Amelia Swan

„Az a jó játékos, akinek nincs vesztenivalója”
Egy szép, májusi napon születtem meg alvilági gyermekként. Édesanyám démon, édesapám mondén. Édesapám egész kicsi koromban elhagyott, mikor megtudta, anyám egy démon. Így nem is ismerhettem meg, az arcára sem emlékszem igazán. Anyámat elszólította a kötelesség a saját fajában, így 17 lehettem mikor magamra kellett hagynia. Onnantól fogva igen ritkán láthattam csak. Saját erőmből kellett a lábamra állnom, így a maradék pénzből amit édesanyám nálam hagyott, Idris-beköltöztem és nyitottam egy boltot. Egy virágboltot. Csokrokat készítettem és árusítottam, ebből éltem meg. Már egy jó két éve ott dolgoztam mikor rájöttem, hogy szeretem ezt csinálni és nem szeretném abba hagyni.

A visszatérő vevőimnek el is árultam a kis titkomat, miszerint nem vagyok egészen ember. Talán nem tűnt a legjobb döntésemnek, hiszen voltak akik nem tudták feldolgozni. De olyan szinten, hogy a Klávé-hoz fordultak, úgyhogy én már a 40-es éveimet tapostam mikor megismerkedtem a Klávé tagjaival. Nem mondhatnám, hogy jó értelemben. Üldözni kezdtek, mert azt hitték démon vagyok. Le akartak vadászni. Így hát több mint 100 évig bujkálnom kellett. De mindeközben megjelent az édesanyám aki ugyebár démon és csak jobban ránk terelte a figyelmet. A Klávé sikeresen el is kapott minket, megölték volta anyát ha nem lépek közbe. Kénytelen voltam megvédeni magunkat egy varázslattal, és mindezek után elkellet hagynom a várost. Anya pedig visszatért az alvilágba. Én Franciaországba költöztem. Ott voltam körülbelül 100 évet, ezalatt kicsiszoltam a mondén és az alvilági nyelvet is és a varázserőmet is gyakoroltam. Az idő pont elég volt ahhoz is, hogy megtanuljak Franciául.

Mindezek után visszatértem Idris-be. Úgy döntöttem új életet kezdek. Olyan leszek mint egy mondén. A varázserőm ahhoz is elégnek bizonyult, hogy az ekkorra feltűnő szarvaimat elrejtsem, ezzel csak jobban beolvadva. Elhatároztam, hogy megnyitom ismét a boltomat. De mit ne mondjak, sok erő és kitartás kellett hozzá, ugyanis hát ha az ember 100 évig elhanyagol egy épületet akkor az elég ramaty állapotba kerül. Voltaképpen úgy nézett ki mint egy lepra tanyára telepített szemétkupac. Felújítottam hát és megnyitottam. Ismét virágcsokrokat kezdtem el készíteni és virágokat árultam, mint régen. Mindemellett tudtam, hogy ha tanultam a hibáimból -már pedig tanultam belőlük-, akkor el kell ismét tűnnöm mikor elkezd feltűnővé válni, hogy nem öregszem. Kicsit sajnáltam a dolgot, mert nem ilyen életre vágytam, de jelek szerint ilyen jutott nekem. Így hát megint a boltomnál dolgoztam egy jó 40 évet, mikor úgy döntöttem megint ideje lelépnem.

Spanyolországba mentem, de közel sem élveztem annyira mint Franciaországba. De persze megtanultam a spanyol nyelvet és kikapcsolódtam. Az ott töltött időm alatt még a hangomat is kipróbáltam. Mondhatni nem sikerült rosszul, 10-20 évig szóló énekeltem, mikor ott hagytam az országot és visszaköltöztem Idris-be, ismét. De ezúttal mielőtt visszatértem volna a boltomhoz, Sine-hoz mentem. Untam, hogy mindenhonnan le kell lépnem, hogy nem öregszem és emiatt megítélnek. Szerettem volna állandó munkát, normális kapcsolatot.. életet. De a beszélgetés során rájöttem, hogy hé.. boszorkánymester vagyok. Sosem leszek mondén, akkor sem ha szeretném. Nem lehet állandó munkahelyem és sok esetben menekülnöm kell. De nem vagyok én ilyen. Kitartó vagyok, nem fogom feladni. Akkor inkább folytatom az eddigi felállást. Dolgozom amíg tudok, utána lelépek egy kisebb időre. Ez így pont megfelel jelenleg nekem. Megint eltűntem egy jó 50 évre, majd visszatértem, ez ment még egy ideig. De aztán valami megváltozott bennem...

Nem túlzok ha azt mondom, bekattantam. Teljesen megváltoztam. Az addig kedves és aranyos, segítőkész Amy-ből hirtelen egy gonosz, alattomos Ame lett. Nem tűrtem ha játszadoznak velem, ahogy azt sem ha Amy-znek, pedig odáig ezt a nevet imádtam. Semmi pénzért nem váltam volna meg a becenevemtől és mégis... Nem tudom mi történhetett, csak azt tudom, hogy akkor tényleg bekattantam. Pár pillanatig annyira a szakadék mélyére zuhantam, hogy kiléptem egy autó elé, így egészen 1941 – 2010-ig kiesett minden. Kómában voltam. Az egyetlen akinek köszönhetem az életemet, az Sine volt. Ugyanis mikor le akartak venni a lélegeztető gépről Ő átszállíttatott egy másik kórházba. És mikor már azt is kérdezték mióta vagyok kómában, akkor hazudott értem. Azt mondta nem régóta. Pedig akkorra már egy jó 40 éve kómában pihentem. De Ő nem adta fel, tudta, hogy fel fogok kelni. Így is lett, 2010-ben magamhoz tértem.
Úgy tűnt most végre olyan vagyok mint régen. Az a régi kedves Amy. De mégis valami megváltozott. Nem érdekelt más, csak meg szerettem volna tudni ki is volt az apám. Talán a halálközeli éveim biztattak erre. De mindenesetre úgy döntöttem felkeresem édesanyám barátait hátha valamelyikük tud valamit édesapámtól. Ugyanakkor 2 barátja van életben máig is. Az egyik boszorkánymester, akárcsak én, másikuk pedig vámpír. Végül is a vámpír tudott segíteni. Elmesélte, hogy apám jó ember volt, és hogy ne haragudjak rá, mert szeretett, de túlságosan félt. Bár én sosem éreztem, hogy utálnám, de Ő úgy látszik fontosnak érezte mindezt elmondani nekem. Végül mutatott egy képet is róla, ami máig a szobám falán van a sok családi képekkel együtt. Mit mondhatnék, az a nap hosszú volt, és este elmentünk a Dumort Hotelbe. Iszogattunk, én alkoholt, Ő vért. Nem nagyon emlékszem hozzá -szerintem az alkohol miatt- de valahogy beleszerettem.

Ott volt nekem jóban, rosszban, mikor szükségem volt rá és szerettem is. Azt szerettem volna, ha összeköthetném vele az életemet. Jó lett volna összeházasodni, de Ő nem szeretett volna kötöttségeket. Így csak a szerelmem maradt, de az már 3 éve. Nem szeretném elveszíteni. Emiatt pedig Idris-ből átköltöztem Brooklyn-ba, hogy többet lehessek vele. Ekkor ismertem meg Sine öccsét is, Magnus Bane-t és ekkor lettem hivatásos jósnő is. Nem is igazán lett több itt egy összefutásnál, mert mindig az én drága vámpírkámmal foglalkoztam és ezáltal kizártam a külvilágot. Még azzal sem foglalkoztam, hogy valamikor üldözött a Klávé, és sok árnyvadász van itt is. Nem érdekelt. Csak boldog szerettem volna lenni. Így visszagondolva, rengeteget voltam a Dumort Hotel-ben. De most itt vagyok, a fákat nézem és azon tűnődöm, hogyan tovább? Mi lesz ezután? Hova sodor majd a sors? Esetleg elválaszt a szerelmemtől? Vissza sodor Idris-be? Vagy ismét édesanyám karjaiba?