Kimberly Stormare
Shadowhunters
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
Hello my
Little Guest
Becses nevem
Jelszavam
Jegyezz meg: 
Mi is volt a jelszóm?
Discord szerver
Shadowhunters



Utolsó posztok
Tagjaink tollaiból
Michael
Kedd Aug. 29, 2023 9:21 pm

Zoey Briggs
Csüt. Aug. 24, 2023 8:39 am

Hazel Sage Stargrace
Szer. Aug. 23, 2023 5:23 pm

Silvius S. Hildenborough
Szer. Aug. 23, 2023 5:19 pm

August A. Littlebury
Szer. Aug. 23, 2023 5:14 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:09 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:06 pm

Oliver Burton
Szer. Aug. 23, 2023 4:27 pm

User statisztika
Belépett tagjaink
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (138 fő) Kedd Okt. 15, 2024 8:05 pm-kor volt itt.
Lélekszámláló
Elfogadott tagjaink
Csoportok ::
Összesen ::
211110
Angyalok ::
220
Klávé tagok ::
101
Árnyvadászok ::
220
Kör tagok ::
000
Tündérek ::
101
Mondének ::
303
Félvérek ::
101
Dámpírok ::
000
Vámpírok ::
312
Vérfarkasok ::
642
Boszimesterek ::
220
Bukott angyalok ::
000
Démonok ::
000



Legaktívabbak
A hónap méhecskéi

Megosztás
 

Kimberly Stormare


Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Kimberly Stormare Empty
TémanyitásRe: Kimberly Stormare ↠ Kedd Dec. 06, 2016 12:52 am

Elfogadva!


Húgi aww
A lapodban mindent leírtál amit kértem, remekül hoztad a karaktert. Örülök, hogy azért ennyire gyűlölsz, majd lesz ez még így sem. Very Happy
A családi előtörténet pontos volt és imádom, hogy mindenért engem okolsz, mint egy igazi testvér. Le se tagadhatod!
Alig várom, hogy a játéktéren zaklassuk egymást, szóval irány a pofifoglaló és otthon találkozunk lucifer



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Kimberly Stormare Empty
TémanyitásKimberly Stormare ↠ Kedd Dec. 06, 2016 12:26 am



Kimberly Stormare

16 ~ Mondén ~ Ciara Bravo

A besötétített szobában ültem, csak egy fekete lepel takarta el a testem. A szemeim kisírtak voltak, feldagadtak, nem láttam semmit, de nem is volt szükségem vizuális hatásokra. A fájdalom belülről emésztett fel, nem voltam képes mást érzékelni, csak a mélységes gyászt. Anya és apa meghaltak, nincs többé senkim, egyedül maradtam a nagyvilágban. Soha senki nem fog többé hazavárni, senki nem fog nekem segíteni. Magamra maradtam. Mindent itt kell hagynom, el kell innen költöznöm, és a szüleim emléke lassan megfakul majd, ahogy ez a borzalmas fájdalom is elmúlik majd, egyszer, valamikor. Mikor nem fog a sírógörcs rám törni a gondolatra, hogy nem nevezhetek apunak és anyunak senkit, mikor a barátomnak nem tudom bemutatni a szüleim.
Talán jót tesz majd, hogy elhagyom ezt a várost. Nem kell többé az emlékekkel teli szülőházban töltenem a magányos éjszakáimat. Sőt, jobb is, hogy nem találkozok többet egy bizonyos titokzatos fiúval, akivel alig találkoztam, mégis sikerült az ujja köré csavarnia. Még ő sem üldözheti el a kínt, amit ez a tragédia okozott. Hiszen egyedül maradtam! Senki nem vár haza, hogy elmesélhessem neki, mi történt ma velem, senki nem vesz nekem ajándékokat karácsonyra meg a szülinapomra, senki nem süt velem palacsintát, senki nem visz el az állatkertbe, senki nem támogat anyagilag.
Fel kell nőnöm. A saját lábamra kell állnom, fent kell tartanom önmagamat. Mostantól csak magamra számíthatok igazán.
A törvénynek hála azonban a bátyámhoz kell költöznöm. A bátyámhoz, akit egész életemben gyűlöltem.
Minden kiskorunkban kezdődött. Lael annyira más volt, furcsa volt, egészen ijesztő már-már. Nem csak mi, a család, de a barátaim is észrevették és szóvá tették. Mérhetetlenül kínosan éreztem miatta magam, és sokszor vesztem vele össze. Lael egy borzasztóan kellemetlen személlyé vált az életemben. Nem tudott kapcsolatot teremteni másokkal, a saját világába vonult vissza mindig. A családi idillbe egyáltalán nem illett bele, túlságosan elütött a normától. Anyuék igyekeztek, de mindhiába. Nem tudom, kinek a hibája ez igazán. Minden csak rosszabb lett, ahogy az idő haladt előre. Laelnek nem voltak barátai, nem beszélt senkivel, teljesen magába zárkózott. Olyan volt, mintha egy buborékban élné az életét, és őt ez egy cseppet sem zavarná. Mint azok a műanyag labdák, amelyekben a hörcsögök szaladgálnak. Lael is csak egy kis szürke egér volt, aki egy átlátszó, de törhetetlen labdában szaladgált.
Mikor iskolába kerültem, vadultak el közöttünk a dolgok. Lael miatt engem is dilinyósnak neveztek, furának, kattantnak. Annyira, de annyira gyűlöltem ezért Laelt! Mindennek elhordtam. Ostoba, fura, gyogyós majomnak, nem beszéltem vele, szívattam. Az iskolában is hangosan megaláztam, remélve, a barátaim így majd elvonatkoztatnak engem tőle. Minden nyilvános kapcsolatot megszakítottam vele, így az engem ért támadások is a minimálisra csökkentek. Otthon is hűvös volt köztünk a kapcsolat, de a szüleink sosem firtatták, mi történt. Valahol mélyen ők is sejtették az igazságot.
Aztán Lael gyilkolt.
Persze, Lael furcsa gyerek volt, különc, gyogyós, bogaras, de nem gyilkos. A légynek sem tudott volna ártani, hiszen senkihez sem mer hozzászólni, nem hogy elvenni az életét! Mármint, azt hittem. Az igazság az, hogy megölt egy embert, hidegvérrel. Alig akartam hinni a fülemnek. Beteg, Lael beteg. Így is csak egy gyilkos, felesleges mentségeket keresni a tettére, mégis, nem börtönbe, hanem kórházba került. Annyira szürreális volt az egész, pár pillanat alatt állt fejére az addigi kis világom.
Ha eddig csupán piszkáltak Lael miatt, most egyenesek terrorban tartottak. Senki nem szólt hozzám, minden barátom elfordult tőlem. Én lettem a dilis gyilkos húga. Összesúgtak a hátam mögött, ha beléptem valahova az összes szempár engem méregetett, mocskos fenyegetéseket kaptam iskolatársaimtól. Féltem bejárni iskolába. Nem ettem, nem ittam, csak ültem a szobámban és néztem ki a fejemből. Lael beteg, és kezdtem én is becsavarodni. Azon gondolkoztam mi van, ha én is beteg vagyok? Ha egyszer én is ölök majd? Mikor fog kijönni rajtam az őrültség? Rajtam nincsenek nyilvánvaló nyomok, de lehet én is kattant vagyok.
Terapeuták hadánál jártam, hátha segítenek nekem kiheverni ezt a traumát, de semmi sem segített igazán. Anyuék azt hitték anorexiás vagyok, annyira lefogytam az idegességtől, így még több dilidokit kellett meglátogatnom. Gyűlöltem Laelt mindenért, ami velem történt. Őt okoltam, ő volt az egyedüli felelős azért, ami történt. Elvesztettem mindent és mindenkit, legalábbis akkor azt hittem, nem lehet lejjebb. Az égő düh nem látszott csillapodni, ahogyan az engem ért atrocitások sűrűsége és mértéke sem. A terapeutákhoz is szorgalmasan jártam, de semmi változás. Végül kizárólag a puszta változás hozhatott megnyugvást számomra.
Átiratkoztam egy másik iskolába, ahol az igazgató engedélyével anyukám leánykori nevét használtam. A pletykák gyorsan terjednek ugyan, de ide nem értek el a mindennapos bántalmazások. Persze, néhány fenyegetőző levél még mindig megtalált, azonban most már a mindennapi életemből eltűntek a megalázkodtatások. Csupán én és a mélységes gyűlöletem maradtunk kettesben.
Aztán megismertem ezt a titokzatos srácot, aki elcsavarta a fejem öt találkozás alkalmával, habár úgy érzem, végig titkolózott és hazudozott. Viszont nem tudok nem úgy tekinteni rá, mint egy földre szállt angyalra. Szinte minden újra tökéletes volt, Lael a messzi New Yorkban volt, én a szüleimmel éltem nyugodtan, és a szerelem is rám talált.
De nekem nem szabad boldognak lennem. Tőlem mindent muszáj elvenni.
Soha többé nem köszönthetem fel aput a szülinapján, anyát anyák napján, senki nem hallgatja meg a bánataim, senki nem aggódik majd értem úgy, mint ők. Azt hittem megismertem a legmélyebb fájdalmat, de az iskolai terror semmi ehhez képest. Levegőt is alig bírok venni. Egyedül vagyok. Magamra maradtam.
Kicsit átérzem már, milyen magányos lehet Lael. Senki nem érti meg, nem érti meg őt senki. Senkihez nem fordulhat, senki nem segít neki. Senki nem segít nekem. Egymagamnak kell túlélnem, egyedül magamra támaszkodhatok.
Még mindig gyűlölöm Laelt. Sok mindentől megkímélt volna, ha egyszerűen csak nem létezne. Ha felszívódott volna.
Azonban most itt állok az ajtaja előtt három bőrönddel, és remeg a kezem. Be kell kopognom, vele kell élnem. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy egy gyilkossal éljek egy fedél alatt. Sosem alakult ki közöttünk testvéri kapcsolat.
De ő is olyan egyedül van, mint én. Kénytelen vagyok beköltözni hozzá.
Emelem a kezem, hogy bekopogjak. Mégis mit fogok neki mondani? Szia, anya és apa halottak, beköltözhetek hozzád? Ja, persze, gondolom megkaptad az értesítést, hogy te vagy a törvényes gyámom


.
Istenem, undorodom a gondolattól, hogy vele éljek.







Vissza az elejére Go down
 
Kimberly Stormare
   
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: