Cecilia of la Patrona

Nem szoktam olyasmit csinálni, amire most készülök, mintha csak egy randevúra mennék, hogy találkozzam a Klávé egyik tagjával, akit talán még be is hálózhatok, mindenesetre a célom ez, és tudom jól hogy annak ellenére hogy két tizenhét éves gyermekem van, így is veszélyesen jóképű férfi vagyok, csak nem foglalkoztat különösebben. Ám fegyverként felhasználom ezt is mint minden más adottságomat is. Az étterembe lépve kel keltek feltűnést, ahogy az asztalhoz sétálok és elfoglalom a helyet szemben a nővel, és rávillantom ragadozómosolyom, és az étlapra pillantok.
- Steak? Remek választás, azt hiszem magam is amellett döntök, és a pinot noir is. Illik a steakhez, és azt hiszem rendelhetünk is. Áh, nézze, már jön is a pincér - mosolyodom el, és leadom a rendelésünket és mit sem érdekel ha furcsának találná hogy az előbb még más férfi ült itt, én sokkal jobban illenék ehhez a nőhöz mint akit ideküldtem csalinak. Mindenesetre alaposan feltérképezem, harcos lenne vagy inkább csak küldött? Minden árnyvadásznak tudnia kell megvédenie magát és az övéit, így biztos vagyok benne hogy valamennyire harcos de mennyire jó?
- Nem, a vesztem az nem fog eljönni, csak kíváncsi voltam hogy a Klávé végül miért mozdult meg. Sosem csinálnak semmit az ostoba rendeletek hozásán kívül - mosolyodom el, hiszen nem sokra tartom őket, ezt nem is titkolom. Egyszerűen sehová nem halad a társadalmunk, a fajtánk kihalófélben van! Ők meg nem tesznek semmit ezért!
- Helyes hozzáállás. Valóban nem ok nélkül, de először vacsorázzunk, a személyes céljaink ráérnek, de hálás lennék ha mondana magáról pár szót, a szakmai titkokon kívül. Mi a kedvenc színe Aurora? - kérdezem, ahogy lassan elénk teszik a sülteket. Nagyon kellemes az illata, és felveszem az evőeszközöket.
- Nos, jó étvágyat!

Miközben azon agyalok, mégis mi lehet az, ami annyira nem tetszik az előttem ülőben, csatlakozik hozzánk még valaki. Először azt hiszem a pincér az, de mikor az előttem ülő úriember feláll és helyet ad az eddig pincérnek hitt alaknak még inkább elkomolyodom.  Meglátom az inge alól kikandikáló rúnákat, amik valószínűleg végigfutnak a testén és a nyakán lévő kör még inkább segít megbizonyosodni kivel is van dolgom. A szívem csak úgy kalapál mellkasom mélyén, ahogyan csak úgy cikáznak bennem a gondolatok. Látszólag kedves hangneme cseppet sem ver át. Ő olyan akár egy alvó oroszlán a barlang mélyén. Mikor közeledni látszik édes dorombolással jobb futni, mintsem közelebb lépni, megsimogatni. A fejemben szinte megjelenik akár egy teszt kérdés az összes lehetséges menekülési opció. „A” válasz futni és reménykedni a menekülésben. Lássuk be, sosem voltam az a nyuszi fajta inkább a szeráf pengéje által halok meg, mintsem gyávának tartsák az altanácsost. „B” válasz az, hogy megkeresem az apró ridikülömben az összes létező fegyvernek tekinthető tárgyakat, amik arra lennének elegendőek, hogy felbőszítsem. Végül pedig a „C” nem más, mint édes csevejbe elegyedni vele és azt tettetni mintha a legnagyobb rajongója lennék. Legszívesebben szembeköpném magam ebben a pillanatban, de csak az a mondás éltet miszerint jobb meghalni holnap.

Önnek is hasonló estét Valentine! Hmm, lássuk csak, én egy steak-et ennék legszívesebben és a pincér is ezt ajánlotta percekkel ezelőtt. Hozzá esetleg egy finom pinot noir?

Mosolyodom el haloványan ám testtartásom még ezek után is hivatalos és tartózkodó. Jól kell bánnom a szavakkal főleg akkor, ha nem egy zsákban kívánok kikerülni ebből az étteremből.

Mit keres itt Mr. Morgenstern? Csak nem a vesztébe rohanna? C-c-c

Ingatom a fejem dorgálva mintha csak egy gyermeket intenék helyre. Kifújom a levegőt mintha csak azóta bent tartottam volna, hogy leült velem szemben és észrevétlenül próbálom felmérni az éttermet vajon hány embere van még idebent, hiszen úgy vélem nem egymaga jött.

Még szerencse, hogy én nem az a fajta nő vagyok. Első az üzlet és úgy vélem maga nem ok nélkül jött ide.

