Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Közlemény
Az oldal várható megújulása december és január közt várható!Admini jelenlét addig is lesz az oldalon, lapok elbírálása és játékok addig is várhatóak.

erre barangolok


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Clary Fray
Szomb. Jan. 25, 2020 2:33 pm

bejegyezte  : Sariel
Szer. Aug. 07, 2019 6:37 pm

bejegyezte  : Silvius S. Hildenborough
Hétf. Aug. 05, 2019 7:11 pm

bejegyezte  : Michael
Hétf. Aug. 05, 2019 6:28 pm

bejegyezte  : Venus Cooper
Csüt. Aug. 01, 2019 6:39 pm

bejegyezte  : Silvius S. Hildenborough
Kedd Júl. 30, 2019 4:25 pm

bejegyezte  : Venus Cooper
Hétf. Júl. 29, 2019 1:37 pm

bejegyezte  : Clary Fray
Vas. Júl. 28, 2019 7:42 pm

legtöbbet író userek


Share

Drammen, Norvégia



Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Szomb. Jan. 06, 2018 7:32 pm
+18
Nem kell nagy ész ahhoz, hogy lássam, mennyire kíván már engem Hazel. De ez viszont is igaz. Nem szeretem az ilyen kihagyásainkat, de néha szükséges. Viszont ami a viszontlátáskor történik, az mind megéri a várakozást. Ez a mostani pedig úgy érzem, még ennél is különlegesebb lesz. Főként azért, mert ez az a hely, ahol minden elkezdődött. A kapcsolatunk, a történetünk. Ezért is jelent olyan sokat nekem Drammen és sosem tudtam kizárni a szívemből, pedig akartam. Mikor az árulása kiderült, akkor rettentően próbáltam, hogy mihamarabb ki tudom verni a fejemből ezt a helyet, de sosem sikerült. Úgy néz ki a sors mást tartogatott mind számomra, mind a tündérem számára. Ezért sem tudtam elfelejteni. Se ezt a helyet. Se őt.
Ahogy megérzem szájában a farkamat, máris ráfogok erősen a hajára, hisz teljesen elveszi az eszemet. Ahogy heréimmel is elkezd játszadozni, megköszönöm minden istennek, hogy Hazel az enyém és csakis az enyém. Tudja, mit szeretek és a legkevésbé sem bánja, ha az ő élvezetét nélkülözve kell elkezdenie velem foglalkoznia ilyen módon, mint most. Főként azért is, mert tudja, hogy úgysem bírnám ki, hogy ezt ne viszonozzam. És aztán folytatódik ez így tovább… nem mintha bánnám ezt a ciklust, épp ellenkezőleg.
Halkan felnyögök, mikor látom férfiasságomat a mellei közé venni. Egek, ez a látvány teljesen megőrjít. Fogaimat összeszorítva szívom be élesen a levegőt, és próbálom nagyon visszatartani magamat, hogy ne élvezzek rá helyben a melleire. Szavain halványan elmosolyodom, és egészen a végsőkig hagyom, hogy csinálja ezt az édes kínzást. Viszont akkor álla alá nyúlok és szerintem ebből tudhatja, hogy elég lesz ebből. Most mást akarok.
Kezemmel az övéért nyúlok és felsegítem magamhoz. Szorosan ölelem meg, ahogy nyelvemmel újra a szájában kezdek el kutakodni, közben férfiasságom kellemesen merevedik a hasánál. Aztán minden további nélkül nyúlok a feneke alá és kapom fel őt a magasságomba, a csókot viszont egy pillanatra sem hagyom abba. Egyik kezemmel elengedem a formás hátsóját, és a péniszemre markolok. Lágyan simogatom makkommal a csiklóját, kínozva ezzel kicsit őt is, illetve magamnak egy kicsit több időt adva, hogy ne az első két lökés után menjek el.
Végül csak belévezetem magamat, és egy hatalmasat sóhajtok közben. Áttérek nyakára, az eddig férfiasságomat szorító kezemet a mellére teszem és elkezdek bimbójával játszadozni hol gyengéden, hol pedig kicsit keményebben. Csípőmet csak akkor kezdem el mozgatni, mikor Hazel háta már a fa anyagával találkozik. Lassan kezdek, de elég hamar felgyorsítom a tempót, hisz borzasztóan át akarom már élni ezt a csodálatos érzést, ráadásul Hazellel. Így hát folyamatosan mozgok benne, fáradhatatlanul lököm bele magam újra és újra egészen tövig, miközben sóhajtások, morranások és néha nyögések is kiszaladnak a számon. Mellét kényeztető kezem lecsúszik a csiklójára és azt ingerlem hevesen, hogy őt is újra hasonló állapotba hozzam és úgy egyensúlyozzam az egész együttlétet, hogy egyszerre élvezhessünk el.
Egyre hevesebbé válik a légzésem a vége felé közeledve, míg nem egyszer csak elér az a pont. Testem megfeszül, megmerevedek benne, ahogy legmélyebbre szaladok egy döfésnél Hazelben, aztán forrón és sűrűn élvezek belé, így engedve ki magamból az elmúlt két hónap alatt felgyülemlett érzéseket, vágyakat. Hosszan élem át az orgazmust, ami egyáltalán nem meglepő, mikor a tündéremmel vagyok, jelen esetben ez most mégis másabb. Mintha soha véget nem érne, úgy remegek meg a gyönyörtől.
- Elmondani sem tudom… hogy mennyire hiányoztál már – mondom két mélyebb lélegzetvétel közepette, de szinte észre sem veszem, hogy ezt kimondtam, annyira önkívületi állapotban vagyok jelen pillanatban még. Csókért hajolok a szájához, hajába túrok. Levegőt is alig kapok, mégis szükségem van a csókjára. Az ajkaira. Nyelvére. A testének minden porcikájára. Mellette érzem csak igazán azt, hogy élek.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Kedd Jan. 02, 2018 2:04 pm
+18

Arne ∞ Hazel
Here we are again
Sosem éreztem magam így senki mellett. Nem érdekelt a szerelem, a szex szinte sosem, mindig csak az hajtott, hogy szolgáljak, hogy dolgozzak, hogy tegyek valamit a népemért. Anyám korán meghalt, és ő szerette volna, hogy nagy legyek, ezért is hajtottam minden erőmmel. Arne előtt egyetlen tündérrel volt testi kapcsolatom, de azt sosem éreztem ilyen kielégítőnek, ilyen vadnak, ilyen bensőségesnek... Mellette nem lehettem önmagam, a lány, aki nem találta a helyét, amíg a karjaiba nem borulhatott, aki évszázadokon át gürizett, csak hogy egy teljesíthetetlen utolsó kívánságnak tegyen eleget, akiből végül királynő lett, csak hogy ő életben maradhasson, és a szeretett férfivel együtt lehessen. Nem, ezt mind Arne mellett élhettem át, ez alatt a megszámlálhatatlanul sok év alatt, és elképesztően hálás vagyok neki ezért. Nem hittem volna, hogy ennyire lehet szeretni valakit, és nem hittem volna, hogy ennyire szerethet majd valaki engem. Bennem mindig csak a hűséges szolgálót látták. A kémet, aki általában sikerrel járt, a tanácsadót, a jobb kezet, de sosem Hazelt. A nőt, aki esdekel egy ölelésért, egy szerelmes pillantásért, akinek nélkülöznie kellett a szeretőét hónapokra, hetekre. Néha kétségeim támadnak azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet volt-e a trónra ülni. Talán nem nekem kellett volna odakerülnöm, talán másnak... De így tűnt helyesnek. Túlságosan fontos tagja voltam az Udvarnak, hogy csak úgy eltűnjek és örökre ebben a kunyhóban élvezzem Arne társaságát, így hát magam lettem a leghatalmasabb tündér, hogy bármikor megtehessem ezt. Mármint, mikor időm engedi.
Tetszik, ahogyan próbálja feldobni ezt az alkalmat táncával. Egyszerre izgat és mulattat, teljesen felkorbácsolja a vágyaimat, és alig bírom ki, hogy ne juttassam magam a csúcsra. Nem adom meg magamnak az örömet végül, mert tudom, hogy Arne még nagyobb orgazmusban részesíthet, ő pedig még sehol nem tart, szinte éhezem arra, hogy megérinthessem.
Ujjaim először lassan, aztán tempósabban mozognak, ajkaimmal pedig nem csak csókokat lehelek rá, hanem lassan befogadom férfiasságát. Hangjain hallom, hogy ő is kívánja az érintéseimet, ujjai a hajamba túrnak, ez pedig csak bátorít engem. Nyelvemmel kényeztetem őt, igyekszem megtalálni a legérzékenyebb pontjait, míg ujjaim lejjebb csúsznak, és a zacskóját kezdem masszírozni. Igyekszem kihozni a maximumot ebből a kényeztetésből, mert tudom, hogy nem itt és nem most akar elmenni. Mikor úgy érzem lassítanom kéne lassan hátrálok, és férfiasságát a melleim közé fogom, és csak őrjítően lassan mozgok vele. Hadd kínlódjon még egy icike-picikét...
- Úgy hiányoztál...
- lehelem halkan, miközben rajta dolgozom a melleimmel.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Pént. Dec. 29, 2017 10:46 am
+18
Nem szeretem a hosszú távolléteinket. Mármint azokat, amiknél egymástól vagyunk távol, nem mondjuk az ő udvarától. Túl sok minden történt az életünkben, ami miatt mégis kötelező módon meg kell az ilyeneket ejtenünk, és nem csak egy-két napra, hanem akár hetekre, hónapokra is. Ez az egyik oka, amiért bánom, hogy akkoriban nem bocsátottam meg neki már akkor, mikor elmondta, eredetileg miért jött. Hisz lehet, hogy azért jött, amiért, mégse tett semmit éveken keresztül. Azaz… de, tett valamit. Szeretett, úgy, ahogy még korábban senki sem. Pedig lássuk be, elég hosszú ideje élek már, de sosem sikerült megtalálnom azt a személyt, aki úgy kiegészített és jobb emberré tett volna, mint amennyire Hazel. És úgy érzem, ez visszafelé is igaz. Rettentő szerencsésnek érzem magam, amiért megadatott ez nekem. Hittem már azt korábban, hogy megtaláltam az igazit, de ez sosem volt igaz. Csupán átmenetiek voltak azok a kapcsolatok, amik ha nem is néhány nap alatt, de egy-két év alatt elévültek. Így hát feladtam a keresgélést és csak éltem az életemet. Aztán persze, hogy amikor a legkevésbé számítottam rá, pontosan akkor talált rám az igazi, szenvedélyes, végletekig és tovább kitartó szerelem. Ő volt Hazel, akihez eleinte még én is vonakodva álltam hozzá, de aztán könnyedén elnyerte a bizalmamat, később pedig a szívemet. Kétségtelenül ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történt az életemben. Semmiért nem cserélném el.
Látom neki, hogy mennyire tetszik, ahogy ilyen parádésan megszabadulok a maradék ruháimtól. Közben persze nem rest azt sem csinálni, amire szavak nélkül kértem, ez pedig láthatóan nekem van kedvemre nagyon is. Eredetileg úgy gondoltam, jobban elhúzom ezt, de látva, ahogy ingerli magát… nem nagyon sikerül. Bár még így sem annyi az egész, hogy csak fogom és ledobok magamról mindent, azért megadom a módját.
Mikor azt kérem, hogy jöjjön közelebb, nem teljesen így gondoltam. De nem ellenkezek, mi több… jobban is tetszik így. Készséggel lépek hozzá, mikor értem nyúl. Férfiasságomra rásimít, én pedig azon nyomban bele is sóhajtok az érzésbe. Egek, de régen ért már hozzám. Oké, csupán másfél hónapja, de az is eszméletlenül sok idő. Nekem az. Illetve… nekünk. Ahogy csókjaival egyre lejjebb halad, finoman dús hajába túrok ujjaimmal. Csókjait érezve férfiasságomon megfeszül kicsit a testem, és remélem, hogy nem csak ennyit akar. Mert most rettentően vágyom arra, hogy a szájába vegyen. Kezébe. Mellei közé. Mindent. Elhiheti, hogy nem fogom hagyni neki, hogy eljuttasson arra a pontra, viszont rettentően vágyom már rá, hogy ő is felkorbácsolja a már eleve kellően nagy vágyaimat iránta. A vágyaimat aziránt, hogy újra egymásba forrhassunk és együtt élhessük át azt az érzést, amit valószínűleg mindketten túl régen éreztünk már. Így hát vágyakozva tekintek le rá, ahogy lágyan masszírozom tarkóját és kíváncsian figyelem, mihez fog kezdeni. Most ő irányít, azt csinálhat velem, amit csak akar. Jelenleg nem tudnék ellenkezni, ha akarnék sem.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Pént. Dec. 22, 2017 8:37 am
+18

Arne ∞ Hazel
Here we are again
Tisztában vagyok vele, hogy Arne nem az a fajta, aki elsieti a dolgokat. Nincs is ezzel semmi baj, pontosan tudom, mennyivel kielégítőbb egy megvárakoztatott orgazmus, de a testem minden apró porcikája őt akarja, azonnal, én pedig királynő létemre képtelen vagyok parancsolni neki. Másfél hónapja megvonom tőle, amire, akire szüksége van, így joggal lázadozhat. Bár, őszintén, mindig így lángolok, ha Arne hozzám ér, mindegy, hogy hónapok vagy percek teltek el utolsó forró éjszakánk óta, testem ugyanúgy őt akarja, akkor és ott, azonnal. Az eszemmel tudom, mi lenne a jó és a helyes, de a húsom nem akarja ezt tudomásul venni. Még szerencse, hogy Arne irányít jelenleg - túlságosan beleitta magát a bőrömbe az élvezet, nem tudnék felelősséget vállalni tetteimért. Szeretném, ha ő is olyan élvezeteket élne át, amilyeneket jelenleg én, de nem engedte, hogy megszabadítsam nadrágjától, fogalmam sincs miért. Talán előtte jól meg akar kínozni engem, s csak utána szeretne maga is alámerülni az élvezetek tengerébe. Pedig másfél hónapja nem kényeztethettem őt, nem ölelhettem, nem csókolhattam, nem érezhettem ujjaim közt merevedését nem láthattam arcát, amint pír díszíti pihegés közben. Ennél izgatóbb látványt el sem tudnék képzelni. Ahogyan elolvad ujjaim közt, mint a jég, szépen lassan elmosódik a világa, és csak azok az örömök maradnak neki, amiket én nyújtok számára... Tökéletes, utánozhatatlan élmény. Jobb adni, mint kapni, ebben az esetben legalábbis. Neki ilyen örömöket nyújtani szebb, mint bármi más, melyet életemben átélhettem, és tudom, ő is ezt gondolja, ő is az én kielégülésemet tartja szem előtt, ettől vagyunk mi olyan jól meg ketten.
Arne melleimről ajkaimra tér át, és hevesen visszacsókolom őt, nyelvünk tangót jár, miközben harmadik ujját is mozgásba lendíti. Egyik kezemmel a lepedőt markolom, valamiben meg kell kapaszkodnom, hogy ne menjek el most rögtön. Érzem, hogy nem sok kell hátra, és tudom, hogy Arne is észrevette ezt, így lassan véget fog érni ez a kis játék kettőnk között, hiszen egyikünk sem szeretné az évfordulónkon ilyen könnyen befejezni ezt a légyottot. Ahogy lassít a tempón, a nyögdécseléseim, kapálózásaim alábbhagynak, és igyekszem kiélvezni minden utolsó kis finom simítását duzzadt nőiességemen. Ujjait kihúzza belőlem, és szemem láttára nyalogatja le róla ízemet. Mély, remegő levegőt veszek, pillantásomat ujjain és nyelvén tartva, mellkasomból majd' kiszakad a szívem, olyan hevesen ver. Egyik kezemet megfogja, és óvatosan odavezeti, ahol az előbb az ő ujjai incselkedtek. Nem vagyok rest, elkezdem kényeztetni magam, először lassan, de minden erőmet be kell vetnem, hogy így legyen, pillantásomat végig Arne testén pihentetem. Ő lemászik az ágyról, és először az övétől szabadon meg kínzó csigatempóban, érzékien. Kéjes mosolyra húzódik a szám, és az alsó ajkamat harapdálom. Igyekszem nyitva tartani a szemem, hogy beihassam látványát, ahogyan előttem áll, kidolgozott testével, gyönyörűséges, férfias arcával, duzzadó nemiszervvel. Egyre mélyebbeket lélegzem, egyre szabltalanabbul. Ő megszabadul nadrágjától, majd a boxerével izgat - nem húzná le, de szélével játszik, épphogy nem villan ki csodálatos férfiassága. Már alig bírom ki, hogy ne úgy érjek magamhoz, hogy elmenjek, de nem akarok lemaradni a műsorról, így hát megpróbálok uralkodni magamon. Megfordul, lehúzza magáról az alsóját is, hogy kerek fenekében gyönyörködhessek. A tekintetem szinte lyukat éget hátsójába, olyan kiéhezetten bámulom azt a tökéletesen kerek izomzatot. Feltérdelek, nem bírom ki már, el is engedem magam, nem szabad elmennem még. Mikor megfordul és int, hogy menjek közelebb, készségesen mászok felé, kinyúlok csípőjéért, és magamhoz húzom. Végignyalok a hasán, egészen az ágyékától a mellkasáig, érzem bőrének sós aromáját. Végre újra ízlelhetem őt! Végigsimítok férfiasságán, először csak két ujjal, óvatosan, majd megfogom, és úgy kezdem el kényeztetni őt. Az arcát nézem, élvezi-e, és csókot nyomok a hasára, egyre lejjebb haladva, míg nemiszerve hegyéhez érek, melyet hosszú, nedves csókokkal árasztok el, és élvezem, hogy lassan elveszti az eszét a kezeim között.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Csüt. Dec. 21, 2017 12:01 pm
+18
Nyúlna a nadrágomért, én viszont határozottan állítom meg őt. Halványan mosolyogva rázom meg a fejemet neki, mielőtt visszatérnék a kényeztetéséhez. De ő sem tud tétlenkedni még mindig, így hát megtalálja a módját annak is, hogy ő hozzám érjen. Könnyen érezheti, hogy már én is mennyire fel vagyok izgulva, pedig még körülbelül el se kezdtük. De ahogy említettem, nincs ezzel egy szál gond sem. Minél tovább húzzuk az édes kielégülést, annál egetrengetőbb lesz. Jelenleg pedig másra sem vágyom, hogy olyan gyönyöröket érjünk át közösen, amilyeneket még soha. Vagy ha igen, hát akkor is borzasztóan régen. Ezt most megérdemeljük. Egy kis kínzás úgy gondolom, belefér, ha egyszer utána olyan élményben lesz részünk, amire most mindkettőnknek szüksége van. Csak jussunk el addig. Elég nehéz nekem is kontrollálnom magamat, hogy ne haladjak lejjebb a testén és ízleljem meg őt odalent is. Akkor vagy ő nem bírná már sokáig, vagy én nem bírnám abbahagyni. Ezért hát maradok a formás melleinél, amiket annyira imádok és tudom, hogy ő is szeret, ha kényeztetem. Tiszta nyerő szituáció.
Ujjaim hatására, amint elkezdem legérzékenyebb pontját kényeztetni, megremeg, elveszti az eszét. Imádom ezt, mikor ennyire ki van nekem szolgáltatva és kényem-kedvem szerint tehetek vele, amit csak akarok. Bár lássuk be, ha fordított helyzetben lennénk, akkor ez viszont is igaz lenne. Képtelen lennék megállítani, főleg így, hogy másfél hónapja nem érezhettem finom kezeit, szájának és nőiességének forróságát, amint körülöleli a férfiasságomat, és úgy kényeztet. Most sem vágyok másra, mint csak kikapcsolni és átadni magamat az élvezeteknek. De lesz még erre időnk. Most Hazelen van a sor, és mindent meg is teszek azért, hogy ne is tudjon semmi másra gondolni, mint a benne mozgó ujjaimra és számra a mellein. Nyögései hallatán nehezemre esik tartani magam az elképzelésemhez, de nem most fogok kihátrálni belőle, annyi szent. Még egy apró kis harapás a mellbimbójára, majd elhajolok onnan és visszatérek ajkaihoz, hogy megcsókolhassam őt. Nyelvemmel utat török a szájába és tudom, hogy nem fogok ellenkezésre találni. Mindeközben ujjaim hevesen mozognak benne, sőt a harmadikat is belevezetem, úgy ingerlem tovább. De nem sokáig. Nem akarom, hogy még elmenjen, ezért idejében lassítok vissza és csak gyengéden mozgatom ujjaimat, jobbára csak simogatva már. Adok egy utolsó csókot ajkaira, majd feljebb emelkedek. Ujjaimat lenyalogatom előtte, így ízlelve meg őt, közben apró mosollyal tekintek le rá. Megfogom a kezét és levezetem arra a pontra, ahol előbb még az én kezem járkált ki-be benne. Hogy folytassa, amit elkezdtem. Szeretem látni, ha magához ér, ugyanakkor kínzó egy látvány is, hogy míg ő kényezteti magát, addig én nem érek hozzá. Ellépek tőle, de a szemkontaktust tartom vele. Felállok az ágyról, majd pedig lassan elkezdem kibontani az övemet. Remélhetőleg időközben ő is belekezd abba, amit annyira szeretek. Lassan húzom ki az övet és engedem le magam mellett a földre.
Kigombolom a nadrágom gombját, majd beleillesztem hüvelykujjaimat az övtartóm egy-egy elemébe. Kicsit még ki is húzom magamat, hogy jól látszódjanak neki adottságaim. Mindaz, ahogy feszül rajtam a nadrág, illetve ahogy megdolgozott izmaimat mutogatom neki. Közben néhány pillanatra ajkamba harapok, ahogy nézem őt, miközben magát kényezteti. Ha éppen nem tud rám tekinteni, akkor addig nem is csinálok semmit. Vagyis de, a zoknimat én is leráncigálom, az egyiket a másik lábam segítségével, és így tovább. Csak mikor már tudom, hogy újra engem néz. A cipzárt is lehúzom, és lejjebb tolom magamon a nadrágot, ami egyszerűen lecsúszik rólam. Félrerúgom azt, valahova messzire, majd lágy mosollyal az arcomon simítok végig kezeimmel a nyakamtól kezdve a mellkasomon át a kockáimig, a végső célként pedig a már túlzottan is feszülő boxerem széleit fogom meg. Szeretném látni rajta, hogy teljesen megőrül, ahogy ujjaival magát kényezteti, és csak fal a tekintetével. Így biztos máris könnyebben megy az is neki, hogy így tetszelgek neki. De hát ez is volt a célom. Kicsit lejjebb húzom a boxeremet, de csak épp annyira, hogy még ne látszódjon ki a farkam. Megfordulok előtte, és megszabadulok az alsómtól, és még azért fenekemen is végigsimítok a kedvéért. Végül aztán újra szembe találom vele ahogy lassan visszafordulok, és két ujjammal jelzem, hogy jöjjön közelebb – nyilván csak akkor, amennyiben nem tette volna ezt meg már akkor, mikor megszabadultam a boxeremtől. Ezt látva szerintem már nem bánja annyira, hogy nem engedtem neki korábban a nadrágomtól való megszabadítást.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Csüt. Dec. 21, 2017 5:53 am
+18

Arne ∞ Hazel
Here we are again
Nem voltam sohasem híve a kalandoknak, a jelentéktelen szexnek, számomra ehhez több kell. Érzelmekre van szükségem a tettek mögött, jelentésre, elsuttogott, titkos szavakra, emlékekre. Mennyivel több élvezetet nyújt egy szeretetteljes érintés, egy szenvedélyes mozdulat! Képtelen volnék enélkül teljesen átadni magam az impulzusoknak. Nincs olyan hatalmas viszonyítási alapom, az igaz, de mind közül az Arne-nal való légyottjaink a legjobbak, legkielégítőbbek. Ahhoz, hogy valaki így elveszítse az eszét, nem elég egyszerűen az orgazmus lehetőségének szelleme, kell hozzá egy tapasztalt, gyönyörűséges, erős, határozott férfi, emlékek, egy történet, és végső soron a szerelem, mely közte és közöttem lobbant.
Nem csoda hát, hogy készségesen hagyom neki, hogy megszabadítson a nadrágomtól, a zoknijaimtól. Tudom, hogy szeret engem teljesen meztelenül látni, és én is szeretem bőröm minden apró centiméterével az övét érezni. Nincs is annál jobb érzés, mint mikor két test teljesen egymásnak simulhat, se textil, se levegő nem választhatja el őket. Egyetlen apró kis falat ruha darab maradt rajtam, de ebben a pillanatban olyan nehéznek érződik, hogy szinte összeroppanok a súlya alatt, és semmi mást nem akarok, csak eltávolítani magamról. Azonban tudom, hogy szeret Arne édesen kínozni, így inkább az ő nadrágja felé nyúlok. Arra viszont nem számítok, hogy ellenállásba ütközöm, Arne nem engedi, hogy megszabadítsam a nadrágjától. Így inkább végigsimítok kőkemény férfiasságán. Jó érzés megbizonyosodni róla, hogy ő is ugyanannyira fel van izgulva, mint én, pedig még sehol sem járunk.
Egyik mellemről áttér a másikra, és igyekszem szabályosan venni a levegőt, de valahogyan nem megy, minden mozdulatával, nyelvének simításával egyre inkább növeli a káoszt, amely bennem uralkodik. Imádom, ha melleimet kényezteti, és ismer annyira, hogy tudja, mivel kell engem beindítania. Ezt szeretem, hogy így ismer, hogy ennyire képben van testem minden apró kis jelével. Ez az amire szükségem van. Biztonság és szenvedély. A combomat simogatja, majd a fenekemre csap, mire halkan felnyögök - minden pontom érzékeny és kettőnkre hangolódott. Mikor ujjai a fehérneműm alá siklanak, egy hangosabb sóhaj hagyja el az ajkaimat, szememet csukva tartom, hogy csak érintését érezzem. Készen vagyok, teljesen, és halk nyögések szakadnak belőlem ki. Mikor csiklómat kezdi kényeztetni, megvonaglok érintése alatt, a mellkasom remeg, olyan vagyok, mint egy zselé. Azt akarom, hogy töltsön meg, töltsön ki, legyen bennem. Bármit tehetne velem. Nem érzékelek mást, csak érintését lábaim közt és ajkait a mellemen. Szinte észre sem veszem, hogy megszabadít bugyimtól, csak azt érzem, hogy ujjait belém csúsztatja. Először kínzóan lassan mozgatja ujjait bennem, én pedig nehezen veszem a levegőt. Nem kell sok neki se, hogy felgyorsuljon, én pedig hangosabban és hangosabban nyögök. Fejét simogatom, ujjaim köré gabalyodnak szénfekete hajának tincsei.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Szer. Dec. 20, 2017 1:17 pm
+18
Eleve nem voltam a gyors numerák híve soha sem. Számomra nem szükséges feltétlenül érzelmi kötődés, hogy valakivel jól érezzem magamat, de ettől függetlenül szeretem minden egyes pillanatát a végsőkig élvezni. Viszont azok a semmitmondó együttlétek semmik ahhoz képest, mint amekkora törődést, figyelmet kap tőlem Hazel. Nem lehet egy lapon említeni a kettőt. Tudom, hogy hol kell és hogyan megérintenem, ami miatt teljesen elveszti az eszét. Nagyban rásegít ebben, hogy akármilyen érintésemre olyan hevesen tud reagálni, mint még senki sem az életemben. Tudom, hogy ez az irántam táplált érzelmeinek köszönhető. És ő is nagyon jól tudja, hogy mennyire meg tud őrjíteni akár egyetlen érintésével, de már csak azzal is, ha fedetlen testét láthatom. Még ha nem is az egészet…
Most sincs ez másképpen, ahogy hasamat simogatja, teljesen megvadulok. Nehezemre esik visszafogni magam, hogy mégse forduljon ez az alkalom olyanba, amiktől eleve ódzkodok. De tudom, hogy megéri a várakozás, nagyon is. Ezért hát nem is veszem le magamról a nadrágomat, őt viszont úgy vetkőztetem, ahogy csak tudom. Lehúzom róla a nadrágot, még azokat a fránya zoknikat is leszedem róla, majd újra fölé hajolok. Teljes egészében szeretném őt érezni, úgy, ahogyan a világra jött. Ezen képzetemet mégis megakadályozza az a maradék egyetlen ruhadarab, ami még rajta van. Alig érek hozzá a legérzékenyebb pontjához, mégis olyan intenzív reakciót váltok ki belőle, ami ugyan nem meglepő, mégis rettentően jól esik. Az, hogy nem kell szinte semmit tennem azért, hogy beinduljon. De én mégis így teszek.
Melleihez érek, amit finoman kóstolgatok, nyalogatok, és élvezem, ahogy megkapaszkodik a hajamban. Pedig ez még semmi ahhoz képest, amit vele tervezek. Ahogy lábával közelebb húz magához, éppen hogy nem érezheti, mennyire izgalomba jöttem már én is. Viszont szerintem jól tudja. Ismer már eléggé ahhoz. Miután egyik bimbó megkapta a neki szánt figyelmet, áttérek a másikra, hogy azt is hasonló élvezetekben részesíthessem. Mindeközben egyik kezemmel a derekamon lévő lábának combját simogatom, majd finoman belemarkolok a fenekébe és egy aprót rá is paskolok. Végül kezemmel más útra térek. Lassan csúsztatom be az alsóneműje alá az ujjaimat, és csak elmosolyodom azon, megint milyen sima felülettel találkozom odalent. Imádom ezt. Imádom, hogy mind a ketten ennyire odafigyelünk arra, a másik mit szeret, és meg is teszünk mindent ennek elérése érdekében. Ujjaimmal lassan végigsimítom nőiességét néhányszor, végül csiklójával kezdek el játszadozni, ráérősen kényeztetve. Hallani és látni akarom, ahogy teljesen elveszti az eszét. Miután elég ideig ingereltem ott, lehúzom a bugyiját róla, eldobom valahova a hátam mögé, majd két ujjamat is belécsúsztatom hüvelyébe, és elkezdek benne mozogni ilyen módon. Lassan eleinte, de mindez elég hamar exponenciálisan elkezd növekedni és néhány pillanattal később már élvezettel tele, hevesen ujjazom őt. Eközben a mellétől sem szakadok el még mindig. Szeretném, ha megjárná az élvezetek élvezetét. Ezen a napon nem is érném be kevesebbel. Hm… ha belegondolok… még lehet egy nagyon apró műsort is kapni fog tőlem. Így hát, ha megpróbálna megszabadítani a nadrágomtól, nem engedem neki. Ha viszont csak élvezni akarja ezt az egészet, akkor bizony ráér az még.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Szer. Dec. 20, 2017 7:38 am
+18

Arne ∞ Hazel
Here we are again
Az életben sok kétséges szituációval találkozik az ember, főleg, ha örökké él, és tündér. Nem lehet biztos sok dologban, sőt, semmiben gyakorlatilag, és úgy tűnik, semmi sem tart az idők végéig. Minden csak átmeneti, megjelenik a kozmosz vásznán, majd abban a pillanatban le is tűnik. Minden folyamatosan változik, mindenki hátat fordít a másiknak, elárulja a családját, barátait, bizalmasait. Ezért is ekkora kincs számomra Arne szerelme, melyet ennyi éven át irántam érzett. Olyan ez, mint egy hatalmas kőszikla, melyet évezredeken át mosott az óceán, megpróbálván azt elkoptatni, de a szikla csak egy még gyönyörűbb alakot vett fel, s ezer meg ezer turista legkedvencebb látványosságává vált. Évekig pofozgatta ezt a kis kunyhót, még akkor is, mikor minden oka megvolt gyűlölni engem, elpusztítani, ami egykoron a miénk volt. Meg se érdemlem őt, de nem tudnék lemondani róla. Önző vagyok? Talán. Viszont ő sem szeretné, hogy elhagyjam. Nem tudom elképzelni sohasem, hogy egyszer különválnak majd útjaink. Úgy egymásba gabalyodtunk, hogy nincs visszaút - együtt távozunk e földi létről, ha arra kerülne a sor. Én nem bírnám ki ő nélküle, s valószínűsítem, ő sem szeretne sokáig egyedül bolyongani ezen a Földön. Talán testvére tartaná benne a lelket, buzdítaná a bosszúra, de ő sem lenne már teljes nélkülem, ezt jól tudom. Ez olyan biztos, mint a törvények, ami alapján a világ működik.
Bőrének érintése olyan finom, mégis szenvedélyes, hogy elveszítem az eszemet pillanatokon belül. A mellkasomban tűz lobban, a szívem alig bírja tartani a tempót, ám nem az az egyetlen hely, amely forróságba burkolózik testemen. Meztelen felsőtestének gyönyörűséges látványától izzik a vérem, és egyik kezemmel muszáj tökéletes kockáit simogatnom. Az ő keze a melltartómtól szabadít meg, s máris mellemet markolja. Belőlem egy hatalmas sóhaj szalad ki kellemes érintésére, mellkasom kissé megemelkedik. Itt most nincs helye szavakban, túl keveset mondanának el. Csókkal kommunikálunk, ajkaink képesek átadni csupán azt a szenvedélyt, amelyet egymás iránt érzünk. Csókjait először arcomra majd nyakamra szórja, én csukott szemmel élvezem ajkainak puha érintését. Akarom őt, még hozza most azonnal, dübörgi az agyam egyre s egyre. Mély levegőket veszek, hogy kissé lenyugodjak, de képtelen vagyok a testemnek parancsolni. Talán jobb is ez így - ahogyan lekerül rólam a nadrág, s ujjaival végigsimít a fehérneműmön, megvadulok. Hatalmasat sóhajtok újfent, lábaim kissé megremegnek. Annyira hiányzott! El sem hiszem, hogy kibírtam nélküle két évet, ha most már másfél hónap ennyire megterhel. Hihetetlenül fel vagyok izgulva, és csak Arne-ra tudok koncentrálni, aki nyelvével a melleimet kezdi kényeztetni. Ahogyan kőröz a mellbimbómon, belemarkolok dús hajába, igyekszem nem tépni azt, de nehezen uralkodok magamon. Bal lábammal átkarolom derekát, minél közelebb akarom tudni testét az enyémhez. A testem minden porcikája felindult már, és szívesen fogadnám Arne-t magamba már, de tudom, ő nem szereti elsietni a dolgokat, és vele én is szeretném minden időmet kiélvezni. Miénk az egész nap, s még több, amennyi időt csak akarunk. Minden megszűnt létezni számomra, s nem érdekel, helyes-e ez ebben a pillanatban.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Kedd Dec. 19, 2017 11:59 am
+18

Elmondhatatlanul vártam már, hogy újra láthassam Hazelt. Akármikor megpillantom az arcát, és látom a boldog mosolyát, nem tudok gondterhelt lenni. Képtelenség számomra. A bátyám többször figyelmeztetett, ahogy apám is, hogy egyszer ez a nő lesz a végem. Tudták, kicsoda ő, tudták hogy ki volt az anyja, és hogy az apámnak milyen köze van hozzá. Ezért hát aggódtak, mikor feltűnt a színen. És én is kicsit vonakodva álltam hozzá, mert nem tudtam, mire számítsak. Már akkor is olyan voltam, aki élesen nyitva tartja a szemét, mert nem akar idejekorán a fűbe harapni – habár már bőségesen túl vagyok az időmön, de ez most egy másik kérdés. Végül a fene sem gondolta volna, hogy így megváltozik minden. Hogy a kétség helyét átveszi a vágy, a szenvedély, és később a szerelem. Ott pislákolt a fejemben eleinte, hogy biztos konkrétan miattam jött, de ez idővel elmúlt. Hogy aztán néhány évvel később újra pofán csapjon. És nem bírtam elfogadni, képtelen voltam rá. Két év, két csodálatos év volt a miénk. De hazugságban teltek akkor is. Dühös voltam, ideges, és csalódott. Így hát megtörtént, amit nem akartam, de végső soron jó döntés volt. Hisz később újra keresztezték az útjaink egymáséit. Szerintem a rokonaim rosszul fogalmaztak. Ez a lány nem a végem. Sokkal inkább a végzetem.
Mosolya most is elárulja, én nekem pedig nem is kell több. Néhány pillanat múlva elérünk a hálóba, ahol az ágyra fektetem és lassan elkezdem bebarangolni a testét. Alig bírom elengedni az ajkát, a nyelvének finom simításait. Nem bánom, hogy elkezdi kigombolni az ingemet, közben én sem tétlenkedek. Nadrágjának gombjait oldom ki, le viszont még nem húzom róla. Ehelyett újra betéved a felsője alá a kezem, és ott simogatom. Amiután minden gomb megadta magát ügyes kis ujjainak, kicsit elemelkedek tőle, és leveszem magamról az inget, hogy eldobhassam valahova. Mindeközben ő is megszabadul a felsőjétől, ekkor pedig csak még hevesebben kezd verni a szívem. Olyan gyönyörű, elmondani sem tudom. Alighogy elkerül az is a szoba egyik pontjába, már tapad rá újra ajkaimra, én pedig a melltartója kapcsát keresem meg, hogy attól is megszabadíthassam. Tenyerembe veszem egyik mellét, és finoman rámarkolok. Ajkaitól nagy nehezen elszakadok és arcára adok néhány csókot, majd pedig a nyakát kezdem el lágyan ingerelni. Közben kezemmel is tovább masszírozom a formás halmát. Egy idő múlva elengedem, és a nadrágját próbálom lecibálni róla, hogy az is a többi ruhadarab közt landoljon. Mutató és középső ujjammal visszafele menet végigsimítottam a fehérneműje anyagán, lassan, mégis határozottan, de aztán nem mentem ennél tovább. Ehelyett adok ajkaira még néhány apró csókot, aztán lejjebb haladok a melléhez. Nyelvemmel körözök az egyik mellbimbója körül, majd pedig megszívom és a fogaimmal is megkaristolom. Annyira, hogy ne fájjon neki túlzottan, csak épp annyira, ami felkorbácsolja a vágyait. Azt tudom, hogy nekem már így is az egekben van, nem véletlen, hogy enyhén feszül már rajtam a nadrágom. Hát majd még ez után mi lesz.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Kedd Dec. 19, 2017 11:26 am
Arne ∞ Hazel
Here we are again
Sosem jöttem vissza Norvégiába azután a két év után. Szerencsére nem is volt rá szükségem, de valahol a lelkem mélyén sejtettem is, hogy nem lenne helyes egyedül visszatérnem ide, főleg nem valami bugyuta küldetés miatt. Annyi szép és szent emlék szelleme kísért itt, egyszerűen bűn lett volna megzavarni őket azzal, hogy magam jövök ide fájó szívvel nosztalgiázni. Nem tudom, mit csináltam volna ha egyedül kellett volna végigsétálnom a jeges kis patak partján, a hófödte fák között. Valószínűleg lelkem egy darabja, melyben Arne iránt érzett szerelmemet őriztem, örökre elhalálozott volna. Arne karjaiban viszont minden megszépül, kitisztul, és életre kel. Itt minden csak és kizárólag ránk emlékeztet, nem zavar meg semmi más felelősség, emlék, lezáratlan ügy, és szerencsére a jelenben is boldogok vagyunk, együtt. Habár sok időt kell távol töltenünk egymástól, de végre most csupán ő és én vagyunk, meg az emlékeink, a történetünk. Itt magunk lehetünk, önmagunk, de leginkább együtt lehetünk azok, ez a legfontosabb számomra.
Arne ölében úgy érzem, mintha megállt volna a világ körülöttünk. Édes sóhaja, mely csókom után hagyja el a csodaszép ajkait, zene füleimnek, és teljesen felkavar belülről. Annyira szeretem őt, tölti ki ez az egyetlen gondolat az elmémet, és csak őt látom, senki és semmi mást, mintha a látóterem egészen leszűkült volna, kizárólag az ő arcára. Nincs is szükségem másra, beiszom minden finom és éles vonását, az eszembe vésem, hogy soha ne feledjem a szerelmet és a boldogságot, mely kiült arcára. Ő is pontosan ugyanezt láthatja rajtam, mintha csak önnön tükörképe volnék. Kérdésére kaján vigyorra húzódnak ajkaim, és meg is harapom az alsót. Maga a gondolat is teljesen feltüzel, hogy újra egymáséi leszünk, serényen bólogatok hát. Arne se rest, felkap karjaiba, és én teljesen biztonságban érzem magam ott. A szívem hevesebben ver, és érzem, felforrósodik a testem. A hálóban szinte éget a levegő már, de ezt nem a kandallónak tudom be, hanem annak, hogy ez a férfi ilyen hatással van rám. Mikor az ágyra fektet, furcsa, ismeretlen érzés üti fel a fejét bennem, mintha valami megváltozott volna itt, de elhessegetem. Ennek most nincs itt az ideje - majd foglalkozom vele együttlétünk után. Megcsókol, és én azonnal viszonzom azt, nyelvemmel az övét kényeztetem, és nyakát ölelem egyik karommal. A másikkal a hasát simogatom, először csak textilen keresztül, majd mikor ő a fenekemen simít végig, elkezdem kigombolni ügyetlenül az ingét. Mikor bőre az enyémhez ér a felsőm alatt, remegő sóhaj hagyja el ajkam, de igyekszem nem megszakítani csókunkat, őt akarom érezni a lehető legnagyobb felületen. Ő is belesuttog ajkaimba, amitől csak még inkább lázba hoz - szívesen válaszolnék, hogy engem is teljesen kikészít, de képtelen vagyok a beszédre, a testem átvette felettem az irányítást. A nyers ösztöneim diktálnak, és miután a lehető legtöbb gombot kigomboltam Arne ingén, a saját felsőmmel kezdek vesződni. Elengedem Arne nyakát, és a felsőm széléhez nyúlok, megpróbálom lehúzni magamról. Megszakítom csókunkat, hogy nyakamon is áthúzzam a ruhadarabot, és eléggé bénázva, de megszabadulok tőle. Megpróbálom elhajítani, de nem is figyelem hova esik, mert minden figyelmemet Arne finom ajkainak szentelem újonnan.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Kedd Dec. 19, 2017 9:44 am
Érintésével könnyedén eléri a célját. Nem aggodalmaskadok már annyira, mint néhány pillanattal korábban. Imádom, hogy ilyen hatással van rám. Azt még jobban, hogy ez nem egyirányú. Tisztában vagyok vele, hogy ő is ugyanúgy képes egyetlen érintésemtől, csókomtól, néha szavaimtól másként látni a dolgokat. Ezekben a pillanatokban le se tagadhatnánk, hogy mennyire szeretjük a másikat. De nem is akarom. Ez most a mi időnk, de leginkább ez a mai nap. Senki mással nem akarok foglalkozni, csupán az én egyetlen tündéremmel, aki a világot jelenti számomra. De még annál is többet.
- Teljesen újjá – biztosítom a szavaimban. Elmosolyodom az elképedésén. Jól esik, nagyon is. Láthatja ebből is, hogy sosem tudtam kiverni őt a fejemből, még azokban a viharos időkben sem, mikor annyi időt kellett külön töltenünk. Sosem voltam képes őt kizárni az elmémből, a szívemből, akármennyire is ki akartam. Ehelyett csak egy jó mély részre elzártam azt, ahonnan nem is sikerült előkaparnom – csupán egy apró részét. Ezt is csak akkor, mikor megjelentek az első hópelyhek és tudtam, haza kell mennem. A lépteim pedig mindig idevezettek legelőször és legutoljára is. Önkéntelenül, mégis tudva, hova tartok.
Akár órákig is el tudnék lenni így. Ennyire közel egymáshoz, kezünk az egymás testén, ő hozzám bújik, és élvezzük a tűz pattogását. Ha megtehetnénk, legszívesebben el sem mozdulnék erről a helyről. De tudom, hogy neki kötelezettségei vannak. Olyanok, amiket néha akármennyire is csábítónak tarthat elengedni – főként, mikor így vagyunk, mint most – de nem tehet meg. Már szerencsére sikerült nekem is megbarátkoznom ezzel az egész gondolattal, habár nem könnyen. Az idő múlásával, ahogy újra egyre erősebb lett a kapcsolatunk, úgy lett ez is nehezebb. De muszáj voltam a megváltozott szituációhoz alkalmazkodni. Hát így tettem.
Mosolyogva hallgatom szavait, beiszom minden egyes mondatát magamba. Élvezem a tűz kellemes melegét, Hazel testének forróságát még a ruhán keresztül is, ahogyan hozzám simul, illetve később a csókját. A csókját a nyakamra, ami legyen akármennyire is apró és talán jelentéktelen jelen pillanatban, egy apró jóleső sóhajt vált ki belőlem, ahogy lehunytam a szemeimet. Megőrjít ez a nő, elmondani sem vagyok képes, hogy mennyire. Soha senki nem tudta ezt elérni nálam, pedig lássuk be, elég régóta élek, és sokak ágyában megfordultam, mielőtt találkoztam volna vele, vagy miközben próbáltam őt elfelejteni. Viszont hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy azokat a nőket sosem voltam képes szerelemmel szeretni. Épp ellenkezőleg. Tudtam, hogy nem lesz jövőnk, ezért csupán az élvezeteket próbáltam hajszolni, de sosem volt képes semelyik együttlétem sem úgy kielégíteni, mint Hazelnek akár egyetlen vad, szenvedélyes csókja. És soha nem is lesz képes. Biztos vagyok benne. A kettőnk kapcsolata már olyan szintet ért el, hogy már egy nap után is képesek vagyunk a másik után sóvárogni, ezért is olyan fájdalmas az életünk manapság, mert valamelyikünk dolgai miatt mindig akad olyan, hogy nem tudunk együtt lenni akár hetekig. Vagy mint jelen esetben, másfél nagyon hosszú hónapig.
- Ahogyan nélküled is, tündérkém – vallom be hasonlóan. Újabb csókokért hajolok, amik jóval rövidebbek az előbbinél, és inkább puszinak számítanak, de nem tudok betelni vele. A legkevésbé sem. – Mit gondolsz? Ünnepeljük meg rendesek, szerelmesekhez méltóan a viszontlátást, az évfordulónkat, hogy végre kettesben lehetünk? – ahogy neki sem sikerült rendeznie a légzését, úgy nekem sem megy ez túlzottan könnyen. Ha negatív választ kapok, azt is megértem. Maradhatunk még így, ha gondolja. Ha viszont pozitívat, akármilyen módon is, szavakkal vagy tettel, az esetben pedig térdhajlata alá nyúlok, és másik kezemmel a hátánál fogom, úgy kapom fel a karjaimba és állok fel vele. Megindulok a háló fele – megjegyzem, már ott is egész kellemes az idő, ahogy beérünk, egyáltalán nem fagyos, mint mikor beértünk - ahol az ágyra fektetem. Na igen, az ágy… abból sosem tudtam olyat szerezni, amilyen a régi volt. De nem is bánom igazából. Sok előnye volt ennek a kunyhónak, de az ágy nem éppen a legelsők közt volt. Néhány esetben olyan borzasztóan kényelmetlen volt, hogy az hihetetlen. Mégse szereztem egy teljesen modernt helyette, egész egyszerűen csak valami olyat próbáltam beszerezni, ami beleillik a kunyhó környezetében, viszont sokkal kényelmesebb. Fölé mászok, ajkaimat rátapasztom az övére, nyelvemmel betekintést kérek a szájába, ahogyan combján, majd a fenekén simítok végig, mígnem a bőrét érintem meg a felsője alatt. Nem sietek el semmit. Nem tudnám elsietni, akármennyire is akarom már, hogy érezzem őt. – Teljesen megőrjítesz… - súgom ajkaiba kissé remegő hangon, de csupán ennyire telik tőlem a szavak tekintetében. Inkább hagyom, hogy a tettek vezéreljenek. A nyers érzelmeim, amit érzek eziránt a tündér iránt. Életem egyetlen, első és utolsó szerelme iránt. A világ legcsodálatosabb nője iránt.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Kedd Dec. 19, 2017 7:32 am
Arne ∞ Hazel
Here we are again
-Egyelőre minden a legnagyobb rendben. - nyugtatom Arne-t, hozzá közelebb eső kezemmel végigsimítok karján önkéntelenül. Melegséggel tölt el, hogy így aggódik értem. Anyám halála után szinte senki nem óvott és szeretett így - még azok sem, akik testvérükként emlegettek engem. Ehhez a szeretethez igazi kapcsolat kell. Feltétlen bizalom és érzelem. Olyan, amit nem lehet megjátszani, képtelenség volna hamis mosollyal elmaszkírozni az álcáját - ennek valódinak kell lennie. Ezért sem félek, mert tudom, érzem, hogy Arne valóban szeret. Fájt látni a szemében anno, hogy nem bízik bennem többé, és ami köztünk volt örökre megromlott, eltört. Nem tudom kinek vagy minek kellene hálásnak lennem, hogy végül megtudtuk menteni a bizalmat kettőnk között. Csoda történt, másra nem is tudok gondolni. Mi, tündérek, bosszúálló nép vagyunk, és a természetünktől fogva nehezen ássuk el a csatabárdot, de itt nem nekem kellett megbocsájtanom a másiknak, én követtem el bűnt. Nem is tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ma újra együtt vagyunk, ám erre igyekszem nem gondolni, és élvezni az együtt eltöltött időket, itt, ebben a kunyhóban.
- Teljesen újjá? - képedek el. A kunyhó tökéletesen olyan, mint volt - ez arra enged következtetni, hogy ő is minden apró részletére emlékezett a háznak, az együttléteinknek. Becsukom a szemem egy pillanatra. Nehéz elviselnem, hogy így átvertem őt, de nem szabad most ezzel foglalkoznom - boldoggá kell őt tennem. Pusztán így tehetem jóvá árulásomat. Persze, ami múlt az elmúlt, nincs többé, de aki örökké él, annak nehéz túltennie ilyeneken magát, ugyanis nem hervad el pár évtized alatt, mint a halandók többsége. Cserébe az idők végezetéig élvezhetem Arne ölelő karjait, amint magához szorít velük. - Boldog évfordulót, szerelmem.
A levegő kezd felmelegedni, így nem ellenkezem, mikor Arne lesegíti rólam a súlyos bundát. Nem éppen egy hatalmas villában tartózkodunk, nem is csoda, hogy ilyen hamar átmelegszik a hely, az persze relatív, kinek mi a meleg. Számomra még mindig kicsit kényelmetlen a hőmérséklet, de ezt mintha Arne is érezné, a kanapéhoz vezet, a kandalló forróságának közelébe. Az ölébe ülök, élvezem, ahogyan testének melege árad felé. Egyik keze a térdemen pihen, másikkal combomat simogatja, én pedig jobbommal a tarkóját simogatom, balomat combjára helyezem, fejemet vállára hajtom. Minél, de minél közelebb akarok lenni hozzá, és soha többé nem elengedni őt.
- Én is örülök, Arne. Tudod, én sem tudtam soha elfelejteni az elsőinket, de ami igazán megmaradt bennem, az az, hogy milyen volt téged először megpillantani. Már akkor tudtam, hogy ez a kapcsolat más lesz, mint a többi. Egy gyönyörű, magabiztos, kemény, de melegszívű férfit láttam magam előtt. Talán már akkor tudtam, hogy nem tudok majd ellenállni neked. Sosem történt velem ez még, se előtted, se utánad, és úgy vélem, soha nem is fog már. Egyedül te vagy képes így megbolondítani engem. - mondom, és arcomon önkéntelenül egy hatalmas mosoly terül szét. - Nem tudom, mi lenne velem nélküled. Mi lenne velem az századik közös reggeli, az ezredik forró éjszaka nélkül. Mi lenne velem anélkül, hogy láthatnám, ahogyan reggel felébredsz mellettem. - sóhajtok. Minden itt kezdődött el. Apró puszit nyomok a férfi nyakára. Ugyan itt történt az első is, de szerencsére ez már a végtelenül sokadik ilyen csók. Talán nem a miénk a legszebb szerelmes történet, de az biztos, hogy soha nem cserélném el semmilyen másikra.
Csókunkban kissé elveszem. Nyelvének puha, de határozott érintése elrepít egy másik világba, ahonnan fájdalmas újra a földbe, a valóságba csapódni. Próbálom rendezni a légzésem, de egyszerűen nem megy. A szemébe nézek, ahol a mélyfeketeségben szerelem és szenvedély örvénylik. - Nélküled minden nap hosszú. - mondom keserűen. Ez cseppet sem túlzás, nélküle szinte lehetetlen kibírni egy napot is - olyan, mintha egy üres robot végezné el a teendőimet helyettem, és én testembe zárva várnám, hogy Arne mellett újra előbújhassak és önmagam lehessek.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Hétf. Dec. 18, 2017 11:18 am
- Jól van, kedvesem. Nekem a legfontosabb, hogy te boldog legyél és elsősorban biztonságban – jegyzem meg neki még őszintén, kicsit rásandítva. Nem az Udvar a fontos számomra, igazából az érdekel a legkevésbé. Sokkal inkább Hazel jóléte. De ezt már kifejtettem…
Talán pont ez a kis kunyhó az, ami végül annyi éven keresztül tartotta bennem a lelket. Nem is feltétlen a lelket, hanem inkább a reményt. Azt a fakó reményt, ami rettentő gyengén pislákolt csak. Próbáltam kizárni őt a világomból, nem kínozni magam a hiányával és az árulásának tényével, és ez jobbára sikerült is. Legalábbis akkoriban még azt hittem. Eleinte borzasztóan nehéz volt visszajönni ehhez a kis kunyhóhoz, hogy gondját viselhessem. De aztán úgy éreztem, szükségem van rá. Lássuk be, szeretek nosztalgiázni. Viszont sosem volt ugyanolyan ez a hely, mint ahogy szerettem. Romlott ennek is az állapota, ahogy az én személyiségemnek, tetteimnek. Később eljött egy pont, mikor már nagyon közel állt hozzá, hogy összeroskadjon a környezeti hatások és a nem túl jó faanyag következtében. Döntenem kellett. Lezárom a múltamat, azaz hagyom magába roskadni a házat, vagy megpróbálok tenni valamit érte, és tovább kínzom magamat. Utóbbit választottam. Végül hagytam, hogy megjárja az utolsókat is, és csak akkor kezdtem az építésébe, mikor már egy romhalmaz volt az egész. Egy romhalmaz. Körülbelül, mint az életem elég sok téren. Most viszont… sokkal jobb ide újra visszatérni. Az életem szerelmével az oldalamon. Túlöntve az érzésekkel, érzelmekkel, és mindenekelőtt az emlékekkel, amiket ennek a kunyhónak köszönhetünk.
- Az az igazság, hogy nem csak karbantartottam, de egy időben még újra is építettem – fényezem kicsit magamat mosolyogva pillantva a tündéremre. Szerintem ha valamit, ezt most aztán tényleg megérdemlem. Mégiscsak ilyen gondját viseltem ennek a kunyhónak, pedig aztán egyáltalán nem kérte tőlem senki. De így éreztem jónak és helyesnek.
Simogatom a hátát, miközben hozzám bújik és megköszöni. – Boldog évfordulót, tündérem – felelem lágyan, ahogyan még szorosabban ölelem őt magamhoz. Végül ellépek tőle és lesegítem róla a bundát, hogy odarakhassam az enyém mellé. Ugyan még mindig kicsit hideg van, de kezd egyre jobban melegedni a levegő. Majd pedig kézen fogom és odavezetem a kanapéhoz, közel a kandallóhoz, hogy tényleg ne érezze azt, hogy nagyon hideg van. Na meg egyébként is… nem kéne fűtenie a szerelemnek? Ha az ölembe akar ülni, azt sem akadályozom meg, és finoman pihentetem egyik kezemet a térdén, míg másikkal combját cirógatom.
- Nem tudtam soha sem kiverni a fejemből ezt a helyet. Annyi szép emlék köt ide. A téli éjszakák, mikor a fára sem gondoltunk, és csupán egymás testének melegével, meg körülbelül 4 rétegnyi bundával takaróztunk. A nyáriak, mikor a jobb időkben szinte egy szál semmiben is nyugodtan járkálhattunk, annyira kellemes idő volt. De nem ezek a legfontosabbak. Hanem sokkal inkább az elsők. Az első csókunk. Az első reggelink, amit én, vagy te készítettünk a másiknak. Az első közös karácsonyunk. Az első évfordulónk. És az első alkalom, mikor már képtelen voltunk féken tartani magunkat, és utat engedtünk minden érzésünknek. Megmaradt minden egyes porcikája ezeknek a pillanatoknak, az akkori kapcsolatunknak, úgy mint a háznak is. Örülök, hogy mindkettőt sikerült rendbe hozni. Sőt… még jobbá tenni. Örülök, hogy akármik is történtek, nem tudtuk elengedni a másikat. Legalábbis nem véglegesen – mondok neki néhány dolgot, ami így most előtört belőlem a ház láttán. Bár… nem is annak láttán. Inkább amiatt, mert most itt vagyunk. Nem csak én egyedül, hanem Hazel is. Ráadásul ilyen közel. Ne add, hogy az legyen, ez pusztán egy szép álom, és minden, ami történt és történik, az csupán egy képzelgés. Hogy mégsem építettem újjá ezt a házat, hogy a kapcsolatunk Hazellel csupán ámítás és a szikra már rég kiveszett belőle, és hogy holnap reggel ugyanúgy fel fogok ébredni Kiruna egyik szállodájában, ahol az elmúlt időket töltöttem. Bele sem akarok gondolni, mi lenne ebben az esetben. De nem. Ez túl élénk, túl valódi, hogy így történjen.
Újabb csókért hajolok Hazelhez. A kis monológom megtette a hatását, a hideg tovaszállt, a helyét pedig átvette a kellemes meleg. Bár lehet csak a közelsége teszi mindezt. Alig tudva elszakadni nyelvének finom simításától, mégis így teszek. Homlokomat övének döntöm néhány pillanatra, szívem majd kiugrik a helyéről, és végül rápillantok. – Annyira hiányoztál, tündérkém. Borzasztóan hosszú volt ez a másfél hónap. Hogy ugyan tudunk a másikról, de… nem láthatlak. Nem érinthetlek. Nem szerethetlek úgy, mint mikor itt vagyok – mondom neki kicsit szakadozottan. Az a két év teljesen más volt. Ott is ugyanúgy volt időm ilyesmin gondolkozni, de sokkal inkább más dolgok jártak a fejemben. Hogy kiszabaduljak, és újra visszatérhessek hozzá. Most viszont. Sok szabad percem volt. Azzal kellett volna sokszor foglalkoznom, hogy befejezzem a feladatomat. De képtelen voltam kiverni a fejemből. Őt nem is tudom. És ez pont így van jól.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Hétf. Dec. 18, 2017 9:42 am
Arne ∞ Hazel
Here we are again
Sosem gondoltam a varázslatot vonzónak. Számomra természetes dolog, mi mind evvel születünk, tündérek, de mióta ilyen közel kerültem egy boszorkánymesterhez, a mágia egy teljesen másik oldalát ismerhettem meg. Valamilyen szinten intenzívebbet, erősebbet. A népünk le is nézi a boszorkánymestereket, mivel nagyon könnyen áruba bocsájtják természetfeletti szolgáltatásaikat, ez is volt az oka, hogy engem Arne után küldtek a fagyos Norvégiába. Életem legjobb küldetése volt. Vigyort vált ki belőlem az utalása saját erejére. Valóban nem okoz neki gondot felhevíteni a környezetét, de általában ezt nem varázslattal teszi, hanem érintésekkel, csókokkal, ölelésekkel. Mennyi ilyenben volt részem! Mégsem lehet ezt megunni. Mindennap így feküdnék és kelnék, a lehető legkevesebbet eltöltve tőle távol. Függő vagyok, de ez nem olyan keserű, mint a mondénok függése a drogoktól, pénztől, alkoholtól, hanem édes, kínzóan édes. Egyenesen mámorító.
Szavaira elmosolyodom. - Valóban kínos lenne. És egy kissé fájdalmas is. Sokat jelent nekem az a hely. - révedek a távolba. Az emlékek örökké velem lesznek, de sosem élhetném már őket újra, legalábbis nem abban a kis faházban. Rengeteg minden megváltozott, köztük mi is, talán ezért is ragaszkodom a régi dolgokhoz görcsösen. Bár tudom, a kapcsolatunk erősebb, mint valaha, ezt a két évet semmi és senki nem tudja kitörölni belőlem már. Sokszor gondoltam rá, hogy visszajövök ide, de féltem, hogy itt találom őt. Az életemmel játszottam volna. S amióta visszataláltunk egymáshoz, nem volt érkezésem elutazni sehova - rengeteg teendő várt rám. Most viszont ideje volt ellátogatnunk ide, muszáj volt, minden porcikám vágyott már Drammenre és Arne-ra is. Nem tud érdekelni az Udvar jelen pillanatban - csakis a hosszú szerelmes évek pislákoló emlékei.
- Tudom, és hidd el, szólnék neked, ha valami baj lenne. - Sosem ígértettem meg vele, hogy miután trónra juttat, utána is segítenie kell nekem, de ő azóta is támogat és minden erejével segít. Ez több, mint amit valaha hittem volna, hogy bárki megtesz értem, főleg azok után, amin keresztül mentünk, de úgy tűnik, ez a kapocs köztünk az élet minden terén összeköt minket. Mint egy láthatatlan lakat, mely erőnket egyesíti és erősíti.
Egyre közelebb érünk ahhoz a bizonyos kuckóhoz. A fák megnőttek, emlékszem, állt itt nem messze egy kis fenyőcsemete, ami mára egészen nagyra magasodott. Minden az idő múlására emlékeztet, és össze is szorul a szívem, mert nem látok rá semmi esélyt, hogy a ház épen maradt. Minden lépéssel közelebb érve egyre bizonyosabb vagyok benne - azonban mikor megpillantom a távolból, úgy néz ki, egészen szépen megmaradt. Minden pillanattal közelebb érve hozzá látom, hogy jobb, mint újkorában. Elképedve pillantok Arne-ra, mosolya elárulja őt. Elérzékenyülve pillantok hol rá, hol a házra, és készségesen lépek be a kunyhó ajtaján. Nagy levegőt veszek, magamba szívom a fa jellegzetes illatát. Szeretek a természet közelében lenni, és ez a ház a tökéletes lakhely volna számomra. - El sem hiszem, hogy ez az egész kunyhót ilyen szépen karbantartottad. - nézek körbe csodálkozva. Ugyanolyan gyönyörű, mint volt. Arne mindeközben leveszi a bundáját, majd még az ingén is kigombol pár gombot, én pedig megborzongok a látványtól. Hiába, az északiak sokkal jobban tűrik a meleget. Csodálva figyelem, ahogyan tüzet gyújt, egy csettintésre, és közelebb lépek hozzá. A lángok játszva táncolnak, ő pedig felém fordul, és megcsókol. Visszacsókolok, és ebbe a csókba minden hálámat belesűrítem. Jól esik testének melege, hiszen kell egy kis idő míg a tűz felmelegíti a ház levegőjét.
- Nem, tényleg nem számítottam rá. Köszönöm szépen, Arne. Ez egy csodálatos meglepetés. - bújok mellkasához. Nem akarok innen soha elmenni. Az egész életemet eltölteném ebben a kis kunyhóban, ha tehetném.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Hétf. Dec. 18, 2017 12:21 am
Mindkettőnkben felsejlenek az emlékek, és ezt nagyon szeretem. Van valami megnyugtató abban, ha kicsit a régi dolgokba belemerülök. Ha nosztalgiázok. Néha persze, sajnálom, hogy nem lehet minden olyan problémamentes, mint akkor volt, ugyanakkor örülök neki, hogy az az idő már elmúlt. Akármennyire is csábító tud lenni, hogy leragadjunk egyetlen pillanatban, nem szabad. Az életben ez a szép. Hogy folyton halad, történik valami. A mi kapcsolatunk Hazellel egyszerre volt régen gyönyörű, csodálatos, és végtelenül fájdalmas. Ez utóbbi viszont csak a végén derült ki. Akkor bújt ki a szög a zsákból, akkor lett elegem mindenből és másra sem vágytam, minthogy kiadhassam a dühömet. De ezt képtelen voltam rajta megtenni. Örülök, hogy akkor nem próbált meg hatni rám, hanem megfogadta a tanácsomat. Ha nem így lett volna… nos, most lehet nem lenne itt egyikőnk sem. De így legalább élt mindkettőnkben az a remény, hogy egyszer talán visszatalálunk a másikhoz. Bennem csak nagyon halványan. Nem akartam újra ilyen csalódást átélni egy olyan személytől, aki ennyire fontos nekem. – Hehe. Na igen. A levegő felhevítésével sosem voltak gondjaim. Bár sokkal jobban szeretem azt a verziót, mint ami akkor történt – felelem neki jókedveűen. A másik, amire gondolok, az nyilván a mágia. Ez is egy oka annak, amiért nem bántam meg teljesen, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy, még annyi évvel ezelőtt. Ha nem történik meg, akkor nem ismernék ma ennyi varázslatot. Nem fejlesztettem volna ilyen szintűre a tudásomat. És sajnos lehet nem is tudnám megvédeni Hazelt mindenféle ártalmaktól. Így viszont… nyugodt vagyok, hogy meg tudom őt védeni bármitől. És úgy érzem, ő is.
Bólintok párat arra, amit mond. Nem találkoztak még, mégis mind a ketten tudnak elég sok mindent a másikról. Bár a tündéremnek nem is meséltem olyan sokat róla. Tudja, hogy milyen szoros kötelék van köztünk, hogy az ígéretünket sosem szegjük meg, ami ezt a találkozót illeti minden télen, Larvikban, és hogy bármikor számíthatunk a másikra. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy ahogy azt elmondtam neki, a bátyám volt az, aki miatt most itt vagyok. Ha ő nincs… bele sem akarok gondolni. Nem abba, hogy én meghalok. Sokkal inkább abba, hogy ezt Hazel miként viselte volna. Mégiscsak őmiatta tettem mindezt. De sosem hibáztatnám a történtekért. Én rontottam el, és viselem a következményeit.
- Hm… jó, legyen. Meglátjuk. Remélem, borzasztóan kínos lenne, ha a semmiért sétálnánk annyit – jegyzem meg mosolyogva. Egyébként tudom, hogy áll még. Elég sokszor jártunk ott azokban a boldog időkben, míg itt éltük mindennapjainkat, és nekem is egy részemmé vált már az a hely. A sok emlék. Minden. Így hát még az után is, hogy megtörtént a baj, gondoztam azt az épületet, mikor a fák erősen megkorhadtak, akkor hosszas munkálkodás után újraépítettem az egészet. Nem is értem, miért nem jártunk itt az elmúlt évtizedekben Hazellel. De lényegtelen. Az a fontos, hogy most itt vagyunk. Mellékesen pedig még megjegyzem, hogy most is kicsit rendet raktam ezen a helyen, ha esetleg ide vezetne az útunk. Hát így lett. Azaz lesz nemsokára.
- Értem. Tudod jól, hogy ha szükséged van bármilyen segítségre, csak szólnod kell – ezt teljesen komolyan gondolom, ahogy azt ő is láthatja rajtam és kihallhatja a hangomból. Segítettem neki megszerezni a trónt, és mindent megteszek, hogy ott is maradjon. Nem azért, mert szükségem van arra, hogy királynő legyen, vagy bármi ilyesmi. Egyáltalán nem. Egész egyszerűen csak tudom, hogy ő vagy önszántából kerül le onnan, vagy pedig valaki le akarja váltani. Az meg az előző királynőnél is elég kellemetlenül alakult, lássuk be.
Csendben sétálunk, kiélvezve az erdő nyugalmát, a havas tájat. Rá-rápillantunk a másikra, szerelmes tekintettel figyelem őt, és boldogsággal tölt el, hogy az övéből sem árad más, csupán ez. Végül néhány percnyi séta után elérünk a helyszínre. Ami jobb, mint újkorában. A kis kuckó ugyanúgy néz ki, mint legutoljára, mikor közösen itt jártunk, csak sokkal jobb állapotban van, mint kéne legyen ennyi év után. Mosolyogva pillantok rá Hazelre. – Igen. Kicsit rendben tartottam a helyet – aztán pedig meg is indulok az ajtó felé, amit miután kinyitottam, beengedem először Hazelt és csak utána követem én is. Még itt is elég hűvös van, de ezen mindjárt javítunk. Ledobom magamról a nagy bundát, és az ingemen is kigombolom a felső két gombot, úgy sétálok oda a kandallóhoz. Rakok rá néhány száraz fát, azaz elég sokat, hogy befűthessen mindent. Elmormolok egy igét, és néhány pillanat múlva pedig a viszonylagos sötétségből világos lesz a tűz miatt. – Csak néhány perc és máris jobb lesz az idő – fordulok közben a tündérem felé, és odasétálok hozzá, hogy megcsókolhassam őt, miközben magamhoz ölelem. A csók után megszólalok mosolyogva. – Sok mindenre számítottál, de erre nem, mi? – kérdezem tőle mosolyogva, jókedvűen.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Vas. Dec. 17, 2017 11:38 pm
Arne ∞ Hazel
Here we are again
Nem akarom, hogy vége legyen az ölelésünknek. Egyedül a karjaiban érzem magam biztonságban, pedig ezer és ezer katona mozdulna meg egyetlen szavamra, de az teljesen más... Ez a biztonság feltétlen. Nem kell félnem attól, hogy elhagynak, megbántanak, kifosztják a lelkem. Bízok benne teljesen mértékben, kételkedés nélkül, és ez ennyi év után már nem is ijesztő, inkább megnyugtató. Van valaki, aki mellett teljesen önmagam lehetek, megnyílhatok, és ragyoghatok, minden rettegés és kétség nélkül. Ez olyan ritka a világban. Megszámlálhatatlanul sok helyen jártam, végtelenül sok emberrel és alvilágival ismerkedtem meg, de még egy ilyen kötelékkel sosem találkoztam, mint ami a miénk. Ha tehetném, minden pillanatot ölelő karjaiban töltenék. Azt se bánnám, ha itt érne a halál, csak tudjam, egész életemben szerettem őt és ő is engem. Hogy a lehető legtöbbször kifejeztem ezt iránta. Hogy minden, amit tettem, az érte volt, kettőnkért.
- Emlékszem. - válaszolom, és elém tárul a kép, ahogyan Arne magáévá tesz a parton. Testén még nem ékeskedtek vágásnyomok, de arca ugyanilyen fiatalos volt. Akkor is hagytam, hogy azt tegye velem, amit csak akar, de akkoriban még köztünk volt egy láthatatlan fal, amely ma már porrá zúzódott, az évek megtették a hatásukat. - Emlékszem, hogy attól függetlenül nagyon hideg volt és fáztam, de te melegen tartottál. - mosolygok bugyután. Ez az ellentét égett bele elmémbe a leginkább. Ennél aktuálisabb nem is lehetne, hiszen mikor újra egymás mellé sodort minket a szél, első ránézésre ő is ilyen volt - jéghideg, csontig hatolóan rettentő, de belül mégis tűz tombolt benne, szenvedély, az el nem hamvadt szerelmünk lángja. Rettegtem, hogy ez a férfi, akivel itt ismerkedtem meg, aki most is itt van velem, elveszett. Isteni csoda, hogy mégis visszajött hozzám - vagy esetleg a Végzet. Ki, miben hisz.
Testvére említésére kizökkennek a szerelmes álomvilágomból. Mesélt róla már Arne, és tudom, hogy ők ketten vannak egymásnak, így éltek túl. Ennyi éven keresztül sosem találkoztam vele, pedig régebben nagyon szerettem volna, de ez mindig akadályokba ütközött. Bevallom, mostanában nagyon nem is gondoltam rá, túlságosan lefoglalt gyakorlatilag minden más az életemben, és eléggé meglep, hogy Arne felhozza. Ám őrült lennék nemet mondani, hiszen megismerhetném azt az Arne-t, aki ő a fivére mellett. Új arcával találkozhatnék, és végre találkozhatnék életének második legfontosabb személyével. Fontos számomra, hogy ismerjem őt, hiszen ő is Arne része - és ha Arne szeretné, hogy velük tartsak, nem mondhatok nemet. - Persze, örömmel. - mosolygok rá szerelmesen. - Épp ideje, hogy találkozzam vele. - Remélem ő is így véli.
- Mi lenne, ha elmennénk ahhoz a kis kunyhóhoz, amelyben meghúztuk magunkat régen? - kérdezem, és csak reménykedni tudok, hogy az a tákolmány még mindig áll. - Szerinted még meg van? - Egészen elkeserítő volna, ha romokat, vagy csak egy üres kis foltot találnánk ott, ahol egykoron éjszakákat töltöttünk egymáshoz bújva.
- Az Udvarban? Nem nagyon változott a helyzet, még mindig csak felkészülünk a lehetséges veszélyekre. - válaszolom félvállról. Nem igazán akarok most a teendőimről beszélni, de természetesen azt sem akarom, hogy Arne azt gondolja, ki akarom zárni az Udvar ügyeiből. Nélküle kell megoldanom a gondokat, de a trónt neki köszönhetem, és ha szeretne valamibe beleszólni, nem csendesíthetem el őt azonnal. - Nem igazán lehetek most ott hasznos. - Ez a fájó igazság. Most kivárunk, és előkészülünk egy lehetséges csatára, háborúra. Jó lenne, ha sikerülne olyan üzletet kötnöm valamelyik háborgó árnyvadásszal, hogy jelentős előnyökre tegyünk szert, de egyelőre még egyikük sem ajánlott fel olyasmit, amelyet örömmel fogadnék el. Így csak a fájdalmas és vontatott várakozás marad hátra.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Vas. Dec. 17, 2017 6:39 pm
Az elmúlt időben nem nagyon tudtunk sok időt együtt tölteni Hazellel – és nem tagadom, ez borzasztóan nehéz volt. Az én időmet bizonyos ügyletek foglalták le, ráadásul távol tőle, ő neki meg ott volt az Udvar, amivel foglalkoznia kellett. Tudta, hogy mire vállalkozik, mikor még jó néhány évvel ezelőtt felkeresett, hogy segítsek neki. A külön töltött évtizedeknek köszönhetően mindkettőnk életében beálltak bizonyos változások. Belefogtunk bizonyos dolgokba, amik nem maradnak következmények nélkül. Mióta királynő, próbálom elrendezni a régi kétséges ügyleteimet ilyen vagy olyan módon, hogy ne üssön vissza egyikünkre sem, de… láthatjuk, ez még nem történt meg. Nem is vágynék annál jobban semmire, minthogy egész nap a lakrészében lehetnék, ráadásul vele. Ha nem is mindig, de ott tudnám várni minden fáradalmas nap után. Hogy beszélhessen a dolgairól, hogy megajándékozhassam egy kellemes, pihentető masszázzsal, illetve a szeretetemmel. Láttam, hogy viselkedik királynőként, és hogy, mikor velem van kettesben. Mintha két külön emberről lenne szó, az az igazság. De nem bánom. Egyáltalán nem. Örülök, hogy változott, illetve hogy mégsem. Hogy velem még mindig ugyanúgy bánik, nem kezel le – pedig megtehetné, mégiscsak egy királynő már -, képes ugyanúgy szeretni, mint anno nagyon régen, sőt, talán még jobban is.
Nekem is ugyanolyan nehezemre esik megszakítani a csókot, mint amennyire neki a hirtelen eltávolodásom. De ki kell mondanom, amit érzek. Úgy érzem, muszáj vagyok. Válaszát nem várom meg, helyette finom ajkait kezdem el csókolni, élvezve az érintését, amivel tarkómat simogatja. Miután megölelem és megszólal, csak lágyan elmosolyodom. Végül pedig elengedem őt. Mosollyal, boldogan nézek le rá, és nyomok egy csókot a homlokára. - Emlékszel, mikor már sokkalta jobb idő volt, mi meg egyáltalán nem bírtunk már magunkkal, és itt helyben estünk egymásnak? Sosem voltam képes elfelejteni azt az estét – kérdésem után nevetek egy aprót, majd újra komolyabb hangvételre váltok. Bár a vele töltött összes pillanatot elraktároztam magamban, mégis sok minden van, amik sokkal élénkebben élnek bennem.
- Majd mikor jön a testvérem, szeretnél velünk tartani? – kérdezem tőle kíváncsian. Tudja jól, hogy minden télen elutazom Larvikba, hogy találkozhassam vele. Ez már szokásunkká vált a fivéremmel. Nem most lesz az még, csupán egy-két hét múlva, de szeretném tudni, hogy akar-e majd csatlakozni.
- Hova menjünk még el, mit gondolsz? – érdeklődöm meg tőle. Ha van valami konkrét irány, amerre menni akar, akkor megindulhatunk arra. Ha viszont csak bolyongani akar, azt is megértem. Amennyiben viszont maradna it… azért sem tudnám hibáztatni. Őrajta áll.
- Egyébként mondd csak, egyetlenem. Minden rendben van az Udvarban? Rég jártam már ott. Bár gondolom, ha el tudtál jönni, akkor nem lehetnek túl nagy gondok – folytatom kicsit a gondolatmenetet. Éppen csak szóltam róla, hogy szeretnék elmenni vele Drammenbe, és végül úgy állapodtunk meg, hogy majd itt találkozunk. Mennyi… Egy… másfél hónap után? Amennyire tudtuk ezidő alatt is mindig tartottuk a kapcsolatot, csak hát találkozni nem tudtunk. Ezért is annyira jó ez most. Itt. Vele. Azon a helyen, ahol egy csodálatos történet kezdetét vette. A mi történetünk.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Vas. Dec. 17, 2017 4:44 pm
Arne ∞ Hazel
Here we are again
Ha belegondolok, kész csoda, hogy Arne és én ennyi viszontagságot túléltünk, de persze annyira természetes is egyben - olyan, mintha az Ég egymásnak teremtett volna mindent. Megismerkedésünkkor, ami pontosan ezen a napom volt, itt, Drammenben, annyira mások voltunk még. Ártatlanok, mondhatnám ezt is. Kissé túlzás volna, de valóban úgy gondolok az akkori énjeinkre, mint a gyerekekre. Annyit változtunk. Felnőttünk, ha lehet ezt mondani, megtettük az elképzelhetetlent, és túléltünk. Hihetetlen. Legalábbis én sosem hittem volna, hogy megöletem a saját királynőmet, és rengeteg halálért felelek majd. Arne pedig... Neki is volt része néhány kellemetlen élményben, kezdve a legutóbbi két évvel, melyben megpróbálták őt elszakítani tőlem. Ám ő ezt is túlélte, mint mindig. Mikor valami vagy valaki el akart minket választani egymástól, a szerelmünk csak hangosan felkacagott, majd még erősebben kötött össze bennünket. Azok az évek, melyeket kénytelenek voltunk távol tölteni egymástól, csak megerősítettek bennünket abban, hogy szükségünk van a másikra. Nekem legalábbis borzasztóan szükségem van rá. Nehéz bevallani, hogy királynőként függök valakitől, ám tagadni sem tudom - épphogy az Udvar alsóbbrendű tagjai nem szereztek tudomást róla.
Azonban most az lenne a legjobb, ha mindezt magam mögött hagynám. Itt nem vagyok senki más, csak egy árva tündérlány, egy szerető. Arne szeretője. Őszintén, ez a kedvenc szerepem, ez a kedvenc Hazelem.
Bókjára elmosolyodom. Mellette igazán nőnek érezhetem magam, ilyen pillanatokban is, nem csak a lepedő forróságában. Iszom szavait, tekintetem ajkain csüng, szavai olyanok számomra, mint szomjazónak a víz. Őt is megrohanják az emlékek, elégedetten nyugtázom, és a távolba révedek mosolyogva, oda ahova ő mutat.
Elhozott engem a patakhoz, melynél először vallottunk egymásnak szerelmet. Emlékszem, össze kellett gyűjtenem minden bátorságomat, hogy ajkaim szólásra nyíljanak, de mikor kimondtam, hogy szeretem, annyira helyesnek éreztem, amit teszek. Most is olyan gyönyörű! Kristálytiszta vizű, fagyott, de olyan törhetetlen és csodaszép, mint a mi szerelmünk. Közelebb lépünk, és engem magával ragadnak a régi szép idők. Szinte alig veszem észre, hogy Arne közelebb lép hozzám, s csupán csókja alatt eszmélek fel, hogy ez a valóság. Gyengéden csókol, de érzem, heves érzelmek rejtőznek mögötte. El akarok veszni ebben a csókban örökre.
Nem akarom, hogy vége legyen, de Arne elhúzódik tőlem egy röpke pillanatra, hogy szerelmet valljon nekem. Megbabonázva figyelem mélyfekete tekintetét, legszívesebben a nyakába ugranék, és én is elmondanám, menyire szeretem őt, s milyen sokat jelent nekem, de nem hagy szóhoz jutni, azonnal folytatja is csókunkat. Repdes a szívem, képtelen vagyok uralkodni magamon. Kezeim a férfi tarkójára csúszik, és még közelebb simulok hozzá, hanez lehetséges. Mindenem az övé, és ezt nem csak szavakkal szeretném kifejezni neki.
Csókunk végén magához szorít. Jól esik, hogy nem akar elengedni, és bár két vastag bunda választ el minket egymástól, érzem, a lelkeink nem lehetnének ennél is közelebb egymáshoz. Kell néhány pillanat, míg magamhoz térek, és elmondom, amit elszerettem volna. - Én is nagyon szeretlek, Arne. Szükségem van rád. - lehelem, és hagyom, hadd sodorjon el az ölelésünk árja.
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Vendég
honey, keep my secrets well
Anonymous
Vendég


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia ₰ Vas. Dec. 17, 2017 12:58 am
Alig vagyunk még itt, de máris örülök annak, hogy végül sikerült megejtenünk ezt az utazást. Nem akartam semmivel sem foglalkozni jó néhány napig, akár hétig, mint csak vele. És szerettem volna, ha ő is maga mögött tudja hagyni az Udvart, és velem jön erre az utazásra. De nem is legfőképpen az utazás volt a lényeg. Hanem a hely, ahova jöttünk. És amikor jöttünk. Drammen… Gyerekkoromban is szerettem már ezt a helyet, de akkor lett csak igazán a szívem csücske, miután megismertem Hazelt. Ugyan történtek, amik történtek, sosem voltam képes kizárni őt a szívemből. Nem teljesen. Próbáltam, de ehelyett csak teljesen megváltoztam. Örülök, hogy végül jó néhány évvel ezelőtt újabb esélyt adtunk magunknak. A kapcsolatunknak. És mióta visszatértem az után a hosszas rabság után… elmondani sem tudom, mennyire jó a kapcsolatunk. Mennyire erős.
Visszatértünk tehát arra a helyre és akkor, mikor megismertük egymást. Csupán rettentő hosszú idővel ezelőtt. Ma van a napja pontosan, hogy először találkoztunk. Ekkor még nem hittem volna, hogy valami olyasmi fog történni az életemben, mint amik. Szerettem, csalódtam, elárultak, szenvedtem, és végül újra megtalált a szerelem. Erősebben, mint valaha.
Ugyanabban az erdőben járkálunk éppen, ahol annyi időt töltöttünk. Mást sem csináltunk sokszor, csak sétáltunk. Csendben, nyugalomban. Hol elkapva a másik tekintetét, hol pedig a tájban gyönyörködve. Sosem vagyok képes megunni ezt a helyet. Életem legszebb éveit köszönhetem ennek a helynek. Itt kezdődött ugyanis el egy olyan kötelék, amit még hosszú évtizedek sem tudtak elszakítani, vagy csak megrongálni. Épp ellenkezőleg. Ennyi külön töltött idő csak még inkább megerősített minket. A kapcsolatunkat. A személyiségünket. Mindent.
Végül megtöri a csendet, én meg rápillantok. Elmosolyodom. – Igen. De nem annyira gyönyörű, mint te, virágszálam – és mindeközben le sem tudom venni róla a tekintetemet. Teljesen megbabonáz ez a nő engem. – Én is örülök neki. Annyi szép emlék felidéződik bennem… mikor először jártunk ebben az erdőben… majd később… - lassan beszélek, és végül pedig megállok. Ujjammal a távolba mutatok. Nem csak céltalanul sétálgattunk, szándékosan ide akartam őt elhozni. – Mikor először kifejeztük egymás iránt az érzéseinket. Ennél a pataknál – mondom neki mosolyogva, aztán pedig rápillantok és újra megindulok, közelebb lépkedve hozzá, hogy újra elénk tárulhasson az a látvány, ami akkor is fogadott minket. Akkor viszont felé fordulok és lassan közeledve hozzá simítom meg az arcát, majd hajolok közelebb hozzá, hogy megcsókolhassam őt. Lágyan, gyengéden, mégis erősen szerelemmel fűszerezve. – Szeretlek, Hazel. Te vagy az életem értelme – mondom neki lágyan, de választ már nem engedek neki. Újra megcsókolom őt. Majd pedig szorosan magamhoz ölelem, még a nagy bundán keresztül is. Szükségem van most erre. Rá. Ezért hát nem is tudom jó ideig elengedni őt az ölelésemből. De nem is akarom.


Vissza az elejére Go down
Hazel Sage Stargrace
honey, keep my secrets well
Hazel Sage Stargrace
Tündérkirálynõ

Avataralany :
Sophie Turner
Kor :
566
Tartózkodási hely :
Tündérek Birodalma
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 15.

Témanyitás₰ Tárgy: Drammen, Norvégia ₰ Vas. Dec. 17, 2017 12:10 am
Arne ∞ Hazel
Here we are again
Drammen. Számomra ez a hely egy álomvilágot jelent, egy helyet, ahova örökké szép emlékek kötnek majd. Egy érzést, amelyet soha nem tudnék elengedni, akkor sem, ha muszáj volna. A tökéletes táj, a hófödte fenyőkkel övezett kis patak, a csendes erdő, a csillogó fehér talaj mind-mind csak hab azon a bizonyos tortán, amelyet a mondénok előszeretettel emlegetnek. Mindez nem jelentene sokat puszta gyönyörnél, egy szépséges festménynél, ha nem itt ismerkedtem volna meg Arne-nal. Az itt magasodó fenyőkre más szemmel nézek, mint a saját birodalmam hatalmas fáira, az itt csordogáló, sokszor befagyott patak máshogy zenél, mint a tündérföldi csermelyek. Ráadásul a Birodalomban nem is esik a hó - legalábbis az én Udvaromban. Az Ellenudvarban örök tél uralkodik - de nem igazán foglalkozok velük. Van más dolgom is, mint az Ellenudvart látogatni. Az én telem a mondénok földjén van, és ehhez szerelem és melegség kapcsolódik az én fejemben. Meg egy csodálatosan szép boszorkánymester.
Egyszerre rohannak le a gyönyörű emlékek, mikor újra a hófödte földet taposom. Az a pár óvatos pillantás, a véletlennek álcázott érintések, az édes szavak, melyeket ebben a bizonyos erdőben suttogtunk egymásnak... Mennyire furcsa volt, hogy még nem ismertük a másik testét, lelkét. Minden egyes mozdulat új volt számomra, minden egyes szava meglepetést okozott nekem, és még most is, annyi év után, bár már szinte ismerem minden porcikáját, bízom benne, hogy ott van közöttünk az izgalom, az ismeretlen, a misztikum. Az első közös esténk emléke is felvillan előttem. A tűz melege, amely a faházat fűtötte, a szőrmetakarók, egymás testének forrósága. A gyönyör, amelyet mozdulataival okozott nekem... Az sem árnyékolhatta be ezt a csodálatos éjszakát, hogy tudtam, súlyos titkom egyszer ránk szakad majd, mint egy hatalmas, szinte fekete felhőből szakadó zuhogó zápor. Nem gondoltam erre akkoriban, csak a pillanatban éltem. Átadtam magam az érzéseknek, érzékeknek, és ezt azóta sem bánom. Mert bár közel száz évre elvesztettem őt, végül is mégis újra egymásra találtunk. Ha akkor elmondom ki vagyok, talán sosem szeretünk egymásba, talán sosem jövünk el ide újra, hogy újra átéljük életünk legszebb két évét. Abban a két évben elvesztettem önmagam, és most is azt kívánom, bárcsak megtehetném ezt újra. Nem volt semmi felelősségem, nem kellett semmit megtennem, boldogan feküdhettem Arne karjaiban. Ma már persze egy teljes népért felelek, és Arne is sokat van távol, így még inkább szükségünk volt erre a kiruccanásra.
A bundámat szorosabbra húzom magamon. Sosem vonzott a jeges tél, a hideg, én az örök nyárba születtem. Arne viszont igazi északi, kemény, éles, mint a jég, forró, mint egy tábortűz, és gyönyörű, mint egy téli csendélet. Őt figyelem, ahogyan lépked előre, mint egy méltóságteljes szobor. Igazán ideillik, lerí róla, hogy innen szakítottam őt ki. Sokat változott ő is azóta, de nem vagyok hajlandó másképp tekinteni rá, mint akkor régen.
- Ez a hely még mindig ugyanolyan gyönyörű. - mondom halkan, miközben tekintetemet ide-oda jártatom a környezetemen. Teljesen le vagyok nyűgözve, és valószínűleg Arne ezt akarta elérni. - Nagyon örülök, hogy újra itt vagyunk. Te és én. - a férfi szemébe nézek, és próbálom belőle kiolvasni, vajon ő is ennyire vágyott már erre az érzésre újra. Vajon őt is ellepték az emlékeink?
code by Silver Lungs








He said I was as delicate as a blooming flower



I said I was as beautiful as a garden
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Drammen, Norvégia


Vissza az elejére Go down

Drammen, Norvégia
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: