Színpad
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Beszélde
Régi chat: megtekintés
Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Yesterday at 3:22 pm

bejegyezte  : Talbot R. Clarke
Kedd Ápr. 24, 2018 5:43 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Ápr. 23, 2018 8:26 pm

bejegyezte  : Gabriel Sinclair
Vas. Ápr. 22, 2018 8:34 pm

bejegyezte  : Blaire Marino
Vas. Ápr. 22, 2018 7:33 pm

bejegyezte  : Simon Lewis
Vas. Ápr. 22, 2018 8:15 am

bejegyezte  : Lucifer Morningstar
Szer. Ápr. 18, 2018 8:04 pm

bejegyezte  : Sara Ravenscar
Hétf. Ápr. 16, 2018 9:49 pm


erre barangolok


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .


honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Vas. Ápr. 15, 2018 10:47 am
Krya


680


   Rolling Eyes    






A rákontrázása, mi szerint nekem (pont nekem) kellene felnőni, nevetséges. Hol él ő? Komolyan azt hiszi ennyivel célt ér? Hogy meghat? Maximum a nem létező hiúságom legyezhetné, vagy leginkább talán a saját magáét, mert mást nem nagyon tud. És ezt tudhatja is ha rám emeli a tekintetét. Csak szánakozás csilllan meg a lélektükreimben. Az is az ő primitív, csökött lelke miatt.
Jobbnak látom szó nélkül hagyni mindezt. Sosem jön ki az ember jól. Ha válaszolnék még azt hihetné, a szívemre vettem. Ha elengedem az egészet a fülem mellett, mintha csak egy tavaszi kósza szél lebegne körbe egyetlen tizedmásodpercre hogy aztán sietve tovaillanjon, akkor meg ő sértődhet meg. Joggal. Vagy pusztán érdektelennek titulálhatna. Nem tudom melyik a jobb vagy a rosszabb.
- Mert mit keres itt Gabriel arkangyal, személyesen?
Visszavág. Bátor és talán kissé botor dolog is. Kiadja magát, és tudom hogy ismer. Nem mintha azóta ez kérdés lett volna hogy rájöttem ki van velem szemben. Mégsem tetszik, ahogy a titulusom emlegetve fellengzősen.
- Csak az fél tőlem, aki még nem élt eleget, Gabriel.
A szavak mézesmázosan csuszannak ki a nő fogai közül. Mérgezőek. Ó de mennyire azok! Egy halandó férfi könnyűszerrel inná minden egyes elejtett félmondatát. Egy normális mondént könnyű birtokolni, könnyű manipulálva bábként használni. A halálnak magának meg aztán pláne.
Úgy tűnik Lucifer az évezredek alatt nem sajnálta az időt és az energiát arra, hogy tökélyre fejlessze a katonáit. Nem mintha ez meglepne, a bátyám világéletében ambíciós lelkületű volt. Talán rá ütött az üzleti érzékkel meginkább, nem pedig atyámra...
Felnevetek a szavakra.
Félni...
Ó kérlek, mi a félelem? Annyi verziója van, annyi mélysége... annyit éltem már meg belőle hogy mostanra nagyon ritka mikor valódi aggodalom fog el.
Most már tudom, valóban messze vetettem a sulykot a másik szemében ezzel az ösztönös reakcióval. Kívülről egy flörtölő párocskának tűnhetünk, de valójában évezredes, ősi, mitikus csatározás folyik itt, és csak a fene tudja melyikünk hogy távozik belőle.
- Eleget élni... ezt ugye te sem gondoltad komolyan?
Kérdésem inkább költői, mint valódi. Inkább érzem tényszerű kijelentésnek, mert hát lássuk be, eleget élni sosem lehet. És mégis ha valaki, hát mi tudjuk jól mennyire terhes is a lét. Nekünk nem számítanak a leperegő homokszemek, nem számít a tovasuhanó perc vagy óra. A napok sokasága, mert nekünk ez mondhatni örök....
– A randi velem van, nem Luciferrel. Nem vagyok Hírvivő senkik között sem, a bagoly szerepe maximum a Te munkaköri leírásod.
Elsőre feljebb szalad a szemöldököm. A visszalabda erős, nagyon erős. Aztán persze fel kell nevetnem. Munkaköri leírás... mint egy rossz mondén hozzáállás. Hát valóban azt hiszi, ez munka? Ennyire nem tud semmit az angyalokról? Nem baj, nem baj.
Nem kell mindenkinek tudnia, ez nekünk szenvedély. Ilyenek vagyunk. Arra teremtettünk, amire. Michael a viszályt szereti szítani és megoldani. Békés ő, de mégis igényli a konfliktust. Rafaelé az emberek oltalmazása. Teljesen érthető ha úgy viselkedik mint egy béna apuka. Az én dolgom a hívivés. Hol jó, hol épp rossz. Nem válogathatok. Na de postabagolynak nem szerződtem. Még Luciferért sem. És ha már itt tartunk, a bátyám szerep ugyan időközben megváltozott mégis tudom, valahol benne is nyomott hagyott mindez. Lehet mélyen, lehet leplezve, de ő a fény és a hordozó.
Kedvem lenne megkérdezni a nőt, ki oly közel áll hozzá nem tapasztalta-e Lucifer mély érzéseinek fodrait, mint egy nagy hömpölygő fekete folyót, de jobbára úgyis az oldalvonalból a partszélről nézelődhet. Luci okos nem enged közel senkit magához. Elég volt egyszer szenvedni. Ebben hasonlóak vagyunk.
- Bocsásd meg, lehet az én emlékeim csalnak meg, de nem emlékszem hogy randit beszéltem volna meg magával a Halállal személyesen...
Elbiccentem a fejem és féloldalasan fixírozom a lányt. Az arcot, ami nem az ami, csak egy szép forma, egy bújócska tökéletes verziója. Hazugság, mint oly sok minden.
- Minek is köszönhetem a megtiszteltetést?
Hangomba enyhe gúny vegyül. Nem akarom hogy kicsendüljön, de már mindegy. Nem vagyok odáig az Apokalipszisért és Lucifer tudhatja ezt. Botor dolog volt pont az egyiküket rám küldenie. Gyáva dolog. És eddig nem gondoltam hogy a bátyám gyáva lenne...
A keserédes íz a számban pedig a csalódásnak mérhetetlen mértékét sugallja vissza, miszerint a lehetetlen valósággá vált. Legalábbis, nagyon úgy fest.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Démon

Avataralany :
Ω Eiza Gonzalez
Tartózkodási hely :
Ω Everywhere
Csatlakozás ideje :
2018. Feb. 25.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Szomb. Ápr. 07, 2018 11:48 am


Gabriel& Kryantha

Because the time is coming

Különös az egész, egyáltalán nem olyan mint vártam, a játék lassan megindul, de olyan lassan, lehet, bealszom rajta. Gabriel… Gabriel. Most kicsit csalódtam benned, a kezdeti izgalmam és kíváncsiságom csak egyre inkább mélyül el, ahogy fixírozom arcán vonásait, mintha megjegyezhetném annyira őket, hogy egyszert szobrot faragjak. Mondjuk, nem mintha megtenném…
Ingatag? Nem ez a jó szó rá, ahogy mozdul, ahogy rezzen, ahogy pislog akár. Inkább csak nem tudja, hogyan tovább. Hát, meg kell hagyni, valóban kevés alkalomkor hagyom, hogy az áldozat csak úgy elviseljen, de mivel nem ember, ennyi jutalmat érdemel. Bár, ha még egy vaku belevillan a szemembe, esküszöm, megnyúzom azt az embert. Mert míg elmerül saját gondolataiban, én válla mögé tekintek halott csillogással a szememben. A sok bámészkodóra, akik valahogy nem találnak jobb dolgot, mint a néhai félrepillantás felénk. Wow, örülnöm kéne, hogy az Apple igazgatóját elrabolhattam percerkre? Tudatlanok, ha tudnátok ki jár köztetek… Újra érzem ugyanazt a szűkösséget, amit ez a porhüvely ad. Nem vagyok benne teljes…
Amint megszólal, visszatekintek rá. Nem szakítom félbe, miközben üres poharamat én is odatolom, hogy egy újabbat kaphassak, a pultos készséges mosollyal teljesíti is.
Lassan lehunyom a szememet, az arcomra ülő grimaszt pedig próbálom elnyelni. Hát, ezt nem hiszem el… Komolyan nem hiszem el! Pedig két külön alak, mégis, a testvéri kapcsolatot le sem tagadhatnák, mintha Lucifert hallgatnám egy jobb kiadásban. Baszki… És tényleg! Legszívesebben a pultnak dönteném a fejemet, hogy na most távozzon innen a fenébe is. Áhhh, magamban fájdalmasan felnyikkanok, hogy kellett nekem ma egyáltalán eljönni. Minden kíváncsiságom kezd elenyészni belőlem, ahogy a poharam után nyúlok, és azonnal meghúzom. Erre nem egy, hanem 10 pohár sem lenne elég, sőt én mércém szerint egyetlen egy sem, végtelenbe lehetne inni, hogy kiheverjem ezt a traumát. Pedig nekem is van három testvérem, de semmi közös sincs bennünk… Bár, mi egészen másképp vagyunk testvérek.
- Nőj fel – feleltem gúnyosan. Első pontnak ez is megtenné. Mint egy kisgyerek… „Meg tudsz botránkoztatni?” Hagyjuk már. A Halál vagyok, nem botrányt jöttem okozni, és szerint ezzel ő is tisztában van, különben nem legyeskedne itt egy élő lélek sem. Nem vagyok oda a tömegért…
- Mert mit keres itt Gabriel arkangyal, személyesen? – replikázom rá reflexből. Túlontúl reflexből, ahogy egy pillanatra kibillenek nyugalmamból, de ugyanolyan hamar is vissza. Ezt a játékot nem így játsszuk... Légy méltó ellenfelem. - Csak az fél tőlem, aki még nem élt eleget, Gabriel – a mosolyom újra kifakadt, mint valami szirmot bontó virág. – A randi velem van, nem Luciferrel. Nem vagyok Hírvivő senkik között sem, a bagoly szerepe maximum a Te munkaköri leírásod – Na, akkor szúrnám le Lucifert, ha még nekem kéne az üzeneteket átadni. Sok mindent elviseltem már tőle, de azért az Apokalipszis Lovasa vagyok, kérjen meg erre kisebb démont, mondjuk, egyszer sem kért tőlem ilyet. Okos fiú, valaki legalább sorban állt az észért a családban, ha másért nem.
Gabriel olyan, mintha megvakult volna Föld adta díszletben, de valóban ilyen? Vagy könnyebb egy színdarab részesének lennie? Mert akkor azt a maszkot le kell zúzni az arcáról. Rejtély, aki megfejtésre vár, de lehet, a megoldás kézenfekvőbb, mint gondolnám.

× glory ×







The Pale Horseman,the Death
Introduce a little anarchy. Upset the established order, and everything becomes chaos 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Csüt. Márc. 01, 2018 10:28 pm
Krya


693


Rolling Eyes






- „…miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza.”
Az idézet felcsendülésével tudom, egyenes beigazolást kaptam. Vegyes érzelmek fognak el, amik között nincs ott a félelem. Nevetséges, pedig talán pont ennek kellene először megkörnyékeznie. Hisz ki nem fél a haláltól? Tény, hogy nem sokan tudnak farkasszemet nézni vele. Maximum a vég előtti utolsó percben realizálja az ember, mi is történik. Akkor van ideje a Halállal azonosulni, nem pedig így, mint én.
– Csak Kryantha.
Hát névvel illeti magát?
Kedvem lenne nevetni. Hangosan és hosszan. Menyire abszurd ez? Mennyire... undorító? Jó, tény, nem lehet csak Halálkisasszony, na de akkor is..
Krya....
Biccentek egyet, tudomásul véve a nevét. Kryantha... vajon honnan szedte? Ő adta magának vagy Lucifer? A káosz ura képes mindenféle őrültségre. A bátyám elég kreatív, szereti a kelta kultúrát (legalábbis annak idején szerette), lehet innen merítette a nevet. Az is elképzelhető persze hogy ő kreálta. Lucifer elég agyafúrt, elég ravasz és elég találékony. Veszélyes párosítás ez, pláne egy arkangyalnál.
– Szólj, ha magadhoz tértél.
Épp ajkaimhoz emelem a poharat, hogy lehajtsam az italom. Kell a jó erős pia, mert ez most kicsit segít. Nem csak ahhoz hogy magamhoz térjek, hanem abban is hogy eldöntsem, hogyan tovább innen? Mert lássuk be, kellene valami féle terv. Mégsem hagyhatom hogy MissŐHalála itt villogtassa éppen aktuálisa egész bájosan bögyös idomait, miközben mögöttem ötszáz ember munkálkodik a cégem sikeréért. Mert javában folynak a kérdésözönök, amiket kollégáim szorgosan válaszolnak is. A kamerák kattogása is alapzajként funkcionál, és tudom hogy engem is figyelnek, ahogy ezzel a nővel iszogatok. Rend szerint semmi nem marad rejtve, nem is titkolok semmit de elég Taylor ott tőlem jópár méterre hogy távol tartó erő legyen mindenkinek, aki meg akarna környékezni.
Azonban arra nem számítok hogy ujja a kezemhez ér. Édes kis semmiség ez, ami normál esetben egy mondénnél talán fel sem tűnne. De nem egy jóképű pasi ül itt és nem egy szimpla emberlány. A mi esetünk a kirívóbbnál is kirívóbb. Olyanok vagyunk, mint a tűz meg a víz. Két külön fogalomkör. És az érintésére még mintha a levegő is felszikrázna. Bennem pedig az elektromossággal felérő bizsergés végigszáguld. Bele sem merek gondolni ha csak ennyi kontaktus ilyen hatással van rám vajon milyen lenne a több?
Figyelmem ezzel persze újra magára vonja. Rápillantok, újra, a mélysötét fekete szempárba.
Komolyan szórakozik velem? Komolyan játszani akar? Épp itt? Épp most?
Mert én kurvára nem. Nem akarok bonyodalmat, nem ennyi ember előtt. Ez nem botorság vagy lustaság, szimpla tény.
Az ajkamhoz emelem a fújt kristálypoharat és egész végig nézem őt míg két kortyban le nem húzom. Egyedül a legvégén szakítom meg újra, mikor már a pohár pereme amúgy is kirtakarná őt. Ekkor pedig lehunyom a tekintetem. Elég ez a fél pillanat ahhoz, hogy helyre zökkenjen minden bennem. Nemcsak az segít hogy ilyesformán kikerülök a nő bűvköréből, hiába az illata még mindig körbeleng mint valami rossz méregfelhő aminek szinte lehetetlen ellenállni, hanem a szíverősítő is segít felpezsdíteni szinte elernyedt testemet.
Tudom, meg kellene ölnöm. Ha nem is itt, ennyire nyíltan, de hát mégis... Ha már ilyen kiváló alkalom kerekedett hát... élnem kellene vele...
Csakhogy sosem voltam a harcos fajta. Ezt meghagytam a testvéreimnek. Azoknak, akiknek a vérmérsékletük a rombolásba nyilvánult meg. Michael a forrófejű. Lucifer pedig... na hagyjuk.
Én sosem voltam oda az erőszakért. Hamarabb tárgyaltam, hamarabb kerítettem lehetőséget elásni a csatabárdot. Na de Miss Halállal, szemtől szemben menne-e ez?
- Ó ugyan kérlek. - csapom le a poharat a pultra miközben intek a csaposnak egy újabb körért. - Azt hiszed te vagy az első, aki meg tud botránkozatni? Pfff, jó pár évezred után azért ettől kicsi több kell.
Hangom elhalkul, mert ugyan busásan megfizetek mindenkit mégsem szeretném ha bárki hallaná a földöntúli létsíkra utaló mondatot.
- Ugyan mégis mit keres itt a Halál maga, személyesen? Talán félnem kellene? Elintézel egy randit nekem a bátyámmal?
Hangomban a cinizmus csendül fel, majd az újabb elém kerülő italra csusszan a kezem. Ujjaimmal dobolok rajta egy percig, míg eldöntöm most nyomban húzzam-e le vagy megvárjam a választ? Előtte vagy utána jobb ha leküldöm? Vajon mennyire sokkol ez a céda?
Szinte már ott lebeg a válasz a tudatom mélyén, épp csak nem akarom, hogy a felszínre törjön, így elnyomom, Mert így ezerszer egyszerűbb... még.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Démon

