- Jó nagy slukk, mi! A szemed alá! - morgom az orrom alatt, de tudom, hogy feleslegesen zsörtölődöm, mert úgysem figyel már rám. Ha megjelenik a rózsaszín elefánt - a továbbiakban csak elefáni -, akkor már közel a totális beállás. Pár perc még, és Lexy-t sajna elveszítjük. Csalódott sóhajjal indulok meg befelé. Még bizsereg a bugyim a szöszimtől, és Dr. Dögös nem sokat segít lelohasztani a kancásságomat. Sőt, csak olaj a tűzre, ami a beszívott parabataiom felől érkező, vad dózisokkal együtt már-már egészen közveszélyessé tesz engem is... De egyelőre még észnél vagyok, és igyekszem megőrizni a józanságnak legalább a látszatát, ha már Lexy teljesen feladta a harcot. - Cica, nem vagyok hajlandó egy elefánttal osztozkodni Dr. Dicken! - nyafogok az ötletét hallva, aztán csak késve jövök rá, hogy ezt nem kellett volna hangosan is kimondanom. Ártatlanul a számra csapok, és bár a doki igyekszik nem tudomást venni a megjegyzéseinkről, a szeme csillogásán látom, hogy megnyertük magunknak. Pajkosan Lexyre kacsintok, vele is tudatva, hogy nyert ügyünk van. - Semmi baj, szexim, mindjárt vég...... AU! Hallotta, doki?! Húzza ki azt az izét most azonnal, vagy felrúgom a golyóit a torkáig! Én is érzem ám!!! - visítok, mint valami hisztéria a kettesen. Hogy utálom néha, hogy a parabatai kötelékünk ennyire erős! Vannak dolgok, amikre nem vagyok kíváncsi - a dupla nőgyógyászati turkálás például ilyen. - Kisasszony?! Hallod ezt, bitch? Úgy beszél, mintha nem térdeltünk volna előtte kétszer is! - méltatlankodom a szöszimnek, mintha a doki ott sem lenne. A szemem sarkából látom, hogy az asszisztens nő fura arcot vág, szóval inkább az ajkamba harapva elhallgattatom magam. - Razielre, megint beálltál, érzem... - kapok hirtelen a fejemhez. Őrülten zsong, és érzem azt a fokozott lelkiállapotot, az extázis enyhe leheletét, amit két slukk után nem kéne éreznem. Gyerünk, Ana, kitartást! Most te vagy az érett, okos, felelősségteljes jó kislány! - Tudod, nagyon szexi vagy így széttett lábakkal... - jegyzem meg bárgyún mosolyogva, és Lexy fölé hajolva mohón megcsókolom. Nyelvem vadul matat a szájában, míg a fejem ki nem tisztul eléggé ahhoz, hogy ellökjem magam tőle. - A csudába már! Totál pink az egész fejem miattad! - A vállába fejelek, a kulcscsontján pihentetem a homlokom, míg nem szól, hogy cseréljünk - cserélnék én, de hát nem hajlandó felkelni az ágyról... Na, ilyenkor legyen felelősségteljes az ember! Fogom magam és felmászom én is a vizsgálóasztalra, miniszoknyámat fellibbentve csücsülök rá Lexy ölére. - Én jövök! Vetkőzés! Egyetlen határozott mozdulattal lerántom magamról a felsőt. Aztán persze nem sokkal később leesik, hogy valami nem stimmel... valami nem jó... A kezemben lévő blúzra pislogok, majd zavartan kacarászni kezdek. -Hupszi, rossz oldal! A megszokás... Feltápászkodom az ágyon, ügyelek rá, hogy ne verjem be a fejem a lámpákba, és a tornacsukámmal se tapossam meg Lexyt. Lábam közrefogta a csípőjét, tökéletesen beláthat a szoknyám alá. Rávillantom kislányos mosolyomat, majd a fenekemet kitolva, pucsítva kibújok a miniszoknyámból, lassan, érzékin simogatom le magamról, Lexy fejére dobva. Utána jön a bugyi is, nephilimként nem okoz gondot egyik lábamra helyeznem a testsúlyomat, hogy a másikból kibújtathassam a fehérneműt. Megpörgetem az ujjamon, kacér pillantást vetve a ribimre, aztán visszahuppanok a hasára. -Rossz kislány voltál, ezért büntiből itt maradsz alattam! Felhúzom a lábaimat és háttal fordulok neki, lassan elfekszem rajta, hátam mellkasára nehezedik, fejemet pedig hátrahajtom a vállára. Csípőm a lábai közt pihen, széttárom a combjaimat, széjjelebb tolva az övéit is. - Jöhet, doki! - kuncogok, lelkesen odaintegetve a szellőzőnyílásból kukkoló fáninak.
- Esküszöm, hogy csak egy slukk volt bébi! Egy jóóó nagy slukk! - bólogatok nagyon is komolyan, arcomat a hajfürtjei közé fúrom, úgy szippantom be finom illatát, mintha épp megint füveznék. Kéjesen nyögöm fülébe, mennyire vágyok arra, hogy ezt most itt mindenki végignézze, a rózsaszín elefánt az első sorból, nyomok én a kezébe majd egy kis popcornt...vagy egy csöves kukoricát. Ajh..tépném, szaggatnám azt a rohadt miniszoknyát és az aprócska bugyit, de nem...kell a tudat, hogy mrs pink üvöltse a fülembe : MOST! Pupilláim kitágulnak, egyetlen fekete massza szinte a szemem, szám vicsorgó mosolyra húzódik ígéretére. Oh igen...gyere, még, most, azonnal! Nem! Nem megyek be! Anyuuu! Engedj el bébi, nem, nem és nem! Én itt, a mondének előtt, titokban, most jól meg akarlak...hé! Tüllös elefánt! Annyira szép az a szoknya! Úristen, vajon hol tudnék ilyet shoppingolni? Egy tornacipő mellé és már mehetek is démonokat kaszabolni. Vagy Mr. Dögös doktor vagy annak a magas boszorkánymester ágyába...de előtte, Ana! Fucking Bitch, mit művelsz? No...engem be nem viszel most oda! Eltűnik a puhasága ölemből és szinte fájdalmasan szisszenek fel. Vissza! Most! Gyere a mamihoz! Csalódottan fogok rá kezére és még csalódottabban lépek be a rendelő ajtaján. A doki lehengerlő mosolya azonban elfeledtet velem mindent. Vonyíts cuki farkas! Vonyíts a lyuk mellett! Egy hármas? Hm? Most? Bitch, már vetkőztetsz is? Ez az...jókislány! - Doki...este kiszökhetnénk hárman az Intézetből, hogy folytassuk azt a múltkorit...Ana, elefáni és én! Hm? Jó ajánlat? - már emelném a csípőmet, csak a szokásos rutin mozdulat, ja nem...ez nem az a helyzet. A kurva életbe! Hát nem cicázik, bevágta! Megszorítom Anabel kezét a fejemnél. - Bassza meg, ez fáj! Ana, EZ FÁJ! CSINÁLJ VALAMIT! ÜSD MEG! - kérlelem nagyon is komolyan. Egy igazi szabály van nálam. Bármit megengedek addig, amíg én is élvezem. Addig a pontig, nem tovább. - Hölgyeim, kérem, viselkedjenek...levenném a mintát, ha Harvey kisasszony engedi. - somolyog az orra alatt, az ezer wattos vigyorával és felhorkanok. KISASSZONY?! Pár éjszakával ezelőtt még a mocskos kis szolgája voltam, most meg kisasszony. Gyors pálfordulat mit ne mondjak! 3...2...1... Úgy zuhan rám a totális beállás, hogy kérnem sem kell. Már megint. Mint valami rohadt hullámvasút. Fel, le, fel, le...ki, be, ki, be...JUJJ! Magam elé emelem a kezem. Jajj de gyönyörű a bőröm hullámzása. Istenem. Ana, édes szexi kis dögöm, te is látod? Ugye te is látod? Hiába a kérlelés én aztán ki nem mászok most az ágyból. A lábam terpeszben, közte egy szexi fazon...játsszunk orvososdit! Hozza a sztetoszkópot doki! Figyelünk mind a hárman! Ana, az elefánt és én... - Te jössz bébi!
Nem férek el a bőrömben, túl szűk a hely...|| Gátlás
Vendég
Vendég
Re: Kórház ↠ Kedd Ápr. 18, 2017 6:39 pm
to my sexiest bitch ever ♥♥ Lexy
- Rózsaszín tüll-- LEXY, azt mondtad csak egy slukkot szívtál!! - felvisítok mellette, félig őrjöngve, félig nevetve. Nem hiszem el, hogy ez a dilis beszívva jött el a nőgyógyászati vizsgálatunkra! Ennyi erővel mehetett volna részegen véralkoholvizsgálatra is. Jó, persze, azt semmiben nem befolyásolja, hogy Dr. Dögös mit matat a bugyinkban, de mégis csak ki kell valahogy magyaráznom, miért fogja Lexy rózsaszín elefántnak hallucinálni az asszisztens hölgyet, és az öléhez rántani a dokink fejét. Elő kéne venniük a szíjakat... várjunk, vagy attól csak jobban beindulna? - Hát, a mi kapcsolatunk elég szenvedélyes - villantok rá egy elbűvölő mosolyt. Képtelen vagyok haragudni rá azért, mert ő ilyen, főleg, hogy olyan édesen becézgeti a combomat... A miniszoknyám éppenséggel a dokinak szól, de örülök, ha a drága parabataiom is értékeli és kihasználja az általa kínált lehetőségeket. - Jaj, Lexy, te totál be fogsz állni! - sopánkodom a tekintetét figyelve. Látszik rajta, hogy hamarosan mélypontra jut, és akkor aztán jaj lesz mindenkinek. - Igazad van - nevetve csókolom meg. Úgy szeretem ezt a hülye szőkét! Mindig felvidít. Aztán persze pillanatok alatt elszabadulnak az indulatok, huncut ujjai arra késztetnek, hogy úgy nyögjek az ajkaira a kórház közepén, mint egy kurva. Cserébe megmarkolom a mellét a feszes topja alatt és pontosan úgy lovagolom, csípőmet körkörösen mozgatva, mintha bennem lenne... - Jaj! Megyünk! - eltépem magam az ajkaitól, majd annyira még visszahajolok, hogy a fülébe duruzsolhassak. - Ha jól viselkedsz odabent, az egyik szertárban én is megvizsgállak utána... Sietősen és szendén mászok ki Lexy öléből. Szeretem, ha néznek közben, de nem pont egy mondén, a kórház közepén, ilyen búvalbélelt képpel. Mosolyogva felhúzom a szöszimet is a fotelból, aztán felszedegetem a cuccainkat és megtolom a csajszit befelé. Kurta biccentéssel kérek elnézést az asszisztenstől, majd lepakolom odabent a cuccaimat. - Ne tessék zavarba jönni, csak beszívott egy kicsit. Találkoztunk egy marihuána démonnal... szegény nem tudta kikerülni a támadását - magyarázkodom, széles vigyorral az arcomon, majd Lexy mögé lépve a vállára teszem mindkét kezem. - Te leszel az első, szívem, hátha kitisztul picit a fejed, mire én jövök. Le a nacival! Csípőm a fenekének nyomom, ahogy rutinos mozdulatokkal vetkőztetni kezdem. Ha hagyja, hogy én csináljam helyette, akkor pikkpakk megszabadítom a nadrágjától és a bugyijától, sőt, még az ágyra is segítek felmászni, mint valami túlpörgött anyuka. Félreteszem a ruháit, aztán leülök a fejéhez az ágy mellé és széles mosollyal tudatom vele, hogy itt vagyok. - Démon, mi? - érdeklődik Dr. Dick sármos mosollyal. Lepedőt terít Lexyre, miközben helyet foglal az ágy végénél. - Húzza fel a térdeit, kedves! Mindjárt valami hideget fog érezni, csak a szokásos... Igen, teljesen felesleges elmagyaráznia, hiszen már milliószor jártunk itt. Másnak a szoli, nekünk a nőgyógyászat. De hát most mondd, hogy nem szórakoztató!
Bár Dr. Dick mindig hálás feladatként gondolt arra, hogy a lábaink közé nyúlhat, még mindig idegesen ücsörgök szexi bitchem mellett, lábamat csajosan lóbálva. Körülöttem csillámpónik legelésznek...azt hiszem sok volt a füves cigi. Jé...ott egy pink elefánt is! Azt hiszem engem figyel! Ú de durva...úristen de szexi! - Hé..Ribi! Te is látod? - kapom el a karját, hogy a fal felé mutassak neki. Vihogni kezdek. Csak egy kicsit lazítani akartam a szexi nőgyógyászati vizsgálat előtt, de azt hiszem a mostani anyag túl sok volt és erős. Ez az első fázis...a következő lesz a teljes beállás. Úristen a nihilben fogok járni! Ah az Angyalra is! Bár ott járnánk már! - Rózsaszín, tüllös elefánt! Elveszem tőle az újságot és kacagni kezdek. Értelmetlenül, zagyván, ám annál élvezetesebben. - Azt mondja! Figyelj..."Nagyon sok energiával rendelkezel, s szükséged is lesz rá, hiszen kedvesed akár minden nap igényelheti, hogy erotikusan is kényeztesd. Így szerelmi életed kifejezetten felfelé ívelő szakaszba léphet, hiszen mindketten érzitek, hogy a kapcsolat még mindig nagyon szenvedélyes." Ez de szar! Nincs is pasim...Vagy te lennél az, drága kedvesem? - húzom el a számat és ujjaim a combján játszadoznak. Most tényleg fel akarom izgatni a vizsgálat előtt?! Ugyan...Mr. Dick már mind a kettőnknek meg volt, nem tudunk újat mutatni neki. Valószínűleg. Talán. - Olyan kis egyszerűek. Pedig nem tudják, hogy miről maradnak le. Túl szexik vagyunk nekik, nem bírnák elviselni a látványt! - mutatok végig rajta, majd magamon. Szőke hajam apró loknikban simul most arcomba, a rúnákat és a tetoválásokat alig borítja valami, a haspóló ugyanis a szép hasizmaimat villogtatja. A szaggatott, bőr leggings szexin tapad a combjaimra, a tornacipő pedig csak a hab a tortán. Meglepődötten pillantok a repülő újság után. Úristen, de gyönyörű szárnyai vannak! 3... 2... 1... Totál beállás. Pupilláim kitágulva bámulnak bele a gyönyörű szép íriszekbe, amik olyan közel vannak már. Ajkaim durván, eksztázisba feszülve kérlelik száját, hogy abba ne hagyja amit csinál. Ujjaim már a bugyija alatt ficánkolnak, amikor körülbelül négy perc alatt sikerül fejemet az asszisztens irányába fordítani... - Jöööövünk! - kezemet nyújtom Ana-nak, hogy húzzon fel, mert ha rajtam múlik, ma bizony nem turkálnak bennem se és benne se! Szinte kitépem a rendelő ajtaját és bájos, túlhevült mosolyt küldök a doki felé. - Ki fekszik előbb maga elé doktor úr? Ana vagy én?
A mondének női magazinja egész érdekes olvasmány valakinek, aki imádja a mondénes dolgokat. Egy csomó, számomra sajnos ismeretlen ember magánéletébe, szerelmi drámájába és karrierjébe belelapozhatok, ráadásul a körömápolási tippek kifejezetten érdekesek. Most azonban percek óta ugyanazt az oldalt olvasom, teljesen elmerültem benne, még a külvilágról és Lexyről is megfeledkezvén egy rövidebb időre. - Woah! Ez azt írja, idén nagy kalandok várnak rám! - kiáltok fel lelkesen. Behajtom az újság egyik oldalát a másik alá, hogy kényelmesebben a kezembe foghassam, és fennhangon olvasni kezdem. - "Az Oroszlánnak idén szerencséje lesz a szerelemben. Találkozol valakivel, aki arra késztet, hogy kilépj a komfortzónádból. Forró kalandok és szenvedélyes éjszakák várnak rád, de ne felejtsd el, hogy a vágy és az érzelmek gyakran nem egy tőről fakadnak." Huncut pillantást vetek az újság felett a szöszimre. Ha ő nem tud mindent a kalandjaimról, akkor senki... Átnyújtom neki a magazint, hogy ha érdekli, megnézhesse a saját szerelmi horoszkópját, majd nagyot nyújtózva elnyúlok a kényelmetlen fotelban. Már vagy húsz perce várakoztunk úgy, hogy előre megbeszéltük az időpontot! Tekintetem az ajtó fölé kifüggesztett táblára vándorolt, melyen nagy, kövér betűkkel ez állt: Nemibeteg gondozó, majd a körülöttünk sürgölődő mondénekre esett a pillantásom. - Olyan furák az emberek, nem? Itt ül két árnyvadász az orruk előtt, talpig felfegyverkezve, rúnákkal borítva, és simán elsétálnak mellettünk... Ha a nőgyógyászunk nem lenne vérfarkas, úgy matatna bennünk minden hónapban, mintha sima halandók lennénk. Egyáltalán nem bántásnak szántam a szavaimat. Persze, volt a mondénekben valami vicces, valami buta, léha esetlenség, amin minduntalan kedvem támadt nevetni, ugyanakkor Lexy tudhatta, hogy szerettem őket, a találmányaikat és a világot, melyet kiépítettek maguknak. De főleg a pasikat... awh, nincs is jobb egy mondén szeretőnél, aki nem is sejti, hogy egy angyallal bújik össze épp! - Tudom, hogy az álcázás rúna csak a fegyverekre hat, de tényleg nem veszik észre, mi folyik itt? - feszegettem tovább a témát, mert bosszantott, ha nem szegeződik ránk minden tekintet, és a várakozás, hogy bejuthassunk a szokásos kivizsgálásra, kezdett túlságosan hosszúra nyúlni. Így hát váratlanul felpattantam a székemből, és huncut, cserfes mosollyal Lexy elé álltam. Szabadnap lévén lazára vettem a figurát, tornacipőt, csíkos térdzoknit és kockás miniszoknyát viseltem méregzöld, ujjatlan felsővel, melyet édes minták borítottak. Bőrdzsekimet ledobtam a mellettünk lévő fotelre, ahogy a szeráfpengét is lecsatoltam a combomról, fő fegyveremmel, a lándzsámmal együtt. A fegyver alap állapotában egy cuki, alig kétarasznyi pálcának tűnik, két oldalán tűhegyes véggel, ám veszély esetén elég volt egyet rántanom rajta, hogy másfél méter hosszúra nőjön. Markolatát végig ősi rúnák borítják, tökéletes démonok pusztítására. Az ajkam beharapva, incselkedve léptem oda Lexyhez. Kivettem az újságot a kezéből és ledobtam a fotelba, ahol az előbb ültem, majd végig a szemébe nézve, lovagló ülésben helyet foglaltam a combján. - Ha ilyen láma az összes mondén, akkor megérdemlik, hogy lemaradjanak a műsorról... - suttogtam a feje mellett megtámaszkodva a falon, majd lehajoltam hozzá, ajkam ellentmondást nem tűrve simult az övére, csípőm forró táncot lejtve dörgöltem az övéhez, testem hozzásimult. Már épp kezdtem belelovallni magam a csókba, amikor torokköszörülést hallottam a hátunk mögül - a vérfarkas dokink asszisztense volt, és minket várt, hogy méltóztassunk befáradni.
Az elmúlt héten ha nem gondolkoztam el vagy tízszer, akkor egyszer sem, hogy kidobom a csipogómat. Szinte mindig akkor csipogtattak meg mikor más dolgom akadt volna és ennek fejében nem is sürgős eset miatt. Talán ha egyszer csipogtattak műtét miatt. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a munkahelyemet, vagy nem szeretek bejárni, de azért ez már több a soknál. És ennél csak rosszabb lesz idővel. Nem bánnám ha megcsipogtatnak, ha mindez okkal történne. De sajnos túlnyomótöbbségben nem sürgős az eset, nekem meg, nos az agyvizem forr fel tőle. Ma is egy hasonlóan „elhalaszthatatlan” és annál jelentéktelenebb eset miatt hívtak be. De legalább ezúttal semmit nem kellett félbe hagynom. A legrosszabb az egészben, hogy emiatt a falkámat is hanyagolnom kell ami mondjuk úgy, hogy számomra rettentően rossz. Szeretek a falkámmal lenni és értük az életemet is feláldoznám, bár az is igaz, hogy ezt a betegeimre is el kell tudnom mondani. De Ők mégis csak a falkám tagjai. Szinte maximálisan családtagok. És a múltban történtek után szinte az egyetlenek akiknek megnyílok. Persze vannak mások is akik a titkomat őrzik, de Ők nem csak a titkomat, hanem az életemet tartják kezeikben. Mindenesetre nem volt választásom, szinte még fel sem keltem de már rohanhattam is be a kórházba. És hogy miért? Van egy betegem. Eddig nem az én betegem volt. Afganisztánban szolgált és tumort találtak a jobb kezében. Az eddigi orvosával elhatározták levágatja a kezét. Meg is lehetne menteni, mégis lekívánja vágatni. A fickó egészen biztos, hogy pszichológust igényel, ami azt illeti bűntudat áll a háttérben. Azért kíván megválni a karjától, mert úgy érzi akkor kiegyenlít. Mert a csatatéren Ő életben maradt és sok társa elhunyt. Úgy gondolja így helyes. Mondhatom az egész napon nem állt másról, minthogy meggyőzzem, tartsa meg a karját. Nem sikerült. Így vettem a bátorságot és szabályt szegtem. Aláírta, hogy levághatjuk a karját. De én inkább megmentettem azt. Eltávolítottam a tumort és ismét használhatja a karját. Nem lett leamputálva. Bár beakar perelni, de jelen esetben erre teszek nagy ívben. Valószínűleg meg is nyeri a pert. Hát ez van. A nap végén még leugrok venni egy kávét. Tudom, már nem kéne, mert nem tudok majd aludni, de a mai nap olyan szinten leszívta az agyamat, hogy szükségem van a koffeinre. Szinte sóvárog a testem utána. Kifele tartok, immáron már utcai ruhában, a műanyag kávés pohárkám már üres. Jó ha egy csepp kávét tartalmaz, ki is dobom a kijáratnál a kukába, majd az aszfaltot vizslatom míg kezeimet a zsebembe csúsztatom. A parkolóban így mászkálni életveszélyes. Mármint oké, hogy késő délután van és ilyenkor már csak az éjszakások autói vannak itt, de ki tudja mikor jön egy vadbarom aki elkíván csapni. De nem foglalkozok vele, egy gázolást még csak túlélek. Amúgy is.. hátam mögött a kórház vagy mi. Úgy belesüllyedek a gondolataimba, hogy csak arra riadok fel mikor valaki nekem ütközik. Egyből felkapom a fejemet és egy pillanatig csak figyelem a hölgyet, hallgatom a hangját majd szinte láthatatlanul csóválom meg a fejemet. - Ige..n?! Öhm.. Te pedig.. - Egy pillanatra teljesen elgondolkodok, mikor eszembe jut a lány neve. - Lynn.. Madelynn, ugye? - Bököm ki végül, közben még a kezeimet is kihúzom zsebeimből és úgy figyelem tovább.
Unalom. A legrosszabb dolog a világon, legalábbis számomra. Igaz, ott van Greg, Jane, meg nagy ritkán Mark is hajlandó úgy tenni, mintha ott lenne, de őket már évek óta ismerem. Néha azért jól esne a várakozás, meg sokszor ők se tudnak újat mondani, vagy olyat, amit már én se vettem észre. Az egyetlen szórakozásom velük az utcákon, amikor valami vicceset mondanak valakiről. Kár, hogy ezt nem sokszor teszik. Most igazából arról veszekednek, hogy mi legyen vacsorára, mintha azt ők döntenék el, pedig én fogom, csakis én. Velem vannak, meg minden, viszont én eszek, szóval én is mondom meg mi lesz az. Kissé görnyedve baktattam tovább az utcán, ahogy felpillantottam. A kórház volt nem messze tőlem, de nem igazán izgatott a dolog. Ha nem kell odamennem, addig jól leszek, mellette meg azért csak elbírok még menni. Igaz, kiskoromban főleg erre a helyre ráncigáltak el dokihoz, és gyűlöltem is, bár ez kit izgat már, nemde? Mondjuk akaratlanul is kicsit lassítottam a tempómon, amit én magam nem is vettem észre, csak a kedvencem hozta fel rá a figyelmemet egy apró kérdéssel. Mi a gond kislány? hangzott Mark mély, hangja, amire meg is torpantam egy kicsit. Tényleg mi van velem? Azok csak régi rossz emlékek, amikor még kicsi voltam. Az a pszichológus már rég nincs ott, az a szoba se létezik többé, és semmi se fog újra megtörténni. Erőt vettem magamon, és ismét elindultam. Ki is húztam magamat, majd ahogy az épület kezdett felém magasodni, kezdtem begörnyedni, és végül a tekintetemet is a földre szegezve mentem tovább. Nem törődtem senkivel, és semmivel körülöttem, nem akartam figyelni, csak hamar elmenni végre a borzalom helye mellett, és lassan hazajutni. Mi van, csak nem félsz egy hülye épülettől? kérdezte gúnyosan Greg, ami szokatlan volt tőle, és csak idegessé tett. Nem, fogd be! förmedtem rá magamban, majd egy jó kis szócsatába kezdtünk, ami csak annyiból állt, hogy "De igen!", majd tőlem jött a "Nem!". A nagy belső vita közben szokásomhoz híven elfeledkeztem a külvilágról, és hirtelen nekiütköztem valakinek. Kissé hátra hőköltem, de nem estem el. Kissé morogtam egy halkat, majd felnéztem az illetőre, és meglepetten néztem rá. - Nate...? - hebegtem halkan, ahogy felismertem a régi ismerősömet. Valahogy hirtelen azt se tudtam hogyan reagáljak rá. Csak nem a farkaska az? kérdezte ledöbbenve Jane. Bár igazából ezt én is gondolhattam volna, de úgy tűnik neki előbb jöttek ezek a szavak. - Nate. - ejtettem ki a nevét ismét, most már határozottabban, meg még egy mosolyt is tettem mellé. Ráadásul egy elég széleset sikeredett az arcomra varázsolnom. Hirtelen nem igazán tudtam mit mondhatnék még, így csak visszafogtam magam attól, hogy a nyakába ugorjak. Régi családi barát volt, de egy ideje nem igazán beszéltünk. Nem is tudom miért, viszont mindenesetre most jó volt ismét látni.
Kezdőlap
Re: Kórház ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:52 pm
mellékesen a hangok színei, nevei: Greg, Jane, Mark • 453 • 
