London-i Intézet
Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Silvius Septimus Hildenborough
firkálta:  Sebastian Verlac
Today at 2:11 pm-kor

Boxok
firkálta:  Benedict Ericson
Today at 12:45 pm-kor

Drammen, Norvégia
firkálta:  Arne Rikard Torkel
Today at 12:58 am-kor

Tisztás az erdő mélyén
firkálta:  Seymour Foley
Yesterday at 11:48 pm-kor

Daddy's Lil Monster
firkálta:  Venus Cooper
Yesterday at 11:02 pm-kor

Templom
firkálta:  August A. Littlebury
Yesterday at 9:39 pm-kor

Könyvesbolt
firkálta:  River Luna Villalobos
Yesterday at 8:52 pm-kor

Asztalok
firkálta:  Cerviel
Yesterday at 8:31 pm-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Cerviel, Iviry Wade, Lucifer, Sebastian Verlac

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Lucifer
 
Simon Lewis
 
Cerviel
 
Bonnie Malone
 
Kara Moon
 
Seymour Foley
 
Gabriel Sinclair
 
Alice Whitley
 
Sebastian Verlac
 
Katherine Wright
 

Share| .
London-i Intézet

Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Csüt. Nov. 02, 2017 10:27 pm Sara Ravenscar
Josh & Sara
Hümmögve hunyom le a szemeimet. Hagyom, hogy Josh hatalmas tenyere végigsimítson a fejem tetején, hosszú, szabadon hagyott tincseimen és az arcomon, ami kegyetlenül felforrósodik, ahogy eszembe jut a tegnap éjszaka. Az alsó ajkamba harapva megpróbálom magamba fojtani mindazokat a szavakat, amelyek a ránk nehezedő némaságban szüntelen a torkomat kapargatják, végül mégis legyőz a lelkiismeretemet szorongató késztetés.
Nem hazudhatok a szemébe, neki nem.
- Ez nem ilyen egyszerű - suttogom, és közben távolabb húzódom az unokatestvéremtől, hogy mélyen a szemeibe tudjak nézni. Látni szeretném, ahogy a teste reagál, mert biztosnak kell lennem a reakciójában. Tudnom kell, ha dühös, ha csalódott, ha legszívesebben az arcomba nevetne. - Tegnap este, amikor futni hagytam a mondént, nem azért tettem, mert harc közben elfelejtettem szemmel tartani, hanem mert oldalba szúrtam az egyik rövid tőrömmel. Tudtam, hogy ha a Klávé fülébe jutna, hogy megsebesítettem egy látót, az negatív fényt vetne az egész családunkra.
Veszek egy mély lélegzetet és megölelem az egyik díszpárnát, ezzel takarva a fejem, ami immáron olyan, akár egy paradicsom. Érzem, ahogy a forróság másodpercről másodpercre magába kebelez.
Épp ezért hálás vagyok Joshnak, amikor a részletes beszámolójával eltereli a figyelmem.
Érdekesnek találom, hogy New York az utóbbi időben a démonok közkedvelt játszóterévé változott, és bár tudom, hogy nem kellene, az agyam azon nyomban rápörög a témára. Indokokat keres, valamiféle megoldást, azonban bármennyire is igyekszem, bármennyire is csűröm-csavarom, a válasz mindig ugyanaz marad. A démonok okkal gyülekeznek Valentine körül, Valentine pedig szánt szándékkal legyeskedik a családja közelében. Csak azt nem értem, miért.
- De még ez is jobb, mintha hagynánk, hogy a gonosz bekebelezze a világunkat - suttogom, mintha csupán magamnak beszélnék, mintha magamat győzködném, holott biztos vagyok benne, hogy igazam van. Ahhoz, hogy a rossz győzedelmeskedjen, mindössze azt kell elérnie, hogy a jó ne tegyen semmit.
Josh beletörődő sóhajára felkapom a fejem. Az arca olyan, akár egy maszk; képtelen vagyok belelátni a fejébe, jóllehet egy részem érzi, hogy Valentine is valahogy így nézhetett ki, amikor elhatározta, hogy kiírja az összes Alvilágit (és Árnyvadászt, aki megpróbál az útjába állni). Anya szerint ő sem volt mindig ennyire elvakult, habár tudom, hogy ezt sosem hangoztatná apu közelében. Egyszerűen csak belefáradt abba, hogy nem tudjuk megmenteni a világot. Úgy gondolta, az a kis jó, amit nap mint nap teszünk, sosem lesz elegendő.
Ahogy tudatosul bennem, hogy épp az imént hasonlítottam a mellettem ülő nephilt a jelen egyik legveszedelmesebb gonosztevőjéhez, lesütöm a szemeimet. Képtelen vagyok Joshra nézni.
Amikor feláll és eltávolodik tőlem, kibuggyannak az első könnycseppek, melyeket újabb és újabb langyos csíkok követnek; végighúzódnak az arcomon és kellemes hideggel borogatják egyébként is tűzforró bőrömet.
- Ezt nem gondolhatod komolyan - tiltakozom, és a hátam megfeszül, ahogy megpróbálom a lehető leginkább kihúzni magam. Emelt fővel, mégis ülve nézünk farkasszemet.
Egy nephil számára a család a legfontosabb; már egészen kislány koromban belém plántálták ezeket a szavakat, épp ezért képtelen vagyok szó nélkül hagyni, hogy valaki, aki egykor közelebb állt hozzám, mint bárki a világon, szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy amiben hiszek, az ostobaság.
- Mégis hogyan felejthetném el? - kérdezem szipogva, mielőtt durván ellökném a kezét.
Tudnia kellene, hogy vannak szavak, amik élesebbek bármely harci tőrnél.
Szavak, amiket nem lehet visszavonni.
Mert ha számára tényleg ennyire jelentéktelen a család, mégis mi gátolja meg abban, hogy ellenünk forduljon? Hogy ellenem forduljon? Hogy átadjon a Klávénak, amiért tegnap éjszaka megszegtem a törvényt? Hogy Valentine oldalára állva kiirtson mindenkit, aki az útjába áll?

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

A kör

Kor :
24

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Pént. Okt. 13, 2017 9:35 pm Joshua Ravendark


zene üzenet ©️redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Sara


Számomra mindig is a legtöbbet a család jelentette, a szüleim hibájának ellenére továbbra is a legfontosabbak a számomra, emléküket úgy őrzöm akár egy kincset. Halálukkal valami nagy is odaveszett, ketten maradtunk, a húgom és én, azt hittem soha nem is érezhetem a család összetartó erejének békéjét és védelmét ismét. De amint a kicsi Sara hozzám bújik és mellettem, bennem keresi a vigaszt megindít. Karommal átölelem és közel húzom magamhoz. Kezem lassan, körkörösen simogatja a lány hátát.
-Te is hiányoztál nekem húgi.
Mosolyogva pillantok a lányra. Mindennek ellenére mi egy család vagyunk, egy vérből valóak vagyunk. Talán a szülei megtagadták tőlünk azt, hogy családban nőjünk fel, hogy a megszokott életünk folytassuk, de ennek ellenére benne nem tudtam csalódni, csak egy kislány volt, aki mit sem tehetett. Talán a szüleink taszítottak minket oda, ahová jutottunk, soha nem kedveltek bennünket, mindig mi voltunk az árulók gyermekei, de akkor ezt mi még nem értettük, nem tudtuk. Ahol most vagyunk oda magunk küzdöttük fel magunkat, azt mondják a Lightwood család az, amelyik a hamuból és főnixé változik, de tévednek, a Ravendark család épp ilyen erős.
-Bármekkora kudarcnak is könyveled el, ami történt, nem az, csak egy lecke amit megtanulsz és következőleg mindenképp elkerülöd. Mert ilyen a mi családunk Sara, a hamvainkból és új világot építünk.
Biztatóan végig simítok a haján.
Közben igyekszem elmesélni a nagy városról minden érdemes tudnivalót. Ott élni maga az állandó pörgés, az állandó mozgás és veszély, izgalom. Ott rendet tenni minden napos tevékenység, valamiért a démonok gócpontjává vált és rendszerint jelennek meg mondénokat szállni vagy éppen megölni őket jobbára szórakozásból.
-Kár bizony, afféle erővel már rég nem a sötét oldal állna nyerésre. Mert bár erősek vagyunk és büszke faj, legmélyen mind tudjuk, hogy csak feltartóztatjuk az elkerülhetetlent.
Sóhajtok. A magam részéről pontosan így gondolkodom, ahogy az imént mondtam is. Győzni talán csak akkor fogunk, ha valami isteni csoda történik vagy valakinek elborul az agya és öldöklő rohamot rendez.
-Igazad van, nem minden az, aminek látszik és szüleink hibájáért nem magunknak kell vezekelnünk. De tudom, amit tudok így hát nézd el nekem a bizalmatlanságom a vöröske irányába. - felállok a kanapéról, mert képtelen vagyok tovább egy helyben lenni, főleg nem abba a tiszta tekintetbe nézni. Romlott vagyok, összeálltam egy gyilkossal...mégsem fogom abbahagyni, mert nem tehetem, soha.
-Talán így volt a legjobb, így megtanultuk, hogy a vér nem minden, hogy az árnyvadászok a büszkeségük és becsületük érdekében a saját családjukat is kivetik maguk közül, mint a férges almát. - nézek mélyen a szemeibe.
Meglátom azokat az őszinte, forró könnyeket és meghasad a kővé vált szívem. Odalépek elé és leguggolok, hogy egy magasságba legyünk. - Ne sírj, kérlek, felejtsd el, amit mondtam. Rendben? - letörlök egy könnycseppet mielőtt az ingem áztatná.

shadowhunters frpg














Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Szer. Szept. 20, 2017 1:52 pm Sara Ravenscar
Josh & Sara
Amikor egy életen át arra vagy kárhoztatva, hogy olyasvalamit csinálj, amiben jónak kell lenned, a tökéletes teljesítmény sokkalta inkább elvárás, mintsem érdem. Talán ezért is veszem ennyire a szívemre, hogy az első, önálló küldetésem finoman fogalmazva is félre siklott, hogy akaratomon kívül elveszítettem egy mondént, és szánt szándékkal futni hagytam egy másikat.
Az alsó ajkamba harapva próbálom meg kirekeszteni a fejemben kavargó, önmarcangoló gondolatokat, jóllehet hosszú percekbe telik, mire erőt merítve Josh bátorító monológjából, sikerül leküzdenem a lelkem köré emelt falakat. Úgy bújok hozzá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mintha sohasem távolodtunk volna el egymástól, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna és a szüleim sohasem fordítottak volna hátat neki és az árván maradt kishúgának.
- Annyira hiányoztál - suttogom, az arcom gyengéden az unokatestvérem nyakhajlatába fúrva. Úgy teszek, mintha ezzel elrejtőzhetnék a problémáim elől, és ahogy Josh különös, citrusos illata megcsiklandozza az orrom, egy pillanatra el is hiszem, hogy minden rendben van.
Csöndben hallgatom, ahogyan mesél, egyszer-egyszer egy halk hümmögéssel jelezve, hogy bár úgy tűnik, mintha aludnék, valójában minden szava eljut a tudatomig. Csukott szemmel próbálom meg magam elé képzelni a New York-i Intézetet és magát a várost, amiről egész eddigi életemben csupán elnagyolt vázlatrajzokat láttam. Elmosolyodom, ahogy feldereng előttem ezer és egy ködös emlékkép, amiben az alig tizenhárom éves Jonah fel-alá rohangál a házban az akkori kedvenc hősének legújabb kalandjával. Ha jól emlékszem, egy gimnazista fiúról szólt, aki egy szerencsés véletlennek köszönhetően különleges képességekre tett szert, miután megmarta egy radioaktív ízeltlábú.
Felhúzott lábakkal kényelmesedem el Josh ölében.
- Kár! - mondom panaszosan, és még egy kelletlen sóhaj is elhagyja a szám, ahogy tudatosul bennem, mennyire igazságtalan az élet. - Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha képesek lennénk új jeleket alkotni. Akkor nem csupán a legkivételesebbek élnék meg az időskort.
Veszek egy mély lélegzetet, kettőt, és közben megpróbálom leküzdeni a torkomban képződő, üszkös csomót, ami pillanatok alatt olyan óriásira nő, hogy nem kapok levegőt. Az oxigénhiány csillagokat varázsol a szemeim elé, és hirtelenjében már semmi mást nem látok, csak a vakító fehérséget, amitől felfordul a gyomrom. Akárcsak Josh szüleinek temetésén, ahol minden fehér volt és mű. Piszkosfehér márványpadok, törtfehér virágszirmok, gyémántfehér gyászruhák. Emlékszem, a fejünkre hulló, parányi hópihék röhejesen szürkének tűntek az erőltetett környezett miatt.
- Ne mondd ezt! - kérem, de a hangom elcsuklik, és hosszú másodpercekbe telik, mire sikerül átverekednem magam a könyvtárra boruló, súlyos némaságon. - Ha valakinek, akkor neked tudnod kellene, hogy a szüleink által elkövetett bűnök nem feltétlen épülnek be a DNS-ünkbe. Hisz a szüleiddel ellentétben te sosem lennél képes elárulni a Klávét - érvelek kitartóan. - Alicante lakói hibáztak, amikor nem fogadtak be titeket a haláluk után. Bízniuk kellett volna bennetek. - Elhúzódom Joshtól, finoman, hogy a szemébe tudjak nézni. Azt akarom, hogy tudja, minden egyes szót komolyan gondolok. - Apuéknak is bízniuk kellett volna.
Észre sem veszem, hogy sírok, pedig tagadhatatlan, hogy a kézfejemre hulló, langyos cseppek a szemeimből hullanak alá. Apadatlanul.
- Úgy sajnálom - szipogom, a homlokom Josh felkarjának döntve.
A testem összeroskad a vállaimra nehezedő bűntudat alatt.

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

A kör

Kor :
24

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Kedd Szept. 05, 2017 7:45 pm Joshua Ravendark


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Sara


Nem a világ vége egyetlen egy hiba, nem vagyunk tökéletesek, egyetlen egy mozdulat is lehet hatalmas baj okozója. Mindannyian vétettünk már küldetésen, akármit is állítanak a feljebbvalók, ők sem hibátlanok. Vagy azért nem, mert küzdöttek vagy azért nem, mert terepen sohasem jártak. Én magam is hibáztam eleinte, nem is keveset. Sőt, a legutóbbi küldetésemen az egyik falánk démon felhasította a karomat, a fájdalom elviselhetetlen volt a savas mérgétől, majdnem odaveszett az egyik társam miközben bajlódtam. Ez pedig néhány hete volt csupán, nem évekkel ezelőtt. Túlságosan is szigorúan veszik itt a dolgokat. Begyöpösödött banda.
-Ugyan, nem került elő, nagy ügy, számtalan módon eltusolható a dolog, saját magával elfogja hitetni, hogy képzelődött, bedrogozták vagy hasonlók. Egy fecske nem csinál nyarat, nem okoz majd káoszt, hidd el nekem. - biztatóan rámosolygok. Még mindig az az apró kislány él bennem. Sajnos nem volt szerencsénk együtt felnőni, az emlékek pedig csak a régi időkből vannak. Hihetetlen, hogy küldetésekre jár, démonokra vadászik, az a kislány, akinek a legnagyobb kincse egy plüssmackó volt kiskorában. Akárcsak a húgomat, Őt is féltem. Nem jó világ jár most az árnyvadászokra, biztonságosabb lenne mindkettejüknek a fővárosunk.
-Oh, hát ha a mocskot, a sötét dolgokat nem említjük nem is olyan rossz hely, meg lehet szokni, ott nőttem fel, ismerem, mint a tenyeremet. - minden gyermekkori emlékem odaköt a szüleim halála után. Nem utálom a várost, sem az Intézetet ahol felnőttünk. ez az életünk részévé vált, és mozgalmas hely, tele minden veszéllyel, izgalommal, mindennel, ami engem éltet. Tökéletes hely. Bár a testvéremnek teljesen mást ajánlanék, ha a döntés az én kezemben volna, de tudjuk, ez nem így van.
Elveszek a nosztalgia hullámban és kérdése először el sem jut hozzám, majd meghökkenve fordulok felé. Nos erről van mit mesélni. Érdekes ez a Fairchild lány, bár közelebbről nem ismerem, nem harcoltunk együtt, de tudom milyen és mire képes. Ezt nehéz volna titokban tartania.
-Nos ez valóban nem mende-monda, tényleg tud új rúnákat alkotni, amire senki más nem képes. Szerintem ha megpróbálnánk mi nem tudnánk aktiválni a rúnáit. Ez afféle angyali képesség. - rázom meg a fejem. Lényegesen könnyebb dolgunk volna saját portállal, nem kellene boszorkánymesterekre hagyatkoznunk. És az az erő amit képvisel, mindannyiunknak jól jönne.
-Bár, ha engem kérdezek, azért nem szavaznék túl nagy bizalmat a lánynak, mégis csak Morgenstern.

shadowhunters frpg














Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Szomb. Szept. 02, 2017 1:19 am Sara Ravenscar
Josh & Sara
Mosolygok, miközben Josh arcát figyelem, és a boldogság virágot bont a mellkasomban, ahogy kacajának mély, mégis megnyugtató tónusa elér a füleimhez. Különös, hogy az előttem álló, fiatal férfi jelenléte mennyire könnyedén a helyére simítja minden egyes, felborzolt idegszálam, holott pillanatokkal korábban még másra sem tudtam gondolni, csak a Valentine által kreált fenyegetésre. A veszélyre, ami New York utcáin folyton folyvást a szeretteim nyomában jár és a nyakukba liheg, akár egy kegyelmet nem ismerő hóhér, aki vakon lengeti éles bárdját, ártatlan áldozatok ezreit szedve az úton. Bárcsak megvédhetném őket!
Remegve lépem át a könyvtár küszöbét, és a gondolataim még akkor is el-elkalandoznak, amikor egy teátrális mozdulattal az elnyűtt kanapéra vetem magam.
- Nem - suttogom szemlesütve, zavaromban egy kósza tincset seperve a jobb fülem mögé. Habár Josh minden szava elixírként cseppen a szívemre, egy részem még mindig aggódik a baljós következmények miatt. Mert mi van akkor, ha az Intézet igazgatója soha többé nem bízik meg bennem? Ha jelentést tesz rólam a Tanácsnak? A szüleimnek majd szégyenkezniük kell miattam, és talán már soha többé nem sétálhatnak végig a fővároson anélkül, hogy összesúgnának a hátuk mögött. Már a puszta gondolat elég ahhoz, hogy összeszoruljon a szívem, és az ajkaim többször is elnyílnak, mielőtt megtalálnám a megfelelő szavakat. A szavakat, amiktől nem tűnök totálisan szánalmasnak. - Jelenleg abban reménykedem, hogy felébredve álomnak hitte az egészet, vagy hozzád hasonlóan nem szeretne elmegyógyintézetbe kerülni.
Nehezen, de sikerül kikényszerítenem magamból egy halovány mosolyt, miközben egy határozott mozdulattal oldalra biccentem a fejem. Úgy teszek, mintha pusztán attól, hogy nagyon szeretném, a fülemen át a kanapéra hullhatnának az előző estéről megmaradt emlékeim. Bárcsak mindent elfelejthetnék!
Ahogy Josh helyet foglal mellettem a kanapén, leküzdöm magamban a gyerekes késztetést, hogy a vállára döntsem a fejem, és helyette inkább magamhoz ölelem az egyik díszpárnát.
- És… - kezdeném, de az utolsó pillanatban a torkomra ég a vallomás. Hiába győzködöm magam arról, hogy csupán azért titkolózom a családom előtt, mert a Klávé törvényei szerint egy éven át nem küldhetek nekik levelet, rá kell jönnöm, hogy akkor sem mondanék el semmit, ha egy karnyújtásnyira lennének tőlem. Nem azért hallgatom el az igazságot, mert őket védem, hanem mert csupán addig titok egy titok, amíg egyetlen ember őrzi. Keserűen nyelem le a nyelvem hegyére tapadt folytatást, hogy aztán egy gyönyörű hamisítvány kerüljön a helyére. - Milyen New York? - kérdezem, erőltetett izgatottsággal a hangomban. Azt kívánom, bárcsak jobban bánnék a szavakkal, bárcsak elhinné, hogy minden rendben. Bárcsak ne kérdezne rá, hogy mi zaklat fel ennyire.
Bárcsak rákérdezne!
Amikor Josh húga betöltötte a hetet, egy óriási tortával ünnepeltük a születésnapját. Az egész rokonság összegyűlt, legalábbis az édesanyám által őrzött fényképeken egy kisebb hadsereg zsúfolódott össze a nappalinkban. Emlékszem, hogy mennyire irigykedtem Evelynre, amikor megkapta az első, démonokról szóló könyvét, mert ő már elég nagy volt ehhez. Emlékszem, mennyire mérges voltam a világra. Hisztiztem, sírtam, hogy nekem is kell, ezért a bátyám jobb ötlet híján kihúzott a szobából és felcsalt a padlásra, hogy rémtörténetekkel szórakoztasson.
Két héttel később véletlenül tönkretettem Evy ajándékát. Senkinek sem mertem elmondani, pedig baleset volt, akárcsak a tegnap este. A mai napig nem értem az okát, de végül senki sem kérdezett rá, miért viselkedtem annyira furcsán, valahányszor meglátogattuk apu féltestvérének családját, én pedig metaforikus lakatot tettem az ajkaimra.
Akkor jöttem rá, hogy a hazugságok sosem a szeretteinket védik, ők ugyanis mindenképp mellettünk maradnának. A hazugságok önzőek és a gyávaság szüli valamennyit.
Nem azért nem mondtam el, hogy az én hibámból áztak szét a lapok, mert nem akartam, hogy Evelyn feleslegesen idegeskedjen. Azért tettem, mert féltem, hogy megutál.
- Igaz, hogy Valentine lánya képes új  rúnákat alkotni? - kérdezem végül, a térdeimet az állam vonaláig húzva. Vicces, de ez a téma valójában is érdekel, a hangom mégis fakó, szinte meg sem hallani. Olyan, mintha egy tó fenekéről ordibálnék. A tüdőmet végigperzseli a víz. - Ha megpróbálnád lerajzolni az egyik általa készített jelet, akkor is működne?
Egyszer tönkretettem egy könyvet. A bűntudat hónapokig marcangolt. Öt éves voltam. Mire összegyűjtöttem a kellő bátorságot ahhoz, hogy bevalljam, mit tettem, az unokatestvéreimet New Yorkba száműzték. Több mint tíz évig egy szót sem szóltunk egymáshoz.
Még most is bánom, hogy nem mondtam el az igazat.

hmm, a végére kicsit elszabadultak a gondolatok, bocsi   Embarassed   





A hozzászólást Sara Ravenscar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 06, 2017 1:28 am-kor.






rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

A kör

Kor :
24

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Vas. Aug. 13, 2017 1:36 pm Joshua Ravendark


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Sara


Rengeteg mindenre emlékszem kölyökkoromból, de valahogy rengeteg szüleimmel kapcsolatos emlékem megfakult. Pár éve még emlékeztem arra mikor melyikük mondott valamit egy-egy alkalommal, de mára már sem azt nem tudom felidézni, hogy ki mondta, de azt sem, hogy mit. Bosszantó, de ez ellen nem lehet mit tenni. Viszont érdekes mód Sara-val kapcsolatban rengeteg minden megmaradt, talán gyermeki elmém ezeket jobban elraktározta akkoriban, mint azokat, amik a szüleimmel kapcsolatosak.
Ezért is emlékszem a nagy képregényes korszakokra nálam és sara bátyánál. Megmaradt egy csomó őrületes tervünk, gyermeki fantáziánk. Mind akartunk valami hatalmasat elérni ha felnövünk. Hát a magam részéről ez nem sikerült. A nagy világmegváltó terveink buta gyermekkori gondolatok voltak csupán.
-Biztosan, amint szólok neki, hogy találkoztunk még ide is költözik. - nevetem el magam.
A húgom remek harcos, félelmet nem ismerő, reálisan gondolkodik és kiváló kardforgató, akárcsak én. Azonban féltem, nem is kisebb ok miatt, mint Valentine. Bár a vele köttetett kapcsolatom elvileg biztosítja a húgom biztonságát ez bármikor megfordulhat. Jobb volna neki Alicantéban. Ott biztonságban lehetne a Kör tagjai elől, de a Klávé nem engedélyezte az áthelyeztetését, mert Ők ezt nem látják jónak. Ők azonban mint távol vannak a veszély legkisebb behatásától is.
Elindulunk a könyvtár felé. Közben néhány szempár megpihen rajtam.
Az otthoni intézetben már nem néznek rám úgy, mint árulók kölykére. Képzelem mit szólnának ahhoz, ha tudnák, hogy történetesen a szüleim nyomdokába léptem? Erre azért elmosolyodom kissé.
Belépünk a könyvtárba ami szerencsére elég üres és csendes, nyugodt helyszín egy rég nem látott rokonnal való beszélgetésre.
-Hát ez szerintem nem akkora vétség, hogy rögtön eltiltsanak. Bárkivel megeshet. Végül előkerült a mondén? - érdeklődöm. Szerintem a Klávé a kis dolgokat túl bünteti míg az igazán fontos dolgokkal nem foglalkozik. Nem hiába ártana már egy fiatalabb generációs váltás a tanácsban.
-Legközelebb majd maximum jobban figyelsz, de nem ettől fog összedőlni a világ. - nevetek. -Az első küldetésemen meglátott egy mondén és azt hitte agybeteg vagyok, minden áron beakart vitetni az elmegyógyintézetbe, úgy menekítettek ki az árnyvadászok. - mesélem el a "kedvenc" sztorimat, hogy jobban érezze magát.

shadowhunters frpg














Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Vas. Júl. 30, 2017 10:22 pm Sara Ravenscar
Josh & Sara
A képregényes metaforára egy visszafogott bólintással reagálok, jóllehet képtelen lennék megmondani, hogy a szóban forgó karakterek melyik alternatív univerzumból származnak, milyen képességekkel rendelkeznek, és melyik jelképezi az utcán szaladgáló démonokat vagy Jonah-t. Az első és egyetlen példány, amibe valaha beleolvastam, egy Purgatórium nevezetű szigeten ragadt milliomosról szólt, aki öt évnyi szenvedést követően visszatért az otthonába, egy furcsa és korrupt városba, amit Starling citynek hívtak. Bár a képek egyenesen lenyűgöztek, a cselekmény nem kötött le annyira, hogy a második részt is elkérjem a testvéremtől.
Mióta csak az eszemet tudom, Alicante az otthonom. A fővárosban születtem, ott tanultam meg járni, ott kaptam meg az első rúnámat, ott kezdtem el az Akadémiát. A legtöbb Árnyvadásszal ellentétben sosem vonzott a mondénok világa, az Intézetek közössége vagy a mitikus legendák, amiket az Alvilágiakról regélnek. Én mindig is a Tanács tagja akartam lenni, közel a családomhoz, az igazságot képviselve. A következő Inkvizítor.
Bár a jelenlegi Inkvizítort kevesen kedvelik, a véleménye épp olyan döntő jelentőségű, mint a Klávé bármely másik tagjáé. Ha átvehetném a posztját, felszólalhatnék a szétszakadt családokért, az árván maradt gyerekekért, és akkor soha többé nem száműznének senkit egy idegen Intézetbe, ahogy azt az unokatestvéreimmel is tették.
- Remélem, hogy ennek ellenére vele is lesz esélyem találkozni - válaszolom, és közben megpróbálom visszanyelni az aggodalmat, ami így a mellkasomra nehezedik. A legtöbb kirendelt igazgató hajlamos megfeledkezni a fenyegetésről, amit Valentine Morgenstern és a Kör jelentenek, hisz a veszély messze jár, az ellenség figyelme pedig kizárólag a new yorki Intézetre összpontosul. Azonban most, hogy Josh felhívja a figyelmem a tényre, hogy a húgával együtt mindketten a hurrikán szemében élnek, szabályosan kiráz a hideg.
Mert mi van akkor, ha épp ők lesznek a küszöbön álló polgárháború következő áldozatai?
- Akkor a könyvtár - felelem két bólintás között, a tenyereimet lazán egymásnak csapva. Ezzel próbálom leplezni a csalódottságot, ami virágot bont a mellkasomban. Persze, egy részem megérti, miért dönt a semlegesebb, az érzelmileg biztonságosabb helyszín mellett, amit nem utolsó sorban én ajánlottam fel neki. Nem az ő hibája, hogy több mint egy évtizede egy szót sem beszéltünk, nem az ő családja fordított hátat a miénknek.
Ám a gyermeki énem, az apró Sara, aki minden fényképen odaadóan csüngött az alig tíz éves Josh karjain, reméli, hogy valójában ezzel is csupán engem véd. Talán azt hiszi, hogy azért ajánlottam fel a könyvtárat, mert számomra túl gyors a tempó, hogy számomra túl nehéz a viszontlátás.
A csönd ránehezedik a testünkre, beborít minket és elszívja az utolsó csepp levegőt. Nem tudom, hogyan kezdjek neki, hogyan meséljem el igazat anélkül, hogy az őszinteségem bajba sodorná.
Ezért semmit sem mondok, amíg az ujjaim le nem nyomják a könyvtár ajtajának ezüstösen csillogó kilincsét.
A padlótól falig bézs helyiség háromszor akkora, mint a szobám, és saját, beépített emelete van, amitől az egész egy kalózhajó fedélzetének benyomását kelti. Ez a kedvenc termem az egész Intézetben, mert még a tükrökkel és céltáblákkal telepakolt edzőteremnél is csodálatosabb. Az évszázadok titkait rejtő megsárgult pergamenek és a frissen nyomott könyvek ugyanis azt az érzést kölcsönzik a polcok között sétáló nephileknek, hogy nincs olyan kérdés, amit a lapokra vésett szavak ne tudnának megválaszolni.
- Elvesztettem egy mondént, még mielőtt egy boszorkánymester kitörölhette volna az emlékeit a démontámadásról - hadarom végül egyetlen levegővétellel, és szórakozottan a levegőbe emelem az egyik kezem, ahogy drámaian levetem magam a helyiség közepére húzott, szürkésbarna kanapéra.

sok-sok szeretettel!   Sajnálom, hogy ennyire összecsaptam   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

A kör

Kor :
24

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Szomb. Júl. 29, 2017 12:45 pm Joshua Ravendark


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Sara


Gyermekkorunkban, én és a húgom össze voltunk nőve Sara-val és a bátyával. Fura így visszagondolni, hogy mennyire megváltozott minden és nem csupán az, hogy felnőttünk, egyszerűen mintha két világba szakadtunk volna. Az árnyvadászok számára a család és a törvény az első, már egyiket sem követem teljes elkötelezettséggel. A családom védem, de nem szentelem mindenem neki, a törvény pedig, majd akkor térek az útjára, ha azok is betartják azt, akik velünk beakarják tartatni.
-Oh, valóban? Tehát rója a várost és védelmez, mint Robin és Batman? - utalok itt a képregényekre mosolyogva. Bármiféle képregényről is volt szó szinte azonnal megszerezte amint megjelent. Hatalmas gyűjteménye volt és még emlékszem, nekem a kedvenceim a szuperhősösek voltak, kicsit úgy éreztem mindig, hogy az árnyvadász lét ezzel egyenlő. Csak még inkább harcos akartam lenni.
-Az ilyesmi megesik. Elsőként engem is beosztottak egy olyan csapathoz, ami az Intézeten kívül tevékenykedett, hónapokig alig láttam a húgomat. Ne aggódj, hamarosan biztos találkoztok. Remélem nekem is módomban áll találkozni vele, kíváncsi lennék mi lett az unokatestvéremből. - mosolygok.
Árnyvadászok vagyunk mind, a veszteségek mindennaposak, de a találkozások olykor elhúzódnak nagyon hosszú ideig. Első számunka a küldetés, és utána jöhet csak az az idő, amit magunkra, vagy szeretteinkre fordíthatunk.
Megpróbálom megnyugtatni a szüleivel kapcsolatban. Idris nem olyan veszélyes hely, igaz nem veszélytelen tekintve az ott élő vérfarkas falkát, azonban a démon arra a város falain kívül sem számottevően sok.
-Oh igen, bár jobban örülnék neki, ha Alicante-ban lenne, azonban a Klávé nem engedélyezte az áthelyeztetését. Szükségük van mindenkire, aki mozgósítható, a Kör és Valentine miatt.
Magam is meglepődöm milyen gördülékenyen csúszik ki Valentine és csatlósai neve, mintha éppen nem tartoznék én magam is közéjük. De a hazugság, az a védőbástya, ami eddig megvédett a lebukástól. Nem mellesleg minél kevesebbet tud Sara, annál biztonságosabb ez a számára.
-A könyvtár tökéletesen megfelel. - felelem egy biztató mosoly kíséretében. Elég sokat mosolygok, ami számomra is meglepő.
az előbbi kis rosszalló tekintet az Intézet vezető felől nem tetszik. Ugyan mi oka volna így tekintenie egy fiatal árnyvadászra?
Meglep amiket mond és egy pillanatra meg is hökkenek.
-Eltiltottak a bevetéstől egy teljes hétre? Mit műveltél te lány? - felnevetek. A Klávé hajlamos ostoba döntéseket hozni egy apró baki miatt is. Nem rovom meg Sara-t, mert a helyzet komikus. Inkább kíváncsisággal fordulok felé és remélem elmeséli mi történt.

shadowhunters frpg














Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Pént. Júl. 28, 2017 4:07 am Sara Ravenscar
Josh & Sara
Sosem fogom elfelejteni, mennyire dühös voltam a világra, amikor Jonah maga mögött hagyta Idrist, ahogy arra is örökké emlékezni fogok, mennyire szörnyen néztem ki, amikor átverekedve magam az összegyűlteken, a karjaiba ugrottam, ezzel kis híján mindkettőnket átlökve a háttérben izzó, királykék portálon. Ha tekintettel ölni lehetne, a szüleim aznap mindkét gyermeküktől könnyes búcsút vettek volna. És bevallom, valóban az én hibám volt, hogy kis híján lekéstem a búcsúztatót. Elnéztem az időt. Túlbecsültem a gyorsaságom. Figyelmen kívül hagytam, hogy rajtam kívül mások is léteznek, akik tőlem függetlenül megnyújthatják a várakozással töltött perceket.
Azt akartam, hogy sose felejtsen el, hogy még ha nem is beszélhetünk, mindennap gondoljon rám, és ennek érdekében hajlandó voltam elcserélni a legbecsesebb íjamat a világ legbénább képregényének első kiadására. Fogalmam sincs, a legjobb barátnőm öccse hogyan bukkant rá az eredeti, dedikált példányra, de amint a fülembe jutott a híre, képtelen voltam leküzdeni a fejemben ordítozó hangocskát.
- Már egy éve, hogy befejezte a kiképzését - válaszolom, ahogy Josh férfias kacaja és ártatlan kérdése visszarángat az Intézetbe. Idejét sem tudom már, mikor beszélhettem utoljára a bátyámról, tekintettel a szüleim elutasító viselkedésére, valahányszor valaki kiejtette a száján Jonah nevét. Mintha pusztán azzal, hogy beszélünk róla, aláírhattuk volna a halálos ítéletét. Még a kedvenc, közös fényképünket is az éjjeliszekrényem legfelső fiókjába kellett rejtenem anyu babonás ujjai elől. - A Klávé a busani Intézetbe küldte, a búcsúztatója óta pedig semmit sem hallottam felőle. Elkerültük egymást.
Két hét. Ennyi ideig kellett volna a fővárosban maradnom ahhoz, hogy megtartsam a neki tett ígéretet, de a világ változik, a helyzetek változnak, egyedül a Klávé szava szent. Ők pedig azonnali hatállyal a londoni Intézetbe küldtek, amint Mr. Heartridge a tudtukra adta, hogy sikerült a padlóra küldenem az utolsó vizsgán. Ahogy a legjobb barátnőm magához ölelte izzadságtól nedves testem, nem tudtam eldönteni boldog vagyok-e vagy inkább csalódott.  
Josh óriási tenyere képletes súly a vállaimon. Valójában fel sem fogom, hogy hozzám ér, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megnyugtasson. Csupán a bátorító mosolyra görbülő ajkai láttán jut el a tudatomig, hogy hozzám beszél, hogy róluk beszél, miközben megpróbálja elhitetni velem, hogy minden a lehető legnagyobb rendben. Ha nem így lenne, arról tudnék.
- Rendben - bólintok, és még egy halvány mosolyt is megeresztek, ahogy a körülöttünk álló tömeg lassacskán feloszlik. Az igazgató jelenléte nélkül semmi sincs, ami a helyiséghez láncolná őket, ráadásul a legtöbben csupán egy fél órája tértek vissza az Intézet falai közé. Bizonyára alig várják, hogy kipihenhessék a hajnali őrjáratot. - A húgod is a városban van?
Miután Joshék elhagyták a fővárost, nem tudtam mit kezdeni a hiányukkal. Nem értettem, miért nem maradhatnak nálunk, hogy miért ragaszkodik hozzá mindenki, hogy New Yorkba költözzenek, amikor a szobám elég nagy lett volna hármunknak is, nem is beszélve Jonah kétszemélyes ágyáról, amin akkor még háromszor is át tudtam fordulni anélkül, hogy leestem volna a földre. Csak évekkel később, amikor már elég nagy lettem hozzá, jöttem rá, hogy a szüleik miatt nem fogadta be őket senki sem Alicantéban.
- Okés. Esetleg mehetünk a szobámba is, ha gondolod - mondom, de aztán eszembe jut, hogy talán túl gyorsnak találhatja a tempót, így diplomatikusan egy kevésbé személyes kibúvót ajánlok a számára. - Vagy legyen a könyvtár?
Egy aprócska lépés előre ugyanis még mindig jobb, mint egy óriási hátrafelé.
A tekintetem gyanúsan méregeti a szobában maradó nephileket, és ha más nem is, ez mindenképp alátámasztja az elképzelésemet arról, mekkora hiba volt elhallgatnom Nate magánakcióját az Intézet igazgatója elől. Csak egy bűnös fél attól, hogy fény derül az igazságra.
- Őszintén? Fura. Idrisben nem esik ennyit - viccelődöm, de még én magam is érzem, mennyire gyenge a kacaj, ami elhagyja a szám, és ezen Josh kétkedő tekintete sem segít. A szemöldöke a homloka közepéről figyel, éhes keselyű módjára várva a szekrényben rejtegetett hullára.
Hangosan nyelek, miközben zavartan elindulok az emelet irányába. Csupán akkor folytatom, amikor megérzem Josh testének kellemes melegét szorosan az oldalamnál.
- Jól… mondhatni - nyögöm, mint egy csínytevésen kapott kisgyerek, akinek elég a szüleire néznie, hogy rájöjjön, a büntetése rosszabb lesz, mint bármely addigi szobafogság. - Nem megy olyan simán, mint szeretném, de biztos vagyok benne, hogy az elején mindenki elkövet pár hibát - habogom, zavaromban egy vékony tinccsel játszadozva. A tenyerem annyira izzad, hogy a hajam másodpercek alatt nedvessé válik. - Mármint, kizárt, hogy én legyek az egyetlen, akit már egyből az első egyéni bevetése után eltiltanak egy teljes hétre. Ugye?

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

A kör

Kor :
24

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Csüt. Júl. 27, 2017 1:35 pm Joshua Ravendark


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Sara


Tíz évesen elkerültem Idrisből, hogy a New York-i Intézetben folytassam a kiképzésem és kaphassam meg az első rúnámat. A szüleim ennek már nem voltak tanúi, hiszen meghaltak. Egyetlen rokonom maradt, a húgom. Nem számíthattam a nagybátyánkra, ahogy unokatestvéreim szüleire sem. Magunkra maradtunk. Igen, ez valamit megváltoztatott bennem, főleg azután, hogy kiderült számomra a szüleink nem voltak olyan makulátlanok, mint azt hittem. Én meg átálltam a Kör oldalára, hogy védhessem a húgomat és bosszút állhassak a Klávén. Egyáltalán nem maradt bennem semmi a régi Josh-ból, talán csak annyi, hogy az emlékeim nem fakultak meg, és még mindig emlékszem arra a kislányra, akinek elől hiányzott két tejfoga és megszállottan rajongott értem, igen, ez volt az unokahúgom Sara, akit úgy védelmeztem, mintha a saját húgom lett volna. Azt az elvet követtem, hogy csak is én cukkolhatom, mert az én rokonom.
-Akkor megnyugodtam, bár vásott kölyök voltam, tisztán emlékszem. - és ezúttal én is elnevetem magam.
Ilyenkor látszik mennyit számít az idő, eltelt jó pár év és most ismét szemben állunk, mintha ezer éve lett volna, hogy gyerekek voltunk, hogy arról álmodoztunk, hogy olyan nagy harcosok leszünk, mint a szüleink. Fogadásokat kötöttünk arra vonatkozóan, hogy az első küldetésünk során majd hány démont ejtünk el, vagy éppen hány alvilágival végzünk. Igen, buta és gyermeteg kis lelkünk volt, de ilyenek a gyerekek, mindent egyszerűnek vesznek, az élet olyan nekik, mint egy egyszerű nap, ahol felébrednek majd este aludni térnek.
Hallom a rosszallást az intézményvezető hangjában és összeráncolom a homlokomat. Elkezd érdekelni ugyan mi történhetett. London nem az én terepem, New York-ban érzem otthon magam, hazai terepen. A londoni hírek oda csak akkor jutnak el, ha komoly probléma áll fenn.
-Áhh, igen, emlékszem, arra is mennyit könyörögtem neki, hogy had olvassak el párat én is, de annyira védelmezte őket, hogy muszáj volt olykor ellopkodnom párat. - kacagok fel az emlék nyomán. Valóban, Jonah-ról is rég hallottam. - Ő hogy van? - kérdezem és remélem Ő is rendben van. Árnyvadászoknál a halál olyan mindennapos dolog, elveszítünk mindenkit magunk körül. A tisztességes megöregedés nem tartozik a repertoárunkba. Egy árnyvadász fiatalon hal meg, akinek pedig megadatik a luxus, hogy megöregedjen, általában sosem harcolt terepen.
-Valóban. Itt távol vagyunk a szeretteinktől. Azért remélem minden rendben velük. - motyogom zavartan. Ők olyanok voltak nekem, mint második szülők. Igaz, minden szigorúbban vettek, de sosem voltak velünk ellenségesek, még akkor sem, ha az Ő szabályaik ellen tettünk csíntevésből.
-Bizonyára jól vannak, ne aggódj. - nyugtatom meg és a vállára teszem az egyik kezem, lágyan megszorítom és elmosolyodom. Egy levél mindent megváltoztat, egy átkozott levél összetörhet belülről, de kívülről ugyanannak kell maradnod, harcosnak.
-Persze menjünk, jó lenne egy keveset beszélgetni és nem tagadom, valóban fárasztó volt az út, bár portálon érkeztem, sosem szerettem. - mosolygok. Azt mondják meg lehet szokni a portálon való utazást, ez igaz, megszoktam, de ettől nem kevésbé hozza rám a rosszullétet.
-És milyen itt Londonban? Hogy megy a terepen való munka? - kérdezem vidáman. Még emlékszem a bevetéseimre az elején. Annyira adrenalin költözött belém, hogy szinte lehetetlen volt lenyugtatni. Minden percben az utcákat akartam járni, pedig alig voltam tizenkettő. Után persze idővel csillapodott bennem a nyughatatlanság, de az izgalom sohasem. A mai napig imádok harcolni, ez a véremben van.

shadowhunters frpg














Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Hétf. Júl. 17, 2017 7:16 pm Sara Ravenscar
Josh & Sara
Minden Árnyvadász gyermek tizenkét évesen kezdi el az Akadémiát, ahol aztán megtanítják neki, hogyan zúzza porrá az ellenségeit; kegyelmet nem ismerve, hezitálás nélkül, pillanatok alatt. Azonban mire elérik a bűvös korhatárt, a legtöbb újonc már kiforrott személyiséggel lépi át az Intézmény küszöbét. Olyan viselkedésformákkal, amiket a közvetlen környezetének köszönhetően sajátított el és tett magáévá. A család tehát épp olyan erős jellemformáló, mint a vérrel és verejtékkel elsajátított ütéskombinációk. Az elvesztésük gyengévé tesz és örök változást hoz.
Ravenscarként legalábbis ez az, amit belém plántáltak az évek. “Mi mind egy óriási család részei vagyunk, aminek elkötelezett tagjai bármelyik pillanatban képesek lennének az életüket áldozni egymásért, ellentétben a mondénokkal, akik a saját fajukat pusztítva próbálnak menekülni az élet teremtette szörnyűségek elől.”
Josh őszinte mosolya láttán önkénytelenül is eszembe jutnak édesapám szavai, és még sosem kívántam ennyire, hogy tévedjen. Mégis miért kellene valakinek törvényszerűen megváltoznia azért, mert veszteségek érték? Miért ne lehetne még mindig az a kisfiú, aki épp úgy vigyázott rám, mint a saját kishúgára?
- Ne aggódj, semmi olyat nem hallottam, ami rád nézve negatív lenne - válaszolom boldogan, és magam is meglepődöm, mennyire könnyen elnevetem magam. A tény, hogy a szüleimről beszélhetek, pillanatok alatt elűzi a keserűséget, amit a mellettem álló Árnyvadász beszámolóját követő, elismerő hümmögés kelt életre. Előző éjszaka két nagyobb démont is sikerült leszerelnie, miközben megmentett egy csapat középiskolást.
Az alsó ajkamba harapva fordulok vissza az Intézet igazgatója felé, szemlesütve és a szégyentől kissé kipirulva, de ő mintha észre sem venné. Egy utolsó, mélyenszántó gondolattal zárja a megbeszélést. Szúrós tekintete lyukat éget a mellkasomba.
Pazar!
Veszek egy mély lélegzetet és egy pillanatra behunyom a szemeimet mielőtt ismételten szembenéznék az unokabátyámmal. A mosolyom őszinte, valamiért mégis megremegnek az ajkaim.
- Nálunk mindenki törpe védelmezőként emleget. Tudod, mint azokat a képregényhősöket, akikért Jonah már akkor is annyira odavolt - mondom, mintha az előző kis közjáték meg sem történt volna, és csak remélni tudom, hogy nem haragszik, amiért egy pillanatra hátat fordítottam neki.
Még mindig ott visszhangzanak a fejemben édesanyám utolsó szavai. A törvény szigorú, de a törvény az törvény. Nincsenek kiskapuk. Épp ezért hálás vagyok, amiért az igazgató távozásával véget ér a gyülekező, és amiért nem hívat az irodájába, hogy leordítsa a fejem, hisz akkor követnem kellene, tekintet nélkül arra, hogy egy rég nem látott rokonom alig egy karnyújtásnyira tőlem, fürkészve bámul, arra várva, hogy ismételten megszólaljak.
- Jól. Legalábbis azt hiszem - felelem, gyorsan helyesbítve, hiszen ha őszinte akarok lenni, valójában fogalmam sincs, hogy vannak a szüleim. Hogy hol vannak a szüleim. Egy veszélyes bevetésen az életükért küzdve? Otthon, a könyvtárban található könyveket bújva? A gyermekeiket hiányolva? Szerelmesen, kiélvezve a kettesben töltött perceket? - Mióta itt vagyok, nem hallottam felőlük, de ez általában így van, nem? - kérdezem, és bár nem várok választ, a hangom kétségbeesett, mintha egy részem valamiféle megnyugtatásra vágyna. - Addig jó, amíg nem küldenek levelet.
Addig jó, amíg a londoni Intézet vezetője nem nyújtja át a vékony pergament, ami a halálukat hirdeti.
Érzem, hogy az arcom fellángol, mintha ezernyi tűznyaláb nyaldosná. A fülem is belepirul, amikor kislány helyett nőként emleget.
- Ó!
Zavaromban a fülem mögé söprök egy kósza hajszálat, majd a hátam mögé lesve felmérem, mennyien maradtunk a nappaliban.
- Mit szólnál hozzá, ha egy kevésbé zsúfolt helyen beszélgetnénk? - kérdezem, mert bár egy újonc Árnyvadásznak nem lehetnek titkai sem a Klávé, sem a felettes nephilimek előtt, a családom számomra túl értékes ahhoz, hogy kiadjam őket anélkül, hogy megpróbálnám megvédeni a személyes terüket. Persze, ha konkrétan rákérdeznének, akkor nem tartanám magamban, hogy Josh az unokabátyám, hogy miattam van itt, hogy New York-ból jött egészen idáig. De amíg ezek az információk senkit sem érdekelnek, miért kürtölném világgá? - Biztosan kimerített az utazás. - Halkan beszélek, hogy még véletlenül se vonjam magunkra mások figyelmét. Amíg nem kötik hozzám, nem is vonhatják felelősségre a hibáim miatt. Hisz jóformán egy lehetséges veszélyforrást védelmezek! Francos franc! El kellett volna mondanom. Tudniuk kellene, mit művel az az ostoba srác! - Én a portálos utak után mindig megszédülök kicsit, és alig egy fél órára rá úgy megéhezem, mintha az azt megelőző étkezést a kiinduló ponton hagytam volna - hadarom, ezzel kényszerítve az agyam, hogy elfelejtse a tegnap történteket. Amilyen szerencsétlen, hamarosan úgyis lelepleződik. Ha addig nem találkozunk, ha utána sem látjuk egymást, nos… kizárt, hogy bárki is rájönne, hogy falazok neki.

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

A kör

Kor :
24

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Pént. Júl. 14, 2017 9:54 pm Joshua Ravendark


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Sara


Nem akarok ráijeszteni a lányra, azonban hosszú, borús hónapok óta most először éltet valami, még pedig az, hogy viszontláthatom az unokahúgom, akit épp annyira szerettem gyermekként, mint a vértestvéremet. A szüleink a rokonság mellett nagyon jó kapcsolatot ápoltak, mi gyermekként rengeteg időt töltöttünk együtt, én voltam az idősebb, a nagy felelősségteljes bátyó, aki terelgette a lányokat és védelmezte őket a gúnyolódó fiúktól vagy éppen lecsapott egy méhet, ha megcsípni készült őket. Mindig úgy éreztem kettejükkel kapcsolatban, hogy nekem kell megvédenem őket, elválaszthatatlanok voltunk..mindaddig míg a szüleim meg nem haltak. Utána elkerültünk Idrisből, és az élet fenekestül felfordult. Kicsit Én magam is zavarban vagyok, mert fogalmam sincs mit is mondhatnék, amit mondok annak nem sok értelme van, de jobb nem jött a nyelvemre.
-Ha nem emlékszel sem gond, elég kicsik voltunk még akkor, de a családjaink jóban voltak egymással. - mosolygok rá. Látom, hogy próbálja összerakni magában a dolgokat. A húgom sem emlékszik mindenre, bár ő már kicsit idősebb volt akkor.
-Rengeteg történetet? Nem is tudom féljek-e vagy érezzem magam zavarban, csintalan gyerek voltam. - nevetek. Szó, ami szó, lehet, hogy védelmeztem a lányokat, de csak annyira, hogy nem engedtem, hogy más kötözködjön velük rajtam kívül. Afféle hajhúzogatós típus voltam és édességelkobzó.
-Édesanyád és édesapád hogy vannak?
Ők voltak számunkra afféle második szülők, ha úgy nézzük. Róluk azonban semmit sem hallottam, mióta gyerekként itt kötöttünk ki.
-Nos, én a New York-i intézetben tartózkodom, de hallottam arról, hogy áthelyeztek téged ide és éltem a lehetőséggel, hogy megismerkedhessek az unokahúgommal, aki már kész nő lett. - mosolygok rá.
Ha a húgom most tudná, hogy sara karnyújtásnyira van tőle, bizonyára a nyakába ugrana a lánynak, aki megszeppenne kissé. Talán az én úgymond "rátörésem" is túlságosan váratlanul érte.
Bár a dolgok most túlságosan szeszélyesek körülöttem nem tudtam volna figyelmen kívül hagyni az unokahúgomat. A család mindennek előtt, ez volt a mottónk, afféle szent imánk a családban és még mindig úgy gondolom, hogy ez a megfelelő gondolkodás. Bár Sara közvetlenül nem a legközelebbi családunk tagja, de családtag és szerettem volna látni kivé nőtt fel.

shadowhunters frpg














Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Szer. Júl. 12, 2017 2:59 am Sara Ravenscar
Josh & Sara
Némán hallgatom a kioktató monológot, ami elhagyja az Intézet igazgatójának keskeny ajkait, majd még inkább elcsöndesedem, amikor egy rosszalló fejcsóválást követően neheztelő tekintete rólam a mellettem álló Árnyvadászra terelődik, aki azon nyomban belekezd saját, részletes beszámolójába. Kimérten beszél, magabiztosan, és ettől csak még parányibbnak érzem magam a nálam egy fél fejjel magasabb férfi mellett. Úgy tűnik, rajtam kívül senkinek sem akadtak problémái a városban kószáló démonokkal, és csupán én vagyok olyan szerencsétlen, hogy szem elől veszítek egy riadt cserkészlányt. Mármint azt a mondént, aki felém száguldott.
Nem mintha mérges lennék, amiért az elkövetkezendő egy hétben minden egyes nap ki kell fényesítenem az edzőteremben hagyott, használt fegyvereket. Tisztában vagyok vele, hogy hibáztam.
Csakhogy az eltűnt lány a legjelentéktelenebb ostobaságom az elmúlt huszonnégy órában.
Fogalmam sincs, miért tartom titokban, hogy esténként egy magát önjelölt hősnek tituláló srác garázdálkodik az utcákon, de amikor már épp szólásra nyitottam volna a szám, az ajkaim egészen kicserepesedtek és képtelen voltam kimondani. Pedig kétségtelen, hogy valakinek le kell állítania, mielőtt komoly bajba keveri magát. Mielőtt elfogy a szerencséje és kinyírják egy elhagyatott sikátorban. Amit csinál az hülyeség, ráadásul nemcsak ön-, de közveszélyes is. Mert mi van akkor, ha legközelebb nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy tegnap éjszaka? Mi van, ha legközelebb nem lesz ott senki, aki megmentené? Ha ahelyett, hogy segítene egy tudatlan járókelőn csak még nagyobb zűrt kavar?
Határozottan el kellene mondanom valakinek, hogy mit művel.
És el is fogom mondani!
Az alsó ajkamba harapva óvatosan benedvesítem a szám, majd veszek egy mély lélegzetet. Nem érdekel, ha hónapokra eltiltanak az egyéni őrjáratozástól, ha kell, ezer és egy pengét pucolok fényesre. Azonban mielőtt előre léphetnék és engedélyt kérhetnék a beszédre, valaki megérinti a vállam és ezzel az apró mozdulattal teljesen összekavarja az egyébként is kusza gondolataimat.
Úgy mosolyog, mint egy kisgyerek, aki még hisz a Mikulásban  és ez jobban zavar, mint kellene.
- Öhm, szia - köszönök illedelmesen és még egy apró mosolyt is megeresztek, hogy oldjam a testemet görcsbe rántó feszültséget. Annyira ismerős!
Az arcom nagy valószínűséggel olyan, akár egy nyitott könyv. Az értetlenkedés a vonásaimba issza magát és kiadja a titkaimat, mert a férfi anélkül válaszol, hogy valóban megkérdezném: Mégis ki vagy te? És mégis hogyan lehetséges, hogy a szemeidbe nézve mintha a bátyámat, Jonah-t látnám?
- Joshua. Az unokabátyám - motyogom az orrom alatt, ostobán megismételgetve a nyilvánvalót. - Á, persze! Emlékszem, vagyis… nem ez a megfelelő szó - makogom, és gyűlölöm, hogy ennyire borzalmasan bánok a szavakkal. Most komolyan, több mint hat nyelven beszélek! Mi olyan nehéz pár értelmes mondat megalkotásában?
Valójában egyáltalán nem emlékszem rá, hisz alig hat éves lehettem, amikor a szülei meghaltak és a testvérével együtt New York-ba költöztek, viszont anya nagyon sok fényképet rejteget az éjjeliszekrényében, amiket alkalomadtán imád mutogatni. A béna, gyerekkori képeinkkel a jelenlegi szobám valamennyi falát ki lehetne díszíteni.
A kedvencemen mind rajta vagyunk. Anyu, apu, a bátyám, én, Josh, a testvére és a szülei. A fiúk között ülök, fogatlanul, kócosan, csokis szájjal. Apa szerint a kép elkészítése előtt alig öt perccel még úgy sírtam, mintha vége lenne a világnak, de a fotón már teli szájjal nevetek. A fiúk addig csikiztek, amíg el nem felejtettem, hogy leesve a lépcsőről olyan csúnyán pofára estem, hogy mind a két mozgó fogam úgy döntött, jobb neki nélkülem.
- Tudod, anyának van ez a mániája, hogy… - még mielőtt bármi kompromittálót mondhatnék, gyorsan az alsó ajkamba harapok és szórakozottan legyintek egyet a semmibe. - Rengeteg történetet hallottam már rólad - bólintok vigyorogva és a szám egészen a fülemig ér, amiért ilyen jól megoldom a helyzetet. - Mi szél hozott Londonba?

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

A kör

Kor :
24

Tartózkodási hely :
New York

Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ London-i Intézet ➹ Kedd Júl. 11, 2017 11:48 pm Joshua Ravendark


zene üzenet ©redit
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Joshua && Sara


Meglepődöm mikor váratlanul telefonhívást kapok a londoni intézetből. Először nem tudom hová tenni a dolgot, de amint fogadom a hívást vigyor terül szét az arcomon. Már hosszú évek óta nem halottam Sara-ról semmit. Egyszer kétszer jutottam információ morzsákhoz, de nem voltak túlzottan bővelkedőek új dolgokban. Annyit tudtam jól megy a sora, felnőtt, akárcsak mi és most úgy látszik kész kibújni a tojáshéjból és küzdeni.
Nos a londoni intézetből hívott az egyik bizalmasom, barátnak nem nevezném, nincsenek barátaim, fontosabb dolgaim annak mintsem ezzel törődni. Talán még a bizalmas is nagy szó, hiszen rajtam kívül senki sem tud a kettős életvitelemről, ami addig jó pont.
Mára nem vagyok beosztva, sem az Intézetben, sem a bunkerben, bár az a vámpír..továbbra is az elkülönített részlegen hagytam bezárva, nem hagy nyugodni, de semmiképp nem akarom Valentine kezére adni.
Úgy lépek be a londoni intézet kapuján mintha világéletemben itt éltem volna, páran biccentenek felém, amit viszonozok, de szememmel csak egy valakit kutatok, mikor meglátom a jellegzetes fürtöket, mosolyogva veszem felé az irányt.
Ugyan minél jobb távol tartanom magam a szeretteimtől, de Sara-t már több, mint egy évtizede nem láttam, akkor is egy nagyon apró kislány volt csupán, talán már emlékezni se emlékszik rám.
Épp háttal áll nekem, így hát épp, hogy megérintem a vállát, hogy a figyelem rám irányuljon, amikor ezt megkapom, mosollyal az arcomon szólalok meg.
-Sara, szia. - végig nézek rajta, fura felnőtt nőként látni, emlékeimben még az a kislány él.
-Ne haragudj, be sem mutatkoztam, a nevem Joshua Ravendark, az unokabátyád vagyok, sokat vigyáztam rád gyerekkorunkban. - próbálom a legegyszerűbben tisztázni a dolgokat, jobban örülnék neki ha emlékezne rám, az sokkal jobban megkönnyíteni a dolgokat.
Számomra mindig is fontos volt a család, a húgom, a szüleim, így nevelkedtünk, a családi kötelék a leghatalmasabb, mivel a szüleimet elveszítettem már nem sokan maradtak a szűk családból. Pár unokatestvér, a húgom, és nos a nagybátyánk, aki nem vállalt bennünket a tragédia után, ezért kerültünk New Yorkba.

shadowhunters frpg

















Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: London-i Intézet ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
London-i Intézet
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: