Benedict Ericson

-Gyakorta álmodom újra és újra annak a csatának a részleteit. A vért, a tüzet, a sikolyokat, halálhörgést, csatakiáltásokat, Fém fémnek ütközését. Minden olyan részletes mintha épp most élném át.
A semmibe meredek, nézem a fehérre mázolt falat, de számomra egy letűnt kor élete rajzolódik ki rajta. Hadseregek ütközete, gyermekek félő nyöszörgése halott anyjuk mellett. Szinte még a tűz apró szikráinak fénye is előtte van, pontosan, precízen, akárcsak akkor.
-Mit gondol, miért tértek hirtelen vissza ezek az emlékek?
Arcom a nő felé fordítom, aki vastag keretes szemüvege mögül néz rám, egy cseppnyi érdeklődés sincs a szavai mögött, egy maszk rejti érzelmeit, egy fal, amely kérdez, de nem is igazán vár választ.
-Tisztában vagyok vele, hogy miért.
Hideg közönnyel fordulok vissza a fal felé és pislogás nélkül bámulom azt. - A teremtőm a közelben van.
Marlow, háromszáz éve láttam utoljára, egy népi felkelés oldalán harcoltunk, a szabadságért, a reményért, minden buta emberi értékért. Számunkra csupán szórakozás volt, élveztem a vérüket ontani, halhatatlanként a csata felpezsdítette minden érzékemet. A vér mennyiség elegendő volt, mindig voltak haldokló bajtársak, elesett várkatonák és gazdag grófok. Mind nem volt más, mint vérrel teli, szerves kis lények.
A felkelést leverték, a résztvevőket, akik életben maradtak megbüntették. Ott váltak el útjaink, én Dániába szöktem élvezni az életet míg Ő más utat kívánt bejárni. Mindaddig együtt jártuk a világot és az egyedüllét érdekes volt, felemelő és szabálymentes. Ebben a háromszáz évben egyszer teremtettem vámpírt, akit méltónak találtam a halhatatlanságra, persze a kontroll sosem volt a kedvenc időtöltése. Egy ideig igyekeztem fékezni, majd hagytam, hogy tomboljon. Többek között neki köszönhető Bastille ostroma és pár francia felkelés kirobbantása is. Julie, a szabadon bóklászó kis teremtettem.
-Mit érez ezzel kapcsolatban?
-Őszintén? Maga el van bájolva, azt teszi amire utasítom, és ez nekem teljesen megfelel. Elégedett vagyok. - vigyorgom a nőre, aki ugyanúgy pókerarccal néz vissza rám. Szemeiben sem felismerés sem értelem. - Felejtsen el mindent, majd jelentkezem.
A nő bólintott és mint aki álomból ébred kapkodni kezdte a fejét. De mire tekintete rám vándorolhatott volna már ott sem voltam.
Marlow, kész vagyok a találkozásra.