Hátsó kijárat

Curtis && Raven

- Curtis, ez nem fog menni… Nem hallom, az eső zaja túlságosan elnyomja. – mondom kicsit hisztérikus hangon már, mert kezd elegem lenni abból, hogy mindig ilyen helyzetekbe keveredek. Eleve eléggé nagy hátrányból indulok abból a szempontból, hogy dhámpír vagyok és a vámpírok az én véremet sokkal intenzívebben érzik, mint mondjuk hacsak egy sima mondénről lenne szó, szóval már ezen a téren nincsen túl egyszerű dolgom, főleg, hogy a szemben álló vámpír sokkalta idősebb és tapasztaltabb nálam, még akkor is, ha fiatalos a külseje. Csak abban tudok reménykedni, hogy Curtis közbe avatkozik, ha netalántán úgy alakulnának a dolgok ahogyan nem szeretném. Persze tudom, hogy nem védhet mindig meg, de egyenlőre teljes mértékben tanácstalan vagyok, hogy hogyan kéne felülkerekednem a nőn aki percről-percre egyre idegesebb.
Pár vizes hajtincset a fülem mögé tűrök, lehunyom a szememet és próbálok koncentrálni. Koncentrálni a hangra és elkülöníteni mindenféle más zajt az esőtől, hogy rájöhessek, hogy merre van a nőszemély aki minden valószínűséggel kapva kapna az alkalmon, hogy megölhessen.
Amikor Curtis szól, hirtelen félre lépek így a nőnek nem sikerül elkapnia. Megijedtem ezt bevallom, és egyre jobban kezdek rájönni, hogy ez a vámpíros dolog nem igazán való nekem. Ez nem az én világom, nem illek bele és mindig is kifogok lógni a sorból.
Amikor Curtis hirtelen maga mögé ránt hirtelen nem is tudom követni az eseményeket, hogy mi történik, csak hirtelen a vizes és hideg falnál találom magamat, de pár pillanat múlva már rájövök, hogy Curtis abban a pillanatban miért nem finomkodott azzal, hogy finoman távolítson el a helyemről.
A nőt a földön heverve látom a zuhogó esőben. Amikor Curtis leszúrta öt, közelebb lépek az immár halott vámpírhoz és pár pillanatig méregetem őt a tekintetemmel és nem tudok megszólalni. Jó, tudom, megakart ölni engem, de akkor is furcsa látni egy halott lényt. Ehhez nem vagyok még hozzá szokva…
Pár perc után ellépek onnan és beletúrok a már jó vizes hajamba és nézem ahogy Curtis oda sétál hozzám.
- Tudom, de... – nem tudom folytatni a mondatot, mert Curtis megcsókol ezáltal megakadályozva, hogy folytassam a mondatot. Lehunyom a szememet és gyengéden megcsókolom, majd homlokomat az övének támasztom.
- Ez nem az én világom… Nem illek bele.

Raven & Curtis  

Basszus...

Mindig is úgy tartottam hogy akkor tanul a vámpír, ha maga tapasztalja ki mennyit bír és mennyire tudja feszegetni a határait. Lehet ez most egyenlőtlen küzdelem, de nehogy azt higgye Raven, hogy hagyom, hogy bántás érje, nem vagyok sem kegyetlen sem könyörtelen tanító mester. De egy vámpírnak tudnia kell megvédenie magát és elfogadni egy kihívást.
-Csak ha te is úgy akarod, figyelj, halld meg őt az esőn keresztül.- utasítom, de nem tudom mennyire képes erre, ez elég összetett feladat, jó koncentrációt és tapasztalatot igényel, ami persze neki még nincs, vagy még elég gyenge.
Ettől függetlenül én csak állok és várok, a nő pedig tombol, az eső minden vibrálásában érzem, hogy dühe egyre nő, ahogy Ravent utasítom, hogyan is győzhetne.
-Vigyázz, jobbról. - mondom élesen és ha időben eltér előle, akkor nem esik bántódása. Mellettem ér földet a másik vámpír, rám sziszeg mérgében de ismét eltűnik.
-Macska -egér játékot akar játszani veled, kerülj fölébe, légy te a macska. - mondom lágyan de tudom, hogy Raven hallotta. Az eső egyre nagyobb ködbe vonja a kis sikátort, az esőfüggönyön keresztül alig látni valamit, ha valaki egyszerű mondi, akkor ebből semmit sem látna, épp ezért is hagyom, hogy folyjon a küzdelem, mert szabad szemnek láthatatlan a vámpír mozgás, így pedig még engem sem fedezhetnek fel.
A vámpír köröz körülöttünk, érzem ahogy a szél gyorsabban áramlik és ez azt jelenti itt van és bármikor lecsaphat.
-Légy mozgásban, ha egy helyben álldogálsz egy vak öregasszony is eltudna kapni. - utasítom ismét és csak remélni tudom, hogy hallgat rám.
Beállok az árnyékba és onnan figyelem, egészen addig állok és várok míg nem látom, hogy egyhegyesre csiszolt fadarabbal nem támad Raven felé, akkor kilépek és megakadályozom a csapást, a nőt a nyakánál fogva a betonra szorítom és belemélyesztem a fegyverét a szívébe.
Majd felállok mintha mi sem történt volna és Raven elé lépek.
-Itt ilyen a világ kislány, fel kell készülnöd, minden nap megakarhat ölni valaki és én nem mindig leszek ott veled, érted? - nézek rá komolyan, kezeim közé veszem az arcát és mélyen megcsókolom az esőfüggöny alatt.
-De ügyes voltál, kezdők szerencséje. - villantok egy vigyort rá.

Curtis && Raven

Még mindig élénken él bennem az ami Pandemoniumban történt, pedig azóta több hét is eltelt, de nem tudom Asmodeust elfelejteni. Nem lehet, hiszen minden egyes nap amikor öltözöm, a bőrömbe vésett neve emlékeztett mindenre amit Ő maga képvisel, és mindarra ami akkor történt volna, ha Curtis nem jelenik meg időben. Megerőszakolt volna utána pedig hidegvérrel ölt volna meg. Megkínozni már rendesen megkínzott. Belegondolok, hogy mi lesz akkor, ha netalántán újra összefutok Asmodeussal… A hideg is kiráz, csigolyáról-csigolyára, mert tudom, hogy az én erőm édeskevés ahhoz, hogy élve megtudjak menekülni előle. Annyit tudok csak, hogy Curtis ismeri Asmodeus lehetséges gyenge pontját, amit nem akar nekem elárulni, pedig szerintem sokkal nagyobb esélyem lenne az életben maradásra, ha azt a bizonyos gyenge pontot feltudnám neki hozni amikor esetlegesen megakar ölni.
Viszont amikor megérzem Curtis csókját akkor minden egyes fájdalom, minden egyes kételyem egy pillanat alatt elszáll, hiszen csak az számít ebben a pillanatban, hogy ő itt van mellettem, érezhetem a közelségét, érezhetem a csókjait, testét a testemhez simulni. Még az sem számít, hogy ekkora esőben nagy az esély arra, hogy simán tüdőgyulladást kaphatok, hiszen attól még, hogy a vámpír énemet kiváltottam, attól még félig ugyanúgy ember vagyok. Vannak olyan dolgok amik miatt örök életemre gyenge maradok. Nehezebben betegszek meg ez igaz, de ez nem garancia arra, hogy nem is leszek soha beteg. Igazából még én magam sem tudom, hogy ez a dhampir dolog hogyan megy, még nekem is nagyon új, pedig ezzel élek már születésem óta. Leginkább az zavar, hogy a vérem vonzza a természetfelettit. Állítólag a vérem még az árnyvadászok vérénél is csábítóbb, hiszen nagyon különleges, mert félig emberi vér csörgedezik az ereimben, vámpír vérrel keveredve.
Látszik ezen a nőn, a vámpíron, hogy nagyon zavarja, hogy Curtist meg engem együtt lát, és ezt mit sem bizonyít jobban amikor nyíltan kezd el engem szapulni. Zavarnak a mondatai, de nem tudom, hogy még is hogyan kellene reagálnom. Ha látja rajtam, hogy idegesít minden egyes szava amit kiejt a ribancos száján akkor elégedettség fogja őt eltölteni, hiszen azt látná rajtam, hogy elérte a célját, hogy zavarjon, hogy ideges legyek vagy éppenséggel kényelmetlenül érezzem magamat amikor rólam beszél. Mert lényegében azt közli velem Curtis szeme láttára, hogy semmire sem vagyok jó. Pedig túléltem egy bukott angyal támadást is. Saját magammal és a démonaimmal küzdök, szóval nem tartom magamat olyan gyengének. Igen, közelharcban nem vagyok olyan jó, de nem vagyok gyenge, mert igaz, nagyon fiatal vagyok például hozzájuk képest, de már így is sok mindenen kellett keresztülmennem.
- Te is tudod, hogy ő fog győzni. – suttogom Curtisnek a szavakat, igazából mindhiába, hiszen magam is tudom, hogy a nőnek kifinomult hallása van és biztos vagyok benne, hogy nem ment el és minden egyes szavamat hallja.
Próbálom elkülöníteni az eső zaját és csak a nőre figyelni, de egyszerűen nem megy. Nem tudom, hogy hogyan kéne csinálnom és kezdek kétségbeesni.

Raven & Curtis  

Basszus...

Ha elmúltál már vagy 500 éves azért a dolgok megváltoznak, átértékelődnek, na ez nem afféle bagatelizált elmélet, tényleg így van. Ha ennyi ideje nem vagy ember akkor megszűnsz annak lenni.
Raven ezt még nem érti, nem tudja elkülöníteni a vámpírt a mondéntől. Pedig a kettő sosem egy és ugyanaz, ember addig vagy míg az idő ezt el nem feledteti veled, onnantól már máshová tartozol és ehhez hozzá kell szokni vagy egyszerűen túllépni rajta, én az utóbbit tettem.
Ő azonban néhány dolgot megváltoztatott bennem és ragaszkodom hozzá, óvom és védem, ami nálam felettébb szokatlan.
Az hogy a társammá fogadom tőlem nagy lépés, még nem tudom ez milyen fordulatot vesz majd végül, de egyelőre megelégszem azzal, hogy ajkai az enyémhez simulnak és teste szinte az enyémmel válik eggyé.
-Én mindig biztos vagyok magamban. - vigyorodom el, de hamar eltűnik az arcomról a nő érkezésére. Aki tudom mit akar, előbb, mint azt közölné. Sértett és dühös, mást sem akar, mint harcolni és visszanyerni azt, amit elvettünk tőle.
-Ennyire kell oltalmazni a bébivámpírt? Mennyire szomorú, hogy képtelen elszakadni tőled, ha ennyire életképtelen minek tartod?
A szemébe nézek melyben több van írva, mint amennyit a szájára vesz. Elállok Raven elől és pár lépést hátrébb megyek.
-Azt akarja, hogy megküzdj vele. - mondom komolyan. A nő idősebb, erősebb, de a mozdulatai gyakoroltak, Ravennél az előny, hogy fél ember és fél vámpír, talán a fiatalsága és a rögtönzése segít majd neki, a végén, ha baj lenne, nos, besegítek.
-Halott vagy.
Vicsorog a nő majd eltűnik.
-Vigyázz, bárhol feltűnhet. - utasítom Ravent, van bennem némi aggodalom, de leküzdöm, ha nem tudja megvédeni magát, akkor semmi esélye sem lesz az életben maradásra. Bele kell dobni a mély vízbe, így tanul meg a leghamarabb úszni.

Curtis && Raven

Mint valami holmi elcsépelt romantikus filmben, úgy nézhetünk most ki mi ketten Curtissel. A szakadó esőben, csókolózva, külsős szemlélőként hirtelen ez jutna az eszembe, de persze ahogy mondani is szokták, az élet nem egy film, hanem maga a valóság. A valóság, ami éppen kezd végre jól alakulni, végre úgy érzem, hogy az életem kezd helyreállni, kezd minden jó lenni. Mármint persze sok minden van amit még meg kell szoknom és van is még hova fejlődnöm, leginkább ebben a vámpír életben, a vérszomjat még mindig nem sikerült úgy igazán elfogadnom. Furcsa ezzel az érzéssel együtt élni, hiszen eddig kibírtam vér nélkül, legalábbis úgy, hogy heti egyszer ittam, de most amióta ittam egy nagyobb adagot… Csak a vérre tudok gondolni és nagyon nehezen bírom csak megállni azt, hogy ne mélyesszem bele valaki nagyi ütőerébe a szemfogaimat. A múltkori eset is bizonyítja azt, hogy nem vagyok jó vámpírnak. Majdnem megöltem egy ártatlan embert. Ha nincs ott az az árnyvadász akkor biztosra veszem, hogy rosszabb is kisült volna abból az estéből, mint az, hogy olyan erősen bevertem egyet a falba, hogy enyhén szólva durván össze zúzódott a kézfejem. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogok tudni megbirkózni ezzel az énemmel, mert egyenlőre eléggé úgy érzem, hogy sokkal erősebb, mint amennyit eltudok viselni, és nem tudom mit kéne csinálnom. Curtisnek nem fogom elmondani, hogy bajaim vannak, mert nem akarom, hogy gyengének tartson. Éppen hogy sikerült túljutnom végre az Asmodeus dolgon és azon, hogy a bőrömön ott virít a neve, erre fel nem támadhatom le őt azzal, hogy a kontroll meg én nem éppen vagyunk egyenlőre még puszi pajtások. Muszáj lesz, hogy valahogyan egyedül oldjam meg…
Elmosolyodok amikor megszólal, hogy nem is várt más választ.
- Hm, ennyire biztos voltál magadban? – mondom nevetve, de a következő pillanatban elhallgatok, mert újra megcsókol, nekem pedig eszem ágában sincs megszakítani ezt. Sőt, sokkal inkább viszonozni akarom, és viszonzom is.
Szinte fel sem fogom, meglepődök amikor hirtelen maga mögé ránt, én pedig csak utána kapom fel a fejemet a váratlan nőszemélyre. Ugyanaz akit bent láttam Curtis ölében, aki lesmárolta őt.
Ahogy végig nézek rajta, elönt ismét a féltékenység és a düh, nem nézek el másfelé, csak a nőt figyelem. Nem szólalok meg, de érzem, hogy az arcom elváltozik, tekintetem pedig a nő nyakára siklik. Vajon olyan jó érzés lehet vámpírból inni, mint amikor ők isznak belőled? Hm, nagyon szívesen kipróbálnám, hogy egy kis fájdalmat okozhassak ennek a ribancnak.

Raven & Curtis  

Basszus...

Ha valaki 500 éve él már látott, érzett és tapasztalt már egyet s mást. Az életem sem mondénként, sem vámpírként nem volt mindig zökkenőmentes. Nem panaszkodás ez, azzal sosem élek, egyszerűen tények. Ezek mind közrejátszottak abban, hogy ilyen lettem, érzéketlen, "gonosz" bár ez ugye relatív, van jó és rossz, én egyikbe sorolnám magam. Raven annyira fiatal még, mint a frissen termett harmat egy szál virágon, csupán tizenéves, nem élt még meg semmi rendkívülit, szinte nem is élt még. Ő nyilván mindent másképp lát, mint én, mindenre máshogy keres magyarázatot. Különbözünk, jobban, mint bármi ezen a világon, mégis, valami egymás felé vonz minket, mint a mágnes két ellenkező pólusa.
Amit most tettem számomra nem nagy lépés, elköteleződni valaki mellett, nos, erre volt már részemről példa, ott volt Camille, igaz, ott érzelmeknek vajmi köze volt hozzá, ott a létfenntartás és az élvezet volt az elsődleges. Raven-nel ez mind más és más. Ami viszont számomra nem esik nehezen, az neki hatalmas csoda, hiszen megkértem rá, hogy legyen a társam, hogy kizárólag velem legyen, hogy csupán engem fogadjon az ágyába, hogy egyedül én védelmezhessem. Ő az enyém és kicsit én magam is az Övé lettem.
Testét az enyémnek préselem és örömmel konstatálom, hogy minden ellenállás nélkül simul hozzám. Erre elmosolyodom.
-Nem is vártam más választ. - kajánul elvigyorodom.
A csók meglep, de csak egy pillanatra, mert utána éhezve csókolom vissza, falom az ajkait, mintha az életem múlna rajta, mintha nem is létezne más a számunkra, mint egymás ajkai.
Egy ajtócsapódás szakít minket félbe. Megszakítom a csókot, mert még mielőtt láthatnám ki az, már tudom, a bestia az, aki odabent azt hitte még van némi esélye nálam. Reflexszerűen magam mögé rántom Ravent és a szemfogaimat kivicsorítva sziszegek a vámpírra. Hogy rosszak lennének a szándékai? Semmi kétségem benne.
-Mit akarsz ribanc? Nem voltam érthető, hogy semmi közünk többé egymáshoz? - vicsorgok, testem megfeszül, ha kell akkor megölöm, nem érdekel, egy pillanatra sem.
-Csak nem ennyire gyenge a kis fruska, hogy ennyire védelmezni kell? - gonoszan felnevet és amennyire csak lehet lekezelően pillant a szőkémre.
Elég idős vámpír, talán már a százat is tapossa, ehhez képest Raven újszülött.

Curtis && Raven

Nem tudok jó döntéseket hozni. Világéletemben hibákat halmoztam hibára, hiába próbáltam a legjobbat kihozni a dolgokból, de ez nem mindig sikerült. Főleg mióta úgy döntöttem, hogy engedek a csábításnak és hagyom, hogy a vámpír énem vegye át az irányítást az emberi oldalam felett. Az agyammal tudom, hogy ez hatalmas nagy hiba volt, mert nem tudok uralkodni még a szomjamon, viszont a szívem legmélyén mindig is vágytam erre. Vágytam arra, hogy erős legyek, hogy megtudjam védeni magamat. Talán, ha Curtist hamarabb megismerem és sikerül hamarabb rávennie arra, hogy engedjek az erősebbik felemnek, akkor jobban megtudtam volna védeni magamat Asmodeussal szemben, és akkor nem kéne örökké úgy élnem, hogy a testemen rajta van a neve. Tudom, hogy akkor sem úsztam volna meg könnyebben és megtudott volna ölni akkor is ugyanúgy, ahogyan most is megakarta tenni, de akkor legalább tudtam volna harcolni vele és nem csak menekülni előle. Mert erről volt szó, menekültem, mert mást nem tudtam tenni. Nem tudtam mit kezdeni. Túlságosan is nagy erőfölényben volt, esélyem sem volt arra, hogy túléljem, ha egyedül maradok. Ha Curtis nem jött volna akkor már rég halott lennék. És miért is? Mert megakartam védeni egy ártatlan embert aki valahogy oda keveredett a városba. Bár… Egyáltalán hogyan került oda? Pandemonium nem olyan város, amelyről az emberek annyit tudnak, kizárólag annyit amennyit a mítoszokban, mitológiákban hallottak, de ennyi, hiszen nem emberek által lakott területről van szó. Az is lehet, hogy az a mondén sem volt teljesen tiszta a szándékaival kapcsolatban, lehet szándékosan volt ott. Fogalmam sincs. Most már nem is igazán számít. Megtörténtek a dolgok, de a múlt már csak múlt. Meg kell tanulni túllépni rajta, és nekem is ezt kell tennem, mert amíg nem fogadom el azokat a dolgokat amik megtörténtek velem, addig túllépni sem fogok tudni rajta, és amíg nem lépek túl rajta addig boldog sem lehetek igazán. Pedig csak ezt szeretném. Boldog szeretnék lenni, ennyi.
A jelenet egy elcsépelt romantikus filmbe is beleillene, pedig nagyon nem érzem magamat úgy, mint ahogy a filmben szokták mutatni. Nem volt jó érzés amikor megláttam Curtist azzal a lánnyal. Nem tehetek róla, akaratomon kívül ugyan, de szerelmes lettem belé és természetes, hogy nem tölt el jó érzéssel az amikor látom őt más csajjal smárolni.
Jöhetne most az a duma, hogy nem akarom, hogy miattam megváltozzon, de még sem tudom kimondani. Csak a szemeibe nézem és halványan elmosolyodom amikor megfogja a derekamat, majd amikor teljesen magához ránt, átkarolom a nyakát gyengéden és halkan elnevetem magamat és bólintok.
- Igen, leszek. – mondom mosolyogva, majd megcsókolom. Nem tudom hogyan fog reagálni rá, de túlságosan is vágytam a csókjára, és nem akarom, hogy más is tudja, hogy milyen jól csókol.

Raven & Curtis  

Basszus...

Sosem voltam egy könnyű eset, kölyökként sem, amiről úgy gondoltam helyes, hát azt megcsináltam még ha ezzel hatalmas galibát is okoztam. És 500 év áll mögöttem és kitudja mennyi még előttem. Tettem dolgokat amiket nem bánok és amiket már igen. Azonban soha nem tennék Ravennel olyat amellyel fájdalmat okoznék neki.
NEm vagyok jó ember, soha nem is leszek az, ezt el kell fogadnia. Azonban ami az imént odabent történt az nem az akaratomból történt így. Megígértem neki, hogy Ő van, csakis Ő, amíg ez az egész tart köztünk, ki tudja mennyi ideig, de addig nem kezdek ki mással.
Tudom, hogy amit Ő látott hitelesnek tűnt, valószínűleg az a ribanc is tudta, hogy Raven a bárban van és rögtön kiszúrta, hogy minket néz, mert az a csók túl heves volt és hirtelen. Később ezt még lerendezem vele. Velem nem lehet játszadozni büntetlenül. Rengetegen haltak már meg azért, mert kihasználtak.
Magyarázkodom, pedig azt soha nem tettem életemben, bármit is tettem azt úgy tettem, hogy senkinek ne kelljen magyarázatot adnom róla.
Végül olyat teszek, amiről soha nem is gondoltam volna, hogy valaha is fogok. Megkérem arra, hogy legyen a barátnőm. Bár ez a szó önmagában is hülyén hangzik. Régen a társ, szerető, stb volt, most barátnő, hát legyen.
-Még az ilyen öreg vénemberek is képesek változni olykor-olykor, ha a szükség úgy hozza. Én pedig nem akarlak elveszíteni. - húzom fel magamhoz és két oldalt fogom a derekánál. - Tehát akkor leszel a barátnőm? - villantok egy vigyort felé majd teljesen közel rántom magamhoz. Testünk összeér. Érzem testének melegét, mely emberi vonásainak egyike és kellemes ez a melegség a szakadó esőben.

Curtis && Raven

Nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egész helyzetről, hogy mit kéne csinálnom vagy éppen mi lenne a helyes, hogy hogyan kéne reagálnom, hiszen azt sem tudom, hogy Curtissel hányadán állunk. Nem akarok erőltetni nála semmit sem, nem akarom, hogy nyomulósnak tartson vagy éppenséggel követelőzőnek, de azt sem tudom nézni, hogy egy másik csajjal konkrétan lenyelik egymást úgy smárolnak. Sosem tartottam magamat féltékenynek, hiszen nem voltam az, de most amikor megpillantottam őket… Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam úgy megdöbbentett a dolog. Tudtam, hogy Curtis milyen, tudtam, hogy nagyon jól tudja élvezni a női társaságot, már ha értitek mire gondolok, de nem tudtam volna kinézni belőle azt, hogy mindazok után amin keresztül mentünk, amiken keresztülmentem, képes lenne ezt tenni velem. De úgy látszik tévedtem, megint. Neki egy vámpír kell, és nem egy olyan aki félig ember, de ha jobban beleakarnék gondolni akkor meg is értem őt. Hiszen jóval gyengébb vagyok, mint egy rendes vámpír, sokkal több kockázata van az életemnek, hiszen a vérem ráadásul csábítja is magához a természetfelettit, a szervezetem gyengébb, nem véletlenül, hiszen félig ember vagyok.
Lehet a vér által létrejött kötelékünk miatt, de nem akartam belegondolni, hogy egyszer elfogom veszíteni őt. Nem akartam belegondolni abba, hogy sokkal jobbakat is találhat magának és hát...talál is.
Akaratlanul is ráemelem a tekintetemet amikor leguggol elém és elkezd beszélni. Magyarázkodni. A szívem azt mondja, hogy higgyek neki, hogy higgyem el azt amit mond, hogy nem hibás, hanem tényleg a csaj mászott rá. Viszont az agyam szöges ellentéte ennek. Az agyam szüntelenül kiabálja nekem azt, hogy vessek ennek véget és hagyjak fel az egésszel mielőtt rosszabb vége lesz. Melyikre kéne most hallgatnom? Melyik lenne most a legjobb döntés?
Halk és fájdalmas sóhaj hagyja el a számat amikor az ő szájából is hallom azt, hogy igazam van és nem járunk, majd feláll mellőlem. Hát oké, úgy látszik, hogy itt hagy, nem is hibáztatom.
Vagyis… A kezét nyújtja felém. Nem tudom hova tenni ezt a viselkedését, és ez a meglepődöttség az arcomon is látszik, viszont megfogom a kezét és én is felállok és kiegyenesedem.
- Azt hittem, hogy nem tudod elkötelezni magadat... – suttogom a szavakat a meglepődöttségtől amikor az agyamig eljut a mondata, hogy megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője.

Raven & Curtis  

Basszus...

Kapcsolatok, legyenek bármilyenek mindig tele vannak gondokkal, nem is kevéssel. Igaz nem egyeztünk meg semmiben Ravennel, azonban nem vagyok egy fasz, tartom a szavam még ha csak képzeletben is történt a megegyezés. Járunk vagy sem nem csalom meg, mert azért ennyi gerinc bennem is van. Az a vámpírnő minden élővel és holttal lefekszik és igen, egyszer én is beadtam a derekam, szórakozni akartam amikor megérkeztem és átestem a nővéremmel való találkozásomon. De ami volt az elmúlt. Ami pedig most történt azt se nem kezdeményeztem, se nem viszonoztam. A pillanat amit elkapott a legszerencsétlenebb volt. De nem vagyok az a magyarázkodós srác, sose volt kapcsolatom, nem vágytam rá, Raven az első nő, akivel hosszabb távra is terveztem vagy valami olyasmi.
Kint szerencsére még megtaláltam na nem mintha ne tudtam volna utolérni ha akarom, így azonban sokkal egyszerűbb. Közel állt ahhoz, hogy kiboruljon vagy már meg is történt. Azz esőtől csatakosság vált hajamba túrok.
-Nos rémlik, azonban nem most ismertem meg azt a nőt, már ismertem, a helyi prosti, ha mondén nyelven akarjuk mondani. A városba érkezésem napján töltöttem vele egy nappalt. Ő azonban azt hitte nem csupán ennyi volt. Amit láttál az egy rossz pillanat volt, amihez semmi közöm.
És lám, magyarázkodom, Én, aki ennek elvből sose teszek eleget. Ez a lány teljesen kifordít magamból. Több dolog is változott mióta ismerem és nem tudom ez jó dolog-e egyáltalán.
-Igazad van, nem járunk. - álltam fel és felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem. - De ezen változtathatunk, leszel a barátnőm? - barátnő? Öcsém, ezek a mondénok mennyire béna dolgokat használnak kifejezésnek. A barát és a nő külön rendben van, de összerakva hülyeség, túl nagy hülyeség.

Curtis && Raven

Lehunyom a szememet és hagyom, hogy az esőcseppek ráessenek az arcomra, abban a reményben, hogy majd az eső megnyugtat, de ez is kudarcba fulladt, mint olyan sok minden az életemben. De amúgy tényleg, nem nagyon tudnék olyan dolgot mondani ami rendesen klappol, ami olajozottan működik az életemben, amivel nem lenne semmilyen gond és fáradság. Szokták mondani, hogy az az élet amiben mindig minden rendesen megy és nincs benne semmilyen fajta bonyodalom az unalmas. Hát, örülnék most már egy kis unalomnak, de tényleg.
A fekete bőrdzsekimet összehúzom magamon, hogy az eső ne áztassa szét a pólómat, mert csak egy megfázás kéne nekem, de nem sokat érek vele, mert a dzseki is hamarosan átázik. Haza kéne mennem, de valahogy nem tudok mozdulni, a lábam a földbe gyökerezett, nem bírok mozdulni, nem bírok levegőt venni. Sosem csalódtam még ekkorát egy emberben. De amúgy is, mit vártam Curtistől? 1 napja sem ismertük egymást anno, amikor szexeltünk ennek a klubnak a mosdójában, akkor miért pont miattam változna meg és kezdene bele önmegtartóztatásba, hogy ne feküdjön össze bárkivel akit kicsit is csininek tart? Olyan vagyok, mint a legtöbb mondén: túl naiv. Naiv voltam amikor elhittem azt, hogy Curtissel ez működni fog. Nem, nem fog működni és ez most tudatosult bennem rendesen. Szerintem eddig is sejtettem, tudat alatt szerintem mindig is tudtam, hogy ez nem fog működni, de ilyen gyorsan nem akartam rájönni.
Beletúrok idegesen, feszülten a hajamba és mivel ha már mozdulni nem tudtam, hogy elinduljak haza, leguggolok és a hátamat a földnek támasztom, kezemmel megtámaszkodok a combomon és úgy tartom a fejemet. Nem tudom mit kéne csinálnom, hogy mi lenne a helyes ilyenkor. Csak elmenekültem, ott hagytam őket, hagy nyeljék csak le egymást.
- Curtis, ha nem rémlik mi is így ismertük meg egymást. – szólalok meg végül amikor sikerül erőt vennem magamon, hogy ránézzek. - Azt sem várom, hogy mondj bármit. Nem mondtunk ki olyan dolgokat amiért ne tehetnéd meg azt amit akarsz. Nem járunk. – mert nem járunk, hiszen nem mondta ki ténylegesen, hogy mit akar tőlem, így hát nem is haragudhatnék rá azért, mert mással smárolt. Végtére is ki vagyok én számára aki kérdőre vonja? Egy senki.

Raven & Curtis  

Basszus...

Mit mondhatnék, az idegeim pattanásig feszültek és inni jöttem. Nem szóltam erről Ravennek, mert úgy gondoltam ennyi nekem is jár, egy este, amikor mindent kizárok az életemből és megpróbálom jól érezni magam. A város több alvilági klubbal is rendelkezik, de a legnagyobb mind közül a Pandemonium. Itt találkoztam legelőször Raven-nel is, micsoda egy este volt...
Erre az emlékre iszom egy pohárka Whiskeyt még mielőtt nosztalgikus öreglányos hangulatba keverednék. Körülöttem lézengett pár nő, mondénok, akik tisztában voltak azzal, hogy vámpír vagyok, néhány vámpír nő, és pár tündér is. Sose kedveltem a fajtájukat, ugyan nem tudnak hazudni, de mesterien csavarják a szálakat, aki tündérrel kezd, annak kétszer is meg kell gondolnia, hogy józan esze gondolkodik-e nem pedig a farka.
Lehajtottam a pohár utolsó kis tartalmát is és figyeltem a vonagló párosokat. Szinte instant szex volt a parketten. Ekkor dörgölőzött hozzám egy fekete démon, az egyik vámpír nő, akit az ideutazásom éjszakáján ismertem meg.
-Hello C, rég láttalak. - duruzsolta és csókot lehelt az államra.
Elvigyorodtam, Rubera-nak híre van erre felé, azzal is lefekszik, akivel más nem, mindenből hasznot lát.
-Rubi, drága, légy oly szíves, hozz nekem még egy italt. - tartottam felé a poharat.
Lebiggyesztette az ajkait és az ölembe mászott. - Én valami sokkal izgalmasabbra gondoltam. - búgta és abban a pillanatban megcsókolt. Egy pillanatnál tovább nem tartott a csók, mert eltaszítottam magamtól.
-Mit nem értesz a nem szón, ribanc!? - fröcsögtem. De ennél sokkal rosszabb volt a helyzet. Megéreztem Ravent a közelemben és igen, a vér általi kötelékünknek hála tudtam azt is, hogy távozni készül, sőt, zaklatott.
Azonnal utána indultam, hogy ezt az egész szarságot megmagyarázzam.
Odakint találom a falnál, ott termek előtt és leguggolok hozzá.
-Nem fogok magyarázkodni baby, mert nem hinnéd el úgy sem, de annyit mondhatok, nem azért voltam itt, hogy megkeféljek valakit vagy smároljak valakivel. Nemet mondtam, de nem érdekelte, nem tudom láttad-e mikor ellöktem magamtól. - mondom komolyan, semmi bűntudat nincs bennem, hisz semmit nem tettem, amiért így kéne éreznem.

Curtis && Raven

Minden itt kezdődött el...
Minden ennél a klubnál kezdődött el, hiszen itt ismertem meg Curtist, itt estünk egymásnak, és itt kezdett el kialakulni valami kettőnk közt. Bár úgy igazán egyikünk sem tudja, hogy mi van köztünk. Mármint én tudom azt, hogy többet érzek iránta, mint barátság, viszont nem igazán tudom ezt az érzést igazán függetleníteni a jin-fen függőségemtől. Szükségem van rá, ahogyan szükségem van arra is, hogy igyon belőlem és a vámpír mérge belejusson a szervezetembe. Legutóbb is nagyon nehezen tudtam elviselni az elvonási tüneteket és nagyon nem szeretnék még egyszer ilyeneket átélni, senkinek sem kívánom azt, hogy érezze milyen is ez. Persze tudom azt, hogy ha nagyon akarnék akkor le lehetne szokni, de itt van az igazi probléma. Nem akarok. Nem akarok leszokni. Nem akarok és nem is tudok. Nem tudnék. Nincs bennem ahhoz elég akaraterő. Próbálom erősnek mutatni magamat, főleg azok után amiken keresztül kellett mennem, de az az igazság, hogy nagyon nem vagyok az. Egyáltalán nem vagyok erős, és belül még mindig ripityára vagyok törve, csak ezt nem mondhatom el Curtisnek, mert csak annyit mondana, hogy nem történt komolyabb gond, túléltem, nem lettem megerőszakolva, úgyhogy lépjek túl. Viszont nem tudja milyen érzés volt ott lennem, kiszolgáltatottnak lenni, nem neki kellett ezen keresztül mennie, így hát ha akarná sem tudná igazán megérteni, hogy min megyek keresztül. Főleg most, hogy hagyom dominálni a rosszabbik, azaz a vámpír énemet.
Próbálok hinni neki, amikor azt mondta, hogy több időt fogunk eltölteni és igyekezni fog, hogy rájöjjön mit is érez irántam, viszont félek, hogy esetleg arra fog rájönni, hogy neki ez csak egy fellángolás aztán kidob. Nem hiszem, hogy eltudnám viselni.
Besétálok a klubba és ahogy meglátom a bárpultot, akaratlanul is egy halvány mosoly kerül az arcomra. Oda sétálok és kérek magamnak egy rövidet, aztán amikor a pultos srác odaadja, le is gurítom a torkomon majd a mosdó felé veszem az irányt.
Amint belépek, hirtelen a lelkiszemeim elé tárulnak a sok emlékek, az első esténk.
Mosolyogva megyek vissza a klubba, viszont amikor hirtelen kiszúrom Curtist akkor a mosolyom egy pillanat alatt tűnik el az arcomról. Főleg mivel éppen egy csajjal falják egymást.
Úgy érzem, mintha a földbe gyökerezett volna a lábam, aztán végre sikerül erőt vennem magamon és kiviharzok a hátsó kijáratnál, hogy még csak véletlenül se fussak össze vele.
Dühösen csapom be magam mögött az ajtót, majd neki dőlök a hideg falnak és lehunyom a szememet. Még az eső sem izgat ami most kezdett el esni, hagyom, hogy az eső cseppek végig csorogjanak az arcomon.