Elmosolyodom kivillantva szemfogaimat, amik nem rég még a csinos kislány csuklójában voltak. -Valóban, aki azt állítja valakiért cselekedet nem önös érdekből, az hazudik. - vigyorodom el és beleiszom az italomba. Évről évre egyre lagymatagabbak az italok, régen egy korty vodkától úgy ment ki a mondén az ajtón, hogy ketté állt a szeme. Ma pedig...siralmas mennyire vizezett és szörnyű szörp szerűség, ami a csapból folyik. Mint a földön élők mind és a holtak is, a maguk javára akarnak fordítani mindent, ezért lehet bárkit is hibáztatni? Ugye hogy nem. Ilyen a természet, mindenki a sajt maga javát akarja és ez soha nem is fog változni. Az ókori viking világban is, öltél vagy megöltek. Ez most is így van, talán kicsit kulturáltabban. -Úgy nézek én ki, min bukott angyalok italozásának védőszentje? Ugyan, ha már kihozták fizess szárnyas. - vigyorgok. - Nem vagyok egy gentleman, azt hiszem ezt jó pár éve tisztáztuk. Én és a nagyvonalúság, ugyan kérem, egy percig sem. Vagyok, aki vagyok és így élvezem az életem. Elég idős vagyok már, hogy tudjam, mindegy minek mutatod magad, nem annak fognak gondolni. Én nem rejtem véka alá a véleményem és nem félek önmagam lenni. Még akkor sem ha az egy bunkó gyilkos személyiség is. -Hidd el, holtig unnád magad, ha elmesélném emberi életem silány másodperceit. - kortyolok a húgy meleg italba, sem az íze, sem az állaga nem dob fel. - De hogy bánom-e, hogy az éjszaka gyermekei közé tartozom, nem, soha nem is bántam. - pillantok rá. - Te jössz, mesélj.
Megjegyzésére egy sejtelmes mosoly kezd el játszani ajkaimon. Meglehet, hogy rövid ügyletünk alatt jobban megismert, mint gondoltam. Vagy mindössze ilyennek gondol engem. - Nem tagadom, szeretem, ha a dolgok nekem megfelelően alakulnak. Ám ki nem így van ezzel? - teszem fel neki a kérdést. Ki nem szeretné, hogy neki legyen jó. Ő is ilyen. Olyan vámpír, aki mindenre képes a saját céljainak elérése érdekében. Ezt sikerült megtapasztalnom is. Pedig azt aztán nem is terveztem. Ám akkor a cél szentesítette az eszközt. S mennyire nemes cél volt.. Legalábbis annak gondoltam. - Amit én és mindenben? - idézem őt és közben egy kis gonosz mosollyal gondolkodom el. - Tehát fizetni akarod az italom? - kérdem tőle kissé oldalra fordított fejjel és enyhén butáska hangszínnel. Némileg caipkelődésnek szánva ezt a kérdést. Mellette jelezve azt is, hogy semmilyen tervem nincs, aminek ő részese. - Te is érdekes figura lehettél emberként, ám már nem vagy az. Ahogy nekem sem fehérek a szárnyaim. Te sem bánod, én sem teszem. - mondom neki a poharam fölött nézve rá.
Egy angyal legyen bukott vagy mennyek által áldott az teljesen mindegy, bennük még úgy sem lehet bízni, mint a vámpír nemzetségben. Míg áldott addig fogalma sincs a rossz igazi valójáról és tévútra terel, mikor azonban lebukik belőlük válik a leggonoszabb teremtés, a legönzőbb és leghitványabb, és ezt nem csupán én gondolom eképpen. -Nem kell, de nyilván mindig minden helyzetre van terved, ötleted, hogy a legjobban gyere ki a dologból. - mondom vigyorogva. Ez természetes, ezek vagyunk mi "szörnyek". Senki más érdeke nem olyan fontos mint a magunké. Nálunk olyan, hogy bizalom, nem létezik, hűség igen, melyet vagy a felettünk lévő hatalom félelemmel csikar ki vagy mert képesek vagyunk belátni nekünk ez lesz így a legjobb. -Cerviel, csak azt akarom, amit te is, mindenben benne vagyok. - vigyorgok tovább. Természetesen hátsó szándéktól mentesen vagy éppen azzal teljesen mindegy. Legutoljára még csak egy szende angyalka volt mikor láttam, efféle ajánlattól apuci szoknyája alá bújt volna, most viszont jól tudom, akár ebben is benne lenne. Csak, mert a legelső pillanatban feláldoznánk egymást, ha azzal magunkat mentenénk még nem jelenti azt, hogy nem szórakozhatunk el egy kicsit egymással. -Milyen rég volt már mikor még kis édes angyalka voltál, még jó, hogy ennek vége. - mondom ki őszintén. Inkább egy bukott, mint egy agy átmosott angyal, aki mindent jóra akar változtatni, attól hánynom kell.
Ahogy csak nem bír elszakadni attól, hogy én okkal ültem most le mellé. S azt állítja, hogy valamit biztos tervezgetek. Mi másért ülnék én le mellé, pont mellé. Egy vámpír mellé, akivel jó pár évtizede alkut kötöttem, amit mind a ketten teljesítettünk is. Onnantól kezdve semmilyen okom nem volt sem nekem, sem neki keresni a másikat. S ez eddig így is volt. Legalábbis nekem különösebb okom nincs, csak ő gondolja ezt. -Nem tudom, hogy miért kell hátsó szándékomnak lennie. - válaszolok kicsit sértődötten. Nem szeretem, ha valaki teljesen mást akar belelátni abba, amit teszek. Ezt elégszer élem át a munkahelyen. Meglepően sokszor, ami azt illeti. Főleg, hogy mostanában jobb lett a kapcsolatom a főnökkel, így meg pláne terjednek a hülyébbnél, hülyébb pletykák. Végül arra jut, hogy tegyük fel igazat mondok, akkor miképp alakul az este további része. Ezen elmosolyodok. - Mi lenne? Iszogatunk és beszélgetünk. Vagy talán mást akarsz tőlem? - kérdek vissza felhúzott szemöldökkel.
Az angyalok épp olyan esendőek, mint az emberek, követnek egy vak hitet, melyben olyannyira hisznek, hogy elvakítja az ésszerű gondolkodásukat, aztán egyszer csak ráébrednek, hogy amit tesznek nem feltétlenül a jót szolgálja kizárólagosan, a gondolatból emésztő vágy lesz és végül itt kötnek ki lent, a földön. Cerviel angyal volt mikor megismertem, már akkor láttam benne, hogy nem az Úr iránti szeretete vezérli, tudtam, hogy idővel lebukik majd, és útjaink keresztezik egymást ismét. -Ugyan Cerviel, ugyan, teljesen tisztában vagy mindennel és vannak a háttérben szövögető szálaid, engem nem csaphatsz be. - vigyorodok el. Megiszom ami a poharam mélyén lapul és csak nézem a bukottat. Látom rajta, hogy elgondolkodott iménti mondatomon és erre elmosolyodom. A fény és a sötétség egymás ellentéte de óhatatlanul elmosódnak a határok. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak bájcsevegni jött ma ide, mi ketten semmiképpen sem beszélgetünk csak úgy, minden hátsó szándék nélkül. -Cerviel....kérlek, engem ne próbálj hülyíteni, bárki mást nyugodtan, de engem ne, mond mit akarsz, még lehet benne is lennék. - kacsintok rá és visszadőlök a székembe. Nem kimondottan üzletre gondolok jelen állás szerint, de egy bukott miért akarna cseverészni egy vámpírral csak úgy? Ebben sem realitás nincs sem megszokottság. -Tegyük fel, hogy elhiszem, hogy csak úgy erre tévedtél, és mik a terveid az este további részére? - kérdezem sejtelmes mosoly kíséretében.
Az, hogy szerinte kár lenne a szárnyaimért nem feltétlen izgat. Örülök, hogy megmaradtak és ki is használom őket, ha van időm rá. Mondhatni azért szerencsém volt, hogy megmaradtak és a földön buktam le, nem pedig a mennyben. Utóbbi sokkal rosszabb lett volna számomra. Így ilyen téren jól jártam. Már amennyire ezt így lehet mondani, ha lehet. - Nem mondanám magam a sötét oldal éllovasának. Inkább amolyan nézelődőnek, aki lép, ha úgy gondolja. - mondatom végén megmozgatom a poharam, majd beleiszom és lerakom az asztalra. Arra mondatára, hogy fény nélkül nincs sötétség kicsit elgondolkozom. Sok démont és árnyvilágit tettem el láb alól, amíg angyal voltam. Nagyon is sokat, ami azt illeti. Belegondolva már nem vagyok biztos benne, hogy mindegyikük annyira rossz és gonosz volt. De én voltam a jóságos angyal akinek az volt a feladata, hogy megvédje az embereket és ők voltak a fenyegetés. Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy vajon engem fent mennyire tarthatnak fenyegetésnek. Eddig úgy néz ki, hogy nem, de ez mikor fog változni. Olyan kérdések ezek, amikre nincs válasz. Végül oda lyukad ki, hogy mi minden vagyunk, csak nem két olyan személy, akik csak úgy leülnek beszélgetni. Közelebb is hajol, hogy mit akarok én tőle. - Miért olyan nehéz elhinni azt, hogy csak úgy lehuppantam ide beszélgetni egyet? - kérdem tőle sejtelmesen. Az igazat megvallva hirtelen ötlettől vezérelve ültem le ide. De van egy olyan érzésem, hogy ő ezt nem fogja elhinni. Miért is tenné? Egy vámpír, akivel egyszer már "üzleteltem". Miért ne gondolná azt, hogy most is azt akarok.
A hozzászólást Cerviel összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 28, 2017 2:22 pm-kor.
Vendég
Vendég
Re: Boxok ↠ Vas. Dec. 17, 2017 12:45 pm
Benedict & Cerviel
➹ szószám:: ... ➹ zene:: ➹ üzenet::
Mindig mosolyra késztet a halandók naivsága, annyira esendőek, az érzéseik irányítják őket, a mellettem ülő nő is, féltékeny, mert a tárgyának tekint, egy trófeának, amit kiváltságos módon szerzett meg...csak nézem ahogy szinte fúj a bukottra, mint egy dühös macska. De végül megelégelem a jelenlétét és útjára bocsátom, jobb szeretem, ha semmi közük nincs a táplálékaimnak a személyes ügyeimhez. ezután végre kettesben folytatjuk a beszélgetést. -Nagyszerű, kár lenne értük. - mosolygok és iszok az italomból, ami a városban itt a legjobb minőségű, nem hiába, egy boszorkánymester igazgatja a helyet. -Meg kell hogy mondjam, így, a sötét oldal éllovasaként sokkal jobban kedvellek Cerviel... - vigyorodom el és látványosan hagyom, hogy a szemfogaim kivillanjanak, a táplálkozás után erőm teljében vagyok és ezt élvezem a legjobban. -Oh, igen, a fény nélkül nem lenne a sötétség sem. értek azonnal egyet, mert így igaz. Ha nem volnának a jók követei, nem volna kitől elvenni a hatalmat, nem volna értelme semminek sem, ennek a kettőnek lennie kell, mert a fény és a sötétség örök küzdelmet vív egymással. -Szeretem a múltat hánytorgatni. - vonok vállat - Valóban megkaptuk amit akartunk Cerviel, a kérdés, most mit akarsz tőlem? - vonom fel a szemöldököm és hátra dőlök a bőrkanapén. A világban mindenki akar valamit a másiktól, olyan nincs hogy nem, még a szentek is követelőznek csak ezt beállítják kérésnek, mily érdekes, nem? -Mi minden vagyunk Cerviel csak két olyan személy nem, akik csak úgy ok nélkül összeül iszogatni. - Előre dőlök az asztal fölött és rá nézek. - Mit akarsz bukott, most jó kedvemben vagyok, ki vele. - vigyorodom el és az asztal alatt kezem a bukott combjára téved és végig simít rajta majd mintha semmi sem történt volna vissza hanyatlok a kanapéra.
A múltban már rájöttem, hogy vele nem árt azért jóban lenni. Nem igen kegyelmez azoknak akik keresztbe tesznek neki. Mondjuk ezt akkoriban angyalként nem is tudtam volna kivitelezni. Még szerencsémre. Nem éppen az a természetük az angyaloknak, hogy másnak keresztbe tegyenek, de attól még megteszik, nagyon is meg tudják tenni. Mindössze úgy állítják be a dolgot, hogy az annak valójában jó, akinek keresztbe tesznek. Szép kis köntösbe bújtatják azt a rosszt, amit csinálnak. Kissé hazug dolog, de akkoriban jónak tűnt. Nagyon jónak és tisztának. Néha elgondolkozom, hogy az angyalok mennyire elvakultak is, mennyire képesek ignorálni azt, ami körülöttük van. Ez felbosszant, de nem az én dolgom tenni ellenne. A mondém akinek a vérét szívta csak úgy szórta felém a villámokat a szemével. Mindig is megmosolyogtam és egyben megszántam őket, amiért ilyen módon lehet velük bánni. Milyen kegyetlen a sors, hogy ilyen gyöngének alkotta meg őket. S arról még nem is beszéltünk, hogy mennyire tudatlanok. - Attól nem kell félni, hogy molyok rágják meg. - válaszolok a megjegyzésére. Meglehetősen figyelek a szárnyaimra. Leginkább azért, mert sikerült megőriznem őket a bukásom után is. Az igaz, hogy feketék lettek, de megvannak, ami a lényeg. - Megvan a maga kis bája a fénynek is. A kicsi kis buta, együgyű és naiv bája. - néha hiányzik, de tudom, hogy oda már nincs visszaút. Oda már nem mehetek vissza és nem is nagyon akarok, ami azt illeti. Hiányzik, de annyira azért nem. Végül elküldi a lányt, aki úgysem fog semmire sem emlékezni, csak arra, hogy mekkora buliban volt ma este. Kis butus, remélem vörösbort fog inni, ha inni akar valamit. Nem fog ártani az biztos. Megjegyzésére elmosolyodok. - Már miért lennék én kellemetlen? Egy csinos és szórakoztató fiatal nő vagyok. - kacsintok rá. - Ami meg azt illeti, szerintem mind a ketten megkaptuk azt, amit akartunk akkor. Meg már a múlt része, minek azt zargatni, változni nem fog. - mondom neki és ismét iszok egyet. Látom, hogy ő is így tesz. Ránézésre szintén whisky és szintén minden nélkül. Legalább az ízlése az jó, ilyen téren. - Meg nem ülhetek ide beszélgetni egyet egy régi ismerőssel? - kérdezem tőle miközben kényelmesen hátradőlök és keresztbe rakom lábaimat. Kicsit mutogatva magam, habár nem az az elsődleges célom, mindössze így kényelmes.
➹ szószám:: ... ➹ zene:: ➹ üzenet:: Remélem nem lett rossz
A hosszú élet egy valamit garantál biztosra, mégpedig azt, hogy ellenségeiddel és fele barátaiddal bizonyosan összefutsz még. Rengeteg ellenségem bánta meg, hogy valaha is ellenem tevékenykedett, az élet garantáltan ismét egy utat adott a számunkra és én másodjára senkinek sem kegyelmezek meg. Első alkalommal is csak akkor, ha az érdekem úgy kívánja, máskülönben az illető azonnal és gyors halált hal. A mellettem ülő kicsit sem kívánatos nő összeszűkült szemekkel néz szembe a bukott angyallal. Megmosolyogtató ez a reakció, az emberek azt hiszem ezt hívják féltékenységnek. Mi vámpírok különleges hatást gyakorolunk a mondénokra, elhiszik, hogy soha nem volnának képesek nélkülünk boldogulni, hogy másra sem vágynak, mint hogy vérükkel tápláljanak minket. -Azért néha porold le, nehogy megrágják a molyok. -villantok egy farkas vigyort a nőre. Láttam már angyal lebukni tettei önzősége miatt, ezer év alatt mindenhez volt már szerencsém. Cervielben már akkor láttam a sötétséget mikor először az utamba sodorta az élet. Csak idő kérdése volt, hogy lebukik. Mondhatjuk úgy is, hogy megjósoltam a sorsának elkerülhetetlenségét. -Ha egyszer megízleled a sötétséget soha nem kívánkozol vissza a fénybe kedvesem. - megnyaltam az ajkaimat ahol még éreztem a vérnek az utóízét, enyhe fémes kis csillanás. A mondén felé fordultam, Ő kissé dühösnek tűnt amiért kihagytuk a beszélgetésből, szegény, romlott pára. -Elég volt a szolgáltatásodból, elmehetsz. - mint egy jól nevelt, idomított állat állt fel és lejtett el mellettünk, vissza sem nézve. Vannak erősebb és gyengébb elmék, mindegyiket más erősséggel lehet befolyásolni. Ezt a mondént minden erőfeszítés nélkül utasítottam, ha azt kívánnám az életét is kioltaná minden egyéb reakció nélkül. -Minek köszönhetem ezt a kellemetlen viszontlátást Cerviel? Tudtommal anno megfizettelek a szolgálataidért, vagy rosszul emlékszem? - húzom fel kérdőn a szemöldököm majd belekortyolok a tiszta Whiskeymbe, amibe eddig bele sem szagoltam.
Mit ne mondjak, nem lepett meg a látvány ami fogadott. Pont egy leányzó nyakán csüngött amikor odaültem. Milyen meglepő, de nem, nem az. Vámpír, mi mást csinálni a Pandemonium-ban. Melyik nem vérért jön ide. A sok idióta mondém véréért, akik berúgnak és mellé talán még drogot is adnak nekik, így végképp nem kell őket győzködni. Kicsit idegesítő és dühítő, ahogy ezt teszik, de igyekszem nem foglalkozni vele. Semmi jó nem származik belőle, ha összeakasztom a bajszom egy vámpírral. Megvagyok én balhék nélkül is. Na meg szép kis cikk lenne belőle másnapra. Az szintén olyan dolog, ami nem hiányzik. Ennek fényében nem szólok semmit a látvánnyal kapcsolatban. Végül észrevesz és miután megtörölte az arcát köszön is, majd rákérdez a szárnyaimra. Elmosolyodok, bár kissé hidegen. Iszok egy kortyot, mielőtt válaszolnék neki. - Azok még megvannak, csak kicsit piszkosak. - válaszolok neki pimaszul. Nem rejtem el a megvetést az iránt, amit épp az előbb tett. Minek tegyem, nem akarok felé jó pofizni. A mondém sértődötten rákérdez, hogy én mégis ki vagyok. Ó de fel tudnám pofozni és elráncigálni a klubból. Sosem értettem a meg, hogy miért jó ez nekik. Minek dobják csak úgy magukat a vámpírok elé. De ehelyett csak felhúztam az egyik szemöldököm. Végül bemutat neki, hogy mind a ketten lésújtóak vagyunk. Ezen kacagok egyet. - Mondja ezt az, akinek más lények testnedvére van szüksége az életben maradáshoz. Kis is a lesújtó akkor? Én, aki tény, hogy átkerültem az álomból a másik oldalra, vagy az aki eddig is ott volt? -
➹ szószám:: ... ➹ zene:: ➹ üzenet:: Remélem nem lett rossz
Az íze kicsit füstös, a kábítószerektől enyhén kesernyés, olyan, mint egy ködös éjszaka a gyárak füstjétől átitatott levegő. Halkan nyög, ahogy szemfogaim mélyen hatolnak a nyakába. Bár a vére nem zamatos, de ettől függetlenül életben tart és nekem ez épp elég. Rég nem az élvezet érdekel, a táplálékot nem vetjük meg, ha csak ennyi jut, ám legyen. Kezei elkalandoznak és megérintik férfiasságom amire felmordulok és ellököm a kezeit. -Azt mondtam nem! - morgok és visszahajolok a nyakára, ahol jó pár vércsík indult már lefelé a melle irányába. - Most nézd meg mit csináltál, utálok pocsékolni. - visszahúzom a szemfogaimat és letörlöm a számra alvadt vért egy szalvétával. Nézem a kábítószertől kába tekintetett és szánalmat ébreszt bennem a szerencsétlenségével. Az élete rövid, még akkor is, ha természetes halált hal és egész életében az egészségnek áldozta magát. De így, szerekkel, itallal és úgy, hogy minden vámpírnak odaadja magát, aki az útjába kerül, nem sokáig fog még élni. De mit érdekel ez engem? Másra nem alkalmas csak, hogy használják. Már épp elküldeném az alul öltözött lányt, mikor megérzem egy feljebbvaló hatalom erejét. ÉS ahogy oldalra pillantok már meg is jelen körömben. Cerviel. Mai napig tisztán emlékszem mindenre a múltból, a találkozásunk és üzletünk minden egyes momentumára. -Valóban rég találkoztunk Cerviel, velem ellentétben te viszont sokat változtál. Hol vannak a szárnyaid? - villantok egy vigyort felé, majd áthajolva az asztalon kezet csókolok neki. -Ki ez? - kérdezi a mondén kissé sértődötten, amire muszáj felnevetnem. -Milyen faragatlan vagyok, Crystal, Ő itt Cerviel, szerintem megfogjátok érteni egymást, egy kis különbséggel épp olyan lesújtóak vagytok. - vigyorgok.
A városban az árnyvilágiak nagy része külön kis eldugott helyen vannak. Érdekes módon a boszorkánymesterek meg nyitottak egy klubbot. Ami meglehetősen jól is megy mellé és még mondémok is elég gyakran fordulnak elő. S nagy részük többnyire valakinek a hatása alá kerül és majd többnyire épen távozik. Legtöbbjük kevesebb vérrel, az biztos. A hely Magnus Bane-é. S azt kell mondjam, hogy jó ízlése van. Jó berendezés, jó zene és jó piák. Nem is kell több egy átdolgozott hét utáni levezetéshez. Annyiszor jártam már itt, hogy állandó vendégnek számítok. A pultosok már kérdés nélkül töltik ki nekem a whisky-m. Nem éppen nőies ital, de megszerettem az évek alatt. S mellé ráadásul tisztán, minden nélkül. Mellé kapok még egy bókot is a ruhámat illetően. Mosolyogva köszönöm meg neki. Nos tény, hogy kissé vékonykának tűnhet a rajtam lévő ruha. Csak úgy vonzom a tekintetek, legalábbis ezt érzem magamon. Felveszem a poharam és belekortyolok. Jól ismert kellemes íz tölti meg a számat. Körbenézek és az egyik boxban meglátok egy ismerőst, már amennyire annak lehet nevezni. Legutóbb amikor találkoztam vele, még fehérek voltak a szárnyaim. Nos igen, nem ma történt a dolog. Nem sokkal utána lettem bukott. Amennyiben az emlékeim nem csaltak, pont egy infóra volta szükségem tőle egy másik vámpírt illetően. Mit ne mondjak, nem adta könnyen. Szerencsémre nem vérem kérte, s az igazt megvallva már nem tudom, hogy mi kellett neki. De talán nem is lényeg. Hirtelen felbuzdulástól vezérelve megindultam felé. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. - Rég találkoztunk Benedict Ericson. Látom nem sokat változtál. - szólok hozzá, miközben leülök vele szemben. A poharam lerakom magam elé, lábam keresztbe és kényelmesen hátradőlök.
A hozzászólást Cerviel összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 15, 2017 12:08 pm-kor.
Vendég
Vendég
Re: Boxok ↠ Szer. Május 31, 2017 9:31 pm
Abbadon & Tony
Imádok mondén bárokban járni. Hogy miért? A válasz egyszerű: a himnemű egyedek nagy része annyira naiv - kiváltképpen az ittas állapotban levőek -, hogy olyan lazán és szenvtelenül környékeznek meg engem.., de nem is akármilyen formában, mert természetesen azok a perverz megjegyzések sem hiányozhatnak ilyenkor. Vicces, mert ha tudnák, hogy mindezt magának a halál angyalának mondták ki.. hmm, nem így reagálnának, amint teszik, az holtbiztos. Sőt, igazából tudnék is mesélni erről egy két esetet, pl. egy 32 éves férfiről, aki néhány perccel azt követően, hogy megjelentem előtte, felismert engem és meggyőződése volt, hogy látott már korábban is. Persze, szembe kacagtam, mondván, hogy bolondokat beszél, az én szépségem van annyira páratlan, hogy ne lehessen összetéveszteni senkivel. Később a pokolban ő maga is rájött arra, hogy voltaképpen igaza volt. Azóta sem került az utamba többet, ami voltaképpen érthető is.
Miután beléptem a Pandemonium klubba, egyenesen az egyik eldugott boxot tűztem ki uticélomul. Hogy miért? Mert az a hely tökéletes lesz arra a célra, ami miatt én az imént is betettem a lábamat a helyre. Tudtam, hogy itt lesz. Vagyis, legalábbis sejtettem. Elég gyakran jár ide, velem ellentétben és kíváncsi voltam rá. Sammael fiaként ő maga is tisztában van azzal, hogy még egy éve van hátra a földi életéből. Remélem kellő képpen ki is használja az utolsó napjainak minden percét. Kívételesen nem akartam én a légynek sem ártani az ide jöttömmel, nem hogy Anthony-t magammal vinni a Pokolba, az érkezésemet inkább baráti jellegűnek mondanám, mint ellenségesnek. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, s mostanában egyébként sem akadt jobb dolgom. Természetesen nem lepődtem meg egy kicsit sem azon, hogy amint feltűnt a klubban egyenesen a boxomhoz lépett, hogy üdvözöljön. Bár, a szemeiben megbúvó rémület láttán egy kicsit azért elcsodálkoztam, hiszen semmi oka az aggodalomra. - Tony, szia! - Üdvözlöm a tőlem telhető legbájosabb hangszínemen, hah, ez vicces volt, de legalább megpróbáltam. - Úgyszintén, hát miújság veled? Gyere, csüccs ide mellém! Persze ha jobb programod van, azt is megértem. - Kacsintok rá, közben értelemszerűen egy csinos szőkére (nem magamra) gondolva. Mikor felém hajolt, egy pillanatra eltöprengtem, de végül hagytam neki, hogy arcon csókoljon. Látszott a srácon, hogy nagyon próbál jó benyomást tenni rám, hah, jól is teszi. Nem feltétlenül kell tudnia, hogy nem azzal a szándékkal jöttem el ide, hogy idő előtt magammal vigyem. - Valami olyasmi, igen. A pokol is unalmas tud lenni egy idő után. - Súgom a fülébe, bár a mondének közül aligha hinne el bárki is egy szót is abból, amit mondtam az imént. Hinni a Pokolban és a Mennyben? Ugyanmár, ahhoz ők túlságosan is ateisták. - Mindketten megvannak, habár azért hiányzol nekik. Várnak vissza, ahogy én magam is. - Küldök egy sejtelmes vigyort az irányába, de sejtve előre, hogy milyen reakciót fogok kiváltani belőle, még hozzátettem: - Javaslom használd ki a hátralevő idődet nagyon jól! - Tanácsoltam, közben egyet kortyolva is a pohárból, amit az imént letett előmbe. Na jó, nem hozom a frászt a fiúra, nem vagyok én olyan gonosz.. vagy?. - Hmm, ha nem ismernélek, még azt hinném, flörtölni próbálsz. - Kúszik fel egy pimasz vigyor az arcomra.
Bocsi, hogy csak most írok
Vendég
Vendég
Re: Boxok ↠ Szer. Május 03, 2017 7:36 pm
Abbadon & Tony
Nem hittem a szememnek. Próbáltam újra és újra tudatosítani magamban, hogy amit látok, az nem igaz, nem lehet igaz: pedig már messziről, a körvonalai alapján felismertem őt. Elég volt belépnem a klubba, és az ereimben csörgedező démonvér rögtön jelzett. Hiszen még csukott szemmel is felismerném az illata, a kisugárzása alapján - közel 500 évet töltöttem mellette, bár bőven elmúltam már harminc, mégis nem hivatalos gyerekkoromként tekintek azokra az évekre. Bizonyos értelemben látott felcseperedni, és apám mellett sok mindent tanított nekem - többet, mint amit valaha bárkinek bevallanék. Nyelnem kellett, a torkom egyből kiszáradt, tenyeremmel idegesen dörgöltem a nadrágomat, míg a pánik egyre nagyobb hullámokban öntött el. Nem. Nem lehet igaz. Még van egy évem. Nem értem jött. Nem mehetek vissza. Még nem. Most nem. Nem értem jött. Nem értem jött. Nem értem jött! Olyan sokszor elismételtem magamban, hogy a végén már kezdtem elhinni. Miért ne futhatnánk össze közel egy évszázad után New York egyik füstös szórakozóhelyén, teljesen véletlenül? Hiszen az elmúlt 99 esztendőben, míg én éltem a magam kis békés életét, akár a többi boszorkánymester, már majdnem úgy, mint egy mondén, egyszer sem találkoztunk. 99 év hosszú idő - túl hosszú ahhoz, hogy a halál angyalát ilyen sokáig kijátsszam. Kikértem két italt a pultnál, mielőtt még odaléptem volna a boxához. Igyekeztem nem aggódni baljóslatú felbukkanásán - az alku egyértelmű volt, még van egy évem, mielőtt vissza kéne térnem apámhoz. Nem ő küldte. Nem értem jött. - Abba néni! De rég láttalak! - üdvözöltem lelkes mosollyal, és habozás nélkül odahajoltam hozzá, hogy gyengéd csókot leheljek az arcára, ha hagyta. Letettem elé a neki szánt poharat, benne a különlegesen erős, kedvenc italával, és hízelgő, kisfiús mosollyal elé csúsztattam az asztalon. Csak akkor foglaltam helyet vele szemben, ha elvette, vagy bármi egyéb jelét adta annak, hogy szívesen lát. A hierarchiának fontos szerepe volt a Pokolban, és tisztában voltam vele, hogy Sammael fiaként sem fogok soha olyan magasan állni, hogy csak úgy lehuppanjak mellé. Az, hogy lenéniztem és puszival üdvözöltem, még belefért. - Mi szél hozott errefelé? Vakáción vagy? Ha engedélyt adott, becsusszantam a boxba, lehuppantam vele szemben az asztal túloldalán. Magam elé húztam habzó sörömet, de egyelőre egyetlen kortyot sem ittam belőle. Ahhoz túl idegessé tett váratlan felbukkanása. - Hogy van az apám? És Luci bácsi? Az érdeklődésem legalább őszinte volt, hiszen közel egy évszázada semmit nem tudtam az alvilág híreiről. Száz év hosszú idő, a Pokolnak pedig, legjobb tudomásom szerint, még mindig nincs napilapja - hiába vetettem fel már többször is az ötletet, hisz ha valamelyik démonnak kedve támadna hosszabb időt eltölteni az emberek közt, sokkal egyszerűbben tájékozódhatna az alvilág legfrissebb híreiről. Ráadásul javítanánk a munkanélküliség százalékán a Pokolban. - A Pokolra, mintha ezer éve nem találkoztunk volna! Még mindig olyan dögös vagy, mint fénykorodban... - jegyeztem meg pimasz vigyorral, és végre kortyoltam egyet a sörömből.
remélem, jó lesz kezdőnek :3
A hozzászólást Anthony Crow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 16, 2017 8:48 pm-kor.
Vendég
Vendég
Re: Boxok ↠ Pént. Dec. 09, 2016 1:11 pm
Mina & Roxy
Jókedvű mosoly jelent meg az arcomon amikor Mina üdvözölt. Mostanában olyan keveset tudunk együtt lenni, pedig annakidején elválaszthatatlanok voltunk. Volt olyan, amikor még aludni is együtt aludtunk, mert még annyi időre sem akartunk a másik nélkül maradni. Amolyan igazszerelem a miénk, csak egy kicsit másképpen, mint azt bárki is gondolná. Most is úgy öleltük egymást, mint ha már vagy ezer éve nem találkoztunk volna. Hihetetlen, hogy mennyire képesek vagyunk egymáshoz ragaszkodni. Talán a mondénoknak van erre egy jó idézete, ami nagyjából megfogalmazza, hogyan is érzek Mina iránt. „A barátság az, amikor egy lélek két testben lakik.” Azt hiszem ez az ami igazán jellemez minket. Tudjuk, ismerjük a másik legjobb tulajdonságait és legnagyobb hibáit is, de mégis kitartunk a másik mellett. Mert nélküle az életünk sivár és értelmetlen lenne, olyan mintha hiányozna belőlünk egy darab. - Valljuk be őszintén, hogy te sem panaszkodhatsz. – néztem rá kuncogva, miközben jó alaposan szemügyre vettem. - Amúgy meg természetes, hogy ha mi megjelenünk valahol akkor minden szem ránk szegeződik. Máskülönben nem is éri meg kimozdulni. Szóval nem kérdés, hogy retteghet. – vigyorogtam barátnőmre, miközben szapora léptekkel követtem őt az akadémia labirintusszerű folyosóin. Ha jobban belegondolok akkor ezzel a hellyel simán lehetne minket jellemezni. Szeretjük a fényt, a csillogást, de ott van bennünk a sötét vadság és elemésztő tűz, amitől mindenki lázba jön. Még ha akarnám, se tudnám tagadni mennyire felpezsdíti a vérem ez a hely. Annyi dögös és jó pasi van itt ma este is, de mindent csak szép sorjában. Most a barátnőm a legfontosabb és az, hogy egy kicsit végre több időt tölthetünk együtt. Ahogy Mina elkezdett a boxok irányába húzni, egyből érezhetővé vált a tomboló emberek testéből áradó melegség és a pia szag ami masszívan körbelengte az egész épület belsejét. De ami most engem jobban izgatott az a lüktető életerőre emlékeztető zene volt. Az izzadt és szorosan egymáshoz simuló testek között gyorsan átpréseltük magunkat, és bevágódtunk az üres boxba. - Mit szólnál egy kör Tequilához, kezdésnek? – mosolyogtam rá sokat sejtetően. Ezzel is próbálva elodázni az elkerülhetetlen kérdéseket amikkel ki kellene puhatolnom mi is folyik körülötte mostanában. De a végtelenségig úgy sem húzhatom a dolgot. Főleg azért nem mert akkor egyből rájön, hogy valami nagyon de nagyon nincs rendben. - Igazából semmi különös. Ami őszintén szólva aggaszt egy kicsit. Rég nem volt ilyen csend már. Ha engem kérdezel, én amondó vagyok, hogy valamiben mesterkedik valaki a háttérben. – válaszoltam őszintén, elmerengve a saját kis összeesküvés elméleteimben. - Na és nálatok az intézetben mi a helyzet? Semmi gyanús, érdekes, vagy furcsa dolog? – kezdek bele a kíváncsiskodásba.
Vendég
Vendég
Re: Boxok ↠ Szer. Dec. 07, 2016 9:41 pm
Roxy & Mina
Forgok és forgok a tükör előtt, de valami nem az igazi, sőt, egyáltalán nem akar tetszeni nekem, amit látok. Ez a smink dolog meg ez a csini ruha… olyan rosszul érzem magam most benne, pedig aztán ez nem vall rám. Szeretek csinos lenni, ha meg Roxyval kimozdulunk, akkor mindig csillogunk, bárhol is legyünk. Bár egyébként is nekem van a világon a legszebb barátnőm, de ez más kérdés. Nagy levegőt veszek és levetkőzöm – most már negyedjére – majd addig dobálom a ruháim az ágyra még végül elvigyorodom és megtalálom a kedvenc, piros felsőm, előszedem a fekete farmerom és egész gyorsan fel is öltözöm. Többet görcsöltem rajta, mint eddig, látszik, hogy olyan vagyok, mintha évek óta nem mentünk volna együtt sehová. Pedig talán - igaz csak nyár végén – csak az ősz telt ennyire hiányt hozóan, korábban szórakoztunk azért. Lefoglal ez az egész teljesen és kimerít, főleg lelkileg, azt hiszem tényleg Roxy tartja még bennem a lelket, néha tudtán kívül is, nem tudom mi lenne velem nélküle, és kire bízhatnám a titkaim. Nevetve meg is rázom a fejem, hiszen fel sem merülhet, hogy ő nincs itt velem, biztos vagyok, hogy olyan dimenzió nem létezik! Kiügyeskedtem a hullámokat a hajamból, amennyire tudtam, de úgy tűnik, hogy idő kérdése, hogy ismét göndörödni kezdjen, én azért mindent megpróbáltam. Felkapom az asztalról a szájfényem, a sminkelésről végül lemondtam, majd felviszek egy vékony réteget, végül egy csókot küldök a tükörnek, majd elfordulva éppen meghallom a kopogást. - Jaj, szia drága. Milyen kérdés ez? – Látványosan megingatom a fejem, majd ölelésre tárom karjaim, hogy magamhoz szorítsam egy kicsit, aztán elengedve körülnézek. Gyorsan felkapom a telefonom és a pénztárcám, majd a zsebembe csúsztatom őket. Azt hiszem minden fontos nálam van, már csak arra kéne rájönni, hogy hova tettem a kabátom, ám a nagy nézelődés közepette világosulok meg, hogy ott lóg az ajtó kilincsen, belül. Leemelem, és el is indulok Roxy társaságában. - Nagyon dögösen nézel ki, reszkethet a Pandemonium! Nevetek fel, persze a bókot nagyon is komolyan gondolom ugyebár, ki se tudom igazán fejezni mennyire örülök ennek az estének, így azt hiszem csak hagyom magam majd sodródni az árral, az a biztos. Beszélgetünk egy jót és még bulizunk is egyet. Rutinosan tartunk a club irányába, szinte csak visz minket a lábunk, amint pedig közeledünk, tekintetem a villódzó feliratra emelem. Ez a hely lehet 10 év múlva is pont ugyan így vár majd ránk, vagy bárkire. Nem merülök el saját jóslataimban, egyből meglátok egy szimpatikus boxot és Roxyba karolva húzom őt magammal. - Na, mit iszunk? De még mielőtt rendelünk, mesélj, mostanában keveset vagyok otthon mi újság?
Annyira, de annyira nem szeretem amikor ezt csinálják velem. Tudhatnák nagyon jól, hogy Mina a legjobb barátnőm és a hátam közepére kívánom az ilyen szituációkat. Ennek ellenére nem mondhattam nemet a királynőnek, mert még a végén valami olyat tesz amit nagyon-nagyon nem szeretnék. Nem mintha gyáva nyuszi lennék, de akkor is. A barátnőmben meg amúgy is száz százalékig megbízom szóval nem hinném, hogy gond lesz ebből az egészből. Feltéve ha nem bukok le Mina előtt, ami közel sem olyan biztos. Végtére is ismeri minden rezdülésemet, pontosan úgy ahogyan én az övét. Éppen ezért olyan veszélyes játék ez a mostani kémkedés. Mert ha mondjuk egy vámpírról, vérfarkasról vagy isten tudja milyen más teremtményről lenne szó, akkor a kisujjamból kiráznék egy hihető kis történetet, de ez más. - Mára végeztem csajok. Holnap jövök. – mosolyogtam a mellettem szorgoskodó lányokra. Már vagy ezer éve megbeszéltük, hogy egyszer elmegyünk valahová csak mi ketten és végre jól érezzük magunkat. Azt se tudnám megmondani mikor volt erre utoljára példa. Talán valamikor a nyáron, az meg valljuk be őszintén már nem most volt. Így alig vártam, hogy végre kimozdulhassunk csak mi ketten, egy amolyan csajos görbeestét rittyentve. Amihez a legjobb hely a közeli Pandemonium. - Kész vagy már Roxy? – dörömbölt be a nővérem a fürdőszoba ajtaján mikor éppen az utolsó simításokat végeztem a külsőmön. Ma tényleg nem akartam túlzásba vinni a dolgot, hiszen nem pasizni készülök, csak arra, hogy jól érezzem magam a barátnőm társaságában. Ennek ellenére mégis jobban néztem ki mint némelyik lány a mostani felhozatalból. Nem nagyképűségből mondom, de komolyan némelyikük már nem tudja mennyire rázza magát és mégsem jön rá, hogy nem az számít. - Jól van, jól van. Tiéd a fürdő, és leléptem Minával. Passzolom mikor jövök. – azzal a lendülettel már rohantam is a barátnőm felé, hogy a lehető leghamarabb belevethessük magunkat az éjszakába. Tíz perccel és talán egy-két vadásszal való vita után már semmi nem választhatott el attól, hogy party hangulatot csapjunk a legeslegjobb barátnőmmel. - Kopp-kopp Csinike! Készen állsz meghódítani a Pandemoniumot? – vigyorogtam rá jókedvűen miközben besétáltam a szobájába.
Kezdőlap
Re: Boxok ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:29 pm
