See you again, mom

- Anya! - mondom megkönnyebbült és közben aggódó hangon, miközben szorosan magamhoz ölelem. Olyan régen ölelhettem már meg őt, olyan régen láthattam őt mozogni, régen hallottam őt beszélni. Egyszerűen annyira aggódtam amiatt, hogy Valentine bántani fogja őt, annyira csak arra fókuszáltam, hogy minél hamarabb találjuk meg és mentsük meg anyát, hogy nagyon sok mindenről sikerült jelen pillanatban elfeledkeznem, mintha meg sem történtek volna, mintha semmi rossz dolog nem történt volna velünk, velem, az elmúlt pár hétben. Elfeledkeztem arról, hogy a legjobb barátom akarata ellenére vámpír lett, hogy nem bírja elviselni ezt az új életet, hogy a vámpírok alacsonyabb rangúak, mint az árnyvadászok, pedig én személy szerint ezzel nem is foglalkozok, hiszen nekem továbbra is a legjobb barátom, nem érdekel, hogy vámpír, avagy ember, hiszen nekem ugyan az a srác maradt. Elfeledkeztem arról is, hogy a Klávé eléggé a nyomunkba jár, és már csak az kell, hogy tönkre tegyék azt amiért harcolunk. Amiért harcolok. Elfeledkeztem arról is, hogy Jace eltűnt, elment Valentine-al és kitudja hol lehetnek. Elfeledkeztem arról is, hogy Valentine-nál van a Kehely és azzal hoz létre egy árnyvadászokból álló hadsereget, nem törődve azzal, hogy mennyi ártatlan emberi életet fog ezzel kioltani, hiszen nem mindenki fogja túl élni az átváltozást. Valaki beleőrül és elhagyatottá fog válni, ha nem bírja elviselni a rúnát, a rúnákat. Valaki hamarabb meg fog halni. Belegondolni is szörnyű, hogy amiért eddig harcoltunk az fuccsba ment ilyen hamar, hiszen az emberek védelme a fő célja az árnyvadászoknak, most pedig a Kehely fogja a vesztüket okozni. Megannyi rossz dolog vesz minket most is körbe, én még sem tudok teljes mértékben ezekre figyelni, hanem csak anyára akinek végre érezhetem az ölelését, magamba szívhatom finom illatát, és végre tudom, hogy biztonságban van. Nekem ennél több most nem is kell.
Kérdésére csak bólintok, még most sem tudok megszólalni, csak a könnyeimmel küszködök. Annyira hihetetlen az egész, hogy tényleg itt van, hogy tényleg sikerült megtalálnunk őt és biztonságban kiszabadítani őt Valentine fogságából.
- Megértem, hogy miért nem mondtad el, de hidd el, megértettem volna. - mondom miközben még mindig nem engedem őt el. Nem vagyok képes rá, annyira biztonságban érzem magamat az ölelésében, annyira jó tényleg vele lenni.

Rengeteg mindenen kellett keresztül mennem, rengeteg dologgal kellett megbirkóznom amióta 18 lettem. Voltaképpen minden a szülinapomon kezdődött, hiszen azon az estén ismerkedtem össze Jacel, amikor a klub bejáratánál nekem jött, amikor azt hitte, hogy nem látom őt, aztán követve őt láttam meg Alecet és Izzyt is, és hirtelen egy pillanat alatt csöppentem bele a világukba. Hirtelen kerültem bele az árnyvadászok, az árnyvilág életébe. Hirtelen kellett mindig cselekednem, hirtelen kellett döntenem.
Minden olyan gyorsan történt, fel sem tudtam először fogni azt, hogy anya belökött egy úgy nevezett portálba, hogy őt elrabolták Dot-ot pedig megölte Valentine, hogy Luke vérfarkas és ezzel együtt léteznek vámpírok, angyalok és tündérek, boszorkányok, boszorkánymesterek, sőt, még démonok is, de ha már angyalt emlegettem akkor el ne feledkezzek a bukott angyalokról se. Annyi természetfeletti faj létezik a világon, amikről eddig tudomásom sem volt, amikről maximum csak a könyvekből és a filmekről hallottam, most pedig... Most pedig egy pillanat alatt az életem részévé váltak így vagy úgy, hiszen ellenük harcolok, azért vagyok, hogy a többi árnyvadásszal együtt, karöltve, megvédjem a mondéneket - az embereket - tőlük; a démonoktól, vámpíroktól és más természetfelettitől akik ártatlan embereknek akarnak ártani.
Nem mondanám azt, hogy az életem egyszerű, vagy nincsenek benne nehézségek, hiszen anyámat elrabolták, a legjobb barátomat pedig gyakorlatilag vámpírrá változtattam. Nekem kellett döntenem és én nem voltam képes elengedni őt, így hát belementem abba, hogy temessük el Simont ezáltal pedig vámpírrá változott, de még a mai napig sem sikerült teljes mértékben feldolgoznia ezt, és szerintem még mindig neheztel kicsit rám, bármennyire is mondogatja nekem az ellenkezőjét. Kiskorunk óta ismerem őt és tudom mikor nem őszinte velem, így hát most is tudom, hogy még mindig zavarja. Nem annyira, mint eddig, de zavarja.
Aztán megtaláltuk anyát, szinte el sem tudtam hinni, hogy megtaláltuk. Nagy erőfeszítések gyanánt, sok szenvedések közepette, de sikerült megmentenünk őt, habár eközben elvesztettünk valakit. Jacet... Valentine a fülébe ültette a bogarat, hogy testvérek vagyunk, hogy vele kell mennie, hogy mellette a helye, így hát elveszítettem a Kelyhet és Jacet is szinte egyszerre, de jelen pillanatban nem köt le más, csak is anya, aki kb fél perccel ezelőtt ébredt fel.