Szökőkút

A mosolyom cseppet sem sunyi vagy lenéző, inkább amolyan kedveskedő, ahogyan visszhangzom a lány Persze válaszát egy bólintás keretében. Komolyan nem találkoztam még senkivel sem, aki  legalább hírből ne ismerte volna a világ legnagyobb és leghíresebb videó-megosztó oldalát. Ám a lány erre hirtelen olyan összezavarodottnak tűnt, hogy nem volt szívem  piszkálni ezzel, főleg hogy nem soká szó szerint a földre kerültem tőle. Nem mintha az önmagában olyan szörnyű élmény lenne, egészen elbódít, ahogyan megcsap a parfümjének illata, és az arcomba lógó hosszú, hullámos tincsei csiklandozzák az orromat.
Hihetetlen, hogy nem érzékeli az iróniát, nem csoda, hogy a humoromat sem értékeli. Tuti nem idevalósi, máskülönben értené az angol humort, a szavak közt csengő szarkazmust és a könnyed megjegyzésnek szánt poénokat. Viszont ennek ellenére érdekes hallgatni, hogy a nap folyamán először végre nem azon a fennhordott, lenéző, okoskodó hangján szól hozzám, hanem egészen barátságosan és támogatón. Hallatszik, hogy fontos számára ez a téma, és az Árnyvadászok története, az, hogy az angyal hogyan emelte ki őket a  a hétköznapi emberek sorából. Sok olyat mond, amit már hallottam, de például a Végzet Ereklyéiről anya sosem mesélt részletesen, mint ahogyan a régi történeteket sem szerette elismételni. Talán attól félt, hogy mint az ő korában a lovagokról szóló sztorik, úgy most engem ez indit majd arra, hogy  akár háborúba is vonuljak vagy magamtól hősködjek? Nos, talán. Bár ehhez nem kellettek történetek, nem kellett noszogatás, elég volt a tudat, hogy ha képes vagyok rá, miért ne tehetném?
- Bocsi, de hosszúra nyúlt a törióra - szabadkozok, miután fordítok a helyzetünkön, és magam alá gyűröm a lányt. Igazából nem nagyon sajnálkozom, hiszen ő maga sokkal durvábban és mindenféle ok nélkül tepert a földre. Én csak, hogy is mondjam? Viszonoztam a szívességet, mert sosem szerettem sarokszorítóban érezni magamat.
- Ó a Klávé blablabla… Nem különösebben érdekel a világotok és a szabályai. Csak annyi, hogy rend legyen az utcákon, és nagyon úgy tűnik, hogy nem vagytok elegen ahhoz, hogy elvégezzétek a melót - jegyzem meg teljesen unottan, mintha ez épp oly tényszerű lenne, mint a hírek, amit bemondanak az esti híradóban.
Szinte meg sem lepődöm, amikor visszatart attól, hogy felálljak, tudtam, hogy nem fogja hagyni, hogy olyan könnyen elsétáljak.  S csak felhorkantok, amikor piti kis ügyeknek nevezi a rendőrség feladatát. Inkább nem mondok semmit, mert azt úgyis csak megbánnám később. Úgysem értené meg, és nem állhatok le neki magyarázni, hogy miért is olyan fontos a rendőrség szerepe a földi halandók számára. Fontosabb, mint a drága Árnyvadászaié, mert ők legalább csinálják a dolgukat. Londonban legalábbis. Apám és a társai tesznek róla.
Egy hirtelen mozdulat, szinte fel sem fogom, csak a fájdalmat és a meleg vért, amint az csorog és a nadrágövemet vörösre színezi. Összeszorítom az ajkaimat, hogy elnyomjam a tűszúrásszerűen lüktető fájdalmat, ami a sebből árad. Hirtelen kirohanásomat azonban amellyel a lányra ripakodtam azonnal megbánom, amint  meglátom  a bizonytalanságot a szemeiben. A fekete üstökökben a csillagok ragyogása helyett aggodalom és valami más, egészen megmagyarázhatatlan ég, amit nem tudok hová tenni. Ennyire félne a Klávétól? Ennyire ijesztő lenne? Vagy egyszerűen ennyire nem akar csalódást okozni? Na de kinek? A kérdések petárdákként robbannak a fejemben, pedig sosem gondoltam komolyan a fenyegetésemet. Jobb nekem az életem anélkül, hogy a Klávénak mennék panaszkodni. Akkor túl sokat kellene magyarázkodnom, és  ahhoz semmi kedvem.
A sajgás tompul, mikor a lány közelebb lép, az illata belep, és az ujjai megint megemelik a két rétegnyi fölsőmet, hogy ráláthasson a sebesült testfelületre. Míg ő döbbenten nézi a bőrömet, addig én a szeplős orcáit és rebegő pilláit bámulom, némán, akár egy áhítatos fohászkodó. Valami mellkason üt és a tudat, hogy kínt okozok neki, jobban fáj, mint maga a vágott sebem. Nem gondolkodom, ösztönből cselekszem, amikor a  tenyereimet  az oldalamnál matató kezekre helyezem. Eredetileg csak finoman el akartam azokat tolni, de ahogy megérzem a selymes bőrt az enyém alatt, már nem vagyok olyan biztos. Megvárom, amíg a lány tekintete felrebben rám, és egyenesen a szemeibe nézek.
- Megvagyok. Nem egyszer össze kellett már foltoznom magamat - rántom meg a vállamat, mintha semmiség lenne, akkor is ha iszonyúan csíp, ahogyan a nyílt sebet megcsapja az esti szellő. Megremegek. - Nem kell aggódnod miattam. Csak… csak hagyd, hogy elmenjek, és felejtsük el, hogy találkoztunk! - javaslom egy elfogadható alkuként, hiszen mindenki jól jár: ő nem buktat le engem, én nem köpöm be őt.  Még ha ő nem is tudja, hogy amúgy sem tenném.

Sara-nak sok szeretettel  

Már első ránézésre lerí, hogy az idegen csaj komolyan veszi, amit csinál. Nem csak a magasra szegett áll, a kihúzott gerinc, büszke testtartás, de külsejének minden apró négyzetcentimétere arról árulkodik, hogy az egész élete akörül forog, hogy démonokat gyilkolásszon, és büszke is rá. A drága, jó bőrnek festő fegyveröv, az alaposan megtisztított acélfegyverek, a bőrét borító, évek harci sebeit elfedő fekete rúnák és a folyamatosan ott lobogó tűz szénfekete íriszeiben. Erős és ő maga is tudja, hogy mire képes - velem ellentétben, bár ezt sosem vallanám be. még mit nem?! Szóval jól képzett és büszke harcos, kecsesen mozog, mint egy táncos, de halálos, mint egy ragadozó. Mit mondhatnék? Egy icipicit az igen vagány csajok az eseteim, ha egyáltalán beszélhetünk olyanról, hogy van “esetem” tekintve hogy a szerelmi életem nem létező fogalom a szótáramban. Mindenesetre azért elég kiábrándító, hogy ilyen adottságokhoz és képességekhez egy karót nyelt személyiség társul.
- Hm, most hogy mondod, egy vállon veregetés jól esne vagy mondjuk egy masszázs - vetem fel imitálva a lány enyhén gúnnyal színezett hangját, hogy biztosra menjek érzékeli a szavaimra csepegtetett iróniát (nem mintha nem fogadnám el a masszázst, ha felajánlaná!), miközben a kelleténél nagyobbakat pislogok a váratlan közelsége miatt.
A lány tenyere a mellkasomon szokatlanul meleg a hűvös éjszaka ellenére is. Még a két réteg ruhán keresztül és érzem, ami bizserget. Vagy szimplán csak képzelődöm, mindenesetre eltűnődöm, hogy vajon a számtalan, ruhaszegélyei alatt elvesző rúnái közt akad-e olyan, amely a testhőmérsékletét biztosítja extrém időjárás esetén. Bugyuta felhasználási mód, nemde? De én tuti az ilyeneket használnám. Utálom a vérfagyasztóan hideg teleket Londonban. Még jó, hogy nyár van.
Szó nélkül kivárom, ahogyan a lány a fejemhez vágja a kioktatását. Nincs ebben semmi új, anyámra emlékeztet, aki aggódóan nyomogatta a kezembe a jeges zacskókat, amikor az első kimaradozásaim után lila-zölden értem haza. Azt mondta, nem akarja, hogy verekedjek az iskolában, én pedig nem javítottam ki, mert láttam rajta, hogy fél pont azt fogom mondani, amit nem akar hallani. Azóta igyekszem diszkrétebben gondoskodni magamról anélkül, hogy felzaklatnám őt.
- Aww, tudsz te édes lenni, ha akarsz. Aranyos, ahogy aggódsz, de hidd el, tudod magamra vigyázni - bizonygatom, bár ezt kétségkívül nem túl jól támasztja alá a tény, hogy a lány éppen lefog a földre. Ám ezzel pont arra játszok, hogy leeressze a védelmét, hogy ne tekintsem rám veszélyként, és esélyem legyen lelépni. Egy rezzenéssel sem reagálok arra ahogyan a másik a nephilim és árnyvadász szavakat veri a fejembe, mintha nem hallottam volna őket ezerszer. Vagyis de. Okos kislány, hamar összerakta, hogy tisztában vagyok ezekkel a kifejezésekkel, és nem teljesen tudatlanul rohangálok az utcán, mint egy fejvesztett csirke.
A lány keze, ha lehet, még forróbb, amikor egy pillanatra a bőrömhöz ér, amikor felrántja a fölsőmet. A hűvös esti szellők libabőrt varázsolnak a hasamra, és egy pillanatra elakad a lélegzetem, de annak semmi köze a hideg és meleg találkozásához, sokkal inkább a lány tekintetéhez, mintha még sosem látott volna még fedetlen férfitestet… vagy ami azt illeti, kidolgozott hasizmot. Bár éppen egy ilyen lány ne látott volna? Minden bizonnyal sorszámot húznak hozzá az adoniszok, ő meg csak várja, hogy a magassarkúja tűsarkával keresztüldöfhesse a szívüket. Annak a fajtának tűnik, aki össze tudná törni bárki szívét.
Amikor felhozom A YouTube-ot nem efféle reakcióra számítok, úgyhogy csak hunyorítva hallgatom, hogy a lány miről hadovál, és szépen lassan leesik, hogy abszolút nincs képben a közösségi média applikációk terén. Ki keveri össze a videómegosztót egy mobilos, fotós app-pal? Egy barlangban élt vagy mi?
- Te tényleg nem tudod, mi az a YouTube - vonom le a következtetést döbbenten, de még meglepettségemben sem bírom ki, hogy ne süssek el egy béna szövegeket, mert a szituáció egyszerűen annyira adja magát, hogy kihagyhatatlan: - Mondd csak, nem fájt nagyon, amikor leestél a mennyből?
Talán a lány ezt  sem érti vagy csak mind a négy processzorát futtatnia kell, hogy fel tudja dolgozni, mennyire fájt ez, mire kapok az adandó alkalmon kapok és fordítok a helyzetünkön. Nem merem úgy lefogni, mint ahogyan ő tette, mert eszem ágában sincs fájdalmat okozni, és ez az egész új még nekem. Sosem gyakoroltam közel harcot senki mással, mint az apámmal, és hát azért úgy elég már. De amikor egy gyönyörű lány néz fel rád szemekkel, amiben látszanak a csillagok, ne mondja nekem senki, hogy bűn elgyengülni.
- Ó, szóval törvény? Kinek a törvénye? Mert nem az enyém, az biztos! Ami pedig a rendőrséget illeti, fogadjunk, hogy jobban tudom, hogy működnek, mint te! - riposztolok a lány mondanivalójára, de annyira elfoglal, hogy kiadjam a saját sértettségem, hogy meglep, amikor függőlegesbe kerülünk, és a sokk miatt csak egy pillanattal később tudatosul a fájdalom. Döbbentek tekintek le, és látom a véremet lecsorogni a lány kezén, amiben egy éles kést tart. A tény, hogy képes volt megvágni túlságosan ledöbbent ahhoz, hogy reagáljak a fura törvényeire hivatkozott kifogásaira. Rohadtul nem érdekel a szeráfpenge, bármikor szerzek másikat a piacról, de komolyan? Megvágott?
- Te… belém döftél egy kést? - szisszenek fel. Na jó, enyhe túlzással, de tényleg az életemet fenyegeti. - Nem azt mondtad, hogy az a célotok, hogy megvédjetek minket, embereket? Így csináljátok? - horkantok fel cseppet sem értékelve a gesztust, számonkérően, miközben szúrós szemmel, hunyorítva le sem veszem a tekintetemet a lányról. - Mit szólna a hírhedt Klávé, ha tudná, hogy egy Árnyvadásza ilyet csinált? Mit tennének, ha elmondanám nekik, hogy vérét vettem egy fegyvertelen mondénnak, aki megmentett helyetted egy lányt?
Lehet, hogy ez kissé durva, de a düh lávaként zubog bennem, és mivel nincs kéznél más fegyverem, csak a szavaimat használhatom. A lány még mindig olyan közel van, hogy látom az apró anyajegyeket a hibátlan bőrén, és a saját tükörképemet a szemeiben, miközben a parfümjének illata mindkettőnket körbe leng. Nem mozdulok, egy késsel a hasamnál hülyeség lenne, öngyilkosság. Annyira azért én sem vagyok bolond. De ha a csaj nem enged el, muszáj lesz kreatívnak lennem.

Sara-nak sok szeretettel  

Csak megforgatom a szememet a lány reagálására. Komolyan, mintha késztetést érezne rá, hogy minden mondatomat megismételje. Pedig milyen kár lenne, ha a csinos kobak mögött egy ilyen lassú felfogás áll. Amúgy sem értem, mit van úgy ki. Miért, ő mégis hol szerezte be a fegyverét, ha nem a piacon?
S ha ez nem lenne elég még a teljesen hétköznapi szerkómat is leszólja!
- Csak úgy vagyok öltözve? Talán az a rész kimaradt, hogy ténylegesen megmentettem annak a lánynak az életét? - replikázok csak azért kikérve magamnak azt, ami jár. Ha már ingyen, de az életemet kockáztatva csinálom ezt az egész bulit, ne vegye el tőlem a teljesen jogosan magamnak követelt érdemeket, azokat a futó érzéseket, hogy például büszke legyek, ha megmentek valakit. Ez az egyetlen, ami életben tart. Nem, nem a büszkeség, hanem a tudat, hogy teszek valamit a városért, hogy vannak olyanok, akiknek miattam jobb,mert senki más nem mentette volna meg őket. Tudván, hogy mire vagyok képes, hallván, hogy a felmenőim miket tettek, bűntudatom lenne, ha csak ülnék a szobámban és a matek leckét bújnám, miközben ezek a szörnyek ártatlanok bántanak. Talán ezért is sért szinte már végig a lány számonkérő hangneme, hiszen mióta számít bűnnek, ha az ember csak segíteni akar?
- Jaj, ne dobálózzunk magasröptű latin szavakkal, ha kérhetem - horkantok fel, ahogyan a lány a nephiliket említi, de biztos vagyok benne, hogy a felismerés leolvasható az arcomról. Ritkán és csak súgva, de anyám néha így emlegette a fajtáját… a miénket, és sosem mertem sokat kérdezősködni, mert tudtam, hogy nem szeret róla beszélni, de az internet csupa ostobaságot irt. Kezdve azzal, hogy ezek a félig angyal, félig ember teremtmények förtelmesek voltak, mind külsőségekben, mind cselekedeteikben. Ám ahogyan az ismeretlen lány fölém hajol, a lélegzetvétele csiklandozza az arcomat és egy-két rakoncátlan tincse az arcomba hull, ismételten rá kell döbbennem, hogy ez a forrás téved. Mégpedig hatalmasat. Fogadni mernék, hogy neki szinte közvetlen rokona egy gyönyörű angyal, mert ez szinte már nem evilági.
Ám a lány modora nem éppen angyali, megint csak sikerült meghökkentenie, ahogyan felrántja a pulóveremet, hogy áttanulmányozhassa a bőrömet, ami épp olyan, mint bármely korombeli srácnak.
- Ó, köszönöm. Ha gondolod, szívesen adok bőrápolási tanácsokat. Talán feliratkozhatnál a YouTube csatornámra - ironizálok, mert úgy gondolom, ez a legnagyszerűbb módszer arra, hogy leplezzem a zavaromat. Ám most hogy végre tudok mozdulni, mert a lány felült, és a súlya nem nyomj le a mellkasomat, követem a példáját. Ám az előbbi ernyedt testtartásom után a meglepetés erejével élve és a felülésem lendületét kihasználva egy pillanat alatt fordítom a helyzetünkön. Kösz, apa, ez tényleg hasznos trükk volt.
- Na figyelj, nem akarok balhét, de nem értem, miért gondolod, hogy ezek a fura tetkóitok csak titeket jogosítanak fel arra, hogy démonokkal küzdjetek. Látom őket, tudok róluk és ki tudok nyírni párat, akkor miért ne tenném? - kérdem fennhangon, miközben a lányt vállainál fogva tartom lent, de vele ellentétben nekem nincs érdekemben, hogy tovább csevegjünk, ergó még nagyon bajba keveredjek, így amilyen gyorsan csak tudok, igyekszem elhátrálni.
Azonban nem áltatom magamat, hogy a csaj ennyiben hagyja a dolgot, és hogy ne kaphatna el, ha nagyon akar.

Sara-nak sok szeretettel  

Változatlan arckifejezéssel imitálom a lányt, ahogyan hitetlenkedve megemeli a szemöldökét, és átfut az agyamon, hogy még egy kicsit húzzam az agyát, és tetézzem a cuki dolgot. De mivel úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban belém ereszthet ebből a csini nyilakból, akár egy vad amazon, inkább nem kockáztatom meg, hogy rontsam a helyzetemen. Ami igazán szánalomra méltó rám tekintve, hiszen még egy csaj is azt hitte, hogy meg kell mentenie… hihetetlen. Nem látja ezeket az izmokat? Na jó, a pulóver talán sokat takar, de akkor is! Miért van mindenki úgy oda azokért az irka-firkákért a bőrükön? Mintha azoktól erősebbek lennének, hah.
Azon vagyok, hogy elmagyarázzam a lánynak, hogy én cseppet sem éreztem magamat veszélyben, hiszen kéznél volt az egyik finoman élezett késem, amellyel akár miszlikekre is apríthattam volna teremtményt, de ő megelőzött. Ám mire túlesek az első sokkon, amit a karnyújtásnyi közelsége, a holdfényben megvilágított hosszú pilláinak rebegése, hosszú hajának hűvös szellőben való lengése okoz, már egy újabb kérdést akaszt a nyakamba, ám ezúttal gúnyos helyett inkább vádlón, amit igazán nem értékelek.
- Azt? - ráncolom a homlokomat, majd lustán követem a lány sötéten lángoló tekintetét az immár kezemben tartott fegyver felé, aminek ismerős hűvössége bizsereg a tenyerem alatt.
- Mármint a szeráfpengét? A piacon - rántok vállat, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy az Algida fagylaltomat a helyi sarki boltban vettem, és nem a Limehouse kikötőnél rejlő sötét zugas Alvilágiak által kézben tartott titkos portékapiacról. Ott aztán tényleg mindenfélét lehet kapni a legundorítóbb dolgoktól, akár varázsitalokon át egészen mestermunkával megművelt fegyverekig. A kis raktáram nagyrészét innen szereztem be egy vérfarkas csempésztől.
Csak egy ártatlan pillanatra azt gondolom, hogy a lány annyiban hagyja a dolgot, de kezdek aggódni, amikor gyanakodva összeszűkíti a szemeit, és úgy vizslat, mintha egy meg nem fejtett rejtély lennék. Egyáltalán nem a olyan fajta pillanással tekint rám, amire vágyna egy magamféle srác, és bevallom a hangneme kissé megijeszt. A következő pedig amit felfogok a fájdalom a hátamban, a puffanás tompa hangja és az idegen súly az enyémen.
Egyetlen levegővételnyi idő, és máris leteperve földrekerültem egy bombázó alá, és szégyenletes bevallani, hogy életem első ennyi intim és közeli élménye egy nőnemű lénnyel éppenséggel ilyen körülmények között zajlik: leszorítva, fenyegetve és inkább verbálisan mintsem fizikálisan lefegyverezve. Hiszen valljuk be, lehet, hogy nagyjából egymagasak vagyunk, de a sudár leányzó nem lehet erősebb, mint nálam. Ám még csak meg sem erőltetem magamat, hogy küzdjek a helyzet ellen. Széles vigyorral, lazán elkényelmesedem az egyébként hideg földön.
- Talán ha nem vágtál volna le a földre, már rég válaszoltam volna. Tudod, kedvesebb módjai is vannak annak, hogy megismerkedjünk. Mondjuk meghívhatnál egy italra, mielőtt leveszel a lábamról. Az kedves lenne. S tudom-tudom, nekem illene, de hiszek a feminizmusban, szóval neked is minden jogod megvan hozzá - hablatyolok kissé össze-vissza, de csak mert nem adhatok túl egyértelmű választ, ameddig nem tudom, hogy mit kezdene az információval. Egyelőre nem úgy tűnik, mint aki értékeli, hogy segíteni akarok az embereken. De ki csak nem nyírhat, ugye? Azért azt a Klávé sem engedi, hogy embereket öljenek... vagy igen?

Sara-nak sok szeretettel  

Ó, a francos franc, mormogom az orrom alatt, miközben egyetlen hátraszaltó az, ami épphogy megment a démon lecsapó karmaitól és azok vájta minden bizonnyal pokolian égő sebtől. A mozdulat közben a csuklya lecsúszik a fejemről felfedve az arcomat, és a szép horzsolást az egyik pofimon, amit akkor szereztem, amikor elterelésképpen megcsiklandoztam a védtelen lányt megtámadó szörnyet. Oké, talán nem a legjobb terv volt, de legalább sikerül eléggé felhúznom ahhoz, hogy felém fordítsa a figyelmét, és miközben velem volt elfoglalva, a sikoltozó leányzó el tud menekülni. Éles hangja még akkor is a fejemben cseng, amikor a böhöm egyetlen mozdulattal áthajít a szökőkút egy keskenyebb részének túloldalára. A becsapódás erejéről felnyögök,  a kezemben tartott szeráfpenge pedig messze repül.
- Hah, csak ennyire telik? - nevetek, de még a saját rekeszizmom sem értékeli a poént, mert éles fájdalom hasít belém, ahogyan talpra küzdöm magamat. A behemót a kevésbé intelligensebb - értsd: hülye, csak brit úriember vagyok, és ilyet nem mondunk - démonok közül való, szóval tudom, hogy válasz helyett inkább csak újabb ütésre méltatna, ezért gyorsan a fegyverem után nyúlok. Mielőtt azonban megkaparinthatnám azt, az ocsmányság megragadja a bokámat, és a szökőkút márvány falához vág. Áúcs, kezd komolyan elegem lenni abból, hogy csak úgy össze-vissza hajigál, mint egy játékbabát.
Feltápászkodok, és a hátam egészen a hűvös kőhöz simul, ahogyan a démon fölém tornyosodva belekerít, és vele együtt megcsap az undorító szaga.
- Fúj. Felétek a zuhany és a fogmosás nem létező fogalmak? Igazán rád férne - bukik ki belőlem grimaszolva, majd egy ideges pillantást vetek a néhány méterrel arrébb fekvő fegyverem felé, és a tökéletes tervem bevetésére készülök. Szépen lassan, hogy a gondolatban már győzelmét ünneplő szörny ne jöjjön rá, mi jár a fejemben, a jobb kezem a hátam mögé az öv tartóm egy fém fegyveréhez csúszik. Ugyan tudom, hogy az egyszerű acél nem árt ezeknek a lényeknek, hacsak még egy kicsit közelebb hajol, könnyedén kivájom azt az egy szemét, ami van neki, és akkor próbáljon meg elkapni!
Ám mielőtt végrehajthatnám a kétségtelenül szuper tervemet, mint a villám, rengeteg dolog történik egyszerre. Előbb a szörny megvonaglik előttem, mire összeráncolom a homlokomat, és csak aztán látom meg a hátán mászó, izzó tekintetű lányt, aki könnyűszerrel elmetszi a démon nyakát, hogy minden apró cafatát visszaküldje oda, ahová való. Majd a következő pillanatban már előttem áll, kecsesen, akár egy amazon hercegnő, és kell egy perc, hogy becsukjam a tátva maradt számat.
- Ez… nagyon baró volt - bukik ki belőlem nagyokat pislogva, és milliónyi kérdés fészkeli magát az agyamba, mint például, hogy hol lehet ilyen király nyilakat szerezni, mi a csudának rajzol magára random tetkókat meg hogy hogyan hívják és mi a telefonszáma. Ám ezek helyett a kérdését teljesen figyelmen kívül hagyva, más hagyja el a számat: - Bár nem kellett volna megerőltetned magadat, igazán kézben tartottam a a dolgokat. De nagyon cuki tőled, hogy segítettél.
Úgy vigyorgok, mint a tejbetök, azzal se foglalkozva, hogy egy-két csontom sajog. Leporolom a szakadt nadrágomat, majd néhány vidám szökkenés után lehajolok, hogy felvegyem a földre esett szeráfpengét, és a koszt arról a kapucnis pulóverem anyagába törlöm. Mikor visszafordulok a vad tekintetű lány felé egy pillanatra elmerengek, hogy vajon minden Intézetbeli Árnyvadász-csaj így néz-e ki, mert akkor lehet meggondolom, hogy csatlakozzak közéjük. Ám míg nem járok ennek utána, jobb lesz, ha biztosra megyek, hogy a csaj nem jelent fel a Klávénál vagy ilyesmi.

Sara-nak sok szeretettel