Avataralany :
Ω Eiza Gonzalez
Tartózkodási hely :
Ω Everywhere
Csatlakozás ideje :
2018. Feb. 25.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Szer. Feb. 28, 2018 9:23 pm


Gabriel& Kryantha

Because the time is coming

Az idő mintha lelassulna körülöttünk, oly könnyedén rekesztem ki a lényegtelen információkat, hogy figyelmem rá összpontosuljon, hiszen nem mindennap találkozik az ember a hét főangyal egyikével. Gabriel, a Hírhozó, mondhatnám, hogy másra számítottam, de ez hazugság lenne. Nem számítottam semmire sem, nem tudtam, hogy mire kéne egy arkangyal képében. Lucifer annyira de annyira más, kisugárzásban és beszédben is, ő sokkal markánsabb, sokkal szeszélyesebb, Gabriel viszont nyugodt, egyöntetű az érzelmi skálája, nincsenek benne nagy kilengések. Mily érdekes… Olyan monoton, pedig lehet, csak ki kéne billenteni.
Tekintete mesél, mély és végtelen, de enyémével ellentétben neki van csillogása, van saját, belső fénye – van benne elevenség. Élet, melyet csak meg kéne repeszteni. A fene egye meg, Lucifer, hogy így ragaszkodsz ezekhez a flótásokhoz, mit nem adnék, ha lemeccselnénk és elhozhatnám a halálukat, én lehetnék a Végjük… De nem, sajnos, Gabriel, egy hajad szála sem görbülhet, de azon kívül tehetek veled bármit. Remélem, nem vagy ijedős, mert akkor még hosszú órák állnak előttünk.
Keze mozdul, felém nyúl ki, és már alig várom, hogy találkozzon bőrfelületünk. Oly könnyen mozdul, de ennyire egyszerű lenne rá hatást gyakorolni? Ennyire egyszerű lenne behálózni, elméjét összeszőni? Már-már én érzem, hogy túl egyszerű, de fenntartom a szemkontaktust, sőt, szinte már tartom, hogy el ne engedje. Csak centik hiányoztak, végül pedig miliméterek, mitől én éreztem már magam türelmetlennek. Nem szabad! Nem szabad, engedd neki, ő neki kell lépnie, várok rád. Várok, Gabriel! Sugárzom neki ínycsiklandóan, pedig csak tekintetünk fonódott össze, de megáll.
Szinte látni, ahogy elméjében meggyullad a fény.
Ő maga mondta ki a szavakat, ő ismételte el létezésemet, igaz, jöjj és láss, akár lehetett volna másik Lovasra is érthető, de azt hiszem, ilyenkor igaz: „szem a lélek tükre”, még ha nincs is lelkem, egy fénytelen szempár akkor is képes mesélni.
Élvezettel mosolyodtam el. Nem is telt el sok időbe, és ez az arc minden percet megért, ahogy realizálja, igen, én vagyok a Halál, igen, itt állunk egymással szemben és kell egy végkimenetelnek lennie.
Elborzad, bár miért is? Ha azért jöttem volna, hogy elpusztítsam, rég nem beszélgetnénk már, nem hagytam volna időt, csak is a végjátéknál, hogy szembesüljön, vannak rosszabbak is, mint Lucifer. Vannak, akik lényüknél adva rosszak, gonoszak, míg Lucifer elbukott, egykor… Minek idézem a múltat? Az már történelem.
- „…miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza.” – fejeztem be a jól ismert mondatot és belekortyoltam újra az italomban jókedvűen. – Csak Kryantha – fogtam rövidre a borzadását és halkra, hogy a szó kettőnk között. Ugyan már, ennyire nem kell túlzásokba esni, hiszen még csak nem is igazi alakomba jöttem, így van közöttünk bőrréteg, ami felfogja az ingereket és kontroll alatt tartom magamat, különben már a világ jó része nem élne. Valami nagyobbért megéri türelmesnek és visszafogottnak lenni. – Szólj, ha magadhoz tértél – és egy ujjamat kezéhez érintettem, vagy legalábbis olybá tűnt. Nem esett baja. De mintha elektromosság keletkezett volna közöttünk, amitől kellemesen, csontig hatolóan megborzongtam. Ellentétek voltunk, pólusok, akik megfeszítik az életet és ráadásul nem is egy oldalon álltunk. És pont ez volt az egészben a legizgalmasabb.

× glory ×







The Pale Horseman,the Death
Introduce a little anarchy. Upset the established order, and everything becomes chaos 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Szer. Feb. 28, 2018 6:03 pm
Krya


478


   Rolling Eyes    






Az, ahogy a nő megforgatja a kezében lévő poharát egyszerre elegáns mégis veszélyt sejtető. Nem mindennapi teremtés, az már egyszer biztos és az, ahogy mélysötét lélektükrei az enyémekbe fonódnak biztosít igazamról. Nem mondén. Nem is hiszem hogy árnyvadász. A legtöbb elől jól működik az álcám. Csak a nemesebb család sarjai tudnak kiszúrni, mint a Lightwoodok, de evidensen nem keresem a társaságukat. Végtére is, most nem valódi mivoltomban vagyok itt. Erről pedig senkinek nem kell tudnia.
Évezredek alatt tökéllyé fejlődött az álcázási képesség. Ha az ember magányos a maga sajátos nemében megszokja a dolgokat. Rutinszerűvé válik a élet, és ritka hogy valami valóban érdekfeszítőnek hat.
Ez a nő...
Ez a nő színtiszta kihívás. Nem csak a megjelenése, hanem az egész lénye. A kisugárzása. És tudom, hogy hiába az arkangyal lét, jobb ha óvatosan közelítem meg a helyzetet. Így állom a pillantását és csak figyelem őt. Nem rezzenek meg arra, ahogy megkapjuk az italokat, nem szakítom ilyen semmiségek miatt a szemkontaktust. Ugyanúgy nem foglalkozom a negédes kis mosollyal. Ó igen, márpedig az ott az volt ajkai szegletében. Nem tudom hogy őszinte-e ez vagy csak a saját mimikám lemásolása részéről, de már az első pár perc azt sugallja, vele kapcsolatban a kérdést sem biztos hogy el kell hinni, nemhogy a választ. Így csak pislogok egyet mikor a szavai újra felcsendülnek.
- „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Kicsoda ellenünk? Most viccel?
Igazából érzem a maró gúnyt, mely jól megbújik a mélyben. Olyan ez mint egy szép kis árok. Rohadt mély s ha beleesel soha a jó büdös életben nem kászálódsz ki onnan, sőt... elnyel az a végeláthatatlan sötétség, ami megborzongtat.
Nem tudom, hogy a tétovázásom készteti-e a mozdulatra, vagy amúgy is felhívott volna erre a keringőre. Keze felém siklik, de megáll a levegőben. Kivár. Rám vár.
- Jöjj és Lásd...
Hiába érzékelem hogy mindez a Jelenések Könyve maga, és több mint valószínű csapda...
Szavai hívogatóak. Csábítóak. Andalítóak.
Már tudom, érzem, helytelen lenne. És mégis... mégis kiszárad a szám. Mégis ott a késztetés hogy megtegyem. Ujjbegyeimben zsibong a vér, hogy hozzá érintsem az övéhez.
Nem pillantok továbbra sem félre, egyenesen az arcát nézem. A tekintete fogságban tart. Csak akkor eszmélek fel mikor tenyerem az övé felett lebeg. Egyetlen centi kellene csak. Egyetlen kósza centi, hogy testünk összeérjen. Hogy lényünk egy másik síkban összeforrjon. És ekkor megállok. Elborzaszt a felismerés, mert rájövök ki is ő és mit is akar. Megdöbbent ez a nyíltság, ez a pofátlan merészség. Szokatlan kombináció. Még tőle is.
- És látám annak a neve halál, és a pokol követi vala azt…
Hangom halk és rekedt. A pincér nem tudhatja mit beszélünk.
- És az ég csillagai a földre hullanak…
Csillagok, mint én magam...
Nem folytatom, mert fölösleges idézgetni. Fölösleges bármi szó, bármi egyéb kifejezés. Világos, hogy aki velem szemben ül attól semmi jóra nem számíthatok. Mégis hogy számíthatnék? S mindennek egyetlen nyomós oka van…. Mégpedig, hogy ő nem más, mint maga a Halál. Személyesen.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Démon

Avataralany :
Ω Eiza Gonzalez
Tartózkodási hely :
Ω Everywhere
Csatlakozás ideje :
2018. Feb. 25.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Szer. Feb. 28, 2018 8:23 am


Gabriel& Kryantha

Because the time is coming

Az emberi reakció oly sokétű, egy pislogás, egy grimasz, mindnek van jelentése, még ha jó magam az érzelmi intelligencia nullájával rendelkezem szinte, akkor is, ahányszor láttam már egyes mozzanatokat, hogy tudom a jelentésüket. Érzelmek… Valahogy sosem foglalkoztattak, talán, mert időm nagy részét a Pokolban töltöttem, vagy a természetem adja, nem tudom. De az sokkal másabb, ha az érzelmek szenvedést, fájdalmat, végül pedig halált szülnek, ismerem őket, használom őket, de rám alig vannak hatással, mintha egy vízálló kabát lennék, amiről legördülnek a cseppek.
De Gabriel reagál, akcióra reakció érkezik, még ha csak összevonja a szemöldökét is. Gondolkodsz? Ilyet is tudsz? Szinte hallani, ahogy a fogaskerekek járnak elméjében, de hogy megfejtést is talált, vagy még mindig én vagyok lépéselőnyben? Az egyelőre rejtély, de oly mindegy is.
Megrándul ajkam mondatára, átlátszó próbálkozásomról lehullt a lepel, noha jobb is, legalább nem valami könnyű fából faragták, aki vakon jár a világban, érdekessé teszed a játékot, ez tetszik. Több van benne, mint első látásra tűnik, még egy kis karcolgatás, és tűkön ülhetek, hogy mit is lépsz.
Felsóhajtottam könnyelműen, hogy eltalálta, semennyire sem kötött le a beszéde, és ha megkérdezné, mi a legújabb termék, a számát sem tudnám megmondani. Ezek az embereknek kell, kell valami, amitől azt hiszik, könnyebb az életük. Pedig nem, csak egy kacat, fél év múlva úgyis új modell jön olyan arany árban, hogy most már én is kérhetnék díjat azért, hogy egyeseket megöljek. Ha valamiben jó az ember, nem kéne ingyen csinálni… Emberi felfogás, mert azt hiszik a rongyos kis életüknek van értéke, higgyetek, annál vakabbak lesztek.
- Dehogy sejti – ráztam meg a fejemet. Ha sejtené, akkor rég nem itt ácsorognánk, de hadd gondolkodjon, a diák tanul, nézzük, mit hoz ki belőle. Hazudnék, ha nem élvezném, de egyre jobban szórakoztat, talán azért is, mert alapvetően angyal, másrészt, pedig vak. Az emberi világ kezdi emberré varázsolni? Oh, Gabriel… Egyik legnagyobb arkangyal vagy, miért az emberekre áldozod az időd? Mindenki jó valamire, ha másra nem, elrettentő példának. És még Lucifer a bukott?
- Whiskey – forgattam meg ujjaim között az üres poharat, de a pincér már tudta, hogy mi az, így nekiállt kitölteni mindkettőnknek. Lucifer mellett az ember hozzászokik ehhez az italhoz, még mindig azt mondom, az alkoholoknak van talán a legjobb ízük, bár azok sem oltanak szomjat, ahogy az étel sem éhséget, a nők és férfiak sem vágyat. Pedig annyi mindent kóstoltam, ízleltem, próbáltam, de semelyiktől nem keletkezett bennem semmi különös, amitől azt mondanám, na igen… Üres ez a Föld számomra, más teremt nekem élvezetet.
Tekintetem eddig arcán játszott, elkerültem pillantását egészen mostanáig, íriszeim felsiklottak, hogy összekapcsolódjanak az ő kékjeivel. Elmosolyodtam. Sejted? Tudod? Érzed? Látod már? Végtelen mélység játszott az ő szemeiben is, az, ami minden halhatatlanéban, ahogy az idő nem fog rajtuk, ahogy végig nézik a történelmet akár kívülről, akár a részeseként. Hajamat hátra tűrtem, negédesen figyeltem.
Kikaptuk az italokat, sajátomat kezembe vettem és megemeltem - „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – idéztem Róm. 8.31-t, majd belekortyoltam a kellemes folyadékba. Biblia… Álszenteskedés netovábbja, de nem egyszer forgattam meg a kezeim között, leginkább a Jelenések rész tetszik, ahogy a pecsétek felnyílnak. De mit tudhatnak az emberek, ha nem is voltak részesei? Szórakoztató olvasmány, milyen képet fest le, hogy dicsőíti Istent, ki elfordult a Földtől, hogy süllyeszti el Lucifert, és mi van akkor, ha nem így történt? Egy dolog biztos, mégpedig az, hogy semmi sem biztos.
Itt állok előtted, mégis csak nézel és nem látsz? Pörgessük fel a játékot. – Jöjj és Lásd – nyújtottam a kezemet feléje, idézve a hét pecsét feltörésekori szöveget.

× glory ×







The Pale Horseman,the Death
Introduce a little anarchy. Upset the established order, and everything becomes chaos 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Kedd Feb. 27, 2018 10:29 pm
Krya


