Recepció
Shadowhunters
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
Hello my
Little Guest
Becses nevem
Jelszavam
Jegyezz meg: 
Mi is volt a jelszóm?
Discord szerver
Shadowhunters



Utolsó posztok
Tagjaink tollaiból
Michael
Kedd Aug. 29, 2023 9:21 pm

Zoey Briggs
Csüt. Aug. 24, 2023 8:39 am

Hazel Sage Stargrace
Szer. Aug. 23, 2023 5:23 pm

Silvius S. Hildenborough
Szer. Aug. 23, 2023 5:19 pm

August A. Littlebury
Szer. Aug. 23, 2023 5:14 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:09 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:06 pm

Oliver Burton
Szer. Aug. 23, 2023 4:27 pm

User statisztika
Belépett tagjaink
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.
Lélekszámláló
Elfogadott tagjaink
Csoportok ::
Összesen ::
211110
Angyalok ::
220
Klávé tagok ::
101
Árnyvadászok ::
220
Kör tagok ::
000
Tündérek ::
101
Mondének ::
303
Félvérek ::
101
Dámpírok ::
000
Vámpírok ::
312
Vérfarkasok ::
642
Boszimesterek ::
220
Bukott angyalok ::
000
Démonok ::
000



Legaktívabbak
A hónap méhecskéi

Megosztás
 

Recepció


Admin
Vezetõség

Admin
Admin


mindenhol
Tartózkodási hely :

2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :


Recepció Empty
TémanyitásRe: Recepció ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:43 pm

Lezárt játék



Vissza az elejére Go down
https://shadowhunters.hungarianforum.net
Gabriel Sinclair
Angyal

Gabriel Sinclair
Gabriel Sinclair


⚚ New York ⚚
Tartózkodási hely :

2017. Jun. 23.
Csatlakozás ideje :


Recepció Empty
TémanyitásRe: Recepció ↠ Csüt. Nov. 02, 2017 3:49 pm

Cami & Gabe


692


 






A tegnap este említésére akaratlanul is eszembe jut a délutánom, meg mindent, ami azután következett. Nem volt különösebben érdekfeszítő. Semmi különleges hacsak magát Corneliát ide nem soroljuk. Vele meg egyetlen pillanat sem unalmas, sosem. Camael hitetlenkedő felkiáltására csak pimaszul elmosolyodom. Tényleg igazán, mert még a szemeim is csillognak. Valahol büszkeséggel tölt el ez, magam sem tudom miért. Talán, mert úgy érzem, bizonyítanak? Hogy ezzel is igazolják, érettek lesznek majd egyszer egy magasabb szintre... Na meg mert részben én magam is segédkezem a technika korszerű fejlődésében. Mindez pedig számomra is elismerés és fontos dolog, nem meglepő ha örülök annak hogy mást lenyűgöz. Igen, az emberek lenyűgöző teremtmények már önmagukban is és kis rásegítéssel végtelenség tárháza nyílhatna meg előttük.
A démonok említésére azonban eltűnik arcomról a fény és a komorság fog el. Eltűnődve nézem a padlót pár pillanatig. Igen, sajnos egyre több jövevény kóborol az utcákon, ami baromira nem tetszik. Lehet nem ártana már beszélnem az árnyvadászokkal, de Atyám nem adta utasításba az álcám felfedését és úgy vélem ez nem véletlen maradt is így. Végtére is a démonölés nem a jelenlegi elsődleges feladatom.
- Körbe kellett néznem, minden megváltozott, a város... Semmi sem ugyanolyan, majdnem elvesztem az éjszakában.
- Hmm hát igen, sajnos a 'közbiztonság' sosem volt világhíres New Yorkban... - hangomban enyhe irónia csendül de ez kivételesen a valós igazságot hivatott igazolni. - Amúgy ha akarod szívesen körbeviszlek, bár a helyek többsége nem változott.
Nem igazán tudom Cam mikor is járt utoljára itt lent, de evidensen azért a főbb egységek megmaradtak. Ami másabb az az innovációs fejlődés, például a metrók, autók forgataga, az új éttermek és üzletek de a város szerves része, mint mondjuk Manhattan vagy Long Island ugyanaz. A sóhajtására elmosolyodom kisfiúsan szégyenlősen ami csábítóan sokat ígérő.
- Emiatt ne fájjon a fejed, Cam! Tényleg szívesen segítek és amúgy is, hamar bele fogsz rázódni. Hisz nézz csak magadra! Tökéletes választás volt a ruha is.
Szavaim nyomán felé intek, mintha csak tükröt akarnék formázni. Egy objektív tükröt. Bárhogy legyen is mindig a megfelelő öltözék az, amely talán a legnehezebb. Mi az ami sok és mi az ami nem túl kevés? Amivel nem tűnsz ki, de mégis beleolvadsz a környezetbe? Évezredenként változnak ezek s mindig valami új van, akárhányszor leérünk. Ehhez alkalmazkodni másodpercek alatt talán a legeslegnehezebb az angyaltársamnak mégis csak pillanatok alatt sikerült. Meglepő fordulat lenne, ha nem épp róla lenne szó. Épp ezért tartom a kishitűségét teljes mértékben baromságnak. Ha valaki hát ő biztosan pillanatok alatt feltalálja magát mindig és minden körülmények között. Nem kellek én vagy bárki más ehhez. Mert hát elég végignézni egyszer rajta és tutira az összes férfi meglepően pajzán fantáziája beindul. Na persze ez nem azt jelenti, hogy ne adnék meg neki mindent, amit csak kér. Laptop, telefon akár lakás, bármi. Hisz azért vagyunk hogy segítsünk egymásnak. Ez a minimum.
- Viszont nem parancsból jöttem, pontosabban szólva, nem közvetlen parancs volt...
Ahogy elcsendesedik meghökkenek. Ha nem parancs hát mi? Önszántából ritkán kívánkoznak le az angyalok épp a Földre. Valahogy azért mégis csak kockázatos terep ez nekünk a többévezredes tapasztalat ellenére is. Könnyen történhetnek balesetek melyekért minket vonnak felelősségre és amúgy s... az angyal elsősorban a békét szereti, Isten szíve mellett érzi otthon magát, nem lent a 'mocsaras ingoványban'. Épp ezért furcsállom a dolgot teljesen érthetően és figyelem ezüstkék íriszeimmel Camael bájosan gyönyörű arcvonásait.
- Atyánk parancsára előtérbe helyeztem a földi feladataimat, úgy látta jónak, ha kiszakadok egy kicsit a fenti körforgásból.
- Áh világos...! - tűzöm közbe s máris újra visszasüppedek a gondolataimba melyek elsősorban Atyámhoz és a mennyekhez kapcsolódnak.
-Azt hiszem kicsit belefásultam a munkába, ezt ő is észrevehette, talán ezért mondta, hogy keresselek meg, beszéljek veled és segítselek...
Kell egy pillanat mire felfogom mit is mond. Ekkor újra visszasiklik rá a tekintetem de immár arcomon az értetlenkedés kap helyet.
- Segíteni? Nekem? Mégis miben?
Remélem hogy a Daimon-nal kapcsolatos ügyről van szó. Hogy azzal a mondén lánnyal összeszűrte a levet és az ítélethozásban és vétkeik mértékében kell Camael tudása nem pedig... nem pedig Liával kapcsolatban. Mert ha az utóbbi... hát akkor azt hiszem kezdhetem a saját szárnyaimat lefejtenem a hátamról. Ugyanis akkor onnan már csak egy hajszál választ el attól hogy ne éppen Michael tegye meg.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Recepció Empty
TémanyitásRe: Recepció ↠ Szer. Nov. 01, 2017 7:44 pm




Gabriel & Camael

szószám:: 520 zene:: Someone Like You
ruha üzenet:: elnézést a csúszásért glory




Rettenetes örömmel tölt el a jelenléte, szinte évszázadokat repít vissza időben és térben, ahogy egymásra mosolygunk, tekintetünk találkozik. Látom magam előtt, ahogy Isten trónja előtt állunk, ahogy a kötelező teendők között beszélgetünk egy kellemes séta kíséretében... Hiába őt nézem, szemeim előtt végig az angyali alakja lebeg és szinte érzem, ahogy erősödik az aurája. Először csak a nosztalgiának tudtam be, de halovány pír jelenik meg az arcomon, ahogy érzékelem, ez a valóság. Mégis, ez természetes reakció, részemről is jelen van, erősen kell koncentrálnom, hogy féken tudjam tartani magam. Kijöttem a gyakorlatból, látszik, hogy régen öltöttem már emberi alakot. Oly' régen éreztem már azt a tompa fájdalmat a heg mentén... Talán tényleg időszerű volt lejönnöm, talán mindkettőnknek jót fog tenni ez a látogatás.
- Ezt örömmel hallom... - halkan kuncogok, a bőröm enyhén bizsereg az érintése nyomán, mégsem húzódom el. Jól esik a közelsége, vigasztal, örömmel tölt el. Észre sem vettem az évek során, hogy mennyire szükségem van ezekre az érzésekre. Tény, hogy nekünk nem szabad ilyen érzésekbe bonyolódnunk, nem vagyunk emberek, tiszta fejjel kell gondolkodnunk, mégis... Olyan jól esik érezni. Odafent ez mind-mind csak fojtott mértékben, minimumra szűkítve létezik csak. Ez a féle szabadság egyszerűen felemelő.
- Tegnap este érkeztem a városba, akkor sajnos már túl késő volt, hogy felkeresselek... – követem őt, egészen az ajtóig. Itt elhallgatok, néma figyelemmel kísérem, amint a kártyájával felnyitja a zárat. Továbbra is csodálkozom, de ahogy tellik az idő, úgy egyre kisebb mértékben tud meglepni a technika. De ez a fényár... Nem bírom ki, érzem a késztetést rá, ahogy belépek a terembe, az első pár lépés után lassan pördülök egyet a fényben. - Elképesztő mit ki nem találtak már... – jegyzem meg halkan, sokkalta inkább magamnak, mint sem Gabrielnek. Ugyan mesterséges fény, mégis egészen igazinak hat, ez is elnyerte a tetszésemet. Viszont, Gabriel kérdése teljesen eltereli a figyelmemet az emberi dolgokról. Most már nem kell óvatoskodni, biztonságos beszélnünk.
- Tegnap, tényleg. Este szálltam alá, csak azért nem kerestelek meg akkor, mert belefutottam pár alacsony szintű démonba – felsóhajtok, de sokkal inkább gondterhelten, mintsem fájdalommal telve. Amúgy sem hiszem, hogy azt feltételezné rólam, hogy ennyire elpuhultam volna, talán ezért nem is mondom ki, hogy minden karcolás nélkül megúsztam. - Körbe kellett néznem, minden megváltozott, a város... Semmi sem ugyanolyan, majdnem elvesztem az éjszakában – halkan felnevetek, még ha nem is olyan fesztelenül, mint odakint, de érezhetően jó kedvem van még mindig. - Viszont nem parancsból jöttem, pontosabban szólva, nem közvetlen parancs volt... - kis szünetet tartok, az asztalhoz sétálok és nekitámaszkodom. Az ajkamba harapok, kissé nehéz erről beszélnem. Soha nem hittem volna, hogy valaha ilyen problémával fogok küzdeni, de muszáj lesz szembenéznem vele. - Atyánk parancsára előtérbe helyeztem a földi feladataimat, úgy látta jónak, ha kiszakadok egy kicsit a fenti körforgásból. Azt hiszem kicsit belefásultam a munkába, ezt ő is észrevehette, talán ezért mondta, hogy keresselek meg, beszéljek veled és segítselek... - a tenyerembe hajtom a fejemet, szinte érzem, ahogy az egész arcom ég. Milyen árulkodó az emberi test! Minden érzelem kiül az arcunkra, ez... Egyszerre kellemes és iszonyúan távoli tőlem. Odafent soha nem tehetném meg, hogy a saját érzelmeim, akár csak egy pillanatra is előtörjenek.

kredit




Vissza az elejére Go down
Gabriel Sinclair
Angyal

Gabriel Sinclair
Gabriel Sinclair


⚚ New York ⚚
Tartózkodási hely :

2017. Jun. 23.
Csatlakozás ideje :


Recepció Empty
TémanyitásRe: Recepció ↠ Kedd Okt. 31, 2017 9:58 pm

Cami & Gabe


695


 






Nem különösebben érdekelnek a körülöttünk lévő emberek. Olyasmik, mint a bábuk a ruhaboltban. Kellékek jelenleg, pláne akkor ha Camael itt van. Pillanatok alatt jelentéktelenné válnak mellette. Valahogy az angyali énem közelebb kerül a felszínhez, egészen a törési pontjához. Sokkalta inkább átveszi felettem a hatalmat mintsem gondoltam, de evidensen az évezredek rutinja munkálkodik bennem. Épp ez az ami segít, hogy a hidegvérem megőrizzem, még akkor is ha a lány parfümjének finom illategyvelege bekúszik az orromba és ott is marad. Szeretem ezt az édes jázminra emlékeztető édességet. Mindig is szerettem Camit, mert mindig is különleges volt. Mindössze egyetlen hibája van. Egyetlen nagy hibája.
Michaelhez tartozik. Nem, nem kimondottan úgy, vagy bármilyen olyan formában ahogy elsőre gondolná egy perverz fantáziával megáldott ember. De veszélyes terep épp Cam-mel kezdenem bármit is, ami nem a felületes érintkezési síkhoz közelít. És mégis, itt állok szívemben őszinte örömmel túlcsordulva hogy láthatom. Olyan ez, mint mikor az ember rég nem látott testvérével találkozik akivel azért összebalhézik alkalomadtán. Ösztönös reakció és valahol kissé úgy érzem magam, mintha visszatértem volna oda, ahova igazán tartozom. Az égbe, Atyámhoz. Cam talán tudat alatt is becsal az életembe egy darabka mennyországot már csak azzal, hogy megérkezik a Földre, hozzánk. Hozzám.
Érzem rajta a fáradtságot. Nem csoda a kimerültsége. Itt feszített a tempó. S evidensen az enyhe elveszettség érzése sem segít rajta. Végtére is New York az örökmozgó város, mely örökké fejlődik. Fel kell vennie a ritmust, ami nem egyszerű. Napról napra változik minden és kemény hetek mire tényleg beleszokik az ember.
Mikor elenged és kicsúszik szelíd ellenállással karjaim közül leengedem azokat. Nem akarok többet kicsalni belőle, mint amit alapvetően akarna. Evidensen kellemetlen helyzetbe sem szeretném hozni így csak némán élvezem az auráját, a kellemes hangját, a szemeiben vibráló örömöt mely megcsillan felém.
- Dolgom akadt erre felé, így arra gondoltam, hozzád is benézek. Remélem nem zavarlak...
Ahogy körbepillant enyhén utalva a helyzetünkre úgy kapcsolok vissza a valóságba. Ja, hogy mindenki minket néz? Vagyis voltaképpen talán csak engem? Nem igazán érdekel mondjuk, de azért elmosolyodom a gesztusán és cselekszem. Kezem szelíd határozottsággal siklik a darázsderekára, és simít rá a fehér kosztümre mely meg kell hagyni, csinos darab. Maximálisan illik hozzá és meg kell hagyni tudja is magáról mi az igazán neki való. Nem hiszem hogy gondja lesz a huszonegyedik században de persze én minden segítséget megadok neki, ami csak kellhet. Szelíden kezdem el irányítani az egyik lenti tárgyalóterem felé, ami ilyenkor használaton kívüli és a recepciótól mindössze két folyosószakasznyira van.
- Te zavarni? Ne viccelj már! Tudod jól hogy sosem vagy a terhemre.
Akkor semmiképp sem ha nem ítélkezni jött ide. Ezt persze evidensen nem tudhatom, de miután Liával a kapcsolatunk valami fura irányt vett azért van némi halovány aggodalmam.
- Örülök hogy felkerestél. Tényleg! Mondd csak mióta vagy itt?
Érdeklődve figyelem, miközben a zakóm belső zsebéből előszedem a mágneskártyámat amivel a falra panelhez érintve halk kattanást érek el az ajtón. Ezzel a kis zajforrással jelzi, hogy igenis megadta magát és szabad az út. Könnyeden nyitom hát ki és intek a társamnak, hogy övé az elsőbbség. Bent sötétség honol, de amint belép máris életre kel a mozgásérzékelő villanykapcsoló és fény tölti be a teret. Egyszerű berendezés, asztalok székekkel de mind letakarva. Mióta Ceri átvariálta az egyetemisták jelentkezését és magát az egész gyakornoki programot ezek a termek kihasználatlanok. Most viszont épp kapóra is jön kongó ürességük.
- Mikor jöttél a Földre? És mégis... miért?
Szemöldököm felszalad, és nem tehetek róla de ösztönösen bukik ki a kérdés belőlem miután az ajtó kattan mögöttem. Immár senki nem hallhatja a beszélgetésünket. Fő a biztonság.
Valahol tartok a választól. Valahol rettegek attól, hogy a szép ívű ajkai olyan információt ejtenek el, amit még én magam sem merek bevallani önmagamnak. Mégpedig egészen pontosan azt, hogy Cornelia személye túl fontossá vált számomra s nem csak a vele járó küldetés sikerét viselem a szívemen. Mert ez, ez hiba. Nem olyan, ami ne lenne orvosolható, de mégis csak hiba. És az, hogy Camael itt van egyszerre probléma és egyszerre megnyugvás. Vicces ez a kettősség, ahogy az is, hogy vele minden pont ilyen. Hisz a testvérem és köztem ő az örökös hárító akármennyire is tetszik neki vagy sem. S talán még Michaelről is lehetnek híre, vagy akár magáról Atyámról.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Recepció Empty
TémanyitásRe: Recepció ↠ Kedd Okt. 31, 2017 7:42 pm




Gabriel & Camael

szószám:: 350 zene:: Someone Like You
ruha üzenet:: elnézést a csúszásért glory




Türelmesen várok, figyelmemet inkább az új dolgokra terelem. Sok tanulni való áll előttem, amíg lent tartózkodom. Egy nap alatt olyan akadályokba ütköztem, amiket el sem tudtam volna képzelni... A telefonok, a közlekedési járművek, mind-mind rettenetesen gyorsan fejlődtek az évek alatt. Az élet jelentősen felpörgött idelent, elképesztő, hogy mire nem lettek képesek az emberek... Mégis, ezen mély elcsodálkozásomból könnyedén kizökkent Gabriel jelenléte. Hamar megérzem az auráját, így figyelmem egyenesen rá terelődik. Követem a szememmel, ahogy közeledik. Én sem halasztom el végigmérni, még ha csak éppen emberi mivoltját is. Angyali lénye sokkal magával ragadóbb, de el kell ismernem, emberi testben sem utolsó, nem csoda, hogy a tekintetek mind rászegeződtek, ahogy a recepcióhoz sétált. Bár, lehet az sem volt egy utolsó tény, hogy ő a cég tulajdonosa. Bizonyára nem sokszor sétál le ide, ha pontosak az elképzeléseim az itteni hierarchia rendszerről. 
- Szervusz Gabriel, rég láttalak... - csak pár száz éve, teszem még hozzá gondolatban. Nem megrovó a hangom, részemről is örömteli a viszontlátás, akármennyire is akadtak kételyeim a feladatának elvégzésével kapcsolatban. Ha bármi komoly probléma lenne, arról végül is már biztosan értesültem volna sokkalta előbb, így hát csak a biztonság kedvéért tartom szükségesnek az ellenőrzést. Amolyan rossz szokás, ha úgy tetszik. Ölelését szívélyesen fogadom, de talán kissé gyorsan szakadok el tőle. Nem feltűnően, inkább csak óvatosan kicsúszok a karjai közül, én érzem a figyelő tekinteteket. Nem szeretném bajba keverni, biztosan megvan a maga emberi álcája, amihez tartania kell magát. Nem akarom, hogy magyarázkodnia kelljen.
- Dolgom akadt erre felé, így arra gondoltam, hozzád is benézek. Remélem nem zavarlak... – pillantok körbe, jelezve felé, kicsit sokan vagyunk itt ahhoz, hogy kifejthessem ittlétem igazi okát. Viszont, nem hazudok, talán még életemben nem tettem ilyet, de még csak nem is homályosítok a dolgon. Érezheti, hogy a szavaimat szó szerint veheti, nem miatta jöttem le a Földre. Az már csak egy mellékes lehetőség volt, hogy lenézzek hozzá. Úgy gondoltam, lehetne gyógyír az elmúlt időszak magányára, nyújthatna hallgatóságot, hogy valakivel megoszthassam bánatomat. Tudom, hogy ő biztosan megérti majd, hogy mit érzek most. Ő is átment ezen, ő is a Földre jött, de vajon én is itt ragadok lent?

kredit




Vissza az elejére Go down
Gabriel Sinclair
Angyal

Gabriel Sinclair
Gabriel Sinclair


⚚ New York ⚚
Tartózkodási hely :

2017. Jun. 23.
Csatlakozás ideje :


Recepció Empty
TémanyitásRe: Recepció ↠ Hétf. Okt. 30, 2017 1:12 pm

Cami & Gabe


753


 






Valahol félúton eszembe jut hogy a stratégiai projektmenedzsment anyagot lent felejtettem a kocsiba. Reggel Taylor hozott be mert nem volt kedvem vezetni és miután megint egy halom átnéznivaló iratot kaptam Petertől sajnálatos módon kihasználom a reggeli dugóban ücsörgést. Végtére is erre van a fizetett sofőr, nem? Na persze azzal nem számoltam hogy alighogy megérkezünk már a parkolóban letámadnak. Valaki a sajtóosztályról volt képes pofátlan módon cirkuszolni hogy a tegnap valaki megint rossz anyagot állított össze és persze emiatt ő aztán nem okolható. Valahogy már ekkor meguntam a napomat. Sosem szerettem az egymásra mutogatós felelősségvállalás alól kibúvó egyéneket, de hát nincs mit tenni, megnyugtattam hogy utánanézek mit is tehetek az ügye érdekében. Ekkor már érztem hogy Peterrel erőteljes összetűzéseim lesznek a mai nap folyamán. Az sem segített hogy valószínűleg ekkortájt csúszhatott ki a köteg irat a mappámból vagy ha nem épp ekkor hát az autóból való kiszállás után. Miután a nap délelőtti szakaszában eddig Taylor sem rohant fel hozzám lélekveszelytve hogy elhagytam valamit gondolom nem a garázs betonján landoltak a lapok...
Ettől függetlenül azért úgy kilenc vagy már tíz óra tájára rá kell döbbennem, igenis fontos lenne összekanalaznom azokat a jelentéseket, már csak azért is mert a délutánom jelentős részét azzal kellene kitöltenem. Holnap semmi időm nem lesz ezzel foglalkozni utána meg Corneliával kell az orvoshoz mennünk. A gyerekkel biztosan minden rendben is van, de inkább betartatom vele az orvos által előírtakat, mert úgy vagyok én magam is nyugodt.
A lift csilingelve nyílik ki ahova könnyed eleganciával lépek be és nyomom meg a földszint gombját. Rohanva mellém még épp be tud furakodni egy fiatal barna hajú gyakornoklány, aki hálás ámbár kissé szégyenlős mosolyával jutalmaz, amiért az utolsó pillanatban megállítom számára az ajtót. Az a kemény két perc, míg leszáguldunk a talajszintig egészen kellemes néma szótlanságban telik el, s miután újra hallani a gépies fémhangot, mely az ajtó nyílását jelzi már csak annyi hiányzik, hogy ki-ki kisiessen a maga dolgára. Udvarias intésemre mellyel jelzem hogy előre engedem, el is indul a fiatal nagy zöld szemekkel felém pillantva, de valahogy ekkora esik meg az, amire nem számít. Centik híján esik el, s csak az évezredes reflexeknek köszönhetően fogom meg a karját s javítom ki a botlását. A zavarát leküzdve enyhe motyogással köszöni meg és amint elengedem siet is tova kifelé az épületből. Na igen, végtére is lassan ebédidő felé evezünk, és szabadon akkor veheti ki mindenki az idejét amikor óhajtja.
Én viszont úgy vagyok vele, hogy ma biztosan nem eszem vagy ha igen akkor is épületen belül. Viszont ha már ügyesen a főbejáratnál vagyok megejtek egy laza sétát az itt dolgozó Sarahhoz, mert van legalább négy üzenet, amit tévesen kézbesített nekem.
Imádom hogy mindig összekeverik mi tartozik a területi képviselőhöz aki történetesen Ceri és mi hozzám. Lássuk be, én vagyok a vezető de minden ami a new york-i részleg életviteléhez tartozik szervesen Cerviel asztalán kellene landolnia. Igaz megtehetném hogy bedobom az irodájába, de akkor hl marad a katartikus felismerés élménye? Mellesleg a problémát nem orvosolom ezzel, mert Sarah ugyanúgy hozzám csatolja be a küldeményeket és az örök mókuskerék végtelenjében találhatom majd magam.
Hát na nem!
Határozott léptekkel indulok el és torpanok is meg. Az emberek elsietnek az útból és kilátásom nyílik a recepciós pultra és az ott ácsorgó nőre. Magas, kecses alakja messzemenőkig kihívó. Ajkain szelíd, elnéző mosoly játszik. Szemei mandulavágása a telefont és a lány kezeit figyelik árgusan. Ebben a pillanatban csörren meg a telefonom, a munkahelyi és rápillantva egyértelmű hogy a hívás forrásához kellően közel állok.
Elfog a késztetés hogy sarkon forduljak és visszamenjek a helyemre. Hogy miért? Hát maradjunk annyiban hogy Cami ittléte semmi jóval nem kecsegtet számomra. Ám tudom, hogy ez a fajta menekülési kényszer ugyanolyan ostoba dolog, mint minden más, amit a mondén lét kényszerít ránk.
A papírok meg várhatnak... és Peter is...
- Sajnálom de Mr. Sinclair nem elérhető... Sam azt mondta hogy...
- Hogy nem tudja hol vagyok? Nem lep meg - mosolyodom el, és Camael felé fordulok. Alaposan végignézek rajta, tetőtől talpig. Áthatóan.
- Cami...- biccentek felé, kissé kimérten, de az ezüstkékjeimbe meleg vidámság költözik. Azért valahol mégis csak a társam, angyali létem hírhozója. A viszonyunk baráti valahol kicsit több is már. Mindig is szerettem őt a magam módján és ösztönösen leküzdi a kétségeimet ittlétét illetően a boldogság, amit a jelenléte okoz. És ezért szelíden lépek felé hogy megölelhessem. Érezni akarom őt, az auráját és azt, hogy valóban nem csak álmodom.
- Mégis mi szél hozott erre? - kérdezem félig nevetve miközben elengedem gyorsan. Észre sem veszem Sarah ledöbbent tágra nyitott száját és szemeit amik minket vizslatnak.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Recepció Empty
TémanyitásRecepció ↠ Hétf. Okt. 30, 2017 11:59 am




Gabriel & Camael

szószám:: 359 zene:: Someone Like You
ruha üzenet:: i'm here glory




Az előző este sokáig csodáltam az emberek sokaságát az egyik felhőkarcoló tetejéről. Mind-mind csak úgy nyüzsögtek, mintha csak egy pillanatra is megállnának, meghalnának. Érdekes volt, de egyszerre elszomorító is. Olyan gyengék és mulandóak, minden sarkon ott leselkedik rájuk a halál, akár emberi, akár alvilágiak formájában. A mi kötelességünk megvédeni őket, ehhez viszont ismernünk is kell őket. Alászálltam hát, túl rég volt már, hogy közöttük jártam, sok tanulni valóm van, mielőtt tényleg elkezdenék közöttük élni, rettenetesen gyorsan fejlődnek. Pár száz éve még gőzmozdonyok most meg okostelefonok... Pár lépést kellett tennem csak, hogy megmutassák magukat a démonok. Milyen kiszámíthatóak! Alacsony szintűek voltak, így hamar eltüntettem őket, de erős aggodalomra ad okot. Gabriel tesz ellenük valamit? Mi van az árnyvadászokkal? Mindig is úgy gondoltam, hogy jó ötlet volt erőt adni az embereknek a küzdéshez, de mintha mégsem úgy menne minden, ahogy anno terveztük... Isten mégsem szól közbe, csak figyeli az eseményeket, valószínűleg tervei. De vajon, ha mi angyalok sem tudjuk, hogy Atyánk mit tervez, a mondének hogy találhatnák ki? Sok  ehhez hasonló kérdés fordult meg a fejemben, de úgy éreztem, felesleges megválaszolatlan kérdéseken rágódni, főleg nekem. Inkább belekezdtem a nyomozásba. Meg kellett találnom Gabrielt, Éva reinkarnációját és megbizonyosodnom, hogy minden rendben van-e. Egész éjszaka dolgoztam és olyan híreket kaptam, amik elbizonytalanítottak. Már túl késő volt bárkihez is berontani, így reggelig vártam, emberi formát öltöttem és most itt állok Gabriel munkahelyének ajtajában. Apple... Micsoda irónia, de mi mást is várhattam tőle. Felsóhajtok, majd egyenesen az asztal mögött ülő hölgyhöz sétálok.
- Jó reggelt, Mr Sinclairhez jöttem. Lenne szíves megmondani neki, hogy Camael keresi?- némileg használom az angyali kisugárzásomat, így sokkal egyszerűbb elérni, hogy minden balhé nélkül felkeveredjek hozzá. Micsoda bonyolult rendszer!
- Esetleg a vezetéknevét megkérdezhetem? - bizonytalan, így kénytelen-kelletlen rámosolygok. Nem szívesen pazarolom itt az időmet, fontos dolgokat kellene megbeszélnem vele...
- Elég annyi, hogy Camael, tudni fogja - ismét kedvesen mosolygom rá, mközben szemmel követem, ahogy felveszi a telefont és hívni kezd valakit. Persze, nem türelmetlenkedem, nem akarom zavarba hozni, helyette, amíg intézkedik, én körbepillantok. Szemet gyönyörködtető hely, nagyon ízlésesen lett berendezve, mind-mind olyan bútorok és díszek, melyek magukkal ragadják az mondének fantáziáját. Ügyes fogás, mosolyra késztet ez a fajta furfangosság.

kredit




Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Recepció Empty
TémanyitásRe: Recepció ↠




Vissza az elejére Go down
 
Recepció
   
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: