Gabriel "Gabe" Laxman

310
(25)  ~ Bukott angyal ~ Andy Biersack

Arrogáns, önfejű, makacs, mindent azonnal akaró típus és nehezen visel el ha nem neki van igaza és egy vitában alulmarad. Az övé kell hogy legyen az utolsó szó. A türelmet mint fogalmat kb csak szótárból ismeri, és mindig van valami baja. Éhes, szomjas, álmos, unatkozik, fáj valamije amolyan igazi nehéz eset és ember legyen a talpán aki elviseli maga mellett hosszabb távon. A modora szúrós, csípős, gúnyos a megjegyzéseivel sok mindenkinek egy pillanat alatt a lelkébe tud gázolni anélkül hogy észrevenné. Vagy ha észre is veszi nem igazán sajnálja. Persze tud kedves is lenni ha nagyon akar, csak rendszerint nem akar, nincs miért. Elég zárkózott, barátai nem is igen vannak, kölcsönös érdekkapcsolata viszont annál több, amikkel igen csínján válik, sosem lehet tudni, mikor kivel kell jóban lenni. Tipikusan az a fajta pasi, akinek a hangja nagyobb, de ha úgy adódik nem riad vissza a verekedéstől sem, bár a nagy pofája ellenére nem túl agresszív. Tulajdonképpen jól akkor lehet kijönni vele ha valaki végtelen türelemmel rendelkezik és szeretgeti.   Szorult bele egy adag mazochizmus, de azért alapjába véve nem aláfekvős típus. A fájdalom az más.


- Mennyből az angyal mi? Persze, szép mese, felhők, meg szárnyak, kis hárfák és békés, fehér légkör az éterben... Tudod, talán az egész csak egy rohadt nagy humbug és nincs a kék égen túl semmi. Semmi olyan amit látnál, de tudod... angyalok és démonok léteznek, és inkább ne találgass én melyik vagyok.
- Baromi nehéz kitalálni...
- Hallgass!
- Jól van, folytasd csak... én megvárom...
- Szóval ez a maszlag... nem teljesen igaz. Nem minden angyal jó, és visel hófehér tollakat magán és töri magát az emberekért. Igazából nem is érdeklik őket az emberek, megvan a maguk elfoglaltsága és megvan a maguk történelme. A történelmünk. Az enyém ott kezdődött ahol elbuktam. Az volt még egy szép sztori, rájöttem hogy engem nem igazán érdekel ez az egész és Lucifert kívánom követni, a Fényhozót ahogy egykor nevezték, és elhozta az én életembe is azt a fényt, amit akartam. Eldobtam hát magamtól az angyali valómat, és az emberek közé jöttem a földre. Már nincsenek szárnyaim, nincsenek emberi érzéseim, de szabadságom van.
- Persze, szabadság....
- Igenis van!
- Mit ér ez a te szabadságod?
- Dönthetek magam arról hogy mit találok helyesnek és mit nem. Nem előírás szerint élek, és végzem a mindennapos, untig ismételt rutint. Most ez, azután az, aztán meg amaz. Tudod te mennyire kibszottul monoton?!
- Hogyne tudnám.
- Tényleg?
- Nem. Lévén sosem voltam angyal és nem is leszek.
- Ehh.... szóval ezután jöttem a földre, nem vagyok már olyan fiatal, de a mai világban tökéletesen megtaláltam a helyem, és lézengek. Élek, élvezem hogy nincs nyomás, nincs kötelesség, nincsenek nyakamon az arkangyalok...Szóval ez az én szabadságom.
- Oké. És mit csinálsz az emberek között?
- Beilleszkedtem, élek, létezem és szórakozok. Tetszik hogy nem szólnak meg a sajátos ízlésem miatt és pattannak rám a csajok. Tetszik hogy kaotikus a helyzet, nem tudnak mit kezdeni Valentinal, és azzal amit tervez, de én távol tartom magam tőle. Én élni akarok, és játszani az új játékom, amit azért találtam ki hogy ne öljön meg az unalom. Önkéntes elég különleges őrangyal félét játszom. Nem igen vannak érzéseim, de vágyaim igen és időm meg még több is mint kellene, belefér. Ez a lány... valamiért jó érzést kelt bennem a megjelenése, annyira egyszerű és mégis valahogy van benne erő. Szeretem az erős nőket. Meglátjuk fel tudom-e szedni úgy hogy mellette az őrületbe kergetem.
- Javíthatatlan vagy.
- Tudom.
- Én is.
- Te is? Honnan?
- Onnan hogy én alkottalak meg.
- Ja....