- Mert jónak tűnnek a képességeid és mozgásod, de kicsit még hiányos, de igen jó potenciál rejlik benned. - mondom neki egy kis mosollyal, persze látom rajta, hogy meglenne a segítségem nélkül. Ez nagyon is látszik, de van benne valami, ami megfogott benne, ám nem mondanám meg, hogy mi. Lehet, hogy különösen tiszta vérű és az, vagy csak valami emberi érzelem, ami számomra ismeretlen vagy haszontalan. - A nevem Rafael. - válaszolok a kérdésére teljes nyugalommal, mivel több, mint valószínű, hogy úgysem hisz nekem. Ezen előnye megvan annak, hogy a vadászok nem ismerik az arcomat, így aztán nem tud felismerni. Ennek hála igazából bármilyen nevét mondhatnék, sokat nem számítana. S igazából kicsit kíváncsi is lettem rá, hogy miképp is reagálna, ha megtudja, hogy valóban az igazi Rafael áll előtte. Az eddigiek után nem lépne meg, ha hasonlóan nem érdekelné, csak hagyjam békén.
Akkor tudjuk meg, hogy angyallal találkoztunk, amikor már elment.
S
zeretem ha a dolgok úgy alakulnak ahogyan azt az én ki fejemben eltervezem. De persze mindig vannak olyan külső tényezők akkel nem tudok mit kezdeni. Jelen esetben is ez a helyzet. Nem tudom miért engem szemelt ki magának ez az ismeretlwn alak, de hogy őszinte legyek nem is érdekel. A lényeg, hogy megzavarta az edzésemet, és ennek tetejében még a magánszférámba is bepofátlankodott. - Kár... - néztem bele dacosan az ismerősnek tűnő szempárba, miután ismét szembe került velem. - Arra, hogy végre eláruld miért én vagyok a szerencsés akit kiszemelté magadnak. Mert azt nem veszem be, hogy kedvet kaptál egy kis edzéshez. - vetettem oda makacsul ragaszkodva a saját igazamhoz. Annyira zavaró ahogy rám akarja erőltetni a “segítségèt” hiszem ha azt akarnám, hogy valaki gyakoroljon velem akkor regész egyszerűen megkértem volna valakit. De ez a kis hyakorlatsor arra volt hivatott, hogy kitisztítsa a fejem és rájöjjek mit és hogyan lenne célszerű csinálnom. Akár csak a minkámról, a családomról vagy éppen a magánéletemről legyen is szó. De ha már így alakult akkor lehet mégis a hasznomra tudom fordítani az idegenünk segítőkész jelenlétét. - Na és mond csak ... Hogy is hívnak? - tettem fel az első igazán lényeges kérdést. Eddig a nagy eszmefuttatásunk miatt el is felejtettem megkérdezni mi is a neve. Pedig az esetek túlnyomó részében nem vagyok ennyire udvariatlan. Lehet hogy rossz hatással van rám a New York-i levegő. De majd megszokom, hiszen úgy sem tehetek mást. Meghoztam egy döntést amit adott pillanatban helyesnek gondoltam és most viselnem kell minden következményét.
A lány reakciója felettébb szórakoztató volt, ami azt illeti. Első reakciója kapásból az, hogy hátrálok előle. Ha így véled, akkor nem fogok. Ezért egy gyors mozdulattal mögé kerülök, közben kissé megütve a combját. - Most nem hátrálok. - súgok bele a fülébe, majd egy újabb mozdulat és ismét előtte állok. S az erőmnek tört részét sem használtam most. Kicsit nem lenne fer vele szemben. Meg úgy egy árnyvadásszal szemben sem. - S mire is vársz? Talán nem jobb úgy edzeni, hogy ha van kivel? - teszek fel neki egy kérdést. S valljuk be, igazam van ezt illetően. Lehet ütlegelni a levegőt, ám azzal nem fejlődünk semmit. Ezért igazán hasznos lenne számára, ha velem edzene pár sort. Persze, ahogy elnézem a reakcióit, ő nem éppen így vélekedik. Mondjuk azt sem tudja mellé, hogy ki is vagyok valójában. Pedig nagyon runát sem láthat rajtam, hisz nincs szükségem rá. - Én nem szekállak téged, mindössze egy lehetőséget adok számodra, amit vagy elfogadsz, vagy nem. - szólalok, ezzel némileg lehetőséget adva neki arra, hogy velem gyakorolhasson. S némileg remélem, hogy belemegy.
Akkor tudjuk meg, hogy angyallal találkoztunk, amikor már elment.
N
a és mi lenne akkor, ha Te pedig nem próbálnál meg hátráltatni? - vontam fel kérdőn a szépen ívelt szemöldöm. Nem igazán voltam most verekedős hangulatban, bár ha valamilyen árnyék világ beli lénnyel akadok összetűzésbe, az sem kérdezi meg, hogy “Ugyan van e hangulatod harcolni velem.” Így aztán amikor elkezdett probokálni, csak még inkább feldühített. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a belsőm egy bizonyos pontja mozgolódni kezdett amikor a közelembe került. Nem, nem az a bizonyos pontom. Nincs apakomplexusom és azt hiszem még ha az lenne sem vonzódnék hozzá. Nem azért mert nem vonzó férfi, egyszerűen nem az én esetem. - Akár csak én. - vágtam vissza dacosan, miközben csípőre tett kézzel álltam vele szemben. Az esetek 99%ban meg tudom mondani, hogy valakinek milyen a harcmodora, vagy a taktikálya. Viszont ebben az esetben nem vagyok ebben olyan biztos, így ha jól akarok kijönni ebből az egészből akkor szemfülesnek kell lennem. - Szóval, mit keresel itt? Mert nyilván nem azért jöttél, hogy egy “kezdő” árnyvadász piszkálásával töltsd el a napodat. - vetettem oda dacosan és kissé talán gyerekesen is. Amióta itt vagyok az itteni Intézetben eléggé furán érzem magam. Ingerlékenyebb és lobbanékonyabb vagyok ami nem feltétlenül jelent jót senkinek. Nem vagyok egy könnyű eset ezt beismerem, de ettől függetlenül meg lehet velem találni a közös hangot. Csak tudni kell miként is álljon hozzá az ember. De ha ennyire harcolni akar velem, akkor megadom neki ezt az örömöt. Plusz legalább én is megmozgatom magam egy kicsit jobban, mint ha egyedül gyakorolnék.
Azt kell mondjam, hogy némileg elbűvölt a lány. Természetesen csak a mozgását és a tudását tekintve. Emberi vonzalmak ilyen téren nem foglalkoztatnak. Nem tagadom, hogy eljátszadoztam már néhánnyal. Hogy miért? Az maradjon csak az én okom. Ám nála most inkább a kecses mozdulatai azok, amik lekötik a tekintetemet. Tökéletesek és kecsesek. Pont olyanok, amilyennek lenniük kell. Ezért is vettem ki a kezéből. - Mi lenne, ha megpróbálnád elvenni? - kérdem tőle kissé lenézve rá és halvány mosoly is megjelenik az arcomon. Lépek párat és szembe állók vele. Heccelésnek az arcához tartom a fa fegyvert és egy védekezőbb pózt veszek fel. Szegény azt sem tudja, hogy éppen maga Rafael arkangyal akar vele játszani kicsikét. Mondjuk honnét is tudná. Mindenesetre, ha belemegy a kis játékba, akkor igen nehéz feladat elé állítom. Pár évezreddel több a harci tapasztalatom, mint neki, így mondhatjuk, hogy nem kicsi előnyöm van vele szemben. - Várok. - szólok még oda, ha esetleg nem mozdult meg, ezzel is kicsikét ösztönözve őt arra, hogy lépjen valamit.
Akkor tudjuk meg, hogy angyallal találkoztunk, amikor már elment.
A
rra születtem, hogy harcos legyek és sokakkal ellentétben ez nekem teljes mértékig megfelel. Szeretem a munkámat és úgy érzem egészen jól teljesítek. Legalább is otthon, Londonban én voltam az egyik legjobb. Megvan bennem az Angyalok ereje, ravaszsága és elragadó vonásai, de mégis törékenynek és védtelennek látszom. Olyan valakinek aki a légynek se tudna ártani, pedig az igazság ettől sokkal másabb, kegyetlenebb. Éppen ezért vallom azt a világszemléletet, hogy a látszat néha csal, ezért is kell mindenkit megfigyelni és nem az első felindulásból lerendezni. Sok összetűzésem volt már mindenféle teremtménnyel, mégis csak akkor gyilkoltam amikor már más megoldás nem volt. Hideg fej, megfontoltság és türelem. Ezek egy jó vadász ismérvei ahogy az is, hogy ügyesen bánik a fegyverekkel és puszta kézzel is képes egy nála sokkal nagyobb alakot is a földre küldeni. Viszont ehhez jó formában kell lennünk, amihez a sok gyakorlás elengedhetetlen. Én is a hét szinte minden napján végigcsinálok valamilyen gyakorlatsort és valamilyen formagyakorlatot. Egyszerűen nem tehetjük be, hogy nem tartjuk formában a testünket. Még akkor sem, ha jelenleg nincs konkrét feladatunk, hiszen ez bármikor megváltozhat. Ma is éppen a napi gyakorlatsoromat végeztem amikor megjelent egy ismeretlen alak. Még soha nem láttam, mégis olyan ismerősnek tűnt . A kisugárzása, a magabiztos és kissé pökhendi stílusa pedig egyszerre tette vonzóvá és kiállhatatlanná. - Igyekszem, hogy felvegyem az itteni ritmust. De ha most megbocsátasz... - nyújtottam felé a kezem, jelezve, hogy legyen olyan kedves és adja vissza a Bo-mat. A megjegyzése egy picit piszkálta a csőrömet, hiszen az idősebb vadászokhoz képest tényleg kezdő vagyok, bár némelyiküknél már most jobb. De mondjuk egy Clarissa Fairchild-hoz képest túlképzett vagyok. Úgyhogy valamilyen szinten ez a megjegyzése egy kicsit sértő volt a személyemre nézve. Ennek ellenére mégsem sértődöm meg, hiszen semmi értelme nem lenne az egésznek. Viszont ahogy így elnézem, egy darabig biztosan nem szabadulok meg tőle, úgyhogy kénytelen leszek elővenni a jobbik modoromat ami talán jobb lesz mindenkinek, hiszen ha rossz napom van akkor elég undok is tudok lenni, akár csak a többi Herondale.
Ismét ez a mocskos város, egy mocskos országban. Nem kifejezetten szeretem ezen a helyeket, ám a kötelesség mégiscsak kötelesség. Ám mégis? Miért kell nekem? Nekem?! Pont nekem, idejönnöm. Sóhajtok egyet némán. Tökéletesen ellenék anélkül, hogy ebben mocsokban kelljen járnom, a sok érzelmes mondém között, akik egymás nyakába ugornak vagy éppen a saját kis problémájukról sírnak a másiknak. Irritál ezen környezet, de mint mindig, most eltűröm, hisz ez a dolgom. Meg úgy máskor is. Védőangyal volnék, ennek hála, vagy inkább nem hála, igen sokszor kell ehhez hasonló helyeken járkálnom. Sőt, néha még ennél sokkal rosszabb helyeken is. Szórakozottan figyelem, ahogy az emberek megváltoznak a közelemben. Angyali létem kisugárzásának néha megvan az előnye és egyben a hátránya is. Kissé jobban csöpög és folyik körülöttem így minden és egyben csöndesebb is lesz. Utóbbi miatt eltűröm az előbbit. Szerencsémre már nem kell sok, hogy elérjem a New York-i akadémiát, ahol az árnyvadászok bázisa van. S mindössze egyetlen egy okból tartok most oda. Az az, talán kettő. Az egyik, mert kissé unatkozom, a másik meg mert nem árt néha rájuk nézni, hogy mégis miképp teljesítenek. Lett köztük egy selejt, akinek igen merész tervei lettek, amik némileg tetszenek is, de attól még rosszak. Így, hogy nehogy megint megjelenjen egy olyan, végigjárom az akadémiákat, amikor időm van rá. Mint amikor az igazgató végigjárja az osztályokat, hogy azoknál minden rendben van-e. A különbség az, hogy rólam nem tudják, hogy én vagyok a dili. Végül aztán megérkeztem a templomhoz, ahol a bázis van. Mindenféle gondolkodás nélkül lépek be az ajtón és indulok el befelé. Ahogy elérem a belső teret, kapásból elém lép egy árnyvadász. Megszólalna, ám egy karmozdulattal csöndre intem őt. A szemem sarkából kiszúrtam leányzót, akit eléggé érdekesnek tartok arra, hogy beszédbe elegyek vele. Az előbbi kis fickót odébb tolom, aki csak kikerekedett szemekkel néz rám, ahogy odébbállok. Biztos vagyok benne, hogy azon gondolkozik, hogy ki is lehetek én. Pechére nem most fogja megtudni, ha egyáltalán megtudja. Pár lépés után el is érem az edzőtermet, ahol a lányka gyakorol. Figyelem egy darabig. Jól mozog, kecses, fürge és pontos. Halvány mosoly jelenik egy pillanatra az arcomon. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem őket. Gyönyörűek és halálosak az árnyvilágra nézve. Kicsit talán eszközök, akiket kihasználunk, ám kicsit nem. Nehéz lenne megmondani és nem is akarom megmondani. Töprengjen ezen más, nekem jobb dolgom is van. Végül aztán belépek a terembe és egy laza mozdulattal kiveszem a lány kezéből a gyakorló fegyvert. - Nem is rossz mozdulatok egy kezdő árnyvadásztól. - szólalok meg és kicsit megmozgatom ujjaim között a fa eszközt. Eljátszom kicsit vele, ahogy lehet, hogy az előttem álló szőke lánnyal. Még nem tudom, de ha már itt vagyok, akkor miért ne. Másrészt kíváncsi is vagyok, hogy milyen is viselkedés terén.
Bőrömön gyöngyöztek az izzadság cseppek, még a hajam is összeállt a sok kicsapódott víztartalomtól. Az arcom csillogott a rávetülő fénytől, amit a plafonba épített spot lámpa sugárzott. Tekintetemben a tükröződött az idegállapotom, amit a jelenlegi Intézetvezető hozott ki belőlem. Habár ezer meg annyi dolgon kattogott az agyam. Talán ez is nagyban rátett a dolgokra. Általában a jófiú voltam, ha a klávé akaratáról vagy épp a szabályokról volt szó. Lehet ha nem ülne annyi megoldatlan gondolat a fejemben, talán most belementem volna, bármennyire is hülyeségnek tartom. De végighallgattam a férfit, elvégre mi más tehettem volna, mint engedelmesen csaholok neki, mint jó kutyuli. Szavaira csak fogat csikorgatva feleltem, dühtől izzó tekintettel. Magamban kellett tartanom a véleményemet, magamban kellett tartanom az indulataimat. Bármily szívesen is vertem volna le Aldertree-n, de nem lett volna helyén való. Nem vagyok biztos benne, hogy hajlandó lettem volna számolni a következményekkel, vagy épp elviselni azokat jó szájízzel. Ezen felül így is kellőképp kinézett magának engem, Izzy-t és a csodapárost. Egy olyan kaliberű megnyilvánulás, amire jelen helyzetben képes lettem volna, csak olaj lett volna a tűzre. Nem tehettem mást, csak tűrtem, amíg bírtam... Egész addig, míg nem kezdtem érezni egyre inkább rajta egy bizonyos dolgot. Összeráncolom szemöldökömet, megemelem államat és hunyorgó pillantást vetve rá biccentem oldalra fejemet. Ajkaim elválnak egymástól, de csak egy sóhaj szökik ki rajta. Szó egy sem. Egyenlőre! Tenyeremet a padra tapasztva tolom fel magamat, hogy hasonló magasságból adjak választ a férfinak. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá, megfeszülő izmokkal a már lassan szikrázó légkör hatására. Végül szóra nyílik ajkam és érdes, rekedtes hangom szökik ki közüle. - Semmi szükség az erődemonstrációra. Felfogta mindenki, hogy maga a Király a sakktáblán! - jelentem ki kíméletlenül. Hiszen ami a szívemen az a számon. Azonban ezúttal a pimaszságomat sem tudtam kordában tartani. - Nem ártana magának is tudomásul vennie, hogy hiába okozunk fejtörést az elmúlt időszakban, az egyik legjobb embere vagyok. Ahogy Isabelle és Jace is. Hozzánk képest a többiek kis bicskával hadonásznak... Sosem értettem ezt a fickót, legalábbis mióta itt van. Persze mindenkinek meg lehetnek a maga okai arra amit tesz. Viszont Aldertree mintha teljes erejével azon lenne, hogy megmutassa nekünk, a Lightwood családnak, hogy hiába ide a befolyás és a név, az ő irányítása alatt nem juthatunk előre. Tökéletesen érezteti, hogy a szavunk egyenlő a nullával. Mi több, talán még túlzásba is viszi. Azonban a következő szavaimra, hogy nyomatékosítsam magam, lépek közelebb egy picit és hajolok hozzá halkabbra véve a hangulatot. - Ne próbálja a családomat rossz fényben feltüntetni. Az ilyen lépésekkel maga fog mélyebbre süllyedni, nem mi...- Fogaim között sziszegem a szavakat, mint a mérget köpő kígyó. Ha fenyegetésnek veszi, hát vegye annak. Kapok néhány nap büntit, majd mintha mi sem történt volna... Nem lesz túl nagy nyoma az "önéletrajzomban". Azzal ellépve tőle veszem az irányt a szekrényekhez, hogy forró zuhanyt véve lemossam magamról a mai nap mocskát. A szekrényt kinyitva tekerem le kezemről a bandázst, miközben lángoló tekintettel, cseppet sem leplezem idegállapotomat, meredek a szekrénybe. Mintha csak valami ablak volna egy másik világba, ami talán eltereli a gondolataimat.
Az a hanyag nemtörődömség, ami az arcáról tükröződik vissza elég bosszantó. A minimális tiszteletet sem adja meg a feljebbvalójának. És még azt mondják, hogy Ő az egyik legígéretesebb harcos és vezető a fiatalok körül. Hiszem, ha látom, márpedig eddig semmi pozitív élményt nem nyújtott a fiú. Mikor közlöm vele feladatát még képes felháborodni is. Mosoly kúszik az arcomra a vehemenciáját látva. -Több kellene ebből az elhatározott dühből a terepen is, de mostanság erre nem láttam példát. - köszörülöm meg a torkom. A fiú azzal a boszorkánymesterrel szűrte össze a levet és azóta vajmi keveset ér az, amit tesz. -Nos lássuk csak..igen! Az is egy fontos munka, a lelepleződést elakarjuk kerülni, nemde? Emellett már kiküldtem egy csapatot a démon megfékezésére, nem kell oda még valaki. - mosolygok karba tett kézzel. Furcsa, hogy nem is olyan rég még magam is csak egy egyszerű növendék voltam, Matteo pedig a leghűségesebb barátom, és lássuk csak mi lett belőle, semmi. Túlságosan is kötődik ez a Lightwood fiú a parabatai társához, aki nem mellesleg a szememben továbbra is tüske. Soha nem fogok bízni senkiben sem, akinek bármi köze is van Valentine Morgensternhez. -Esetleg úgy gondolod másra is jó volnál? Mert szívesen hallgatom. Momentán van némi időm. - nézek a karórámra látványosan és elmosolyodom. Elbízza magát túlzottan is, ez az egész Lightwood családra igaz, nem hiába álltak a Kör oszlopos tagjai között a drága szülei, túl heves vérmérsékletűek, ahogy a gyerekeik is azok. Hallottam a Max nevű fiúról is, több benne a tűz mint a fegyelem és nem egy galibát okozott már, ennek ellenére a Klávé már az első bevetését fontolgatja, nagy hiba. -Az én irányításom alá tartozik az Intézet benne minden árnyvadásszal, aki csak él és mozog, a döntéseim nem választható dolgok, értve? A mosoly továbbra is az arcomon van, hideg és rideg egyben. Ekkor hirtelen megszólal a riasztó, démon támadást jelez, mégpedig az Intézeten belül és magában a városban is, egyszerre.
A gondolataimmal voltam elfoglalva, miközben aprókat kortyoltam fekete kulacsomból. Térdemre helyezett alkaromra helyeztem súlyomat, miközben két lábam között lógattam a kulacsot. Fejemet behajtva nyertem magamnak energiát, amikor a semmiből megjelent egy ismerős, kevésbé kívánatos hang.
Kihúzva hátamat, emeltem fel fejemet, hogy tekintetem az ismerős hang tulajdonosára szegezhessem. A hang egy barna bőrű férfié volt, teli tetoválással, dús arcszőrzettel és göndör, dús hajjal. Aldertree... A legkevésbé az ő társaságára volt szükségem. - Hallgatom... - Jeleztem számára, hogy észre van véve. Sajnos nem tudom levegőnek nézni, vagy inkább nem nézhetem. Majd mikor közölte, hogy mi a felállás. Nos akkor jött el az a pont, mikor egyenlővé akartam tenni a levegővel.
- Micsoda? - háborodtam fel hunyorogva, fintorogva. A testem minden pocikája tiltakozott az ellen amit nekem szánt. Nem szólt ez másról, mint hogy a porig alázzon. Takarító meló? Ganézzam el mások maradékát? Azt már nem... - Nem! Vannak erre embereink. Nem beszélve arról, hogy fontosabb feladatunk is van, mint a mocskot eltakarítani. Oda kint rohangál az, aki ezt tette. Maga pedig sepregetne? - emeltem fel a hangomat. Nem voltam rest leordítani azt a mikrofon sérót a nigger fejéről.
Nos mennyi ideje is már? Talán két hete, hogy a Klávé kirendelt az Intézet élére, ami nem hagyott maga után egyirányú megnyugvást. Tisztában vagyok, hogy a Lightwood család örül a legkevésbé a vezetői poszt cseréjének, hiszen mind ez idáig Ők vezették az Intézetet - nem a legkörültekintőbben - ides-tova már talán több, mint 10 éve. Alexander Lightwood, a család legidősebb gyermeke viseltet irányomba a legellenszenvesebben, még a Fairchild lánynál is jobban neheztel rám családján esett csorba miatt. Nos a Klávé jól döntött akkor, amikor leváltotta az Robertéket, ami az Intézeten belül zajlik rosszabb, mint egy lepratelep. Az árnyvadászok kisebb csoportokban azt tesznek, amit jónak látnak, nem jóvá hagyott akciókon vesznek részt, alvilágiakkal szövetkeznek és az Intézeten belülre hozzák őket. Néhány nem kívánatos személy szinte már a falakon belülre is költözött. Az itt létem alatt feladatom mindent irányítás alatt tartani, azokat külön megfigyelni akiknek köze van Valentine Morgensternhez. Mivel már egyszer alakult egy társulat fiatal árnyvadászokból, akik a törvény megmásításán dolgoztak, több figyelmet kell fordítanom a mostani fiatalabb generációra, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. Belépek az edzőterembe, ahogy sejtettem itt van. Egy darabig az oldalvonalról figyelem, ahogy a boxzsákot püföli. Mikor szünetet tart kilépek az árnyékból és elé lépek. Nem rég jelentettek egy összecsapást a kínai negyedben. Pár elhagyatott támadt egy kisebb ember csoportra, túlélő egy sem maradt. Egy csoport árnyvadász kivégezte az elhagyatottakat, de a mocskot még senki nem takarította fel. Kiváló feladat a Lightwood fiúnak. Aztán ha ezzel megvan akár nyomozhat is a dolog után, hogy kerülhette el a figyelmüket egy efféle támadás. -Van egy feladatom a számodra. - közlöm minden felvezető nélkül, nem vagyok a felesleges szavak embere.
Amióta Aldertree az intézet igazgatója, a rendszerünk felborult. A Klávé őt helyezte ide hozzánk, bízva abban, hogy védelmet tud nyújtani a NewYorki kirendeltségnek. Én már kevésbé bíztam abban, hogy valóban el tudja látni a feladatát. Kételkedtem benne, azonban biztos voltam abban, hogy nem csak én vagyok így ezzel. Megnehezítette azt, hogy megtaláljuk Clary anyját. Jace-nek is keresztbe tett, én pedig nem tehettem mást, mint hogy végignézem az egészet, megkötött kezekkel. Jace nem ezt érdemelte volna... Rossz embert szedtek elő, azért mert jött egy vörös és keresztbe vágta a számításainkat. De hogy érezzük az élet apró örömet, még egy hatalmas farkat is kaptunk a trónusunkra. Az edzőteremben gyöngyözött meztelen felsőtestemen az izzadság. Egész mellkasomat jelek borították, ahogy megfeszülő szálkás karomon sem volt túl sok hely, egy újabbnak. Ököllel vertem a bokszzsákot, a kezemre tekert fekete bandázzsal. Nem voltam képes elfogadni a Klávé döntését, de sajnos felül kellett kerekednem a saját elképzeléseimen. Az igazság márpedig az volt, hogy a barna bőrű fickó nagyon is tudta mire van szükségünk, csak arról feledkezett meg, hogy nem egy kicseszett diktátor, a 20. század elejéről. Tervei azok biztos voltak, de én már kevésbé tartoztam azok közé, akik követni is akarták ezt az életutat. Ezen felül más gondokkal is meg kellett küzdenem, márpedig az nem más volt, mint Magnus. Egy ideje már nem volt alkalmunk találkozni és kezdtem hiányolni az életemből. Ő, mint a Varázslómesterek képviselője elég elfoglalt személy volt. Ezt pedig kénytelen voltam megérteni, bármily nehézkesen is ment. Hiányzott, de ezt el kellett rejtenem, mintha nem így volna. Meg kell állnom a lábamon nélküle is. Nem szabad tőle függenem. Sem érzelmileg, sem semmilyen más módon. És tudod mit? Megbújt bennem egy kis zöld manó is mellé... Nem is tudom hogy juthatott eszembe ilyesmi. Hiszen... 17000 ?! Amikor megtudtam. Ohh te jó ég. Mi zajlott le bennem. És még mindig csak azon tudok kattogni, hogy mit akarhatott egy 18 éves szűz sráctól a hatalmas Magnus Bane. Verve egy nagyot a zsákba, kaptam el a tetejét, így megállítva billegésében, majd huppantam le a padra kicsit megpihentetve magamat így. A mellettem lévő fekete kulacsra pillantva nyaltam meg száraz ajkaimat zihálva. Azonnal megszomjaztam. Hát felkapva mellőlem pattintottam ki tetejét, majd úgy kortyoltam a vizet, mintha egy hétig bandukoltam volna a sivatagban. Végül előre dőlve, támasztottam meg combjaimon alkarjaimat, lógattam közben a kulacsot lábam között. Túl sok minden járt a fejemben...
Jasmin So you say I'm complicated That I must be outta my mind But you've had me underrated
Fel nem foghattam, hogy mi a jó abban, hogy nekem esve üvöltözik az edzőteremben? Azzal nem volt probléma, ha néztek minket, a szokottnál többen akadtak, hiszen már bő egy órája tartott az edzésünk. Képtelen volt leállni, képtelen volt feladni. Még ő akart csontokat törni? Tudtam, hogy az agyára megyek azzal, hogy fel sem veszem magamra a sértéseit. Egyszerűen nem találtak be, ha emlékezne rám, tudná, hogy mivel lehet felhergelni, a nővérem vagy a bátyám teljesítményével, hogy ők mindig jobbak lesznek nálam, vagy hogy apám engem nem is tekint a fiának, csak a bátyámat. De mindezeket nem tudta rólam, nem emlékezett rá, és ez fájó pont volt a számomra, ám annyira azért mégsem, hogy eszeveszett módon kezdjek cséphadarásba máson. Persze, hogy fáj a szülei elvesztése, de ezért miért kell mindenkit agyon verni? Mintha a mi hibánkból történt volna? Mivel feleseleges mozdulatokat csinált, és én többnyire védekeztem, nem fáradtam el úgy mint ő, de azért rendesen megdolgoztatott. Izzadtam, és valamikor leszakította rólam az egyik csapással a trikómat is. Így félmeztelenül, gyakorló hosszúnadrágban és cipőben ácsorogtam a terem közepén, a hajam nedvesen tapadt a tarkómra és a homlokomra. Hallottam, hogy arról súgdolozónak, hogy mennyire türelmes vagyok, és arról is, hogy Jasmine egy kiméletlen házisárkány. Ki ne sajnálna engem aki ilyen társat kapott? Szerintem még a démonok is megsajnálnának. Tényleg kibirhatatlan a személyisége, amióta idekerült, gyanítom ugyan az lehet az okat ennek is, ahogy annak is, hogy nem emlékszik rám. Tényleg, semmire. A nevem nem mondott neki semmit, pedig Idrisben is és itt is tisztában vannak vele, hogy ismertük egymást. Már eldöntötték, hogy egy csapat leszünk, mielőtt még az ő szülei meghaltak. Mindenki tudott erről, csak ő nem, valamiért. De ahhoz, hogy kiderítsük, hogy mi a baj, vizsgálatra kellett volna citálni, az meg… nem olyan könnyű az ő esetében. Hagyom,hogy játsszon velem, a méreteim miatt ki tudna cselezni, hiszen ő kisebb mint én, de úgy elvakítja a düh, hogy elfelejti hogyan kell cselekednie, könnyedén kitartok a botommal a térdem felé közelítő mozdulat elé, aztán kitáncolok a bokámat irányzó csapás elől és szemöldök ráncolva fejrázva pillantok végig rajta. - Az első pillanattól tisztában vagy vele, hogy nálam alkalmasabb személy nincs, aki megvédje a segged, bírom a sértegetéseid, lepattannak rólam, és kurva türelmes vagyok, szóval? Nyeld le a békát és fogadd el, hogy én vagyok a parancsnokod a kis duónkban. - kezd elegem lenni abból, hogy a tekintélyemért harcolok már hetek óta. Ha izomból ért, akkor izomból, félre dobtam a botomat, és ittam én is, meg megtöröltem az arcomat. Ellenőriztem a kezemen a bandázsokat, helyén van minden. Rossz helyen kopogtat, a test-test elleni harcot mégjobban imádom, az egyetlen dolog amit megnézek a mondén tévékben, azok a k1 es harcok, a kik-boksz és a thai boksz mérkőzések, az sem baj, ha nem azonna nézem meg őket, hanem visszajátszva, ha épp dolgom volt. Kihúztam magam, vettem egy nagy levegőt és hűvösen pillantottam a kis pattogó bolhára, aki hamarosan el is kezdett körülöttem ugrálni. Először csak védekeztem, vártam a kedvező alkalmat, és mint a nagy vadak, a megfelelő alkalommal kipofoztam, egy jól irányzott ütéssel a védtelenül hagyott hason, arcon, vagy vállon. Vagy talált, vagy nem, de egyik találatom után sem bíztam el magam. Ha emlékezne rám, tudná, hogy a régi önmagamnak betaláltak volna a sértések. Neki elmondtam, hogy egy pokol szolgát kell megölnöm, egyedül. Ez a családi hagyomány a vadásszá válás után, és könnyen lehet, hogy mivel ilyen nehéz küldetés kaptam, soha többet nem lát, de ő bízott bennem. Azt mondta, hogy menni fog, és alig várja, hogy találkozzunk, és egy csapatban legyünk. A rohadt fotó albumomban őriztem a levelet amit a küldetésem alatt írtam neki. Nem küldhettem levelet, de megírtam, mondván, majd ha túl vagyok a feladatomon, odaadom neki, a nagy faszt! Ahogy gyűlt bennem a harag és az elkereseredettség, már nem hátráltam, nem fogtam vissza magam, én akartam elnyomni őt. Állcsúcson akartam vágni, majd elkaszálni a lábát, gyomorszájon ütni, bordán vágni, hadd halljam én is a csontok reccsenését. - Baaaszki! Ez durva lesz, Knight elkattant! - hallottam valaki hangját. - Beindult! - lelkendezett valaki más is. - Nem csodálom, ha ilyen hülye liba sértegetne egyfolytában, én is elkattannék, tán már hamarabb megtettem volna mint ő! Nem tudtam kik szólnak be, kik kommentálják a meccsünket, de nem is érdekelt. Komolyan vettem a harcot, komolyabban mint az elmúlt egy órában. Bár eszem ágában sem gondoltam volna, hogy vérremenő harcot fogunk vívni, még ha csak gyakorlás céljából is! - Add fel! - morogtam zsigerből, figyelmeztetőn.
■ ■ Zene ■ ■Ennek örömére jól megversz Ha az ajtóm előtt állva elénekled a zenét amit linkeltem, megbocsátok neked ■■ ■credit
Vendég
Vendég
Edzőterem ↠ Szer. Május 10, 2017 7:02 pm
Evan So you say I'm complicated That I must be outta my mind But you've had me underrated
- Gyerünk már! - üvöltöm felé és zihálva pillantok rá. Úgy körözök körülötte, mint egy vadász, aki a prédáját igyekszik tőrbe csalni. Kezemben már remeg a bot, talán egy órája is van, hogy küzdünk egymással, de nem érdekel. Nem adom fel. Nem szokásom. Megpörgetem magam előtt fegyveremet, a térde felé csapok vele, majd a bokáját ütöm, hogy a földön heverjen a lábaim előtt, ha ki nem védi a mozdulataimat. - Tudsz te ennél sokkal jobbat is! A kurva életbe Knight! Ennyire gyenge nem lehetsz! - köpöm elé a szavakat, hátrálni kezdek. A kulacsomért lépek, amit a sarokba hajítottam előzőleg, időt kérek. Csak egy percet már! Tudom, hogy én hajtom és nem engedem, hogy véget érjen az edzés, de a szusszanás még nekem is kijár. Nagyot kortyolok. Fáradt mozdulattal túrok bele a hajamba, kötöm szoros lófarokba, hogy másodpercekkel később ismét ráemelhessem a tekintetemet. Ledobom a földre a felesleges, tapadó textilt magamról, sokkal kényelmesebb a trikó. A cipőm már rég nincs rajtam. Nem vagyok én mrs tökéletes barbie baba, aki nem lehet kipirult a harc hevében és nem engedhet meg magának egy nyomorult, nőiességet mellőző nyögést. - Tényleg? Így akarsz megvédeni odakint? Így bízzam magam rád?! - dereka felé ütök, csípőjének nyomom a botot, másik fele hangosan koppan a parkettán. Szemeim megakadnak az izmain, megfeszülő erején. Berogyasztott térdeimre támaszkodok, kapkodó lélegzetvételeim mögül pillantok rá. Tekintetemben semmi más nem ég, csak a jól ismert düh. Az 5 éve tartó kíméletlen harag, ami egész világnak szól. Minden idióta teremtményének. Knight...Rutherford...oh, a francba! Miért ver engem az Angyal?! - Gyenge vagy Knight! Rohadtul gyenge! Vegyél vissza kettőt magadból, ne a cuki külsődre alapozz, hanem tanulj meg normálisan harcolni! - az-az igazság, hogy nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a velem szemben álló fiú tehetséges. Mégis, az a furcsa bizalmatlanság, amit felé táplálok, nem hagy nyugodni, arra késztet, hogy tovább és tovább hergeljem. A büdös életbe! Gyerünk már! Üss meg cicám! Tudsz te ennél jobbat is! Elhajítom a botot, puszta kézzel esek neki. Le akarom vezetni a feszültségemet és ha tetszik neki, ha nem, segíteni fog benne. Tenyerem a mellkasának feszül, csípőjén lökök egyet. Ösztönösen, mohón keresem a fájdalmas pontokat rajta. Akarom, hogy előtörjön belőle a vadász, az igazi, önző nephilim, akinek gondolkodnia sem kell, teste már cselekszik. - Ez vagy te! Egy nagyszájú senki! - a gúny marja a torkomat. Szinte érzem, ahogy kérődzik felfele, belemarva a nyelőcsövembe. Minden egyes mozdulatom arról árulkodik, hogy ez az én területem és nem fogom hagyni, hogy megsértse. A kurva életbe! Hányszor kell még megmutatnom! Ő és én? Ugye ez most csak egy vicc?! Ajkaim elnyílnak, várom a támadását. Érezni akarom. Őt. A fájdalmat, amit a testemben generál majd. A józanító közelségét. Az ütéseit. Kívánom, hogy szóljon egy rossz szót, hogy ne hazudtolja meg magát és eltörhessem végre az orrát! Vagy a kezét, a csuklóját...maradandó kárt akarok okozni a lábai között. Gyere cicám...gyere! Ideje levezetnünk a kettőnk között lapuló feszültséget!
Kezdőlap
Re: Edzőterem ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:16 pm
|| 
Ha az ajtóm előtt állva elénekled a zenét amit linkeltem, megbocsátok neked 
■■ ■
