Lucifer

Sokak rosszul értelmezik az én feladatomat és személyemet. Engem állítanak be a legfőbb gonosznak, a kígyók kígyójának, a hét főbűnnek egy alakú megtestesítője, a hívő gyerekek mumusa aki az ágy alatt bújik el, hogy esténként a rossz gyerekeket elrabolja a Pokolba. Egyszer és utoljára felfedem a teljes igazságot. Elregélem neked azt, hogyan lett a Fényhozóból, Sammael arkangyalból, Lucifer a Sátán. Jól figyelj kis barátom, mert semmit nem fogok megismételni ha valamiről lemaradsz akkor az a te bajod, szóval gyorsan jegyzetelj!
Isten mondá, hogy az angyalok gyűljenek köré. Mindegyiknek egytől-egyig feltett egy kérdést, egy kérést, hogy megtenné-e ezt érte.
- Atyám, nem tudom megtenni. Szeretlek, de ez az otthonom! Hangoztak az ilyen fajta válaszok egyfolytában, míg utoljára hozzám ért oda.
- Fényhozóm, kedves Sammaellem. Te megtennéd-e értem? Az emberiségnek egyensúly kell, egy rossz akitől félhetnek. Lennél te az? Örök kárhozatra ítélnéd-e magad csak azért, mert én erre kértelek? Úgy beszélt, mint akinek a kérdés semmiféle szívfájdalommal nem járt, de mindenki tudta azt, hogy félt a választól hisz a legkedvesebb gyermeke én voltam. A szemeimből könnyek kezdtek el potyogni, de kihúztam magam és szárnyaimat összetártam magam körül.
- Megteszem, Atyám. A hangom bár halk volt, de magabiztos. Ő érte megteszem, elbukok csak azért, hogy meglegyen a halandóknak a gonosz, amitől félni kell és tartani. Isten csettintett egyet és a jelenlétünkben lévő összes angyalnak az előbbi képsorok kitörlődtek az emlékezetükből. Erről senki nem tudhatott, csak én meg Ő. A Tervhez ez elengedhetetlen volt. Így hát megtettem azt, amit kért tőlem. Lázadást szítottam a Mennyekbe és elbuktam a többi társaimmal együtt és elfoglaltam a helyemet a Pokol trónján. Azt hittem, hogy a szeretetem Isten iránt soha nem fog elmúlni, viszont az évezredekkel egyre inkább változott meg ez inkább gyűlöletté. Mindent megtettem érte, ott hagytam a fivéreimet csak miatta, de Ő azóta nem válaszol nekem és teljesen lelépett a világ elől. Ezért kellett nekem hoznom ezt az áldozatot, hogy Ő szabadságra menjen? A harag csak gyűlt bennem, és mára olyan szintre emelkedett, hogy már nem bírom magamba tartani. Így hát elértem azt, hogy a Földre léphessek a seregemmel és háborút szítsunk. De még nem feltűnően, még várniuk kell a jelemre. Most csak belülről mérgezik az embereket a gyermekeim, előhozzák belőlük az elnyomott bűnöket. Így hát, mondd csak kedves újságíró, még mindig nem hiszel nekem? *Felkuncogok, és kinyújtom a mutatóujjamat felé*
- Hát tartsak bemutatót? Egy körkörös mozdulatot teszek vele, az egyik szememet becsukom és a nyelvemet kinyújtom. Ordítás, kínkeserves ordítás.
- Ne vérezd már össze a felsőmet! Tudod te milyen drága a tisztíttatás?