Miért érzem úgy, hogy ennek sosem lesz vége? A démonok csak jönnek és jönnek és egyre jobban kezdem látni azt, hogy Nate-el mi ketten édes kevesek vagyunk ide, hogy ennyi démont sikerüljön legyőznünk úgy, hogy élve meg is ússzuk ezt az összecsapást. Egyáltalán honnan jönnek ennyien? Lassan tényleg kezdem azt hinni, hogy valami alvilági portált kinyitott valaki és onnan jön elő ez a sok szörnyeteg. Az nem létezik, hogy teljesen véletlenül ennyi démon bújt volna meg egy klub parkolójában. Eleve, eddig nem igazán ismertem úgy meg a démonokat, hogy várakoznának, el-elbújva, majd a megfelelő pillanatban lecsapnak az „áldozatra”. Ezek a lények nem ragadozóak, hanem szörnyetegek, akiket meg kell ölni és vissza küldeni a saját világukba. Abból a szempontból jó, hogy nem egyedül kell szembe néznem velük, hogy ezáltal meg van annak a reménye, hogy hamarabb sikerül eltüntetnünk innen az összes démont, illetve élve megúszni. Vagy épségben, legalábbis. Szerencsére rajtunk, rajtam legalábbis rajtam van az álcázó rúna és gondolom a srácon is, így amiatt legalább nem kell aggódnom, hogy a mondének meglátnak minket. Biztos, hogy hülyének néznének minket, hiszen kétlem, hogy a démonokat látnák, így csak annyit látnának, hogy egy fiatal lány és srác ide oda kalimpál fura eszközökkel. Világos karddal, stb. Mondjuk… Két fiatalt látnának egy szórakozóhely előtt. Szerintem betudnának minket drogosoknak vagy részegnek, mert azok csinálnának ilyeneket, azt leszámítva, hogy mi ketten – legalábbis szerintem – teljes mértékben tudatunknál vagyunk. Nagy kő esik le a szívemről amikor meglátom Isabelle-t. Viszonylag tényleg nagyon hamar ideért és elképzelni sem tudja, hogy mennyire örülök neki, szerintem még sosem örültem meg ennyire egy ember felbukkanásának. Viszont kimutatni nincs időm az örömömet, hiszen amint a démonok felfogják, hogy eggyel több árnyvadász van itt a parkolóban, csak még inkább nekiiramodnak és támadnak minket, viszont Izzyvel a társaságunkban sokkal hamarabb végzünk velük. Most kezdem csak igazán érezni azt, hogy ez a csapjunk bele az egyedüli démon ölésekbe még nem igazán nekem való. Nem örülök neki, de látszik, hogy nem árnyvadászként nőttem fel és hiába fejlődtem már nagyon sokat már amióta itt vagyok az Intézetben, de még mindig van mit tanulnom. - Életmentő vagy, Izzy. – mondom mosolyogva és megölelem a barátnőmet, amikor megöltük hárman az utolsó démont is. Bemutatom egymásnak Natet meg Izzyt, majd Izzy szól, hogy vissza kellene mennünk. Bólintok, majd hagyom, hogy előre menjünk. - Remélem még találkozunk. Valami… Békésebb körülmények közt. – mondom Nate-re pillantva, mosolyogva, majd elköszönök tőle és Izzyt követve visszamegyünk az Intézetbe.
■ ■ this is the hunt ■ ■ köszönöm a játékot ■ ■credit
Vendég
Vendég
Re: Parkoló ↠ Kedd Dec. 05, 2017 8:37 pm
Oops, sorry, my bad
Úgy érzem magamat, mintha valami durva akciófilmbe kerültem volna, mert az oké, hogy találkoztam egyszerre már 2-3 démonnal, mert azok valamilyen állatias ösztönből együtt töltötték az idejüket (gondolom, nem kártyázni ültek össze), na de hogy ennyi? Olyan, mintha az Odaátban lévő Pokol kapuja sztori igaz lenne, és kinyílt volna a zár ezzel szabadon eresztve az összes rusnyaságot. Nem igazán tudom, hogy ez mégis hogy történhetett, hiszen szinte mindig London belvárosában mászkálok, és ennyivel bizony még nem találkoztam. Ám nem csak ez furcsa meg a Clary-ként bemutatkozott lány akcentusa, hanem valahogy az egész hely is olyan ismeretlen lenne, és már komolyan azon tűnődöm, hogy vajon a klubban a boszorkánymester valami fura álomba küldött, de amikor a hátamra zuhanva belém nyíllal a fájdalom, grimaszolva állapítom meg, hogy nem, ez bizony a valóság annak minden szegletével, előnyével és hátrányával együtt. A démon lábai alól menekülve egyszer csak megpillantok egy suhanó alakot, és a következő pilanatban a lény szétporlik előttem, mögötte pedig egy gyönyörű, egzotikus külsejű lány jelenik meg. Clary üdvözlésének hála a nevét is hamar megtudom, és nem is hezitálok, hogy felpattanjak igencsak előnytelen helyemről, a földről, majd egy katonai tisztelgéssel köszönök a lánynak. - Helló, Nate vagyok, üdv a fedélzeten, ja és köszi az előbbit! - hadarom, mielőtt kitérnék egy újabb démon támadása elől. Kezdek fáradni, ami azért az egómat sérti, mert ennél fittebbnek kellene lennem, De hát mit tehet az ember, ha nem szokott hozzá ilyen intenzív támadáshoz? Hát, kibírja. A két lány megszokottan dolgozik együtt, úgyhogy akkor is rájönnék, hogy ismerik egymást, ha nem Clary hívta volna ide a másikat. Egyszerűen látni rajtuk, hogy együtt vagy legalábbis ugyanott sajátították el a harcművészetet, bár az viszonylag hamar kirí, hogy mindhármunk közül az Isabelle-nek nevezett lány a legprofibb és leghatékonyabb harcos. Ezért irigykedés helyett inkább rácsodálkozom. Közben meg persze próbálom a legjobb formámat hozni, azonban azt nem tudom, hogy emiatt vagy mert hirtelen hárman lettünk, de mintha a démonok száma megcsappana, és lehet hogy hamarosan ők is belátják, hogy vesztésre állnak. Legalábbis nagyon remélem, mert a dobócsillagaimból már kezdek kifogyni a szeráfpengét tartó kezem pedig fárad. - Mennyien vannak még? - sóhajtok körbenézve, és csak remélem, hogy a válasz bíztató lesz.
Clary-nek szeretettel, akciózzunk!
Clary Fray
Mondén
26
Kor :
₪ new york
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :
Re: Parkoló ↠ Kedd Nov. 21, 2017 4:52 pm
Nate && Clary
Már egy jó ideje mindannyian érezzük azt, hogy közeledik az a bizonyos nagy vihar, hogy valami nagyon meghatározó dolog fog történni az életünkben, érezzük, hogy egyre jobban fogy az időnk, hogy a dolgokat jó irányba tartsuk. Valentine-nál van két Végzet Ereklye is, a Végzet Kelyhe, és a Lélekkard, és érzem, hogy nagyon hamar megfogja találni a Tükröt is. Csak az a baj, hogy egyenlőre még mi sem tudjuk, hogy a Tükör hol lehet, hiszen ha tudnánk és megtudnánk szerezni, ha nálunk lehetne, akkor nagyobb biztonságban lenne, és akkor eltudnánk rejteni Valentine elől, de így… Így csak a sötétben tapogatózunk és hallgatjuk az idétlenebbnél idétlenebb parancsokat és intézkedéseket amiket Aldertee ad ki. El sem hiszem, hogy kitiltotta az alvilágiakat az Intézetből. Annyi alvilági barátunk van és segítőnk. Ott van Simon és Luke, ők soha senkinek nem tudnának ártani, aztán ott van Raphael is aki a maga módján szintúgy segíteni szokott nekünk, hiszen nemegyszer fordultunk már hozzá amikor már nem tudtuk, hogy mitévők lehetnénk. Túlságosan is alábecsültük Valentine-t. Már kétszer is sikerült kiszöknie a Klávé kezei közül. Egyszer még a fogdából is, ahol árnyvadászok őrizték a celláját, szóval igen, túlságosan is erős, és ravasz. A Klávé nem akarja elismerni, bevallani és nyilvánosan, publikusan is kijelenteni, de a dolgok kezdenek kiesni a kezünkből, már nem érzem úgy, hogy mi, árnyvadászok irányítanánk, és ha a dolgok így mennek tovább akkor nagyon hamar nem lesz kitől megvédenünk a mondéneket, mert Valentine az összes alvilágit elakarja pusztítani, pedig nem mindegyik rossz, vannak köztük jók is, akik nem érdemlik meg a halált. Magnus, Madzie, Simon, és bevallom, még Raphael sem. Bár bevallom, jelen pillanatban nem bánnám, ha nem lenne alvilág, mert akkor démonok sem lennének, aminek nagyon örülnék, hiszen nemhogy fogynának, de egyre többen vannak. Mi van ma itt? Ki engedett szabadon ennyi démont? Mi folyik itt? - Én is, de még életben akarok hazajutni. – mondom ironikus módon, és a helyzethez képest abszurd módon egy mosoly jelenik meg az arcomon. Jó érzés mással harcolni, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül, még úgy is, hogy ez a valaki egy idegen számomra. Egyenlőre legalábbis. Nem hiszem, hogy egyhamar eltudnánk felejteni egymást. Lefagyok amikor látom, hogy Nate lecsúszik a démon hátáról, és tudom, hogy emiatt, ez a hiba az életébe is kerülhet, még sem tudok megmozdulni, ledöbbent a tudat, hogy meghalhat. Amint feleszmélek azt látom, hogy eltűnik a démon, ketté porlad, majd a harmadik személy felé pillantok. - Isabelle. – mondom megkönnyebbülten, aki végzett a démonnal aki majdnem megölte a jelenlegi társamat akivel elkezdtem harcolni. Ezaz, csak ide ért, így több esélyünk van arra, hogy épségben, vagy egy-két karcolással túléljük ezt az összecsapást a démonokkal.
Ez a nap határozottan nem úgy alakul, mint ahogyan terveztem. Még jó, hogy nincs számonkérés holnap semmiből, mert akkor igen kellemetlen lenne lelépni azzal a szöveggel, hogy bocsi, tanulnom kell. Nem mintha lenne időm ilyeneken gondolkozni, miközben minden oldalról újabb és újabb démon ugrik rám, hogy szétnyisszantsa a torkomat, mintha elapadhatatlan forrásuk lenne. Már-már azon gondolkozom, hogy itt van a pokol legcsúnyább bugyrainak kapuja, és azért jönnek ilyen lelkesen, mert végre valaki kinyitotta azt meghívva őket egy fenséges földi lakomára. Viszont ha már így alakult, örülök, hogy nem egyedül botlottam ezekbe a behemót démonokba hanem Clary már itt volt. Nem mondom, hogy jó csapatot alkotunk, mert azért látszik, hogy abszolút nem szokott össze a harci stílusunk. S képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy az övé is kevésbé csiszolt, akárcsak az enyém, mintha ő sem olyan régen csinálná ezt vagy legalábbis nem a Klávé Intézeti rendszerében. Nem úgy, mint az a lány, aki precíz és csiszolt, akár a gyémánt, mozdulatokkal jelent meg múltkor a parkban. Na jó, tényleg nem kellene rá gondolnom, mert a végén még lesuhintja a fejemet valami. Főleg most, hogy lényegében körbevettek minket. - Okés - vágom rá, amikor Clary arra kér, hogy fedezzem, de valamiért sokkal inkább arra számítok, hogy ráveti magát az egyik démonra vagy elszlalomozik köztük és valami szuper kis terve van arra, hogy nyírhatnánk ki ezeket, de ehelyett előveszi a telefonját, és rájövök, hogy lehet, hogy árnyvadász, de arra még nem fejlesztettek ki ezek sem jobb módot, hogy értesítsék egymást az akcióról, minthogy telefonál valakinek és azt felhívja. Van bennem egy késztetés, hogy megkérdezzem, nem-e lett volna egyszerűbb felhívni az árnyvadász társát, mintsem végigpötyögni egy hosszú sms-est, de inkább nem járatom a számat, hanem hárítom a démonok egyre hevesebb támadásait. - Remélem akárkit is hívtál, iszonyú gyorsan ide tud érni, ugyanis még ma este haza szeretnék érni - nevetem el magamat erőltetetten, bár nincs is abban hazugság, amit mondok. Nem is beszélve arról, hogy már legalább egy fél órája hadakozunk, és kezdek fáradni ellenben ezek a dögök csak jönnek és jönnek. - Vigyázz! - kiáltom el magam, amikor az egyik lény valami sercegő izét köp felénk, és lerántom a lányt guggolásba, hogy megússzuk a lövedéket, ami így az egyik másik démont találja el, és változtatja egy adag hamuvá. Huh, hát ez közel volt. - Na ezt én is ki akarom próbálni - vetem fel, és a térdeimet leporolva futólépésben elindulok a lény felé, miközben felkapok a földről egy fémláncot, és a lassú dögöt simán beelőzöm, így a háta mögé kerülve, a múltkor látott technikával elrugaszkodom a földről, hogy a ragyás hátára vessem magamat, és a láncot a nyakán átvetve “meglovagolom”, miközben azon röhögök, hogy a dühében kieresztett lövedékeivel a saját társait nyírja ki. A nevetésem azonban abban a pillanatban elhal, hogy az egyik könyökével nagy ívben lehajítana a hátáról, és a lánc kicsúszik a kezemből, én meg csúszom lefelé a hátán. Hát, hupsz.
Clary-nek szeretettel, akciózzunk!
[/quote]
Clary Fray
Mondén
26
Kor :
₪ new york
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :
Re: Parkoló ↠ Vas. Okt. 01, 2017 1:30 pm
Nate && Clary
Jó érzéssel tölt el amikor sikerül megölnöm a démont. Nem mondhatom el magamról azt, hogy eddigi életemben nagyon sok démonnal végeztem volna, főleg mivel az eddigi életemet úgy éltem le, hogy azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik ilyen világ. Tudom, hogy anya csak védeni próbált ezzel, de megtudtam volna birkózni vele, eltudtam volna viselni. Nem kellett volna mindig elvinnie Magnushoz amikor csak elkezdtem ismét emlékezni, vagy amikor megláttam anya bőrén a fekete rúnákat. Nem tudtam, hogy mit jelentenek, de már akkor is érdekelt ez a világ, de még sem élhettem benne, mert anya túlságosan is féltett. Nem haragszom rá, megértem, hogy mit miért tett, csak így még nehezebb az életem, mint amilyen amúgy is lenne. Fél szemmel figyelem ahogy Nate is éppen ebben a pillanatban vág ketté egy démont. Sierrel járunk eddig, és ennek örömére egy halvány mosoly is az arcomra kúszik, viszont nem tudok sokáig örülni magunknak, mivel a démonok nemhogy fogynának, de egyre többen gyűlnek körénk és jó páran még arra is vetemednek, hogy ránk támadjanak. Félelem nincs bennük, azt meg kell hagyni. Bár miért is lenne? Hiszen jóval nagyobb erőfölényben vannak, mint mi. Ők vagy egy tucatnyian vannak, mi meg csak ketten, Nate-el. Fogalmam sincs, hogy honnan bukkanhatott elő ennyi démon, hiszen a parkoló nem olyan nagy, de még a klub mögötti terület sem, szerintem a nem is olyan messzi sikátorból merészkedhettek elő, de hogy ennyien… Ilyennel eddig még sosem találkoztam, és be kell vallanom, kezd inamba szállni a bátorság, bár ezt próbálom leplezni az újdonsült árnyvadász társam előtt. Még csak az kell, hogy rájöjjön, hogy egy kezdővel van dolga. Azon is meglepődtem, hogy nem tűnt fel számomra, hogy tudná, hogy ki vagyok. Nem láttam az arcán megvetést vagy meglepődést amikor bemutatkoztam neki, hogy hogyan hívnak. Honnan jöhetett? Tud egyáltalán Valentine-ról? Biztos, hogy tud, hiszen nincs olyan árnyvadász aki ne tudna arról az emberről. Sajnos. A démonok pár pillanatra leálltak a támadással, mintha csak azon agyalnának, hogy mi legyen a következő lépésük. Farkasszemet néznek velünk. Magam elé tartom a jobb kezemben tartott szeráfpengémet és minden egyes izmom készen áll az újabb támadó hullámra. Még akkor sem hanyatlik meg a figyelmem amikor meghallom a srác kérdését. Elgondolkodok, hogy megpróbálhatnék valahogy egy újabb rúnát alkotni, vagy egy portált amivel visszaküldhetnénk a démonokat a saját világukba, de rá kell jönnöm, hogy jelen pillanatban ennek túl nagy a kockázata, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy ez sikerülne, így a B-tervehz kell folyamodnom. - Fedezzél, hívok segítséget. – mondom végül, majd előkapom a bőrdzsekim bal zsebéből a telefonomat és egy nagyon rövid sms-t írok Izzynek, hogy szükségünk lenne rá SOS-ben a klub parkolójában.
Természetesen a kérdést csupán költőinek szántam, de azért a lány késztetést érzett rá, hogy válaszoljon. De még hogy! Nocsak, mégis találok valakit, akinek van humorérzéke errefelé? Vele együtt nevetek, miközben megpróbálom beazonosítani az akcentusát. Tuti nem idevalósi, mert teljesen hiányzik belőle a britekhez megszokott orrhangra hajazó szerintem teljesen normális sejpítés, de az összes külföldi ezt figurázza ki. De legalább mi tudunk helyes angolsággal beszélni, nem úgy mint egyesek. Nem mintha a nyelvtanról kellene gondolkoznom egy csapat démon közvetlen szomszédságában. - Király! - vigyorgok a lányra, amint beleegyezik a tervembe, és máris mozgásba lendülök az akcióhoz. Nincsen kifejezettem nehéz dolgom. Azért valljuk be, hogy démonok, ezek itt, nem éppenséggel a legokosabb lények. Oké, lehet, hogy valahol messze innen, olyan helyeken, ahol én még nem találkoztam velük, élnek olyan intelligensebb fajták is, mint az Odaátban, de azok, amelyekkel eddig volt “szerencsém” összefutni egyetlen dologban voltak jók: az ölésben. Mintha csak beléjük lenne kódolva az ösztön, hogy vért ontsanak, ez az egyetlen, amire hajtanak, nem stratégiáznak, nem gondolkoznak, ész nélkül támadnak. S pont ez az, amit fel tudunk használni ellenük. Felmutatott hüvelykujjal gratulálok Clary-nek az egyik démon leszereléséért, majd máris fordulok, hogy a felénk robogó böhöm lábai alatt egy elegáns vetődéssel átcsússzak, és ha már ott járok, a szeráfpengémmel ketté is metszettem alulról. Fúj, de legalább hamar elporladt. Egy ideig teljesen jól beválik a tervem, és a lánnyal egész sok szemetet visszaküldünk oda, ahonnan jöttek. Meglepően üdítő valaki más oldalán harcolni, mert nem kell állandóan a hátam mögé néznem, illetve mindenkivel nekem végezni. Mondhatni egész kellemes mással harcolni, de a magányos farkas énem már erre a gondolatra is hevesen tiltakozik. Főleg amikor csak jönnek és jönnek ezek a dögök, és miközben egymással háttal, kitartott fegyverekkel nézünk farkasszemet velük, körbevesznek minket. Mégis honnan került elő ennyi? Ezen merengek magamban, de hangosan egészen más csúszik ki a számon: - Valami ötlet, hogyan ússzuk meg ezt lehetőleg élve és egy darabban? - morgom oldalra fordítva a fejemet, hogy a lány hallja, és most már mindkét kezemben egy-egy pengét tartok. Igazán jól jönne most valami robbanószerkezet, ami egy csomójukat elpusztítaná. Vagy mondjuk egy átjáró, ami egyenesen visszaküldené őket a saját kis világukba. Vagy… esetleg egy erősítés?
Clary-nek szeretettel, akciózzunk!
Clary Fray
Mondén
26
Kor :
₪ new york
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :
Re: Parkoló ↠ Csüt. Aug. 10, 2017 8:11 pm
Nate && Clary
Felvont szemöldökkel nézek rá, amikor azt kérdezi, hogy a démonok még is mi a csudát keresnek itt. Hát, vajon mit kereshetnek itt? Természetesen gyilkolni akarnak, mert nem hiszem, hogy eljöttek egy klubba azért, hogy szórakozzanak. - Biztos nem azért, hogy koktélozzanak egy jót. – mondom ironikusan és halkan, erőltetetten elnevetem magamat. Be kell vallanom magamnak, hogy ez a kis kiruccanásom nem igazán alakult úgy, mint ahogyan azt terveztem. Nem vettem számításba azt, hogy több démonnal is szembe kell néznem, de próbálom most is a dolgok jó oldalát nézni. Ez már igazi kihívásnak számít nekem, és ha sikerül megölnöm őket azzal fejlődhetek is, a harci technikám leginkább. Ráadásul most már nem vagyok egyedül, van velem egy másik árnyvadász is. Bár az is igaz, hogy fogalmam sincs róla, hogy pontosan ki is ez a személy, csak azt tudom, hogy Nate-nek hívják. Próbálom megtippelni, hogy hány éves is lehet, de szerintem pár évvel lehet idősebb nálam, vagy egyidős velem, nem tudom. Azt sem tudom, hogy mennyire lehet tapasztalt, mint árnyvadász, mennyire tud harcolni, de egyszer már kihúzott a csávából, így ezekre a kérdéseimre nem is érdekel a válasz, a lényeg szimplán csak annyi, hogy valahogy jussunk ki innen élve, és öljük meg az összes démont. - Rendben, csináljuk. – egyezek bele végül a tervébe, bár kicsit aggaszt a tudat, hogy lehet, hogy kevesen vagyunk ketten a démonokkal szemben, mert mi lesz akkor, ha ő eltereli a figyelmét a démonnak, én támadnék, de nemes egyszerűséggel jön egy harmadik démon aki lecsap valamelyikünkre? Amikor kimegy a konténer mögül, szorosan megyek utána a nyomában, jobb kezemben szorosan tartom a szeráfpengémet, készenlétben tartva. A szemem sarkából látom, hogy hirtelen toppan ki bal oldalról egy nagy testű démon, gyorsan fordulok egyet és ezzel szét is nyisszantom a démon testét, neki pedig több sem kell, vissza lett küldve a dimenziójába.
Milton azt írta, hogy Hosszú az út és nehéz, mely a pokolból a fénybe vezet. S mennyire igaza volt! Ez még csak a kezdet. Egy csapat szörny egy parkolóban, egy bőrrucis csajszi a maga szeráfpengéjével meg én, akinek fogalma sincs, hogyan kerültem ide. Király, a legjobb reggel, amit csak el tudtam volna képzelni magamnak… vagyis a sötétség miatt ugyebár nehéz lenne reggelre asszociálnom, de mivel legutóbbi tudomásom szerint még az volt, nem tudok elvonatkoztatni ettől a ténytől. Nem mintha nem lenne mindegy, amikor éppen fel akar nyársalni egy másik világból származó, bűzös leheletű dög. Amikor a lány bemutatkozik Clary-ként egy bólintással veszem tudomásul azt. Általában is jó a név és arc memóriám, de őt annak ellenére sem lesz nehéz megegyezni, hogy Angliában nem kifejezetten ritkák a vörös kobakúak. Van benne valami ártatlan, amit nem tudok hová tenni. Nem úgy, mint a csaj múltkor a szökőkútnál, ő aztán minden volt, csak ártatlan nem. Nála gyilkosabb fegyvert nem láttam még. Ahogyan kinyírta azt a szörnyet! Na jó, valljuk be, jól jött neki, hogy eltereltem a figyelmét, szinte nem is kellett küzdenie… A lány nem veszi a poént, de hát nem mindenki értékelheti a szarkazmusomat. Bár kicsit idegesítő, hogy mindössze néhány napon belül már másodszorra futok össze olyan lánnyal, aki nem ért a viccből. Oké, az is igaz, hogy nem élet-halál szituban kellene előhuzakodnom belük, de hát nem akkor a legjobbak? Meg nem mintha a mindennapi életemben olyan sok lánnyal beszélnék, hogy statisztikát készíthetnék a rosszul elsült poénjaimból. Na de majd talán most! - Én mi a csudát keresnek itt ennyien? - morgom az orrom alatt, de igazából csak költői kérdésnek szánom ezt immár, mert nem várom el senkitől, hogy démonok csökevényes agyából kiolvassa a válaszokat. A hátamra erősített fegyvertartóból (mert sosem tudni, mikor jöhet jól ugyebár) előhúzom a szeráfpengémet, és elnevezem Mihálynak. Eleinte nem értettem, mi ez a nagy mánia a nevekkel, de a piacon felvilágosítottak, hogy nagyon nagy jelentősége van az elnevezéseknek. Ehhez képest örülök, ha megjegyeztem fél tucatot, és azokat felváltva használom erre a célra. Általában beválik. - Akkor zúzzunk! - vetem fel és vigyorogva fordulok a lány felé. Talán kissé őrültnek néz, de sebaj, tényleg imádom az adrenalint. - Én elterelem a rohadékok figyelmét, és amint hátat fordítanak, de kiiktathatsz párat, mit szólsz? - vetem fel az ötletemet, és áh, semmi köze az egésznek a már említett szökőkutas esethez. Csupán véletlen, hogy az ott akaratlanul használt módszer most éppen jól jöhet. Csak most a morcos pofijú csinos leányzó helyett egy fokkal máris barátságosabb társaságában akadhatok össze szörnyekkel. Legalábbis ő egyelőre még egyetlen inzultáló jelzővel sem illetett, ami megkönnyebbüléssel tölt el. Azért az egy icipicit bántotta a hangyányi egómat. De legalább most kiadhatom magamból az indulatokat, ha már kártyázás közben nem jött össze.
Clary-nek szeretettel, akciózzunk!
Clary Fray
Mondén
26
Kor :
₪ new york
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :
Re: Parkoló ↠ Vas. Júl. 16, 2017 6:23 pm
Nate && Clary
Amikor már az ember azt hinné, hogy minden tökéletes és nyugodt körülötte akkor jön az a bizonyos villámcsapás ami fenekestül forgatja fel az ember életét. Az én életem lassan 1 éve nem normális és nem nyugodt. Ha már valamit normálisnak tekintenék, akkor is rögtön azon kezdek el agyalni, hogy hol lehet a csapda. A normális fogalma már nem tűnik normálisnak. Mindannyiunk közül Simonnak van már a legnormálisabb élete belátásom szerint, és ezért irigylem is őt titkon. Napjáróvá vált, Jace szerencsére időben mentette meg Valentine-tól. Nem tudom hogyan bírtam volna feldolgozni még egy veszteséget. Először anya, most pedig a legjobb barátom halálát kellett volna feldolgoznom… Örökre hálás leszek Jace-nek, még inkább amiért az angyalvére miatt Simon immáron tud a napon is járni, nem kell a sötétben bujkálnia. Nappal is együtt lehetek a legjobb barátommal és nem kell megvárnom azt, hogy lemenjen a nap. Kezd alakulni a kapcsolata egy lánnyal, egy tündérlánnyal. Őszintén bevallom, eleinte kicsit féltékeny voltam a lányra, de mostanra már egész jól kezdem megkedvelni és remélem jól fognak alakulni számukra a továbbiak. Simon is megérdemli már azt, hogy boldog lehessen. Főleg most már úgy, hogy nem kell a sötétben élnie. Az én életem pedig… Akiről eddig azt hittem, hogy a bátyám, az még sem a bátyám. Eddig legalább tudtam, hogy hányadán állunk Jacel most viszont… Most viszont megint ott tartunk, megint ott tartok, hogy fogalmam sincs mi van velünk. Köztünk. Nem beszéltem vele erről azóta, de tudom, hogy nem sokáig hanyagolhatom a témát, mert gondolom neki is szüksége van arra, hogy tisztázzuk, hogy hányadán állunk mi ketten. A srác kiáltása ránt vissza a valóságba, a klub előtti parkolóba. Reflex szerűen bukok le, így a kés nem talál el, majd bebújunk az egyik kuka mögé. Hm, nem gondoltam volna, hogy az estémet egy vadidegen srác társaságában fogom tölteni, de a démonölés céljából lehet még is jobb, hogy csak így felbukkant a semmiből. Konkrétan a semmiből… - Clary vagyok. – mutatkozok be neki én is, de nem mondom el a teljes nevemet, hátha nem ismer, és ha nem ismer akkor az azt jelenti, hogy nem fog Valentine-al azonosítani, hogy a lánya vagyok. Az lehet, hogy ő az apám, de én NEM Valentine vagyok. - Fogalmam sincs mennyien lehetnek, de nem hiszem, hogy 1-2 démonról lenne szó. – suttogom miközben jobb kezemben továbbra is ott tartom a szeráfpengémet.
Felkészületlenül érkezni a harcba a legnagyobb ostobaság, amit valaha hallottam. Márpedig az élet bármely pillanata állíthat minket olyan szituációba, amiben elengedhetetlen, hogy megvédjük magunkat. A szörnyek igaziak, és hamar megtanultam, hogy nem csak a mesékben léteznek. Mint például ez az ocsmány dög itt előttem. Pokolhideg tekintetét rámszegezi, és a zsigereimben érzem, hogy támadásra készül, amikor az alatta teljes harci felszerelésben - bár kétségkívül képregényhősnősen igen szexiben - fekvő lány a figyelmetlenségét kihasználva átdöfi a fényesen világító szeráfpengéjével. Annak tüzes izzása ismerős, ahogyan a porrá szétomló alsóbb rendű démon látványa is, de a múltkori szökőkutas lányon kívül még sosem láttam más fajtánkbélit akcióban. Ahogyan a lány feltápászkodik, a tekintete megtalálja az enyémet, és szinte kiolvashatók belőle az egyértelmű kérdések. Ki vagyok és hogy kerülök ide? Nos, az utóbbira én is szeretném tudni a választ. Már kezdem azt hinni, hogy valamelyik boszorkánymester fura cuccot kevert a kólámba. A szemétje, pedig esküszöm, nagyon békeszerető ember vagyok, senkit sem szeretek felhúzni, egyszerűen csak ezeket a nem is evilágból származó szörnyetegeket akarom eltakarítani az utcáról. Talán ezt a lánynak is el kellene mondanom, mielőtt ő is mondénnak hisz, de mielőtt erre lehetőségem lenne, egy másik démont látok meg a sikátor felől felbukkanni. - Vigyázz! - kiáltok oda az ismeretlennek, és ösztönösen elhajítom a csillagformájú dobókést, de nem várom meg, míg az a pergamenbőrű lény homlokába áll, és a lány felé vetem magamat. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy én lököm vagy ő húz maga után a kuka takarásába, mert a helyzet kaotikusságában mindkettőt elképzelhetőnek tartom. de a lényeg, hogy ezzel megússzuk a parkolón keresztülhajított motorkerékpárral való igen fájdalmas találkozást. - Szia! Nate vagyok, és ha ma meghalnánk, szeretném, ha a Westminsteri apátságban temetnének el Milton mellé - nyújtom a jobbomat viccelődést közben, és megeresztek egy bizalomgerjesztőnek és a kínos jeget megtörőnek szánt mosolyt. Mert igen, nekem az még ilyen helyzetekben is természetesen jön. Egy sötét parkolóban egy számomra totál ismeretlen helyen egy lánnyal, akit sosem láttam még. De a meglepetések és kihívások éltetnek, úgyhogy eszem ágában sincs meghátrálnom előlük. - Tudod, hányan vannak? - kérdem a lánytól az egyik legfontosabb információt, miközben kilesek a kuka takarásából, hogy rálátásom legyen a dübörgő léptekkel közeledő démonra, és remélem, hogy még idejében kitalálunk valami jó kis tervet, nehogy lapított palacsinta legyen belőlünk. Akkor ugyanis a korábbi viccem egyáltalán nem lenne vicces.
Clary-nek szeretettel, akciózzunk!
Clary Fray
Mondén
26
Kor :
₪ new york
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :
Re: Parkoló ↠ Vas. Júl. 09, 2017 9:58 pm
Nate && Clary
Nem is tudom, hogy jártam e itt azóta, a klubban amióta találkoztam Jace-ékkel. Az a nap megváltoztatott mindent. Úgy ahogy mondom, mindent. Az egész életem szinte 360 fokos fordulatot vett és megkérdőjelezem már azt amiben eddig hittem. Olyan hihetetlen az egész. Olyan hihetetlen az, hogy amiben élek az tényleg a valóság, pedig itt lenne már az ideje annak, hogy felfogjam és el is fogadjam. Egyre jobban kezdek belejönni abba, hogy hogyan legyek jó árnyvadász, bár az is igaz, hogy sokszor érzem azt is, hogy nem vagyok ide való. Nem vagyok közéjük való. Nem vagyok ember, nem vagyok árnyvadász, lényegében egy senki vagyok… Ha ezek az érzések nem lennének elég akkor még Izzyvel is sikerült össze vesznem. Voltunk a Vasnővéreknél és ott beszéltem Luke testvérével arról, hogy amikor fogva tartottak akkor valahogyan sikerült… valahogyan sikerült alkotnom egy teljesen új rúnát. Egy olyan rúnát amit eddig senki sem ismert, a könyvben sincs benne. Természetesen rögtön elmondtam Jace-nek aki azt tanácsolta, hogy senkinek se mondjam el, de Izzynek valahogy még is sikerült megtudnia és azt hiszi, hogy ezzel elárultam őt. Azt hiszi, hogy azért, mert Jace-nék elmondtam és neki nem, elárultam őt. Elég csúnya dolgokat vágott a fejemhez, leginkább azt, hogy nem érti miért csináltam ezt, amikor segített nekem beilleszkedni, szinte már a testvéreként szerettem én pedig ilyen módon bántottam meg őt. Ez nem igaz, nem akartam őt megbántani, szeretem őt, csak én sem tudtam, hogy mihez kezdhetnék ezzel, hiszen nem mindennapi az, ha valaki alkot egy teljesen új rúnát teljes mértékben magától. Muszáj kicsit kiszellőztetnem a fejemet és másra koncentrálni, így hát úgy döntöttem, hogy elmegyek megölni pár démont. Ennél jobb figyelemelterelés nincs is, szerintem. A Pandemoniumhoz mentem, bementem a klubba, elvegyültem, de rögtön követtem a démon csapatot akik a kijárat felé indultak, nem hagyom, hogy akár egy mondénnek is ártsanak. Éppen az egyik nagyobb méretű démon szorít a földre amikor hirtelen egy tégla landol a fejénél, ezzel is elvonva rólam a figyelmet, én pedig ezt ki is használom és keresztül szúrom a démont a szeráfpengémmel. Kell pár pillanat míg magamhoz térek. Felállok a földről és az érkező idegenre pillantok. Ki lehet ő?
Ismered azt az érzést, amikor száz százalékos magabiztossággal állíthatod, hogy éppen készülsz elkövetni életed legnagyobb hülyeségét? Nem? Akkor hadd meséljem el, milyen az! Éppenséggel már az sem a legbölcsebb, hogy szívesen tengetem az időmet egy belvárosi thai kajáldában, ami mondén szemek számára egy szeméttelep igencsak bizalomgerjesztő képét nyújtja. Valószínűleg csak azért nem dobtak ki innen a bepofátlankodásaim során, mert a tulajdonos pixie lánya igencsak kedvel. Ám ez nem jelenti azt, hogy a többi természetfeletti lény értékeli a “mitugrász” jelenlétemet, miközben mindenféle sötét ügyletet kevernek-kavarnak. Amikor széles vigyorral az arcomon ledobom magamat egy csapat kártyajátékba merülő és fogadó boszorkánymester közé, igencsak kirívok közülük, és nem csak azért, mert nekem nincs bivalyszarvam és egyéb furcsa kitülemkedésem. A Guns ‘N Roses-os pólómban, koptatott farmerban és Conversemben nem keltek éppen ijesztő kisugárzást, ám ez csak azért van, mert fogalmuk sincs mire vagyok képes a derekamhoz és bokámhoz erősített fegyvereimmel. Nem mintha azok meg tudnának védeni, amikor játék közben, egy újabb megnyert kör után az egyik warlock meggyanúsít. - A kölyök csal! - kiáltja, mire az egész box elcsendesedik, az én szemeim meg elkerekednek. Micsoda pofátlanság! Csak azért mert szimplán jó vagyok?! - Figyu, Ökörszarv, meg kell tanulni veszíte… - be sem tudom fejezni a mondatomat, de már mellkason csap egy láthatatlan erő, amitől székestől hátra esem, de hála kiváló reflexeimnek, egy ugrással máris talpon vagyok. A sértődékeny boszorkánymester azonban már zsebelné be a nyereményemet, ami felettébb nagy bunkóság, hiszen az az én hambi-pénzem! Nem is figyelek a többi, szétszéledő lényre, csak és kizárólag a tolvaj halhatatlanra, ahogyan átvetem magamat az asztalon, és a kezében tartott fontok után kapok. A meglepetés erejével és a lendülettel, amivel érkezem sikeresen leterítem a döbbent alakot, majd vigyorogva kiveszem a kezéből azt az összeget, amiben beszálltam a játékba. - Ez az én pénzem, bárgyúkám - magyarázom felpattanva, és elégedett léptekkel elhátrálok a még mindig földön fekvő boszorkánymestertől. Csak tudnám, min vigyorog olyan nagyon! - Legközelebb gyorsabbnak kell lenned, ha túl akarsz járni az én eszemen, de sebaj, nem lehet mindenki olyan… Hirtelen nem kapok levegőt, olyan mintha víz alá merültem volna.. A lábam alól kicsúszik a talaj, és egész testemben megbillenek hátra, ahogyan beesek valami kékbe. Majd egy másodperccel később hanyatt zuhanok kemény betonra, és csak a csillagos eget látom magam felett. - Mi a fene? - tűnődöm hangosan, homlokráncolva, és nem értem, hogy kerültem ide, ahogyan feltápászkodom valahol, ami egy szórakozóhely parkolójának fest. Mi ez a hely és hogy sötétedett be ilyen hamar? Hiszen az előbb még kora reggel volt! Elájultam volna? Épp mire nagyjából összeszedem magamat, két lábra állok és elteszem a pénzem, dulakodás hangjaira leszek figyelmes a parkoló hátsó része felől, és az első, amit meglátok, amint befordulok a sarkon, egy XXL-méretűre nőtt skorpiószerű teremtmény, amint az egy lobogó, vörös hajú lánynak esik. Gondolkodás nélkül felkapok egy téglamaradványt az egyik büdös kuka mellől, és egyenesen a lény pofájába dobom. - Hé, nem így illik hölgyekkel bánni! - kiáltom oda, és habozás nélkül előkapom az egyik dobótőrömet.
Kezdőlap
Re: Parkoló ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:30 pm
■ ■
