WESTWOOD;; Noah

27 || vérfarkasok || Paul Wesley

Nincs jól, kimerült, fáradt és bár viszonylag kevés nyoma van az előző éjszakának testén, ő azért érzi még zsigereiben azokat a sérüléseket, pláne a bordáinál. Nem sokon múlt, hogy az a megvadult állat nyerjen, de nem így lett. Telihold volt, és bár ő maga képes kontrollálni már évek óta az átváltozását, farkasalakban jóval több esélye volt megfékezni azt, aki után a szimata vitte egyik napon. Egy új likantróp van a környékén, érezte és nem örült, cseppet sem. A makacssága nyomán pedig sikeresen bele is ment a játékba, és bár sokkal felelősségteljesebbnek gondolta magát, elvesztette a kontrollt, és majdnem a harcot is, mert kíméletes próbált lenni. Talán magáért csinálta önös érdekből, talán segíteni akart az ártatlan leendő áldozatokon, vagy talán Connor játszott közre - hiszen a vad és kontroll nélküli fiú határozottan magára emlékezteti az első éveiből az átváltozása után, és valamiért segíteni akar neki -, de bármelyik is legyen, ő oktalan és fölösleges akciónak vélte, amiért pillanatnyilag bünteti is magát. Sosem vágyott falkába, sem társakra, a titok addig az, még nem kell mással megosztania, így volt a valódi énjével is, azonban ez már nem csak nehéz és bonyolult, de egyre több problémát is felvet. Például a ma reggeli kis fejmosást is a főnökétől.
- ’Reggelt. Hemmings?
- Már vár Téged, a felszereléseknél ellenőriz.
Ingerült, agresszív és kissé a szokottnál is durvább volt, mikor reggel beért a műszakváltásra a tűzoltóságra. Meg sem köszönte, nem is reagált semmit, csak fogta magát és elindult hátra a szokott úton. Gyorsan megtalálta a parancsnokot, mellette meg a már említett munkatársát. Bizony, látta a reggeli üzenetben, hogy mindkettőjüket várják, bár még előtte el akart csípni őt, nem sikerült. Ő keverte magukat bajba, hiszen őt kérte fel helyettesének, ezért vették elő a szabadnapján most Hemmingset. Nem igazán nevezhet sok embert a barátjának, de mióta elkezdtek itt éppen egy időben dolgozni, rengetegszer vitte már el vele vagy éppen helyette a balhét, pedig sem oka nem volt soha, se kötelessége. Sosem mondott neki Noah semmit, általában nem ő, hanem a másik beszélt, és ez neki teljesen megfelelt. A főnök tekintetét persze azonnal elkapta, hiszen az előző éjszaka megpróbálta behívni egy sürgős esethez őt is, de nem érte el. Elég régen dolgoznak már együtt, hogy mindketten tudják ennél felelősségteljesebb Noah és a düh, ami sugárzik belőle még némi aggodalommal is vegyül. Végighallgatta, biztosított róla, hogy megértette és többet nem fordul elő, majd megkapva szintén az ellenőrzést melónak, csatlakozott kollégájához. Csak ráemelte tekintetét és indult is az idegroham, amin vigyorogva rázta a fejét.
- Már megint, nem tudom hol voltál Wes, de rohadtul nagy szarba kevertél, én pedig megint elvittem veled együtt. Nincs több ilyen, megértetted? Felment bennem a pumpa, érted? Elbaszták a tegnap estém végét, és még a ma reggelem is. Még az anyámat is felhívta! Az meg engem, és egész reggel hallgathattam, hogy egy semmirekellő leszek, pont mint az apám.
- Hé, nyugi már. - Megveregette a vállát, aztán felpakolva a helyükre a palackokat lépett közelebb. - Kössz.
Noah nem szokott bocsánatot kérni, nem szokott köszöngetni semmit és sosem lesz senki adósa, így ismerték őt a gimiben, ez azonban halmozottan felborult 10 évvel ezelőtt. Aminek most sorra rossz döntések a végei. Nem így kellene, ő is érzi, hogy rezeg a léc, pláne az előző este óta, mikor visszaváltozáskor meglátta őt valaki, egy lány, az a Szőke nem ment ki a fejéből, nagyon rossz előérzete van. Mikor végzett, elővette a telefonját, majd Aprilnek üzent, hiszen megígérte neki, lóg még neki egy rendes vacsorával a múltkori után, mikor le kellett lépnie dolgozni.