Egy érdekesnek nem nevezhető tényen rágódom, miszerint a Klávé még mindig engem keres. Micsoda meglepetés, már kezdtem azt hinni hogy nincs bennük semmi mersz hogy utánam induljanak. Az más kérdés, természetesen hogy sokkal jobb vagyok náluk és esélyük sincsen engem elkapni. Élve meg végképp nincs. A rejtekhelyemen tartózkodva éppen azt tervezgetem hogy valami olyasmit teszek, amire nem számítanak, és fülembe jut egy megbeszélés, amit a kémem ma ejtene meg, egy Klávé taggal. Hallottam már a nőről, de semmi extra képessége nincs, nem olyan mint a lányom, hogy érdemes legyen vele foglalkoznom, de úgy döntök mégis megjelenek. Én is elmegyek arra az üzleti helyre, miután alaposan ellenőriztem hogy mondén terület, árnyvadászok nem fordulnak meg arra, nekik túlságosan szem előtt van. Ők meg nem szeretnek kimozdulni a komfort zónájukból, kivéve Jace-t, aki szívesen lázad bármi ellen. Még ellenem is, de be fogja látni hogy igazam van.
Az öltözködést nem viszem túlzásba az árnyvadászokra jellemző kényelmes bőr öltözéket viselem, mindig harcra kész vagyok, és erre veszek fel egy zakót, amit bármikor a szemétbe hajíthatok ha útban van, de elegánsnak kell lennem, ha azt a nőt le akarom nyűgözni. Márpedig jó lenne megnyerni magamnak, a Körnek. Egy kém a Klávé soraiban, jó húzás lenne. Meglátjuk. A vacsora kezdetére én magam is megérkezem, még mindig fiatalnak nézek ki, a kísérleteim egyik mellékhatása hogy nem nézek ki olyannak akinek gyermeke van. Az étterembe lépve elhárítom a pincért, hiszen pontosan tudom hová jöttem, és az emberem is észrevesz engem. Elmosolyodom, és intek neki elmehet. Majd később számolunk, és az asztalt megkerülve én foglalom el a megüresedett széket. Alaposan szemügyre veszem a nőt, aki velem szemben ül.
- Jó estét. Aurora ugye? Micsoda meglepetés, mondén helyszín, és vacsora, üzletnek álcázva... remek... szóval mi lesz a menü? - kérdezem a lehető legártalmatlanabb dologgal indítva, kíváncsi vagyok mennyire vevő a humoromra, mert van egy kevés.

Üzleti ügy miatt érkeztem New Yorkba pár héttel ezelőtt. Már az első nap hiányoltam a fenséges üvegtornyokat, de elég „felnőtt” voltam már ahhoz, hogy kinőjem a honvágyam. Bár az sem sokat segített, hogy a város hemzseg az alvilágiaktól. Emlékszem Mr. St. Clair más néven „édes” apám halála előtt és után is Idris volt az egyetlen ahol otthon éreztem magam. Most, hogy itt vagyok, a szülővárosomban felelevenednek a rosszabbnál rosszabb emlékek és amennyire tehetem, magamra húzom azt a bizonyos maszkot, amit annyi éven át gyakoroltam. A hátam mögött pontosan tudom, hogy a többi tanácstag úgy hív, mint anno Margareth Tatchert. Hmm, nem is áll távol az a bizonyos vaslady elnevezés. Magas sarkúm fürgén kopog a macskaköves úton, miközben kontyomat már-már elengedi a hajtű. Mit is mondhatnék, a rakoncátlan szőke fürtöket képtelen vagyok megzabolázni. Az üzleti vacsora a Cecilia of la Patrona-ban lesz. Minden üzleti partneremet ide hívom el, na nem csak azért, mert ismerem a tulajt de azért is mert tudom itt senki nem fog minket zavarni és még az étel is isteni. Semmi sem aggaszt kivéve egy dolog, mégpedig az, hogy fogalmam sincs kivel is lesz találkozóm. Az egyetlen dolog, amivel tisztában vagyok, hogy a konzul szerint nagyon fontos információkkal tud szolgálni Valentine hollétéről. Ez mérföldkő lenne a jelen állás szerint ám kételkedek abban, hogy hiteles információk birtokában van. Amint beérek egy kedves fiatal hölgy fogad, aki ahogy nézem mondén, de ez cseppet sem zavar megmondom a nevem és, hogy két személyre foglaltam asztalt ő pedig útbaigazít. Egy kedves fiatal férfi ül velem szemben, de én már az ajtóból kiszúrtam a jelet a nyakán. Automatikusan gyorsabban kezd verni a szívem és az apró retikülömben található bármilyen nemű fegyver után keresek a gondolataimban, hogyha rosszra fordulnak a dolgok, tisztában legyek azzal mivel fogom megölni. Egy bájos mosollyal ülök le vele szemben, majd bemutatkozunk egymásnak. Látom ideges, ide oda tekintget, majd nekilát a mondandójának. Biztonságot akar Valentine elől, de úgy érzem ez nem a teljes igazság, mert mikor információkról kérdezem, ő csak tovább hajkurássza azt, mennyire retteg, és nem akar meghalni. Az isten szerelmére egy árnyvadászról beszélünk, ez már nagyon messziről bűzlik, vagy talán ennyire megrémítené még a saját embereit is Mr. Morgenstern?