Babette Wilson
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Neo Silverblood
Today at 11:34 pm

bejegyezte  : Gabriel Sinclair
Today at 8:49 pm

bejegyezte  : Michael
Yesterday at 11:59 am

bejegyezte  : Hannah Mills
Szomb. Júl. 14, 2018 4:19 pm

bejegyezte  : Belader
Csüt. Júl. 12, 2018 9:55 pm

bejegyezte  : Lucifer Morningstar
Csüt. Júl. 12, 2018 8:58 pm

bejegyezte  : Jennyfer Lucasso
Csüt. Júl. 12, 2018 4:58 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Csüt. Júl. 12, 2018 2:09 pm


erre barangolok


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Neo Silverblood






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .


honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
₪ katherine mcnamara
Kor :
20
Tartózkodási hely :
₪ new york
Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Babette Wilson ₰ Hétf. Ápr. 17, 2017 11:12 am
gratulálunk elfogadva!

Babe! táncolás Minden egyes alkalomkor megdicsérem a PB-det, most sem tudok mást tenni, olyan szép. *-* A másik dolog pedig, hogy ne haragudj amiért csak most leszel elfogadva, már tegnap este/éjjel nézni akartalak, de olyan fáradt voltam, hogy hidd el,
jobb, hogy akkor nem írtam semmit. mi? De most itt vagyok és ez a lényeg.^^
A lapod az magával ragadó, a hosszúsága megfelelő volt és nagyon tetszik az ahogyan fogalmazol. Örülök, hogy végül én lehetek az aki elfogad téged, mert ezt a lapot olvasni tényleg egy élmény.
Nincs is más dolgod mint foglalózni és utána keress játszópajtit. Szeritnem sokan szívesen játszanának veled.^^
shadowhunters frpg






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
honey, keep my secrets well
avatar
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Babette Wilson ₰ Vas. Ápr. 09, 2017 9:58 pm
Babette Wilson

Halld üvöltésem!
Lásd nyöszörgésem!
Érezd a haragom!

