Terasz
Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Kara Moon
firkálta:  Kara Moon
Yesterday at 11:20 pm-kor

Utca
firkálta:  Asmodeus
Yesterday at 10:11 pm-kor

Ceri & Gabe - Apple Inc.
firkálta:  Cerviel
Yesterday at 6:15 pm-kor

Hiányzásnapló
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 8:23 pm-kor

Cellák
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 5:18 pm-kor

Lola ___
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:37 pm-kor

Asmodeus
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:36 pm-kor

Lorelei Montmartre
firkálta:  Dylan Mallory
Szer. Nov. 22, 2017 12:32 am-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Gabriel Sinclair
 
Clary Fray
 
Jace Herondale
 
Cerviel
 
Cornelia Maxwell
 
Katherine Wright
 
Astrid Biersack
 
Asmodeus
 
Alice Whitley
 
Sara Ravenscar
 

Share| .

Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Hétf. Május 15, 2017 1:14 pm ➹ Vendég


Zoey && Mathias

A vízsugár már nem ér minket, nem mossa le többé rólunk a valóságot, nem ködösíti el párájával a lelkiismeretemet. Azt a halvány, de szorongató bűntudatot, ami a gyomromba markol, és nem is tudom pontosan, ki iránt érzek sajnálatot, ki felé gyónnám meg inkább bűneimet. Csodát teremtettünk mi együtt, a semmiből alkottunk, szárnyak nélkül repültünk és mágia nélkül varázsoltunk - de mi lesz ennek az ára? Ahogy magamhoz ölelem és a karjaimba zárom, csak azt érzem, hogy felelősséget kell vállalnom, nem a jelenért és nem is a múltért, hanem a jövőnkért.
Zavara megmosolyogtat, leplezetlenül végigmérem, még utoljára gyönyörködve vizes bőrében, mielőtt a törölköző és a köntös alá rejtené azt.
- Csak egy kicsit... - ravasz somolygással megvonom a vállamat, remélvén, nevetésre bírhatom. Túl sok volt a könnyekből, a mellkasunkat nyomó súlytól. Szeretnék újra lélegezni és újra lebegni a boldogságtól - mellette.
Természetesen ki mással futnánk össze új életünk küszöbén, mint cserfes húgommal, aki ezúttal sem mulasztja el beleütni az orrát mindenbe? Mégsem tudok rá haragudni, kisfiúsan, bűnbánóan mosolyogva sütöm le szemem, majd pillantok fel rá ismét, tekintetét keresve, hogy egyetlen néma gesztussal tudtára adhassam, mit kaptam Zoey-tól a zuhany alatt: meghozta a változást, a boldogságot, amit oly' régóta kerestünk.
- Kopogj, mielőtt belépsz! - kiáltok húgom után, emlékeztetve rá, erőszakos behatolásának a bátyja szobájába hányszor lett kínos vége. Chrisnél sosem lehet tudni, éppen hányan vannak az ágyában, a csend pedig sokszor félrevezető. Figyelmem azonban rögtön visszakalandozik a lányhoz, kezem megpihen hátán, ahogy a konyha felé terelem.
- Igyuk meg a teraszon - javaslom, tekintetem az övébe fonva. Meleg pillantása láttán, magamon érezve puha érintését, egyből kiszélesedik a mosolyom. Nem állok már ellen a belső késztetésnek, hanem odahajolok hozzá, hogy lágy, gyengéd csókot leheljek ajkaira, melyekről pár perccel ezelőtt még sikolyba fulladt nevemet nyögte. Végigsimítok a hátán, a kezét keresve kulcsolom össze ujjainkat, mielőtt meghúznám a konyha felé.
A terasz ajtaja nyitva, hűvöskés szellő táncoltatja a függönyöket, magával sodorva az eső utáni friss, ropogós éjszaka illatát. Jól esik felhevült bőrömnek a hideg simogatás, de nem időzöm sokáig ott, utam a konyhába vezet, elengedve a kezét, hogy eldönthesse, hol szeretné megvárni, míg elkészítem a teáját.
Maga a teafőzés pár perc, az előre lefőzött italt melegítem fel újra, ízesítem, mielőtt azonban a két, pufi bögrével a kezemben a keresésére indulnék, rápillantok a telefonomra. Percekig időzöm a készülék felett, hagyva, hogy a munka jól ismert világa beszippantson, amitől végül erőszakkal szakítom el magam és indulok Zoey után. Bárhol is lelem meg, karjaimba zárom, szerető csókjaim arcát, nyakát érik, mielőtt még átnyújtanám neki az epres mintázatú bögrét, benne a gőzölgő finomsággal.
- Szeretném, ha hozzánk költöznél...
Ötletként vetem fel, puhatolózva, pedig ez már régen elrendeltetett. Szeretném, ha azt hinné, van választási lehetősége, és csak reménykedem benne, hogy nem fog visszautasítani. Nem teheti meg.
A párkányon hagyott cigis dobozért indulok, kiveszek egy szálat a dobozból, öngyújtomat beemelem a párkány belső pereméről. Kérdő pillantást intézek Zoey felé, és ha nem zavarja, meggyújtom a fehér kis szálat, hogy ajkamhoz emelve megízlelhessem zamatát, duci füstfelhőket lehelve az éjsötét égboltra. A cigarettával a kezemben lépek vissza hozzá, hogy ismét karjaim ölelésébe zárhassam.
- Bemutatnálak a falkánknak.
Nagyon különös a miénkként hivatkozni rájuk, bele is botlik a nyelvem, de nem korrigálom. Mától az enyém, az az övé is. Ígéretet tettünk...








Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Pént. Május 12, 2017 6:49 am ➹ Vendég
Mathias +16
I hoped she'd never leave me
Please God, You must believe me
I've searched the universe
And found myself
Within her eyes

