem ugyanaz! Mellesleg mikor volt már az?
- Hidd el tudom mi a humor. És ez nem az. –
Hangom elég ridegen cseng, pedig nem szánom annak. De ezzel is nyomatékosítom hogy véresen komoly a helyzet. Nem vicc, nem szórakozás. Nem holmi ócska elme trükk. Ez a jövője. A jelene. Az élete. És a gyerekéé is. Mert ha örököl tőle bármit is, még ha fiú is lehet ő is veszélynek lesz kitéve. Mindig, minden körülmények között. Pedig épp elég lenne hogy félvér az anyja. Ahh, mindig is utáltam ezt. A fajkeveredést. Igazából Razielt sem értettem annak idején. Lucifert sem. És senki más sem. Jó, lehet begyöpösödött dolog ez, de mindenkinek megvan a rangbéli helye. Még nekem is. Még én is tudom hogy van aki tőlem hatalmasabb és erősebb. Nem kérdőjelezem meg. Nem támadom hátba. Még ha nem is értek vele egyet akkor sem. Mint annak idején Évánál.
Elmerengek egyetlen hosszú percig az ősidőkön. Mikor az alma… az alma… A telefonomra pillantok, a harapott almára. Örökké kísérteni fog ez. Sose feledem. Kékesszürke pillantásom a lányra siklik vissza.
- Bárcsak mondhatnék mást…. de… nem. Ez van Cornelia. Minél hamarabb elfogadod, annál jobb. És nemcsak a saját érdekedben. –
Bökök szelíden a pocakja felé.
- A helyzet az, hogy emiatt potenciálisan állandó veszély fenyeget. Éva lányai különlegesek. Van bennük, bennetek valami… ami… -
Hogy is lehetne ezt jól megfogalmazni? Hirtelen nem találom a szavakat.
- Nem is tudom. Talán az elsők vére miatt, vagy mert túlontúl azonos a lelki aurátok. Minden esetre hatással vagytok ránk. Még az arkokra is. –
Nyelek egyet, majd a pohár szélével kezdek el játszani. Valamiért kínosnak érzem ezt az egész beszélgetést, pedig számtalan ilyen beavatásom volt. Mondjuk ott mindenki tudott a dologról. Ösztönösen pillantok ki az ablakon túlra. A sétáló tömegre, kik zajonganak. Az üvegfal azonban teljesen eltompítja a hangjaik orgánumát.
- Tudod, te az átlag felett állsz még ezen felül is. Ez amolyan tulajdonság igazából. Gyakorta öröklődik. Ezt pedig… nos, m számon is tartjuk. Megfelelő időközönként beavatjuk az illetékes alanyt hogy tudja, mivel áll szemben. Igazság szerint ez táplálja a mendemondákat, a legendáitokat. –
Vállat vonva pillantok vissza. Elhallgatok mert… nos tudom hogy rá fog kérdezni. Biztosan rákérdez. Hogy miért épp ő. És miért most. Teljesen jogosan. Csakhogy ez lesz az, amire még én magam is vonakodva szeretem beismerni hogy… mindössze sejteni merem a választ, nem a valójában tudni.







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:53 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szer. Jún. 28, 2017 4:59 pm






