Bárpult
Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Kara Moon
firkálta:  Kara Moon
Yesterday at 11:20 pm-kor

Utca
firkálta:  Asmodeus
Yesterday at 10:11 pm-kor

Ceri & Gabe - Apple Inc.
firkálta:  Cerviel
Yesterday at 6:15 pm-kor

Hiányzásnapló
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 8:23 pm-kor

Cellák
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 5:18 pm-kor

Lola ___
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:37 pm-kor

Asmodeus
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:36 pm-kor

Lorelei Montmartre
firkálta:  Dylan Mallory
Szer. Nov. 22, 2017 12:32 am-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Gabriel Sinclair
 
Clary Fray
 
Jace Herondale
 
Cerviel
 
Cornelia Maxwell
 
Katherine Wright
 
Astrid Biersack
 
Asmodeus
 
Alice Whitley
 
Sara Ravenscar
 

Share| .

Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Hétf. Szept. 11, 2017 11:10 am Sara Ravenscar
Cosimo & Sara
Elmélázva tanulmányozom a padlót; a borostyánszínű alkohol kreálta tócsát, aminek mozdulatlan felszínén visszatükröződnek a fények, és a Cosimo széke alatt megbújó, nagyobb üvegdarabokat, melyek elkerülték az Alvilági figyelmét.
- Jól vagyok! - válaszolom halkan, a lehető legfinomabb érzelmeket csempészve az alkoholtól rekedtessé váló hangomba, és közben üveges tekintettel meredek a semmibe, a cipőmre és Cosimo hosszú ujjaira, melyek láncként tekerednek a csuklóm köré. Egy röpke pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy jelenetet rendezve megtanítom neki, mit is jelent az, hogy személyes tér, és ettől felfelé kunkorodnak az ajkaim. Hisz egyébként is mindenki erre vár. A szikrára, ami berobbantja a feszültségtől terhes levegőt.
Nem szeretem az Alvilági bárokat. Azt, hogy amint beteszem a lábam egy ilyen helyre, minden szempár szellemként követ, mintha már pusztán a jelenlétem mérgező lenne a démonvérűek számára. Állandóan arról panaszkodnak, hogy lenézzük a fajtájukat, holott ők sem különbek. Elítélnek minket; diszkriminálnak ahelyett, hogy megismernének.
Cosimo mosolya ragadós, pedig az agyam minden erejével azon van, hogy elutasítsa az ajkaimon megjelenő vigyort, ugyanis az eddig háttérzajként funkcionáló remix egyszeriben fülsüketítő hangzavarrá változik, én pedig ki nem állhatom a modern, mondén zenét.
- Démonprobléma - mondom, kedves ismerősként üdvözölve a kifejezést. A mosoly, ami végül mégiscsak kiül az arcomra, csak még inkább kiszélesedik, ahogy tudatosul bennem, hogy ez valóban egy olyan dolog, amiben a boszorkánymester segítségére lehetek, holott mélyen legbelül tudom, hogy egy Cosimohoz hasonló, évszázadokat megélt Alvilági esetében semmi sem az, aminek látszik. Egy démon, aki képes kijátszani egy ennyire hatalmas boszorkánymestert, nephil családok tucatjait teheti árvává egyetlen összecsapás alkalmával. - Rendben, segítek megszabadulni tőle - mondom mégis, ugyanis a legtöbb Árnyvadászhoz hasonlóan nincsen vesztenivalóm.
A tenyerem unottan csúszik ki az állam alól, ahogy a könyököm finoman végigszánkázik a bárpult tetején és az ölembe pottyan. A felismerés, hogy már a jóhírem elvesztésétől sem félek, arcon csap és sarokba szorít. Ennyire egyszerű lenne feladni az elveimet, miszerint helyesen cselekszem? Hát már sohasem fogom bevallani a Klávénak, hogy Nate az utcákon garázdálkodik?
- Igazán figyelmes, de attól tartok, hogy vissza kell utasítanom az ajánlatát - felelem, sután leplezve a vonásaimba költöző döbbenetet. Cosimo Wester, a méltán híres boszorkánymester, aki hosszú ideje önkényes száműzetésben éli a mindennapjait, képes lenne a londoni Intézetig kísérni pusztán azért, mert… aggódik értem? Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, és egy mély lélegzetvételt követően kirázom a fejemből az ostoba gondolatot. Bizonyára képzelődöm. - Még van pár dolog, amit el kell intéznem, mielőtt visszamegyek az Intézetbe.
Úgy pattanok fel a magasított bárszékről, mintha egészen idáig egy tűkkel teletűzdelt párnán ültem volna, és már nem lenne bennem elegendő erő ahhoz, hogy elviseljem a kínt. A hangom elcsuklik, ahogy figyelmetlenségemben nekiütközöm egy közönséges, részeg mondén vállának. Koncentrálj, Sara! Koncentrálj!
A tekintetem ismételten elidőzik az Alvilági bekötözött kezén, majd a kabátján, aminek belső zsebében ott lapul az ezüst érme, ami egy arra érdemes személy számára képes megmutatni, hol nyugszik Matuzsálem kardja. Tisztában vagyok vele, hogy az idő senki kedvéért sem lassul le, hogy elrohan mellettünk és, hogy percekig mozdulatlanul bámulom a vastag szövetet, miközben azon gondolkozom, hogy vajon ki fog segíteni neki az ereklye felkutatásában, hogy vajon megoldja-e egyedül, de nem érdekel. Már rég nem számít, hogy mit gondolnak mások.
- Örülök, hogy megismerhettem. Ami pedig a démont illeti, tudja, hol talál - válaszolom fennhangon, hogy minden, minket fürkésző szempár tulajdonosához eljusson az információ. Ha abba a tévhitbe ringatják magukat, hogy pusztán egy démon miatt jöttem el idáig, talán rejtve marad a rettegés, ami az utóbb időben valamennyi Intézet légkörét körbelengi.
Nem tudhatják meg, hogy tartunk Valentinetól. Nem tudatják meg, hogy sebezhetőek vagyunk.
- További szép estét.
Úgy hagyom el a bárt, ahogy átléptem a küszöbét. Rúnák nélkül, tiszta fegyverekkel. Az elmúlt fél órában mindössze két dolog változott. A lépteim, melyek egyenletes ütemben, kimérten hoztak el a belvárosi szórakozóhelyre. És az ezüst érme, ami immáron egy új szövetséges tulajdonát képezi.

köszönöm szépen ezt a csodás játékot   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Új husi

Kor :
617

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 18.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Vas. Szept. 03, 2017 8:28 pm Cosimo Wester
Szemeim komoran pásztáznak végig arcán, és kissé elbűvöl engem, ahogyan az együttérzés, és az egyfajta megértés tükröződik Sara szemeiben. Ugyan a Klávé dumáját sorolja nekem, amit szinte iskolában taníthatnának, annyira száraz, és üres, mégsem tudja befejezni a mondatát. Már innen is tudom, hogy nem hisz abban, amit mond. Kezd a saját fejével gondolkozni, ahelyett, hogy az Intézet egy vérebe legyen, és ez ahhoz vezet, hogy a saját elveivel szálljon szembe.
Érdeklődve figyelem tovább arcjátékát, bár észreveszem rajta a részegség mámorából származó zavarodottságot, ami ahhoz is vezetett, hogy hamarosan Sara itala a padlón landolt. A vérfarkas lánynak kellett felkaparnia, akinek én megköszöntem a munkáját, és egy kis borravalót is nyújtottam neki szövetkabátom belső zsebéből, amelyet egy bólintással fogadott.
Csak ekkor volt lehetőségem valóban végignézni a bárban, és észrevenni, hogy szinte senki sem állt, vagy ült öt méteres körzetben körülöttünk, még a pultos is a bárpult külső szélén álldogált, és onnan próbált mindenkit kiszolgálni, óvatos pillantásokat vetve felénk, amikor valami olyasmit kértek tőle a vendégek, ami a mi irányunkba voltam. Hallottam, hogy volt akit egyszerűen csak elutasított, amikor Sara és én beszélgetésünk egy-egy hevesebb pontjához értünk. Azt gondolhatta, hogy valami nagy baj fog történni, és nem akart vendégeket a tűzvonalban. Ám nem történt semmi hasonló.
- Óvatosan, Sara! - suttogtam neki, majd saját kezeimmel megragadtam finoman az övéit, és összekulcsoltam őket,
mielőtt megvághatta volna az ujjait, vagy bármi mást levert volna. Még a végén az egész bár nekünk ugrik, mert azt hiszik,
hogy vérre menő harcot vívunk majd a pult mentén. Nem is tűnt fel számomra, hogy teljesen a nevén szólítottam, s tegeztem. - Igazad volt, nem kellett volna meginni azt a utolsót. Ugye nem esett bajod?
Szemeibe néztem, és visszamosolyogtam rá, amikor feltette a kérdést. Tetszett ugyan nekem a kedvesebbik oldala, és bájosnak is találtam Sarat, valahogy abnormális volt az ő személyisége mellett. A Klávé hű szolgájának a valódi alakja formálódott meg előttem a whisky hatására.
- Nos, tudod, van egy kis démonproblémám, és arra gondoltam, hogy egy hozzád hasonló árnyvadász segítségével elbánhatnék vele! - mosolyogtam rá halványan, ám hangomba talán csak egy aprócska melegség bújt, ettől függetlenül ugyanazzal az ürességgel, érzelemmentességgel kopogott, mint ezelőtt. De az emlékek feltörése, és Sara mosolya egyértelműen segített azon, hogy... újra érezzek. Hogy újra megforduljon valami az elmémben, ami mindenképp emberi volt. És ezt követte egy másik emberi érzés: egy aprócska kis öröm.
- De ezt szerintem később kellene megbeszélnünk... hazakísérhetem? - bólintottam Sarának, és továbbra is kezeit fogva felajánlottam, hogy óvatosan lesegítem a székről.
Imádtam a 19. századi udvarias modort, bár egy kicsikét elszokott már ez a világ tőle, nekem akkor is tetszett a viktoriánus hozzáállás. Nem akartam Sarát egyedül hagyni a bárban, főleg ennyi különösen bámuló, rosszalló tekintet között, részegen. Segítenem kellett neki... s talán bebizonyíthattam volna, hogy nem vagyok annyira szörnyű,
mint amilyennek gyakran tart.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Hétf. Aug. 28, 2017 11:35 am Sara Ravenscar
Cosimo & Sara
Olyan, mint egy középkori dráma, amiről tudod, hogy valós események ihlették. Egy esti mese, amiről gyermek fejjel azt kívánod, bár sohase érne véget, mert egyszerűen nem tudsz betelni az előtted ülő férfi rekedtes hangjával és a szavakkal, melyeket az ajkai kreálnak. Minden félben hagyott mondat egy újkori tragédia, aminek szörnyű következményei kihatnak a jelenre és meghatározzák a mindennapjaidat.
Üveges szemmel bámulom a boszorkánymester komor sziluettjét. A tekintetem képtelen megállapodni az arcán, vagy a vonásaiba költöző, halovány érzelmeken, mintha Eloisa nevének keserű dallama elegendő lenne ahhoz, hogy teljesen elfelejtsem, hogyan kell fókuszálni. Gondolatban egy idegen helyen járok. Egy olyan vidéken, ahol sohasem múlik el a sötét, ahol nem létezik nappal, és ahol minden egyes perc egy kisebb örökkévalóságnak tűnik.
Már nem fojtogat a forróság.
- Megszegték a törvényt - suttogom. A szavaim erőtelenek, akár a gyermekláncfű hófehér termése, amivel kénye-kedve szerint játszadozik a tavaszi szél. - Vállalniuk kellett volna a felelősséget ahelyett, hogy gyáván elmenekültek előle. Akkor…
Vádaskodnék, azonban képtelen vagyok befejezni a mondatot. Nem tudom, hogyan kellene befejeznem.
Észre sem veszem, de időközben olyannyira belefeledkezem a szentbeszédbe, hogy mindkét kezemmel hadonászni kezdek. Csupán akkor eszmélek fel, amikor az orrom alá nyomott, borostyánszínű alkohollal teli pohár a földnek csapódik és darabjaira hullik a lábaim előtt.
Álszent vagyok. Kétszínű. És talán egy kicsit részeg. Legszívesebben elásnám magam, felgyújtanám a sírom és örök időkre a névtelen nyughelyemül választott keresztúton bujkálnék a Klávé elől.
Egy bőrkabátba öltözött, fiatal vérfarkas lány sétál a látóterembe. Letérdel Cosimo elé, és mielőtt bármit is mondhatnék, az ujjaival serényen, berögzött mozdulatokkal összeszedi az éles üvegszilánkokat, egész idő alatt gondosan ügyelve arra, hogy a teste a boszorkánymester irányába nézzen. Mintha már a puszta gondolattól rosszul lenne, hogy rám kell néznie.
Nem hibáztatom.
Olyan vagyok, mint Eloisa. Képtelen vagyok vállalni a tetteimmel járó következményeket, mert félek, ha fény derülne az igazságra, akkor megfosztanának a rúnáitól, a rúnáim nélkül pedig semmi vagyok. Egy senki. Nate-tel ellentétben, akinek milliónyi lehetősége van, számomra nem adatott meg a választás. Én nem dönthetek úgy, hogy holnaptól fogva mondén leszek, ugyanis papírok nélkül nincs olyan hatóság, ami elismerne. Család nélkül, munka nélkül, pénz nélkül…
Összeszorítom a szemeimet és veszek egy mély lélegzetet. Megpróbálom elhessegetni azt a fránya kis hangocskát, ami folyton a fülembe pusmogja: Ő legalább szerelemből fordított hátat a törvénynek, na de te? Te pusztán gyengeségből. Gyenge. Gyenge. Gyenge.
Minden csepp vér kifut az arcomból. A testem elnehezül és alig kapok levegőt. Már fel sem veszem, hogy az előttem ülő boszorkánymester ismételten a nephileken - a Tanács által meghozott döntéseken - gúnyolódik. Kétségbeesetten próbálok visszatalálni a jelenbe. Az agyamban végigpörgetem az eddig történteket, mindent, amiről a rögtönzött mesedélután előtt beszéltünk, hogy végre valahára pontot tehessek a találkozó végére.
Már épp azon vagyok, hogy egy kecsesnek nem igazán nevezhető mozdulattal leszállok a magasított székről, amikor eszembe jut, hogy nagy izgalmamban teljesen megfeledkeztem Cosimo kéréséről.
Mintha az elmúlt percek meg sem történtek volna, mintha nem hullottam volna darabjaimra, egy kedves mosollyal az Alvilági szemeibe nézek.
- Miben lenne szüksége az Árnyvadászok segítségére? - kérdezem, ahogy a lábaim előtt tevékenykedő vérfarkas maga mögött hagyja különös kettősünket.
Gyerünk Sara! Hallgasd végig figyelmesen! Segíts neki, ahol csak tudsz!
Nyerd meg magadnak, hogy aztán eszébe se jusson kihátrálni az alkutokból.
Ha megmented az Árnyvadászokat, talán az Árnyvadászok is kegyesek lesznek hozzád.

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Új husi

Kor :
617

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 18.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Vas. Aug. 13, 2017 8:19 am Cosimo Wester
Elvigyorodtam kissé az arcának elpirulásán,
bár testem mintha megálljt parancsolna, és nem engedi,
hogy az ajkaim egy bizonyos centiméteren túlszélesedjenek.
Gyűlölöm az átkomat, a boszorkánymesterek átkát, de nem tehetek semmit felőle - egyszerűen ilyenné tesz engem, és kész. Olyan ez, mintha gondolnál valami szépre, és megható emlékre, de aztán eszedbe jutna, hogy az a gyönyörű dolog,
vagy tett már csak egy emlék, és ez a tény elszomorítana, vagy eltaszítana téged a boldogságtól.
Ilyen érzés számomra az egész élet.
Örülök, hogy végre kissé elengedi magát, levedli ezt a hivatalos, katonás jelmezt, és megmutatja a nőt, és az árnyvadászt a Klávé alkalmazottja alatt. Hogy ez a sármom,
vagy az alkohol eredménye-e... valószínűleg az alkoholé.
De ettől függetlenül örülök, és kissé élénkebben könyöklök az előttünk álló pultra, és rendelek még egy pár italt magamnak,
és neki. Én nem akarok mást, mint békében folytatni a kutatásaimat, és őrizni a titkaimat, és ha a Klávé valóban tiszteletben tartja ezen kéréseimet, akkor nem látom akadályát annak, hogy viszonozzam a Klávé kérését. Ám nem azért,
mert hinnék abban a rendszerben, amelyet a Klávé kibocsájt a világra, vagy legalábbis minden aspektusában - egyszerűen csak nem tudom elutasítani, ha másoknak segítségre van szükségük. Mindig, mindenkinek segítek, és végül mindig,
mindenki hátba szúr, át próbál verni, s csak magához akar édesgetni azért, hogy megszerezze a hatalmamat. Szerencsémre csak addig vagyok bolond, amíg elhiszem,
hogy valaki őszinte félelemből, vagy reménykedésből jött hozzám segítségért, nem pedig azért, hogy megszerezze a tudásomat. Amikor azonban arra a pontra kerülünk, hogy ki akarja szedni belőlem a titkaimat, elmém azonnal ellenáll,
és nemet kiált. Az egyetlen olyan személy, akinek valaha is el merném árulni az összes titkomat, egy családtag, vagy szerető lenne. Ám az emberek többsége még barátjának sem szívesen hív, családom pedig magamon kívül már teljesen kihalt démon apámat leszámítva, így nincsen esélye annak, hogy bárki is annyira közel kerüljön hozzám.
Csupán mosolyogva bólintok egyet, amikor hallani akar a kapcsolatomról a családjával, és felé tolom a poharat, jelezve,
hogy iszogatva könnyebb lenne beszélgetni. Nem akarom leitatni, ha erre gondolna, csupán oldani szeretném a feszültséget, amit ez az "üzleti" beszélgetés keltett.
- Ezer örömmel mesélek róla, ám csak akkor, ha baráti módon beszélgethetünk - mosolyogtam rá finoman, és őszintén, de készen álltam akkor is mesélni a családjáról, ha nem akart inni. Nem erőszakoltam rá.
- Több generáción át ismertem a családodat, de igazán csak Silast, és Eloisát. Többször is összedolgoztam velük, mivel akkoriban aktívan segítettem démonokat vadászni az árnyvadászokkal -
ahogyan belekezdtem a saját kis mesémbe, valami különös forróság töltötte el a lelkemet. Kissé mámorító volt, mintha az alkohol a tizenötödik pohár után végre most kezdett el egy kicsikét hatni, és feloldozta a lelkemre kötött láncokat. Az emlékforgatagok szinte visszavittek a pillanatba, és könnycseppeket hoztak a szemembe. Akkor még érzéseket váltott ki belőlem, hogy szél fújt az arcomba, és egy kéz beletúrt a hajamba. Akkor még a levegő nem csak egy létszükséglet volt, hanem frissítő, és nyugtató. Az emlékek szinte megjelentek előttem - eltűnt a bár, eltűnt az embertömeg, és újra...
- Az erdőben voltunk, éppen lefogtam a démont, sziklákkal láncoltam le, amíg Silas beledöfte a szeráfpengét. Megcsókolták egymást, majd rám mosolyogtak. Én... visszamosolyogtam. Akkor már évek óta ismertük egymást,
és tökéletesen összedolgoztunk. De ők visszatértek a Klávéhoz, én pedig mentem a saját utamra... Eloisa még integetett nekem... pedig  tudhattam volna...
- hirtelen kitörök a világból, amelyet emlékeim alkottak szemeim előtt,
és ismét Sara előtt ülök, a bárban. Könnycseppekkel megtelő szemeimet pár pislogással eltörlöm, majd arcom visszaáll a megszokott cinikus, unott állásába. Meghúzom a whiskymet.
- Őket ismertem, és a gyermekeiket ismertem még kissé,
ám ők sohasem tudtak meg sokat rólam. Akkor kezdtem el egyre inkább kerülni a Klávét, és az árnyvadászok helyett saját hatalmamra, mágiámra hagyatkozni a démonok elpusztításában. Szeráfpengéket is próbáltam szerezni, de ahhoz már erőszakhoz kellett volna fordulnom... ironikus,
hogy változnak az idők - ma már Matuzsálem Kardját is nekem adnák a védelemért, akkor még egy szeráfpenge is különleges volt.

Mivel poharam már kiürült, egy újabbat kértem. Úgy éreztem,
hogy ki kellett ürítenem a fejemből azt, ami most történt,
ezt az érzelemtöltetet, ami annyira megütött, hogy könnyek gyűltek össze a szememben. Utoljára több, mint húsz éve volt, hogy egy könnycsepp is legördült az arcomon... valahogy az érzés ugyan meghatott, de fel is kavarta a gyomromat, és inkább még egy pohár whiskyt lehúztam.
Nem tudtam, hogy Sara hogyan reagálhat erre a hirtelen gyengeségemre, de valahogy azonnal arra asszociáltam,
hogy ellenségesen fog tekinteni rám, és inkább el akartam rejteni. Legalábbis az elmém folyamatosan ezt parancsolta idegeimnek, függetlenül a valóságtól.
- Később tudtam meg, hogy megölték magukat... - suttogtam végül, ám most már nem engedtem, hogy bekönnyezzen a szemem.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Pént. Aug. 11, 2017 1:14 am Sara Ravenscar
Cosimo & Sara
Amikor elfogadtam az Intézet igazgatója által rám rótt feladatot, odáig voltam a boldogságtól, hisz valljuk be őszintén, mégis melyik újonc ne ugrana ki a bőréből pusztán a tudattól, hogy megannyi lehetőség közül pont őt választották egy ennyire fontos és ekkora bizalmat igénylő feladatra? A szívem a torkomban dobogott, ahogy magam elé képzeltem a családomat, a Tanács nagyra becsült tagjait és a kedvenc tanárom, aki pár hónapja még minden alkalmat megragadott arra, hogy kihajtsa belőlem a lelket az Akadémia edzőtermében. A szemeikben csillogó büszkeség egyszerre melengette meg a lelkem és töltött fel energiával. Alig vártam, hogy elmondhassam Augustnak!
Most? Most csalódott vagyok.
Az alkohol végigmarja a torkom, jóllehet ez a fajta fájdalom közel sem annyira élénk, mint amikor egy dühödt fenevad savval átitatott vénája felszakad a tenyeredben szorongatott penge alatt, égető cseppekkel borítva a fedetlenül hagyott bőrt az ujjaidtól egészen a csuklód vonaláig.
Az arcom egészen belepirul az utolsó kortyba - olyan, mintha hirtelen egy másik dimenzióba kerülnék. Mindkét arcom lángol, és folyékony napsugárban fürdőzök az éjszaka közepén. A tenyerem izzad, és mindkét kezem beleremeg a mozdulatba, amivel a bárpult tetejére helyezem az immáron üres üvegpoharat.
Minden idegszálammal a velem szemben ülő Alvilágira koncentrálok. A szemeim vékony vonallá válnak, ahogy megpróbálom leolvasni a szájáról a különös szavakat. Fel sem fogom, hogy mosolyog.
- Köszönöm - motyogom, és még egy halvány mosolyt is megeresztek, ahogy a jobb kezemmel rámarkolok a magasított szék szélére. A kellemes meleg lassan fullasztó hőségbe fordul, és legszívesebben egy gyógyító rúnát rajzolnék az alkaromra, hogy elűzzem a bordáimat feszítő nyarat.
Tisztában vagyok vele, hogy nem beszélhetek a Klávé nevében, hogy nem tehetek úgy, mintha egyetlen ígéret felülírhatná a Tanács akaratát, de egy röpke pillanatra szeretném, ha így lenne. Inkvizítorként biztosíthatnám, hogy Cosimo Wester függetlensége adott legyen, amíg segít a védvonalak kiépítésében, hogy a szolgálataiért cserébe egészen az örökkévalóságig a Klávé bizalmát élvezhesse, de nem vagyok Inkvizítor. Nem vagyok igazgató. Még csak rangidős nephil sem. Katona vagyok, egy feláldozható gyalogos, egy bábu a háború küszöbén álló sakktáblán, aki fontos feladatott kapott.
Győzd meg a boszorkánymestert, hogy segítsen a védvonal kiépítésében!
Nem több és határozottan nem is kevesebb.
- A részemről teljes mértékben tiszteletben tartom a kérését - válaszom diplomatikusan, a körmeimet erőteljesen a fából készült ülőke aljába mélyesztve. Szeretném, ha tudná, hogy teljesen őszintén beszélek, jóllehet bármi is van abban a pohárban, kizárt, hogy akárcsak egy korttyal is többet igyak belőle! Nem érdekel, hogy esetleg sértésnek veszi, amiért nem nyúlok a második kör aranybarnán csillogó alkohol után. Kizárt, hogy kibírnám, ha a hőmérséklet akár csak egy fokkal is magasabbra emelkedne. - Úgy hiszem, a függetlenségével sem az igazgató, sem a Klávé tagjai nem fognak majd vitába szállni.
Amíg a tudása hasznosnak bizonyul; a ki nem mondott feltétel elektronokat csempész a levegőbe. Szinte érzem, ahogy a hajszálaim égnek állnak a feszültségtől, és azt kívánom, bár visszaszívhatnám az egészet, holott mind a ketten tisztában vagyunk vele, hogy ez nem áll hatalmamban. Ha tetszik, ha nem, pusztán üzleti célból küldtek, ahogy Matuzsálem kardja is csupán a nephil nép védelméért került eladásra.
Azonban minden objektív elkötelezettségem hamuvá porlad, ahogy meghallom a családunk nevét. Akár egy kisgyermek a cukorkaboltban, ismételten izgatottá válok, a szívem hevesen dobog, a fejem pedig vörössé válik, ahogy minden csepp vér az arcomba szökik.
Mióta csak az eszemet tudom, az őseim hibáiért vezeklem. Eloisa Ravenscar megszegte a törvényt, amikor beleszeretett a saját parabataijába. Miután Silas Pangborn véget vetett az életének, a halála az elődömet is magával rántotta, azóta pedig egyetlen leszármazottja sem mert ellent mondani a Klávé által hozott döntéseknek.
Nyugodtak vagyunk, kimértek és hűségesek. Némák, akár a vihar előtti csend.
Az életünket egyengető Árnyvadászok tisztelete épp úgy a DNS-embe itta magát, akár a bátyáméba, az édesapáméba, az ő édesapjáéba. Én mégis rettegem, hogy az elmúlt hónapban hozott döntéseim egy nap elhozzák majd az igazi, egetrengető zivatart.
- Hallgatom - suttogom magam elé, mert képtelen vagyok útját állni a kíváncsiságomnak. Tudnom kell, honnan ismeri a családom, hogyan keresztezték egymást az útjaik, milyenek voltak, hogy mi a baj velem.
Hogy valóban én vagyok-e az egyetlen Ravenscar, aki képtelen helyesen cselekedni. De vajon valóban helytelen, hogy megpróbálom tisztázni Nate apjának nevét, pusztán azért, mert nem Árnyvadásznak született?
- Honnan ismeri a családomat?

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Új husi

Kor :
617

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 18.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Szer. Aug. 02, 2017 9:09 pm Cosimo Wester
Elvigyorodok a pillanatban, amikor vitába száll velem. Ugyan én nem hiszek semmiféle szervezetben, és nem voltam hűséges egyik oldalhoz sem a lázadásban, mégis méltányoltam Sara hűségét az Intézethez. Aranyosan viselkedett, ahogy szellemi harcba szállt védelméért, és ez egy halvány mosolyt hozott az arcomra. Ismét a szemeibe néztem,
és ezzel a nyugodt arckifejezéssel hallgattam végig sértegetéseit, és dühös kifejezéseit. Ahogy gondoltam, nem jött át neki a mondandóm, de még azt a gesztusomat sem értette meg, amivel elfogadtam az ajánlatát. Ez nem zavart meg engem, csak hagytam, hogy kiadja magából minden szavát, egészen addig, amíg belekezdett italának szürcsölgetésébe.
- Úgy gondolom, hogy nem értett meg - válaszolok neki lassú,
összeszedett szavakkal, mintha eddig valami hatalmas visszavágást mérlegeltem volna, ám erről szó sem volt. -
Amint mondtam, ha valaki védelmet kér, és tudom, hogy bajban van, akkor általában segítek neki. Az az segítek maguknak - szélesedik egy kissé a mosolyom, bár mintha a testem azt üzenné izmaimnak, hogy "ennyi azért elég volt",
nem képes teljes mosollyá alakulni. Egy külső szemlélő talán azt is mondhatná, hogy igazából csak valami gond van az ajkaimmal. Mégis, őszintén nem haragszom a lányra.
Valahogy egy régi önmagamra emlékeztetnek felszólalásai -
egy másik korszakban -, amikor még folyamatosan bele próbáltam avatkozni a világ ügyeibe, és árnyvadászokkal együtt próbáltam segíteni az embereken, más boszorkánymestereken, és mindig meg akartam menteni a világot. Sara Ravenscar pontosan egy ilyen korszakában volt:
számára még minden kétoldalú volt, csak jó és rossz létezett,
és a Klávé volt az ideál, a példakép, a tökéletesség. Természetesen kicsit sem ilyen volt a helyzet. Még a leghatalmasabb boszorkánymesterek, angyalok, és ördögök sem ismerhetnek ki minden személyt ezen a Földön. Ha pedig sohasem tudod, hogy ki áll előtted, hogyan ítélkezhetnél felette? Bár, az is egy jó kérdés, hogy miért kellene ellenkeznünk az olyan emberekkel, mint Sara, akik mégis ítélkeznek mások felett. Hiszen így, vagy úgy, de minden élőlény - Alvilági, vagy mondén - ugyanúgy tesz. A Klávé elítéli a lázadókat, a lázadók a Klávét. Mintha mindenki egy gyerek lenne a világ nagy-játékterén, és mindannyian a kedvenc kis játékszerük felett vitázgatnának. Csupán ebben a veszekedésben ártatlanok is meghalnak - mindkét oldalról.
Végül pedig nincs kit elítélni, hiszen senki sem volt "teljesen rossz" vagy "teljesen hibás" - nem is beszélve arról, hogy a győztesek írják a történelmet, így a vesztes mindig hátrányos helyzetből indul.
Már csak végiggondolni, és összefoglalni mindezt emlékeztet arra, hogy eddig miért nem csatlakoztam egyik oldalhoz sem.
- De egy feltétellel csatlakozok csupán. Nem vagyok semmiféle "tagja" vagy "alkalmazottja" az Intézetnek. Nevezzük úgy, hogy... "külső tanácsadó" leszek. Nem vonatkoznak rám a Klávé ügyei, és nincsen főnököm. Csak a legnagyobb rangúakra hallgatok, és csak rájuk, senki más nem áll felettem, és senki más nem áll alattam, csak ha rám bíznak valakit - sorolom a feltételeket. Semmi különös, csak biztosítani akarom, hogy kimaradjak bármiből, ami véglegesen tönkreteheti jelenleg biztonságos életemet.
- Emellett van egy olyan dolog, amiben szükségem lenne az árnyvadászok segítségére. Esetleg a magáéra, ha érdekelné, és elfogadná... - teszem hozzá egy kis szünet után, hangom kissé melegebbé, finomabbá válik szemben a nyers, monoton hangszínemmel, bár továbbra is cinikusság cseng benne, függetlenül attól, hogy egyáltalán nem cinikusnak szánom. Egyszerűen ilyen.
Követem Sara példáját, és én is iszok a whiskymből. Ha időközben kiürítené saját poharát,
rendelek neki egy másikat. - Tudod, régóta ismerem már a Ravenscarokat. Bár nem emlékszek arra, hogy mindig is ennyire forrófejűek lettetek volna - mosolyogtam rá afféle nosztalgikus, apai módon. Reméltem, hogy a lány kissé megnyugszik tudván, hogy csatlakozok az oldalukhoz, és igazán megpróbál megismerni engem. Számára talán kőszívűnek tűnhetek... mindenki számára. De nem szeretem,
ha az emberek gyűlölettel tekintenek rám.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Vas. Júl. 30, 2017 2:35 am Sara Ravenscar
Cosimo & Sara
Rengeteg energiámat felemészti, hogy felülkerekedjek a belém plántált mozdulaton, ami remegésre készteti a kezem; azt, amelyik az oldalamhoz simulva már percek óta az övemre akasztott dobócsillagok után vágyakozik. Elborzaszt, hogy a velem szemben iszogató boszorkánymester mennyire könnyelműen bánik a szavaival, hogy képes nyíltan megfenyegetni a Klávét, mint egy ostoba bolond. Az agyam a kiadott utasításokkal vitatkozik, és a lelkem két tűz közé szorulva egyszerűen képtelen eldönteni, hogyan tovább, hogy mi legyen a következő lépés.
Ha racionálisan cselekednék, megpróbálnám rávenni a férfit, hogy egy kevésbé nyilvános helyszínen folytassuk a beszélgetést, mondén szemektől távol, hogy ott a falhoz szorítva megmutassam neki, senki sem fenyegetheti a Klávét anélkül, hogy ő húzná a rövidebbet. Mert ha egy megteheti, mégis mi tartaná vissza a többieket attól, hogy szembe szegüljenek az Egyezménnyel? A fantom béke hiánya káoszba taszítaná a világot, és miért? Mert hagytam, hogy egyetlen Alvilági lázadást indítson az ostoba cinizmusával egy olyan helyen, ahol részeg vérfarkasok tucatjai hallhatják, hogyan beszél.
Az igazgató parancsa azonban egyértelmű: győzd meg a boszorkánymestert, hogy segítsen a védvonal kiépítésében! Szavakkal, nem erőszakkal.
- Félreért - mondom, és közben finoman a bárpultnak döntöm az oldalam. Egy pillanatra sem engedem szabadon éjsötét tekintetét, és már az sem érdekel, ha magába szippant, bármire hajlandó vagyok azért, hogy büszkévé tegyem az Intézetet. - Nem a tömegpusztító fegyvert adjuk a kezébe, hanem egy lehetőséget, hogy megtalálja a Kardot és ezáltal tanulmányozhassa a varázslatot, amivel megalkották.
Nem értek a mágiához, ez számomra olyan, mint a mondénoknak az algebra. Kiolvashatatlan betűkombinációk egyedi jelentéssel, amit akkor sem tudnék megfejteni, ha egy éles kést szorítanának a szívemhez. Viszont az, hogy nekem semmit sem mond egy varázslattal átitatott ereklye, nem jelenti azt, hogy egy arra érdemes Alvilági ne tudná visszafejteni az átkot, amivel hatalmassá tették azt. Mint amikor díszítés előtt észreveszed, hogy összegabalyodott az égősor, de türelemmel és kitartással képes vagy megmenteni a Karácsonyt.
- Védelem alatt védelmet értek. Amennyire tudom, egy olyan varázslatra lenne szükségünk, ami képes megvédeni az Intézeteket. Egy varázslatra, amit nem lehet kijátszani.
Egy varázslatra, ami olyan hatalmas, akár a démontornyok Alicante határában. A fekete obeliszkek évszázadok óta védelmezik Idris fővárosát, viszont nem zsúfolhatunk be mindenkit egyetlen városnyi területre, miközben a mondénoknak szükségük van ránk. Az olyan lenne, mintha feladnánk, és némán várnánk a halálos ítéletre, a tehetetlenségünkkel ezrek életét veszélyeztetve. Olyan opció, amit még megfontolnunk sem lenne szabad.
A boszorkánymester gúnyolódó arckifejezése és a sóhaj, ami elhagyja a száját bosszantó, és egyszeriben elszakad a cérna, ami mindeddig összetartotta némaságra kárhoztatott ajkaimat.
- A Klávé védelme mindenki érdeke - morgom, és a hangomnak szánt szándékkal van éle, miközben a szabad kezemet ökölbe szorítva közelebb hajolok a férfihoz. - Talán a legtöbb Alvilágihoz hasonlóan azt gondolja, hogy a Klávé nélkül könnyebb lenne az élete, de itt nem mi vagyunk az ellenség. Szabályok nélkül értelemszerű a káosz.
A szemeim elkerekednek, amikor megragadja a jobb kezem. Nem értem, miért ilyen gyengéd és hogy lehet ennyire nyugodt, amikor én az ordibálás peremén egyensúlyozgatok.
A pohár halkan csúszik a pulton támaszkodó könyököm felé. Egy csepp jéghideg alkohol a bőrömre csöppen, amikor az üveg nekiütközik hegekkel díszített bőrömnek.
A tekintetem percekig időzik a borostyánszínű italon.
- Ostoba, ha azt hiszi, Valentine védelmezni fogja az Alvilágiakat - felelem gúnyosan, ragadozókat megszégyenítő kimértséggel változtatva a szemeim kereszttüzében izzó célponton. Az érme, ami most a boszorkánymester markában lapul akár egy néma válasz is lehetne a fel nem tett kérdésre: Akkor áll az alku?, én mégis folytatom. - Amint megdönti a Klávét, csupán idő kérdése, hogy új célpontot találjon magának.
Az immáron felszabadult kezem ráfektetem a félig teli pohárra. Az ujjaim a peremét simogatják, halk zenét varázsolva, ahogy közelebb hajolok a férfihoz.
- Szóval ezt kérem - mondom, majd felemelem az üveget és finoman a szám vonalához illesztem a poharat. - Védelmet. - Az első korty végigmarja a torkom, a következő pedig felszakítja a gyógyulásnak induló sebeket. - Mert ha mi elbukunk, talán maga lesz a következő.

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Új husi

Kor :
617

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 18.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Pént. Júl. 28, 2017 9:25 am Cosimo Wester
Reakciói arcom állásán egyáltalán nem változtatnak, s csak elmémben váltanak ki egy kicsinyes érzelmi reakciót, mielőtt még az is elveszik belőlem. Valóban érdekeltek engem a mágikus ereklyék, az elveszett tudások -
habár mindig is jobban kedveltem, ha valami újjal, és egyedivel tudtam előhozakodni -, ám ez nem jelentette azt,
hogy csak úgy meg lehetett volna venni. Éppen ezért tudott velem most tárgyalni a Klávé, és nem Valentine, hiszen volt bőven olyan érték, amit ő is fel tudott volna nekem ajánlani.
A különbség éppen abban rejlett, hogy nem mindenkit hallgatok meg, és nem feltétlen árulok el valamit, vagy valakit egy kevéske hatalomért, vagy kincsért. Ezért volt egyáltalán esélye Sarának arra, hogy meggyőzzön, de egyben ez volt a hátránya.
Ha valamilyen módon tudott volna létezésemről, megtalált volna, és segítséget kért volna tőlem - bár ez nagyon valószínűtlen, mivel még az alvilági forrásokban is már-már mítoszként szereplek -, akkor az is lehet, hogy alkudozás nélkül, azonnal segítettem volna neki. Jól ismertem a Ravenscarokat, bár kapcsolatunk nem volt jelentős, nem is volt ellenséges. Hogyha Sara azzal jött volna hozzám, hogy védelmet szeretne, mert Valentine emberei veszélyeztetik,
segítettem volna neki. De nem ezért jött - sőt, nem is Sara jött. A Klávé jött el hozzám, és a Klávé akartam a védelmemet a Klávé nevében, hogy a Klávé jusson előnyhöz. Nem az árnyvadászok, vagy más boszorkánymesterek, vagy akár tündérek voltak veszélyben. Hanem a Klávé. És ez volt az egésznek a lényege.
- Akkor felteszem neked a következő kérdést - válaszolom utolsó mondatára, mindaddig némán figyelem tovább a sötétséget, és iszogatom a whiskymet. Szerencsére nagyon jól bírom az italt, talán azzal járt, hogy az évszázadok múlásával az érzések fokozatosan kivesztek belőlem. - Mit kezdenék én egy tömegpusztító fegyverrel? Azon kívül, hogy elzárhatnám a meggondolatlan kezektől... amelyekhez a Klávé is hozzátartozik... ez a fegyver nem ér számomra semmit. Az ár nem egy érték, vagy egy tárgy, amiért cserébe én bármit is megteszek. Az ár az eszme, az ok, amiért cselekszek. Ha a Klávé védelem alatt azt érti, hogy elszavaljak néhány olyan Chthonian szót, amelyekkel százakat végeznék ki, előbb fordítanám a te intézeted ellen, mint ellenük - mondtam,
s ezúttal szemeibe néztem.
Azt akartam, hogy felfogja, amit mondok, és hogy a Klávé iránti hűsége ne ködösítse el mondandómat. Az én szemeimben nem létezett olyan - talán a démonokat és angyalokat leszámítva -, hogy tiszta gonosz, vagy tiszta jó.
Mindenkiben él legalább egy cseppnyi gonosz, és mindenkiben megnyilvánul a jóság... talán ez egy olyan tulajdonság, ami a mondénokban jobban él, mint bármely Alvilági fajban.
- Én, ha megvédelmezek valaki, azért teszem, mert meg akarom védelmezni őt. Nincs érdekemben a Klávé védelme -
fejeztem be végül, majd csak megforgattam a szememet,
és sóhajtottam egyet. Ismételten a lányra tekintettem.
Bosszús arckifejezése valószínűleg azt jelentette, hogy nem kedvel. Micsoda egy szörnyű alak vagyok... tudom, az vagyok. Nem akartam, hogy a Klávé felhasználhasson engem,
hogy mások miattam haljanak meg. De ugyanakkor, nem engedhettem, hogy olyanok meghaljanak, mint Sara, akikért megéri küzdeni, s akik botorságból eldobnák az életüket a Klávéért. Ismét sóhajtottam.
Hirtelen kezem megindult, s megragadta jobb kezét, mellyel az érmét tartotta a fapulton. Kezeim hatalmasok voltak az övéjéhez képest, ám finoman, és óvatosan érintették meg a lány kezét. Felfordítottam azt, hogy ujjaiból az érmét az én tenyerembe vegyem át, majd könnyeden visszahúztam karomat, és áttoltam az oldalára a poharat, amelyben még mindig a duplajeges whisky várt fogyasztásra.
- De ha valaki a védelmemet kéri, nem hagyom, hogy végezzenek vele... - súgom végül neki, hangom és szemeim még mindig szinte holtan üresek, és cinikusak, de egy halvány mosolyt ráerőltetek az arcomra.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Csüt. Júl. 27, 2017 9:54 pm Sara Ravenscar
Cosimo & Sara
Szórakozottan figyelem, ahogy a férfi megrendeli az italokat, és bár nem nyúlok a saját poharamért, értékelem a gesztust. Ha nem hivatalos ügyben érkeztem volna a klubba, talán még el is fogadnám, tekintet nélkül arra, hogy az alkohol kiábrándítóan könnyedén a fejembe száll.
Az állam ívét finoman a tenyeremre fektetem. Némán hagyom, hogy megvizsgálja az ereklyét. Hosszú, fürge ujjai úgy játszadoznak az ezüsttel, mint egy kisgyermek a kedvenc dobócsillagával, a tekintete mégis szakértelemről és visszafogottságról árulkodik. Őt mustrálva megértem, miért volt olyan nyugodt az igazgató hangja, amikor az irodájába hivatott, majd átnyújtotta az érmét, ami rossz kezekbe kerülve képes lenne pusztulást hozni az egész világra. Cosimo Wester nem kapzsi, nem hadvezér, nem fog világuralomra törni. Ő egy felfedező, egy tudós, aki kordában tartja az érzelmeit és a maga sajátos módján igenis védelmezi az Árnyvilágot.
- Azt beszélik, érdekelt a ritka varázslatok felkutatásában - válaszolom egyszerűen, anélkül, hogy túlmagyaráznám a dolgot. - A Kard megalkotója pedig egy a világ legkivételesebb varázslói közül. Azóta sem volt senki, aki ennyire erős, visszafordíthatatlan átkot készített volna.
Az Akadémián minden hónapban más-más alvilági fajról tanulunk, amíg el nem érünk az utolsóhoz és elölről nem kezdődik az egész, egyre nagyobb és nagyobb mélységekbe merülve. A legtöbb tanár, függetlenül mindentől, amiben hisz, általában a boszorkánymesterekre és a tündérekre fektetik a legnagyobb hangsúlyt, mert a többi Alvilágival ellentétben őket nem az ösztöneik hajtják. Nehéz őket kiismerni, még nehezebb tolerálni, és az ember figyelme egy pillanatra sem lankadhat a közvetlen környezetükben, máskülönben az életével fizet a könnyelműségéért.
Ezért bámulom őt percekig, mielőtt egy kedves mosollyal az érmére vésett, latin betűkre fektetném az ujjam.
- Én nem kérek Öntől semmit. A Klávé nevében érkeztem - mondom, állva szúrós tekintetét, sőt, viszonozva azt. Szeretném, ha tudná, hogy nem önös szándékok vezérelnek, hogy eszem ágában sincs Valentine ösvényére lépni, és hogy ezáltal bármire képes lennék, hogy segítsem a Klávét.
Nem létezik olyannyira eldugott hely kerek e világon, ahova ne jutott volna el Valentine visszatértének baljós híre. Mindenki róla beszél, a Körről suttog, a közelgő háborúról. A végeredményt jósolgatják, az áldozatokat, a kialakuló szövetségeket. A vérfarkasok fogadásokat kötnek a nephilek bukására, pár londoni vámpír pedig fennhangon támogatja a lázadókat, bele sem gondolva, hogy a Klávé megsemmisítése után ők következnek.
- Védelmet kérünk - felelem, figyelmen kívül hagyva irritálóan unott hangnemét. Ha nem tudnám, hogy a fajunk jövője a tét, talán hagynám, hogy az érzelmeim felülkerekedjenek rajtam, ám ezúttal muszáj megőriznek a hidegvérem. A szabad kezemmel tehát a férfi irányába tolom az érintetlenül hagyott üvegpoharat, hogy még véletlenül se engedjek a késztetésnek, a belső hangnak, ami a fülemet harapdálja. Mégis kinek képzeli magát? Hogy mer ennyire közömbösen válaszolni, amikor fajok egészei pusztulhatnak el egy kierőszakolt háborúban?
Veszek egy mély lélegzetet, mielőtt folytatnám.
- Ez talán nem túl nagy ár a világ egyik leghatalmasabb fegyveréért cserébe.
Az ujjam szorosan az ezüst érmén tartom, ezzel a bárpult fából készült lapjához szegezve a fényben megcsillanó ereklyét; tökéletesen egyforma távolságra mindkettőnktől.
A szívem a tokomban dobog, miközben az arcát fürkészem. Sivár és érzelmek nélküli. Bosszantóan semmitmondó.
Csak remélni merem, hogy nem kell előhozakodnom a B tervvel. Hogy nem kell erőszakhoz folyamodnom. Hogy nem szerzek magunknak még egy ellenséget, amikor szövetségesek híján már egy semleges fél is sokat segítene.

sok-sok szeretettel   Embarassed   









rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Új husi

Kor :
617

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 18.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Szer. Júl. 26, 2017 9:55 pm Cosimo Wester
Feltétlen bizalma nem igazán hatott meg, nem voltam egy olyasféle szentimentális alak. Rendben van, elkapott, de nem igazán érdekelt, hogy mit szeretett volna mondani - én nem dolgoztam manapság már senkinek, és senkiért, leszámítva talán Siena védelmezését. Régebben még üzleteltem a Klávéval, és más hozzá hasonló szervezetekkel,
és természetesen rendelkeztem Árnyvadász barátokkal -
innen ismerem Ravenscar családját is -, de még akkor sem lehetett engem igazán "hűségesnek", vagy "odaadónak" nevezni, inkább csak megbízhatónak.
Miközben kutat a zsebében, rendelek még egy italt magamnak,
és neki is. Ha már zaklat engem a Klávé ügyeivel, érezze jól magát, amúgy is tudom, hogy inkább egy futóként érkezett ide, mintsem egy királynőként. Csak egy újabb szolgálója a szervezetnek, és én ezt nem szeretem. Magam sem akarnám,
hogy mások meghaljanak az én céljaimért. Bár így is, úgy is meghalnak....
Le is húzom a saját megrendelt whiskymet, majd a nő suttogására, és az érem pendülésére felfigyelek. Egy koppanás után már az aranydarab után kapok, és szemeimmel mérlegelni kezdem. Már egy apró ránézésre észreveszem,
hogy valódi, bár természetesen otthon majd jobban elemeznem kell, kiváltképp, ha az lenne a célom, hogy megtaláljam Matuzsálem Kardját. Mintha az lenne a célom...
- Miért akarnám Matuzsálem Kardját? - tekintek rá ismét csak egy fél pillantásra, majd szemeim újra visszatérnek a bár árnyékaiba, és sötétségébe. Ujjaim között játszok az érmével,
egyikről másikra pörgetve azt, míg lecsapom az asztalra,
mielőtt válaszolhatna. Egy sóhajt engedek ki a számból.
- Ha esetleg mégis akarnám - bár ez egy szó szerinti kétélű kard, és én nem terveztem még meghalni - ...akkor is, az ár nem attól függ, hogy mit ajánl, hanem attól, hogy mit kér.
Magyarázatom befejeztével leteszem az érmét, és kettőnk közé helyezem. Szemeim arcára, és szemeire összpontosulnak most, és nyílként tűzik át tekintetét.
- Ha túl sokat kér, akkor már vissza is veheti ezt az érmét - hangomban nincs változás, ugyanabban a cinikus, unott hangsúlyban beszélek, ám hangom egy kissé megkomolyodik,
így akarom éreztetni, hogy nem viccelek. Ha valami olyasmit kér tőlem, ami túlságosan távol áll tőlem, és az elveimtől,
szívesen feladom ezt a kis érmét. Feltéve, ha egyáltalán igazán valódi, és nem csak egy egyszerű másolat.
Nem vagyok én egy kőszívű alak, ellenben azzal, amit sokak mondanak, engem igen is érdekel a világ állása, hiszen így,
vagy úgy, de engem is érinteni fognak a világ eseményei.
Engem a pitiáner belharcok, a kicsinyes háborúk, a beteges embervadászatok, és a hataloméhes férgek nem érdekelnek.
Éppen ezért is voltam hajlandó segíteni Sara Ravenscarnak,
ám nem akárhogy, és akárkiért. Ezek voltak a legfontosabb kérdések.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Kedd Júl. 25, 2017 11:52 pm Sara Ravenscar
Cosimo & Sara
Az Alvilágiak és az Árnyvadászok, akár a Hold és a Nap; két gömbóriás örökös küzdelemben egy trónért, amit képtelenek megtartani. Mert abban a pillanatban, hogy az eget láncra veri az éjszaka, a csillagok fellázadnak a sötétség ellen, ahogy a Hold is sértett hercegként, olykor sarlóját szorongató, gúnyos hadvezérként várja, hogy a fény elbukjon, és magába kebelezze a sötét.
Kisgyermekkorunktól kezdve megvetjük azokat, akik különböznek tőlünk, akik más utat járnak, és közben soha még csak eszünkbe sem jut, hogy egy másik perspektívából nézve, minket is az éjszaka teremtett. Szörnyek nélkül nincsenek hősök. Háború szüli a katonát. A Hold pedig csupán a Nap fényében fürdőzve válik láthatóvá.
Nem kedvelem az Alvilágiakat. Azonban a legtöbb nephillel ellentétben az én édesanyám gondoskodott róla, hogy tisztában legyek a vitathatatlannal: létezésük alátámasztja a miénk. Ha nem lennének, ha nem lennének démonok, közönségesebbek lennénk, mint bármely londoni mondén. Rúnák és fegyverek híján, célok nélkül bolyongva járnánk az utcákat, akárcsak a percekkel korábban látott, részeg fiatalok. A finom határvonal, ami elválaszt minket az emberektől ijesztően vékony, és ettől kiráz a hideg.
A boszorkánymester érzelemmentes szavai roppant kiszámíthatóan peregnek le a nyelve hegyéről. A kinézetével ellentétben úgy tűnik, ebben nem tévedtek az évtizedekkel korábban lejegyzett, pergamenre vésett beszámolók. Cosimo Wester magának való, különc, örök cinikus; önkényes száműzetésben élve, épp úgy távol tartja magát a mondénok kicsinyes háborúitól, mint a varázslények gyerekes viszályaitól. Senkit sem támogat, senkinek sem ad fegyvert a kezébe. Épp ezért meg sem lepődöm, amikor kijelenti, hogy hidegen hagyja a Klávé mondanivalója.
Viszont ami számára közömbös, nekünk a túlélést jelentheti, ezért nem hagyhatom, hogy a fenyegető kérdése megadásra kényszerítsen. Az, hogy a békés szándékunkat bizonyítva rúnák nélkül érkeztem, nem jelenti azt, hogy nem gondoskodtam megfelelő óvintézkedésekről.
Egy elégedett mosollyal hajolok közelebb. A hajam az arcomba hullik, ahogy a tekintetem egy röpke másodpercre megállapodik a gézzel körbetekert kézfején.
- Úgy hiszem, kénytelen leszek megbízni önben, Mr. Wester - válaszolom egy apró biccentéssel, tiszteletteljesen. A hangom halk, szinte teljesen magába kebelezi a tánctér felől érkező hangzavar, jóllehet a szemein átvillanó kíváncsiság még a merev arckifejezése ellenére is a tudtomra adja, hogy sikerül felfognia a szavaimat.
Kihasználom, hogy én irányítom az eseményeket, hogy még ha csupán egy pillanatra is, de sikerül megragadnom a figyelmét, és egy gyors, ám semmiképp sem kétségbeesett mozdulattal kihalászom a zsebemből a benne lapuló, tenyérnyi érmét. Úgy tartják, Júdás harminc ezüstjéből öntötték. Egy hatalmas boszorkánymester készítette még a sötét középkor idején, miután egy kapzsi földesúr porig rombolta a szülővárosát.
- Ostendit ei in via - suttogom, mintha a világ legféltettebb titkát osztanám meg vele, holott bizonyára sokkalta többet tud, mint amennyit a könyvtárban talált pergamentekercsek valaha feltárhatnának az utókor előtt. - Az érme, ami elvezet Matuzsálem kardjához.
Az ereklye hangtalanul koppan a bárpult kemény felületén. A mutatóujjam felsőbbrendűen időzik el a peremén.
A Kard állítólag olyan hatalmas erővel bír, hogy még a világ leghatalmasabb teremtményeit is képes hamuvá porlasztani. De mint minden varázslat, a Kard is hatalmas árat követel a legyőzhetetlenségért cserébe. Forgatója, legyen bármennyire agyafúrt, meghal, amint az ellenfele elvérzik a harcmezőn. Egy gyenge szívdobbanás; csupán ennyi ideig élvezheti győzelmének édeskés ízét.
- Az Öné lehet - alkudozom. - A megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe, természetesen.

sok-sok szeretettel   Embarassed   





A hozzászólást Sara Ravenscar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 27, 2017 7:30 pm-kor.






rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Új husi

Kor :
617

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 18.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Hétf. Júl. 24, 2017 7:57 pm Cosimo Wester
A neonfények színvilága elveszett íriszeim barna sötétségében, ahogyan végignéztem a táncparketten, és a bárban. Mocskos, és undorító, semmirekellő hely. Nem gyakran szerettem ide járni, és hangulatom sem mindig engedte meg - sajnáltam, hogy nem láthattam többé a régi korok fogadóit, holott azokban az időkben az emberek még nem azért jártak be, mert nem volt más dolguk, és el akarták vesztegetni életüket, hanem azért, mert valódi szórakozásra,
élményekre vágytak.
Függetlenül undoromtól, arckifejezésem egy cseppet sem változik - vonásaim megszokottan cinikusak, és unottak, mintha valami hatalmas csalódás ért volna engem minden egyes pillanatban. Fejemet forgatom, majd belépek a bárhoz,
és rendelek egy jeges whiskyt. Azért jöttem ide, hogy egy kissé kimossam a fejemből azokat a dolgokat, amik velem és Sienával történtek. A harc lefárasztott, és a hátamon húzódó seb még most is fájt, annyi nap elteltével. Ez nem is csoda,
néhány Chthonian varázsszó nem enyhít a javuló csonttörésen. Sőt, igazából annak is örülhetnék, hogy javulnak a csontjaim, és nem ott véreztem el a házban, ami a lány segítsége nélkül nem sikerülhetett volna. Mégis, nem akartam egy ilyen helyre hozni, főleg nem azért, hogy lenyugodjak.
 Pihenésre volt szüksége, és különben sem lettünk olyasféle "pajtások" az események után. Én megvédem, és miután begyógyulnak a sebeim, vadászok a megsérült, elmenekült démon után. Amint begyógyul teljesen sérülésem... kellett volna gyógymágiát tanulnom fegyverkészítés helyett.
Iszogatok, és a hideg ital finoman csúszik le torkomon, édes,
hűsítő, de egyben melengető érzést szolgáltatva. Legalább hatszáz év alatt egy valami igazán fejlődött - az italok. Manapság már nem sepernek véletlenül puskaport a rumba.
Hirtelen észreveszek egy nőt mellettem egy olyan helyen,
amely ezelőtt egy részeg idióta töltött fel. Örültem is neki -
belül, mert arcom érkezésem óta változatlan maradt -, de annak már nem, hogy megszólított. Mikor értik már meg az átkozott mondének, hogy nem akarok beszélgetni velük...
Ha pedig egy alvilágiról van szó, egyenesen én érzem rosszul magamat. Az alvilágiak mindig különbnek tartják magukat másoknál, de ugyanolyanok, mint a mondének, talán még rosszabbak. Óriási hatalom van a kezükbe, de mindig csak kihasználják, mindig csak még többet, és többet, és többet akarnak... és sajnos én vagyok az egyik legjobb lehetőség erre. De már több száz éve kivontam magamat mindkét fajta világából.
Nem válaszolok köszönésére. Szemeim arcára fordulnak,
majd inkább a fal sarkának vetülnek, ahol a kevés neonfény,
és a diszkógömbök fényjátéka elveszik, és az árnyéknak,
s sötétségnek nevezett fekete massza az úr. Jobban érzem én magamat ott.
Következő mondatára már inkább jobban felfigyelek. Sara Ravenscar. Ravenscar... hallottam már ezt a nevet. Londoni intézet. Egy mondén nem beszélne ilyen hülyeségekről, csak ha be lenne szívva, vagy részeg lenne,
de akkor meg nem ilyen hangnemben, és módon tenné. És ha igazat mond, a Ravenscarok... ismerem őket.
Az az ebben az esetben nem egy mondénnel van dolgom.
- Nem érdekel a te intézeted - mondom csöndesen búgó,
cinikus, már-már gépiesen monoton szavakkal. Egy pillanatra ismét felé fordítom arcomat, és államat hosszú szövetkabátom kiálló nyakrésze alá rejtem. Bekötözött jobb kezemet felé fordítom, és félrelököm vele a poharamat. A kötés felcsúszik kézfejemen, és elveszik öltönyfelsőm, és ingem ujjai alatt.
A lány igazán fiatalosan, és gyönyörűen néz ki, bár őszinte reakciója - belül - kissé megnevettet. Ennyire borzalmasan festenék? Pedig szeretek legalább külsőleg elegáns maradni.
Mégis, nem igazán hatódok meg, vagy veszem sértésnek ezt a sokkolt állapotát. Sokkal inkább figyelek fel következő mondatára.
- Mégis mi lehet egy... tippelhetek? - súgom neki megszokott,
eddig is használt hangomon - Mi lehet egy Árnyvadász kezében, ami engem érdekelhetne, Ms. Ravenscar? És még jobb, honnan tudja, hogy nem egy olyan személlyel beszél,
aki ezt a kérdést kihasználná?
- próbálok az arcomra erőltetni egy halvány kis mosolyt. Aránylag még sikerül is.






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
×The London Institute×

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Hétf. Júl. 24, 2017 1:57 am Sara Ravenscar
Cosimo & Sara
Kimért, egyenletes léptekkel sétálok keresztül London meglepően élettel teli belvárosán, miközben szüntelen a velem szemben botladozó, bódult fiatalok fakó vonásait fürkészem, Alvilági ismertetőjelek után kutatva. Az ujjaim vágyakozóan időznek el az oldalamra erősített penge markolatán, mohón, akár egy utolsókat köhécselő átutazó, aki már egy teljes napja étlen-szomjan bolyong a kietlen sivatagban. Mégiscsak van valami abban, hogy a tiltott gyümölcsnél nincs fenségesebb lakoma. Most, hogy álcázó rúna hiányában ügyelnem kell a látszatra, bármit megadnék azért, hogy akár csak egy múló pillanatra, de a kezeim közé kaphassam a nyilaimat.
Mintha az égen ragyogó csillagok az arcomba röhögnének és az idő kereke a rám bízott feladaton gúnyolódna. Egy kisebb örökkévalóságnak tűnik, mire elérem a Mayfair club neon fénybe borított bejáratát. Az ajtó előtt szobrozó, vérfarkas kidobó szúrós tekintete lyukat éget a mellkasomba, de ezúttal egy másodpercet sem vesztegetek arra, hogy viszonozzam a kedélyes fogadtatást. Anélkül lépem át az épület küszöbét, hogy egy pillanatra is lelassítanék.
A falakra szerelt hangszórókból üvöltő zene szétszaggatja a dobhártyám, a fények pedig lehetetlenné teszik, hogy felmérjem a terepet, azonban ez alkalommal nem hagyom, hogy bármi is elbizonytalanítson. Az Intézet igazgatója okkal választott engem; megbízik bennem és a vérvonalam töretlen odaadásában. Hűséges vagyok a Klávéhoz.
Mert az, hogy az elmúlt egy hónapban egyszer sem számoltam be nekik Nate-ről, nem jelenti azt, hogy nem tisztelem az életünket irányító törvényeket. Nem az én hibám, hogy még sosem kérdeztek rá konkrétan, ismerem-e az utcán garázdálkodó, csuklyás démonvadászt. Ha megtennék, gondolkodás nélkül bevallanám, hogy igen, hogy már többször is összefutottunk, hogy az életemmel tartozom neki…
Összeszorított szemekkel, az alsó ajkamba harapva rázom ki a fejemből a felesleges bűntudatot. Egy nephil szava, akár a törvény. A tény, hogy Nate megmentette az életem, épp úgy láncra ver, mint a Klávénak tett esküm. Muszáj kiegyenlítenem a számlát, mielőtt feladnám az Intézet igazgatójánál.
A gondolataimat gúzsba kötő, rangidős Árnyvadász tanácsát követve átverekedem magam a táncparketten vonagló mondénok és Alvilágiak között, majd megállapodok a bárpult szélén, ahol tökéletes rálátásom nyílik a magasított székeken megpihenő lényekre. Fél perc nem sok, azonnal kiszúrom a keresett boszorkánymestert.
Magabiztosan, felszegett állal lépek a mellette vedelő mondénhoz, akinek köpcös külseje igazán megtévesztő. Olyan, akár egy átváltozásra kész vérfarkas félig emberi, félig állati formában. Ocsmány, szőrös. Bűzös lehelete még a legkábább nőstényeket is messzire taszítja.
- A világért sem akarok kötekedni, de a helyemen ülsz - mondom, ahogy a tenyerem megpihen a férfi bal vállán. Az ujjaim olyan erősen szorítják össze a vékony, inggel fedett bőrt, hogy abba még én is belekönnyeznék.
Nem foglalkozom a szidalmaival, hagyom, hogy felesleges szavak helyet a tetteim beszéljenek, és elégedetten hümmögök, amikor a csuklója nekicsapódik a lapockájának. A füle hegyéig belevörösödik, ahogy megpróbál kiszabadulni a szorításomból; sikertelenül.
- Igazán kedves, köszönöm, hogy melegen tartottad.
A szemeim mosolyognak, ahogy a férfi két morgást követően végleg elhagyja a helyiséget.
A pulóverem szélével finoman letisztogatom a bárszéket, majd egy kecses mozdulattal ráülök. A hajam a levegőbe röppen, ahogy a boszorkánymester irányába fordulok.
- Jó estét! - köszönök, és kétszer is megköszörülök a torkom, mire rám szegezi mélybarna tekintetét, ami egy másodperce jéggé dermeszti minden végtagom.
Nem erre számítottam.
Az igazgató által mutatott, megsárgult portré ugyanis közel sem adta át az Alvilági íriszeiben csillogó, kivehetetlen érzelmeket. Elvont, mint aki okkal tartja távol magát a világtól. Fájdalmas, mint egy görög tragédia. Mint egy megfejthetetlen kirakós.
- A nevem Sara Ravenscar, a londoni Intézet igazgatója küldött - mondom, amikor túlteszem magam az első sokkon, mert eszem ágában sincs megtéveszteni. Épp ellenkezőleg, nagyban megkönnyítené a dolgom, ha mind a ketten tiszta lapokkal, nyílt kártyákkal játszanánk. -A birtokomba került valami, ami nagy valószínűséggel érdekelheti.

sok-sok szeretettel   Embarassed   





A hozzászólást Sara Ravenscar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 25, 2017 4:32 pm-kor.






rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt


Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vendég

Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Bárpult ➹ Pént. Jún. 24, 2016 10:33 am ➹ Vendég
***






Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Bárpult ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
Bárpult
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: