Kadan (Kai) Rhove

A sakk volt az első dolog, amit megtanultam a járás és beszéd után.
Anyám, ha épp nem írt, órákat ült velem a könyvtárban és a szabályokat magyarázta, bízva abban, hogy egyszer a nyomdokaiba léphetek.
Aztán idősebb lettem, és lassan megértettem, hogy az egész világ, minden kapcsolat, minden nap olyan, mint egy sakkjátszma. Az emberek taktikáznak, a másikhoz igazítják a lépéseiket, vannak, akik valamiért többet érnek, vannak, akik kevesebbet, de valójában mind ugyanazok: bábuk.

Angliában születtem egy hatalmas birtokon, Londontól nem messze. Anyám nem csak rengeteg pénzt örökölt, de emellé egyike volt kora leghíresebb íróinak is, így az anyagi helyzetemmel egészen máig nem akadt gondom.
Apámat - akitől csak a hátamon lévő vöröses-zöld pikkelyeket örököltem - nem sokat láttam, de gyanítom, kilétének köze lehetett ahhoz, hogy tizennégy éves korom környékén rájöttem, nem az vagyok, akinek hittem magam. Nem a boszorkánymesterségre gondolok.
Az öregedésben huszonhárom, talán huszonnégy éves korom környékén álltam meg, azóta sehol nem maradok túl sokáig, nehogy bárkinek feltűnjön; mondén munkát vállaltam és vállalok kriminálpszichológusként.
Elképesztő, milyen röhejes indokból képes valaki ölni. Düh. Féltékenység. Emberi ösztönök. Emberi tulajdonságok.
Elképesztő, hogy senki nem látja, ki vagyok valójában.
Azokat vizsgálom, akiknek valójában a helyén kéne ülnöm.
Megkérdezheted, miért csinálom. Megkérdezheted, miért van külön helyiség kialakítva a lakásomban, ahonnan rajtam kívül senki nem léphet ki élve. Mindent megkérdezhetsz, de nem vagyok biztos benne, hogy a te korlátolt emberi elméd fel tudja-e fogni.
A legtöbben be akarnának skatulyázni. Pszichopata, szociopata, skizofrén… Egyikbe sem illenék bele. Zseni vagyok. Több, mint bárki más.
Nevezhetsz gonosznak, őrültnek, aminek akarsz. Mielőtt azonban megteszed, jellemezd nekem az „őrült” szót. Nem normális? Beteg? Most ezt a két szót is jellemezd. Mi számít normálisnak? Amit te annak tartasz? Vagy amit én?
Az emberiség sajnálatos módon egy nagyon ostoba faj, semmivel sem különböznek az állatoktól, tartsák magukat bárminek. Az ösztönök dominálnak, azok irányítanak, akárcsak bármelyik másik állatnál, és csak nagyon kevesen látunk át ezen.
Engem nem irányítanak az érzelmek. Nincs szükségem fizikai élvezetekre sem.
Egyedül nem tudtam volna ennyi mindenre rájönni, ez tény, de volt segítségem. Rengeteget beszélgetünk, máig segít dönteni, és abban is segít, hogy elfojtsam az emberi énemet. Néha ő irányít. Ő nem ember és nem is létezik a fizikai síkon.
A hang a fejemben.

Az életfelfogásom teljesen más, mint a tiéd. Bárhogy is nézzük, féldémon vagyok. És emellé túl intelligens.
Az életnek semmi értelme, semminek nincs értelme ebben a világban, az egyetlen, amire törekedni tudok, hogy fejlesztem magam, olvasok, és igyekszem minél több tudást szerezni, mind az emberi világban, mind boszorkánymesterként.

Van emberi oldalam is. Ha hiszed, ha nem, képes vagyok kedvelni, sőt szeretni is, bár legtöbbször ezeket az érzéseket kiirtom, mielőtt igazán elkezdődnének.
Az emberek zavarnak, de gond nélkül tudok beszélgetni velük, van humorérzékem, és alapvetően csak a magamfajta fejlettebbek jönnének rá, hogy valami nem stimmel nálam.
Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy tudok váltogatni két énem között – az igazi és amit másokkal láttatok, amit valójában én hoztam létre.
Kávéfüggő vagyok és imádok enni, főleg sült csirkét.
Mindent ki akarok próbálni, szeretem az extrém sportokat és sosem érzem úgy, hogy túl messzire mennék.
Szabadidőmben lovaspólózok, kosarazom, verseket írok, sakkozom és világuralomra törő terveket gondolok ki, vagy azt tervezem, hogyan tudnám az egész emberiséget kipusztítani.
Tudom, hogy ezekből minden bizonnyal soha nem lesz semmi.
Bármit is hiszel, senki oldalán nem állok.
Legfőbb elfoglaltságaim közé tartozik a játszószobám, ahol kiélhetem a hajlamaimat. Nem bosszúból ölök embert, nem féltékenységből és nem ösztönből. Ez művészet. Hogy is érthetnéd?
Megvannak a saját módszereim és elveim, ezek közé tartozik az is, hogy nem használok sem pisztolyt, sem mágiát alkotás közben. A tökéletességért és egy-egy műalkotásért meg kell szenvedni.
Akkor is, ha nem nekem.

Igyekszem leküzdeni az emberi hibáimat. Gyűlölöm, ha nem nekem van igazam, és azt is, ha valaki okosabb nálam, de tudom, hogy ha több akarok lenni, el kell fogadnom és még többet tanulnom.
Az anyagiasságomat nehezen tudom elfojtani.
Egyszerre érdekelnek az emberek és mégsem; ha fel kell áldoznom valakit a saját testi épségemért, gond nélkül megteszem. Senki nem elég fontos ahhoz, hogy bármit is kockáztassak érte.

Nevetségesnek tartom, az emberek mennyire gyűlölködnek egymás irányába, hogy sosem képesek elfogadni egymást, hogy soha semmi nem jó nekik…
Az emberi énem teljesen toleráns. A fő elvem az, hogy mindenki élje azt az életet, amit akar, mert senkinek nincs joga belepofázni.
Mondanám, hogy az is elvem, hogy „élni és élni hagyni”, de ezt sajnos az igazi énem felülírja, hiába gondolom alapvetően így.
Lehetsz meleg, lehetsz transzszexuális, nem érdekel, ha nem vállalsz gyereket, az sem, ha nő létedre utálod őket és az sem, ha sorozatgyilkos vagy állatkínzó vagy.
Amíg nekem nem ártasz, azt csinálsz amit akarsz.