Drammen, Norvégia

+18
Nem kell nagy ész ahhoz, hogy lássam, mennyire kíván már engem Hazel. De ez viszont is igaz. Nem szeretem az ilyen kihagyásainkat, de néha szükséges. Viszont ami a viszontlátáskor történik, az mind megéri a várakozást. Ez a mostani pedig úgy érzem, még ennél is különlegesebb lesz. Főként azért, mert ez az a hely, ahol minden elkezdődött. A kapcsolatunk, a történetünk. Ezért is jelent olyan sokat nekem Drammen és sosem tudtam kizárni a szívemből, pedig akartam. Mikor az árulása kiderült, akkor rettentően próbáltam, hogy mihamarabb ki tudom verni a fejemből ezt a helyet, de sosem sikerült. Úgy néz ki a sors mást tartogatott mind számomra, mind a tündérem számára. Ezért sem tudtam elfelejteni. Se ezt a helyet. Se őt.
Ahogy megérzem szájában a farkamat, máris ráfogok erősen a hajára, hisz teljesen elveszi az eszemet. Ahogy heréimmel is elkezd játszadozni, megköszönöm minden istennek, hogy Hazel az enyém és csakis az enyém. Tudja, mit szeretek és a legkevésbé sem bánja, ha az ő élvezetét nélkülözve kell elkezdenie velem foglalkoznia ilyen módon, mint most. Főként azért is, mert tudja, hogy úgysem bírnám ki, hogy ezt ne viszonozzam. És aztán folytatódik ez így tovább… nem mintha bánnám ezt a ciklust, épp ellenkezőleg.
Halkan felnyögök, mikor látom férfiasságomat a mellei közé venni. Egek, ez a látvány teljesen megőrjít. Fogaimat összeszorítva szívom be élesen a levegőt, és próbálom nagyon visszatartani magamat, hogy ne élvezzek rá helyben a melleire. Szavain halványan elmosolyodom, és egészen a végsőkig hagyom, hogy csinálja ezt az édes kínzást. Viszont akkor álla alá nyúlok és szerintem ebből tudhatja, hogy elég lesz ebből. Most mást akarok.
Kezemmel az övéért nyúlok és felsegítem magamhoz. Szorosan ölelem meg, ahogy nyelvemmel újra a szájában kezdek el kutakodni, közben férfiasságom kellemesen merevedik a hasánál. Aztán minden további nélkül nyúlok a feneke alá és kapom fel őt a magasságomba, a csókot viszont egy pillanatra sem hagyom abba. Egyik kezemmel elengedem a formás hátsóját, és a péniszemre markolok. Lágyan simogatom makkommal a csiklóját, kínozva ezzel kicsit őt is, illetve magamnak egy kicsit több időt adva, hogy ne az első két lökés után menjek el.
Végül csak belévezetem magamat, és egy hatalmasat sóhajtok közben. Áttérek nyakára, az eddig férfiasságomat szorító kezemet a mellére teszem és elkezdek bimbójával játszadozni hol gyengéden, hol pedig kicsit keményebben. Csípőmet csak akkor kezdem el mozgatni, mikor Hazel háta már a fa anyagával találkozik. Lassan kezdek, de elég hamar felgyorsítom a tempót, hisz borzasztóan át akarom már élni ezt a csodálatos érzést, ráadásul Hazellel. Így hát folyamatosan mozgok benne, fáradhatatlanul lököm bele magam újra és újra egészen tövig, miközben sóhajtások, morranások és néha nyögések is kiszaladnak a számon. Mellét kényeztető kezem lecsúszik a csiklójára és azt ingerlem hevesen, hogy őt is újra hasonló állapotba hozzam és úgy egyensúlyozzam az egész együttlétet, hogy egyszerre élvezhessünk el.