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



Bólintok egy aprót amikor azt mondja, hogy akkor mesélni fog, mert tudnom kell jó pár dolgot. Minél több idő telik el és minél többet hallok ettől a férfitól, annál inkább kezd már tényleg érdekelni, hogy itt még is miről lehet szó. Michael is nagyon titkolózós volt én pedig nagyon nem szeretem, ha valamit eltitkolnak előlem, főleg mivel éreztem, hogy az a valami amit eltitkolnak az valamilyen szinten rólam szól. Csak az nem áll össze a fejemben, hogy mi lehet olyan dolog ami rólam szól és az angyaloknak is közük van hozzá, mert közük van, hiszen ha nem így lenne, akkor ők most nem lennének itt.
Nézem a pincérnőt és akaratlanul is elmosolyodok azon, hogy elpirul amikor Gabriel rámosolyog egyet. Úgy látszik egy pirulós pincérnőt fogtunk ki. Halványan emlékszem már csak, hogy valamikor én is pirultam el. Amúgy nem igazán lehet engem zavarba hozni, szeretem, ha a kedvemben járnak, de pirulni nem igazán szoktam.
Amikor a nő leteszi elém a mango juice-t akkor mosolyogva megköszönöm, majd iszok belőle pár kortyot. Üdítően hat a jéghideg juice ebben a tikkasztó melegben, bár az a szerencse, hogy ebben a bárban nincs olyan meleg. Azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán lehet itt kapni koffein és alkoholmentes italt. Szívem szerint egy vaníliás lattét rendeltem volna, de jobb, ha a gyereket megkímélem a koffeintől, meg magamat is, mert amilyen pechem van még valami túlbuzgó lenne a gyerekből a koffein miatt és nem bírnék vele.
Amikor felhozza a támadásokat akkor, abban a pillanatban elérte, hogy teljes mértékben ráfigyeljek. Eddig elkalandoztak kicsit a gondolataim, a fejemben viszont most szinte egy pillanat alatt lett rend és nem kavarogtak a gondolataim, hanem egyetlen dologra összpontosítottam. Az előtte ülő férfire.
- Hogy micsoda? – akaratlanul is a mondata közepébe vágok amikor kiejti, hogy vérfarkas. Kezemet gyengéden a hasamra teszem és lenézek rá, közben alig láthatóan, halványan elmosolyodok. - Vérfarkas... – ejtem ki ezt az egy szót szinte már-már némán, még sem úgy viszonyulok a helyzethez, mint gondoltam volna.
Rickel azért szakítottam, hogy ne legyen semmilyen alvilági az életemben, még is a kis csöppség aki bennem növekszik úgy látszik örökölte az apja génjeit és alvilági lesz. Még sem zavar, még ez a tudat sem zavar, csak az, hogy épségben szülessen majd meg pár hónap múlva.
Amikor eszembe jut, hogy éppen egy beszélgetés közepén vagyunk, visszapillantok a férfire.
Akaratlanul is felnevetek amikor Éva reinkarnációjával jön, viszont amikor látom, hogy ő mosolyog, az én arcomról is lefagy a mosoly.
- Na ne már, ezt te sem gondolhatod komolyan. Biztos, hogy ez nem igaz. – nagyon nem tartom ezt viccesnek és ez a hangomon is meglátszik.



szavak: xxx zene: hear you me egyéb:









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szer. Jún. 28, 2017 3:53 pm





CORNELIA & GABRIEL

we are the few, the believers


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~




Gondolataim beigazolódnak. Végtére is a lány közli a tényeket. És az nem sok. Baromira nem sok. Ó egek, mi lesz itt még?! Most komolyan mindent nekem kell? Legalább ennyire, csak ennyire kisegíthetett volna Michael. De evidensen nincs szerencsém. Hallgatom a lányt, miközben bólintok. Részben mert tudomásul vettem. Részben mert megértem, hogy nem tudja most akkor mi is a helyzet. Süt a bizalmatlanság és ez teljes mértékben érthető. Ugyanakkor ha tudná amit én tudok valószínű rögvest lefordulna a székről. Így hát jobbára először a bizalmába kell férkőznöm. És ha már így esett, az alapoktól kell kezdeni. Mondjuk ez így is fejes lesz a végtelen hallhatatlanokkal tűzdelt világ tengerébe, de nem én tehetek róla hogy ő egyike Éva lányának.
- Igen, erre gondoltam. –
Biccentek és somolygok. Tetszik hogy tudja ki is vagyok. Hízelgő ez a tény. Még így arkangyal létemre is. Mert hát jó, benne vagyunk a szóbeszédben, a misztikus idegenként. Ám így szemtől szemben ritkán van interakcióm a mondénekkel. És ez kivételesen üdítően hat. Meg a lány reakciója is. Mert végre egyszer nem kell titkolózni. Nem kell magyarázkodni. Nem kell… nem kell semmi sem. Önmagam lehetek. És mindezt egy mondén mellett. Igazából erre vajmi kevésszer volt alkalom.
- Akkor mesélek. Mert vannak dolgok, amikről tudnod kell… -
A mellém lépő pincérnő leteszi a rendelt kávét. Ezért megakadok és rápillantok. Csinos nő, meg kell hagyni. Zavarba jön mikor egy mosollyal ajkamon egy biccentés kíséretében köszönöm meg a segítségét. Egy pirulás kíséretében ajkába harapva néz rám majd végül elsétál. Egy percig nézek utána. Aztán újra Cornelia felé pillantok.
- Szóval igazából ez az egész Mich feladata lenne. Ezért is ő keresett fel az első alkalommal. De jelenleg a helyzet úgy alakult, hogy velem kell beérned. –
Elhúzom a szám és ujjaimmal a bögre pereméhez érek. Miután forró várok pár percet. Tekintetemmel a fekete italt nézem. Olyan sötét mint Lucifer szárnyai…
- Gondolkodtál már azon, hogy miért támadnak meg olyan sokszor? Démonok, vámpírok…? -
A kérdés ott feszül közöttünk a levegőben. Halkan ejtem ki a szavakat, de mindnek súlya van. Megrázom a fejem lemondóan.
- Nem, nem a gyermek miatt, habár tény ami tény, te sokkalta kiszolgáltatottabb vagy. Ezáltal könnyebb célpont. Kedveltebb. Más a szagod is. Ők legalábbis így mondanák. Mi ezt aurának hívjuk. Valahogy… sokkal kulturáltabb. –
Eleresztek egy enyhe halk kuncogást. Na igen az alvilágiak nagyon sokszor barbár módon viselkednek. Minden értelemben. Miért is lenne épp ebben másképp?
- Hidd el, mindezek ellenére is tudják hogy vérfarkast hordasz a szíved alatt.  Ám van ami még ettől is sokkal csábítóbb a számukra. Amiért képesek a saját fajtájuk ellen menni, ha kell. Undorító szokás, de ők már csak ilyenek. S ennek az az oka, hogy… hogy te… -
Miért is ilyen nehéz kimondani? Nem tudom.
Megdörzsölöm borostás arcomat. Már két napja meg kellett volna borotválkoznom, de egyszerűen sose jutok el odáig. Annyi minden szakadt a nyakamba hirtelen… leginkább most Cornelia fog. Szóval nyugalmat erőltetek magamra (nem is tudom mikor fogott el az aggodalom. Ez is biztosan az ő hatása… ) miközben a szemeibe pillantok és acélos határozottsággal suttogom azt, ami jövetelem elsődleges oka is.
- … te Éva gyermeke vagy. –
Bumm. Na tessék. Persze rájövök ahogy kimondom, hogy valószínű nem érti. Már hogy konkrétan mire gondolok. Szóval összevonom a szemöldököm, homlokomon ráncok jelennek meg, miközben javítok hogy a másik számára is érthető legyen.
- Már mint… az Ő reinkarnációja. –
Kész tessék, kimondtam. Megtudta. Egyik listapont pipa. Na nem mintha ettől most megkönnyebbültem volna vagy jobb lenne a helyzetem. Ahogy az övé sem. És várom a feltoluló kérdésáradatot. Mert tudom hogy lesz. Végtére is, ez teljesen érthető. És ami a legfontosabb, emberi.







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:53 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szer. Jún. 28, 2017 1:27 pm






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



Eddig csak egyszer volt szerencsém Michael-el találkozni így nem igazán tudtam őt jól megismerni és kiismerni azt, hogy milyen is ő valójában így hát véleményt sem tudnék róla alkotni, de meglep az amit Gabriel mond róla. Hát akkor ilyen szétszórt meg talán felelőtlen is lenne? Egy angyal? Bár ebből is látszik az, hogy nem tudok túl sok mindent a világukról. Nem tudom, hogy hogyan is működnek ők, mennyire hasonlítanak ránk, szimpla egyszerű emberekre, milyen képességeik vannak és még megannyi mindent feltudnék sorolni amit nem tudok róluk, de érdekel.
Még csak most kezdtem el megismerni úgy igazán a világukat és az egész árnyvilágot, bár be kell vallanom, hogy amit eddig láttam belőle az kicsit sem tetszik. Nem tudom preferálni azt, hogy megtámadnak az alvilágiak. A démonok és a vámpírok. Még is miért engem? Miért nem tudnak békén hagyni? Mi lehet bennem ami arra készteti őket, hogy megtámadjanak? De nem is érdekel, hogy velem mi van, nem érdekel a testi épségem, csak a bennem növekvő pici biztonsága számít nekem igazán, és az, hogy vele minden rendben legyen. A többi nem fontos számomra, mert ő lett a legfontosabb az életemben. Ami először kicsit furcsa volt, hiszen még nem vagyok annyi idős, hogy ilyen dolgokkal kelljen foglalkoznom. Hirtelen jött minden, mint egy villámcsapás, és habár eleinte nagyon amellett voltam, hogy nem akarom megtartani a babát, de mostanra már örülök annak, hogy nem mentem el vele orvoshoz, mert egész életemben bántam volna. A gyerek mellett én is felfogok nőni rendesen és meg fogok komolyodni. Muszáj lesz, hiszen innentől fogva minden az én felelősségem, nekem kell felnevelnem. Persze nem azt mondom, hogy anyáék nem segítenek majd be, hiszen egyenlőre még saját házam sincs ahova költözhetnék, de egy idő után muszáj leszek a saját lábamra állni. Nem hagyatkozhatok mindig a szeretteimre. Én döntöttem úgy, hogy egyedül nevelem fel, így hát vállalnom is kell érte a felelősséget, bármilyen nehéz is ebbe belegondolni.
Érdeklődően pillantok a férfira amikor azt mondja, hogy komoly dolgok miatt keresett meg. Nem tudom miről lehet szó, de elmondhatná, mert kezd esküszöm megijeszteni. Miről lehet szó? Mi lehet ilyen fontos és komoly? Merthogy nekem elképzelésem sincsen. Egyenlőre legalábbis nincsen.
- Őszintén szólva nem tudom. – szólalok meg végül miután végig hallgattam őt. - Tudok az árnyvilágról, arról, hogy milyen lények vannak, tudok az angyalokról is. – itt egy halvány mosolyt erőltetek magamra. - Részletesen nem igazán tudok dolgokról, ha erre gondolsz. – tegezem le, miután ő sem magáz engem tovább. Ennek jobban örülök, mert magázni nem szeretek. Olyan...hivatalos.



szavak: xxx zene: hear you me egyéb:









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Hétf. Jún. 26, 2017 8:25 pm





CORNELIA & GABRIEL

we are the few, the believers

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~




Érzem, ahogy figyeli a mozdulataimat. Nem mintha nem szoktam volna hozzá ehhez, végtére is a magam módján feltűnő jelenség vagyok, még akkor is ha a mondénok többsége nem mindig reagál a személyemre. Vannak azért érzékenyebbek, akik... akik megérzik. Akik csak sejtik, valahol a szívük mélyén, de a tudatok, az abba jól beleplántált ostoba gondolatok, mind-mind közrejátszanak. Közrejátszanak, ahhoz hogy ellenkezzenek a nyilvánvalóval. És ezáltal könnyű szerrel képesek becsapni saját magukat. Egyszerre szánalmas ez és mulattató. Önnön ostobaságuk rabjai, pedig ha kicsit is megerőltetnék magukat és látnának is nem csak néznének, sokkal de sokkal előrébb tarthatnának az életben. Abban a szűkre szabott időtömegben, ami kijutott nekik osztályrészül. Néha eltűnődöm azon, hogy nekik vajon ez a végzetük? Hogy ennyire ostobák legyenek? Igaz, fejlődtek. Alkottak és alkotnak. A mai napig, de... ez azért közel sem elég. Mert míg egyik oldalon építenek addig a másikon gátlástalanul rombolnak. És mindezt úgy hogy egy cseppnyi hitet sem visznek bele. Talán egyszer más lesz. Talán valaki át tudja formálni. De ki?
Az biztos hogy nem ez a lány. Nem Cornelia. Igaz, hogy ő is amolyan kiválasztott ha úgy nézzük. A maga módján biztosan. Nem igazán tudom Michael mennyit osztott meg vele a mi oldalunkról. Az Árnyvilágról, a démonokról. Luciferről. Vagy akár magáról. Esetleg rólam. De igazából nem is ez az érdekes. Hanem az ő biztonsága. Végtére is ő értékes. Sokkal értékesebb mint hinné. Mintsem sejteni véli. De igazság szerint nem merem ezt a tudtára adni. És egyszerűen azért mert nincs abban az állapotban. Sem fizikailag sem jellemileg. Hisz bármily izgalom árthat a gyermeknek. Az elméje pedig... még csak most nyílik meg igazán. Félő, hogy mivel az ő érzelemviláguk véges, így elzárkózik. Egyszerű ösztön ez, túlontúl erős. Én pedig nem merek kockáztatni. Így meg pláne nem. S talán épp ezért szerencse, hogy hozzám került. Michael bármennyire is a fivérem, kellemetlenül érzéketlen tud lenni. S ugyan mi garantálhatná hogy most, ma itt másképp tudna viselkedni?
A lány szavaira megrándul a szám széle. Na igen, ez is az ő sara. Nem mond, nem szól csak intéz mindent úgy, ahogy neki a legkényelmesebb. Acsaroghatnék az orrom alatt, de az a helyzet hogy ezen a ponton már réges-rég túlléptem. Talán valamikor a római birodalom bukása környékén. Lehet hamarabb.
- Nos, nem lep meg hogy elmulasztotta ezt közöni. -
Elmosolyodom.
- Igazából ő már csak ilyen. -
Könnyeden vonok vállat. Talán már túlontúl lazán. Végtére is már hozzászoktam. Volt alkalmam kiismerni. S talán Cornelia is feloldódik ha látja, hogy nem görcsölök rá a témára. Legalábbis remélem.
- De hagyjuk is. Nem fontos.- legyintek egyet, majd összekulcsolom a kezeim az asztallapon. Nyugodtan emelem rá a tekintetem, kerülve a szemeit és komoran szólalok meg.
- Cornelia.... komoly dolgok miatt kerestem fel. -
Elhallgatok. Hirtelen magam sem tudom hogy folytassam. Megköszörülöm a torkom miközben a szememmel az asztallapot fürkészem. Az túl sima, túl tiszta. Nagyon is az egy bárhoz képest. Ez meglep. Egyetlen végtelen percig tart ez a kis közjáték, s akkor is azért töröm meg, hogy ne hozzak a lányra nagyobb frászt mint kellene. Végtére is senkinek nem használ ha felizgatja magát. A gyereknek a legkevésbé.
- A legendák igazak. De gondolom erre magad is rájöttél. -
Nem tudom miért, de ösztönösen tegezni kezdem. Igazából fel sem fogom. Ahogy az sem tudatosodik benenm, hogy a hangom lehalkul, de ugyanakkor erőteljes is marad. Határozott.
- Hallottam hírét hogy találkoztál már az árnyvilág gyermekeivel. Többek közt a testvéremmel. -
Parányi grimaszos mosoly bújik meg újra az arcomon, sőt még a hangomban is. Igen, Michael akárcsak a többiek felejthetetlen élmények tudnak maradni egy-egy mondén számára, már ha ők is úgy akarják. Akárcsak jómagam.
- Azt viszont nem sejtem, mennyire is vagy tisztában a dolgokkal? -
Feltételezem semennyire a muszájon kívül. Ahogy a helyzete súlyosságával sincs. És nem vagyok elragadtatva attól hogy épp nekem kell majd felvilágosítanom, pedig... valahogy muszáj lesz.







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:52 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Hétf. Jún. 26, 2017 4:28 pm






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



Nem igazán tudom hova tenni a férfi vizslatását. Szinte érzem már-már magamon a tekintetét. Oké, fiatal vagyok, oké, terhes vagyok, de mindenkinek lehetnek hibái, nem? Én is hibáztam, még is a legnagyobb hibám az volt, hogy belekeveredtem az árnyvilágiak életébe. Ez nem az én világom, nem szeretem a tudatát annak, hogy már nem hihetek abban amit eddig hittem úgy az egész világról. Mondhatni az egész világnézetem megváltozott, amin nem is tudok úgy igazán csodálkozni, hiszen azok után amiken keresztül mentem, az lenne leginkább a furcsa, ha nem másként tekintenék a világra, az emberekre és a tárgyakra. Szerintem bárki más a helyemben is ugyan így reagált volna. Mármint úgy, hogy nem tekint többé úgy a dolgokra, mint eddig. Kiakadni annyira nem akadtam ki, mert Rick mesélt nekem pár dolgot az árnyvilágról, szóval valamennyire képben voltam, csak azért még is más, amikor teljes mértékben belecsöppen az ember.
Akaratomon kívül lettem az árnyvilág része, én, egy sima, egyszerű ember, akinek a volt legjobb barátja árnyvadász volt akit démonok öltek meg a szeme láttára, és a volt barátja akitől terhes lett az egy vérfarkas. Csoda, hogy még nem zakkantam meg, de tényleg.
Arra vagyok kíváncsi, hogy vajon a lányom mi lesz, vajon örökölni fogja az apja farkas génjeit? Jah, igen, lányom lesz. Nem tudom miért, de titkon mindig azért imádkoztam, hogy lányom legyen. Fiúnak is örültem volna, de azért ennek így még jobban örülök. De azt is tudom, hogy amikor megszületik, nem az fog érdekelni, hogy milyen nemű, csak is az, hogy egészséges legyen, hogy minden legyen rendben vele. Alig várom már, hogy megszülessen és a karjaimban tarthassam ezt a csöppséget.
Kissé felvont szemöldökkel reagálok a köszönésére. Látszik rajta, hogy… hm, nem is tudom milyen, melyik lenne a legmegfelelőbb szó rá. Régimódi. Igen, ez az.
Megszokásból már bemutatkoznék én is, aztán rájövök, hogy valószínűleg tudja, hogy ki vagyok, hiszen a nevemet is tudja.
Tekintetemmel követem a mozdulatát, ahogy leül az előttem lévő szabad székre. Pár pillanatra a tekintetem rásiklik a csomagra, amiben fogalmam sincs, hogy mi lehet, de érdekel, ennek viszont nem adok hangot, csak visszatekintek a férfira.
Amikor megemlíti Michael nevét, akkor a tekintetem kitisztul és felvilágosodok. Szóval akkor többen is vannak, ténylegesen. Nem sok mindent tudok az angyalokról, mert sosem érdekelt annyira, hogy pl utánuk olvassak, most már viszont úgy érzem jobb lesz, ha egy napot rászánok egy kiadós olvasásra és eltöltök egy vagy akár több napot is a könyvtárban.
Enyhén bólintok amikor azt mondja, hogy sejthetem, hogy ki ő. Igen, most már viszonylag képben vagyok.
- Nem tudtam, hogy nem Michael fog jönni. – mondom végül, hogy megtörjem a csönd rám eső részét, ugyanis eddig eléggé csöndben voltam. Bár nem csoda, azt sem tudom, hogy mit gondoljak. Maga a helyzet is új, hogy angyalokkal találkozgatok.



szavak: xxx zene: hear you me egyéb:









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szomb. Jún. 24, 2017 9:43 pm





CORNELIA & GABRIEL

we are the few, the believers

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~




Amit elsőre rögtön leszűrök, hogy ez a lány, túlontúl is fiatal. Fiatal ahhoz, hogy anya legyen. Ahhoz, hogy vámpírok üldözzék. Ahhoz, hogy köze legyen az én világomnak. Vagyis... a mi világunknak. Vagy akár ahhoz, hogy bármi köze legyen Michaelhez. És mégis van. Mégis minden itt tornyosul előttem. Vagyis... inkább előtte. Mert ezek mind az ő lelkének végtelen óceánját korbácsolják fel. Igaz, sosem jó az állóvíz, de... terhesen ekkora kockázatot vállani? Nem, nem éri meg ez. Ahogy felpillant rám nem nézek a szemébe. Inkább figyelem az összképet. Végig mérem az alakját, a hosszú kecses lábakat, a szőke tincseket, amik huncutul hullnak alá s továbbra is vibrálnak a fényben. A szép ívű nyakára, aminek elegáns folytatása a az arcéle, majd a piros orcák. Az orra vonala és a rúzstalan cseresznyeszín ajkai. Csak végül legeslegvégül pillantok a szemébe. Igaz, ez az egész nem több egyetlen kósza percnél, mégis olyan mintha órákon át fürkészném. Részben keresem a jeleket. Minden reinkarnálódottnak van valahol mélyen egy vagy netalántán több olyan tulajdonsága, ami engem és testvéreimet emlékeztet arra a személyre, aki az első volt egykoron. De ez persze csak egy része a dolognak, mert a másik túl személyes. És nem, kivételesen nem a saját vágyaim motiválnak, noha be kell vallani, elég bájos Cornelia. De az biztos hogy nem Michael esete. Legalábbis nagyon remélem hogy így van.
Közelebb lépek hozzá s a kezem nyújtom felé. Ám nem kézfogásra. Ez nekem túl modern, túl elcsépelt és túl... hmm milyen is? Személytelen. Még férfiak közt el is megy, de egy nővel szemben, különösen Éva lányával szemben.... na nem. Velem több tisztelettel kell bánni. Igaz neki fogalma sincs az egész dolog jelentőségéről.
Amennyiben felém nyújtja a kezét, kissé felé hajolva az arcomhoz emelem.
- Örvendek a szerencsének. - apró, finom csókot lehelek a kézfejére. Maga a mozdulat lassú, és aprólékos. Végtére is, én nem sietek sehova, a világ összes ideje az enyém. -Gabriel vagyok. -
Egy pillanatig elidőzik a tekintetem a fehér, sima alabástromra emlékeztető bőrön. Amint kissé felemelkedem újra a lányra pillantok. Épp a szemébe. Hüvelykujjammal közben a kézfején simítok végig. Bizsergés fog el, de ezt nem láthatja rajtam. Részben, mert jól tudok pókerarcot imitálni, a másik nyomós ok viszont hogy szimplán nem adom ki magam. Senkinek nem szeretem megadni ezt a luxust. Talán emiatt vagyok az örökké magányos típus kategória. A nők is pár hétig bírják mellettem. Vagy én mellettük (jobb esetben).
- A fivérem, Michael küldött. -
Közlöm, miközben felegyenesedem. Tekintetem a pocakjára siklik. Fura, hogy továbbra sem érzem amit kell. Igaz, a baba már elég nagy, önálló tudattal rendelkezik és kellően befolyásolja a lány auráját. Könnyűszerrel lehet ezt érezni. Szinte már-már látni is. Ennek ellenére, noha ez magyarázattal szolgál ugyan, de nem elégít ki. Minden esetre elengedem a lány kezét és a szemben lévő székhez lépek. Elegánsan és szinte nesz nélkül húzom ki, majd ülök le rá. Egy kósza barátságos mosolyt ejtek meg.
- Gondolom nem számított rám. -
Nos ez nem is kérdés volt, mert tudom hogy ez az opció áll fent. Egyrészt, mert ő a fivéremet várta. Ami persze teljesen érthető. Másrészt, mert a mi felbukkanásunk mindig fontos dolgokat tartalmaz. Vagyis, az esetek többségében. És hát valljuk be, Michael megint csak jól osztotta le a lapjait. Nekem meg jutott ami jutott. Kár ezen rágódni persze, végül is már mindegy. De azért kicsit bosszant, hogy mindig ő élvezi ki a munka könnyebbik részét. A felelőségteljesebb feladat meg rám marad.
Mély levegőt veszek és nem fújom ki azonnal. A csomagot leteszem a szék mellé. Nem érzem szerencsésnek rögtön ezzel kezdeni.
- Talán sejti ki is vagyok. -
Pillantok rá kérdőn. Szemöldököm feljebb kúszik arcomon és egy leheletnyit összeszűkül a tekintetem. Igazából ez sem kérdés volt. Nem valódi. Inkább olyasfajta feltételes mód, ami utal arra, hogy illene tudnia dolgokat. De vajon tényleg tudja-e? Vagy mennyire kell mindent az alapoktól kezdve elmagyarázni? Remélem azért legalább ennyiben előrébb vagyunk. Michael csak adott némi információt... mert hát kelleni kellett volna. De őt ismerve, nos, lehet megfeledkezett a dolgok mikéntjéről. És ez az a baj hogy mostanában egyre többször jellemzőbb rá. Holott kettőnk közül általában én vagyok a szertelen meg a csapongó.
Elidőzöm a lány ajkainak szemlélésével, a szemei ugyanis... túl intenzív. Biztos a baba miatt. Csak az lehet az oka.







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:52 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Mondén

Avataralany :
▄▀ ashley benson
Tartózkodási hely :
▄▀ new york
Csatlakozás ideje :
2016. Aug. 09.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Szomb. Jún. 24, 2017 10:34 am






A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság.



Mai napig nem tudom elfelejteni a Michael-el való találkozásomat abban a sikátorban. Akkor, abban a pillanatban nem túl sok mindent tudtam felfogni, hiszen annyi minden történt. Leginkább az, hogy egy csapatnyi démon támadott meg, és csak a szerencsén múlott, hogy a babának nem esett baja. Nem is magam miatt aggódtam úgy igazán, hanem a bennem növekvő kicsi miatt, hogy neki ne essen bántódása. A sebeim begyógyultak egy-két nap elteltével, szóval mondhatni könnyen megúsztam életem első találkozását a démonokkal. Nah, de Michael… Amíg nem találkoztam vele addig nem is igazán tudtam hinni az angyalokban, viszont azóta szinte megkérdőjelezek mindent, amiben eddig hittem. Olyan furcsa és abszurd az egész.
Sosem hittem volna azt, hogy valaha is fogok találkozni egy igazi angyallal. Sőt, nem is igazán hittem bennük annyira, amíg Michaelt meg nem ismertem.
Viszont… Ha van/vannak angyalok, akkor van mennyország is, ami azt jelenti, hogy kell lennie magának a pokolnak is és az ördögnek is. Lucifer tényleg létezne? Tényleg létezne a pokol ura? Annyira hihetetlen ez az egész, hogy mai napig nem igazán tudom elhinni. Főleg nem az utóbbit. Felfoghatatlan az egész és szinte a lehetetlennel egyenlő az, hogy az ember ilyen dolgokba gondoljon bele.
Most viszont nincs időm ilyeneken gondolkodni, ugyan is Michael küldött egy üzenetet, hogy legyek ott Lucy bárjában. Kicsit csodálkoztam is rajta, hogy miért pont ott, amikor eleve köztudott, hogy nem fogok inni semmit, ott pedig kicsit furcsán fognak nézni, ha csak egy jeges teát kérek, például. Mindegy, nem akartam Michaelbe belekötni, szóval reggeli után fogtam magam, elkészültem és elsétáltam a bárba.
A pultos csávó tényleg furcsán nézett rám, de nem érdekelt, terhesen biztos, hogy nem fogok alkoholt inni, szóval fogtam a pohár jeges teámat és leültem az egyik szimpatikusnak ítélt asztalhoz.
Akkor emelem fel a fejemet amikor egy számomra idegen férfitől hallom meg a nevemet.
- Igen? – nézek fel rá amikor immáron a látóterembe kerül. Tekintetemmel végig pásztázom a férfit, de kicsit sem ismerős számomra. Ki lehet ő?



szavak: xxx zene: There's Nothing Holdin' Me Back egyéb: remélem jó lesz *.*









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok ₰ Pént. Jún. 23, 2017 11:12 pm





Cornelia & Gabriel


we are the few, the believers

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~




A házak árnyai alatt nyüzsögnek a mondének. Minden tele van velük és zajos az utca. New York sajátossága, hogy ennyire... milyen is? Élettel teli. Bizsergető. Minden idegszálad szinte csapong. A szagok, az ingerek, amik érik, mind-mind egy óriási katyvasszá olvadnak. Nem tudsz szelektálni, nem tudsz szűrni. Egyszerűen képtelen vagy. Az egész város egy nagy hömpölygő pulzáló valami. Néha félelmetes. Néha már unalmas. De az tény, hogy mint az emberi szív, sose szűnik meg dobogni. Egy percre sem. Még éjszaka sem. Vagy akkor él csak igazán!
Lépteim elvesznek a többi ember zajai közt. Járásom egyenletes, és nem feltűnő. Sose szerettem a feltűnést. Vagyis, na jó, de. Csak nem minden áron. Néha jó belevegyülni a tömegbe. Átlagosnak lenni. Már-már hétköznapinak. Szinte hihetetlen ez, tudom, s mégis, azon veszem észre magam, hogy alkalom adtán sikerül. Mégpedig olyan jól hogy képes vagyok saját magam is becsapni. Persze ez mindössze átmeneti. Átmeneti, mint ahogy oly sok dolog jelenleg. Mint az a haragvó tekintet, ami rám vetül, mikor véletlen meglökök egy mellettem elhaladó férfit. Halk bocsánatszerűséget mormolok el. Inkább magamnak semmint neki. Nem szeretem ezt. A tömeget. Ennek ellenére is itt vagyok, és elvesze köztük. Hirtelen egynek érzem magam a sokmillióból. Nem nevetséges, ó nagyon nem. Ha különleges az ember, hamar szeretne átlagossá válni. Csak egyetlen napra.
De ez is átmeneti érzelem. Oly annyira, hogy holnapra már nem kívánom csak mondjuk újabb tíz év múlva, esetleg száz. Az egyik csinosabb lány nagy szemeket meresztve libben el mellettem. Az illata végigkíséri a levegőt, mely felém száll. Ösztönösen kúszik be az orromba és borzolja fel a kedélyemet. Megállom hogy nem fordulok utána, hiába a csábos, elejtett mosoly. Nem érek rá.
Az órámra pillantva konstatálom, hogy baromira nem érek rá. Végtére is öt perc múlva ott kell lennem a.... hol is?
A fene egye meg, hogy Michael folyamatosan rám lőcsöli a dolgait...!
Morogva kaparom elő a zsebemből a telefont, amibe bepötyögve ott a cím. Lucy bárja.
Felpillantok az egyik utcatáblára, majd tovább megyek. A papír zacskó zörög néha a kezemben, ahogy egy-két láb neki-nekicsapódik. Nem törődöm vele. Igazából fogalmam sincs mi van benne, azt se hogy mennyire fontos vagy hogy mennyire törékeny. Nem is nagyon érdekel. Nem az én dolgom. Én csak megint a lótifuti kifutófiú vagyok, mint mostanság rendszeresen. Nem szeretem ezt, de... még mindig inkább itt tengődök, élvezve a mondének adta örömöket, és a víz nyugalmát, mint hogy Atyám prédikálást hallgassam a démonokról és Lucifer aljasságáról.
A mellékutca, ahova bekanyarodok kietlen és sivár. Itt egyetlen ember siet el rajtam kívül. Fura ez a hirtelen üresség. Kissé bizarr. Na, nem mintha tartanék bármitől is. Sosem voltam a félős típus és sosem leszek. Felszegem az állam, és az utca végén szembe is találom magam a kávézóval. Mondjuk nem értem Mich miért ide szerezte le a dolgot. Nem sok mindent kötött az orromra a találkozóval kapcsolatban, talán csak annyit hogy egy szöszi fog várni. Akinek van más közlendőm is a kis csomagon kívül. No de mindent a maga idejében.
Ahogy az ajtó elé lépek és belököm azt -ami nyikorogva azon nyomban meg is adja magát- hűvösebb légáram csap meg. Kissé libabőrös leszek, de jól esően fogadom a helyzetet. Körbepillantva viszont csalódnom kell. Egyrészt nem sok mindenki van, másrészt szőke lány, egy sem. A csapos biccent felém én meg felé. Közelebb lépve rendelek, majd az egyik üres, ablak melletti asztalhoz indulok. Csak ekkor tűnik fel az egyik oszlop takarásában a hajzuhatag. Szépen oszlik el, egyenletesen és még ebben a gyér napfényben is, ami besüt aranylóan csillan meg. Tudom, hogy csakis ő lehet. Érzem. Nevezzük annak a csodálatos plátói képességnek, aki a harmadik érzék néven illetnek az ostobák.
- Cornelia -
Hangom kimért, de kedves. Ahogy mögé lépek ejtem ki a nevét. Nem hangosan, de határozottan. Majd, mielőtt megfordulhatna mellé lépek. Letekintek rá és a profilja tárul szemem elé. Arcom komoly marad, mindössze a kékesszürke szemeim vizslatóak. Szóval ő lenne? Valóban? Pedig... nincs benne semmi különleges. Vagyis... de van, mindössze...
Hirtelen nem értem a helyzetet. Hogy lehet ez a lányt? Hogy lehetséges? Hogy pont ő az? Miért épp ő lenne.... Éva reinkarnációja...?







A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 10:52 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Asztalok ₰ Szomb. Márc. 04, 2017 7:30 pm
***


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Asztalok


Vissza az elejére Go down

Asztalok
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: