Chloe Decker

Késői gyermekként születtem 1982 januárjában. Testvérem nincs, mivel sok éves próbálkozás után, szinte Isteni csoda eredményeként jöttem a világra. Szüleim boldogságban neveltek, szeretetük, különösen apámé nagyon fontos volt nekem. Kislányként jó tanuló votam, kitartó és szorgalmas, amit jó jegyeim bizonyítottak. A gimi viszont teljesen kimarad az életemből,  magántanuló lettem a szereplőválogatások és a színészethez kapcsolódó kurzusok miatt, amikre anyám unszolására kezdtem járni. Se barátok, se kamaszos cívódások, se diák szerelem, se végzős bál. Kicsit bánom, hogy kihagytam ezeket, de már túltettem magam a hiányukon, azt hiszem. Színésznői karrieremből egy buta tinifilmet tudok felmutatni, azt sem szívesen. Miután elvesztettem apámat, gyökeresen megváltoztattam az életemet, átértékelődtek bennem a dolgok. Jelentkeztem a rendőr akadémiára, hogy a nyomdokaiba lépjek. Elvégezve az iskolát előbb közrendőr lettem, majd végigjárva a ranglétrát, hála kitartásomnak és készségeimnek, mára egyike lettem a gyilkossági nyomozók csapatának, bár egy korábbi félresiklott ügy miatt most ki vagyok taszítva a bandából. A szívem mélyén azt remélem apám ennek ellenére büszke lenne rám, ha most itt volna és látna engem.
 Számos ügyet derítettem már fel és mind nyomot hagytak bennem. Nagyon erős érzelmeim vannak, de nehezen fejezem ki és sokszor inkább, iróniával vagy csípős megjegyzésekkel fedem el őket. Nem hiszek a természetfelettiben, de az emberek lelkéből fakadó indítékokban, amik mindenkit vezetnek, igen. Éppúgy, ahogy a szemmel látható vagy kézzel fogható bizonyítékokban. Vallom, hogy minden tettünk rajtunk múlik, mi vagyunk jók vagy gonoszok és sosem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy kiben mi rejlik. Azt hiszem ez az eredendő bizalmatlanság az, ami miatt nehezen barátkozom. Nem vagyok csajos sem és inkább töltöm egy jó könyvvel az estém, mint idegen emberek között egy szórakozóhelyen. Szeretem a zenét, hallgatni főleg,  bár három évig tanultam zongorázni kamaszként. Kedvenceim a 80-as 90-es évek slágerei, ezek mennek otthon vagy, amikor az aktáimat rendezem asztalomnál az őrsön.
Egyedül élek egy kis lakásban, nem messze az óceán partjától. Állatot nem tartok, nem érezném tisztességesnek, mert a munka miatt túl sokat hagynám magára és nem tudnék foglalkozni vele, annyit amennyit megérdemelne. A kevés szabadidőmben, amim van leginkább olvasok, zenét hallgatok. Főzni tudok és szeretek is, de időm nem sok van rá, ahogy másra sem. Nem szeretem a kechupot, amit kevesen tudnak, mert mivel nincs társam általában egyedül eszem az irodában is. A fegyveremet jól használom, bár azért mesterlövész nem vagyok, pedig néha nagyon jól jönne. Jelvényemtől és pisztolyomtól még zuhanyzáskor sem vagyok hajlandó karnyújtásnyi távolságnál messzebb kerülni. Az ördög nem alszik alapon, meg mert ugye sosem lehet tudni. Szeretem a gyerekeket, bár nekem még nincsen egy sem. De természetesen szeretnék majd. Már voltam férjnél egyszer, de Dannel, aki szintén nyomozó és a munkatársam, inkább békében elváltunk. Nem működött úgy a házasságunk, ahogyan azt szerettük volna, így még időben cselekedtünk, aminek hála most jó kollégák és nem mellesleg barátok is vagyunk.