Egy könnyed mozdulat által vetem le magamat a székre, és majdan dobom fel lábaimat az íróasztal tetejére. Az emberi világban, nos léteznek igazán hasznos dolgok is, mint például az én létezésem fogalma, avagy a szeretett kis pokol lényeim jelenléte. Ám, úgymond vannak szabályok, és határok. Bár ezek mindenhol vannak.. nos még nálam is. Hiábavalóan is rombolhatnak, és pusztíthatnak a kedvükre, ha én magam olykor-olykor megkötöm a kezüket. Egy ideig nyilván a móka is tud vicces lenni, de, ami oly' sokszor túlzásba menő, hát, azt már nem tolerálom. Hasztalan levegőt juttatok be a tüdőmbe, miközben felkapom az íróasztalról az egyik iratmappát. Finoman nyitom ki, mintha csak óvnám, mint saját kis gyermekeimet. Tekintettem a nyomtatott sorokra kúszik, és a számat koránt sem kedvező arckifejezésre húzom el. Büszkeség, mámor, dicsfény.. Istenről szóló fejezetek sorai mondatják, hogy lelépett az Öreg, és itt hagyott mindent, sőt mindenkit. Egykoron kedves angyalaként tartott számon, de miután közöltem vele a meglátásaimat, nos ledobatott Michael-el. Talpnyaló Arkok.. bár mindig is Gabriel volt az, akit kedveltem. Könnyű.. túl könnyű lenne a magam oldalára állítani, ha akarnám, és ha szeretném megrontani az édes kis fivéremet. A fejemet hátrahajtom, és a plafont bámulom egy ideig, míg a kezemben tartott papírokat az asztalra dobom, majd a személyi titkárom rendezi a dolgokat, és a rendet. Bár kifejezetten gyűlölöm a rendet, de néha persze el kell az is, hogy a kedves üzletfeleim lássák azt, hogy hová is vezeti az útjuk, és hogy nem akárkivel van dolguk. - Agramon.. - Mondom ki egészen halkan, amikor is tudatosult bennem, hogy a megszokott csend, nos ebben a pillanatban hiúsult meg. A legtöbb démonkám ilyenkor elmegy rendezni a saját kis berkeit, és legszívesebben én is a démonkutyáimat simogatnám, ha nem éppen lennék elfoglalva a kis terveimmel. - Tudod jól magad is azt, hogy ez átjáróház.. - Mondom közlékenyen, ahogy könnyedén támaszkodom meg az asztalon, és majdan állóhelyzetbe kerülök, hogy ezáltal is a nappaliba sétáljak át, ahol rám is találhat a bukott angyal személyesen. Széttárt karjait, nos figyelembe se veszem, tekintve, hogy nem vagyok az érzelmekről híres. Utálom az embereket, a motívumaikat, és a szokásaikat. Megvetem ezen kis talpnyaló lényeket.. - Egy ideje már téged sem látni errefelé.. - Jegyzem meg félszegen, ahogy az italos pulthoz lépek. - ..szóval remélem, hogy minden a terv szerint halad! - Folytatom szúrós tekintettel, ahogy felemelem a Jack Daniel's üveget, és megfogok egy poharat, amelybe töltök is az aranysárga nedűből. - Hát, mint láthatod, nos ital van, de ölelés nem jár, drága Félelem. - Nyomom a kezébe az üvegpohárt, amikor is elé sétáltam, majdan pedig intek neki, hogy foglaljon csak helyet az egyik kanapén. - Ha rossz híreket hoztál, akkor szerintem bele se kezdj... nem vagyok oly' hangulatomban, hogy érdekeljen bármiféle baromságotok. Hallgatom eleget nap, mint nap a kis hibáitokat, amivel természetesen nem vagyok megelégedve, sőt... - Ecsetelem átvezetően, miközben visszamegyek a pulthoz, és töltök magamnak is. Nem szokásom a nap huszonnégy órájában adni azt, miszerint "én vagyok a kiskirály, és szolgáljatok ki minden földi jóval.." Ezt meghagyom a drága Isten-nek, oh, nos ő nyugdíjba vonult, akkor nincs is miről beszélnem.. - ...a minap sikeresen elégettem egy démont. Hogy a fenébe lehet lepaktálni egy Istenhívő pappal? Ez olyan, mintha én magam leülnék teázgatni Michael-el. - Ironizálok egy sort, miközben a szememet forgatva, nos közelebb sétálok Agramon-hoz. - Szóval... - Nézek rá egy gonosz mosollyal. - ...van valami jó kis híred a számomra? - Kérdezem ígérkező hangon, és mégis reménykedőn, de valahogy ezen szakszavak nem szerepelnek a szótáramban. Nem szokásom reménykedni, mert tudom, hogy minden úgy történik, ahogy csak akarom, és nem ígérgetek, hanem cselekszem. Isten szó szoros ellentéte vagyok, és hogy mily' öröm lesz nézni azt, ahogy nem sokára romokba dől a gyatra kis világa..
Az angyalokat már nem is lehet ellenségnek venni, nem teljesedhetnek ki a szabályaik miatt, úgy ahogyan akarnak. Így nem jelentenek számunkra semmi veszélyt, mert az erejük nem lehet maximumon, mint a miénk. A tollasok korlátozva vannak, és ez nekünk csak jó. Ilyenkor nézném meg a kis Teremtőjük arcát, ahogyan belesétált a saját csapdájába. Mert szokták mondani, hogy aki másnak vermet ás, az maga esik bele. A Pokol lehet, hogy több kínnal jár, és sokkal többet kell harcolni egy ember lelkének lent, de a mi Főnökünk az itt van, és mindig is velünk lesz. Ő soha nem fog elhagyni minket, mint a szárnyas barmok Istene, Ő itt lesz és segíti majd a harcunkat, aztán pedig feljön, és együtt el fogjuk foglalni a Mennyországot. Mi fogjuk uralni a fenti és lenti létet. Sőt, a köztes univerzum is a miénk lesz. Legyőzhetetleneké fogunk válni. A tollasok Istene eltűnt, elment. Nyugdíjba vonult, és valamelyik szomszédos univerzumban éli mindennapjait, nem is foglalkozik a Földdel. Ő is fél. Igen fél. Hiszen nem hallhatatlan. Reménykedjenek csak, hogy visszajön egyszer és mindent egy csettintéssel el fog intézni. Csak nyugodtan, hiszen a remény hal meg utoljára ugyebár? Amennyi erőt kapunk a Főnöktől, azzal könnyedén végezni tudok a tollgombócokkal. Ilyenkor az Istenük merre van? Segíti őket valamivel? Nem hiszem. Maximum csak azzal, hogy propagandákat terjeszt, és beléverik minden új angyalnak a fejébe, hogy ők csak a Menny katonái. Ott nincs szabad akarat, mint nálunk. Ott csak a parancsnak élnek, semmi másnak. Nagyon kevés angyal jut el arra a szintre, hogy tudjon másra is gondolni az utasításon kívül, ezek legtöbbször le is buknak. Tudják, hogy fent nincs jövőjük, tudják, hogy ott csak a halál vár rájuk. De itt nálunk karriert futhatnak be, csak engedi kell elsőnek a Pokol pusztító erejének. Nálunk nincsen megszabva, hogy mit érezhetsz, itt nyugodtan elöntheti a szívedet a mocskos indulatok egyike, itt fellángolhat a szemedben a Düh, a Háború szele környékezhet meg, az Éhínség karjai közé futhatsz, megfertőzhet téged a Ragály, itt könnyedén a Halál keblére ölelhet. A mi Istenünk, ezek érzelmek miatt nem skalpolnak meg, Lucifer inkább mosolyogva megdicsér, hogy milyen jó munkát végzünk Nem sokára itt az idő, hogy akcióba lépjünk és kieresszük a bennünk lévő gyűlöletet, az elfojtott energiákat. S az majd, egy gyönyörű halálhörgés után szét fog terjedni a világ összes pontján. Minden halandót megfertőzve, mindenkit letaszítva a helyes útról. Az összes lélek a Pokolé lesz, s végül mi fogunk győzni. Hirtelen megrázom a fejem, annyira elmerültem a gondolataim tengerében, hogy észre sem vettem azt, hogy megérkeztem a célállomásomhoz, Lucifer szállásához. Unottan lépek oda az ajtóhoz és kopogás nélkül nyitok be rajta, majd elmosolyodva végignézek az épületen. - Főnök, bejöttem ha nem zavar, de ha zavarna sem tudnál mit tenni ellene! Kiabálok nevetve, majd keresem is az energiatömeget ami az Ördögből árad, majd amint megtaláltam egy nagy mosollyal az arcomon tárom szét a karjaimat. - Hát helló Lul...akarom mondani Lucifer. Meg sem öleled a régi barátodat? Kuncogok, majd a szem végigjár a nappalin. - Hát nem olyan szép, mint gondoltam. De gondolom ital van, ugye?
Kezdőlap
Re: Lulu&Agri ↠ Szer. Júl. 20, 2016 6:58 pm
|| 
