I like it when you smile, but I love it when I'm the reason
Mikor kimegyek az irodából, kifújom a tüdőmben bent tartott levegőt és oda megyek a folyosó végére ahol Jace áll a falnak dőlve. Már mikor ide nézett rám, akkor tudtam, hogy a pofonért - azért a bizonyos maradék 10%-ért - fogok egy kis lecseszést kapni. Mikor bebizonyosodik az igazam, nem is lepődök meg, csak kicsit elhúzom a számat. - Ne haragudj, hirtelen nem jutott jobb ötlet az eszembe. - mondom halkan, úgy hogy csak mi halljuk, miközben elindulunk a kijárat felé. Ügyelek arra is, hogy a beszélgetésünket lehetőleg más ne hallja, bár, ha vannak rajtunk kívül más árnyvadászok is, akiken rajta van az a rúna ami segíti őket a kitűnő hallásban, akkor úgy is mindegy, mert azok Valentine-nak dolgoznak és gyermeki egyszerűséggel tudják kihallgatni azt, hogy mi ketten mit beszélgetünk egymással. - Valami raktár féleségbe, vagy legalábbis olyasmit hallottam ki mások beszélgetéseiből. - mondom Jace-nek mikor kiérünk az épületből és megállunk előtte, ami betitulálható a parkolónak is. Fogalmam sincs róla, hogy hogyan fogjuk megszerezni a Kelyhet, de muszáj lesz, nem hagyhatjuk azt, hogy Valentanie kaparítsa meg magának, mert ha nála lesz akkor... Akkor nincs többé remény, akkor be fog következni az amitől mindenki oly annyira félt. És csak egyetlen ember állította eddig meg Valentinet: Anya... Ő viszont nem tud nekünk segíteni, hiszen azt sem tudjuk, hogy hol van, és, ha belegondolok abba, hogy esetleg bánthatják őt... A gyomrom görcsbe rándul és csak azon jár az eszem, hogy hogyan tudnánk őt megmenteni..
- Mii?! Miről beszélsz? Pff, én nem is tudom, miről beszél… - Pillantok Claryre, miközben felemelt hangom próbálok választ adni a kijelentésre. Aztán összeráncolt homlokkal nézek a két rendőrre, megrázom a fejemet és a szemöldökömet kezdem ráncolni. - … na jó, volt egy vagy kettő vagy több, de ez már nem számít … - Csak simán próbálom produkálni magam, általában ez jól szokott menni és azt hiszem, most is egészen tűrhetően játszom a szerepemet, hiszen mindenki olyan dühös pillantásokat méreget rám. Amikor megérkezik a nő, Clary vele kezd el dumálni és én pedig csak fülek, nyugodtan álldogálva a két rendőr karjai között. Amikor rólam van szó, puffogok magamba, és csak próbálom elterelni a rendőrök figyelmét, egyszerűen nem kell, hogy most ők még elkezdjenek kérdezősködni, Clary miért érdeklődik ennyire Luke cuccai után. - Béébii, én úgy sajnálom! Nem beszélhetnénk… - Be sem tudom fejezni a mondandómat, de máris leállítanak méghozzá mindketten ugyan azzal a csúnya szóval dobálnak meg. Lebiggyesztett ajakkal nézek Clary felé, de szemeim remélhetőleg elég értelmesen sugározzák, hogy ne húzza most már túl sokáig az időt, mert feltűnést kelthetünk. A következő társalgást már nem is hallom, hiszen kivonszolnak, szóval még utoljára, ameddig birok visszanézek, de aztán elvisznek jóval arrébb az ajtótól, majdnem a kijárathoz. Mivel nem engednek tovább, ezért ott megállok összefont karokkal és várom, hogy a lány visszaérjen, és lehetőleg kitaláljuk, mi legyen a B terv, mert ez így nem kezdődik túl jól. Sőt, ez eddig nagyon rossz! Kérdő tekintetem az érkező Claryre emelem, és kicsit ráförmedek. - Mit számít nekem az a pofon, mi? Kösz… - Forgatom meg szemeimet, de most hirtelen el is térek a témától, vissza a kehelyre. – Jó, szóval, nem lett volna annyira rossz ötlet –leszámítva a pofont, persze-, de nem jött össze, úgyhogy, mit tegyünk? Hová vitték a cuccokat? – Nem hallottam már ebből semmit, de ha olyan helyen vannak, ahová nem lehet egykönnyen bejutni, segítséget kell hívnunk. Ezzel még ugyan megvárom a lány válaszát, miközben lassú léptekkel indulok el ki a Rendőrségről, túl feltűnőek vagyunk ide bent.
I like it when you smile, but I love it when I'm the reason
- Mit ne legyek ilyen? Megcsaltál! Soha többé nem látsz abban a hüly lerobbant lakásodban! - mondom dühösen és tovább nézem a fiókokat, de az utolsó remény is kialudt bennem amikor egyikben sem találtam semmit. Mikor meghallottam Vargas hangját a hátam mögül, hogy Jace-e az a pasi akiről beszéltem, felegyenesedek és felé fordulok. - Már nem, szakítottam vele, mert megcsalt. - mondom neki. - Amúgy hol vannak Luke holmijai? Elhagytam a sjaát kulcsomat és mindig szokott tartani egy pótkulcsot a fiókjában. - teszem fel neki a kérdésemet, hiszen tényleg szokott pótkulcsot tartani, és ott van a kulcs ahol a kártyák, ezek szerint. Mikor mondja, hogy a B.E. mindent elvitt, meglepődött arcot vágok, muszáj, mert eléggé furcsa lenne ha ezen a tényen nem lepődnék meg, pedig már tudok arról, hogy Luke emiatt nem tud nekünk segíteni, és ezért is volt muszáj nekünk rögtönözni. Szép is lett volna, ha működni fog az A terv... - Pofa be! - mondom ingerülten egyszerre Vargassal Jace-re nézve, mikor ismét megszólal és azt mondja nekem, hogy sajnálom. Vargas még ki is oktatja, hogy ne hívjon sehogy és ne is keressen engem, és egy füstalatt ki is viteti a rendőrökkel. [b]- A kulcsokat nézted a táskádban?[/i] - teszi fel a kérdést a mellettem álló nő, amikor Jacet kivitték az irodából. Megrázom a táskát és felcsillan a szemem amikor meghallom a kulcs hangját. - Köszi, igazad volt. - mondom és kimegyek én is az irodából. A tervem nem jött be, úgy hogy ki megyek és megkeresem Jacet.
Bírom Claryben, de nagyon gyanús nekem most ezzel a tíz százalékos dumával. Azt sem értem, miért nem lehetett elmondani előre, hogy mi fog majd történni odakint. Nem vagyok egy olyan személy, aki imád szó nélkül hagyni, hogy csak úgy bábként mozgassanak, szóval érthető okokból nézek furcsán a lányra. - Remélhetőleg? – A felvont szemöldök akár már megszokásommá is válhatna, amióta Clary közöttünk van, egyszerűen nem tudom, teljesen kifordultam magamból. Valamiért kötelességemnek érzem minden egyes lépését követni, valahogy úgy látom, meg kell védenem és a többiek pedig szinte… teljesen tesznek rá. Biztosan meg van az oka… persze, hiszen a többieknek is vannak kötelességeik, amikben hely kell állniuk, én pedig a fekete bárány vagyok mostanság, aki megszeg mindent, ott ahol csak lehet. Nem is gondolkodtam el rajta, hogy mit fognak majd szólni ehhez a nevelő szüleim, de nem mintha túlságosan érdekelne jelen helyzetben. Kilépünk és néznek minket. Mintha friss húsok lennénk, akiket jól le lehet vadászni hirtelen. Elvégre nem szabadna itt lennünk, hogyan is sétálhattunk be ekkora csapdába? Miért engedtem, talán nem így kellett volna belekezdenünk. Aztán hirtelen gondolkodásomból egy éles csattanás és fájdalom taszít ki. Meglepődök és hirtelen lefagyok, semmilyen arckifejezést nem tudok hirtelen produkálni, mert őrülten nem számítottam ilyesmire. Azt hittem lájtosabb módon fogjuk majd megoldani, erre mi történt? Egy jó nagy pofon?! Ehhez még csak az jött pluszba, amiket hozzám vágott. Mivel nem számítottam ilyen dolgokra, ezért egy picit rosszul is esett, ezért hirtelen gondolom azért tudtam ilyen komoly maradni. Hirtelen lépett el tőlem, majd ahogy utána próbáltam indulni, két rendőr kapott el, hogy még véletlenül se mehessek be, hiszen Claryt annyira komolyan vették! Megpróbáltam tenni valamit a színjáték sikeressége érdekében. - De bébi, kérlek! Ne legyél már ilyen… - Biggyesztettem le ajkaimat, miközben figyeltem minden egyes mozdulatát és próbáltam nem túlságosan ellenszegülni a két rendőrnek, akik lefogtak éppen. Ha akarnék, úgyis nagyon könnyen kiszabadulhatnék a fogásukból, de az nem mutatna jól. Valami nincs rendben, látom a lány arcán, és közben egy nő is érkezik, akitől remélem Clary kérdez valamit Luke felől, mert most már a kisebb problémánk is nagyobb lesz, úgy érzem. Főleg, ha nem fognak beengedni a rendőrségre ezután a kis színjáték után. Még jó, hogy azt hiszik, rosszfiú vagyok. Pedig nem is… annyira.
I like it when you smile, but I love it when I'm the reason
Be kell vallanom, a tervem eléggé rizikós és minden azon fog múlni, hogy mi mennyire tudjuk jól előadni ezt az egész kis előadást. Jace-nek nem véletlenül nem mondtam semmit arról, hogy milyen tervet eszeltem ki, hiszen, ha elmondanám akkor lehet nem lenne olyan hiteles, túl lenne játszva az egész és úgy könnyebben lebuknánk. A rúnák miatt így is parázok rendesen, mert jelen pillanatban még fogalmam sincsen arról, hogy ha azokat valaki meglátja, akkor hogyan magyarázzuk meg őket. Közös tetoválások? Ha még csak egy rúnánk lenne ami ugyan úgy néz ki, még hihető sztori is lenne, de mindegy is, erre ráérek akkor is foglalkozni, ha valaki észreveszi és felhozza témának, most csak azon kell szurkolnom, hogy a tervem bejöjjön. - Ne aggódj, remélhetőleg minden úgy fog történni, ahogy a fejemben elképzeltem. - mondom halkan felnevetve, majd kimegyek Jacel a raktárhelyiségnek titulált, dobozokkal teli szobából és megállok vele az irodák bejáratánál. Háttal állok az embereknek, de még így is tudom, hogy mindenki minket néz, érzem a tekintetüket szinte belefúródni a hátamba. Két fiatal akik még letartóztatva sincsenek, mit keresnek itt? Hát igen, senki sem tudja szerintem, hogy miért pont itt vagyunk, de mindjárt jön az a bizonyos 10% amiért a raktárban előre is bocsánatot kértem Jacetől. - Te rohadék! - mondom hangosabban annál, mintha csak normál hangnemben beszélgetnénk, és felpofozom Jacet. Látva meglepődött arcát nevetni támadna kedvem, de leküzdöm és komolyságot erőltetek magamra. - Ne kövessél, megértetted? - mondom ingerült hangnemben, és nem törődök vele, oda megyek Luke asztalához, és elkezdem egymás után kihúzogatni a fiókokat, de mindegyik üres, egyikben sincsen semmi, legfőképpen nem a kártyák amik kellenének nekünk.
Pimaszul vigyorogni kezdek, amikor a lány próbálkozik levenni magáról az álcát. Kicsit kárörvendő vagyok ilyenkor, persze, tudom, hogy még kezdő meg minden, de azért szeretnem nézni, ahogyan szenved. - Kell segítség? – Kuncogok fel halkan, majd végre sikerül is a dolog neki, szóval gondolom, megkapom a fejemre, hogy ez már magától is megy neki. Kicsit szűk a hely, gondolom, ez sem segít, hiszen nem szeretnénk semmiképp sem zajt csapni, valószínűleg így is eléggé magunkra fogjuk majd hívni a figyelmet, hiszen a rúnák… azokat még a mondik is látják. Persze nincs annyi időnk, hogy pepecseljünk ilyesmivel, és az igazság az, hogy nem is erre az esetre voltunk felkészülve. Mindent Lukenak kellett volna elvégezni, elvégre az ő hülye kis fiókjában vannak a kártyák és nem kellett volna ilyen badarságokkal foglalkoznunk most, mint, hogy azon aggódjunk, mivel fogunk bejutni egy rendőrökkel teli irodába. Már igazából totál hozzászokhattunk volna ezekhez a dolgokhoz, hiszen legtöbbször nem jön össze semmi sem az A terv alapján. Most persze nem volt B tervünk, viszont úgy néz ki… Clarynek akad valami. Felvont szemöldökkel és összefűzött karokkal állok a lány előtt, hallgatva mondandóját. 90%? - Nem is tudom, hogy ez most jó… vagy aggódnom kellene a 10% miatt? – Húzom el a számat, hiszen bocsánatot is kér rögtön, és én nem várok tovább, mert biztos vagyok benne, hogy nem most fogja elmondani azt a tíz százalékot. Kilépek az ajtón, és csak pár lépést kell tennünk előre, hogy az irodákhoz érjünk. Egy pillanatra megtorpanok, mert túl sokan vannak, és mind minket néznek, mi a francot keresünk itt. Nem jön ki egy szó sem most a számon, próbálok átlátni az álcán, hogy valakik esetleg a jelen lévők között démonok-e, de egyelőre még nem sikerül senkit sem kiszúrnom. Basszus, mi lesz, ha letartóztatnak? Most aztán még az is probléma, hogy jelenleg Luke sem tud a segítségünkre sietni. Claryre pillantok, kérdő tekintetem azt hiszem, mindent elárul.
I like it when you smile, but I love it when I'm the reason
Mióta anyát elrabolták azóta az életem 180fokos fordulatot vett, néha még a mai napig sem tudom elhinni, hogy mindez valóság, azt pedig még inkább nehezemre esik elhinni, hogy anya eltitkolta előlem ezeket. Mikor elkezdtem rajzolgatni a rúnákat, vagy mikor túl sokat láttam akkor mindig elvitt Magnushoz, hogy vegye el az emlékeimet, csak nem értem, hogy miért nem mondta inkább el nekem... Megtudtam volna birkózni vele, hiszen most is azt teszem. Démonokkal harcolok, - akikben eddig nem is hittem, hiszen abban a tudatban éltem, hogy démonok, vámpírok, vérfarkasok és más természetfeletti lények csak a mesékben, filmekben léteznek, s nem a valóságban - és azóta az este óta azon vagyok én is, és a többiek is, hogy megkeressünk egy kelyhet, a Végzet Kelyhét. Csak az a szerencse, hogy most már tudjuk, hogy hol van, most már csak el kell hoznunk. A rendőrségről, és a gikszer szimplán csak annyi, hogy Luke szerint nem kéne álcáznunk magunkat, mert Valentine-nak itt is vannak beépített emberei és ők látnának minket, ezáltal pedig elvezetnénk őket a Kehelyhez. Úgyhogy most itt vagyunk a raktárnál és próbálom álcáztalanítani magamat amit valljunk be, eléggé nehezen megy még nekem, főleg, hogy még a hely is kicsi, és amikor megmozdulok, mozdulnak a dobozok is, és mivel nem akarunk zajt kelteni és így felhívni magunkra a figyelmet nagyon óvatosnak kell lennünk. - Nah jó, szóval valahogy meg kell szereznünk a kártyákat úgy, hogy ne keltsünk feltűnést... - mondom miután végre én is láthatóvá váltam, és elteszem a zsebembe az irónomat. Tele vagyunk rúnákkal, mind a ketten így ez még inkább megnehezíti a dolgunkat. - Van egy tervem. 90%-os terv. És oh, előre is bocsánat. A maradék 10%-ért. - mondom rejtélyesen elmosolyodva, mikor Jacere nézek.
-És akkor most mégis mit csináljunk? – Pillantottam felvolt szemöldökkel az előttem álló lányra. Láthatóvá tettem magam, és körülnéztem. Ez egy aprócska kis szertár szerűség lehet, tele dobozokkal és kicsit sötét is van, de ez engem nem igazán zavar a sötétben látórúna végett. Ha belegondolok, hogy egy csomó rúna van már a testemen, szinte nem is tudok hirtelen olyat, amire szükségem lehet bármikor és még nincs. Jól jönne valami hiperszupermega cucc, amit ha felrajzolok, aktiválódik és a démonok, akik hozzám érnek, rögtön meghalnak. Lehet, hogy még szabadalmazom! Nehezen férünk el, kevés a hely, ahogy megmoccanok, a mögöttem lévő doboztömb is mozdul és hirtelen kell mozdulatlanná válnom, nehogy zajt csapjak azzal, hogy felborítok valamit. Éppen elég nehéz volt eljutni idáig, na meg még milyen nehéz lesz aztán kimenni –észrevétlenül- ebből a fránya szekrényből, és eljutni az irodáig, ahol valahogy talán meg tudjuk nézni Luke polcait, ha már ő elbukott. Biztosan nem gondolta, hogy pont most fogják leakasztani valami ügyben, persze… kiszámíthatatlan egy meló, gondolom én. Aztán meg még mindig kérdő, bociszem pillantással sasolom Clary-t, hogy elmesélje az ötletét, miként fogunk „teljesen” észrevétlenül bejutni oda és kicuccolni egy rendőr fiókját. Eddig bele sem gondoltam ilyesmibe. Persze ha nem lenne tele a hely beépített emberekkel mindenfelől, akkor simán láthatatlanul odasétálhatnánk, de ez most teljesen ki van lőve. Ez a helyzet pedig be kell vallanunk, eléggé fontos mindannyiunk számára. Meg kell találnunk a kártyákat mielőtt még valaki rájön az ellenség vonalaiból, hogy mit keresünk. A kehely. Mennyi gond is van ezzel a hülye kehellyel… Örülnék neki mondjuk, ha már megtalálnánk ténylegesen és végre levehetnénk napirendi pontról. Túl sok minden összejött mostanság, mi pedig persze nem tudunk hat helyre figyelni egyszerre. Persze tudom, hogy az életünk nem valami mesés, és igazából soha nem mehetünk el szabadságra, de ezek a balhék után, én szívesen kérnék valamiféle kimenőt. Viszont ez nem az a történet. Most még azt sem tudom előre megmondani, hogy ezt megússzuk-e élve egyáltalán. Na jó, képességeinkhez viszonyítottan, meg… biztosan megússzuk.