Úgy száguld át rajtam a gyönyör, olyan intenzitással, amire testem az előbbiek után még nem állt készen. Nevét kiáltva reszketek meg ajkainak érintése alatt, vonom közelebb magamhoz és még annál is közelebb. El akarok veszni. Feladni egy másodpercre az életemet, hogy újjászülethessek az Édenben, ami ereimben tombol, ölembe mar, sikolyt csókol ajkaimra.
Zihálok. Csókolom. Ölelem és nem engedem el. Fogalma sincs, hogy milyen nagy szükségem van rá. A gyengédségére, az erejére, a határozottságára, a lelkére, a farkasára. Rá. Bármilyen legyen is végül kettőnk csodálatos párosa, mindig is kelleni fog nekem. Őrülten, szomjazva a szerelmére, még akkor is, ha tudom, hogy holnaptól szabadon kell engednem. Mert nem lehet másként, hiába hallom és értem azt a kilenc, csodaszép betűt leperegni a szájáról, hiába hagyom, hogy értelmes, szívemet megdobbantó szóvá fonódjanak össze...Mathias Cruz szabadnak született és tőlem ezt fogja kapni.
Mindig is az otthona leszek, ahova bármikor hazatérhet, vétkei alól feloldozom majd, bűnbocsánatot nyújtok. Mindig a meleg leszek, a tűz, a biztonság, a kegyelem, a család, de hagyom, most, ettől a pillanattól kezdve hagyom, hogy szívét és lelkét kövesse. Lupájaként, nem választhatnak már el tőle. A halálom pillanatáig hű lesz hozzá farkasom. A lelkem...édes, aranyszín lánc köt vele össze, amit az égiek sem tudnak eltépni.
Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi a legjobb, legszebb dolog az életemben, ami valaha történt velem, nem tudnék válaszolni. A kérdés ugyanis nem lenne helyes. Nem esemény vagy tárgy a legnagyobb ajándék. Te vagy az Mathias...
Mert a szerelem nem kialakul. Hanem egyik pillanatról a másikra, villámcsapásként ér. Egy olyan napon, amikor nem is számítanál rá. Nem lehet ellenkezni, csak engedni. Hagyni, hogy repítsen, hogy szárnyalj vele, hiszen...Ő az erősebb. Bízni kell benne, nem hiába érkezett, ez nem a pusztító vihar. Vagy legalábbis az esőfüggöny mögött vár rád valaki. Ő.
Örök életre vágyom. Miattad. Mert ez az egy kevés, hogy neked adjak mindent, amit csak vágyok. A szívemet, a gondolataimat, az érzéseimet, a lelkemet, a világot...olyan eseményeket, amikre örökké emlékezni fogsz.
Lecsókolom édes ajkairól a vallomását, szívembe rejtem, hagyom, hogy testemben rezonáljon, elégessen, elpusztítson, felemeljen. Istenem...kilenc betű sorsfordítása. A sors most nevethet a markában.
Magamhoz vonom újra, utoljára érzem ezekben a percekben, fedetlen teste lángol az enyémen. Izmait simítom, becézgetem, szeretem. A bőre alatt hullámzó farkassal táncolok, keringőre hívom, örök nászra.
- Egek...túl hangos voltam? - zavaromban pillantok rá, annyira új nekem ez az egész, annyira ismeretlen az érzés. Szinte szám elé kapom kezem, lesütöm szemeimet, kipirulva bámulom a földön a lábaimat.
A köntös megnyugtatóan puha, hagyom, hogy védelmezze bőrömet, hagyom, hogy belebújtasson és elrejtsen a világ elől.
Ujjaim a kilincsre fonódnak, Sara-ba ütközök. Tekintetemet keresi, vigyora boldog és...túlságosan perverz. Nem merek a szemébe nézni, ajkaim szegletében azonban ott bujkál a cinkos mosoly. Érti. Érzi. Nem kell semmit mondanom.
Ahogy elhaladok mellette, még hallom a megjegyzést, hogy "Csini a köntösöd", de már el is szalad...sejtem, hogy hova. Christopher már várja a friss hírekkel, nem szűrődik ki kéjes hang a szobájából.
- Elfogadom a teát, igen. - állítom meg a férfit mellettem és jólesően járatom végig rajta szemeimet. Arcát simítom, nyakát és vállait. Szeretném ha megfogná a kezemet és nem hagyna magamra ezekben a furcsa, számomra ismeretlen pillanatokban.
"Valóság épül... kövekből, téglából, gerendákból, megfogható, látható anyagokból. De nem itt kezdődött. Nem a kövekkel, téglákkal, gerendákkal. A valóság építése nem velük kezdődött. Hanem álmaiddal. Mert a valóság álmokból épül. A te álmaidból. Az én álmaimból. Vágyainkból. Amit belül érzel, amit belül érzek, amit akarok, amit akarsz. Őszintén. Szívből. Szívvel. Önzetlenül. Ez a valóság alapja. Minden valóságé. Az álom. A tiéd és az enyém."
■ ■ Zene ■ ■Én királyom...■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Kedd Május 09, 2017 6:08 pm ➹ Vendég


Zoey && Mathias +16

A pillanat törékenysége hamar tovaillan, és a szavak, melyeket eddig szükségtelen kacatként félredobtunk, lassan előbugyognak belőlünk. Mintha eljött volna az igazság órája, és ideje lenne kimondanunk mindent, ami az első találkozás óta feszeng köztünk. Ami az imént történt, arról nem beszélünk... Nem is kell, testünk, csókjaink, a felizzó vágy magáért beszélt. Most a jövőt kell megvitatnunk, ígéreteket kell szőnünk és kiválasztani együtt az új ösvényt, melyen majd elindulhatunk.
- Nem kérek többet. Csak téged - felelem halvány mosollyal, hüvelykujjammal a járomcsontja alatt cirógatva. Hiszen ez így is van, a sors már döntött helyettünk. Nem kell a vagyona, a múltja, az ereje, semmi nem kell tőle, csak ő maga, az egész lénye, a szeretete, az odaadása, a kitartása, a mosolya. Őt akarom, csupaszon is akár, egyetlen fillér nélkül, a láncai nélkül. Azt hoz magával az előző életéből, amit csak szeretne, de attól nem kell félnie, hogy elvárásokkal terhelném.
- Sosem foglak magadra hagyni... - suttogom, lecsókolva könnyeit. Szorosan magamhoz ölelem, hogy vigaszt nyújtsak neki a karjaimban. Összeszorul a gyomrom a szavai hallatán, hirtelen bűntudatot érzek, amiért ő is tudja, hogy a szívem egy darabját más tölti be... Zoey az egészet érdemelné, a lábai elé kéne terítenem a lelkemet, felkínálni neki az egész életemmel együtt, és elfog a lelkiismeret, amiért tisztában van vele, hogy ezt nem tehetem meg érte.
Túl jó hozzám. Olyan kedves velem, olyan megértő! Képtelen vagyok nem viszonozni az érzéseit. Védelmezni akarom, nem csak azért, mert az ösztöneim megkergülnek mellette, mert az illata felborzolja minden idegszálamat, mert a legártatlanabb érintése is lángra lobbant... nem, önmaga miatt akarom megóvni, mert megérdemli. El akarom kényeztetni, és el is fogom - kezdetnek csak a gyönyör egy újabb fokára repítem, fejem a combjai közé fúrva, nyelvem játékával őrjítem meg. Hamar kitapasztalom, mikor és milyen erősen izgassam, nyögései irányítják mozdulataimat, hajamban matató keze, izmainak rándulása. Ahogy érzem, hogy közeledik a gyönyörhöz, legérzékenyebb pontjára fókuszálok, elégedetten figyelem, hogyan rántja görcsbe a testét a kéj nyelvem körzése, ajkaim szívása, cirógató ujjaim alatt. Gyengéden simogatom, ringatom a testét nyaldosó hullámokon, míg átremeg rajta a rózsaszín nihil, majd a húzásának engedve felegyenesedem, karjaimba zárom. A kabin falának dőlök, magamra, magamhoz húzva csókolom meg, és amint ajkaink pihegve elválnak, végre úgy érzem, képes vagyok kiejteni:
- Én is szeretlek.
Igaznak tűnik, igaznak érzem, és ez mosolyt csal az arcomra. Ujjaim közé csippentek egy vizes tincset, kiegyenesítem az arca mellett, míg homlokom az övének döntöm.
- Szeretlek, Zoey Pryce - ajkaira csókolom a kilenc betűt, lágyan cirógatom a testén gyöngyödző vízcseppeket, fejének döntve az enyémet, mellkasomon nyugtatva, míg ki nem ver mindkettőnket a libabőr. Akkor fél karomba zárom, a másikkal pedig elhúzom a kabin ajtaját, kieresztve a gőzt a fürdőszoba csempéire.
- Öltözzünk fel, mielőtt megfázol.
Ha engedi, kisegítem a kabinból, rutinos mozdulattal leakasztom a törölközőmet, neki pedig tisztát kínálok. Hanyagul áttörlöm magam, majd kényelmes farmerbe és atlétába bújok. Neki egy puha, szőrös, meleg fürdőköpenyt nyújtok, nem kell tudnia, hogy Sara-é... Addig jó lesz, míg kerítek helyette valami száraz ruhát. Ha már ruha: felkapkodom a földről a vizes göncöket és bedobom a szárítóba, hadd végezze a dolgát.
- Teát?
A szemem sarkából pillantok csak rá, de nem bírok betelni a látvánnyal. A derekánál fogva húzom oda magamhoz, ezúttal viszont nem csókolom meg, csak mosolyogva fürkészem a szemeit.
- Remélem, tudod, hogy lesz egy kínos beszélgetésünk a testvéreimmel...


üdvözöllek, királynőm! *.*||







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Kedd Május 09, 2017 5:59 am ➹ Vendég
Mathias +18
I hoped she'd never leave me
Please God, You must believe me
I've searched the universe
And found myself
Within her eyes

Bőrére csókolom az összes elfojtott nyögésemet, a lelkébe rezonálom, átadom neki a sóhajokat és a forróságot, amit Ő csal ki belőlem. A félelmeimet levetkőzöm, csak tekintete létezik. Az a csodálatos szempár, amiben épp itt volt az ideje elvesznem. Túl sokáig titkoltam és túl sokáig tagadtam meg magamtól a lehetőséget, nyomtam el az érzéseket...tiportam el a születendő lupát.
Simulok. Törékenyen és mégis erősen. Ölelem. Határozottan és odaadóan. Pulzálok körülötte, mindent elmesélve. A testem helyettem is regél. Csodaszép érzésekről, világokat átívelő imákról, amik peregnek az ajkaimról, miközben elérem a csúcsot a karjai között.
Zihálva, levegőért kapkodva zuhanok kezei közé. Tényleg angyal volnék, akit száműztek a mennyből? Mit vétettem, hogy a földi, kéjes pokolba kerültem? Vigyázz rám Math, nem találtam egész eddig a helyem. Bolyongtam szellemként és elveszett lélekként, de most otthonomra találtam az ölelésedben. A csókjaidban.
Eltörtem nem egyszer már, zuhantam a sárba, hiába nyújtottam a kezem segélykérően, senki nem fogta meg igazán. Elengedték, tovább taszítva, egyenesen a pokol pereme felé. Ott táncoltam egészen eddig, te rántottál vissza. Te...a hangod, az erőd, a pillantásod, a testemben elszórt szerelmed.
Reszketnék? Igen. Minden csókjára szomjazok, a szavai simogatják a lelkemet. Válaszolhatnék, de képtelen vagyok szavakba önteni a gondolataimat.
Ajkai között találom meg újra menedékem. A nyelve simításában, a bőrömet ért apró csókokban.
Ujjaim a vizes hajába szántanak, mosolyogva törlöm le a szemébe hulló vízcseppeket, s ez a mosoly csak neki szól. Többet jelent, mint bármi a világon. Szerelmet, otthont, összetartást, családot.
Ölelésébe bújok, úgy szorítom magamhoz, mintha soha nem akarnám már elengedni és ez így is van. Eleget szenvedtem már! Itt az ideje, hogy újra írjam a történetemet, mellette, vele, közösen!
- Math...én...-gondolkozok, hogy mit is mondhatnék neki, hiszen az előbbi percek mindennél többet mondtak. Mégis tudom, hogy beszélnem kell, túl sok a kimondatlan kérdés bennünk. - Te jelentesz nekem mindent jelenleg. Egészen eddig, nem volt semmim! Csak pár ruhám...ennél többet nem tudok hozni magammal. - suttogom a nyakába és hagyom, hogy végre feltörjenek az érzések. Némán potyognak a könnyeim. Megtisztítva, eltörölve a kínt, felszabadítva.
- Kellesz nekem, hogy túléljem! Ne hagyj magamra, könyörgöm! Csak...sose hagyj magamra! - folytatom és hátát simogatom. Ahol érem, csókolom. Meleg bőre megnyugtat.
- Hozzád akarok tartozni! Nem érted? Csak hozzád! Addig a másodpercig, amíg lélegzek! Szabad vagy mellettem, ígérem, örökké szabad...csak találj mindig vissza hozzám! Várni foglak, bármilyen távol is legyél! - eskü volna? Igen. Egy ígéret, egy fohász, ami a szívemből árad felé. Tudnia kell. Ismernie kell az összes gondolatomat. A lelkem szavait.
- Meg fogsz mindent kapni tőlem, amire valaha vágytál! Az összes kívánságod valóra váltom! - nézek a szemeibe és közel húzom magamhoz. Szomjazok a csókjára. A puha, mézédes ajkaira.
Ujjai érintésére, megvonaglok a kezeiben. Idegen érzések kerítenek hatalmukba. Gyönyört hozó, csodálatos tapasztalatlanság. Sikoltok. Csukott szemmel nyögöm, mennyire szeretem. Arcomat a hideg műanyag simítja, ahogy oldalra döntöm a fejemet és neki adom újra mindenemet. Kérem, hogy vegye el és adja nekem.
Királynőnk...
Emelem a lábam, széles terpeszemmel ajándékozom meg, hajába tépek, vállaiba marok, kapaszkodóért könyörgök, sóhajaim egy másik világba repítenek. Vele.
Virágként, szirmonként bontakozok ki előtte. Egyre szebbé és erősebbé válva. Ő a nyár, ami táplál és meleget ad...ami felperzsel és életet hoz.
- Istenem! - ajkaihoz szorítom magam, hagyom, hogy magával rántson a szerelem eksztázisa, noha percek teltek csak el az előző óta. Ezernyi szín robban a csukott szemeim mögött, egy szívdobbanás kimarad.
Reszketve élem át vele a pillanatot, hátát karmolom, pirosló foltokat hagyva körmeim nyomán.
Ha ma éjjel meghalnék...tudnám, hogy nem éltem hiába. A világnak egy olyan szépséges szegletét adta ma nekem, amiben soha nem volt még részem. Több és jobb annál, amilyennek valaha képzeltem. Ő a földi mennyország. Az angyalok édes dallama.
- Math! Szeretlek! - felhúzom magamhoz, ismét elrebegem neki imámat, a zuhanykabin ajtajának döntöm és hálásan csókolom ajkait, nyakát, ölelem és óvom, nem hagyom, hogy a valóság ránk törjön. Szükségem van rá. Örökre. A szívére és a lelkére. Rá. Kettőnkre.



■ ■ Zene ■ ■Miénk a nyeremény■ ■credit

[/quote]






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Hétf. Május 08, 2017 5:40 pm ➹ Vendég


Zoey && Mathias +18

Olyan forró, mintha a lelkemet égetné. Józan ésszel felfogom a felelőtlenségünket, a meggondolatlanságunkat, de már egyáltalán nem érdekel. Megérdemeljük. Eleget vártunk, eleget vívódtunk, eleget bűnhődtünk - ideje, hogy megszerezzük végre, ami minket illet: egymást. Kettőnkért. A falkáért. A családért. De főként értünk. Szárnyalunk, kivetkőzve testünkből, és úgy szorítjuk egymás kezét, mintha nem lenne holnap. Gőzös sóhajaink bepárásítják a kabint, fullasztó a meleg, a forró víz égeti a nyakamat, érzem, hogy végigcsorog kiugró lapockáim közt, a gerincem mentén, lekanyarodik csípőmhöz, ahol lelkünk összeér. Hajam az arcomba lóg, víz csöpög a szemembe, Zoey hosszú fürtjei a bőrömhöz tapadnak. Sosem volt még ilyen jó, ilyen szenvedélyes, ilyen... tökéletes.
Élvezem cirógatását, ajkai érintését, többet kérve simulok keze alá, ahol éppen jár, telhetetlenül szomjazom utána. Megőrülök érte, teljesen az ujja köré csavar, magába bolondít, és nem is leplezem, mennyire oda vagyok érte - hogy a lupasága miatt-e, vagy önmaga miatt, már nem is feszegetek ilyen kérdéseket. Csak élvezem, hogy velem van, és mocskosul ki is használom, önzőn birtoklom, magamévá teszem, ott hagyom a lenyomatom, az érintésem, az illatom minden porcikáján. Ajkam újra az övére talál, vad csókban hívom táncra nyelvét, lágyan torkára simítva, hüvelykujjammal álla aranyos ívét érintem.
Lecsapok a másik kezére is, fejünk fölé emelem, összefűzött ujjainkat a kabin falához nyomom, bőrünkön érzem a hűsítő műanyagot. Lassan eresztem vissza kezünket a feje magasságába, ahogy neki kényelmes, csíkot festve a falra mögöttünk, egyesülésünk foltjait rajzolom testével a párába.
- Zoey... Hozzám tartozol - súgom halkan, bizalmasan, tekintete után kutatva. Ajkam elnyílik, hogy mondjak még valamit, még jobban kifejezzem a birtoklásomat, de végül inkább némán a csókjáért kapok. Kezem a combjára vándorol, felemelem a talajról, lábát derekam köré fonva tartom meg, biztonságban van erős karjaim közt, stabilan támasztom. Mélyebbre török benne, mint eddig, hogy egészen új magasságokba repíthessem. Csípőm tánca koordinálatlanná válik, a gyors, csattogó lökések teljesen extázisba sodornak. Összeszűkül körülöttünk a világ, csak ő és én, csak mi ketten... Egészen addig türtőztetem magam, míg nem látom ívbe feszülni a testét, míg a gyönyör nem rántja görcsbe az izmait. Kitartok, ameddig csak lehet, de már nem bírom sokáig...
A kilenc betű ereje magával ránt, átadom magam a robbanó színeknek, mélyen benne szórom szét szerelmem magját, nem törődve semmivel. Az enyém, mindene az enyém... Nyugtató, hálás csókokkal hűsítem bőrét, szaggatott lökésekkel facsarok bele minden egyes cseppet, élvezem a petyhüdt forróságot, benne, vele, összekapcsolva.
Levegőért kapkodva, lassan eresztem vissza a földre, de nem lépek el tőle, ölelő karjaimba húzom, haját, hátát simogatom. Gyengéden szorítom magamhoz, hálát adva azért, hogy itt van. Vakon nyúlok a csapért, elzárom a vizet, hogy pihenhessünk picit, levegőhöz juthassunk, kell az most. Végig kell gondolnom a vallomását.
- Csodálatos vagy, Zoey - súgom a fülébe, csókot lehelve az érzékeny bőrre a cimpája alatt. Fontolgatom, hogyan válaszoljak meggyónt érzelmeire, de egyelőre még nem érzem késznek magam. Szükségem van pár percre, míg a rózsaszín köd felszáll. Még közel sem vagyok józan. - Gyönyörű. Talpraesett. Intelligens. Kedves.
Minden egyes szó egy-egy hízelgő csók langyos bőrére.
- Amíg mellettem vagy, szeretni foglak. A halálomig. A tenyeremen hordozlak... és birtokollak. Meghagyom a szabadságod, de tudnod kell, hogy hozzám tartozol...
Nem is tudom, miért fárasztom őt a szavaimmal, de úgy érzem, el kell mondanom. Tudnia kell, mire számítson, miközben a karjaimban pihen. El akarom csábítani az ígéreteimmel, és szeretném, ha tudná, milyen hálás vagyok. Mindjárt megmutatom...
- Tőlem mindig a legjobbat fogod kapni - Arcára simítok, gyengéden felemelem, hogy ránézhessek. Lágy, röpke csókot lehelek az ajkára. - Olyan dolgokat mutatok neked, melyeket még soha senki nem mutatott... Helyeket, tárgyakat, élményeket...
Kezem levándorol a nyakán, ujjbegyeimmel finoman zongorázok végig vizes bőrén. Céltudatosan haladok lefelé, míg el nem érem lapos hasát. Lágyan duruzslott szavaim közben tenyerem combjai közé simítom, ujjaim gyakorlottan lelnek rá teste legérzékenyebb ékkövére, lágy, puha körzésekkel cirógatom, testét karomban nyugtatva, ígéretekkel hízelegve.
- Itt a helyed, mellettem... és itt van az otthonod is. Mellettünk semmitől sem kell félned. Te vagy a királynőnk.
És itt az első ajándékom. Csókkal búcsúzom tőle, követem a vízcseppek útját legforróbb pontja felé, hol rakoncátlan ujjaim izgatják. Térdre borulok előtte, mint hercegnője előtt a lovag, combját gálánsan vállamra emelem, arcom közéjük fúrva, hogy nyelvemmel érinthessem, mit ujjaim már felfedeztek. Mert alig ért földet, én újból reptetni kívánom.

győztünk ||







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Hétf. Május 08, 2017 3:35 pm ➹ Vendég
Zoey M. Pryce írta:
Mathias +18
I hoped she'd never leave me
Please God, You must believe me
I've searched the universe
And found myself
Within her eyes

Elveszek...elveszek benne, a karjaiban, az ölelésében, a bőrének csodálatos forróságában. A szívének őrjítő melódiájában, ami most csak nekem szól, én csalom elő belőle ezt a szépen csengő dallamot. Akarom. Lelkét és testét, akarom minden aprócska porcikáját. Kívánom, hogy a másodperc sose érjen véget.
Simítom, ahol csak érem. Az izmok csodás rándulásának harmóniájával játszadoznak ujjaim, a gerincén futnak végig, a fenekébe marnak, a derekába kapaszkodnak.
Meg se fordul a fejemben, hogy helytelen lenne, amit teszek. Ő az otthonom. A kályha melege, sose kell már fáznom többé. Ő az egység, az édes béklyó, ami hagyom, hogy egyszer és utoljára leláncoljon. Megadom magam neki. Kell, hogy érezzem, kell, hogy szeressem. Annyira mohón szeretném..annyira odaadóan. Elsöpörve minden bánatot, letörölve a múltunk végzetes hibáit. Újra építve az egész világot, mert mi ketten vagyunk az univerzum. A csend és a hang. A hömpölygő áradat. Nincs fájdalom és nincs bánat. A szívünk heves dobbanásai léteznek csak. A forróság, ami hajt bennünket. A kimondatlan szavak óceánja.
Testem úgy feszül csípőjének, olyan természetes vadsággal, annyira csodálatos mértani pontossággal, mintha csak neki teremtettek volna.
Ajkait birtoklom. Magam is meglepődök határozottságomon, de farkasom végre kiteljesedhet. Nővé válok mellette. Kislányból, nővé.
- Alfám...Math! - halk, fájdalmas sikolyomat a szájára sóhajtom, másodpercekkel később, már csak a fülledt, kérlelő, követelő, mindent elvevő és odaadó nyögéseim törik meg, a zuhanykabinban koppanó vízcseppek hangját.
Annyira ősi a táncunk. Olyan heves és annyira magával ragadó, csupa érzelem és szenvedély. Félelmetesen forró.
Ujjaimat az ujjaiba kulcsolom, gyengéden szorítom kezét. Kell. Szeretem. Nem adom. Soha, senkinek. Ezt a percet nem vehetik el tőlem. Harcolni fogok érte! A világomat felégetem, hogy mellettem maradjon, ha kell, ezerszer is! Tébolyodott lélekké válok és eltépem a láncokat, csak...kérlek...kérlek...kérlek!
Csípőjét ölelem, fenekénél fogva rántom még közelebb magamhoz, diktálva a tempót, a kemény lökéseket, nyakába temetem arcomat, puha bőrén hagyom jelemet, a mi kettőnk billogját. A lenyomatom, ami azt mutatja, hogy az enyém!
Fejemet hátradöntöm, hogy a szemébe nézhessek és elmondhassam pillantásommal, mennyire élvezem, amit tesz velem. Égek és tombolok. Elpusztul a testem és újjászületik. Felperzselődik minden körülöttünk. Nincs idő és nincs tér. Zihálásom betölti a bőrünk között leledző millimétereket.
Magam felé fordítom arcát, eltépem csókjait a kebleimtől, ajkaim várják. A békét, a megnyugtatást, a gondolatait.
Kérlek...kérlek...kérlek...
Ölemben pillangók szárnyai repkednek. Egyre hevesebb szárnycsapásokkal jelzik az eksztázis közeledtét. Gyengén, tapasztalatlanul, már-már félve bízom magam Rá. Nem tudom mi fog következni.
Hátát ölelem, magamhoz húzom, reszketve bújok hozzá, vállára nyögve boldogságomat. Forrón, lüktetve, őrjítően pulzálva. A lupa, ősi ereje beborít mind a kettőnket, jótékony selyemtakaróként óvja a törékenységet és halandóságunkat. Csókokkal jutalmazva azért, amit velem tett. Hálával és odaadással. Szeretem.
Kérlelve mozdul felé csípőm, újra és újra, vágyom arra, hogy elsöpörje az élvezet. Az erőm rántja át a határokon. Kötélként telepszik elméjére és bőrére, megsemmisítve a világot.
Nincs többé külön út. Fogom kezét és nem eresztem el. A közös történet létezik csupán. A vérrel, harccal és háborúval írt mese. Mi létezünk.
Tegyük meg! Hozzuk létre a legnagyobb és legerősebb falkát a világon!
Fogd meg a kezem, kérlek...kérlek...kérlek! Fogd meg és ígérj nekem szépeket! Mondd el, hogy bármit hoz az élet, többé már nem leszek egyedül. Suttogd a fülembe, hogy a tiéd vagyok és hozzád tartozom! El fogom hinni neked! Mindent elhiszek, amit mondasz...ölelj magadhoz!
- Szeretlek! - félve, tiltott bűnömként rebegem ajkaira imámat, nem várok feleletet. Csak akarom, hogy tudja, szívébe zárja ezt 9 betűt, a hangom szépségét, mikor elmondtam. Bocsáss meg érte!
Zárd el és vigyázz rá!
Vigyázz rám...


■ ■ Zene ■ ■Nincs múlt és nincs jövő. Csak a kettőnk perce■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Hétf. Május 08, 2017 12:07 pm ➹ Vendég


Zoey && Mathias +18

Lángra lobban bennünk és körülöttünk minden, izzik a levegő, gőzös minden sóhaj. Ingem pillanatok alatt átázik, ahogy magamhoz szorítom vizes testét. Hajából az orromra, az arcomra csöppennek a kövér esőcseppek, de semmi sem érdekel ajkai vonzásán kívül. Elmosódnak a határok, már nem tudom, honnan kezdődik a farkasom, és honnan én - talán a vágyaink eggyé olvadnak ma este. Ezt már nem tudom rákenni. Mindketten vágyunk rá.
Leszaggatom róla a felsőt, letépem a vállairól és hagyom, hogy a földön kössön ki. Kezem már forró bőrén kalandozik, bejárja hasfalát, puhán érintve a melltartó szegélyét megpihen bordái felett. Ajkam követelőző, mégis ígéretekkel teli, újra és újra beleszédülök a csókjaiba.
Az ingről lepattanó gombok kopogva szóródnak szét a padlón, de még csak egy sajnálkozó oldalpillantásra sem méltatom. Belevigyorgok a csókba, megvillantva cinkos, féloldalas mosolyomat, majd hagyom, hogy a választási lehetőség lepattanjon ajkamról. Hagyom, hogy még egyszer utoljára az emberi felem győzzön, a józan ész, az illem. Hagyom, hogy visszaforduljon és elmeneküljön, ha úgy akarja.
Elakad a lélegzetem, döbbenten figyelem, hogyan vetkőzik meztelenre. Ez most más, mint az erdőben. A testét nyaldosó, mohó esőcseppek olyan pontokon gördülnek végig, melyeket önzőn magam akarok érezni. Tökéletes vonalai, hibátlan bőrére tapadó, vizes fürtjei belém fojtanak mindent, és egyetlen néma percig csak állok ott és nézem őt. Magamba szívom a látványt, azt mérlegelve, megérdemlem-e egyáltalán, a lelkét, a testét, aztán közelebb lépve hozzá hagyom, hogy a vágy döntsön helyettem.
Bezárom magunk után az ajtót, mielőtt érinteném. Derekára simítva húzom közelebb magamhoz, halk sóhaj szakad fel belőlem, ahogy megérzem mellkasomnak feszülő kebleit. Kilépek a nadrágomból, odébb rúgom a csempén, de ajkam már az övé után kap, vakon követem a forró vízsugár alá. Már nem csak felmelegíteni akarom; azt szeretném, ha izzana, lángra kapna alattam, ha tűzben égne, ha elemésztené a forróság úgy, mint még soha. Mindkét kezem csípőjén pihen meg, gyengéden vonom a zuhanyrózsa alá, és míg elborít minket a forróság, csókban forrok össze vele. Gyengéden a kabin falának döntöm, hozzápréselve minden egyes érte epekedő porcikámat, hadd érezze bőröm alatt a szunnyadó erőt, melyet az érintése, a jelenléte korbácsol egyre vadabbra. Felmorranok, ahogy csípőmet combja rabságába ejti, önuralmam utolsó pilléreibe kapaszkodva feszülök neki. Szinte már fáj az ágyékomat feszítő vágy, mely robbanna, benne, vele, általa...
Összeakad a tekintetünk és én elveszek a szemeiben. Gyönyörű fodrozódása tükör lelke rezdüléseinek, és élvezem, hogy láttatni enged mindent. Mindent magából. Eligazítom lábát a derekamon, eligazítom magam az ölénél, érezheti a feszítő érzést, hallhatja felhevült szívdobbanásainkat, tapinthatja a szenvedéllyel terhes pillanatot, azt a leheletnyi sóhajt, mely elválaszt minket egymástól. Csípőm nekifeszül és áttöri azt, átszakít mindent, mely kettőnk közé áll, egységgé olvasztja a lelkünket. Innen már nincs visszaút, nincs kérlelés, nincs megbocsátás - az enyém lett, örökké és még azon is túl.
Fenekére marva, gyengéd erőszakkal húzom magamra, mígnem teljesen kitöltöm. Ajkaira csókolom, mennyire tökéletes, mennyire forró, mennyire őrjítő, és még annál is gyönyörűbb... Kitöltöm mindenét, a testét, a lelkét, a gondolatait, majd a pillanatnyi szünet után a zuhanyzókabin falának támasztom, csípőm belekezd az ősi táncba, farkasom elszabadul, vad, féktelen ritmust diktál. Itt már nincs kerülgetés, nincs törékenység, nincs megfontolás, csak egyesülés, kemény, gyors, nyers és szenvedélyes, óvó, mégis darabokra tépő.
Ujjaim a hajába túrnak a tarkójánál, jobbra parancsolom fejét, hogy nyaka bal oldalához férhessek. Lecsókolom a bőrét égető vízcseppeket, nyelvemmel követem keblei közt elvesző cseppjeit. Érdes, meleg tenyerembe simítom a tökéletes gömböket, ujjaim közt masszírozom, morzsolgatom rózsaszín hegyét.
- Én egyetlen lupám... - duruzsolom halkan, ajkaimmal fülcimpáját érintem, finoman harapok a puha bőrbe. Az enyém már, és én is az övé vagyok - az Alfája, a menedéke, bármi leszek, amire szüksége van. Elveszem és birtoklom, meghódítom, megrészegítem, kitöltöm, uralom és mégis felszabadítom - szeretem. Csípőm kemény lökései kérlelhetetlenül szaggatnak minket szét, egyre közelebb sodorva a beteljesüléshez, a mindent elsöprő, elemi robbanáshoz.

mi vagyunk a világ ||







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Hétf. Május 08, 2017 6:25 am ➹ Vendég
Mathias
I hoped she'd never leave me
Please God, You must believe me
I've searched the universe
And found myself
Within her eyes

Egy halk angyali szárnycsapás. Ideje a múltat a hátam mögött hagyni, akármilyen fenevadak is lakoznak a sötétségben, amik olyan mohón nyújtják felém a rothadó ujjukat, hogy magukkal rántsanak az árnyékok közé.
Démonok. A saját bestiáim. A könyörgő zihálásuk a fülemben üvölt. Még ne hagyjam el őket, még ne...A feketeségben utat tör a láng fénye, amit Mathias csal a szívembe. Elpusztítja a kétkedést, a félelmet, az elvesztett reményeket. A szívdobbanásaim ott rezonálnak a testünkben.
Ajkai olyan forrók és puhák. Ne taszíts el! Kérlek, még ne taszíts el. Kellesz, hogy túléljem! Kellesz, hogy elpusztítsak mindent! Táncolj velem a lángok között, érezd hát a melengető, romboló erőt. Perzselődjünk végre a tűz martalékában...mint két főnix, szülessünk újjá egymás karjaiban. Vessük le a láncokat, az összes fojtogató béklyót, ami ideköt minket ehhez, a mocskos valósághoz, ahol nem érte eddig más a lelkemet, mint a kín, a meg nem hallgatott fohászok. Itt vagy velem és nem engedlek! Nem engedem karjaidat, amik magadhoz rántanak.
Forrón, mohón, lüktető ajkaimmal csókolom, vággyal telve, feláldozva mindent, amit csak lehet...előtte...neki. Képtelen lennék visszavonni döntésemet.
Cseresznyeajkaimon elkenődik a rúzs, testem neki feszül, a vágyak tengerének morajlása szétfeszíti elmémet.
Ránt és én nem kell kérnie, nem kell mondania semmit, a csend mindennél többet mond most. A zihálásom, ami betölti a zajos nappalit. A hangfoszlányok eltörpülnek a szívem zakatolásának zenéje mellett és a torkomból előcsalt sóhajok kavalkádjában.
A fal hideg. A gerincem jólesően simul neki, felvéve egyenes alakját. Izmaim megfeszülnek, kezeim kutakodva simítják az inget rajta, bőrét érintik, csípőjébe akaszkodnak, fenekénél rántják hozzám még közelebb. Ölem szemérmetlenül simul hozzá. Elmondva mindent.
Elmondva, hogy mennyire fontos nekem. Hogy nem tudom kitörölni, hogy a választásunk elmoshatatlan...viszont eltép minden határt, a józanságot és a félelmeket. Ő az...Ő teheti meg. Senki más!
Csukott szemekkel ízlelem nyelvét, levegőért kapnék, de túl késő. A karjaiban fulladozok, vágyaim terhe alatt. A bőrömre kúszó, kétségbeesett akarattól. A saját, önző mohóságomtól.
Egy fal...kettő...sötétség és fény.
Arcát simítom, hüvelykujjam alsó ajkára tapad, hogy végighúzzam rajta, elválunk. Túl sok időnek tűnik.
Hallom hangját, de túl messzinek tűnik.
Mozdulataim engedélyéért esedeznek. Beletépek ingjébe, a gombok megadják magukat, nyakláncán, izmain simítok, csókjaim nyakát érik, kulcscsontja alatt kényeztetik.
Hátrálok tőle. Reszketve gombolom ki a nadrágomat, megszabadítva magam minden zavaró textiltől, melltartóm pántja idegesítően zuhan a vállaimról a könyököm irányába, onnan pedig a földre.
Előtte állok. Levegőért kapkodok. Istenem...adj éltető oxigént! Add, hogy tüdőm megteljen vele és ne érezzem a múltam haldoklását!
Remegve, fázva tolom lejjebb rajta nadrágját és az alatta fekvő, mindent takaró anyagot, kérlelem, hogy lépjen ki belőle. A zuhanyt megnyitom. A forróság, a víz párája nekünk csapódik. Húzom, könyörgöm, testem melegségre vágyik...
Úgy simogatom finom bőrét, mintha kincset tartanék a kezeim között. Tán megérti egyszer, hogy a legnagyobb ajándék az életemben...hogy a szívem csak érte dobban ennyire akaratosan. Nem csak lupaként, nőként kérem csókját. A lelkem rezonál az övével.
Csípőjére emelem lábamat, hagyom, hogy döntsön. Az utolsó másodperc...még eltaszíthat.
Neki adom magam. Az ártatlanságomat, a régi énemet, hogy kapkodva formáljunk egy nőt. Egy farkast, egy lupát. Egy szeretőt...
Tekintetét keresem. Mindent el akarok neki mondani egyetlen pillantásommal. Csókommal suttogni a titkokat ajkaira. A döntésemet üvölteni, sikítani, amíg mindenki megérti és elfogadja.
A forró víz, elmossa a bűnöket, hagyja lecsorogni a lefolyóba.
Egyetlen másodperc...alfám, édesem...talán egyszer, egy távoli jövőben Kedvesem!
Gyere...ne fordíts nekem hátat! Vedd el, amire farkasod és férfi éned annyira vágyik! Neked adom.
Ne...ne ígérj semmit! Még ne! Csak legyen egy másodperc, ami kettőnkké! Amit senki nem vehet már el tőlünk!
Reszketve várom, hogy két testből egy születhessen, némán áldozok fel életem oltárán mindent. Hogy miért? Mert tudom...
Tudom, hogy itthon vagyok. Ez az otthonom. A karjai, a pézsmás illata, a parfümje, ahogy az illatmolekulák a bőrömön robbannak szét.
Csókom visszavonhatatlanul kérlel és könyörög.
Válts meg! Hajítsd messzire a glóriámat. Táncolj velem a sötétség határán.
Itt vagyok.
Itt vagy.
Legyünk hát ketten!


■ ■ Zene ■ ■Tollfosztott angyalok vagyunk mind a ketten!■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Hétf. Május 08, 2017 12:11 am ➹ Vendég


Zoey && Mathias

Hosszú nap, túl sok teendő. Fáradtan nyúlok el a kanapén, de megőrjít a nyüzsgés. Sara bömböltetett zenéje sem nyomja el Chris és a legújabb barátnője lármáját - csendre vágyom, békére, ezért egy bögre tejeskávéval kivonulok a teraszra. Elnyúlok a hintaágyban, melyben kölyökként annyit heverésztem - most lelóg a lábam, és ahogy helyezkednék, beverem a fejem a vasba. Csak fekszem és hallgatom az eső kopogását a féltetőn, élvezem a bőrömet cirógató, hűs szellőt. Farkasom képzeleteimben elnyúlik a kövön, az ágy alatt. Ahogy a kávé édes aromája szétolvad a nyelvemen, az egész napos hajtépés értelmét veszti. A falka gondjai, az újoncok, a zavargások, a csontvárosi ügyletek, a saját családom, a kiadó, a magánéletem... Hirtelen minden összeszűkül körülöttem, csak hárman maradunk: a farkasom, én és az eső.
Ezt az idilli pihenést töri meg a kopogás. Nem okoz problémát a ház másik feléről meghallani, először farkasom kapja fel rá a fejét, csak aztán mozdulok én is. Lusta, de sietős léptekkel, mezítláb trappolok át az ajtók hadán, míg el nem érem a bejárati ajtót. Farmerom hanyagul lóg rajtam, félig kibontott övem tartja csak fent csípőcsontomon, míg feltűrt ujjú ingem legtöbb gombja megadta már magát a trehányságomnak, jelentős felületet fedve fel a mellkasomból. Nyakamban vékony bőrláncon farkasfog fityeg, csuklómat karórám díszíti. Hajam kócosságán rövid áttúrással próbálok javítani, mielőtt még ajtót nyitnék.
Az első elnyomta idáig az illatát, csak később érzem meg parfümje édes aromáját, amikor már magam előtt látom. Meglep a jelenléte, valahol mélyen belül azonban számítottam rá - vártam rá. Nem szükséges bármit is kérdeznem tőle, szólásra nyitnom a szám, hiszen látom rajta, hogy döntött. A szemén, a tartásán, a megjelenésén... Ugyanaz a lány áll előttem, mint két héttel ezelőtt, de fejlődött, erősödött, formálódott. Már-már alig ismerek rá, csak ázott illata és gyönyörű, rokonszín szeme sugallja: ő még mindig Zoey. És döntött.
Türelmesen fürkészem, nem szólok semmit továbbra sem, várok inkább, hogy ő lépjen valamit. Arcomon szelíd, kedves mosollyal támasztom a félfát, és csak gyönyörködünk farkasommal a lupámban. Az új családtagban.
Ahogy kezemért nyúl, hideg ujjai csuklóm vékony bőrét érik. Némán szisszenek csak, aztán hagyom, hogy magához húzzon. Kilépek, át a küszöbön, félig a zuhogó esőbe. Az ereszről hulló, kövér cseppek eláztatják hátamat, testemhez simuló, vizes ruhája összetapad az enyémmel. Nem érdekel, semmi sem érdekel már, ahogy ajkunk összeér. Nem érdekel, milyen valóságot hagyok a hátam mögött, miféle titkolt érzéseket - hiszen az az álomvilág, nem pedig ez - ez, ahova Zoey visz, valóságosabb, mint eddig bármi, és nekem ebben a világban kell élnem.
Kezem a derekára siklik, egyetlen mozdulattal közelebb rántom magamhoz, míg szám felfedezi az övét, nyelvem szomjasan táncol az övén. Érzem a hideg esőcseppeket, ahogy végiggördülnek az arcomon, úgyhogy fogom és hátrébb húzom, be az ajtón, melyet vakon becsukok mögötte, hogy aztán nekidönthessem. A tervezettnél kissé hevesebben lököm az ajtónak, testem visszafogott erőszakkal simul az övéhez. Úgy érzem, mondanom kéne valamit ajkaink heves csatározása közepette, de csak egyetlen dolog kavarog a fejemben.
- Üdv itthon! - duruzsolom puha ajkaira, arcán nyugvó kezemmel füle mögé simogatva az útban lévő, vizes tincseket. Az agyam egy pillanatra aktivizálja magát: meg fog fázni, fürdőszoba, törölköző, száraz ruhák, meleg ágy, forró tea most azonnal. Ahogy azonban tekintetem végigsiklik ázott alakján, a vágy elemi erővel söpör végig rajtam, és a következő pillanatban ismét ajkaira tapadok. Kezem arcáról a vállára siklik, majd a karján, az oldalán végigsimítva combjába marok, derekam köré emelve közelebb húzom magamhoz.
Elhúzom az ajtótól, hogy a szemközti falnak tolhassam neki, finoman megremegtetve a körülöttünk lógó fali képeket. Egyik kezemmel a combja alatt fogom, a másikkal már vizes felsőjét bontogatom. Nem időzök vele sokáig az előszobában, ha bízik bennem annyira, hogy belém kapaszkodjon, akkor ölemhez préselve újból felemelem. A fenevad és a férfi harca feléget bennem mindent, szívdobbanásonként változtat a nézőpontomon. Egyszer az ágyamba vinném és darabokra tépném, a következő gondolattal pedig menedéket nyújtanék neki, tiszteletben tartva döntésének, lényének sebezhetőségét, tiszteletben tartva azt, hogy nő, én pedig férfi vagyok.
Megérkezünk a következő falhoz, igyekszem nem túl erősen ütköztetni lapockáit vele. Csak egy reccsenés térít magához: makacs, ázott felsője szakadása türelmetlen ujjaim alatt. Tutira ez volt a kedvenc felsője, fut át a fejemen, mielőtt még a felszabadított bőrfelülethez hajolnék, hogy lecsókoljam bőréről a kósza vízcseppeket.
Ha engedi, a derekánál fogva húzom magammal, ajkam a nyakára, kulcscsontjára, dekoltázsára tapasztva. Vakon kapcsolom fel a villanyt a fürdőszobában. Bánt az éles fény, de segít, hogy eltolhassam magamtól.
- Adok törölközőt és váltóruhát... vegyél egy forró zuhanyt - dörmögöm rekedt hangon, torkom teljesen kiszáradt, nyelvemmel próbálom ajkamat nedvesíteni. Még érzem a csókja ízét. Vékony kötélen táncolok. Hagynám a férfit nyerni, visszafognám a farkasomat, mely azért üvölt, hogy megszerezze, mi az övé, eggyé váljon azzal, akit választott; de elég egyetlen pillantás tőle, hogy átszakítsam gátlásom falát, az összes többi ruhájával együtt...








Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Terasz ➹ Vas. Május 07, 2017 4:06 pm ➹ Vendég
Mathias

Két hét telt el, mióta az erdő peremén álltam Mathiassal, az ölelésébe bújva, a bőrét simítva, a meseszép tekintetét keresve, menekülve az igazi, állatias, borzongató valóság elől. Hittem benne, hogy új esélyt kaphatok az élettől, hogy farkasának választása valami egészen más irányba terel, ezen a furcsa, groteszk úton.
A rémületem azonban hamar átszőtte a lelkemet, szorongatott, nem engedett szárnyalni. Kitépte a tollaimat, elém vetve az összes, véres kis csonkot.
A lupa a szívemben nem adta fel. Pumpálta a testembe az erőt, hajtott, egyre tovább és tovább, amíg csak szusszal bírtam. Bírnom kellett. Elveszve önmagamban és a világban, a kérdések tengerében, a vágyakozásban és a kérlelésben, a hangokká formálódott gondolatok örvényében.
Távol tartottam magam tőlük. Tőle. Nem tudtam szabadulni a pillantásától, amit akkor láttam, mikor a szél a hajunkba kapott, átölelte védtelen párosunkat, a szívünkbe lopva az igazságot, azt a fájdalmas, idegtépő ordítást. Két hete nem láttam őket...Őt...
S most?
A szakadó esőben, bőrig ázva, ujjaim halkan koppannak a bejárati ajtó faragásán. Sötétlő hajfürtjeim, bántón tapadnak arcomba. Mintha épp megsebeznék porcelán bőrömet. Talán így is van. Védtelenül, félve, - szembe nézve a farkasom akaratával- lupájaként állok előtte, ha ajtót nyit.
Reszketve, megadva magam a sorsunknak. A félelemnek, amit eddig választása jelentett. A lehetőségnek, hogy teljesen új életet kezdhessek és végre elfogadhassam életem, talán legszebb ajándékát. Farkaslétemet. A tekergőző bestiát az ereimben. A könyörgő vonyítást.
Lassan emelem rá tekintetemet. Szempilláim alól nézek rá. Ajkaimra csöppen a hajamból a víz. Átfázva, dideregve akad pillantásom az övébe.
- Math... - úgy ejtem ki a nevét, mintha nem szabadna. Tiltott szóként pereg ajkamról, égeti nyelvemet.
Határozottan nyúlok kezéért, vizes ujjaim csuklójára fonódnak, közel rántom magamhoz. Homlokomat zihálva döntöm az Övének, kapkodó lélegzetvételeim bűnösségemről árulkodnak. Peregnek a feszült másodpercek. Szárnyalni akarok. Vele...most!
Hirtelen tapadnak ajkaim szájára, forrón, szemérmetlenül, nem törődve a múlt és jelen kérdéseivel. Nyelvem nyelvét simítja, ha nem húzódik el. Ha nem tolja el törékeny testemet magától, nem lök a zuhogó esőbe.
Villámlik és mennydörög. Leszakad az ég kettőnk fölött. Feketén hull ránk az éjszaka sikolya, az esőcseppek szimfóniája.
Melódia, ami csak a kettőnkké. Nem csak a farkasainké. Az Övé és az enyém és ha engedi, akkor ebben a pillanatban, talán közössé is válhat.
Igen...meg kellett tanulnom szárnyalni, hogy visszatérhessek hozzá, valahol a Napban megégve, a felhők közül zuhanva karjaiba.
- Math! - újra és újra a nevén szólítom. Értenie kell, miért vagyok itt. Látnia kell farkasomat, amint felizzik körülötte az energia. Az elfogadás és az erő aranyfonala.


■ ■ Zene ■ ■megint köszönöm.■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Terasz ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
Terasz
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: