Agramon

Most jöhetne az a megszokott rész, hogy egy téli napon születettem a jég leverte a terméseket, a hó ellepte a cipőket, és a többi. De nem, nálam ez nem így van. Mert én nem az emberek síkján jöttem a világra, hanem még ott annó ott a hárfázó szárnyasok között. Igen-igen, jól gondoljátok. A Mennyben. Aztán kiderült, hogy én nem vagyok valami magasságkedvelő és inkább átettem a székhelyemet egy sokkal mélyebben fekvő világba. A Pokolba. Ott lettem az, aki vagyok és az formálta meg a személyiségemet. Az amúgy is hatalmas lényt, még hatalmassá tette. Agramon vagyok, a Félelem Démona.

Leszállt az éj. Ilyenkor az én fajtám az egyik legdominánsabb az egész természetfeletti között. Ilyenkor vagyunk mi azok, akik. Ez a tökéletes időpont nekünk a préda kutatásra. Az emberi élet kioltása olyan élvezetet nyújt nekünk, amilyet talán akkor éreztünk amikor lebuktunk Luciferrel. Az fájdalmas volt, de a kín nélkül nem is lehetett volna olyan gyönyörű, mint volt. Talán épp a mazochistaságunk miatt nem maradhatunk fent, már ebben kitűntünk a "Testvéreinktől" aki még most is a mondénok jogaival és védelmével foglalkoznak. Jaj, drága Sátán. Meg kell őket is téríteni, mint ahogy régen minket is megtérítettek. Az átlagosoknak semmi hasznuk sincsen, csak egy selejt verzió. De még is hagyta Ő, hogy szaporodjanak és ellepjék a bolygót. Ezért olyan selejt az Úr is, mint ezek a csótányok. Akkor kellett volna őket eltaposni, amikor még oly kevesen voltak. Ne értsetek félre, ha megtehetném én most is megtenném, de sajnos meg van kötve a kezem. Bár azt bevallom, hogy ha ők nem lennének, akkor nem lenne kivel szórakozni. Csak egyetlen egy csodás dolog van bennük. Az érzelmeik. Az valami elképesztő. Élvezet játszani velük, igazat mondani először aztán átverni őket és utána újra belé beszélni a bizalmat és újra átverni. Most mondjatok ennél szebb dolgot a világon? Nem tudtok? Én sem. Mi legtöbbször a háttérbe vonulunk, és ott mozgatjuk az érzelmi szálakat, szorosan az emberek köré hurkolva, és ha úgy van kedvünk, akkor mosolyogva tudjuk elvágni azt a fonalat, amivel meg van kötve. Ha ezt elmetsszük, akkor bizony a lélek kiszáll az emberből, és lefelé veszi az útját, egyenesen a többi démon által kiszakított lélekhez, a gyűjtőrészhez, ahol majd az illetékes fel fogja őket darabolni, majd újra hasznosítja azt, amiből meg fog születni az új, friss feketeszemű, aki majd egy rossz szó nélkül, parancsra fogja megtenni azt, amit mi akarunk, azt, amit Lucifer akar. Ez a Pokol szépsége, az újrahasznosítás. Egyre több a  létszám, egyre több a katona, akik készek az életüket adni Luciferért. Emberek azt hiszik, hogy a jó célért ölnek, pusztítanak, rabolnak el másokat. De teljesen tévedésben élnek. Csak mi vagyunk a fejünkbe, és mérgezzük meg az agyát, a suttogásainkkal.

Ezek a gondolatok járnak a fejemben, miközben a kocsit vezetem az egyik bűnbarlang felé. Amikor rálépek a gázra, akkor a motor zaja zene a füleimnek, ahogy a jármű hátsófele elmozdul a megfelelő irányból a kanyar bevevésnél. Tűzvörös az autó, talán nem haragszik Háború, hogy elvettem a lova színét. Beparkolok a szórakozóhely kijelölt helyére, majd meggyújtva egy cigarettát lépek ki a kocsiból és egyenesen a bejárat felé sétálok. Mikor körbenézek az ajtó előtti ember tömegen, akik folyamatosan azért nyomulnak, és tolakodnak előre, hogy hamarabb jegyet szerezzenek, és ne kelljen kint álldogálniuk órákat a hidegbe. A biztonsági őr már azt sem tudja, hogy hol áll az a kopasz feje. Annyian vannak, hogy az elválasztó korlátot majdnem kiszedik a helyéről. Erre a kigyúrt biztonsági meglöki és szépen el is esik néhány srác. Én harsányan felnevetek erre, majd amikor eldobom a cigit, mindenki nagy felháborodására, soron kívül sétálok be a szórakozóhelyre. Csak kuncogni tudok a reakciókon, nem foglalkozok olyan emberekkel, akik annyira nincsenek felnőve hozzám, hogy érzékeljék az alapállásba helyezkedett energiámat. Persze, ha kiengedném az aurámat, akkor mindenkit elérné a feszültség lángja, és elégnének benne. Mindenki utat enged nekem, senki nem mer a közelembe jönni, érzik a kiengedett erőmet, túl mocskos, gonosz nekik a kisugárzásom. Hallom ezt a számot, egy lassú zenét nyomnak le, amikor a buli kezdődik? Biztos egy amatőr DJ-vel van a lemezjátszók mögött. Figyelem a környezetemet, olyanok is vannak itt, akik még éppen csak betöltötte a tizenhatot. Ilyeneknek még anyuci szoknyája alatt lenne a helyük és mesét nézni. De nem panaszkodom, őket a legkönnyebb rossz útra terelni. Ki is néztem magamnak az egyiket. Bájos mosollyal az arcomon sétálok a pulthoz majd kikérek egy italt, és véletlennek álcázva a helyzetet ráöntöm a kiszemeltre.
- Jaj, ne haragudjon, hölgyem! Ígérem, hogy jóvá teszem ezt a ballépésemet!