Holly ♛

Skálázás, szolfézs, dalszövegírás, papír összegyűrés, falhoz dobás, újra dalszövegírás;
csak pár dolog ami a legtöbbször kiteszi a napjaimat. Egy idő után unalmasnak tűnhet mindig ezt csinálni, de én nem igazán tartom annak, hiszen mindig is ez volt amit csinálni szerettem volna.

1996. nyarán láttam meg a napvilágot Kentucky-ban. Jöhetnék azzal, hogy jó gyerekkorom volt, de akkor hazudnék. Szinte gyerekkorom sem volt, mivel anyám lepattintott a nagyimnak ami annyit jelentett, hogy már nagyon fiatalon a saját lábamra kellett állnom és felelősséget vállalnom saját magamért és a tetteimért.
A gyerekek/kamaszok legtöbbje túl hamar akar felnőni, sajnos vagy nem sajnos, de én is ebbe a kategóriába számítottam. Minél hamarabb nagykorú akartam lenni, általánosban vártam a gimit, amikor gimnazista voltam akkor pedig alig vártam, hogy egyetemre mehessek és élhessem az egyetemisták életét amiket a filmekben láttam. Viszont túl hamar rá kellett döbbennem arra, hogy a filmekben látott pillanatképek, életek, nem tükrözik igazán jól a valóságot. A gimi, az egyetem, úgy eleve az egész iskolai élet a kamaszok szemszögéből nem olyan, mint a valóságban. Talán ez is volt a legnagyobb bajom anno, hogy túl sok elvárásom volt és filmbeli életet akartam magamnak. Hát, hogy is mondjam, rá is faragtam, én hülye nah, meg a nagy elvárásaim.
A valóság még csak nem is hasonlít a filmre. Az én életem legalábbis közel sem olyan, mintha egy filmben lennék. Igazából amik meg nem történtek velem bizonyos események addig el sem hittem azt, hogy ilyen a valóságban ténylegesen is létezne, hiszen olyan hihetetlen még csak bele is gondolni.
Az ember bármire képes annak érdekében, hogy a gyerekkori álmát amit annyira szeret azt sikerüljön valóra váltani. Én is bármit képes lennék megadni, így történt az is, hogy majdnem elkövettem életem legnagyobb hibáját, hogy hozzámegyek egy olyan férfihoz aki nem szeret, de még csak nem is vonzódik hozzám. Ez szerencsére megoldódott azzal, hogy megismertem Creyt, nah, de ne rohanjuk ennyire előre, hiszen, ha ez még nem lenne elég történt velem ám más is.
Nem is olyan régen történt az, hogy egyik este nagyon sokáig maradtam bent a stúdióban, éppen felvettünk egy dalt és egyedül mentem haza, mert nem volt pénzem taxit hívni, így hát gyalogoltam. Aztán minden olyan gyorsan történt, egy férfi megragadta a karomat és nekiszorított egy fának. Kb. 40 éves lehetett a nagydarab hapsi én pedig a magam 22 évével sehogy sem tudtam kiszabadulni a karjai közül. A karjai szerintem már mindenhol jártak ahol csak lehet, a póló sem volt már rajtam, csak a farmerem és a melltartóm. Amikor meg végleg feladtam volna a reményt akkor jelent meg Crey. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mibe fogok vele keveredni, csak az számított, hogy megmentett, ezért pedig sosem fogok tudni elég hálás lenni neki, hiszen megmentett attól, hogy megerőszakoljanak.
Miután megmentett, nagyon gyorsan kezdtek el alakulni a dolgok. Felhívott magához én pedig elfogadtam, mert semennyi lelkierőm nem volt ahhoz, hogy hazamenjek, nála pedig még alkohol is volt, azt sem voltam képes visszautasítani. Így történt, hogy a parkban történt sokk miatt és az alkohol által adott bátorság révén lefeküdtünk egymással és eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Még aznap éjjel Vegasba utaztunk és csináltunk egy esküvőt, utána pedig adott nekem egy szerződést. Nem tudom miért, azért, mert így akarok neki elég hálás lenni amiért megmentett, vagy azért, mert Vegasban is ittunk, de szinte rögtön aláírtam a szerződést, anélkül, hogy felfogtam volna, hogy mi is szerepel benne. Csak másnap, amikor egyedül voltam a szállodai szobában, akkor vettem rá magamat, hogy elolvassam, hogy mit is írtam alá. Egy baj van csak, hogy már túl késő van kitáncolni belőle, nem tudok mit csinálni. El kell fogadnom azt ami a szerződésben szerepel.