Mikah Rutherford

A boszorkánymesterek nem választanak hosszú nevet maguknak, Mikah. Mi mindannyian Lilith gyermekei vagyunk, Mikah. Nem mutogatjuk a különleges ismertetőjegyünket csak úgy mondéneknek, Mikah.
Hallod, milyen elegánsan, ropogósan pörgeti egy igazi brit a magánhangzókat? És azt hallod, mennyire nem érdekelsz? Születésem óta magamra vagyok utalva, és nem hiszem, hogy pont most lenne szükségem bárki pátyolgatására. Megtanultam a magam ura lenni és a saját szabályaim szerint élni. Nem hazudok, rohadt nehéz volt. Kegyetlenül megszenvedtem az első évszázadot, de hát nem is volt könnyű az élet Nagy-Britannia Egyesült Királyságában: jakobita lázadások, ipari forradalom a világon elsőként, nagy francia háború... Ami pedig anyámat illeti, nem mintha bánnám, hogy több ezer fivérrel és nővérrel kell osztoznom a szeretetén, de egészen más a boszorkánymesterek nemzetségét Lilith gyermekeinek nevezni, mint konkrétan a méhéből világra jönni. Igaz, ez eleinte sosem zavart.
Árvaházban nőttem fel, miután a vér szerinti apám csecsemőként kidobott. 11-12 éves lehettem, amikor Lilith öröksége kezdett megmutatkozni rajtam. Túl fiatal vagy, állandóan ezzel jöttél, még akkor is, amikor London fő boszorkánymestere lett belőled és mögöttem lustán leperegtek az évszázadok. Hiába osztoztunk a halhatatlanság ugyanazon keserédes sorsán, sosem lehettem elég idős hozzád vagy a barátaidhoz. Örökké az a zöldfülű kölyök maradtam, akit titokban befogadtál, aki őrizte a lakásod, míg Magnus Bane-nel Peruban mulattatok, akit a Klávé pórázon rángatott, mikor Idrisbe költöztél, és aki halálod után átvette a városod feletti irányítást. Túl forrófejű vagy, Mikah. Meggondolatlan, türelmetlen. Képtelen vagy megérteni a határaidat. Képtelen vagy megkülönböztetni a jót és a rosszat egymástól. A hatalom veszélyes dolog, és te túl bátran játszol a sötét erőkkel. Fel fogja emészteni a lelked. Sosem volt hozzám egyetlen kedves szavad sem, sosem éreztetted, hogy több lennék egy megtűrt vendégnél, én pedig sosem mondtam köszönetet, sosem mutattam hálát és sosem említettem, hogy apámként tisztellek, amiért befogadtál és felneveltél, még ha az idő huszonhat évesen meg is állt a számomra.
Nos, már nem is fogod soha hallani.
Az ujjaim közt égetem porrá e levelet, szórakozottan figyelem, hogyan kap bele a szél a méregzöld lángokba és röpteti magasra a parázsló hamut. Néhány épen maradt fecni a sírkőre hull, mielőtt elkerülhetetlenül kósza lángcsóvák martalékává válna. Így ér véget több tucat dicsőséges évszázad. Így válik semmivé London leghatalmasabb boszorkánymestere. Így fizetődik ki az az évtized, melyet titkos kis kőházad falai közt bujkálva, remeteként töltöttél: démonokkal, vérrel, halálszagú, fájdalmas fuldoklással. Megmondtam, hogy nem szabad elhagynod Londont.
Megmondtam, hogy nem szabad elhagynod engem.
Diadalittas arckifejezésem nem tükröz semmit a lelkemben tomboló gyászról, fájdalomról, csak ürességet - mérhetetlen ürességet, amelyet Ragnor Fell halálával maga után hagyott, és haragot, ősi, mindent felemésztő haragot, melynek mérgező fullánkja feketére festi az összes jóságot, amit fogadott apám csepegtetett belém. Féltékenységet és gyűlöletet egy tűzbe vésett utolsó üzenetről, melyet nekem kellett volna megtalálnom, mely rólam kellett volna, hogy szóljon. De ahogy életében, úgy halálában sem törődött velem - a Fehér Könyvvel, Magnus Bane-nel igen, de velem soha.
Mellékszereplő voltam a történetében, egészen mostanáig.
- Mit akarsz? - dörrentem rá, tekintetemet továbbra is a sírkőbe gravírozott néven nyugtatva. A fiú összerezzent mögöttem, idáig hallottam egyenetlen, kapkodóvá váló légzését. A kis naiv, azt hitte, észrevétlenül mögém osonhat? - Neked aztán van bőr a képeden, egészen Idrisig eljönni utánam.
Szembefordultam vele. Nem tévesztett meg tizenéves babaarca, a fakó, kék bőre és a homloka közepén kunkorodó szarv egyértelművé tette, hogy nem gyerekkel állok szemben. Néha mégis úgy éreztem magam, mint egy önjelölt dadus; elvállalni Ragnor melóját pont olyan volt, mint London elsőszámú bébiszitterévé válni. A fiú megacélozta a tekintetét, tisztán kiolvashattam belőle, hogy ő ugyanezt gondolja rólam. Persze, még London fő boszorkánymestere sem teheti be büntetlenül a lábát az árnyvadászok szent területére. Pont leszarom?
Pont leszarom.
- Egy árnyvadász keres, New Yorkból jött, hogy találkozzon veled. Azt üzeni, sürgős és bizalmas, és a legmagasabb árat is hajlandó megfizetni neked - kiéreztem a hangjából a sértettséget, amiért a nephilim nem volt hajlandó megosztani vele jövetelének célját. Önelégülten elmosolyodtam a gondolatra, hogy egészen Amerikából utazzon el hozzám valaki; ezek szerint az ottani boszorkánymesterek kudarcot vallottak. Vagy csak nem voltak hajlandóak bármit megtenni érte.
- Mindjárt megyek. Ha akadékoskodna, mondd meg neki, hogy bár a nephilimek nem rendelkeznek a végtelen idő kiváltságával, de nem fog belehalni még öt percbe. Ha meg igen, ne a szőnyegemen tegye, egyenesen Törökországból rendeltem. - türelmetlen legyintéssel jeleztem, hogy vége az üzenetnek és leléphet. Így is tett. Még egy utolsó pillantást vetettem fogadott apám sírjára, majd tekintetem megállapodott a körülötte elrendezett, illatozó virágokon. Biztosan tőle vannak. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki hajlandó megszegni a drágalátos angyalvérűek törvényeit, ha egy régi barátról van szó.
A düh fekete mérge szétterjedt a szemem fehérjén, íriszem irigy sárga színbe fordult, pupillám sötét, üres lyukként tátongott a közepén. A bőröm megkeményedett, hajszálvékony repedések futottak rajta végig a szemem körül, ahogy a testemben keringő démoni vér egyre többet és többet fedett fel igazi valójából. A virágok egyetlen pillanat alatt elszáradtak, porladó szirmaik egyesültek a széllel. Hideg borzongás futott végig a hátamon, mint mindig, amikor kinyújtom a kezem a halál felé. Éreztem, ahogy a sötét mágia felszabadító hatalma végigsöpör a testemen. Eufórikus mosollyal adtam át magam egy pillanatra e bűnös élvezetnek, aztán hagytam, hogy a származásomra utaló jelek eltűnjenek.
Hátat fordítottam a sírnak, kezem a kabátom zsebébe süllyesztettem és magam mögött hagytam a magányosan álldogáló kőházat, hogy visszatérjek Londonba. Szóval, egy árnyvadász meg akar bízni valamivel?
Vajon mennyit hajlandó feláldozni a szolgálataimért?