632


   Rolling Eyes    







Rá sem pillantok a pult mögött ácsorgó pincérre. Jól tudom hogy valószínű rám vár, arra hogy megmondjam, mit is akarok voltaképp, de elég csak közelebb kerülnöm a nőhöz aki többedmagával támasztja, máris végigszalad a hátamon a hideg. Hogy vajon mi ennek a kiváltó oka? Nos, még ilyen távlatból is, ami jó pár lépést takar, érződik az a fűszeres egyszerre kesernyés mégis bódítóan édes parfüm egyveleg, ami könnyeden kúszik le az orromon át, és beeszi magát az agyba. És ez a furcsa kombináció valószínű halálos méreg lehet egy egyszerű halandóra, pláne ha férfi. Meg sem kísérlek megtippelni, melyik márka melyik terméke, s nem azért mert ne ismerném őket... Szimplán most másra fókuszálok.
Mondjuk a barna hullámos tincsek mögött megbúvó tekintetre, amit magamon éreztem az előadás alatt jó párszor ám most mégis gondosan kerüli az én kékjeimet.
Vitathatatlan, hogy szeretem a rejtélyeket. Mindig is jobban érdekeltek az ilyesfajta kihívások, mint mondjuk a harc adta izzasztó verekedés. Az megmaradt Michael-re, mert ő a tűz, a forrófejű hős. Én a csendes víz, szépen megvagyok a magam teremtette kényelemben, de ez véletlen sem jelenti azt, hogy ne tudnék úgy formálódni, ahogy a körülmények megkövetelik. Ami nevetségesen kézenfekvő, hogy míg testvérem inkább tettekkel oldja meg a dolgokat addig én használom az agyam is.
Így mikor a nő megszólal csak intek az épp száját szólásra nyitó pincérnek oda sem pillantva. Ezzel sikeresen megállítom a mozdulatsorban és hallom, ahogy benne reked a levegő. Ha ennél a nőnél csak fele ekkora sikert elérek, hogy hasonlóképp benne szakadjon, akkor már biztosan nyert ügyem van.
- Igazán ígéretes hírhozás az új termékről.
Szemöldököm kissé összébb szalad, s ezáltal megjelennek közte jól ismert barázdák. Agyamban lázas munka ég. Igyekszem elhelyezni ezt az egészet. A lányt, a viselkedését, a hangszínét, a mondandóját...
Nem egyszerű. Baromira nem egyszerű. Valljuk be, aki többezer éves többezer életet látott többszáz generáció útját kísérte végig, annak az idő összefolyik. Találgathatnék kire, mire mikor emlékeztet, de voltaképp ostoba hazugság lenne.
Viszont mégis ott az a bizonyos benyomás, már összefújt a szél minket, ha nem a kifejezés legszorosabb értelmében.
- Valóban így gondolja? - pillantok körbe, hátha valami megváltozik ez idő alatt. Elég mondjuk annyi, hogy a pillantása rám vetüljön. - Mert én nem neveznék ebben semmi érdekeset.
Ajkaim feszes kis mosolyra húzódnak. Mindössze ajkaim széle, de ez is elég. Nem akarom, hogy azt érezze kigúnyolom, mert nem célom. Mindössze ez az utalás nyilvánvalóvá tett pár dolgot. Mondjuk elsősorban azt, hogy tudja ki vagyok valójában. Ez máris érdekessé teszi. Aztán azt, hogy elítéli az egészet mint olyat. Elég rápillantani, a hülyének is leesik a tantusz. Aztán pedig ott játszik még a tény is, hogy miután ismer engem (vagy azt hiszi ismer), feltételezhetően többet várt. Hát pech, rend szerint csalódást okozok. Nem a fényes glóriám vagy a szárnyaim fesztávja, hanem a lényem maga. Az embereknek túl merev vagyok, a természetfelettieknek túl csapongó, rejtélyes vagy szétszórt. Mondjuk pont nem érdekel.
- Sejtem mit várt volna... -
Mondjuk azt hogy beriszálok egy szál hófehér tunikába, mint az ókori görögöknél és úgy hirdetem az igét? Ostobaság...
- De higgye el még mindig jobb így mint sehogy.
Kész. Nem tagadom, szeretem a munkám. Ezt is, és az angyali megbízatásomat is. Lehet ezért utálni, meg lenézni... mégis csak fontos. Fontos jól közölni az információt. Úgy hogy ne rokkanjon bele senki, akár jó a akár rossz. Nem könnyű feladat és az érzelmi intelligencia, nos, nem minden angyal sajátja. Mint az emberek mi is különbözünk. Atyám épp így szereti. Talán ezért szeret annyira engem. Ő ugyanúgy szívén visel dolgokat kimondatlanul mint én. Hozzá köt mindez oly erősen hogy néha magam sem hiszem, teljesen képes vagyok felfogni.
- Mit iszik? Kérünk egy újabb kört.
Meg sem várom a választ. Szavaim második felét már a pult mögött ácsorgó férfihoz intézem, aki biccent tudomásul véve a parancsot és már neki is áll az üvegek közt keresni a megfelelőt.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Démon

Avataralany :
Ω Eiza Gonzalez
Tartózkodási hely :
Ω Everywhere
Csatlakozás ideje :
2018. Feb. 25.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Kedd Feb. 27, 2018 9:56 pm


Gabriel& Kryantha

Because the time is coming

Időtlenség. Súlyos szó, szembesülni a múlással, az élet körforgásával, látni a pusztulást majd a születést... Pont az a jóleső bizsergés fog el, ahogy ruganyos léptekkel előtűnik Gabriel. Időtlen ő maga is, mint én, egy kis szín a sok szürke ember között, kiknek úgyis halniuk kell, de az angyalok különlegesek, az ő pusztulásuk egészen más. Volt már dolgom angyallal, a kisebbek érdekes játékszerek, de a nagyobbak... Szinte felélénkülök, pedig a kis glóriásnak haja szála sem görbülhet ma este. Még nem, de el fog jönni az idő is, addig remélem ellenfélnek vehető egy kis játékban. Nem kéne szégyent hoznia Luciferre, hogy milyen testvér.
A mondéneknek nincs kisugárzásuk, ehhez képest az angyalok még emberi testben is legyenek akár bukottak... energia árad belőlük, amit talán ha meg kéne örökíteni, ragyogással jeleníteném meg. Kár, hogy a szárnyacskáidat nem láthatom, de hosszú még az est, bármi megtörténhet.
Tekintetem keresztüzébe kerül, míg felsétál, elemzem mozgását, megfigyelem a részleteket, hiszen ezeknek néha nagyobb jelentősége lehet, mint bármi másnak, egészen addig míg meg nem szólal. Unott grimasz ül meg az arcomon, teljességel hidegen hagy az összetákolt beszéd, mely oly mézes-mázos, mint a karácsonyi mézeskalács, oly hamis, oly semmitmondó, hogy már álmosító, és az emberek úgy isszák a szavait, mintha valami isten lenne. Végül is, ha már a Mennyekben nem sikerült, lehet próbálkozni az emberek között! Azok mindent elhisznek, ostoba bagázs, aki azt hiszi a pillanat mindent felül múl. Tudomány emberének adod ki magad, miközben olyan valami vagy, amire nincs tudományos magyarázat.
Szórakozottan kortyoltam az italomba, mely valamilyen oknál fogva gyorsabban elfogyott, mint vártam volna. Nem volt kedvem ehhez a kabaréhoz, de mégis csak végig kellett várnom, ahogy a mélyen tisztelt közönség retinaégetésig kattintgat, minden mozzanatot felvesz, mintha lenne bármi értelme. Igazén bujkálsz, Gabriel, de tényleg, olyannyira hogy elég az első kézbeakadó újságot megvennem. De ha nem bujkálsz, akkor mégis mi a jó fenét keresel ezen a planétán? De mindent csak sorjában, nem sietünk sehova sem, a mi időnk végtelenebb, mint a világ összes vízcseppje.
Csak befejezte a dumálást. Fuh, sokáig tartott a rizsázás, már azt hittem, nekiállok megöregedni tőle, pedig az idő nem fog rajtam. Nem éppen sietős léptekkel sétált le majd vegyült el a fantörptikus rajongói között. Hozzá képest azt hiszem, egy lajhár is kapkodó idegbeteg lehet. De türelem rózsát teremt, per pillanat inkább Gabrielt. Ismertem a várakozás csínját-bínját, pedig volt idő, mikor forró fejjel rohantam a falnak majd pattantam le róla. De így jobb, pikantériát ad az egésznek, és utána ajándék a végjáték.
Nem is célirányosan de megindult, tudja, hogy nem a képbe való vagyok, ami csak segíti az eseményeket. Tisztában van vele, hogy ugyan embernek nézek ki, de annál rosszabb van a bőr alatt. Jól sejti, még ha nem is egy lángelme. A játék megkezdődött, mindketten megnéztük lapjainkat, ideje rakni őket. Ígéretes, légy továbbra is az, Gabriel, és talán még élvezni is fogom az estét.
Tartásom megváltozott, emberibb lett, élő, nem csak automatikus mozgású, mint egy roboté. A sejtelmes mosoly ott villogott arcomon, ahogy a pulthoz ért. Elegáns és fess, mondhatni emberi, gondolom a sok idő adta tapasztalat, de egy járatos tekintet előtt hamar megreped az álca.
- Igazán ígéretes hírhozás az új termékről - nyomtam meg a "hírhozás" szót egy kicsit jobban, és ártatlanul rátekintettem. Igen, ilyenre is képes vagyok, néha meglepem önmagamat is.

× glory ×






The Pale Horseman,the Death
Introduce a little anarchy. Upset the established order, and everything becomes chaos 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Kedd Feb. 27, 2018 6:31 pm
Krya


676


   Rolling Eyes    







Újra átfutom a szövegem. Nem tudom hanyadik alkalommal teszem már ezt. Tudom, hogy menni fog hisz én magam írtam. Kívülről betéve megy, mert voltaképp nem túl bonyolult. Volt jópár évezredem a retorikára, és a lámpaláz talán az első évszázadban kiveszett belőlem. Ettől függetlenül óceánkék íriszeim mégis újra felfalják a sorokat, mintha csak memorizálni akarnám őket. Peter épp a vendégeket irányítja el, Cerviel pedig mintha az előbb lépett volna ki a teremből.
Lehet a mosdóba megy vagy valami papírért siet el az irodájába... Tulajdonképpen tökmindegy.
Leakasztok egy pohár pezsgőt a felém cirkáló pincérnő tálcájáról, aki figyelmesen meg is torpan és egy mosoly kíséretében odakínálja. Visszabiccentek, ezzel engedve őt útjára.
Pillantásom most a tömegen siklik végig. Szép számmal megjelent embertömeg, fiatal és idő. Egyre megy ez is.
A legtöbb persze sajtós, kamerákkal, széles objektumú fényképezőgépekkel meg vakukkal felszerelkezve.
Na igen. Holnap a Times címlapján virít az arcom, ez holtbiztos. Nem mintha ennek különösebben örülnék, de hát ez van. Az innováció velejárója az hogy áldozatokat kell vállanunk és ha ezzel jobbá tehetem egy fikarcnyit a világot, hát állok elébe.
Mély sóhajt veszek miközben figyelem ahogy Peter szót kér. Belekrákogva a mikrofonba jelzi, lassanként jobb ha mindenki rá szegezi a tekintetét. A tömeg moraja folyamatosan hal el, oly annyira hogy a végén már csak a kollégám hangja tölti be a termet. Szeretem ezt a helyet, kiváló az akusztikája, könnyen be is lehet látni, világos és tágas. Befér legalább ötszáz ember. Nem épp a legideálisabb a nagy sajtótájékoztatókra, végtére is több ezer főt érdekelne a cég új termékcsaládja, de legalább ez az ötszáz szelektált kis társaság. Az újságok pedig jó sokat perkálnak csak azért hogy beküldhessenek egy riportert meg egy operatőrt.
Eltelik pár pillanat, míg Peter a monológja végére ér, és felkonferált engem, aki tulajdonképp a fél órás előadást megtartja. Lehetett volna hosszabb is, de úgy voltam vele a fejlesztőcsoport majd részletesen bemutatja az Apple fejlesztéseit. Nem nekem kell mindent és amúgy is... akad jobb dolgom mint ötszáz ember szórakoztatása.
Mikor a taps felcsendül, jelezvén, enyém a terep, iszok egy kortyot az italomból, majd leteszem azt az egyik körasztalra és elindulok a pódium felé. Könnyeden szelem fel a lépcsőfokokat, kemény három akad, hogy aztán kezet rázzak a munkatársammal és végül a mikorfon elé lépjek.
- Szeretettel üdvözlök mindenkit! Talán nem titok senki számára, miért gyűltünk ma itt össze. Innováció. Ez a szó ismerős sokaknak, mégis kevesen tudják értelmezni. Azok, akik ma ebben a teremben vannak tudják mi a világ egyik fő mozgatórugója. Tisztában vannak ennek a jelentőségével és értékelik azt. Nos, igen, annak idején, mikor a cég megalapult álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz az emberekre. Úgy vélem a munkám, a munkánk, nem csak a termékeladásban merül ki, de még csak nem is az innovációban magában. Célunk könnyebbé és jobbá tenni az emberek életét. Összehozni a szétszakadt családokat, megteremteni a kommunikációt ember és ember között. Mondhatnénk hogy ez nem is olya nehéz feladat, pedig igenis de! Mindezt egy olyan stabil és megbízható eszközzel akarjuk elérni, mely időt álló. Érték álló. Funkcionál. Teszi a dolgát, ahogy kell. Úgy vélem cégem minden egyes alkalmazottja osztja ezt a szellemet és azért dolgozunk nap mint nap, hogy mindez ne álom maradjon hanem kőkemény valósággá váljon....
Szavaim visszhangot vernek a néma csendben. Tekintetem a fekete lencsék közt ugrál, amik szélén a piros kis fény villog, jelezve, hogy minden egyes mozdulatomat, minden gesztikulációmat veszi a média. Alkalmasint egy-egy kattanó fényképezőgép hangja töri meg a monológomat egészen addig, míg a végére nem érek. Nem tudom idő közben melyik az a pillanat, amikor elfog az a furcsa érzés, ami rendszerint akkor szokott megjelenni ha a veszély szélárnyéka néha meglegyint. Most azonban mégis csak ott motoszkál bennem. Pillantásom pedig végigsiklik a termen, s amint felhangzik a taps megállapodik a pultnál álló nőn.
Barna hajzuhatag, elegáns megjelenés. Lehengerlően gyönyörű nő, a veszélyes fajta. Egyetlen pillantásában benne van minden. Ez pedig ösztönösen felkelti az érdeklődésemet.
Nem mondén, ez holtbiztos. Azt viszont nem tudom varázslómester-e, a legerősebbek közül vagy egyéb pokolfajzat, aki van oly botor hogy betéved ide...
Biccentve a tömeg felé megköszönöm a figyelmet és meghagyom hogy a kérdésekre majd a kollégáim válaszolnak én pedig elindulok lefelé a színpadról. Utam vezethetne egyenesen az ismeretlen nőhöz, de előbb még egy két autogrammot adok a fiatalabb generáció néhány tagjának a teljesség kedvéért. Csak ezután indulok el, hogy a pezsgővel szakítva inkább borba vagy whiskey-be fojtsam az egyre fokozódó idegességem, amit egyre biztosabb hogy a nő okoz.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Démon

Avataralany :
Ω Eiza Gonzalez
Tartózkodási hely :
Ω Everywhere
Csatlakozás ideje :
2018. Feb. 25.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Hétf. Feb. 26, 2018 9:57 pm


Gabriel& Kryantha

Because the time is coming

Széles mosoly, csillogó szempár, dús, sötét haj, homokóra alak idomokkal, és egy fekete estélyi magassarkúval. Igen, ez lettem volna én, sehol a fekete szem, vagy az égett bőr, megnyúlt, amorf test. Nem, egy 168 centis testbe kényszerültem. Annyira rossz nem volt, de mint minden emberi testet, ezt is szűknek éreztem magamnak, olyannak, amit a kígyó örömmel levedlene.  Csakhogy az eszetlen káosz a világ legnagyobb ostobasága lenne, élvezem, ahogy előkészülök, ahogy becserkészem az áldozatokat, végül megkoronázom őket a halállal. Maga a folyamat egy öröm, semmi más nem nagyon érdekel, de ez igen. Ez lázba hoz, hogy úgy mondjam, én ettől élek, ha látom más szenvedését, és a gyönyörű véget, a Halált, ami maga én vagyok. Ez mindennél több, csakis az értheti, aki tapasztalta.
- Hölgyem - üdvözölt egy pifipufis lány a bejáratnál. Mily ártatlan, mily unalmas... Szinte mázolt mosollyal viszonoztam a gesztusát, néha még az udvariasság is megtalált. Nos, talán nem az elején kéne botrányt csapni, ha végre megvan Gabriel angyalkánk. Igaz, tisztában vagyok vele, hogy Lucifer féktelen haragra gyúlna, ha véletlenül valami komoly baja esne testvérének és hopp, véletlenül azért mert én is ott voltam. Bár a harag kopik az idővel, de ezt a kártyát még nem most fogom kijátszani, ráér az később, a mi időnk végtelen, addig annyi minden történhet. Nem mintha annyira elbújt volna, az Apple-nél kisebb céget is választhatott volna. De ki mondta, hogy Gabriel valaha is az intelligencia angyala lett volna. Az már más kérdés, hogy vajon a kis drága mit keres egy ideje a Földön, és nem az apja körül lebzsel,de nem azért jöttem, hogy ezt kiderítsem, noha plusz információ sosem árt.
Besétáltam, mintha egy ember lettem volna, de tisztában voltam vele, hogy mindenki más, aki az emberektől eltér, az megérzi, sejti, hogy más vagyok mint a többi, az angyalok meg tudják, vehetek fel bármilyen alakot.
A bemutató félig-meddig elkezdődött, de a legkevésbé sem érdekelt, hogy egy egy év múlva már elavult kacatról most mi az istent hordanak össze. Jajj, a számra vettem a nevét, ejnye-bejnye!
Ingáztam ide-oda az emberek között, míg az italosnál nem kötöttem ki. - A legerősebbet - adtam le a rendelést, miközben a porond felé pillantottam néha napján. Gabrielnek ma ha minden igaz lesz egy beszéde, így itt kell lennie.
Unottan nézelődtem, és inkább elhervasztottam sunyiban a virágokat, hogy valamivel elüssem az időket. Növényeket más elpusztítani, de a halál számukra is létezik, mint mindenkinek.
Csak megjelent a porondon őnagysága is

× Remélem jó ×






The Pale Horseman,the Death
Introduce a little anarchy. Upset the established order, and everything becomes chaos 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Szomb. Május 20, 2017 9:23 pm
Az emberek hajlamosak a megszokások szerint élni, nap mint nap ugyan azt a rutint végezni, majd folyamatosan újra kezdeni az egészet. Nincsenek az életükben kalandok, nem látják hogy milyen színes a világ, ők már csak a szürkét látják és annak ezerféle árnyalatát. Az ilyen emberek elfelejtették azt, hogy hogyan kell élni. Az a baj, hogy ez nem csak az emberekre vonatkozik, hanem rám is, ha nincs mi kizökkentsen, akkor csak a rutinos dolgokat csinálom, zongorázás, gyakorlás és új dalok szerzése, majd jön a bár és a vele járó tennivalók. Az ital rendelések, a könyvelés ellenőrzése még a késői nagy roham előtt, aztán pedig jön az a rész ami kissé talán változatossá tehetné a dolgokat, de egy idő után ebbe is bele lehet unni... és ha az ember már legalább húsz éve csinálja mindig ugyan azt akkor abba nagyon bele lehet unni.
Szeretem amikor Leonert csak úgy beugrik hozzám, felforgatja a dolgokat egy kicsit, más lesz minden amikor itt van, minden sokkal jobb és én is jobban élvezem az itt létet.
Ma is ezt csinálta, kirángat a színpadra, na nem mintha nagyon ellenkeznék, épp ellenkezőleg, nagyon is szívesen megyek. Csak aztán nehogy valaki fel akarja őt fedezni magának, mert akkor vége a közös énekelgetéseknek.
Megfogok egy hasonló gitárt, mint amilyet ő is magához vett, majd gyorsan megpengetem a húrokat, ellenőrizve, hogy minden rendben van-e vele.
- MEgvagyok köszönöm, minden megy szépen a maga módján a bárban, én már szinte nem is kellek ide. LEgalábbis jó lenne ha így lenne. - nevetek fel halkan. - Veled minden rendben van? Szervezhetnél erre gyakrabban is "dolgokat" régen láttalak. - Olyan mintha ezer éve nem járt volna itt, de tudom, hogy legfeljebb egy hete nem járt itt.
- Mit szeretnél ma játszani? Szeretnél próbálni előtte itt egy kicsit, vagy menjünk és csapjunk a húrok közé? - Bármelyiket is választja nekem teljesen jó. Örülök, hogy itt van.


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Szer. Márc. 22, 2017 5:03 pm

Tell me your little secret
Ronnie & Leon

A hangszerek láttán mélyen sóhajtok fel, szinte visszhangzik a terem tőle, aztán nyugtázva, hogy én vagyok az egyetlen rendimádó férfi, előrelépek és felemelem a még ott maradt gitárok egyikét, egy teljesen klasszikus mintázatút választok, világosbarna, a húroknál megfigyelhetőek apró minták. Persze felemelhettem volna az elektromos gitárt is, de nem csak, hogy macera az összeszerelése, hangosító kivitele, húrok beállítása és természetesen a tökéletes pengető kiválasztása, de még ezek mellett nem is illene most ide. Hiszen nem egy rock együttes formában kívánunk fellépni és zúzni, hanem sokkal inkább egy nyugodtabb zenei világot választva szeretnénk megteremteni a hangulatot, ami mellett még megebédelni is nyugodtan ebédel meg a kedves vendég. Tudom, ide este nem éppen étkezés végett jönnek, de ha inni szeretnének akkor sem gond. Aki pedig vedelni kíván, nos az már távozhat is, mielőtt megérkezne.
Ez nem egy olyan hely ahova verekedni és vedelni járnak, ez nem egy közönséges kocsma, ez egy elegáns bár; a maga módján legalábbis.
A felvett gitárt erősen tartom s visszafordulok Ronnie felé. - Mehetünk - Egy ideig csöndben vagyok s nem válaszolok a válaszára, nem gondolkodom, tudom a választ, de megváratom. - Dolgom volt erre, gondoltam benézek, megvagy-e még? - Mosolyom továbbra is őszinte, mikor vele vagyok nem is tudnék hazudni arról amit érzek. Fontosnak tartom, hogy tudja mit érzek iránta és ezt sugallja a vele való viselkedésem is. Ide fele is pont ezen agyaltam. Na meg persze azon, hogy ideje lenne tovább lépnem és elhívni randizni; az idő is egyre kedvezőbb ennek, már éjszakánként sincsen annyira hideg. Persze sokkal hangulatosabb lenne a Napfény alatt piknikezni, de ezt én is tudom, hogy lehetetlen, ő vámpír, ez ellen semmit sem tehetek. Maradt nekünk az éjszaka és a vacsorák. Éjszaka is lehet sétálni, nem jelent semmi veszélyt amíg nem szegünk szabályokat és nem vagyunk egyszerű mondik. 
Zárás után is szeretnék vele sétálni egy rövidet, esetleg hazakísérni még mielőtt feljön a Nap. Persze ez majd elválik záráskor, az is lehet annyira kimerülünk, hogy inkább egyedül térne haza.

chatter ||



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Pént. Márc. 17, 2017 11:03 pm
Hozzá simulok, nagyon jól esik a közelsége, jobban mint kellene ami azt jelenti, hogy ma még nem volt alkalmam elfogyasztani a vacsorámat, ami nem valami jó dolog, és most hogy itt van nem is csapolhatom meg egy vendégemet sem jó ideig. Nem hiszem, hogy zavarná a dolog, egyszerűen csak nem akarok előtte enni és kész. Kivéve persze ha Ő lesz a vacsim, de azt meg kétlem, hogy felajánlaná nekem a nyakát vagy a csuklóját, esetleg a comb artériáját. Ezek csak azok a helyek ahonnan leginkább szoktunk inni… de azt hiszem túlságosan is elkalandoztam, annyira, hogy öntudatlanul és többször végignyaltam a számon, miközben nem figyeltem arra, hogy Leon mit is mond nekem.
Mikor elkezd hátra felé irányítani akkor már tudom is hova megyünk. A hangszerekhez, persze.
Gitár van vagy három, van egy szintetizátor is, meg dob. Egyedül a dobokhoz nem értek, a zongorához nagyon is, valamint a gitárokhoz is.
Leon gitározni fog, már ha választ magának hangszert, én is azt viszek majd ki, azzal jó kis alapot lehet adni, és könnyedén fel tudjuk majd hívni magunkra az emberek figyelmét.
A hátsó teremben nem igazán elegánsan vannak elrendezve a hangszerek. Mondhatjuk úgy is, hogy a zenészeim igazán trehányak voltak tegnap amikor meghozták a felszerelést.
- minek köszönhetem a ma esti látogatásod és a mentő akciót? - kérdezem tőle mosolyogva


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Szer. Márc. 08, 2017 10:21 am

Tell me your little secret
Ronnie & Leon

Megszokott már számomra, hogy mások előtt felvállaljam magam, bár a figyelmet nem szívesen hívom fel magamra ha nem muszáj, de most eléggé muszáj. Ez többségünkre igaz, akik nem szenvednek feltűnési viszketegségben. Egyébként is az alvilágiak legalja vagyunk, mi boszorkánymesterek, hiszen sosem voltunk teljesen emberek ahogy a tündérek sem. Az egyetlen, hogy Ronnie ott lesz velem, sokaknak a hangszerük az ami mögé "elbújhatnak", egy tárgy ami erőt ad nekik fent a színpadon annyi ember előtt. Számomra a hangszer nem ilyen, csak egy plusz zavaró tényező, ami megnehezíti az életemet és csak problémákat okoz. Nem csak az énekre kell figyelnem, a szövegre, hanem a hangjegyekre és a hangszerre, hogy jó hangot adjon ki. De Ronnie mögé elbújhatok, erőt ad oda fent, még a hangszerhez is. Most is ez lesz, már látom. A banda bizonyára rengeteg hangszert hozott, de én maximum a gitárt veszem kézhez, több nem kell, a gitár megadja az alapritmust s teremt egy viszonylag családias közeget. - Néha még én is előkerülök - Mosolyom továbbra is ott éktelenkedik arcomon, nem tágít. Hagyom az irányítást s szorosan magamhoz ölelem, jól esik az ölelés, emberibbnek tűnűnk az érzéseinktől s ez nagyon is egy érzés, egy érzelem szál. A derekánál karolom tivábbra is, úgy irányítgatom ki a pult mögül. - Ha gitárt nem hoztak, nem érdekel. - Jelentem ki nem törődöm mód, de azért éreztetetem vele, hogy semmi bajom nincsen. Ugyanakkor számomra ez fontos, ha nincs gitár akkor más sem kell. Akkor éneklünk magunkban, a gitár az egyetlen amit jól tudok kezelni, az első gitár megjelenése óta gyakorlok, de a többi hangszer, nem, egyiket sem venném a kezembe, ha muszáj volna sem! Még egy darabon fogom Ronnie kezét, majd elengedve azt indulok hátra. Ha jön, jön, ha nem, nem, egy gitár nem olyan érdekes, hogy kényszerítsem, hogy velem tartson.

zene ||



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Vas. Márc. 05, 2017 5:34 pm
Pörgős estének nézünk elébe, ez már most borítékolható, egész nap sokan voltak, ami nem csoda, hisz a kaja olcsó és jó, a hely barátságos, és ma este élő zene várható, bár, hogy kitől az még erősen kérdéses. Bárhogy is alakuljon az este, én jól fogom érezni magam és nem hagyom, hogy bármi is felbosszantson… igen, minden estém így kezdődik, csak az a baj, hogy ezt a fogadalmamat nem minden esetben tudom megtartani. Meg kellene tanulnom néha kevésbé lobbanékonynak lenni, de ha ennyi idő alatt nem sikerült bele jönnöm, akkor ez után sem valószínű, hogy sikerrel fogok járni.
Míg megérkezik a váltás addig én is beállok a pult mögé és szolgálom ki a vendégeket. Ilyenkor már főleg csak piákat kérnek, az emberek, bár van még egy két vacsorázni vágyó társaság is a bár területén. Nem gond, a konyha még működik, de őket meghagyom a többieknek és neki állok sört csapolni, meg kitölteni a rövid italokat.
Mozdulataim rutinosak, szinte oda sem figyelek arra, amit csinálok, mert a fejem teljesen máshol jár, mégpedig azon, hogy ki a fenét fogok kiállítani a színpadra. Nem akarok én kimenni, nem akarom még jobban felhívni magamra az emberek figyelmét, a ruhám miatt így is eléggé legeltetik rajtam már a férfiak a szemeiket. Ha pincérnőnek álltam volna be szép kis borravalót tehetnék zsebre, de már csak ilyen hatása van a rövidke fekete spagettii pántos ruhámnak.
Gondolataimból egy ismerős hang térít magamhoz, elmosolyodom és felé fordulok.
- Nocsak kit sodort erre a sors - szavai gyönyörű zene füleimnek, ahogy megfogja a kezeim, szépen a derekam mögé húzom őket és átöleltetem magam vele. Hízelegni akarok és ez így könnyebben megy.
- A banda negyed órája hívott, ettek valami rossz majonézt és mindenki kidőlt, az életem mented meg ma este azzal, ha kiállsz velem a színpadra. - a végét szinte már dorombolva mondom, így hogy ő ajánlotta fel ezt az egészet még inkább hálás vagyok, hiszen nem nekem kellett rá erőltetni az egészet.
- A hangszereket tegnap áthozták, azzal nem lesz gond, akarod megnézni? Hátul vannak. - Gitár, dob, szintetizátor, szerencsére jól fel voltak szerelve.


Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad ₰ Vas. Márc. 05, 2017 3:05 pm

Tell me your little secret
Ronnie & Leon

Az elmúlt időszakban Ronnie volt az életemben a legszebb ami történhetett. Körülöttem, a családomban minden összeomlik, de mindebből elmenekülhetek Ronnie karjai közé ami meglehetősen megnyugtat. Mára is pont ezt terveztem, elmenekülni, bulizni egyet, jól érezni magam. Nem vágyok semmire, csupán Ronnie karjaira.
Az utca sarkon sebesen fordulok be, ez egy igen forgalmas környék, sok itt olykor az alvilági is akikkel nem szívesen találkoznék most össze. Belépek a bar ajtaján s szemeimmel egyből a kedvesem arcát keresem. A bar mindig is visszaadta a személyiségét s olyan érzetet kelt, mintha a lelkébe térnék be megpihenni. Erról van itt szó, ezért olyan fontos nekem, mert számíthatok rá és nem kell félnem elmondani dolgokat. A pultnál meg is pillantom és odasietek, kezeimet finoman a pultra csapva mosolygok megvárva, hogy rámfigyeljen. Bár nem igazán nézem, hogy kapcsolt-e már szólalok is meg. - Szia, rég láttalak s ez idő alatt még szebb lettél - A bókolással sosem volt gondom, de ahogy halad az idő, úgy a bókolásaim is kezdenek kimenni a divatból. Kellemetlen de mindig bizok benne, hogy nem neheztel rám emiatt. Mosolyom a következő pillanatokban sem távozik az arcomról. Belépek mellé a pult mögé és megfogom a kezeit. - Ma felléphetnénk együtt ha nincs beütemezve banda - Tudom jól, még jó egy órával kezdés előtt vagyok, általában ilyenkor szokták lemondani a fellépést a bandatagok, persze ha lemondják. Nem is értem hogy bírja ezt a nyomást, ha nekem az utolsó egy órában mondanák el, hogy lelépnek, tuti minkmum lenne tőlem egy jókora nagy pofon. De ez a legkevesebb lenne, ugyanid a barból is egy életre kitíltanám őket. Talán még jól is szórakoznék az eseten.

zene ||



Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Színpad ₰ Szomb. Márc. 04, 2017 7:31 pm
***


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Színpad


Vissza az elejére Go down

Színpad
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: