Live like Jace

Semmi különös nem volt aznapra szánva, legalábbis ilyennek indult az est, ahogy Jace, Alec és Izzy nekivágott a Pandemoniumnak, hogy levadásszanak egy kék hajú illetőt. Így volt tervezve, minden rutin szerint, semmi különösre nem számítottak, csakhogy ez az este más volt... De még milyen más!
- Démonok. A vallás azt mondja róluk, hogy a pokol lakói, sátánok szolgálói, mi azonban a Klávéban azokat a gonosz szellemeket értjük, kik a mi dimenziónkon kívülről származnak - kezdett bele lazán a beszélgetésbe, mintha valóban csak egy tanórai felelés lenne az egész, nem pedig éppen kardélre akarja tűzni a démonfiút, ki kissé megrettenve nézett a hármasra, aki elkapta őt.
- Elég, Jace - reccsent Isabelle.
- Isabellenek igaza van - fűzte mellé Alec is, most, hogy testvére végre megállította az áradatot. - Senkinek sincs szüksége sem szematika-, sem démonológiaórára!
Jace felemelte a fejét és jóízűen elmosolyodott, vagy inkább úgy, mint vad, aki alig várja, hogy a prédát bekebelezze? Oh igen, ott izzott vérében a vadászat, és hogy végre eltakarítsa ezt a rohadékot, csakhogy egy pöppet el kell még beszélgetniük.
Visszafordult áldozatához. - Isabelle és Alec szerint túl sokat beszélek, szerinted is? - áthelyezte hangsúlyát,mintha kivételezni akarna a szörnyeteggel, megnyerni magának, hogy végre pontot tegyenek mindenre, de a démon nem válaszolt azonnal. - Tudnék nektek mit mondani - gondolkodott el, azt hitte, adu kártyát fog bedobni, pechére nem. - Tudom, hol van Valentine.
A két árnyvadász fiú összenézett, Alec megvonta a vállát, Jace szeme viszont kétkedéssel telt meg, hitt vagy sem?
- Valentine a föld alatt van, ez az izé csak szórakozik velünk - felelte szárazon Jace. Egy szavát sem hitte el.
- Öld meg, Jace. Úgy sem fog mondani semmit - rázta meg fejét Isabelle, hogy ő sem vette be a mesét, és egy könnyed mozdulattal haját hátradobva megigazította.
Jace-nek nem kellett több, amúgy is erre várt, így aztán csak megmarkolta áttetsző, kristályszerű szeráfpengéjét, mely fénylett, mintha csak csillagból öntötték volna ki. Oh, igen!
A Démon fiú nem akarta ily könnyen belátni sorsát, máris ellenkezett. - Valentine visszatért! - ordította, teli volt indulattal - leginkább félelemmel. - Az egész Alvilág tudja... Én is tudom... Elmondhatom nektek, hogy hol van!
Jace tekintete hirtelen felizzott a haragtól és indulattól. Elég volt ebből a meséből, nem akarta elhinni, oly biztos volt a tényben, hogy az emlegetett névhez tartozó személy nem él. - Az arkangyalra mondom! Ahányszor csak elkapunk egy rohadékot közületek, mind azt állítja, hogy tudja, hol van Valentine.Nos, mi is tudjuk, hol van. A pokolban. Te meg... - megforgatta kezében a fegyvert, mely úgy csillogott, mintha tüzesen izzott volna. Szinte a fegyver is arra várt, hogy végre tegye dolgát, elsüllyedjen a förtelem mellkasában. - Akár utána is mehetsz.
Eddig minden úgy folyt, ahogy számítani lehetett rá, belekalkulálták ezt is, csak éppen egy valamit nem. Méghozzá egy előbukkanó vöröskét, aki felkiáltott. - Hagyjátok abba!Ezt nem tehetitek!
Jace úgy pördült meg a tengelye körül, mintha villám csapott volna belé. Ki? Mi van? Annyira meglepődött, hogy a szeráfpenge kicsúszott az ujjai közül és hangos csilingeléssel ért földet, hasonló reakciót produkált Alec és Isabelle is, akik az ismeretlen lány felé fordultak.
Vörös hajkorona, élénkzölden világító ismeretlen szempár, finom vonások, melyek egy egésszé álltak össze a lány arcán, vékony, karcsú alak, meg kellett hagyni, szép volt. De valahogy... Jace rengeteg gyönyörű nőt látott, sőt, nála szebbeket, csábítóbbakat, de hozzá hasonlót még egyet sem. Volt benne valami megfoghatatlan, valami, ami ott ragyogott benne, ahogy határozottan kiállt és ordibált, pedig halvány lila fogalma sem volt arról, hogy mi folyhat közöttük, mégis kiállt. Megragadta az ember tekintetét, és Jace észre sem vette, hogy mennyire megfigyelte.
- Mi ez? - Úgy tűnt, Alec találta meg legelsőnek hangját, ki értetlenül pislogott, hol testvérére, hol parabatai-ára.
- Egy lány - találta meg végül önmagát Jace, aki még mindig az ismeretlen nőn tartotta tekintetét. - Nyilván láttál már lányokat, Alec. A húgod, Isabelle is lány - döfte be a szarkasztikus mondatot, miközben közelebb lépett az idegenhez. Végig mérte az egyszerű ruhát és próbálta összerakni a képet, ami valahol hibádzott. - Egy földi lány - morogta inkább magának, mint a többieknek. - És lát minket.
- Hát persze, hogy látlak benneteket. - Csattant fel a még mindig névtelen nő. - Nem vagyok vak, tudjátok?
- Jajj, dehogynem vagy az - mosolyodott el Jace haloványan, és végül vette a fáradtságot és felvette a szeráfpengét a földről. Képes volt elengedni? Micsoda botortalanság egy démon közelében, de a kék hajú szépen a seggén maradt, mily meglepő. - Csak nem tudod - állt fel újra, és egyenesen a lány szemébe pillantott. - De ha azt tudod, mi a jó neked, eltűnsz innen, amilyen gyorsan csak tudsz. -Zárta rövidre a dolgot. Mehetnének, úgy tehetnének, mintha mi sem történt volna. Ennek örült volna a legjobban.
- Nem megyek sehová - de úgy tűnt, a vöröske nem Jace álláspontján állt. Nem akarta megkönnyíteni a helyzet... - Különben megölnétek - mutatott a kék hajúra. Jah, hát persze...
- Ez igaz - ismerte be Jace az igazat. Minek tagadja? Valóban meg akarja ölni ezt a rohadékot, nem kell még egy a földre. - Miért érdekel, hogy megölöm-e vagy sem.
- M-mert... az nem lehet, hogy csak úgy megöljetek embereket - dadogta a lány.
Voálá, máris rátapintott a lényegre! Lenyűgöző... Nem tudta eldönteni, hogy mit is gondoljon igazán... Volt a lányban valami, amit elismert, de amúgy a fenébe kívánta, rég lezárhatták volna ezt az egészet, erre muszáj volt belekontárkodni?
- Igazad van - helyeselt Jace. - Embereket nem lehet csak úgy megölni - mutatott a kékhajú srácra számítóan. - De ez nem ember, kislány. - kezdett bele az okításba. - Talán embernek látszik, és úgy is beszél, mint egy ember, talán még a vére is olyan, mint egy emberé. Igazából viszont egy szörnyeteg! - várta, hátha értelmes fülekre talál mondandója.
- Jace - köhintett közbe Isabelle, mintha kissé feszült lett volna ő is. El lehet könyvelni, hogy egyikük sem számított vöröske megjelenésére. - Elég legyen!
- Ti megőrültetek! - és a lány igyekezett távolabb húzódni a bagázstól. Mondén reakció, mit is várt... - Hívtam a rendőrséget, bármelyik pillanatban itt lehetnek!
- Hazudik - vágta rá lec reflexből, de arcán megjelent a kétely, ahogy megint a hármas összetekintett. Összedolgoztak, mindig is együtt voltak csapatban, ismerték egymást, ez hozta össze őket, és tette halálossá is őket. - Jace, szerinted...
De senki sem várhatta meg, hogy Jace mit is akar mondani. Elterelte a figyelmet Vöröske, és Jace valóban a végére megfeletkezett arról, amiért jöttek. A démon üvöltve esett neki Jacenek és együtt vetődtek a földre. Jace sem volt rest, hoyg reagáljon, érzékszervei azonnal fogták az ingereket, utasításokat osztottak testének, miközben ő máris kész volt a harcra. Ennyi nem elég ahhoz, hogy kiiktassák. Előnyt akart szerezni magának, hogy a démon fölé tornyosuljon, és végre a kis életét elvegye.
...

*Csontváros könyvből idézve, átírva Jace szemszögére.