Egyre hevesebbé válik a légzésem a vége felé közeledve, míg nem egyszer csak elér az a pont. Testem megfeszül, megmerevedek benne, ahogy legmélyebbre szaladok egy döfésnél Hazelben, aztán forrón és sűrűn élvezek belé, így engedve ki magamból az elmúlt két hónap alatt felgyülemlett érzéseket, vágyakat. Hosszan élem át az orgazmust, ami egyáltalán nem meglepő, mikor a tündéremmel vagyok, jelen esetben ez most mégis másabb. Mintha soha véget nem érne, úgy remegek meg a gyönyörtől.
- Elmondani sem tudom… hogy mennyire hiányoztál már – mondom két mélyebb lélegzetvétel közepette, de szinte észre sem veszem, hogy ezt kimondtam, annyira önkívületi állapotban vagyok jelen pillanatban még. Csókért hajolok a szájához, hajába túrok. Levegőt is alig kapok, mégis szükségem van a csókjára. Az ajkaira. Nyelvére. A testének minden porcikájára. Mellette érzem csak igazán azt, hogy élek.

+18
Nem szeretem a hosszú távolléteinket. Mármint azokat, amiknél egymástól vagyunk távol, nem mondjuk az ő udvarától. Túl sok minden történt az életünkben, ami miatt mégis kötelező módon meg kell az ilyeneket ejtenünk, és nem csak egy-két napra, hanem akár hetekre, hónapokra is. Ez az egyik oka, amiért bánom, hogy akkoriban nem bocsátottam meg neki már akkor, mikor elmondta, eredetileg miért jött. Hisz lehet, hogy azért jött, amiért, mégse tett semmit éveken keresztül. Azaz… de, tett valamit. Szeretett, úgy, ahogy még korábban senki sem. Pedig lássuk be, elég hosszú ideje élek már, de sosem sikerült megtalálnom azt a személyt, aki úgy kiegészített és jobb emberré tett volna, mint amennyire Hazel. És úgy érzem, ez visszafelé is igaz. Rettentő szerencsésnek érzem magam, amiért megadatott ez nekem. Hittem már azt korábban, hogy megtaláltam az igazit, de ez sosem volt igaz. Csupán átmenetiek voltak azok a kapcsolatok, amik ha nem is néhány nap alatt, de egy-két év alatt elévültek. Így hát feladtam a keresgélést és csak éltem az életemet. Aztán persze, hogy amikor a legkevésbé számítottam rá, pontosan akkor talált rám az igazi, szenvedélyes, végletekig és tovább kitartó szerelem. Ő volt Hazel, akihez eleinte még én is vonakodva álltam hozzá, de aztán könnyedén elnyerte a bizalmamat, később pedig a szívemet. Kétségtelenül ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történt az életemben. Semmiért nem cserélném el.
Látom neki, hogy mennyire tetszik, ahogy ilyen parádésan megszabadulok a maradék ruháimtól. Közben persze nem rest azt sem csinálni, amire szavak nélkül kértem, ez pedig láthatóan nekem van kedvemre nagyon is. Eredetileg úgy gondoltam, jobban elhúzom ezt, de látva, ahogy ingerli magát… nem nagyon sikerül. Bár még így sem annyi az egész, hogy csak fogom és ledobok magamról mindent, azért megadom a módját.
Mikor azt kérem, hogy jöjjön közelebb, nem teljesen így gondoltam. De nem ellenkezek, mi több… jobban is tetszik így. Készséggel lépek hozzá, mikor értem nyúl. Férfiasságomra rásimít, én pedig azon nyomban bele is sóhajtok az érzésbe. Egek, de régen ért már hozzám. Oké, csupán másfél hónapja, de az is eszméletlenül sok idő. Nekem az. Illetve… nekünk. Ahogy csókjaival egyre lejjebb halad, finoman dús hajába túrok ujjaimmal. Csókjait érezve férfiasságomon megfeszül kicsit a testem, és remélem, hogy nem csak ennyit akar. Mert most rettentően vágyom arra, hogy a szájába vegyen. Kezébe. Mellei közé. Mindent. Elhiheti, hogy nem fogom hagyni neki, hogy eljuttasson arra a pontra, viszont rettentően vágyom már rá, hogy ő is felkorbácsolja a már eleve kellően nagy vágyaimat iránta. A vágyaimat aziránt, hogy újra egymásba forrhassunk és együtt élhessük át azt az érzést, amit valószínűleg mindketten túl régen éreztünk már. Így hát vágyakozva tekintek le rá, ahogy lágyan masszírozom tarkóját és kíváncsian figyelem, mihez fog kezdeni. Most ő irányít, azt csinálhat velem, amit csak akar. Jelenleg nem tudnék ellenkezni, ha akarnék sem.

+18
Nyúlna a nadrágomért, én viszont határozottan állítom meg őt. Halványan mosolyogva rázom meg a fejemet neki, mielőtt visszatérnék a kényeztetéséhez. De ő sem tud tétlenkedni még mindig, így hát megtalálja a módját annak is, hogy ő hozzám érjen. Könnyen érezheti, hogy már én is mennyire fel vagyok izgulva, pedig még körülbelül el se kezdtük. De ahogy említettem, nincs ezzel egy szál gond sem. Minél tovább húzzuk az édes kielégülést, annál egetrengetőbb lesz. Jelenleg pedig másra sem vágyom, hogy olyan gyönyöröket érjünk át közösen, amilyeneket még soha. Vagy ha igen, hát akkor is borzasztóan régen. Ezt most megérdemeljük. Egy kis kínzás úgy gondolom, belefér, ha egyszer utána olyan élményben lesz részünk, amire most mindkettőnknek szüksége van. Csak jussunk el addig. Elég nehéz nekem is kontrollálnom magamat, hogy ne haladjak lejjebb a testén és ízleljem meg őt odalent is. Akkor vagy ő nem bírná már sokáig, vagy én nem bírnám abbahagyni. Ezért hát maradok a formás melleinél, amiket annyira imádok és tudom, hogy ő is szeret, ha kényeztetem. Tiszta nyerő szituáció.
Ujjaim hatására, amint elkezdem legérzékenyebb pontját kényeztetni, megremeg, elveszti az eszét. Imádom ezt, mikor ennyire ki van nekem szolgáltatva és kényem-kedvem szerint tehetek vele, amit csak akarok. Bár lássuk be, ha fordított helyzetben lennénk, akkor ez viszont is igaz lenne. Képtelen lennék megállítani, főleg így, hogy másfél hónapja nem érezhettem finom kezeit, szájának és nőiességének forróságát, amint körülöleli a férfiasságomat, és úgy kényeztet. Most sem vágyok másra, mint csak kikapcsolni és átadni magamat az élvezeteknek. De lesz még erre időnk. Most Hazelen van a sor, és mindent meg is teszek azért, hogy ne is tudjon semmi másra gondolni, mint a benne mozgó ujjaimra és számra a mellein. Nyögései hallatán nehezemre esik tartani magam az elképzelésemhez, de nem most fogok kihátrálni belőle, annyi szent. Még egy apró kis harapás a mellbimbójára, majd elhajolok onnan és visszatérek ajkaihoz, hogy megcsókolhassam őt. Nyelvemmel utat török a szájába és tudom, hogy nem fogok ellenkezésre találni. Mindeközben ujjaim hevesen mozognak benne, sőt a harmadikat is belevezetem, úgy ingerlem tovább. De nem sokáig. Nem akarom, hogy még elmenjen, ezért idejében lassítok vissza és csak gyengéden mozgatom ujjaimat, jobbára csak simogatva már. Adok egy utolsó csókot ajkaira, majd feljebb emelkedek. Ujjaimat lenyalogatom előtte, így ízlelve meg őt, közben apró mosollyal tekintek le rá. Megfogom a kezét és levezetem arra a pontra, ahol előbb még az én kezem járkált ki-be benne. Hogy folytassa, amit elkezdtem. Szeretem látni, ha magához ér, ugyanakkor kínzó egy látvány is, hogy míg ő kényezteti magát, addig én nem érek hozzá. Ellépek tőle, de a szemkontaktust tartom vele. Felállok az ágyról, majd pedig lassan elkezdem kibontani az övemet. Remélhetőleg időközben ő is belekezd abba, amit annyira szeretek. Lassan húzom ki az övet és engedem le magam mellett a földre.
Kigombolom a nadrágom gombját, majd beleillesztem hüvelykujjaimat az övtartóm egy-egy elemébe. Kicsit még ki is húzom magamat, hogy jól látszódjanak neki adottságaim. Mindaz, ahogy feszül rajtam a nadrág, illetve ahogy megdolgozott izmaimat mutogatom neki. Közben néhány pillanatra ajkamba harapok, ahogy nézem őt, miközben magát kényezteti. Ha éppen nem tud rám tekinteni, akkor addig nem is csinálok semmit. Vagyis de, a zoknimat én is leráncigálom, az egyiket a másik lábam segítségével, és így tovább. Csak mikor már tudom, hogy újra engem néz. A cipzárt is lehúzom, és lejjebb tolom magamon a nadrágot, ami egyszerűen lecsúszik rólam. Félrerúgom azt, valahova messzire, majd lágy mosollyal az arcomon simítok végig kezeimmel a nyakamtól kezdve a mellkasomon át a kockáimig, a végső célként pedig a már túlzottan is feszülő boxerem széleit fogom meg. Szeretném látni rajta, hogy teljesen megőrül, ahogy ujjaival magát kényezteti, és csak fal a tekintetével. Így biztos máris könnyebben megy az is neki, hogy így tetszelgek neki. De hát ez is volt a célom. Kicsit lejjebb húzom a boxeremet, de csak épp annyira, hogy még ne látszódjon ki a farkam. Megfordulok előtte, és megszabadulok az alsómtól, és még azért fenekemen is végigsimítok a kedvéért. Végül aztán újra szembe találom vele ahogy lassan visszafordulok, és két ujjammal jelzem, hogy jöjjön közelebb – nyilván csak akkor, amennyiben nem tette volna ezt meg már akkor, mikor megszabadultam a boxeremtől. Ezt látva szerintem már nem bánja annyira, hogy nem engedtem neki korábban a nadrágomtól való megszabadítást.

+18
Eleve nem voltam a gyors numerák híve soha sem. Számomra nem szükséges feltétlenül érzelmi kötődés, hogy valakivel jól érezzem magamat, de ettől függetlenül szeretem minden egyes pillanatát a végsőkig élvezni. Viszont azok a semmitmondó együttlétek semmik ahhoz képest, mint amekkora törődést, figyelmet kap tőlem Hazel. Nem lehet egy lapon említeni a kettőt. Tudom, hogy hol kell és hogyan megérintenem, ami miatt teljesen elveszti az eszét. Nagyban rásegít ebben, hogy akármilyen érintésemre olyan hevesen tud reagálni, mint még senki sem az életemben. Tudom, hogy ez az irántam táplált érzelmeinek köszönhető. És ő is nagyon jól tudja, hogy mennyire meg tud őrjíteni akár egyetlen érintésével, de már csak azzal is, ha fedetlen testét láthatom. Még ha nem is az egészet…
Most sincs ez másképpen, ahogy hasamat simogatja, teljesen megvadulok. Nehezemre esik visszafogni magam, hogy mégse forduljon ez az alkalom olyanba, amiktől eleve ódzkodok. De tudom, hogy megéri a várakozás, nagyon is. Ezért hát nem is veszem le magamról a nadrágomat, őt viszont úgy vetkőztetem, ahogy csak tudom. Lehúzom róla a nadrágot, még azokat a fránya zoknikat is leszedem róla, majd újra fölé hajolok. Teljes egészében szeretném őt érezni, úgy, ahogyan a világra jött. Ezen képzetemet mégis megakadályozza az a maradék egyetlen ruhadarab, ami még rajta van. Alig érek hozzá a legérzékenyebb pontjához, mégis olyan intenzív reakciót váltok ki belőle, ami ugyan nem meglepő, mégis rettentően jól esik. Az, hogy nem kell szinte semmit tennem azért, hogy beinduljon. De én mégis így teszek.
Melleihez érek, amit finoman kóstolgatok, nyalogatok, és élvezem, ahogy megkapaszkodik a hajamban. Pedig ez még semmi ahhoz képest, amit vele tervezek. Ahogy lábával közelebb húz magához, éppen hogy nem érezheti, mennyire izgalomba jöttem már én is. Viszont szerintem jól tudja. Ismer már eléggé ahhoz. Miután egyik bimbó megkapta a neki szánt figyelmet, áttérek a másikra, hogy azt is hasonló élvezetekben részesíthessem. Mindeközben egyik kezemmel a derekamon lévő lábának combját simogatom, majd finoman belemarkolok a fenekébe és egy aprót rá is paskolok. Végül kezemmel más útra térek. Lassan csúsztatom be az alsóneműje alá az ujjaimat, és csak elmosolyodom azon, megint milyen sima felülettel találkozom odalent. Imádom ezt. Imádom, hogy mind a ketten ennyire odafigyelünk arra, a másik mit szeret, és meg is teszünk mindent ennek elérése érdekében. Ujjaimmal lassan végigsimítom nőiességét néhányszor, végül csiklójával kezdek el játszadozni, ráérősen kényeztetve. Hallani és látni akarom, ahogy teljesen elveszti az eszét. Miután elég ideig ingereltem ott, lehúzom a bugyiját róla, eldobom valahova a hátam mögé, majd két ujjamat is belécsúsztatom hüvelyébe, és elkezdek benne mozogni ilyen módon. Lassan eleinte, de mindez elég hamar exponenciálisan elkezd növekedni és néhány pillanattal később már élvezettel tele, hevesen ujjazom őt. Eközben a mellétől sem szakadok el még mindig. Szeretném, ha megjárná az élvezetek élvezetét. Ezen a napon nem is érném be kevesebbel. Hm… ha belegondolok… még lehet egy nagyon apró műsort is kapni fog tőlem. Így hát, ha megpróbálna megszabadítani a nadrágomtól, nem engedem neki. Ha viszont csak élvezni akarja ezt az egészet, akkor bizony ráér az még.

+18

Elmondhatatlanul vártam már, hogy újra láthassam Hazelt. Akármikor megpillantom az arcát, és látom a boldog mosolyát, nem tudok gondterhelt lenni. Képtelenség számomra. A bátyám többször figyelmeztetett, ahogy apám is, hogy egyszer ez a nő lesz a végem. Tudták, kicsoda ő, tudták hogy ki volt az anyja, és hogy az apámnak milyen köze van hozzá. Ezért hát aggódtak, mikor feltűnt a színen. És én is kicsit vonakodva álltam hozzá, mert nem tudtam, mire számítsak. Már akkor is olyan voltam, aki élesen nyitva tartja a szemét, mert nem akar idejekorán a fűbe harapni – habár már bőségesen túl vagyok az időmön, de ez most egy másik kérdés. Végül a fene sem gondolta volna, hogy így megváltozik minden. Hogy a kétség helyét átveszi a vágy, a szenvedély, és később a szerelem. Ott pislákolt a fejemben eleinte, hogy biztos konkrétan miattam jött, de ez idővel elmúlt. Hogy aztán néhány évvel később újra pofán csapjon. És nem bírtam elfogadni, képtelen voltam rá. Két év, két csodálatos év volt a miénk. De hazugságban teltek akkor is. Dühös voltam, ideges, és csalódott. Így hát megtörtént, amit nem akartam, de végső soron jó döntés volt. Hisz később újra keresztezték az útjaink egymáséit. Szerintem a rokonaim rosszul fogalmaztak. Ez a lány nem a végem. Sokkal inkább a végzetem.
Mosolya most is elárulja, én nekem pedig nem is kell több. Néhány pillanat múlva elérünk a hálóba, ahol az ágyra fektetem és lassan elkezdem bebarangolni a testét. Alig bírom elengedni az ajkát, a nyelvének finom simításait. Nem bánom, hogy elkezdi kigombolni az ingemet, közben én sem tétlenkedek. Nadrágjának gombjait oldom ki, le viszont még nem húzom róla. Ehelyett újra betéved a felsője alá a kezem, és ott simogatom. Amiután minden gomb megadta magát ügyes kis ujjainak, kicsit elemelkedek tőle, és leveszem magamról az inget, hogy eldobhassam valahova. Mindeközben ő is megszabadul a felsőjétől, ekkor pedig csak még hevesebben kezd verni a szívem. Olyan gyönyörű, elmondani sem tudom. Alighogy elkerül az is a szoba egyik pontjába, már tapad rá újra ajkaimra, én pedig a melltartója kapcsát keresem meg, hogy attól is megszabadíthassam. Tenyerembe veszem egyik mellét, és finoman rámarkolok. Ajkaitól nagy nehezen elszakadok és arcára adok néhány csókot, majd pedig a nyakát kezdem el lágyan ingerelni. Közben kezemmel is tovább masszírozom a formás halmát. Egy idő múlva elengedem, és a nadrágját próbálom lecibálni róla, hogy az is a többi ruhadarab közt landoljon. Mutató és középső ujjammal visszafele menet végigsimítottam a fehérneműje anyagán, lassan, mégis határozottan, de aztán nem mentem ennél tovább. Ehelyett adok ajkaira még néhány apró csókot, aztán lejjebb haladok a melléhez. Nyelvemmel körözök az egyik mellbimbója körül, majd pedig megszívom és a fogaimmal is megkaristolom. Annyira, hogy ne fájjon neki túlzottan, csak épp annyira, ami felkorbácsolja a vágyait. Azt tudom, hogy nekem már így is az egekben van, nem véletlen, hogy enyhén feszül már rajtam a nadrágom. Hát majd még ez után mi lesz.

Érintésével könnyedén eléri a célját. Nem aggodalmaskadok már annyira, mint néhány pillanattal korábban. Imádom, hogy ilyen hatással van rám. Azt még jobban, hogy ez nem egyirányú. Tisztában vagyok vele, hogy ő is ugyanúgy képes egyetlen érintésemtől, csókomtól, néha szavaimtól másként látni a dolgokat. Ezekben a pillanatokban le se tagadhatnánk, hogy mennyire szeretjük a másikat. De nem is akarom. Ez most a mi időnk, de leginkább ez a mai nap. Senki mással nem akarok foglalkozni, csupán az én egyetlen tündéremmel, aki a világot jelenti számomra. De még annál is többet.
- Teljesen újjá – biztosítom a szavaimban. Elmosolyodom az elképedésén. Jól esik, nagyon is. Láthatja ebből is, hogy sosem tudtam kiverni őt a fejemből, még azokban a viharos időkben sem, mikor annyi időt kellett külön töltenünk. Sosem voltam képes őt kizárni az elmémből, a szívemből, akármennyire is ki akartam. Ehelyett csak egy jó mély részre elzártam azt, ahonnan nem is sikerült előkaparnom – csupán egy apró részét. Ezt is csak akkor, mikor megjelentek az első hópelyhek és tudtam, haza kell mennem. A lépteim pedig mindig idevezettek legelőször és legutoljára is. Önkéntelenül, mégis tudva, hova tartok.
Akár órákig is el tudnék lenni így. Ennyire közel egymáshoz, kezünk az egymás testén, ő hozzám bújik, és élvezzük a tűz pattogását. Ha megtehetnénk, legszívesebben el sem mozdulnék erről a helyről. De tudom, hogy neki kötelezettségei vannak. Olyanok, amiket néha akármennyire is csábítónak tarthat elengedni – főként, mikor így vagyunk, mint most – de nem tehet meg. Már szerencsére sikerült nekem is megbarátkoznom ezzel az egész gondolattal, habár nem könnyen. Az idő múlásával, ahogy újra egyre erősebb lett a kapcsolatunk, úgy lett ez is nehezebb. De muszáj voltam a megváltozott szituációhoz alkalmazkodni. Hát így tettem.
Mosolyogva hallgatom szavait, beiszom minden egyes mondatát magamba. Élvezem a tűz kellemes melegét, Hazel testének forróságát még a ruhán keresztül is, ahogyan hozzám simul, illetve később a csókját. A csókját a nyakamra, ami legyen akármennyire is apró és talán jelentéktelen jelen pillanatban, egy apró jóleső sóhajt vált ki belőlem, ahogy lehunytam a szemeimet. Megőrjít ez a nő, elmondani sem vagyok képes, hogy mennyire. Soha senki nem tudta ezt elérni nálam, pedig lássuk be, elég régóta élek, és sokak ágyában megfordultam, mielőtt találkoztam volna vele, vagy miközben próbáltam őt elfelejteni. Viszont hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy azokat a nőket sosem voltam képes szerelemmel szeretni. Épp ellenkezőleg. Tudtam, hogy nem lesz jövőnk, ezért csupán az élvezeteket próbáltam hajszolni, de sosem volt képes semelyik együttlétem sem úgy kielégíteni, mint Hazelnek akár egyetlen vad, szenvedélyes csókja. És soha nem is lesz képes. Biztos vagyok benne. A kettőnk kapcsolata már olyan szintet ért el, hogy már egy nap után is képesek vagyunk a másik után sóvárogni, ezért is olyan fájdalmas az életünk manapság, mert valamelyikünk dolgai miatt mindig akad olyan, hogy nem tudunk együtt lenni akár hetekig. Vagy mint jelen esetben, másfél nagyon hosszú hónapig.
- Ahogyan nélküled is, tündérkém – vallom be hasonlóan. Újabb csókokért hajolok, amik jóval rövidebbek az előbbinél, és inkább puszinak számítanak, de nem tudok betelni vele. A legkevésbé sem. – Mit gondolsz? Ünnepeljük meg rendesek, szerelmesekhez méltóan a viszontlátást, az évfordulónkat, hogy végre kettesben lehetünk? – ahogy neki sem sikerült rendeznie a légzését, úgy nekem sem megy ez túlzottan könnyen. Ha negatív választ kapok, azt is megértem. Maradhatunk még így, ha gondolja. Ha viszont pozitívat, akármilyen módon is, szavakkal vagy tettel, az esetben pedig térdhajlata alá nyúlok, és másik kezemmel a hátánál fogom, úgy kapom fel a karjaimba és állok fel vele. Megindulok a háló fele – megjegyzem, már ott is egész kellemes az idő, ahogy beérünk, egyáltalán nem fagyos, mint mikor beértünk - ahol az ágyra fektetem. Na igen, az ágy… abból sosem tudtam olyat szerezni, amilyen a régi volt. De nem is bánom igazából. Sok előnye volt ennek a kunyhónak, de az ágy nem éppen a legelsők közt volt. Néhány esetben olyan borzasztóan kényelmetlen volt, hogy az hihetetlen. Mégse szereztem egy teljesen modernt helyette, egész egyszerűen csak valami olyat próbáltam beszerezni, ami beleillik a kunyhó környezetében, viszont sokkal kényelmesebb. Fölé mászok, ajkaimat rátapasztom az övére, nyelvemmel betekintést kérek a szájába, ahogyan combján, majd a fenekén simítok végig, mígnem a bőrét érintem meg a felsője alatt. Nem sietek el semmit. Nem tudnám elsietni, akármennyire is akarom már, hogy érezzem őt. – Teljesen megőrjítesz… - súgom ajkaiba kissé remegő hangon, de csupán ennyire telik tőlem a szavak tekintetében. Inkább hagyom, hogy a tettek vezéreljenek. A nyers érzelmeim, amit érzek eziránt a tündér iránt. Életem egyetlen, első és utolsó szerelme iránt. A világ legcsodálatosabb nője iránt.

Az elmúlt időben nem nagyon tudtunk sok időt együtt tölteni Hazellel – és nem tagadom, ez borzasztóan nehéz volt. Az én időmet bizonyos ügyletek foglalták le, ráadásul távol tőle, ő neki meg ott volt az Udvar, amivel foglalkoznia kellett. Tudta, hogy mire vállalkozik, mikor még jó néhány évvel ezelőtt felkeresett, hogy segítsek neki. A külön töltött évtizedeknek köszönhetően mindkettőnk életében beálltak bizonyos változások. Belefogtunk bizonyos dolgokba, amik nem maradnak következmények nélkül. Mióta királynő, próbálom elrendezni a régi kétséges ügyleteimet ilyen vagy olyan módon, hogy ne üssön vissza egyikünkre sem, de… láthatjuk, ez még nem történt meg. Nem is vágynék annál jobban semmire, minthogy egész nap a lakrészében lehetnék, ráadásul vele. Ha nem is mindig, de ott tudnám várni minden fáradalmas nap után. Hogy beszélhessen a dolgairól, hogy megajándékozhassam egy kellemes, pihentető masszázzsal, illetve a szeretetemmel. Láttam, hogy viselkedik királynőként, és hogy, mikor velem van kettesben. Mintha két külön emberről lenne szó, az az igazság. De nem bánom. Egyáltalán nem. Örülök, hogy változott, illetve hogy mégsem. Hogy velem még mindig ugyanúgy bánik, nem kezel le – pedig megtehetné, mégiscsak egy királynő már -, képes ugyanúgy szeretni, mint anno nagyon régen, sőt, talán még jobban is.
Nekem is ugyanolyan nehezemre esik megszakítani a csókot, mint amennyire neki a hirtelen eltávolodásom. De ki kell mondanom, amit érzek. Úgy érzem, muszáj vagyok. Válaszát nem várom meg, helyette finom ajkait kezdem el csókolni, élvezve az érintését, amivel tarkómat simogatja. Miután megölelem és megszólal, csak lágyan elmosolyodom. Végül pedig elengedem őt. Mosollyal, boldogan nézek le rá, és nyomok egy csókot a homlokára. - Emlékszel, mikor már sokkalta jobb idő volt, mi meg egyáltalán nem bírtunk már magunkkal, és itt helyben estünk egymásnak? Sosem voltam képes elfelejteni azt az estét – kérdésem után nevetek egy aprót, majd újra komolyabb hangvételre váltok. Bár a vele töltött összes pillanatot elraktároztam magamban, mégis sok minden van, amik sokkal élénkebben élnek bennem.
- Majd mikor jön a testvérem, szeretnél velünk tartani? – kérdezem tőle kíváncsian. Tudja jól, hogy minden télen elutazom Larvikba, hogy találkozhassam vele. Ez már szokásunkká vált a fivéremmel. Nem most lesz az még, csupán egy-két hét múlva, de szeretném tudni, hogy akar-e majd csatlakozni.
- Hova menjünk még el, mit gondolsz? – érdeklődöm meg tőle. Ha van valami konkrét irány, amerre menni akar, akkor megindulhatunk arra. Ha viszont csak bolyongani akar, azt is megértem. Amennyiben viszont maradna it… azért sem tudnám hibáztatni. Őrajta áll.
- Egyébként mondd csak, egyetlenem. Minden rendben van az Udvarban? Rég jártam már ott. Bár gondolom, ha el tudtál jönni, akkor nem lehetnek túl nagy gondok – folytatom kicsit a gondolatmenetet. Éppen csak szóltam róla, hogy szeretnék elmenni vele Drammenbe, és végül úgy állapodtunk meg, hogy majd itt találkozunk. Mennyi… Egy… másfél hónap után? Amennyire tudtuk ezidő alatt is mindig tartottuk a kapcsolatot, csak hát találkozni nem tudtunk. Ezért is annyira jó ez most. Itt. Vele. Azon a helyen, ahol egy csodálatos történet kezdetét vette. A mi történetünk.