A vezetékes telefon repetitív taktusai háromszor csendültek fel üres házunk alsó szintjén, amikor presszáló érzést keltő dallamuk hatására heveny mozdulattal pattantam fel horgolt csipkés ágytakarómról. Tisztán emlékszem, ahogy pamut zokniba bújtatott talpaim a drapp színű szőnyeggel borított lépcsőfokoknak csapódtak felhasítva tompa hangjukkal a telefoncsörgéssel egyidejűleg az idilli csendet. Égkék szivárványhártyáim a gyér fényben megvilágított fali órára szegeződnek, hogy ellenőrizzem az időt, ugyanis a vaskos „téglák” fölé görnyedve teljesen megfeledkeztem az engem körbevevő világról, ahogy arról is, hogy szüleim azt ígérték, legkésőbb fél kilencre hazaérnek. Sosem szegték meg még a szavukat, egyetlen egy alkalommal sem, így a késésük hamisíthatatlan ténye - amit a ketyegő eszköz sallangos mutatói hitelesítenek azzal, hogy háromnegyed tizenegyet mutatnak - némileg aggasztó.
- Haló, tessék! – szólok bele emocionálisan túlfűtött, bizakodástól ázott hangon, hogy a túlsó oldalon a szüleim valamelyikének hangja üdvözöl vissza.
- Babe! Szia, Loren vagyok… - óriási levegőt veszek, hogy visszanyomjam a pánik szülte remegést a hangomban. – ott hagytam a biosz könyvem, behozod holnap, légyszi? És ó, istenem! Jared egy vadállat! – jegyzi meg leplezetlen eufóriával a hangjában – Muszáj mesélnem, képzeld el, találkoztunk, és…
- Loren, Loren, Loren – vágok bele a szavába, ugyanis rettenetesen fáradt vagyok és enervált idegeim nem elég szilárdak ahhoz, hogy végéig hallgassam az egész történetet ilyen tempóban.
- Baj van? – kérdi meghökkentve, de mivel semmi kedvem magyarázkodni, egy egyszerű nemmel hárítok.
- Kicsit lassabban, ha kérhetem – apellálok mosolyogva, és épphogy folytatná a történetét, ismét félbe kell hagynia, ezúttal az ajtócsengő nyomatékos zörgése zavarja meg. – Majd később visszahívlak – közlöm vele, miközben végig a bejárati ajtón tartom a szemem és meg sem várva a választ, lerakom a telefont. Három rövid, egyenletes kopogás követi a csengetést és előzi meg a mély férfihangot.
- Ms. Wilson! Nyissa ki, rendőrség! – szólít fel, én pedig a terebélyes fadarabhoz rohanok és féltve nyitom ki.
- Jó estét! Segíthetek valamiben? – kérdem halkan mosolyt erőltetve arcizmaimra, amik jelenleg visszautasítják az agyi központom parancsát, így furcsa grimaszba rendeződnek.
- Ms. Wilson, sajnálattal közlöm, hogy a szülei balesetet szenvedtek… - mindenféle köntörfalazást mellőzve kezd bele mondandójába a szikár termetű férfi. Kollégája látszólag kellemetlenül érzi magát, kerüli a tekintetemet és gyakrabban néz a cipője orrára, mint a szemembe.
- Mégis miféle balesetet? – kérdem igyekezve palástolni a rosszullétet, ami hatalmába kerít. Akaratlanul belekapaszkodom az ajtófélfába, és lélegzetvisszafojtva várom a folytatást. Szinte biztos vagyok benne, hogy semmi komolyabb nem történt, bizonyára minden balesetnél az a procedúra, hogy a törvény emberei értesítik az áldozatok közelállóit.
- Állattámadás érte őket, és… - a lágy basszus elhalkul, perifériás látásom kiszúrja, ahogy a nyakán dudorodó ádámcsutka kurtán, az idegességtől le majd felugrik. Én is nagyot nyelek. – életüket vesztették, kisasszony. Részvétünk!
A realitás annyira irreálisnak tűnik, hogy diszfória vesz hatalmába. Ezernyi kérdés kavarog a fejemben, miközben a disszonáns hír eufemizmusának echója szüntelenül, ciklikusan hangzik el, mint gondolataim zenei aláfestése.
- Felvettük a kapcsolatot a bátyjával, aki a következő járattal utazik ide, és… - a csend elnyeli a decibeleket és az egyetlen, amit hallani vélek a kétségbeejtő sípolás a fülemben, aminek oka titok előttem. Ami ezt illeti, nem is igazán tudok most törődni vele…
- Hall miket, kisasszony? – egy halk pukkanással búcsúzóul válik kámforrá a furcsán mindent elnémító folytonos hang, aminek következtében arra leszek figyelmes, hogy végre a másik rendőr is megszólalt, kicsit talán túl közel is az arcomhoz hajolva.
- Sokkot kapott, Ramírez! – suttogja a basszus azt gondolván, hogy nem hallom. Íriszeim kollégájáról enyhén megaszott arcára céloznak, szavak nélkül is a tudtára adom, hogy immár lélekben is itt vagyok. – Velünk kell jönnie, kisasszony.
Együttműködően bólintok egyet, hátralépek, hogy levegyem a folyosó bal oldali falán található akasztókról a dzsekimet. A rendőrtisztek között kullogva érzem, ahogy a szomszédok pillantásai égetik arcomon a bőrt. A környékbeliek eddig is előszeretettel, arcátlanul pocskondiáztak és olyan alaptalan jelzőkkel illettek, mint vad, neveletlen és társai. Mintha az ő gyermekeik mérföldekkel jobbak lennének nálam…
Hirtelenül megbánom, hogy olyan harsányan utasítottam vissza azt a végzős, kocka srácot, aki elhívott a tavaszi bálba, és önmagamat marcangolva a karmára fogom a történteket. És noha a bűntudat futóhomokja hamarosan elnyeli egész valómat, képtelen vagyok megállni, hogy tovább kínozzam magam olyan kérdésekkel, amikre bizonyára sosem kapok választ. Vajon az agónia pillanata rövid és kegyes, vagy hosszú és kíméletlen volt?
◆ Scarlett Leithold ◆
◆ 17 ◆ Vérfarkas ◆
◆ LA, 1999.08.07. ◆
◆ Végzős gimnazista ◆




A hozzászólást Babe Wilson összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 19, 2017 9:35 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Babette Wilson
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: