Hannah Mills

Párizs a szerelem városa, és ezzel édesanyám is így volt. Szerelem volt első látásra, én meg szerelem gyerek. Az élet szép volt, jó volt, de mint minden egy idő után tökre megy. A szerelem a porba hullt és a sírba szállt édesapámmal.
10 éves koromban édesapám egy vadász balesetben életét vesztette. Anyu a temetés után, úgy gondolta, hogy kis időre el kell innen mennünk, hogy felejteni tudjon, ezért a bácsikájához költöztünk. Ekkor még csak az volt betervezve, hogy csak egy-két hónapot maradunk. De anyu úgy látta jónak, hogy a sulit most már inkább itt fejezzem be, mert elég nehéz volt számomra az átállás, és nem akar újra kitenni ennek.
18 voltam, amikor megismertem életem nagy szerelmét, és ahogy az lenni szokott szerelem volt első látásra. Egy rendezvényen találkoztunk, majd később az első randit követte a következő és a következő. El sem hittem, hogy ez velem is megtörténhet. Tényleg olyan volt mint valami varázslat, vagy film, a kérdés már csak az volt, hogy lesz happy end, vagy sem. De gondolom már sejtitek, hogy ez nem következett be.
Viszont ne rohanjunk még ennyire előre. A sok együtt töltött idő, a közös érdeklődés arra ösztönzött bennünket, hogy egy egyetemre jelentkezzünk. Sikerült is bekerülnünk, és össze is költöztünk.
Az egyetem utolsó éve előtti nyáron elkísértem őt egy kirándulásra. Külön autóval mentünk a többiektől. Már épp hazafelé tartottunk, amikor szörnyű baleset történt. Az előttünk lévő teherautó pótkocsijának a kereke ki esett és egyenesen felénk röpült. Mikor magamhoz tértem már a kórházban voltam, édesanyám tekintete pedig mindent elárult.  
Szeptemberben nem mentem vissza a suliba, egyszerűen nem ment. A barátaim kitartottak mellettem, folyamatosan próbáltak felvidítani, bulizni hívtak stb. Látszólag vidám voltam, de belül teljesen összetörtem, hisz elvesztettem azt, ami eddig a legfontosabb volt számomra, az igaz szerelmemet.
Akár hová néztem minden ő rá emlékeztettet, ezért elhatároztam, hogy hasonló képen cselekszem, mint, ahogy anyu tette egykor. Édesanyám is megértette, hogy szükségem van egy kis távolságra a nagyvárostól, így történt, hogy a nénikémhez utaztam , mondván egy kis változatosság, majd jót fog tenni.
Itt töltöttem egy évet, majd haza mentem édesanyámhoz, aki tárt karokkal várt. Már sokkal könnyebb volt itt, de még mindig voltak olyan emlékek, amik a múltat juttatták az eszembe. Szinte minden emléket a garázsba pakoltam.
Közben az iskolát befejeztem esti tagozaton, recepciósként dolgoztam, és anyámnál laktam; már nem voltam ugyanaz, mint egykor. 23 voltam, amikor találkoztam egy férfival újra. Jól éreztük magunkat egymás társaságában, majd egy napon viharba keveredtünk, és ez felelevenített minden emléket a balesetről. Beszélgetni kezdett velem, miközben a karjában tartott, hogy mért ijedtem meg ennyire. Elmeséltem neki mindent, és ő erre csak döbbent szemekkel nézett rám. Kiderült, hogy miatta történt a balesettünk.
Mérgemben mindent rázúdítottam, és összetörten rohantam ki a viharba, és hagytam ott. A Centralt Parkban kötöttem ki újfent, annál a szobornál, ahol az első randik volt. A vihar miatt is sötét volt, és már egészen estefelé járt az idő. A szél mintha valahonnan valami kiabálást hozott volna, hogy valaki nyugodjon meg, mert különben baj lesz ,de nem igazán hallottam őket, és nem is foglalkoztam velük, csak a felszínre tört önsajnálattal. Ez követően az események felgyorsultak. Morgást hallottam, de nem törődtem vele, aztán éles fájdalmat a hátamban, újabb ordítás, és morgás, végül elsötétült minden.
Egy meleg szobában tértem magamhoz egy nő és egy férfi társaságában. Nem értettem mi történt velem, a hátam sajgott. Végül egy harmadik idegen világosított fel, hogy mi történt velem és mi lettem. Egy kölyök elcsatangolt ellentmondva mentorának, és épp ők vitáztak a parkban, amikor ott voltam. A farkas kölyök elszabadult, de sikerült megállítania mentorának mielőtt az megölt volna. Csak pislogtam, hogy mi van, mi is történt, semmit nem értettem belőle. Aztán a mesét újra kezdték. A fiút megbüntették alaposan tettéért. Igyekeztem felfogni az ismételten hallott dolgokat, de nem igen sikerült, összezavarodtam. Félév kellett ahhoz, hogy elfogadjam, amivé lettem, és meg tanuljak a farkasommal együtt élni. Időközben kiderült, hogy milyen lények élnek.
Végül nyitottam egy kis üzletet. Nem nagy, de elmondhatom, hogy az enyém, ahol régiségeket, antik dolgokat, és egyéb árukat árulok, amikre egy alviláginak szüksége lehet, persze csak szigorúan a szabályok betartásával.