Csónakház
Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.





 



Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vezetőségünk
Fordulj hozzánk

Clary Fray
Alapító adminisztrátor
pmprofil
cissy, katherine, cornelia, raven
Simon Lewis
Admin
pmprofil
curtis, daimon, victor
Sebastian Verlac
Admin
pmprofil
Dylan, Caleb
Csicseregj valamit
Mondj el bármit

Az előforduló hiba vagy észrevétel bejelentése e-mailben vagy privát üzenetben esedékes!!!
Ha írtál, jelezd a chatben, ha nem kapsz választ két napon belül, jelezd ismét a chatben :)


Utolsó bejegyzéseink
Gyorspostával firkálva
Kara Moon
firkálta:  Kara Moon
Yesterday at 11:20 pm-kor

Utca
firkálta:  Asmodeus
Yesterday at 10:11 pm-kor

Ceri & Gabe - Apple Inc.
firkálta:  Cerviel
Yesterday at 6:15 pm-kor

Hiányzásnapló
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 8:23 pm-kor

Cellák
firkálta:  Jace Herondale
Szer. Nov. 22, 2017 5:18 pm-kor

Lola ___
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:37 pm-kor

Asmodeus
firkálta:  Clary Fray
Szer. Nov. 22, 2017 12:36 pm-kor

Lorelei Montmartre
firkálta:  Dylan Mallory
Szer. Nov. 22, 2017 12:32 am-kor



Jelenlévő fórumozók
Itt rontják a levegőt

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Legtöbbet firkáltak
Legszorgosabb tagjaink

Gabriel Sinclair
 
Clary Fray
 
Jace Herondale
 
Cerviel
 
Cornelia Maxwell
 
Katherine Wright
 
Astrid Biersack
 
Asmodeus
 
Alice Whitley
 
Sara Ravenscar
 

Share| .

Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Kedd Okt. 24, 2017 10:43 am Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 578 zene:: Fight song üzenet: Köszönöm a játékot!!!





Igazból mindössze csak sejtem milyen kapcsolata is lehet Simonnak és Raphaelnek. Sosem folytam bele a dolgaikba mélyebben és a jövőben sem szándékszom a eklleténél jobban. Annyi viszont bizonyos, Simon mindig is különc lélek volt és továbbra is az maradt. Olybá tűnik ő a tipikusan sehová sem tartozó egyén és jó is így neki. Nekem pedig a hasznomra válok most az egyszer a semlegessége.
Mindössze egy bágyadt ám sokat sejtető mosolyt eresztek meg arra a tényre hogy én tudom kezelni a vámpírklán főnökét.
Tény mi tény, mindig is jól értettem a férfiak nyelvén, és Raphael a maga makacsságával igazán nem olyan nagy kihívás, mint elsőre tűnik. Mégsem szeretek kérkedni a tehetségemmel vagy azzal a ténnyel, mennyire is remek személyiségismerő vagyok. Pláne nem úgy hogy tudom, épp szívességet kérek valakitől. Szóval megmaradok csak a szerény bókfogadásnál.
Talán ez használ vagy talán az hogy mégis csak emlékeztetem azokra a soha viszont nem látott kegyekre, melyeket szerény személye felé hajtottam végre. Nem szeretek ezzel kérkedni vagy ezt felemlegetni és az arcomon talán ez látszik is. Hat alkalom... valóban annyi lenne? Sosem számoltam mert sosem érdekelt. Sosem azért mentek életeket hogy valaha is viszonzásra leljek vagy mint holmi adósságot hajtsam be... de most... most az én nyakam körül is szorul a hurok. Köszönöm jin-fen, köszönöm!
- Nyugi Simon.... ha én nem boldogulok el, akkor senki sem!
Kacsintok egyet bíztatóan és szemtelenül hisz annyira cuki az, ahogy ráveszi saját magát és kötélnek áll.
Amikor pedig közli hogy vigyázzak magamra csak felemelem a kezem, mintha esküt tennék éppenséggel és halál komoly arccal közlöm a szemébe pillantva.
- Úgy lesz!
Egy percig maradok csak így, aztán kirobban belőlem a röhögés. Nem tehetek róla de igenis vicces hogy épp ő aggódik értem. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna és lássuk be, még valahol most is az. Ahogy a kezét nyújtja felém, kézfogásra, elmosolyodom. Ujjaim finoman csusszanak az övébe és szorítják meg erősen. Tőlem nem megszokott erővel és rázom meg miközben azon tűnődöm mennyire komor már ez... mennyire nem barátokhoz illő. Így mozdulok és felé lépve nem állom meg, puszit nyomok az arcára
- Nos akkor... - kezdem el, mikor hátrébb - várom a hívásod. Vagy az is jó ha sms-t írsz.
Vállat vonok jelezve, hogy nekem ugyan édes mindegy. A számom megvan neki, és jó eséllyel elér. A mobilom alapvetően sem szokta senki nézegetni. Háklis vagyok ezekre a dolgokra.
- Gondolom nem bánd ha kölcsönzöm az inged egy napra...
Vigyorodom el miközben a ruháimat felnyalábolva elindulok az ajtó felé. Végtére is már mindent megbeszéltünk és az eső is alább hagyott. Ha csak nincs feltétlenül szüksége a melegítőjére akkor ebbe megyek haza. Az intézet előtt max átöltözöm valamelyik sikátorban, habár... ha így mennék be sem tűnne fel senkinek. Mostanság olyan mintha láthatatlan lennék és nem is baj.
Az ajtóra téve a kezem megállok. Még egyszer utoljára visszafordulok és komoly, kissé zavartan szégyenlős tekintettel pillantok vissza Simonra.
- Köszönöm Simon. Tényleg! Igaz barát vagy...
Apró ajakrándulásom jelzi, mennyire is komolyan gondolom. Nagy barna szemeim pedig meleg bensőséget sugároznak.
- Clary igazán mázlista...!
A legjobb barát címét egyértelműen Simon Lewis érdemelte ki. Így hát kellemes örömmel lelkemben mondom ki az igazat. Valahol egy kissé féltékeny vagyok a vörös árnyvadászra, de igazából ez is múlandó dolog. Mert ha úgy vesszük már az én barátom is, nem? Igaz talán sosem fog annyira ismerni mint Clary-t vagy sosem lesz olyan a viszonyunk de azért örülök. Mert azt hiszem jelenleg nekem is van egy Simonom. Még akkor is ha csak ilyen kurtán furcsán adatott meg.










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Szomb. Okt. 21, 2017 3:13 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Oké, kényszeres paranoid vagyok és megrögzött zavarba jövő, de őrültnek azért nem mondtam volna magam sose. Eddig. Persze mindig megtettem mindent a barátaimért, családomért, ha az a józan ész határán belül volt vagy éppen életveszély állt fenn. De most fogalmam sincs helyesen cselekszem-e. Ha Raphael éppen nem okozna gondot még mindig ott van az, hogy Izzy ezzel csak még nagyobb bajba fog keveredni. Alec élve fejez le, Jace szerintem egyenként aprít majd fel és akkor még nem is beszéltünk a saját bűntudatról, mert bizony, az egészségesen megfog találni és ledönt majd a lábamról.
Ciccegek és a saját gondolataimba merülök. Izzy tulajdonképpen nem hagyott más választást, csupán finoman tette, nem szorított kést a torkomnak, na nem mintha azzal újfent ártani tudott volna. Egyszerűen hatott a baráti érzésekre és arra, hogy képtelen vagyok neki nemet mondani, rossz szokás, nagyon rossz. De ha én nem segítek még valami olyat tesz amiből nem tud majd kikecmeregni, így legalább, ha baj van én tudni fogom hol van és talán segíteni is tudok majd, de ez persze csak egy nagy talán.
-Nem így működik, Raphael nyilván nem a gyámom és még úgysem a főnököm, de a New York-i vámpírok, ha szabadúszók, ha nem, akkor is a fennhatósága alá tartóznak. - ezt az egyet már sikerült megtanulnom. Nem jó dolog vele ujjat húzni, bosszúálló fajta. Még párszor végig tettem a sétát a szoba egyik végétől a másikig. Én ma csak zeneszöveget terveztem írni, kicsit hangolni a gitárt, szintetizátoron elpróbálni a dolgokat, énekelni, erre ez. Mégis mit gondoljak? Talán összesküdik ellenem a sors? Mert azt rosszul teszi, nem csípem már így sem.
-Abban látod nem kételkedem. Ha bárkire hallgat is valamennyire az te vagy. - ismerem el. Raphael bonyolult személyiség. De Izzy vagy nagyon megbabonázta vagy szimplán csak rögeszméjévé vált. Nála semmit sem lehet tudni. Egyszer ilyen, egyszer olyan. Egyetlen egy, ami biztos, félelmetesen komolyan veszi a klán vezetését és a felelősséget.
Persze előjön belőlem az a védelmező ösztön izé, ami elméletben minden pasiban benne van, mint valami kód, így születünk, bár nekem tuti valamit elütöttek benne, mert ritka pocsék alkalmakkor jön elő és akkor is gyenge lábakon áll. Legalábbis nem hiszik el, hogy képes volnék védelmezni, pech.
-Oké-oké, igazad van. Amúgy hat, hat alkalommal mentetted meg a seggem, amiért köszi szépen. De biztos fogsz így boldogulni, egyedül? Mert megígértem, elintézem neked a mexikói kaját, de...rossz előérzetem van.
De tudom ezzel hiába pedálozom, ha valamit a fejébe vesz...nos, annak úgy is kell lennie. Akárcsak Clary, ennyi hasonlóság van kettejükben, de itt meg is állhatunk, mert nincs tovább.
-Rendben, megegyeztünk, összehozok egy randit azokkal, de te meg vigyázol magadra. - micsoda egyesség, istenem... Színpadiasan felé nyújtom a kezem, hogy megfogja és megköttessen az egyesség, aminek úgyis én szívom meg a levét. Miért keveredek mindig ilyen helyzetekbe? Miért?
music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Szer. Szept. 27, 2017 5:11 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 680 zene:: Fight song üzenet:   scratch    






Nem szoktam meg hogy engem féltenek. Akárcsak azt sem hogy értem aggódnak. Épp értem! Olyan abszurdnak tűnik... lehetetlennek.... És tessék! Itt van. Simon szeméből csöpög az együttérzéssel keveredett sajnálat. Valahol ez egyszerre nyugtat meg, tesz bátrabbá és fullaszt bele a saját fertőmbe. A mocsokba, ahova süllyedtem. Igaz hibáztathatnék akárkit akárhogy, de... valahol én is akartam. Valahol jó volt és valahol kellett ez. Nem, nemcsak a testemnek hanem a lelkemnek is. Olyan sokáig voltam erős és olyan sokáig éreztem azt, hogy ez a helyes hogy szinte elválaszthatatlanul magához vonzott a vámpírméreg, mint méhet a virág. Én pedig tudatom legapróbb morzsáját is hátra hagyva gondtalanul élveztem ki a lehetőséget. Baj tudom, értem. De nem kell a féltése. Mert ez csak tetézi azt az aggodalmamat, hogy oké... ő így... de ha ő így, hát mi lesz a testvéremmel. Az igazi hús-vér bátyámmal? Jace miatt nem fő a fejem, jobban elvan Claryvel semmint hinné az ember. Alkalomadtán szerintem egy teremnyi démon közt is halálos nyugalommal ellófrálna ügyet sem vetve rájuk. Alec már más tészta. Ő mindig is szeretett a báty szerepében tetszelegni pedig igyekeztem maximálisan leredukálni az okok mérhető számát. Most meg aztán... hát lenne sansza bőven.
Édes tudatlanság! Édes áldott tudatlanság!
- Teljesen komolyan gondolom.
Hangom kímért ahogy Simon kifakad. A mexikóiak vsezélyesek? Ugyan kérlek, melyik vámpír nem az? Kedvem lenne ezt így hozzá vágni, de az epés megjegyzéseimet inkább lenyelem. Mert hát... hát ő a lehetőségem. Ami maradt. És nem szalasztanám el a becsület vagy az egó harca miatt. Azt meg meg sem halom mikor magára utalgat. Újra. Édes, tényleg de... nem. Ezt még az én gyomrom sem venné be. Vannak nekem is határaim és a legrosszabb rémálmom az lenne ha Simon Lewis csámcsogná a karom végét. Pláne úgy hogy tudom, Clary és vele együtt ezáltal Jace (hozzáteszem tök jogosan) kizsigerelne.
Nem, nem, köszöntem. Nem most jöttem le a falvédőről.
- Ugyan mégis honnan tudhatná meg Raphael? Nem követ nyomon nap mint nap!
Ugye nem?
- Meg amúgy is, te külön vagy. Külön tőle és a new york-i vámpírklántól. Függetlenként semmi rosszat nem követsz el. Az meg ami az én dolgom... az rám tartozik. Letagadhatod mindenki előtt. Ez lenne az okos részedről... - lágítok rá a lényegére a dolgoknak. Szar dolog a diplomácia. Kegyetlenül kizsigerlő. Igazából Simon semleges zónaként létezik ami önmagában is kész csoda. Nem sokszor és nem sokakat tűrnek meg így, ilyen formában. Persze... manapság már minden megesik és ő persze nem is akárki.
Raphaelt amúgy bízd rám. Ha kukacoskodik majd helyre igazítom.
Nem is értem miért parázik tőle ennyire Simon. Mit árthat neki mégis? Letöri a szemfogát? Nagy veszteség... amúgy sem használja!
Ez persze megmosolyogtat gyengéden. De amilyen gyorsan megjelenik a mimika olyan gyorsan el is hal mert a kérdés, amit nekem szegez váratlanul ér.
Rám? Vigyázni? Hol él ez a gyerek? Rám senki nem vigyáz istenigazából tizenöt éves korom óta. Sőt... az első rúnám megkapása után már tizenegy évesen felnőttként szeltem a folyosókat. Más az ha vállt vállnak vetve harcolsz vagy ha fedezik a hátad. Szigorú értelemben az is vigyázás, hamisítatlan tény, de... azért vitatkoznék a kifejezés minőségével. Meg amúgy is... ott volt mindig Alec, aki inkább volt egy idő után az idegesítő apám (vagy sokkal inkább  anyám) szintjén ha túlbuzgón óvni akart, semmit a bátyám szerepkörében. Nehéz testvérnek lenni, tudom.
- Öhh, nem Simon. Ez így is túl kockázatos. Majd én megoldom ezt egyedül. Hidd el, elég nagylány vagyok már - szúrós pillantást vetek rá. - Hányszor is mentettem meg a segged? Hmm... négy vagy öt? Én már nem is számolom!
Nagyzolva legyintek mintha csak ugyanaz a magabiztos Isabelle lennék aki egykor valaha voltam.
- Már az is nagy dolog ha összehozol velük egy randevút. A többi pedig hidd el a körülmények mellett rajtam áll. És tudom hol vannak a határok.  
Látványosan simítom meg a kígyó fejét. A karperec életre kel kissé megmozdul, majd újra élettelenné válik. Ha kell úgyis tudom használni. Ha kell kizsigerlem az összes vámpírt és a pokolra küldöm épp úgy ahogy Alexader tenné. De előtte elveszem azt tőlük, ami kell nekem. A mámorítóan édes harapást, aminek csak a gondolatára is megbizsergek.


kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Csüt. Szept. 21, 2017 8:31 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Ne féltsem, ezt így annyira könnyű mondani, körülbelül annyira könnyű, mint az mondani Trumpnak, hogy ne legyen elnök, vagy a pillangónak hogy holnaptól madár legyen. Aggódom érte, mert a barátom. És tudom milyen a függőség, és nem kívánom ugyanezt Izzynek. De nem tehetek olyat, amibe Ő nem egyezik bele. Csak a tarkómra teszem a kezem és körözök, mint gólyafos a levegőben. Gondolkodom azon, hogy mit mondjak, mit tegyek, mert hiába akarok okos lenni, ha nem vagyok az.
-Izzy, senki nem mondta, hogy kötelező féltenem téged, ez zsigerből jön. - sóhajtok.
Csak sorolom hogy mi miért nem jó és, hogy az egyetlen megoldás az a gazfickó Raphael lenne. Több esetben is rossz döntés, ha például azt nézzük, hogy egy öreg nénit kell átkísérni az úton, akkor biztos nem Raphaelre bíznám, de most csak is Ő lenne a megoldás. Vagy én. Magamról tudom, hogy soha nem használnám ki a helyzetet, hogy ennyire védtelen és nem mellesleg, soha nem bántanám.
-Jézusom, Isabelle! A mexikóiak? Még embernek is veszedelmes banda, na de e mellé még vámpírok is...ezt nem gondolhatod komolyan. Ha a közelükbe kerülsz szárazra szívnak és véged van.
Most már nem csupán aggódom, de elég komolyan ideges is leszek. Nem hallottam a városba jött klánról, gondolom én egyelőre Raphael sem, különben már összeütött volna egy kellemes kis megbeszélést velük. Adna nekik két lehetőséget, az egyik az, vagy csatlakoznak és jól viselkednek vagy eltűnnek a balfenéken. Amit támogatok, teljes mellszélességgel, mármint a takarodó dolgot, nem a másikat.
-Ez eszembe sem jutott...Kirobbanna a háború az biztos, ha ez kiderülne. De akkor...Én? - fordulok komolyan felé. De kérdésem felesleges. Mert a mexikóik igazán nyerőeknek tűnnek a szemében. De ez több dolog miatt nem megfelelő választás...
-Én? Odamegyek valószínűleg szétszednek. De...a francba is, rendben, megpróbálom, de nem ígérek semmit. Ha Raphael megtudja előbb végez velem, mint a mexikói karter...- nyögök, de feladtam a harcot, Izzy nyert, segítek neki. Felé nyújtok egy zsebkendőt, hogy könnyeit letörölhesse. Fogalmam sincs hogy fogok ennek neki állni, vagy egyáltalán mit mondok. Ott lehetnék, mint valami testőr, ha mondjuk kétszáz kilós lennék és egy kopasz kétajtós szekrény, de valahogy nem ez a helyzet.
-És ki fog rád vigyázni? Értsd meg, nem hagyhatlak ott egyedül velük, fogalmunk sincs milyenek.
music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Hétf. Szept. 11, 2017 4:45 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 475 zene:: Fight song üzenet: scratch






Simon szavain haloványan somolygok. A felismerés sokszor letaglózza az embert, tudom jól. Könnyű mondani mit tegyen az árnyvadász vagy mit ne, de mikor jobban belegondolunk és a dolgok mögé nézünk, rájövünk bizony semmi sem épp fehér vagy fekete. Bár igaz a mondás, nekünk jobban áll a fekete, mint ellenségeink özvegyeinek.... És emiatt az ige miatt így mackónaciban igazán humoros árnyvadászként festhetek.
Persze ettől csöppet sem lesz könnyebb a helyzetem. Nehezen bírok a fiú szemébe nézni és nehezen megy a színvallás is. Sosem voltam jó ezekben, rendszerint könnyeden tévesztek meg mindenkit. Alaposan kitanultam a hazudozás fortélyait de ritkán éltem eddig vele. Mostanság viszont a kedves igazgatónk jóvoltából egyre többször kényszerülök rá És a helyzet, ahogy Clary zöldülű barátja reagál, csöppet sem bíztató.
- Nem kell féltened engem...
Kezdek bele, de végig sem tudom mondani mert jön a példálózás Raphaellel. Nem ismerem őt, nem eléggé ahhoz hogy azt mondjam, persze besétálok lazán hogy csapolja meg kicsit a vérem. Nem, nem tehetem. Ismerik, túl sokan is. Nem lenne jó alapanyag, könnyedén lebuktathatna. Simont pedig nem használhatom ki. Ennyire nagy szívességet nem kérhetek tőle, bármennyire is csábító. Kétségek közt őrlődve harapok ajkaimba, majd végül csak kibököm.
- Állítólag tegnap jött egy vámpírhorda a város északkeleti csücskébe. Alec nemrég kapta a fülest és tervez oda egy akciót, de nem azon nyomban. Ha jól tudom mexikóiaik. Ők különállóak Simon, nem New York klánjához tartoznak. Nem robbantana ki viszályt ha velük kerülnék kapcsolatba... ellenben Raphael....
Hát ő más tészta. Egyrészt vezetőként amúgy is elutasítana. Neki példát kell mutatnia, hisz végtére is ez egy főnök feladata. Másrészt pedig... ha kitudódnak hogy közöm lesz hozzá, vagyis épp neki hozzám az biztosan a Klávé színe előtt kötne ki. Igatag a béke így is, macerás a politikai egyensúlyt fenntartani. Esélyesen amúgy is bukásra van ítélve a köztünk és az alvilág gyermekeivel kötött fegyverszünet, de hogy pont miattam és a függőségem miatt bukjon ki? Nem.... ezt nem vállalhatom.
Lightwood vagyok az ég szerelmére! Előkelő. Vezető egyén, habár a tényleges szerepkört mindig is Alec hoppolta el az orrom elől. Sosem bántam, talán egészen ezidáig.
- Értékelem a segítséged Simon, de... Raphael nem opció. Nem akarok felelős lenni egy New Yorkon esedékes belháborúért az árnyvadászokkal. Szóval kizárt, bár tény, én is gondoltam rá.
Biccentésemmel igazolom szavaim helytállóságát. Kezem ösztönösen siklik a fiúéra és finoman szorítom meg.
- Kérlek, hozz össze egy találkát a mexikóiakkal. Ez a legjobb esélyem. Holnapig még kihúzom, de utána... kérdéses. Holnap ilyenkor el tudok menni oda ahova csak akarják. Ha kell a világvégére is. Nagyon kérlek, segíts rajtam....
Hangom elcsuklik, tekintetem újra megtelik a könnyek aprócska csepjjeivel. Egy meg is indul lefelé arcom ívén, elkeseredésem végső jeleként. Mérhetetlen csalódottsággal, mely belülről mardos várom Simon válaszát. A mackónadrágjában, és ingjében. Csapzottan és elesetten. Árnyékaként egykori nagyszerű önmagamnak. Utolsó reményszikráimat is felőrölvén, közeledve a teljes kétségbeesésem legszéléhez, ahonnan, már érzem, nincs visszaút. Egyszerűen csak nemes egyszerűséggel, belefulladok.





kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Kedd Szept. 05, 2017 7:21 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Mit hazudjak? Meglep amit Izzy mond. Ő, a legerősebb lány a földön, sőt, az emberek között és árnyvadászok között is a legerősebb. Mindig magabiztos, ügyes, éles eszű, bátor, erős. Hihetetlen számomra, hogy ez történt. Clary mesélt a vámpírvérrel kapcsolatos függőségekről, sőt, maga Luke is említett dolgokat. A lényeg, hogy a mellékhatások cseppet sem kellemesek és akár másfajta drogok, a vámpírvér is függőséget okoz és szép, lassanti leépülést. Persze felteszem a leghülyébb kérdést, amit világon csak lehet. Miért nem szokott már le, hát ez nem ilyen egyszerű. Anya mellett megtanultam, ha az akarás kevés, akkor oda segítség kell. Márpedig nem hiszem azt, hogy Izzy ne akarna ettől az egésztől megszabadulni.
-Persze, igazad van, akkor már megtetted volna. De ha mindig újabb és újabb adagot veszel magadhoz csak rosszabb lesz. - tőr ki belőlem az okostojás. Ezt szerintem maga is tudta már. Anya is így járt, mindig több és több kortyot ivott, hogy enyhítse a késztetést, végül két üveg volt a napi adag amit megívott. Szégyellte magát, de mégsem állt le. Egy jó darabig nem. Izzy is bizonyára próbálkozik, de nem eléggé. Ezt azonban nem az én tisztem megmondani neki, magának kell rájönnie. Tudnia kell mennyi szenvedést bír elviselni a leszokáshoz.
Végül beadom a derekam és megkérdezem hol harapjam meg, ezzel nem, hogy segítek neki, de ártok. Viszont ahogy a szemeibe nézek, nem bírom látni, hogy szenved. Ez volt velem a baj kiskoromban is. Anya inni akart és én mindig, minden kérésére töltöttem neki újabb pohárral, amikor már képtelen volt rá.
Lesütött szemmel mondja a tényeket, aminek nagyrészéről tudtam, ám a részletek sosem voltak tiszták. Sóhajtok. Mi volna a helyes, nem merem másik vámpírra bízni Őt, mert bármi megtörténhet, de tény, nem ittam friss, emberi vért, csupán Raphael készleteiből fogyasztottam, azok meg kitudja mióta penészedtek a polcokon.
-Izzy, nem bízhatlak másra. - mondom elgyötörten. - Ne érts félre, de nem vagy abban az állapotban, hogy megtudd magad védeni. Mégis kire bízhatnálak? Ki ne használná ki a lehetőséget? - fordítom felém az arcát, az állánál fogva, óvatosan, szinte már gyengéden. - Raphael esetleg? Szemét alak, de tisztességesnek tűnt. Mást nem tudok, vagy én, vagy Ő. - mondom el a lehetőségeket, amik nem sokan vannak. Raphael még az egyetlen, aki nem bántaná Izzyt. A többiek mind gyilkológépek.
Tehetetlennek érzem magam, legszívesebben szólnék Alecnek, na nem mintha puszi pajtások lennénk, ám ha a húgáról van szó, Alec azonnal ugrik mindent hátra hagyva.
music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Kedd Aug. 29, 2017 7:28 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 538 zene:: Fight song üzenet: ölel





Igazából mindössze egy furcsa pillantást vált ki ez a nyomkövetős magyarázgatás, de nincs időm és kedvem sem mélyebben belemenni a dologba. Pedig... meglehet hasznos lenne. Meglehet kellene is. Ám ennek ellenére mégis csak jön megállíthatatlanul a színvallásom ideje. És mikor az időpont dacolva a körülményeknek előrukkol akkor Simon mellém telepedik guggolva.
Meglep ez a fajta kedvessége. Hogy ennyire figyelmes. Végtére is így kevésbé érzem magam kicsinek és elveszettnek. Sőt, ezzel tulajdonképpen arra sarkall hogy tényleg megszólaljak. Ami emiatt könnyebben is megy, mert önálló partnerfélnek érzem immár sokkalta inkább magam, mint mikor előttem tornyosult a maga.. menyivel is? Százhetven centi? Vagy több? Mindegy... nem számít.
Mindössze arra tudok jelen esetben fókuszálni hogy ne vörösödjek el fülig, ahogy kiejtem a szavakat. Igazság szerint a vörös rúzsom ma még az arcomra is kenhettem volna, mert csak nem sikerül megállni, mikor Clary legkedvesebb vámpír barátja vissza nem kérdez. Hangja tele van hitetlenkedéssel, kétkedéssel és.... hát igen, rögvest a lényegre tapint. Talán pont ez okozza a legnagyobb zavart, ami bennem tombol. Utálom ezt, színt vallani. Bűnösnek érezni magam. Pláne ennyire nyíltan. Annyira kiszolgáltatottá tesz. Elesetté. Mind pont olyan tulajdonság, amire sose lennék büszke és amit minden egyes nap eddig életem során vérrel és verejtékkel küzdve igyekeztem elkerülni. Most mégis itt van. Pech.
- Ha le lehetne szokni ennyire egyszerűen, szerinted nem megtettem volna már magamtól?
Ez egy ostobábbnál is ostobább kérdés. Hangomban csak némi keserűség bujkál. Az sem épp pont neki szól, sokkalta inkább a helyzetnek. Ami fatális véletlensorozatok kusza egyvelege és aminek én szívom meg a levét. De tény, ami tény Alecnek sem könnyű a bűntudattal, ami Clary anyukája miatt nyomasztja. Ezért sem terhelhetem még tovább és még jobban.
A pillantását azonban állom. Mindössze a fejem biccentem el kissé oldalra, amolyan kihívóan. Hisz ez elég... közhelyes na. Végtére is az egyik legerősebb árnyvadásznak vallom magam, és mindenki más is annak tart. De az erkölcsi és morális próbán, amit elsősorban magamnak támasztottam épp most buktam el. Csúfos kudarc és főleg az egóm sínyli meg a testem mellett. Mert ahogy Simon megkérdezi hol harapjon meg, ösztönösen végigfut rajtam a remegés. Nemcsak a csónakház hűvös levegője miatt, hanem magára a puszta gondolatra. Már csak ez valami magyarázhatatlan meleg bizsergéssel tölt el. Valami olyan ostoba és undorító kéjvággyal, amitől a gyomrom fordul fel.
Ez nem lehetek én! Nem. Nem!
- Öööö... -
Ajkaim szétnyúlnak és a levegő sípolva szalad ki belőlem. Pislogok újra meg újra. Abszolút ostobának érzem magam, Simon ingjében és nadrágjában, orromban az ő ruháinak illatával... és az ajánlatával hogy iszik a véremből. Ezt akarom? Igen! és Nem! NEM! Nagyon nem. Ugye? Hát ugye?
Nem tudom. Igazság szerint teljesen össze vagyok zavarodva. Lesütöm a szemem. Mert így egyszerűbb szavakba önteni a dolgokat. Végtére is megérdemli a tökéletesen elcseszett teljes igazságot.
- Simon, ez... igazán nagylelkű tőled. De tudod ez mit jelent?
Feltételezem fogalma sincs. Hogy is lenne? Alig nemrég lett csak vámpír. Amennyire tudom nem is bírja az embervért. Valószínű egy árnyvadászétól meg is őrülhetne. Már ha egyáltalán létezik ilyen... hmmm... érdekes, ezt nem tudom.
- A vérem... téged tenne függővé. - felpillantok és egy másodpercre az ajkaimba harapok kétségbeesetten. - Nem akarok neked ártani. Az embervért sem iszod. De... hálás lennék annak is ha csak segítenél találni valakit, aki... hát... tudod. Megteszi helyetted.




kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Szer. Aug. 23, 2017 6:06 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Mindig úgy volt, hogy én szorultam segítségre, olyan csupán akkor nem volt, mikor kicsi kölykök voltunk és Clary nem tudott kinyitni egy üveget, akkor én voltam a Hős szuperman. Vagy, amikor elhatároztuk, hogy sátrazni fogunk, és kint hagytuk a sátrat tele kajával, mire kimentünk egy oposszum vígan felfalta a nutellás kenyereinket. Na akkor is én voltam a hős, mert elmertem kergetni, igaz úgy féltem mintha minimum a mumussal álltam volna szemben.
De ilyesmi nem mondhatni, hogy túl gyakran történt velem mostanság. Ezért is lep meg annyira Isabelle segítség kérése. Persze én lennék az utolsó személy, aki visszautasítaná a segítségnyújtást, ha módomban áll megtenni amire kér.
-Jah, el is felejtettem...nem tudod mi az, pedig ki kéne próbálnotok, ott már jobban nyomon lehet követni mindenkit...na, de nem ez a lényeg. - állítom le magam gyorsan még mielőtt komolyabban belelendülnék.
Aztán végre kilyukadunk oda, hogy vámpír vagyok, nos ez igaz, de eddig vagy csak ártott a vámpírságom vagy hátráltatott.
Én vagyok a földkerekség leges legkezdőbb vámpírja, néha hallom összesúgni magam mögött a többieket. Igaz ez egyre kevesebb mióta napjáró lettem...ami körülbelül akkora nagy nevezetességnek számít erre felé, mint mondjuk elnöki pozíciót szerezni a Fehér házban.
Néha már-már egyes vámpírok úgy kezelnek mint országos cimborájukat és ez több, mint ijesztő, főleg azután, hogy mindeddig annyira levegőnek nézett az összes.
-Izzy, kezdesz komolyan rám ijeszteni. - sóhajtok és leguggolok vele szemben.
Legszívesebben a hajamba túrnék, de az már amúgy is kócos és össze vissza áll, ami Roxi szerint cukin dögös, szerintem pedig szimplán csak elhanyagolt, de ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele?
-Megharapjalak??! Isabelle...de az függőséget okoz vagy mi a fene...Öh..ÓÓÓh, értem! - nyögöm és összeráncolom az így is barázdás homlokom.
Hát persze, hogy nem tűnt ez fel nekem? Izzy feltűnően nem önmaga, ami a vámpírméreg hiányától lehet, persze amilyen jártas vagyok a vámpír dolgokban, nem csodálkozom, hogy nem jutottam egyről a kettőre.
-Nem volna jobb..ha tudod...leszoknál valahogy? - nézek a szemeibe. Persze hülyeség...anyunak is hiába mondtuk testvéremmel, az alkoholról a mi kérésünkre nem akart leszokni..aztán egyszer csak erőt vett magán. A függőség bármilyen féle akkor is halálos. Tudom, mert anyával ezen végigmentem már.
-Jól van, megteszem, ha megígéred ez volt az utolsó...- sóhajtok. Ugyan nem teszem hozzá, de magamban megjegyzem, ha nem szokik le szólni fogok Alec-nek, amit Izzy nem akar. Tudom aljas dolog, de nem hagyom, hogy így ártson magának, kizárt dolog.
-Hol harapjalak meg?
music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Kedd Aug. 15, 2017 5:00 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 605 zene:: Fight song üzenet:  Rolling Eyes  Twisted Evil  






Arra ahogy Simon elvörösödik (na nem mintha ez megeshetne vele vámpír létére) vagyis csak képzelem hogy elvörösödik egy mosoly bukkan elő az ajkam szegletében. Olyasféle rándulás ez, ami a legőszintébb pillanatban tör elő az emberből. Hát ő ezt most kiérdemelte. A természetes gesztusa, ahogy reagál mindenképpen. Mikor hátra arcot vág egy percig csak figyelem őt. Magamban többféle érzelem is átsuhan de végül mindet hanyagolom átmenetileg. Egyiknek sem szabad helyet hagynom és az idő sem alkalmas. Így csak inkább átöltözöm és mikor közlöm, hogy megfordulhat felkészülök a legrosszabbra. Elég csak a kerek szemeibe néznem, ahogy meglát. Tudom, hogy eszméletlenül nevetségesen festek. Más esetben esélyesen elkapnám a grabancát és jót nevetve félig meddig szelíden fojtogatva megmondanám neki, hogy be ne köpjön senkinek mert akkor ráfázik (tekintve hogy még mindig én vagyok az erősebb habár jelen állapotomban még ez sem biztos), de inkább csak hagyom had élvezze ki a percet.
A szavaira szégyellősen vonok vállat. Épp úgy mint egy félszeg szűzlány az első adandó bókkal, amivel nem tud mit kezdeni. Na pontosan ilyen viszonyban vagyok én egy baráti szelíd sértéssel kapcsolatosan. Most mit tehetnék? Haragudni nem fogok rá, nem is tudok és amúgy is értelmetlen lenne. Így hát csak csendben maradok, egész addig míg ki nem kívánkozik belőlem jövetelem eredeti célja. Mert az nem a Simon Lewis ruháiba öltözködés volt jobbára.
- Hát... nem a portásra gondoltam. - rázom meg a fejem kissé morcosan. - És nem tudom mi az a facebook és hogy te miért bökdösődsz épp ott...
Ilyet is lehet csinálni? Elég fura. Na mindegy.
- De nem ennyi, Simon. Nem lehet ennyi. Te... te vámpír vagy.
Nehezen nyögöm ki a szavakat. Félig el-elcsuklik a hangom. Lassan a normál hangerőm egyre kevesebb és kezdek egyre inkább a suttogós felé közelíteni. Közelebb lépek a fiú felé egy lépést és rápillantok. Félig sajnálkozón félig szégyellősen de leginkább kérlelőn kutakodva az arcán megjelenő információkból.
- Vámpír vagy és... nekem egy vámpírra van szükségem. Nem feltétlen rád. De... te is az vagy... szóval.. megteheted azt az aprócska szívességet hogy...
Az ajkaimba harapok ösztönösen. Olyan erősen hogy nem sok kell hozzá, hogy felhasadjon a szám és a fémes édes nephilim vérem a saját számban érezhessem. Lehunyom a szemem és kifújom a benn tartott levegőt. A remegő kezemet megfogom a másikkal, hogy kevésbé remegjen. Ez most jórészt az idegességgé talán nem is a vámpírméreg hiánya. Bár ki tudja. Lassan szaggatottan eresztem ki, ezzel is perceket nyerve magamnak mialatt megnyugtatom lüktető, pulzáló idegeimet, hogy ki tudjam ejteni a szót, ami azt hiszem felér egy sértéssel. Vagy rögtön élből kettővel is akár.
- ...hogy... megharapsz?
Kérdő pillantásomban ott csüng a teljes kétségbeesés. Fura kérdés tudom. Fura kérés, nem is kérdés. De tudhatja, talán ebből mindennél jobban hogy igenis kell a segítség. És hogy ez most baromira észveszejtően fontos. Hacsak nem akar darabokra szétesve látni.
- Simon, kell nekem egy vámpír akárki, aki... vámpírmérget ad nekem. És ezt a legegyszerűbb így.
Most rajtam a sor hogy elvörösödjek. Nem maga a dolog zavar, sokkalta inkább az, hogy elképzeltem, ahogy Clary Fray legjobb barátja, a mindig kis béna Simon , akinek rendszerint a fenekét kell megmentenem a csúnya gonosz démonoktól... nos hogy pont ő csócsálja a karomon lüktető vénát. Abszurd. Nem kicsit az. De a lehetőségeim korlátozottak. Szóval...a kevés opció közül a legvalószínűbbet ragadom meg. Az pedig megtestesedik épp előttem. Jószerével visszautasít, erre felkészítettem a lelkem. Tudom hogy képtelen embervért inni, s nem is akarom hogy pont miattam tagadja ezt meg. Bár... jelen esetemben igazán hálás lennék neki ha feladná az elveit. Tudom undorító. Épp ezért biztosan szembe is köpném magam ha tükörbe néznék. Még szerencse hogy mostanság nem teszem. Nincs hozzá gyomrom. Már jó ideje nincs.



kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Vas. Aug. 13, 2017 12:24 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Ezzel az egész helyzettel fogalmam sincs mit kellene kezdenem. Ahol tudok segítek, de valamiért, amiről fogalmam sincs Izzy nem beszél a problémájáról. Clary-vel kiskorunk óta mindent megosztottuk egymással és nem volt olyan, hogy nem ismertük a másik gondolatát. Emlékszem mikor olyan nyolc évesek lehettünk sírva lépett be a szobámba, anya nem volt otthon és aznap nem is beszéltük meg, hogy találkozunk. Folytak a könnyei, de úgy, mintha dézsából öntötték volna. Felpattantam az ágyról és magamhoz öleltem, csak azt akartam, hogy elapadjanak a könnyei. Egy szó nélkül is tudtam, hogy Henry-ről lehet szó, az osztály hörcsögéről, akinek ketten voltunk a gondozói. Betegeskedett egy jó ideje már és szinte tudtam, hogy elpusztult.
Míg Clary-vel mindegy ennyire egyszerű vagyis volt, addig Izzy-t nem ismerem olyan régen és Ő az a fajta lány, aki közel sem enged magához senkit annyira, hogy megismerhesse úgy igazán. Talán csak Alec ismeri igazán, de hiába is akarom Őt idehívni Izzy azonnal ellenkezik. Csak sóhajtok egyet. Most légy okos Lewis, törd azt a kemény koponyád. Sajnos az ilyen helyzetek nem azok, amiket megtudok oldani. Főleg akkor nem mikor a saját problémáim is egyekben állnak, mint az ágyam mellett a szennyesem..khm.
Hagyok némi időt Izzy-nek a válaszadásra és elkezdek ruhák után kutatni. Na nem egy igazi divatcikk amit előkaparok a szekrényből, de száraz és szerencsére senki sincs, aki megörökítené a mindig divatos Isabelle-t melegítőnadrágban egy hatalmas ing takarásában.
-Nem tesz semmit. - motyogom mosolyogva, majd amint vetkőzni kezd fülig vörösödöm és azonnal hátra arcot teszek, a katonák is irigykednének a reflexeimre.
-Inkább fordulok. - motyogom halkan és elkezdem a szemben lévő falat fikszírozni. Míg Izzy öltözik addig felfedezek két penészfoltot, egy döglött legyet és három pókot a sarokban. Nem ártana takarítani.
Megfordulok, amint szól, hogy elkészült és nem akarom ugyan, de kitör belőlem a nevetés. Már a hasamat fogom a nevetéstől és elég nehezen csillapodik. - Fenomenálisan, ez egyszerűen...ki volt a ruha tervezője? Muszáj találkoznom vele...ez..ez az összeállítás, egyszerűen mesés. - áradozok két nevetés között. Remélem ezzel jobb kedvre sikerül derítenem Isabelle-t.
-Pedig nyugodtan mehetnél, esküszöm, a különdíjat biztosan vinnéd. - mosolygok. Sikerül abbahagynom az irányíthatatlan nevetést.
Volt már szerencsénk együtt beszélgetni, nevetni és hasonlók, még együtt harcolni is, főleg akkor mikor Meliornt szabadítottuk ki a fejesek karmaiból. De így még nem sikerült találkoznunk. Talán sikerül megismerni a valódi Isabelle-t és nem csak azt, akit Ő mutatni szeretne. Mert nincs olyan ember, aki nem fél vagy nem szomorú, erősek lehetünk, de nem állandóan.
-Kapcsolataimra? Ha a suli portására gondolsz nem vagyunk kimondottan jóban mióta egész véletlenül végig trappoltam sáros bakanccsal a folyosóján. Akkor ott van Raphael, bár Őt nem ajánlanám szintén, momentán a véremet kívánja, és akkor ott van még anya, a nővérem, néhány kiéhezett vérfarkas, de mióta megböktek facebook-om kerülöm őket, ki tudja mit jelent ez farkas nyelven...asszem ennyi. - mosolygok és képtelen vagyok ezt a kérdést komolyan kezelni. Nincsenek kapcsolataim ugyanis nem vagyok a vámpír szociális élet nagy elkötelezettje. A többi fajjal sem jövök ki túl jól. Az árnyvadászok pedig zsigerből nem csípnek.
music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Kedd Aug. 08, 2017 7:19 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 779 zene:: Fight song üzenet:  bocsika a várakoztatásért bounce  





Mikor Simon ígéretet tesz érzem hogy egy mázsás súly kerül le a vállamról. Mintha hirtelen ezerszer könnyebbnek érezném magam. Szinte súlytalannak. Szinte felszabadultnak. De csak szinte. Sajnos ott van a yin-fen hiányának káros hatása, amit ez a megkönnyebbülés okozta öröm is csak egy két-percig tud feledtetni, tovább nem. S mikor Simon utasít szelíden arra, hogy beszéljek végre csak bólintok. Egyet és az is aprócska, ámde jelentős. Jelentős mert neki szól és mert beleegyezést sugall. Igaz azt még nem tudom hogy kivitelezem mert a szavak csak nem akarnak jönni. Helyette utat kanak a könnyek, ami abszolút kínkeserves pillanatom szüleményei és amiket eszméletlenül szégyellek.
Simon persze megértő. Hogyne lenne az? Oké, megértem hogy ő a tipikus srác a szomszédból, ráadásul az az együtt érző fajta (mekkora mázlista vagy Clary Fray!) , de evidensen míg a legjobb barátnője ehhez hozzá van szokva és neki természetes addig nekem nem az. Nem csak az a baj hogy róla van szó, hanem hát lássuk be... nekem világéletemben kegyetlenül kemény élet jutott. Tizenegy évesen a rúnák viselése mellett már a fiúkkal mentem az első bevetésemre. Már akkor démonokat öltem és keményen edzettem. Volt hogy hajnalig fent maradtam és izzadtam, csak hogy jobb legyen a lábmunkám, hajlékonyabb legyek és fürgébb. A reflexeim épp ezért páratlanok, amik részben persze tehetség. Másrészt viszont a kemény verejtékkel átizzadt hajnaloknak köszönhető. Az ilyen élet megedz és kiöli belőled a fájdalmat, vagy a gyengeség legapróbb jelét. Plusz még ha ez nem lett volna elég, ott voltak a testvéreim. Alec mindig magas szintet diktált és várt el, Jace pedig... nos ő volt az, aki mindig tudta mire vagyok képes és sosem kertelt. Ha kellett tükröt tartott elém és segített a maga módján. Ám ő ugyanúgy érzelemmentes igyekezett maradni mint én. Tőle tanultam el ezt. Hogy jobb megmaradni a magánynál, mint egyetlen logikus társnál. A többi mind csak hibafaktor. Az elvakultság potenciális célponttá tehet. És a veszély az minden utcasarkon ott leledzik a mi életünkben. Lesben áll és vár.
Evidensen szégyellem a könnyeket. Rég nem hívtam őket elő, s most mint rég nem látott barátokat köszönthetem őket. Homályosan látom a kézfejem, amibe Simon nyom egy zsebkendőt. Összeszorított ujjaim közt a fehér anyag meghajlik és ráncokba gyűrődik. A bőrömön erőteljesen kirajzolódó ujjcsontokra lecsöppen egy könnycsepp és elkezd oldalvást lefolyni. Szépen lassan, nyugodtan.
Ezt figyelve veszem szaggatottan a levegőt, majd reszketegen eresztem ki. Végül nagy nehezem megköszörülöm a torkom.
S már épp szóra nyitnám a számat, mikor a fiú közli a száraz ruhák tényét. Értetlenül pillantok rá, s mire ellenkeznék már a hátát láthatom csak, ahogy távolodik. Csörgés zörgés és egy kevés matatás után visszajön a kezében a holmival. Kissé megszeppenve figyelem, ahogy felém nyújtja az inget és a nadrágot, majd elneveti magát. Igazából tudom hogy ez nem sértés, hanem inkább baráti vigasztalásnak szánt nem is tudom mi, így haloványan felnevetek de ez is annyira gyér és nem őszinte hogy inkább el is hallgatok.
- Köszönöm - mondom halkan, ahogy remegő kezekkel elveszem tőle a ruhákat és magamhoz szorítom. Körbepillantok. Itt aztán nem sok lehetőségem van elbújni előle. Ami azért vicces mert ő van itthon és én sosem voltam az a szégyenlős fajta. No de evidensen nem tudom őt mennyire zavarja-e a dolog. Meg Clary-t, ha megtudja. Ha megtudja...(?)
- Igazán kedves tőled - mosolyodom el félszegen és bágyadtan, majd felállok és nekikezdek vetkőzni. Lassan teszem mindezt, minden mozdulatom jól kiszámolt. A csizmák az elsők és így mezítláb sokkalta szilárdabban érzem magam a talajon. Igaz ez is csak átmeneti két rosszullét hullám között. Aztán mikor a felsőm leveszem és a nedves melltartómban feszítek pillantok Lewis felé. Majd le az ingjére.
- Elfordulsz? Engem ugyan nem zavar ha nézel - vonok vállat unottan. Tényleg nem zavar. Fiúk közt tengetem a napjaim java részét, mind látott már bugyiban. Szóval eggyel több vagy kevesebb... ugyan igazán mindegy! .Nem tudom mennyire jó ötlet ez. Kissé úgy érzem, mint egy mondén a pizsamapartiján (evidensen nekem ilyenem sosem volt szóval fura egy érzés szó se róla), amint felveszem a fiú ingjét. Megérzem az illatát, a mosóporét és Simonét keveredve. Ez aprócska somolygásra késztet A kemény anyag suhogó hangja meg a száraz melege jólesően ölel körbe. Aztán a nadrágom is leveszem óvatosan meg-megremegő kezekkel, hogy magamra rángassam suta esetlen mozdulatokkal Simon alsóját. Mikor megvagyok úgy érzem magam mint egy bohóc, de legalább egy nagyjában száraz bohóc.
- Kész vagyok. Na hogy tetszik?
Pillantok rá és felnevetek az arckifejezését látva.
- Jó na, nem megyek szépségversenyre így! Ígérem!
Nem mintha különösebben valaha vonzott volna az efféle hiúság. Plusz Alec szerintem ki is tekerné a nyakam. Aztán újra elkomorodom, mivel eszembe jut jövetelem eredeti oka.
- Simon én... nem akarok visszaélni a segítségeddel, de... szükségem lenne a kapcsolataidra.
Arra mindenképpen. És remélem meg is kapom.



kredit






A hozzászólást Isabelle Lightwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 13, 2017 12:35 pm-kor.







Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Kedd Aug. 01, 2017 11:42 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Afféle rossz szokásom az, hogyha van valami nagy gubanc és itt nem az Aranyhaj és a nagy gubancra gondolok, de hasonló méretű, akkor valahogy próbálom elviccelni. Hogy ez a saját megnyugtatásomra szolgál-e vagy úgy csak a légkör nyugtatására, nem tudom, de általában beválik. Izzy nevetése is ezt mutatja bár szinte semmi élet nincs a nevetésében mégis jobb, mintha a könnyeivel itatná az egereimet..vagy patkányaimat?
Leguggolok elé és amennyire csak lehet minden figyelmem ráfordítom. Persze, hogy aggódom érte, barátok vagyunk, amikor az én hátsóm volt bajban nem volt benne meghátrálás, azonnal indult, hogy segítsen, és márpedig rengetegszer kerültem olyan helyzetbe, hogy menteni kellett kis szánalmas életem.
Odakint egyre jobban szakad az eső, hallani, ahogy veri a tetőt. Ilyen időben nem is engedhetem útjára, még szerencse, hogy úgy berendezkedtem már itt. Egyszerre műterem ez a hely, otthon, szekatúra hely, vendéglátó egység, minden, amire csak szüksége lehet. A vérfarkasok jó ideje nem zaklatnak, megszokott lettem, afféle eltűrt kis mütyür az életükben.
Nem tudom mit kezdhetnék Izzy-vel, nem beszél, tereli a témát és így hogyan segítsek? Lehet, hogy hiper-szuper vámpír vagyok, de gondolatolvasás nem járt mellé. Edward Cullen, te mázlista...
Egy pillanatig megdermedek, olyan fura a pillantása, kicsit zavarba is jövök. Elhátrálnék, de akkor megszólal és végre minden a helyére billen.
A homlokomon barázdákat mélyít az aggodalom. Mikor volt utoljára, hogy valamelyik Lightwood testvér nem akarta látni a másikat? Bajt szimatolok, nem kicsit és ez kezd egyre bizarrabb lenni.
-Jó-jó, nem hívom ide Alecet, de akkor muszáj elmondanod mi történt, hogy mitől vagy ennyire zaklatott. - mondom komolyan, a tréfának itt nincs helye. Bár kétlem, hogy tudnék segíteni neki azért megpróbálom. Bárcsak Roxi itt lenne, bizonyára tudná mit kell tenni...az a lány maga a tökéletesség. Én hozzá képest egy kupac mamutürülék vagyok.
-Megígérem, hogy senki sem fogja megtudni, hogy itt jártál, de ha azt szeretnéd, hogy segítsek, akkor beszélj. - kérem újra arra, hogy mondja el mi a baj.
Ez az egész annyira emlékeztet arra az időre mikor az átváltozásom után voltam. Senkit nem akartam a közelemben tudni, Clary-re haragudtam, Luke-ban nem bíztam és Raphaeltől féltem, bevallom, nem férfiatlan dolog ez, félek tőle, hülye az, aki nem.
-Na, ne sírj, semmi baj, megoldjuk bármi legyen is ez. - nyújtok neki egy papírzsepit a közeli asztalról.
Bár hülyeség vakon ígérgetni, nem mondhatom azt mégsem, hogy jó, bocsi, de fogalmam sincs mihez kezdjek, pedig így érzek.
-Először is még mielőtt belemerülnénk a dolgok taglalásába, valami száraz ruhát kell kerítenünk neked. - ellépek mellette és a rögtönzött szekrényemhez lépek, előhalászok egy inget, ami kétségtelenül túl nagy lesz Izzy-re és egy mackónadrágot.
-Ebben sajnos nem tudsz a vörös szőnyegre lépni és divatdíjat nyerni, de csak ez van. - mosolyodok el. Majd elnevetem magam, ahogy elképzelem Izzyt, a tökéletes öltözete helyett a cuccaimban, hát ez kész.
music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Szomb. Júl. 29, 2017 7:44 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 583 zene:: Fight song üzenet: love






Enyhe halk, kacajszerű sóhaj hagyja el megremegő ajkaim. Vicces, ahogy Simon löki a show-t. Vicces, mint mindig. És máskor zavar ez a humor most ellenben nagyon is hálás vagyok érte. Értékelném jobban is, mint ez a vérszegény kacajka, de szimplán most csak ennyi telik tőlem. Valószínű nem is sejti számomra ez mennyire… sok. Mennyire nagy dolog hogy pontosabban fogalmazzak. De hát mindegy.
A következő pillanat már a kétségbeesésé. És ő ezt pontosan egészen jól tudja is. Látja rajtam vagy talán inkább érzi, mert ösztönösen leguggol mellém. Lehet csak a húzásnak enged, frász tudja. Minden esetre immár szemtől szemben pillant rám aggódó tekintettel. És pedig egy hosszú percig a kérdése után nem tudok megszólalni. Csak hallgatom a tetőn koppanó esőcseppek ritmikus dobolását. Állandó ütem ez, habár most mintha kissé gyorsabbá válna hirtelen. Intenzívebb lesz. Még az angyalok is megkönnyeznek. Engem siratnak. Szánalmas gondolat ez, és ostoba. Korholom magam egy sort és már épp szóra nyitnám a szám, mikor a keze mozdul és ujjai az arcomhoz érnek. Mindössze egy félig ázott tincset simít ki, amely idő közben félig már megszáradt, de… ez túl bensőséges gesztus. Talán mert nemrég az ölébe voltam, érezve az arcszeszének illatát. Vagy éppenséggel az lehet az ok, hogy tudom Clary legjobb barátja, akitől már alapvetően is cikis segítséget kérnem, pont nekem, erre meg még itt van ez a… hát nem is tudom mi.
És pont ezért egy hosszú percig csak pislogni bírok. Rá. A szemeibe. És megdermedve feszülten érzékelem, ahogy az ujjai érintése alatt végigbizsereg a bőröm. Leszalad egészen a gerincem mentén majd fel. Amint egy kis területen elmozdul a keze ott hirtelen hideget érzek. Ez pedig még borzongató is. Figyelem ahogy lehunyja a szemét, mintha várna valamire. És hirtelen nem is akarom tudni mit akar. Mert ösztönösen az ugrik be, hogy biztosan meg akarna csókolni, ami… abszurd!
És már ellenkeznék, tekintve hogy épp neki van barátnője tudtommal nem nekem pasim, ami gátló tényező lenne. Plusz semmi kedvem Fairchild-dal veszekedni a legjobb barátján, pláne nem jelen helyzetemben. Keserű szájízzel kell belátnom, simán elverne. Aztán lassan eljut a tudatomig a kérdése. Első sorban a bátyám neve. És ettől tőrszúrást érzek a szívemben. Összefacsarodik a szomorúságtól. Szemeim kitágulnak, és a csók iránti félelmem hirtelen párolog el. Mintha soha nem is lett volna. Görcsösen kapaszkodom meg Simon csuklójában, mely az arcomat fogja. Hevesen kezdem el rázni a fejem de hagyom hogy a keze az arcomon maradjon.
- Nem! Kérlek ne! Alec nem tudhat róla! Nem lehet! Az… -
Elakadok. Hogy mondjam? Hogy értessem meg hogy az lenne számomra a halálos ítélet? Mindig a bátyám árnyékában éltem. Mindig ő volt a jó, a tökéletes. Bármit tett bárhogyan az mindig elismerést szült. Nem hibáztatom ezért, sőt felnézek rá. De… ezt utolérni vagy éppen megugrani… esélytelen. És így is sok csalódást okoztam már neki. Nem akarok még többet. Sem még egyet.
- Kérlek, Simon! Az angyalokra könyörgöm! Ne szólj neki. Nem tudhatja meg hogy itt jártam. Hogy beszéltünk. És hogy elmondtam…! –
Hangom suttogássá szelídül. Nem is sejtettem hogy eddig elértem a normális hangnemet. De még ettől is fáj a torkom. Érzem, hogy papírszáraz és nehezen szedem a levegőt is.
- Khm… ígérd meg… kérlek, ígérd meg nekem hogy nem árulsz el neki. És senki másnak sem! –
Szemeimet elfutja a könny. Még épp nem csordul le egyetlen könnycsepp sem, de miután erre összpontosítok, hogy ezt visszatartsam (és vele megőrizzek egyetlen aprócska morzsányit az önbecsülésemből) cserébe a kezem ernyed el az övén. Bágyadtan fogom immár és érezheti, hogy a teljes kétségbeesésem talán tényleg épp most érte el a tetőfokát.



kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Szomb. Júl. 29, 2017 4:58 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Megtartom súlyát, ami jelenleg nem több egy kismadár súlyánál. Nem tetszik nekem ez, persze, hogy aggódó tekintettel vizslatom. A vak is láthatja, hogy valami nagyon nincs rendben. Egy kicsit talán is zavarban vagyok, amiért ennyire közel van hozzám, de hát mégsem hagyhattam, hogy megismerkedjen közelebbről a padlózattal bármennyire is barátságos az. Megtartom a derekánál fogva, mert valahonnan érzem, hogyha most elengedném a lábai felmondanák a szolgálatot.
Megijeszt kissé az, ahogy most Izzy kinéz. Sehol a magabiztos, gyönyörű lány a harcias, csillogó szemekkel. A beesett arc, a remegés...Mi történt? Csak ez a kérdés jön újra és újra elő.
Úgy látszik elszomorítja a kérdésem. De hát mit gondolt? Hogy nem veszem észre, hogy valami nem stimmel? Lehet, hogy én vagyok az a Lewis, aki képes minden részleten elsiklani, de azért egy ekkora gubanc még nekem is feltűnik.
Lesöprök mindent a székről és odakísérem, hogy le tudjon ülni. Úgy néz ki, mint aki csúnyán megbetegedett és az, hogy ezt titkolni akarja csak még rejtélyesebb. Lehet a következő, aki bekopog ide maga lesz Castle és azt mondja majd, hogy jött könyvet írni, mert remek ihlet forrást nyújtanánk? Megrázom a fejem, hogy ez az őrült gondolat elszálljon és minden figyelmem a lányra összpontosíthassam.
-Egy kis nátha? Elég csúnya fajta lehet, ha engem kérdezel. - ráncba szalad a homlokom. Ha azt hitte ezzel megetethet, nos nem jött össze. Még árnyvadászt nem láttam náthában, sok ,telefújt zsepivel Gossip Girlt nézni. Itt valami más lesz, türelmesen várok, mert tudom, hogy ez nem ennyiben fog befejeződni.
Végre megnyílik előttem, de annyira kétségbeesett. Megszorítja a karom és leránt magához. Ott guggolok előtte és most már egy magasságban tekintünk egymásra. Ugyan mi lehet ennyire szörnyű?
-Miben tudok segíteni egyedül én? Mond már Izzy, rám hozod a frászt!
És valóban így van, egyszerűen rám hozza a frászt, már csak azzal is ahogy megjelent itt, szakadó esőben ki az, aki csak úgy kimegy elázni?
Egy elázott tincset kisimítok az arcából. Komolyan aggódom érte.
-Ne hívjam ide Alecet? - kérdezem, mert fogalmam sincs mit tehetnék. Megszoktam már, hogy én vagyok az esetlen, a másik szerepkörben eddig nem volt sok lehetőségem tetszelegni. Nem értem ugyan miben tudnék kizárólag én segíteni Izzynek. Behunyom egy pillanatra a szemem. Clary bizonyára tudná.
music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Pént. Júl. 28, 2017 6:30 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 514 zene:: Fight song üzenet: bocsi a késésért






A dolgok hirtelen történnek semmint hogy felfoghassam. Mire feleszmélek már nem zuhanok. Nincs köröttem a jeges levegő és nem közeledik felém a padló sem. Mindössze melegséget érzek magam körül. Főleg a derekam tájékán. Erős biztos kezeket, amik tartanak. És ez épp abszolút kapóra jön, tekintve, hogy a lábam olyan, mint egy rongybabáé. Simon hangja közelről szól hozzám. Túl közelről. Szinte érzem magamon a bizsergető meleg leheletét, amitől zavarba jövök. Többek között ez is az egyik oka, hogy képtelen vagyok ránézni. Na meg… ez minden téren ciki. Először is, hogy épp előtte fog el a gyengeség. Aztán meg, hogy össze is esem. Pláne el is kap és még ránézve a megalázottságom elismerésével kimaxolom az érzelmi szintet. Nem, erre képtelen vagyok. Plusz ott van az a tény is, hogy ez olyan bizalmas perc lenne, amit nem élnék meg vele. Még úgy sem hogy semmi nincs közöttünk és tudom hogy neki is van valakije.
Szóval sok oka van, hogy ne pillantsak fel és helyette a kitisztult látásommal sokkal inkább az ő karjába csimpaszkodó görcsös kezem felületét fixírozzam. Azt a pontot ahol a csontok ívesen feszítik a bőrt és ujjaim végei eltűnnek az ő ingjének a ráncaiban.
Mikor a kották suhognak és a padlót gazdagítják én pedig már egy székben ücsörgök, na egyedül akkor szedem össze magam. Annyira legalábbis hogy felsandítsak rá. Hiba.
Aggódó szemek, és aggódó szöveg következik. Nem tetszik ez, mert tudom hogy tudja. Ki is mondja. És ez baj. Ha már neki is feltűnik, akkor… akkor Alec is sejtheti. Ettől a gondolattól elönt a kétségbeesés. Ajkamba harapok és eldilemmázok egy végtelen pillanatra, hogy mi is lenne ha.. ha hazudnék….
Mert az könnyebb. Egyszerűbb. Kivitelezhetőbb.
- Semmi. Semmi bajom, Simon! Csak egy kis nátha… - legyintek, mintha ezzel is odáznám a dolgokat, de a mozdulatra összerándulok. Grimasz fut az arcomra, fájdalmas fajta. Mert elég ez az aprócska mozdulatsor is ahhoz, hogy úgy érezzem, ezer kés szúrja a hátamon lévő sebet. Épp a lapockám vonalában, amit a drágalátos kis Clary barátnője adott.
- Vagyis… igen. Bajban vagyok. –
A szavak nehezen jönnek és megint inkább a földet fixírozom. Aztán hirtelen a kezéért nyúlok. Elkapom és erősen megrántom magam felé. Le hozzám, remélve hogy az én szintemre kerül és rám néz.
- Nagy bajban. És csak te segíthetsz… ! –
Érzem hogy hangom vékony, halk és kétségbeesett. Nem is próbálom véka alá rejteni már. Mert minek? Hisz tudja. Már csak az okot nem. Azt a kétségkívül undorító okot, ami következtében ide evett a fene. És az angyalok szerelmére esküszöm, ha tehetném nem ülnék itt, pláne nem így, ennyire kiszolgáltatottan. Ám a korlátolt lehetőségek korlátolt opciókat adnak. És csak remélem hogy megérti, mennyire is fontos ez. Utálok szívességet kérni, így egy könyörgő pillantást vetek rá. Tényleg csakis ő segíthet. És még ha nem is hajlandó kötélnek állni, abban mindenképpen, hogy megőrzi a titkom. Különben én leszek az egész Intézet szégyene. Az árnyvadászok legalja. És épp elég ezt nekem tudnom. Nem bírnám ki, ha mindenki rólam pletykálna és engem bámulna. Úgy, hogy szívem szerint elsüllyednék szégyenemben. És pláne nem tudnám elviselni a tekinteteket. A szüleimét. Maxét. Claryét. Jace-ét. De legfőképpen Alec-ét nem.



kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Hétf. Júl. 24, 2017 12:02 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Nem különösebben számítok vendégre, akik jönnek általában hívatlanul teszik és vagy az ajtót törik rám vagy meglepnek a hátam mögött. Clary az egyetlen, aki tudja pontosan hol talál, nem véletlen. Ezért hát eléggé meglep mikor az ajtót nyitva egy ázott Izzybe botlok, aki egyáltalán még csak megközelítőleg sem hasonlít arra a lányra, akit megismertem.
Persze azonnal félre állok, hogy minél hamarabb bent legyen, ami ugyan nem egy luxus szálloda, de száraz, és már eléggé belakott kis csónakház lett, mondhatni komplett kis lakássá avanzsálódott, na meg műteremmé, Simon zaklató helyiségé, meg amivé csak kell.
-Lassan már ez sem titok, aki akar az megtalál itt, de amint látod hatalmas a forgalom, fogjuk rövidre, mert jönne a következő személy. - viccelem a dolgot kissé, mert még nekem is feltűnik, hogy valami nagyon nincsen rendben. Nem nagyon találkozom Izzy-vel, jobbára azért, mert kivagyok tiltva az Intézetből, de azért ott van az is, hogy nem egy körökben mozgunk, neki megvannak a saját feladatai, nekem meg jó volna túlélni a kacifántos kis életem, ami nehezebbnek bizonyul, mint gondoltam az elején.
Aggódom Isabelle miatt, Clary mondta, hogy mostanában nincs jól, de nem beszél arról mi bántja vagy mi történt. Ha fogadnom kellene a szemfogaimba, azt mondanám, hogy Aldertree-nek lehet hozzá köze, annak a fickónak nem csak vaj van a füle mögött, de egy dézsa zsír is.
-Ez nem volt túl biztató. - döntöm meg oldalra én is a fejem. Beesett az arca, szinte hamu szürke és azokban a bizonyos Izzy szemekben nincs ott a megszokott csillogás. Tényleg nagy lehet a baj, Én pedig általában nem hagyom annyiban a dolgokat és igyekszem segíteni.
-Nem, nem zavartál meg semmit, épp egy számon dolgozom.. khm..Clary ötlete volt, hogy próbálkozzam meg szólóban nyomni. - mondom úgy lazán, pedig semmi lazaság sincs ebben, izgulok miatta. Clary szerint a szám király lett, nem tudom, ha Roxi is így ítéli meg, akkor majd komolyan elhiszem.
Szinte azonnal mellette termek és a derekánál fogva tartom meg, hogy ne csapódjon a padlózatnak. Aggódóan fürkészem, keresem a tekintetét, de mintha bujkálna előlem, ez nem tetszik.
-Izzy, nem vagy jól, ezt még a vak is látja..mi a baj? - kérdezem és közben lesöprök egy adag kottát és dalszöveget a földre, hogy a székre ülhessen.
Nem akarom faggatni, de komolyan aggódom érte, annak a kevés embernek az egyike, akit komolyan a barátaimnak tekintek, az ember, jelen esetben vámpír, aggódik a barátaiért, ez így van rendjén.
Ellépek mellette és egy pohár vízzel térek vissza, amit a kezeibe nyomok. Csendben várakozom mikor bukik ki belőle, ami kikívánkozik csupán mélyen elzárta.


music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Szomb. Júl. 15, 2017 1:53 am Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: 656 zene:: katt üzenet: sorry ha elírás van benne, így hajnaltájt ennyire futja Sad






Eleinte nem értem miért nem járok sikerrel. Mert látványosan nem történik eleinte semmi. Az eső vad dübörgése és a szívem vad kalapálása az a kettősség, ami nem is enged más zajt a fejembe. Talán ez is a yin-fen elvonásának a tünete. A francba! Szinte már sírhatnékom támad, hogy semmi nem sikerül. Legalábbis nekem most abszolúte nem. Csalódottan pillantok le a földre magam elé. Csizmám orrát bámulom konokul. Toporgok egyet kettőt, hátha ezzel oldok a bennem tomboló idegességen. Persze nem használ. A levegőt mélyen szívom be. Pár esőcseppet is sikerül és érzem hogy taknyos leszek. Az eső miatt és mert... mert a sírás fojtogat. Ritkán sírok. Nagyon ritkán. Erősnek neveltek. Nem, nem anyám, ő csak próbált. Az évek tettek azzá. Az árnyvadász lét. És persze a fiúk. Alec És Jace. Sokat köszönhetek nekik. Nagyon sokat. Túl sokat is. Sosem tudom nekik eléggé meghálálni. Ám ez a mostani helyzet mégis annyira kényes. Mássá tesz. Bizalmatlanná. Hiába a jó viszony, nem merek hozzájuk fordulni. Szinte érzem a sajnálatukat. Érzem, ahogy gyengének látnak és elítélnek. Különösen Jace. Ő sosem bírta ezt. Kicsiként is mindig gúnyolt, ha sírtam véletlen. Talán, mert az ő apja ezt nevelte belé. Pedig a szíve a helyén van. Nagyon is.
Így hát szipogok kettőt, és már épp fordulnék el, hogy kivert kutya módjára oldalogjak vissza a szobámba a párnáim közé, hogy azok igyák fel a többi könnyem, ne pedig az iszapos folyóssá változott föld itt a kikötőben, amikor...
Amikor fény szűrődik ki a zár halk fémes kattanásával egyetemben. Elvakít így hunyorgok. A tincseim az arcomban. Alig látok ki. Mindössze az ismerős vidám hang az, ami eléri hogy egy mosolyszerű kússzon az ajkaimra.
Simon mindig ugyanolyan. Jókedvű és vicces, még akkor is ha nincs a toppon. Talán ezt szeretem benne. Nem görcsös úgy amúgy. Akkor semmiképpen nem ha nem Clary van a közelben.
Ahogy félreáll az ajtóból és könnyed hanyagsággal invitál be mosolyogtató. Egy remegő kézmozdulattal kiseprem vizes, arcomhoz tapadt tincseimet miközben félig már bent is vagyok. A csónakház kenui közt megpillantom a gitár és kották keverékét. Sejtem hogy megzavartam valamit. Pedig nem állt szándékomban, ó basszus...!
- Hát én.. - kezdem el könnyeden, de elakadok. Mit is mondjak? Hirtelen magam sem tudom. - Ó persze, Clarytől tudom hogy itt vagy. -
Egy félszeg bágyadt mosolyt eresztek meg. Most még az sem bánom hogy nem vagyok olyan csinos és rendezett, mint szoktam. Nem is érzem magam annak. Ugyanakkor talán mert bízom Simonban vagy mert sejtem hogy ő az egyetlen lehetőségem de... nem is akarom megjátszani magam. A kérdése, az utolsó kérdése viszont mellbe vág. Gigászi erővel tolul rám a kérdés súlya. Pedig teljesen hétköznapi dolog ez. El lehetne annyival intézni, hogy kösz jól. Vagy hogy nincs semmi különös. A torkomba mégis gombóc szorul. Megint elfog a sírhatnék és elfutja a szememet a könnyfelhő. Nem hagyom lecsordulni, erősen szorítom össze az ajkaim. Veszek két mély levegőt, hogy egyenletesen fújhassam ki. Nyugalmat és higgadtságot erőltetek magamra. Nem tudom mennyit vesz észre ő ebből. Szívből remélem hogy leginkább semennyit. Végül egy mosoly kíséretében fordulok újra felé.
- Hát... megvagyok. - biccentem oldalra a fejem és behatóan vizslatom az arcát. Mintha csak egy falat hús mustrálnék a tálamon hogy érdemes-e lenyeltem avagy sem.
- Mondd csak... megzavartam valamit? Mert ha igen... akkor visszajövök később! -
A hangszerre pillantok és a szerteszét heverő kottákra. Az egyik épp a lábam előtt hever. Nehezen meg a mozdulat de csak nem tudom megállni. Lehajolok, hogy felvegyem. És épp egyenesednék fel, mikor megszédülök. A yin-fen újabb csodálatos hatása. Néha egyensúlyzavart okoz és... hát elgyengülök. Érzem, ahogy kifut a lábamból az erő. És a tűsarkú sem javít a helyzeten. Szóval egyenes találkozóm van a padlózattal, hogy begyűjtsek egy-két újabb lila foltot. Mondhatnám hogy ez már megszokott, de... azért eléggé zavar. Főleg a látható helyeken. Mert kérdést vet fel. Sokaknál. Többek közt épp Alec-nél is, aki előtt a leginkább titkolom a gyengeségem. Mert ő nem értene meg. Jól ismerem már én őt ehhez, hogy tudjam. Túl jól is.


kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Vámpír

Kor :
19

Tartózkodási hely :
New York, Dumort Hotel

Csatlakozás ideje :
2016. Jul. 19.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Pént. Júl. 14, 2017 10:24 pm Simon Lewis
Isabelle & Simon



Hangolom a gitáromat, már párszor eljátszottam ezt a számot, de csupán csak Clary jelenlétében, senki más nem tud róla. Ez olyan, mintha lenne egy kapu felém, ami kinyílik a zene hatására, bár a Pink Pandák együttesem nem játszik már szerepet az életemben tekintettel arra, hogy vámpír vagyok, még a zenét semmiképp nem voltam képes feladni.
Megpengetem a gitárt, a mikrofon felé hajolok és a dal úgy csendül fel, mintha maga volna az oxigén, ami nélkül képtelen létezni bárki.

All the burden that I face,
Inside every night,

Ha énekelek és játszom egy hangszeren mintha kikapcsolna az agyam, még Roxinak sem mertem megmutatni a dalt, mely szinte Én magam vagyok. Clary az egyetlen, aki hallotta, szerinte mestermű és végre nem feldolgozás, hanem saját dal, saját szöveggel és dallammal.
Azt tervezem, hogy ha teljesen készen van eljátszom Roxinak, szeretném, ha hallaná és értékelné, mert fontos számomra a véleménye.

When I refuged and I'm saved,
In mystery never break,
I'm hiding away
Flying in the air.

A zene betölti a csónakház csendjét és bár maga a hely nem a kényelem megtestesítője, meg aztán nem is kimondottan magánszféra, mert Raphael párszor már megszorongatott itt, Jace egyenesen kopogás nélkül tör be ide, na meg a farkasok...sosincs nyugtom, de jobb, mint otthon lenni. Anya nincs még kész az igazságra, talán sosem lesz az.
Kopogás töri meg a zene hangulatát, leteszem a gitárt, a fülest és kikapcsolom a mikrofont.
Ott termek a tolóajtónál és kinyitom. Mindenkire számítottam itt, kivéve Izzy-re.
-Oh, Szia Izzy. Mi járatban? - állok félre, hogy beengedjem a lányt, mivel az eső úgy zuhog, mintha dézsából öntenék.
-Honnan tudtad, hogy itt lakom?
Hülye kérdés, Clarytől nyilván.
Behúzom az ajtót és kicsit zavarban vagyok a rumlitól, ha zenélek akkor ott is kotta és dalszöveg van ahol senki sem gondolná, hogy lehet. Egy ceruza oldalán néhány sor, akár egy széken, éppen mikor jön az ihlet.
-És hogy vagy? - kérdezem fesztelenül mosolyogva. Rég jártam utoljára az Intézetben, először Aldertree miatt aztán meg akadt pár dolog, ami halasztást nem tűrt, mondjuk elkerülni, hogy Raphael nyársra tűzzön.

music: || coded by elena gilbert










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Tartózkodási hely :
ஜ New York ஜ

Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 10.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Csüt. Júl. 13, 2017 9:51 pm Isabelle Lightwood



simon & izzy

szószám:: gyérke 544 zene:: katt üzenet: ultranyomi kezdőke, bocsika






Érzem az esőt az arcomon. Nem mintha bánnám. Most kivételesen jól esik. Örömöt okoz. Hisz legalább így bőrig ázva épp olyan szerencsétlennek hatok, mint amilyennek érzem is magam. És ráfoghatom az esernyő hiányára. Lépteim halkan kopognak. Nem is értem minek húztam magas sarkút megint. Hisz annyira remeg a lábam. Alig bírok állni. Ez a hibája az elvonási tüneteknek. Kiszolgáltatottá tesz. Abszolúte. Ennek ellenére is, adok a külsőmre. Mert hát ki ha én nem? És a másik tény, hogy így nem tűnik fel zaklatottságom senkinek sem az intézetben. Mondjuk mindig tudtam hazudni. Egész ügyesen. Szinte már-már irigylésre méltón. És hogy miért is? Ó, a válasz annyira nyilvánvaló. Anyám mellett nem volt választásom. Sosem lehetett. Palástolnom kellett mindent. Minden érzésemet. És többnyire minden tettemet is. Így hát az évek megedzettek egy igazi profivá. Na jó a profi talán túlzás, de... tény ami tény, még Alec sem szúr ki semmit. Ami igazán nagy szó, mert hát ő ismer a leginkább. Szóval a szabadban már legalább nem kell erősnek lennem. A mondénok örvénylő tömege magába nyel. Eltűnök percek alatt a szem elől és most jó így. Nem érzem magam veszélyben noha tudom, gyenge vagyok. Nagyon gyenge. És tudom, hogy nincs több yin-fen. Vagyis, ami van sem lesz elég sokáig. Buta pedig nem vagyok. Ó nagyon nem! Elég hamar felismerem a helyzeteket. Ez pedig nyilvánvaló. Amint elfogy az utolsó adagom is, és persze többet nem remélhetek, más forrást kell szereznem. Életbevágóan sürgősen. Így hát kénytelen vagyok a kapcsolataimat mozgósítani. Aminek szégyen vagy nem szégyen de egy ember áll az élén. Az pedig az a személy, akinek jó párszor megmentettem a seggét. Igaz egyszer sikertelenül, beismerem, na de akkor is.
Nem mintha bármikor azért tenném hogy viszonzást várjak. Ám most... most a szükség kényszert szül. És ez a függőség. Kegyetlen.
Elkapom a csuklómat és megszorítom. A kezem eszméletlenül remeg. Basszus, ez így nem lesz jó! Baromira nem lesz jó!
Végtelen időnek tűnik eljutnom a kikötőig. A víz jelenléte megnyugtat egy pillanatra, de annyira kósza érzelem ez... szinte nincs is ott bennem. Felőrli egy újabb remegés, ami egészen a könyökömtől indul meg. Ez egyre rosszabb.
Clary-től tudom hova kell jönnöm. Persze az okát nem tudja, de evidensen nem is firtatta. Kimagyaráztam magam de meg nem mondom már mivel. Nem is az a fontos, hanem hogy elhitte. És nem voltam sem kérdések sem semmi más, ami zavaró tényező lehetne. Tehát jól jártam. Egyelőre. A kérdés csak az hogy az illető, akit kétségbeesésem határának legszélén keresek fel valóban lesz ugyanennyire közreműködő?
Nagyon remélem hogy igen, mert ha nem... akkor... Nos, akkor baromi nagy bajban vagyok.
A csónakház előtt megtorpanok. Kisimítok remegő ujjaimmal két hajtincset az arcomból. Felpillantok az égre, ahonnan a kövér esőcseppek hullanak alá. Egyenesen az arcomra, hogy ott ívben folyjanak le rajta. Lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. Sóhajtok. Könyörgöm. A fohászom az angyalokhoz száll, remélve meghallgatják pőre vágyam és egyben megbocsátva meg is kegyelmeznek.
A következő pillanatban erőt gyűjtök testem legmélyebb zugaiból. Ellenállok a remegés késztette vágynak és, bekopogok. Hangosan. Olyan hangosan ahogy csak bírok.
- Simon! - kiáltom el magam. Hangom csak kissé remeg meg. Halkan meg is köszörülöm. Biztos ami biztos.
- Simon! Ott vagy? Izzy vagyok! -
Az alsó ajkamba harapok. Ha nincs itt.... de nem. Ebbe az opcióba nem gondolok bele. Nem akarok belegondolni. Még nem.

kredit











Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre
avatar

Árnyvadász

Kor :
19

Tartózkodási hely :
₪ new york

Csatlakozás ideje :
2016. May. 28.

Shadowhunters Frpg
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás➹ Csónakház ➹ Csüt. Júl. 13, 2017 9:47 pm Clary Fray
***










Vissza az elejére Go down
Az én nevem



Figyelj a részletekre


Shadowhunters Frpg
Témanyitás➹ Re: Csónakház ➹ Sponsored content






Vissza az elejére Go down

 
Csónakház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: