Kanapé

Általában kiégett Alvilágiakkal, furcsa hibridekkel, gyanúsan démoni alakokkal üzletelek, kevés hozzám járuló tűnik elsőre nőnek. Aki meg bizonyítottan a szebbik nemhez tartozik, nos… Általában nem a legszebbek. Nem a gyönyörű arcokért és a formás popókért vállaltam a munkákat eddig sem, úgyis kár volna ilyen idomokkal rendelkező lányokat bántani, úgyhogy nem is baj. Amikor pedig a szép leányzók beleártják magukat a dolgomba, majdnem nem jutunk ki élve. Tehát meglepett Cassandra szépséges külsejéhez járó magabiztossága és esze. Mindenképpen igen veszélyes párosítás ez, meg kell hagyni. Emiatt is mentálisan megjegyeztem magamnak, hogy azért jobb volna kerülni őt – igaz, hogy most pacsiztam le vele, de nem fogom húzkodni a képzeletbeli bajszát, jobban járok, ha nem keltem fel az alvó oroszlánt.
New Orléans, a bűnök városa, egy a sok közül. Azért be kell vallani, a franciák ördögi egy népség, mondjuk angliai származásommal nem is mondhatnék mást. Az Axeman, a voo-doo, a sok mondén értelmetlen ámítás és legenda között valóban sok Alvilági ügyködés bújt meg, főleg a régi szép időkben. A jazz mindig is vonzotta az éjszaka gyermekeit. Ma már tele van turistákkal a város, pedig csodaszép hely volt. Mindig csak átutazóban jártam ott – elég telített arrafele a szakmám – de az a pár nap is elég volt, hogy konstans a hátam mögé nézzek, és minél hamarabb szabadulni akarjak. Nem tudom, hogy ez elég kvalifikáció-e az Alvilágiaknak a szuper lakhelyhez, de mosolygva feleltem Cassandrának. – Ó, igen, New Orléans est magnifique! Nem is tudom, miért hagytad ott. – hangom kissé szarkasztikus, de igyekeztem nem megsérteni őt. Felteszem ő is tisztában van azzal, hogy nem csupa habostorta az élet arra egy magamfajtának, meg hát az örökéletűek állandó mozgásban vannak. Számunkra néhány év csupán szempillantás, nyaralás maximum, ami túl hamar letelik. Azonban nem maradhatunk egy helyen sokáig anélkül, hogy ne fognának gyanút.
Őszintén elgondolkodtam, mit kérdezhetnék tőle. Menjek bele személyes témákba? Talán nem a legjobb ötlet. Azonban más nem igazán érdekelt, tudom én, hogy jobb nem beleártani magam olyan dolgokba, ami bokán üthet később. Én csak egy állandó vendég leszek itt, semmi több, ez minden fél számára az előnyös felállás. Amíg ő se tud sokat arról, amit én beszélek, ő is védve lesz, ha elkapnak engem. Na, nem a zsaruk, hanem valamelyik Alvilági alak. A mondénoknak lövése sincs mi folyik az orruk előtt, és mindenki így preferálja. Ők is tudatlanul boldogok.
- Nem jut eszembe semmi. – legyintettem, de azt éreztem, muszáj volna még beszéltetnem őt, nem zárhatjuk le ennyire hamar a dolgot, valószínűleg tényleg soha nem ülünk már le így kettesben. – Lenne valami mégis…
Pörögtek a lehetséges kérdések az agyamban, és végül egy személyesen akadt meg, hiába nem akartam ezt firtatni. Nagy levegőt vettem, a nőre néztem, és komoly arccal ejtettem ki a szavakat. – Ki változtatott át? – Lehet csak megtámadták egy éjszaka, lehet egy rokona volt, a lehetőségek tárháza végtelen. Kíváncsi tekintettel firtattam őt.

Cassandra mosolyát jó jelnek vettem. Oké, szóval partnerként kezel, legalábbis egy fokig, mondtam magamnak, hogy lehiggadjon a gyanútól pörgő agyam. Mivel nem szoktam csapatban dolgozni, nem tudom, mennyi bizalom és mennyi gyanakvás az egészséges. Szeretném azt hinni, hogy csak túlgondolom a helyzetet, de közben megannyi sztori kering az árulásokról, a hátbaszúrásokról, ami miatt minduntalan elvetettem a társ ötletét. Nincs okom arra, hogy ne legyenek fenntartásaim, talán bolondság volna elaltatni őket.
A pultban egy másik vámpírt találtam, Cassandra lazán, de udvariasan rendelt tőle, én pedig a hozzám intézett kérdésére választ adva, jéggel kértem a whiskey-met. Nem vetem meg az alkoholt, gyakran iszom drága italokat is, de azért jobban esik más valaki számlájára a dolog. Amíg a pultossrác végezte a dolgát, a táncoslányok műsorát élveztem. Ezt nem bántam meg az üzletünkben, bármikor időt töltök majd itt, lesz mivel szórakoznom. Tudom, tudom, mindent a szemnek, semmit a kéznek. A műszakok után se fogok kajtatni utánuk, jobban tartok a biztonságiőröktől. Meg Venustól.
Cassandra csak a „szokásosat” említette, meg se ütötte a fülemet a dolog, míg nem egy sűrűn folyó folyadékot szolgáltak fel neki egy borospohárban. Szóval nem szarral gurigáznak, itt vért is lehet inni. Alig észrevehetően nyeltem egyet, kihúztam magam. Az aggodalmam új életre kelt, lángcsóvákként simogatták a torkom. Koccintottunk, én pedig óvatosan kortyoltam bele a jéghideg poharamba, remélve, lehűti a kedélyeimet. Cassandra fejével egy kanapé felé bök, én pedig válaszként felállok, elindulok a kanapé felé.
A puha szövetbe szinte beleolvadok, ahogy helyet foglalok. Kérdése számos emléket idéz fel. Éltem rengeteget Európában és az Államokban egyaránt, kisvárosokban és megapoliszokban is. A hideg helyeket kerültem általában, Kanadában is csak egy évet bírtam ki. A kedvenc városom New Orléans volt, ma is sokat gondolok rá. Ott úgy éreztem mindennap a szórakozásról szól, a lazulásról, hiába mentek munkába az emberek, szenvedéllyel tették azt. Jelen voltak az életükben. Na, meg persze sok megbízásom akadt. A bűn se kerülte el a szenvedélyben úszó utcákat és bárokat.
- Körülbelül hét éve. – feleltem. Ha tehetem 15-20 évre telepedek le valahol, nem kell sokat szívni azzal, hogy a hírnevem és ismertségem a szakmában újraépítsem. New York ráadásul elég nagy város ahhoz, hogy szem előtt maradva tudjak elrejtőzni, ha szükséges, így nem terveztem lelépni egyhamar. Egyszer már megfordultam itt, a hetvenes évek elején, már akkor is örökké pörgő csomópontnak számított. Akkor nem sokat maradtam, lehet úgy is fogalmazni, hogy szabadságot vettem ki. Éppen áttelepedtem máshova, egy megbízás miatt jöttem ide, és Chicagóból tartottam Bostonba. Kivettem néhány hónapnyi szabadságot, hiszen úgyis elölről kezdtem az egész üzletemet, megérdemeltem a pihenést.
- Te sem lehetsz olyan öreg motoros. – tettem hozzá. Bár próbálom nem beleártani magam a vámpírok ügyeibe, mármint azon felül, amennyire muszáj, még nem futottam össze Cassandra nevével.

A sikeres üzletkötést megkoronázva kezet ráztunk Cassandrával. Habár igyekeztem nem mutatni, azért nem volt felhőtlen a boldogságom. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, amit szerintem egyetlen személy sem képes élvezni. A helyzet súlyosságát igyekeztem a tudatalattimba száműzni, és mentálisan vállon veregettem magam, hogy találtam valami megoldást az egyik égető problémámra, legalább időlegeset. Édesanyám nem lett volna rám büszke, ő egész életében független volt mindenki mástól, igaz, más időket éltünk. Eléggé más időket éltünk. Akkoriban olyan gyilkosságokért fogadott el pénzt, ami senkit nem zavart. Rá se lehetett volna kenni őket, hiszen az információáramlás szinte nem is létezett az ő korában. Mondjuk mindentől függetlenül szarul esett, hogy a varázserőm ellenére nem tudok olyan jól működni, mint a sima mondén anyám. Ő a példaképem, legalábbis ha valaki kérdezi ezt szoktam válaszolni.
Tisztában voltam azzal, hogy hamarosan ebből a szituációból is ki kell kavarodnom, de miért ne élvezhetném az este további részét? Próbáltam elengedni magam, sodródni az árral, élvezni a zenét és a táncoló lányokat.
Cassandra mellőzte is már a magázódást, ami egészen meglepett. A hirtelen hangszínváltás felébresztette a gyanúmat, de igent mondtam a meghívására.
- Ha ajándék, természetesen elfogadom. - feleltem egy ravasz mosollyal. Felálltam, hogy a bárpulthoz menjünk, és vártam, Cassandra követ-e. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen irányba tart ez a találkozó, és az elengedem magam tervet kidobtam az ablakon. Cassandra eddig sem tűnt veszélytelennek, és most, hogy a kezében van a kötél, ami a nyakam köré fonódott, még óvatosabbnak kell lennem vele.
- Én a whiskey-t preferálom. - mondtam, hogy elkezdjem a társalgást. Bár nem szeretem ezeket a semmitmondó csevegéseket, mégis azt éreztem, muszáj belemennem. Az elviselhetetlen stílusom nem vezetne semmi jóra, és elég vékony jégen táncoltam, tudtam meg éreztem is. Így hát magamra öltöttem a legkedvesebb álarcomat, megembereltem magam, vártam Cassandrára, jön-e velem a bárpulthoz.

Az üzletkötés az életem. Általában nálam vannak a jobb kártyák, és én diktálom a feltételeket, szóval hiába van a véremben a tárgyalás, kényelmetlenül érintett a Cassandrával való alkudozás. Ha az ember egy halhatatlan boszorkánymester, az életében ritkán vannak olyan szituációk, ahol nem ő jelenti a nagyobb fenyegetést. Nem csoda hát, hogy a nem mindennapi stílusommal igyekszem ezt a feszült hangulatot eloszlatni. Megmutatni, hogy nem számítok én egy hatalmas veszélynek. Persze, könnyebb volna néhány megbízást ebben a klubban végrehajtani, de eltekintek ettől, ha megvédik a seggemet. A mérgeim nincsenek helyszínhez kötve, ezért is imádom őket annyira. Plusz senki se számít ilyen régimódi fegyverre, mikor Alvilágiként sokkal egyszerűbb technikákhoz is nyúlhatnék. Mondjuk úgy, hogy a koktélkészítés a hobbim.
Cassandra biztosított róla, hogy nem ezen a helyen lelem meg az örök nyugalmamat, legalábbis egyelőre. Nem számította rá, hogy szívélyes kapcsolatunkból adódó hűsége miatt fog vigyázni a porhüvelyemre, csak egy eszköz vagyok számára, amivel pénzt kereshet. A pénz pedig óriási motiváló erő még a halhatatlanok körében is. Amíg egy sima mondénnak 60-70 éve van kiélveznie a létezést, addig nekünk több évszázadot kell átvészelnünk, és persze szeretnénk ezt gazdagságban és luxusban tölteni. Nem lepődtem meg tehát, hogy aranytojást tojó tyúkként tekintett rám.
A vicceskedő kérdésemre komoly választ adott, ami kissé meglepett. Megmutatta, hogy nem tréfál, és komolyan veszi ezt a közös kis megállapodást. Kiegyenesedtem, és elismerő félmosollyal díjaztam őt. Nyilván nem fogyasztok semmit, mert nem terveztem elverni a pénzemet egy elég drága klubban, maximum a leányok rucijába dugdosott bankjegyeket gondoltam itt hagyni.
- Tökéletes. - feleltem. Továbbra sem hiszem, hogy itt fogom majd a szomjamat oltani, ráadásul most már kidobni se feltétlenül fognak engem. Cassandráról megint a lányokra siklott a tekintetem, végigsimítottam a vonalaikon a pillantásommal, a ritmusra ringatózó fenekek látványát el fogom tudni viselni a jövőben is. Remélem a VIP szobákba is ezek a csinos nők néznek majd be.
A tulaj felé nyújtom a jobb kezemet, lassan visszafordulok felé.
- Akkor megegyeztünk? - kérdeztem, a fejemet oldalra fordítva. Amennyiben a nő elfogadja a kezem határozottan megrázom a jobbját, nyugtázva a sikeres egyezségünket.

Életem nagy részét egyedül éltem le. Nem kértem segítséget senkitől és semmitől, magam oldottam meg a problémáimat, nem bújtam senki szoknyája alá. Ha nem akarnék itt maradni, nem kellene még csak eltűnődnöm se ezen az ajánlaton. Azonban szorul a hurok a nyakam körül, de Venus idebilincsel, úgyhogy új időszámítás kezdődik. Együtt kell dolgoznom valakivel. Legalábbis megállapodást kell kötnöm valakivel.
Ha választhattam volna, nem egy vámpír mellett döntök. A halhatatlanságuk az egyetlen jó tulajdonságuk, de az a boszorkánymesterséggel is együtt jár. Mi, boszimesterek pedig hatalmas varázserővel rendelkezünk, ami rengeteg előnnyel jár. Úgyhogy feljegyeztem magamnak, ha mégis továbbállunk innen, legközelebb egy boszimester sztriptízbárjába térjek be.
Sikerült a tulajt egy pillanatra kizökkentenem a határozott és magabiztos nő szerepéből a huncut kommentemmel, és gondolatban vállon veregettem magam, milyen ügyes vagyok. Egy kicsit visszanyertem én is az önbizalmam, így, hogy tudom, nem egy kősziklával vitatkozom.
Az volt az érzésem, hogy a gúnyolódást igyekszik félretenni Cassandra, és komolyan beszélni velem. Nagyon régóta nem tárgyaltam senkivel ilyen hangnemben, általában a hullák megrendeléséhez nem kellenek ilyen erőfitogtatások. Én csak kikeverem a tutit, megbeszéljük miként, hogyan, hol, mikor, mennyiért, megtörténik a fizetés, és viszlát. Aki alkudozik az áraimból, azt elhajtom. Ha ennyire spúr vagy csóró, menjen és ölje meg maga puszta kézzel a rosszakaróját. Általában mindig visszatérnek hozzám.
Nem volt kétségem afelől, hogy leesett a nőnek, milyen szolgáltatást nyújtok. Kár tagadni, egy sima drogügyletre nem jött volna ide. Minden jól szituált, ide betérő üzletember minimum kokain hegyekben fürdött, a többi szerről nem is beszélve. A sima sarki kotyvalékot áruló dílerek pedig ilyen elit helyen nem fordulnak elő. Tehát nem maradt más, mint a bérgyilkolás. Mindig megbánom, hogy nem online folytatom a tevékenységemet, de annyira nem mozgok jól abban a világban.
Próbáltam pókerarcot vágni, ahogy részletezte az ő feltételeit, majd pimaszul elmosolyodtam, ahogy közelebb hajolt. Eltúlzó gesztusokkal mutattam, hogy mélyen elgondolkodtatott az ajánlata. Remek egy sorosok pattantak ki az agyamban, például: Ha természetben fizetnek nekem, az ügyfelemet irányítsam magához, vagy tőlem várja majd a kényeztetést? Azonban tudtam, hogy össze kell szednem magam, nem lenne jó elbaltázni ezt az üzletet, plusz ki tudja, milyen katonái rejtőznek a színpad mögött feszülő függöny mögött.
- A nincs hulla részbe az én testem is beletartozik, ugye? - kérdeztem végül hátradőlve. - Mert akkor lehetséges, hogy belemegyek a dologba. - feleltem ódzkodva. - Plusz törzsvendégeknek járó kedvezményre is igényt tartok. Mivel elég sokat leszek majd itt. - tettem hozzá, reménykedő mosollyal az arcomon.
Nem tetszett, hogy más segítségére voltam szorulva, a pénz nem volt lényeges. Alkudozhattam volna, de nagyon nem lett volna sok értelme még órákat cseverészni Cassandrával, még a végén kidobott volna, mint macskát szarni, tartja a szólás.

Komolyan, nem hiszem el, hogy nincs egy nyugodt percem sem az elmúlt időszakban. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Már dolgozni se lehet anélkül, hogy mások ne zavarjanak meg minden egyes adandó alkalommal? A pénzem még kitart egy ideig, de jó lenne nem örökre elhúzni a visszatérést. Bár többségében halhatatlanoknak teljesítek megbízásokat, tehát néhány hónapnyi kihagyás nekik egy szempillantásnak tűnik csupán, azért ebben a szakmában jobb mindig elérhetőnek lenni. Nem szabad kikopni, mert jön a konkurencia, és volt ügyfélköröm - nincs ügyfélköröm. Nehezebb az imidzsem újraépíteni, mintsem kicsit megtépázva melózni. Sokszor kezdtem már újra új városban, és így is vannak hűséges ügyfeleim, akik akár az ország másik végéről, vagy akár Európából is megkeresnek. Gyakran kell nemet mondanom nekik, de aztán persze van az az ajánlat, amiért megéri a franciákat és a mocskot szagolni Párizsban. Sajnos, ők nem a többség. Az állandó jelenléthez muszáj vagyok a helyiekre támaszkodni.
Szóval a szabadságolás nem opció. Pedig ahogy a tulajdonosnő igyekezett felülkerekedni, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy nekem ehhez nincs mentális erőm. A nagyfiús sértését is csak egy széles mosollyal honoráltam.
- Ó, volt nekem dolgom huncut vámpírokkal. - feleltem, miközben sok-sok éjszaka emléke, mint egy diavetítés, lepergett lelki szemeim előtt. Hideg, selymes érintések, hosszú esték a lakásomban, vérfakasztó csókok és harapások... Volt ott náspángolás rendesen. Majdnem kicsúszott a számon, hogy ő rá is ráférne egy hasonló éjszaka, de ráharaptam a nyelvemre. Nem voltam kíváncsi, milyen szigorú arccal tromfolna le engem sokadjára. Mondjuk, meg kell hagyni, egészen ijesztő tud lenni a nő. Nem csak én feszültem be tőle, de az ügyfelem sima agyáig is eljutott a helyzet komolysága, és eliszkolt.
- Szuperek vagyunk együtt. - mosolyogtam a nőre, reméltem, sikerül oldani a köztünk lévő feszkót. Nem akartam bajt, ő se akart bajt, csak a nagy pofámnak nem tudok parancsolni, az a baj. Sóhajtottam egyet. Felém nyújtott kezét elfogadtam, és magam is bemutatkoztam. - Silva. - szemem kissé összeszűkült, a hirtelen hangváltás okát próbáltam megfejteni.
Ajánlata hallatán hátradőltem, vállaimat leengedtem kissé. Összehúzott szemöldökkel figyeltem az elszánt arcát. Professzionális bestia, gondoltam magamban. Két választási lehetőség volt előttem - újra az utcára megyek, vagy szerzek egy biztonságos helyet, ahol akár még vigyáznának is a fejemre, még ha csak a nyugalom megőrzése is volna a céljük. Nem kell engem szeretni. Elég, ha az érdekeink egybeesnek. Felkeltette az érdeklődésemet ez az utóbbi opció, és alig vártam, hogy meg tudjam, mi lesz ennek az ára.
- Örülök, hogy végre a tárgyra tértünk. - kezdtem, próbáltam a gúnyt száműzni a hangomból, bár ezt a képességet még nem sikerült igazán elsajátítanom. - Az a legjobb mindenkinek, ha minél kevesebb részletet osztok meg mással. Nem akarnám, hogy magácska veszélybe sodródjon. - Mosolyogtam, és tudtam, nem igen sikerült normális hangnemet megütnöm. Idióta Silva! - Ha maradnék - folytattam - mi lenne az ára? - A fejemmel bólintottam egyet kérdőn. Lehet megérné a dolog. Persze még mindig ott van a hátulütője - megint függenék valakitől. Még többen lennének beavatva a dologba, még több személyben kellene megbíznom, ami most jelenleg elég nagy kihívásnak tűnt.

Nem mondhatom, hogy nem feszélyezett a nő magabiztos fellépése. Persze egy ilyen klubot, amiben hemzseghetnek az Alvilágiak, kizárólag erős marokkal lehet vezetni. A nőkben pedig ott az a plusz diplomácia, amivel kevés férfi rendelkezik. Aki meg igen, az nagyon könnyen talpnyaló politikusnak áll. A nőknél persze ez elvárt dolog, szinte így nevelik őket. Az erős nő rafinált. Az erős nő mosolyogva teszi el láb alól az ellenségeit.
- A privát beszélgetésünk részleteibe inkább nem avatnám be önt. - feleltem szkepticizmusára, bár lerítt róla, hogy nem fogja bevenni a szar hazugságaimat. Sosem voltam jó hazudozó. Lehetőleg elkerültem azokat a szituációkat, ahol valótlant kellett állítanom, a gyors lelépés egyszerűbbnek bizonyult szinte mindig. A csúsztatás tanulható művészet, de én túl lusta vagyok ahhoz, hogy elsajátítsam minden csínját-bínját. A menekülés és bujkálás pedig természetesen jön számomra.
A vezető nem tágított, elég meggyőzően bámult engem. Mindketten felmértük, hogy az ügyfelem komolytalan tárgyalópartner, és hálás voltam neki, hogy csukva tartja a nagy pofáját. Legalább annyit sikerült felfognia, hogy nem érdemes mélyebb gödröt ásnia nekünk.
Egyértelműen nem vette be, amit szerettem volna a torkán lenyomni, de elképesztő pofátlanság volt rajtam használnia a képességét. Kérdésére felhúztam a szemöldökömet, és annyira elképedtem, hogy szó szerint hátra kellett kicsit dőlnöm. Mellkasomban feléledt a harag tüze. Éreztem, ahogy kissé megzavarodnak a gondolataim, és nem tudtam elhinni, ami történik. Ha halandó lettem volna, már elvesztettem volna a saját akaratomat, de szerencsémre én is a sötétség gyermeke vagyok. Erővel ugyan, de sikerült visszahódítanom saját magamat. Ebben főleg a bennem duzzadó méreg segített hozzá. Ha elvesztem a fejét, ott sajnos általában bajba sodrom magam a nagy pofámmal.
- Oké, hagyjuk a szarságokat. Boszorkánymester vagyok, így ez a megbűvölés dolog rajtam alig hatásos. - Hajoltam előre bizalmasan. Ha így akarunk játszani, így játszunk. Nehezemre esett visszafogni magam, a nyelvemen táncolt a "kibaszott vámpírok" kifejezés, de úgy gondoltam, ebben a helyzetben muszáj megőriznem a modoromat.
- Elhiheti, hogy nem terveztem csoportos öngyilkosságot szervezni egy ilyen formás nőkkel teli helyen. - mosolyogtam tenyérbemászóan. Pillantásom akaratlanul is a szőke táncos fele vándorolt, de pár másodperc múlva ismét a főnöknőre fókuszáltam.
- Esetleg szeretne bevinni az irodájába elnáspángolni? - A szavak csöpögő gúnytól voltak nehezek, éreztem, hogy eltorzul az arcom. A sok-sok évem alatt illett volna dühkezelési technikákat tanulnom, de hiába - a démoni véremet le se tagadhatom. Sejtettem, hogy rossz vámpírnál húzom ki a gyufát, de nem mehettem el amellett, hogy el akart bűvölni. Engem!
Az ügyfelem felé fordultam.
- Majd folytassuk ezt holnap. - intettem neki, remélve, elhúzza a csíkot. Egy ideig bámulnom kellett, hogy leessen mit szeretnék elérni nála.

A megérzéseim általában igen jók. Rengeteg csávából húzott már ki az intuícióm, egyszerűen a csontjaimban érzem, ha valahonnan el kell húznom a csíkot. Ez az egyik oka, hogy 300 évet képes voltam megélni bérgyilkos boszorkánymesterként. Pedig volt már párszor vérdíj a fejemen, voltam már igen necces helyzetekben. Viszont tudtam, hogy el kell húznom onnan a csíkot - így vagyok még ma is itt.
Ugyanezt éreztem, amint az elegáns, professzionális szerelésbe öltözött nő jött felém. Tudtam, hogy VIP szobát kellett volna kérnünk, de én vagyok annyira garasoskodó, hogy fájt volna kifizetni, a balekot itt mellettem, pedig nem lehetne éppen a legélesebb késnek nevezni. Mindig ügyelek a diszkrécióra, nehogy lebukjak, viszont féltem a seggem, így nem maradhattam most kettesben senkivel. Még nem tapasztaltam ki, hogyan adaptálódhatnék az új helyzethez. Mindig azt vallottam, hogy minek változtatni valami olyasmin, ami bevált? A kényszer azonban nagy úr. A nyilvános helyeken történő üzletkötéssel pedig kevés tapasztalatom van. Utólag persze már egészen olcsónak tűnt a szoba ára. Reménykedtem, hogy elmegy mellettünk a nő, de kétségtelenül idetartott. Tippre nem luxusprosti volt, ők negédesebb mosolyt erőltetnek magukra, miközben potenciális ügyfelek felé tartanak. Próbáltam az arcomról eltüntetni a feszültséget, ahogy mellénk lépett, és megszólított bennünket. Egészen fiatalnak tűnt - ez a baj a halhatatlanokkal. Sosem tudhatod pontosan, mennyire tapasztaltak, mennyit éltek meg, hiszen kívülről a legtöbbjük igen fiatal. Márpedig az éjszakai életet ők uralják ebben a városban.
- Szép estét Naccsasszony! - köszöntöttem a nőt, aki ezek szerint a klub vezetője. - Milyen bajra gondol? - kérdeztem, majd egy villámgyors pillantást vettettem a színpadon vonagló lányok felé. - Csak beszélgettünk itt az öreg barátommal. - Csaptam az ügyfelem vállára.
Mennyit halhatott meg? Cseppet se örülök, hogy ez így alakult. Egyik kezemmel elővettem egy ötven dolláros bankjegyet, amit a legközelebbi lánynak terveztem adni, amint újra egyedül maradunk, hogy az asztalunknál táncolva eltakarjon minket az árgus szemek elől. Viszont a csinos klubvezető nem igazán tervezett tágítani. Nekem pedig egyre magasabbra szökött a vérnyomásom.

A legutolsó kis baki óta, ha megbízást akarok szerezni, általában nyilvános helyen találkozom a potenciális ügyfelekkel. Így elkerülhetem, hogy egy sikátorban észrevétlenül kicsináljanak, majd odadobjanak a farkasoknak, hogy megvacsorázzanak a kis testemből. Erre tökéletesek a mindenféle sztriptízbárok - nagyon könnyű elvegyülnie az ügyfélkörömnek, sőt, gyakran maga a célpont is ilyen helyen tér örök nyugovóra. Sok a magára maradt ital, amibe egyszerűen bele lehet cseppenteni ezt-azt. Na, meg persze magam is könnyen megtalálom a helyem ebben a világban, élvezem a műsort, nem tagadom.
A mai találkozót a Passion Club nevű helyre beszéltem le egy vámpírral. Meglepő, milyen gyakran keresnek fel engem a vérszívók, bár figyelembe véve, hogy ha maguk állnának bosszút személyesen minden kis hülyeségért, pillanatok alatt klán-háborút robbantanának ki, érthető. A klub elég exkluzívnak tűnt, úgyhogy a szokásos szerkómat a legdrágább ingemre cseréltem, és egy hasonló kaliberű órával bolondítottam meg az összhatást. A cigarettámat a nadrágom zsebébe süllyesztettem, gyújtóra pedig nem volt szükségem, így léptem ki a lakásom ajtaján. A pénzes üzletemberi imidzsemet azonnal leromboltam azzal, hogy gyalog tévedtem oda, de szépen mosolyogtam a biztiőrökre, és kifizettem a belépő árát. Mentálisan feljegyeztem magamnak, hogy ezt is építsem be a munkadíjamba, majd a három lehetőség közül balra vettem az irányt. Ha VIP szobában akarja megbeszélni a dolgot - márpedig a privát helyszín igencsak el kellene nekünk -, akkor azt ő fogja fizetni már. Egy pompás teremben találtam magam, ahol a színpadon elképesztően csinos, és majdnem meztelen nők ringtak a zene ritmusára. Meg kellett vallani, tényleg exkluzív volt a klub. Nem a tipikus lecsúszott, kétségbeesett táncoslányokon legeltethettem a szemem, hanem igazi elit bombázókon. A terem egyik végén található üres kanapéhoz sétáltam, hátradőlve letelepedtem, és az egyik szőke táncoshölgy idomait simogattam a pillantásommal. Úgy tűnt kiszúrt, de valószínűleg nem mozgattam meg a fantáziáját eléggé, mert el is fordította a fejét. Sebaj, gondoltam, majd bámulok mást. A valóság azonban az volt, hogy ő volt a legszebb ezen az estén. Szinte mindent megmutatott anélkül, hogy csupaszon lépett volna színpadra. Vissza-visszakúszott rá a tekintetem, de hirtelen megzavart a szórakozásomban egy mellém lehuppanó alak. Szinte az ölébe dőltem, annyira lehúzta a kanapét, sokkal nehezebb volt nálam a fazon. Összeszedtem magam és felé fordultam. Egy nagydarab vámpír volt, nekem pedig kétségeim sem támadtak afelől, hogy vele beszéltem a múltkor. Kezet nyújtottam felé, de az alak bizalmatlanul bámult rá.
- Ha nem, hát nem. - feleltem, és belekezdtem a részletek megbeszélésébe. Mint sejtettem, egy másik vámpírt szeretne eltenni láb alól, de mielőtt megoszthatta volna velem a miértet - amire amúgy cseppet se vagyok kíváncsi - a szemem sarkából megpillantok valakit. Egyből rossz érzés kerít a hatalmába, és a figyelmemet a bosszúvágyó halhatatlanról rá irányítom.