1823.
A kezem az ajtó fa felületén pihent, néha összerezzentem ahogy apám hangja hangosan csattant, mint egy ostor. Mindig félek kimenni a szobámból mikor Ő itt van, ritka pillanat, de rettegéssel tölt el az itt léte. A kedvenc rongybabám ölelgetem, szinte belefúrom az arcom a már rég elhasználódott rongyokba, a megszakadt csipkékbe. A babát anyukám készítette nekem, hogy ne féljek a sötét árnyaktól, hogy legyen egy védelmezőm, ami megvéd a szörnyektől.
Apa kiabál anyával, anya sír, szeretném megvigasztalni, de nagyon félek kimenni, ha apa rám parancsol mindig kimegyek, de közben általában könnyektől maszatos az arcom. Mindig kiabál velem is, hogy gyenge vagyok, hogy lehet nem is az Ő "kölyke" vagyok, ahogy hív. Anya mindig a védelmébe vesz, ringat a karjaiban és csitítgat, de én egyre csak jobban szoktam sírni.
-Több hasznodat venném holtan! - ordítja apa, megrezzenek és szorosabban ölelem a babám. Nem tudom mit jelent az, hogy holtan, de tudom, hogy semmi jót. Sírni kezdek, apa elhallgat majd elindul a szobám felé, látom a fa résen keresztül. az ajtó kivágódik, ott áll előttem, felnézek rá, Ő kezet emel és arcon csap. még jobban sírok és szorítom a babát, védj meg, védj meg, védj meg!!!
1826..
Anya meghalt, még mindig hihetetlen a számomra, szinte érzem az illatát, a karjait magam körül. Apa nem jött értem, egy árvaházba kerültem, itt minden gyerek egyedül van, nincsenek szüleik, én is ilyen vagyok? Sokszor megeszik az ételem, elveszik a babám, de mindig vissza veszem, Ő az enyém! De most sehol sem találom, kerestem de nincs meg.
-Csak nem keresel valamit te kis fattyú? - ördögien mosolyog rám a nevelőnő. -
Elégettem azt a rongyot, nem kell ide egy sátánfajzat játékszere. - nevetett és csak nevetett.
Mérges lettem, dühös, vörös szikrák kezdtek pattogni az ujjaim végén majd a tenyerem kifeszítve felé lőttem egy vöröses gömböt, láttam a rémületet az arcán és élveztem ahogy a gömb eltalálta és elvágódott. A többi gyerek felsikított, de én mosolyogtam.
1839.
Tudom az igazságot, az apám ölte meg az anyám, meggyilkolta csak mert engem gyengévé tett. Tudom, hogy Ő tette, tudom és meg fog ezért fizetni! A dühöm táplálta az erőm, vörössé váltak a szemeim, szinte lángoltak, a kezeimben egyenként energiagömbök izzódtak. Akárhányszor apámra gondolok gyűlölet izzik fel bennem. Megfogom ölni, hogy szenvedjen, amiért elvette tőlem anyámat.
Miután először öltem az árvaházban nem volt többé megállás és aki ártott nekem az megfizetett érte. Ekkor talált rám egy boszorkánymester, a neve belém égett, Ragnor Fell, pár évig vele voltam míg kitanultam az erőm irányítását. Azonban a szenteskedő beszédétől rosszul voltam, én mást sem akartam csak elintézni apám. Ő azonban azt akarta gondoljam át és használjam jóra az erőm. Nem sokkal ezután elhagytam és a magam útján indultam el, hogy eljussak apámhoz, Hádészhoz...
1867.
Összezavarodtam, már nem tudom mi az igazság. Apám azt állítja anyám öngyilkos lett, még pedig miattam, mert nem bírta elviselni, hogy egy démon gyermekét neveli...
Apám meggyőzően adta elő anyám halálát, nem tehetek mást mint elhiszem. Mióta idelent vagyok több feladattal is megbízott és bár az ölés a részemmé vált, nem vagyok képes ártatlanokat ölni, az más mikor tudom, hogy valaki romlott és ártó lélek őt könnyen megölöm és nem érdekel ki volt. Akik ártanak nekem Ők is a halált kapják jussukká. Nem gondolom úgy, hogy átok volnék a halandókra, de nem vagyok már az a kislány, aki egy játéktól várta az oltalmat, mert az anyja gyenge volt, hogy megvédje az apjától.
1910.
Hazudott!! Hazudott... Egy szem nélküli férfi megmutatta az emlékek tavában az igazságot..anyámat az apám gyilkolta meg, hogy idővel megszerezhessen magának engem. Izzik bennem a düh, megfogom gyilkolni a Poklok urát!
Ám tervem félre sikerült...Ő rájött a tervemre és most tömlöcben tart és a házi kedvencével a háromfejű szörnyetegével őriztet. Ha azt hiszi megszabadul tőlem és a végzetétől, hatalmasat téved. Egy rács és egy kutya nem állíthat meg. Várok türelmesen, ha kell az idők végeztéig várok, de megfogom ölni, amiért elvette az egyetlen személyt tőlem, aki törődött velem. Ő teremtette meg a saját pusztulását a személyemben és nem félek az életemet is áldozni a haláláért cserébe.
2015.
A Cerberost elintéztem, nem öltem meg, csak egy szerencsétlen kísérlet, épp elég vereség neki az a test melyben ragadt. Apám közel áll a halálhoz, érzem, hogy diadalt fogok aratni. Izzik bennem az erő, amely hosszú évtizedekig pihent csak arra várva, hogy mindet rá irányítva megszabaduljak tőle.
Látom szemén egy pillanatra a rettegést, épp lesújtanék utolsó erőmből de ekkor hirtelen szédülni kezdek és nem sokára már nem apám haldokló teste fölött állok hanem egy fura világban találom magam, fura dolgokkal körüléve, telis tele emberekkel.
Érzem ahogy az erőm egy része elhagyott...
-NEEEE!!! Ezért még megfizetsz, ezért is és mindenért, amit elkövettél!