Valahol mélyen értékelem a gyermeteg próbálkozásukat, hogy rám akarnak ijeszteni, de azt nem olyan könnyű. Kevés dolog van, ami megrémít, és magam sem tudom pontosan, mik is azok. Sosem próbáltam utánajárni, mert felesleges tény, és nekem nincs időm felesleges dolgokra, sokkal fontosabb dolgaim vannak. Meg kell mentenem a világot, és emberiséget és ilyesmik. Felemelem a fejem a lépésekre, és lassú mosollyal konstallálom hogy Jace az, Johnaton, a fiam. Igaz, nem a vér szerinti, mégis felneveltem, és hagytam hadd higgye csak, én vagyok az apja. Nekem abból károm nem származott, és tényleg megszerettem a fiút. Persze, ezt sosem ismerném be nyíltabban, mint eddig tettem. Végigmérem a megjelenését, igazi harcos, büszkévé tesz, és nem lep a mozdulata. Nem mondom hogy jól esik, de valahol számítottam rá. - Együttműködő? Ugyan már Jace. Miért lennék az? Mit nyerek vele? Nekem lesz attól jobb hogy elmondok mindent, és utána itt hagysz megrohadni - válaszolok ahogy visszafordulok felé. Nem tudom mit forgat a fejében, de ebben a játékban nem veszek részt. Nem ijesztett meg az ütése, ennél több kell. Bár bevallom, azért erős ökle van. - Az igazságot? Ha mondanék is bármit, honnan tudnád hogy az igazságot mondom-e? Olyan sokan vágynak rá, és mikor megkapják, mégsem tetszik nekik az íze - válaszolok ahogy megcsóválom a fejem. Nem tagadom, kellően jól esik hogy bosszantsam, és a morcos ábrázata az egyetlen kicsinyes örömöm jelenleg. Mindenki azzal kooperáljon, amije van. - Tudom? Áh, megint megütsz. És megint. Talán valami kreatívat is hasznosítassz innen, igaz? Ennyire gyűlölsz engem, pedig annak ellenére, mit mondtam, vagy mi történt... én neveltelek fel mielőtt Lightwoodékhoz kerültél - jegyzem meg. Idrisben élve nem volt nehéz Waylandnak kiadnom magam. Főleg úgy, hogy az igazi származását is csak én tudtam. Mindenesetre nem vagyok ideges, tudom hogy nem fog megölni, azon kívül pedig minden mást túlélek. Mert ez vagyok, én. Egy örök túlélő.
Jócskán felmerült bennem néhány (száz meg száz) kérdés, mióta Valentine közölte velem a kis harcunk során, hogy idáig teljes hülyét csinált belőlem és Claryből. Nem is az apám, csak egy utolsó senkiházi aki kiadta annak magát. Kár is volt egy pillanatig is elhinnem amit mondott, egy aljas mocsadék. Most pedig, hogy be van zárva nos, lesz időm szépen kihallgatni és kedvemre pofozni ha nem ered szónak a nyelve. Ezt az alkalmat meg szép, hogy nem halaszthatom el, most azonnal le akarok menni hozzá. De még mielőtt lemegyek, elintézem, hogy senki ne keressen. A lényeg a beszélgetésben a nyugalom, hogy nem zargatnak percenként. Miután el is intézem a távollétemet, elmegyek a börtön részhez és meg sem állok a kínzókamráig. Szinte kirántom az ajtót a helyéről, mint egy veszetté bőszült szörnyeteg. Majd megállok, magam után bezárva a vas ajtót. Megvárom míg kedvére kidumálja magát, hogy jól érezze magát, majd teljesen nyugodtan indulok meg felé. Jól tudom, hogy be van kamerázva az egész helység. Odaérve hozzá pedig felé hajolok. - Csak nem gondolod, hogy nézni jöttelek. - Mondom lenézően és azzal egyetemben adok neki egy jobb horgot. - Ha együttműködő leszel talán nem kapsz több ilyet! - Szinte suttogok, de legszívesebben ordítanám ezeket a szavakat. A legkevésbé sem félek fenyegetni. Nem tehet ellenem semmit, különben is, ha meg akarnám ölni, már réges-régen halott lenne. A helyzet nekem kedvez, mint eddig a megveretésemen kívül mindegyik helyzet amit vele töltöttem el. - Nem is húznám a drága időmet. Tudni akarom az igazat, mindent! - Hangom komolyra várt és hangsúlyozom a szavakat, szinte hangosabban is mondom, mint az eddigieket. Majd felegyenesedek és körbejárom Valentine-t. - De ezúttal ne hazudj, mert azért tudod mi jár. - Utalok itt az előbbi pofonra. Bár az az igazság, hogy egy szavamba kerül és a kamerák sem fognak zavarni. Akkor pedig akár végezhetek is vele boldogan.
Val & Jace
304 szösszenet × Hero × Íme a valászom Mr. Főgonosz × kredit
Vendég
Vendég
Re: Kínzókamra ↠ Szomb. Júl. 15, 2017 12:32 am
Partner & Val
Sokan pánikba esnek ha sebesülés éri őket, vagy olyan szituációba kerülnek, ami nem nekik kedvez. Ez sok minden lehet, jelen esetben azt hiszem elmondhatom hogy nekem nem kedvez az, hogy be vagyok zárva egy helyre, amit középkori rém mesékbe illő kínzóeszközök díszítenek. Voltaképpen egészen hangulatos, ha azt vesszük, az a felfüggesztő szerkezet a falon, majdnem olyan mint egy csillár. Az egész helység különben meglepően tiszta, és még egy ágy is van benne, ha ezt jószándékkal annak nevezhetem. Innen erednek a falból a láncok is, amiket a csuklóimra erősítettek. Elég hosszúak ahhoz hogy felállhassak, vagy elfeküdhessek ezen a vízszintes felületen, de bosszantóan hangosan képesek csörögni. Mintha az egómat akarnák bosszantani, hogy lám csak hová kerültem. Mások ilyenkor talán aggódni kezdenek, pláne ha még pár sérülés is díszíti a testüket, nem volt részem egy iratze luxusában, szóval igencsak feszül a vállam. Fekete ingem néhol szakadozott, de egyáltalán nem látszom legyőzöttnek, vagy megtörtnek, oh nem. Harcos vagyok, ennél több kell ahhoz, hogy engem megijesszenek, és szinte unatkozva bámészkodok, mikor lépéseket hallok a folyosóról. A rúnáim ereje még megvan, nem fakultak el, szóval a hallásom is éles, de nem tudom megállapítani hogy ki lehet az. Felülök hát a felületen, és a falnak támasztom a hátam, hogy így fogadhassam a látogatóm. Tudom magamról hogy még így olyan vagyok mint egy ketrecbe zárt fenevad, veszélyes. Főleg hogy sebzett vad. Nem kell sokat várnom hogy kiderüljön ki a rejtélyes látogatóm, és lassú mosolyra húzom vékony ajkaim. - Nohát, mi szél hozott ide? Jöttél gyönyörködni a művedben vagy valami cél is vezérelt? - fogadom, mintha nem is én lennék megláncolva. Vagyok annyira pofátlanul magabiztos hogy tudjam, nem maradok itt sokáig. Ha meg akartak volna ölni, már halott lennék, de nem vagyok. Tehát feltételezem valamit akarnak tőlem, csak még azt nem tudom hogy mit. Előbb utóbb meg fogom tudni, és ki fogok innen jutni, ez nem is kérdéses, csak idő kérdése. - Na, megnémultál? - noszogatom kicsit a beszédre, de ezek szerint nem élvezte túlságosan a velem töltött időt, pedig szerintem tökéletes katonám lehetett volna, ha a lányom nem kavar bele a szerelem erejének rózsaszín meséjével. Tudom mi az hogy szeretni hiszen szerettem én Jocelynt is, olyannyira hogy két gyermeket is adtam neki. Jocelyn... ha ő jött volna...Az más lenne. Neki talán... nekem is van még szívem valahol jó mélyen eltemetve.
Kezdőlap
Re: Kínzókamra ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:20 pm
× 
