Már nem nagyon zavar a ruha. Segíteni magamon amúgy sem tudok, nem lesz hosszabb így inkább elengedtem a témát, hogy mentsem a menthetőt és jobban takarjam magamat. Az eső eláztatta a hajamat ami immáron vizes tincsekben tapad csupasz bőrömhőz, de mindegy hiszen valószínűleg ma meghalok, de legalább szép ruhában fogok meghalni. Sosem gondolkodtam még a halálon, hogy vajon milyen érzés lesz, van e vajon túlvilág, hova kerülök. Bár mivel Lucifer az apám, nehezen tudom elképzelni, hogy a Mennybe kerülnék. Visszafojtott lélegzettel figyelem ahogy Silvius csökkenti a maradék távolságot is köztünk és a tekintetét vizslatom, ahogy az a számra téved. Teljesen elfeledkeztem a rúzsomról amibe méreg van keverve és csak az jár a fejemben, hogy vajon milyen lehet őt megcsókolni. Olyan, mintha a halál csókolna meg? Veszek egy mély levegőt amikor hátrébb lép és csak bólintok válaszolva a kérdésére. Vajon tényleg megakart volna csókolni? Főleg azok után, hogy kijelentette, hogy megöl… A hozzáfelé vezető úton egyikünk sem szólalt meg, egyetlen nesz az volt amikor kifújta a cigaretta füstöt. - Megfogsz ölni, igaz?... – kérdezem halkan amikor felérünk hozzá. Szó szerint rettegek a válaszától. Jó lesz úgy meghalni, hogy az apámat még nem ismertem meg… Mindenesetre nem vártam meg a válaszát, hanem bementem a fürdőszobába és elkezdtem lemosni a sminket magamról. Máris rögtön jobban néz ki az az alak aki visszapillant rám a tükörből. Smink nélkül, vizes hajtincsek, vizes fekete miniruha és a magassarkú amiben amúgy már rohadtul kezd fájni a lábam, szóval le is kapom magamról, ezáltal pedig kb 5-6 centivel kisebb is leszek.
Venus & Silvius Let me poison you with just a kiss with burning passion Words: 379 |Music: Blind trust
Nem láttam a dühtől, miközben kiráncigáltam Venust az ajtón, a vállam felett hátra-hátra pillantgatva, hogy lássam ki fog minket üldözni. Nem is számoltam, hány alaknak ütköztünk neki, amíg egyenes vonalban gondolkodás nélkül kivezettem a lányt. Kiérve kellemesen hideg esőcseppek kezdik simogatni a bőrömet, és a bennem lángoló méreggel kontrasztba állva tovább duzzasztották a mellkasomat szétfeszítő idegességet. Nem álltam meg, kicsit arrébb léptem, hogy ha valaki kitörne az ajtón utánunk ne vegyen észre minket egyből. A gyereklány hangja törte meg a pillanatnyi csendet, és minden akaraterőmet felemésztette, hogy ne ugorjak egyből neki a kecses porcelánfehér nyakának a puszta kezeimmel. Lassan ránéztem, és ökölbe szorítva szabad tenyerem feleltem. - Miért, mit gondoltál, mire vállalkozol? - ugattam neki rekedten. Sóhajtottam egyet, megpróbáltam lecsillapítani magam. Nem csak az ügyetlenkedése őrjített meg, de ezernyi jelző futott át az agyamon azt figyelve, hogy próbálja lehuzibálni a ruháját magán, ami egészen összezavart. Mióta érdekel, hogy random gyermek hibridek hogyan öltözködnek, hogyan simulnak oda aljas alakokhoz... Megráztam a fejem, mert észnél kellett lennem. Ez most nem az az idő, hogy bármilyen kósza gondolatot elszórakoztathatnék. Nem lehetek féltékeny. Nem lehetek őrült. - Fejezd be az önsajnáltatást! - Vágtam rá a mondandójára. Tényleg ostoba, ha azt hiszi a saját életemet kockáztatnám azért, hogy bosszút álljak rajta. Ha meg is ölöm, nem itt fogom, nem akkor, mikor a nyakunkon szorul a hurok. Pandemoniumban egy démon gyermeket megölni egyenesen őrültség volna. Ahogy közelebb lépett hozzám megéreztem rajta az alkohol szagát, és egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne nézzek le az ajkára. Fel se fogtam, amit mond. Égette a bőrömet a tekintete, és a gatyámban valami életre kelt. Egyszerűen mámorító volt a félelme, a tudat, hogy szinte odaadta az életét a kezembe, és elkezdtem csökkenteni a köztünk lévő maradék néhány centimétert, még nem az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy méreg van az ajkán. Villámsebességgel húzódtam vissza, és a szemöldökömet összeráncolva néztem a szemébe. Ki ez a nő? Mit tett velem, hogy voltam olyan ostoba, hülye állat, hogy el is felejtettem inni az ellenszerből? Bámultam őt, a gyermeki arcát, a tapasztalatlan tekintetét, és tudtam, hogy bajban vagyok, büdös nagy szarban vagyok. Néhány hosszú másodperc múlva vettem egy mély levegőt, az órámra néztem, és a földet bámulva szóltam Venushoz. - Fél percünk van elmenekülni. Jössz? - Gyorsan előkaptam a zsebemből a cigarettámat, és rágyújtottam.
Venus Cooper
Félvér
hell, and fair land «
Tartózkodási hely :
2017. Dec. 16.
Csatlakozás ideje :
Re: Pokoli vigadó ↠ Hétf. Júl. 03, 2023 10:20 pm
silvius & venus
Ismét azt látom rajta. Az a tekintet ami a sikátornál volt a kuka mögött. Az a gyilkos tekintet...már-már azt hittem, hogy sikerült eljutnunk arra a pontra, hogy békések vagyunk egymással, de ez még rosszabb, mint múltkor. Ilyen tüzes dühöt nem láttam eddig még a szemeiben. A vér megfagy egy pillanatra az ereimben. Jól mondta, nem vagyok én ide való. Nem vagyok se démonnak se tündérnek való. Egy senki vagyok...mégcsak fel sem tünne senkinek, ha megölne, hiszen Lucifer nem tud rólam, anyám pedig leszarja, hogy mivan velem, a tündérek meg...nos, ők örültek, hogy végre megszabadultak tőlem és nem rontom tovább náluk a levegőt. Démoni mivoltomból kifolyólag sosem fogadtak be igazán. A kívülállók közt is kívülálló vagyok. Hiába agyalok ezt a helyzetet és magamat már nem tudom megmenteni. Bőröm libabőrös lesz a félelemtől amikor közel hajol hozzám és a fülembe suttogja, hogy megöl. Vajon melyik lenne a jobb? Itt maradni vagy sétálni bele egyenesen a saját halálomba. Igazából nem nagyon van túl sok választásom mert nagyon erősen megragadja a karomat és elkezd kifelé irányítani a táncoló tömegből. Amikor kiérünk elkezdünk elázni mivel zuhog az eső. Bevallom a benti fülledt levegő után jól esik a hűsítő eső, de rögtön eszembe jut az is, hogy mit ígért nekem bent a férfi… - Nem így akartam, esküszöm. De az nem volt benne a tervben, hogy hagyjam, hogy odalent taperoljon a ruha alatt. – szinte ahogy kimondom próbálom lejjebb húzni a ruhámat, de semmivel sem leszek előrébb. Csupasz mellkasomon halkan csöpögnek az eső cseppek amik kicsit hűsítik a forró bőrőmet ami a fülledt levegőtől és az alkoholtól lett ilyen meleg. Nem ragadja el a karomat így továbbra is csak előtte állok jó közel, de valamiért kezd felbátorítani az alkohol, fixen meghalok ma...- Tudom elbasztam, oké? De valamiért nem öltél meg eddig, most se tedd. Bár igazad van, egy senki vagyok...démonokhoz nem kellek, és a tündérekhez se voltam elég jó... – nem is tudom ezeket miért osztom meg vele. Szerintem az alkoholtól nem tudom irányítani azt mi jön ki a számon. - Gyerünk, tedd meg. – közelebb lépek hozzá. - Ölj meg. – suttogom szinte már olyan közel vagyok, hogy érzem mennyei illatát.
Venus & Silvius Let me poison you with just a kiss with burning passion Words: 460 |Music: Blind trust
Éreztem, hogy el fog baszódni az egész, abban a pillanatban, mikor Venus hátra lépett, mert a célpontunk a kis falat ruhája alá akart nyúlni. Teljesen elöntötte az agyamat a pánik és a féltékenység tökéletes mérge - mintha csak én kevertem volna -, és véletlenl erősen megszorítottam a társaságom csípőjét. Felszisszent, de úgy tűnt élvezi, így nem enyhítettem a fogásomon, a névtelen test húsába sugároztam minden negatív érzésemet. Venus felém pillantott, észrevett, és aztán szétesett teljesen. Lekapott két poharat egy szinte láthatatlanul suhanó pincér tálcájáról, és mintha csak víz lenne, lenyomta mindkettőt. Egyáltalán nincs még ideje annak, hogy leigya magát, ráadásul eltűnni egy részeg kiscsajjal ezerszer nehezebb, mint egy józan dacos tinivel. Magamban káromkodtam, gyorsan az órámra néztem, de a tekintetemet, mint egy mágnes, vonzotta a jelenet - főleg, mert sejtettem, hogy meg kell mentenem magunkat. Miért is gondoltam hogy egy kis csitri képes lesz ellátni a feladatát? Én se örülnék, ha egy ilyen ogre fogdosna, de ha nagylányosat akar játszani, akkor tűrje el, hogy fogdosni fogják. Ennyi kell ahhoz, hogy szétessen? Én se vagyok nyugodt és összeszedett, de pontosan tudta mire vállalkozik. Legalábbis remélem, sejtette, mit akarnak majd tőle, ha ilyen ruhában jelenik meg egy démonokkal teli klubban. A megoldás pedig nem az, hogy kiürít két poharat gyors egymásutánban. Szinte óraműpontosan Venus egyensúlya kezdett csütörtököt mondani, és a megbízó a derekánál fogva magához húzta. A mellkasomban egy dühöngő sárkány kelt életre, és legszívesebben közéjük csaptam volna, de muszáj volt fegyelmezettnek maradnom a túlélésünk érdekében. Legalább egyikünknek észnél kellett lennünk. Vettem egy nagy levegőt, és végigsimítottam az előttem táncoló hölgyemény hátán, és mire felnéztem, Venus szabaddá küzdötte magát és nekünk ütközött. Egy másodperc alatt megfagyott bennem a szar is, hiszen majdnem jó volt az időzítés. Egy percet kellett volna még kibírnia, az Isten szerelmére! Na, meg nem kellett volna a jelenet, hiszen az lett volna az eredeti terv, hogy szépen elcsábítom onnan, mint ahogy sokszor történik itt ezen a tánctéren, feltűnésmentesen. Persze, mindent el kellett rontania ennek a kis patkánynak! El se tudom mondani, mennyire szerettem volna abban a percben puszta kézzel megfojtani, miközben lángba borítom a haját. Most mindkettőnk arcát egy tucat szemtanú ismeri majd fel, bár szerencsére, én valamennyire elmaszkíroztam magam. Vettem egy mély levegőt, és mielőtt még a célpontunk újra Venusre tehette volna a mocskos mancsát, közéjük léptem és megragadtam Venus karját. Annyira puha volt a bőre, meglepődtem, és enyhítettem a vasöklömön. Nem tetszett a helyzet, hogy háttal vagyok ennek a veszélyes lénynek, de gyorsan kellett cselekednem, nem volt időm a legendás sármommal és humorommal összehaverkodni vele. Venus felé hajoltam, és a fülébe suttogtam. - Megöllek. Majd előreléptem kettőt, továbbra is erősen fogva őt, jelezve, hogy kövessen. Három percünk van, mielőtt meghal a megbízó, tehát el kell innen tűnnünk, mert biztosan tudni fogják, hogy volt itt valami turpisság.
Venus Cooper
Félvér
hell, and fair land «
Tartózkodási hely :
2017. Dec. 16.
Csatlakozás ideje :
Re: Pokoli vigadó ↠ Hétf. Júl. 03, 2023 7:19 pm
silvius & venus
Nagyon kellemetlenül érzem magam ahogy a férfi keze a testemet fogdossa, és az sem segít, hogy a fekete ruhám alig takarja a fenekemet és a mellemet. Nem ilyen vagyok, de muszáj megmentenem magunkat, mivel én kevertem bele Silviust és magamat kb a halálba. Próbálok nem a bárpult felé nézni, de kell a támogatása, a lakására akarok menni, itt akarom hagyni ezt az undoritó klubbot. Alkohol, cigaretta és büdös izzadtság szag keveredik a levegőben. Picit hátrébb lépek a megbízótól amikor a keze a ruhám alá próbál kerülni. Értem én, hogy a túlélésért megkell tenni mindent, de nem fogom hagyni, hogy ez a pasas a ruhám alatt nyulkáljon, akitől amúgy is a hányinger keringet. Silvius nem mondta, hogy mennyi idő kell, hogy a méreg elkezdjen hatni, azt mondta, hogy a többit bízzam csak rá, de azért jó lenne tudnom, hogy mégis meddig kell még itt jópofiznom és mikor ér már véget ez az este. Kicsit megkönnyebbülök amikor nem messze tőlünk megpillantom a boszorkánymestert, bár nem igazán tetszik, hogy egy másik nő a csípőjéhez dörgöli a fenekét. Egyáltalán miért zavar ez engem??? Oké, azt hiszem szükségem van még egy kevés alkoholra, szóval le is kapok még 2 pohárral a tálcáról amit köztünk hordanak, és le is húzom mindkettőt szépen egymás után. A második pohárnál már kicsit érzem, hogy húha beütött az alkohol, már nem is állok magabiztosan a tűsarkú cipőmben, de pechemre a megbízó pont átkarolja a derekamat. - Kicsit sokat ittál már aranyom, gyere hazaviszlek hozzám. – suttogja gyengéden a fülembe én pedig próbálok kiszabadulni a karjából, mert nem akarok vele menni. Amikor kicsusszanok a szorításából neki ütközöm pont annak a nőnek aki dörzsölgette Silvius ágyékát. Úristen, mi van ha most rontottam el mindent?… A boszorkánymester megfog ölni engem és esélyem sincs megtalálni Lucifert...
Venus & Silvius Let me poison you with just a kiss with burning passion Words: 444 |Music: Blind trust
Ő egy gyerek. Az volt az első gondolatom, ahogy végigvándorolt a pillantásom minden egyes domborulatán. Az isten szerelmére, hogy nézhet ki ilyen jól? Elhányom magamat a saját magam iránt érzett undoromtól. Vigyázz, a végén még azt fogom hinni, hogy aggódsz értem - jutottak eszembe az utolsó köztünk elhangzó szavak. Nem reagáltam semmit, csak hagytam, hogy elkopogjon a magassarkújában. Magam miatt aggódok, kiáltottam volna utána, de nem lett volna értelme. Ha meggyilkolom, és magam intézem el a dolgot, akkor tisztább lett volna. Így pedig végig kell néznem, ahogy ez a gyereklány elkap egy poharat, és mint egy szélben táncoló selyemszalag, elringadozik a tömegben. Nem zavar az aljasságom általában, de mióta árulok ki gyerekeket? Magamra emlékeztet talán? Nem, én sosem próbáltam megmutatni senkinek, mire vagyok képes. Anyám volt az eredeti méregkeverő a családban, és nem igazán mutatott irántam semmi érdeklődést, így én se próbáltam elnyerni az elismerését. Még a végén velem is végzett volna. Ahogy nekem kellett volna ezzel a kis démonnal. Erővel kellett kényszerítenem magam, hogy visszaforduljak a bár felé, ahol mellettem két smároló massza nehezítette meg a dolgom. Felhajtottam a maradék alkoholt, ami a korsómban csücsült, és újra Venust kerestem a tömegben. Már a megbízóm körül táncolt, és nagyot nyeltem, miközben a zsebemből előkeresett aprómat a pultra csaptam. Pár pillanattal később megtörtént a csók, én pedig megfagytam szó szerint. Rég éreztem ezt a megbánást, ezt a ... valamit, annyira rég, hogy talán sose. Felpattantam a székről, és elindultam feléjük az egyre duzzadó tömegben, azzal áltatva magam, hogy a terv is ez volt végig. Az igazság azonban kicsit más volt. Végig őket fixíroztam, így természetesen feltűnt, ahogy a csávó belemarkolt Venus seggébe. A düh, mint lángcsóvák ölelték körbe a fejem, és őszintén megijedtem attól, miért történik ez. Legszívesebben azonnal lerohantam volna őket, de a méregnek kell egy kis idő, és tökéletesen kell időzítenem Venus elcsábítását a faszitól, hogy mi még éppen le tudjunk lépni, de ne rögtön azonnal essen össze holtan ez a mocsok. Ha túl hamar megyek oda még lenne ideje utánunk jönni. Így hát odalépkedtem egy sarokba, és vártam. A pillantásom Venuson legeltettem, próbáltam nem feltűnő lenni, de ez a valami, basszameg, felülírta a túlélési ösztönöm. Szinte észre se vettem, hogy egy boszorkánymester hölgyike igencsak közel táncol hozzám. Egy pillanatra ránéztem, mosolyogtam, hiszen fontos az álcához az, hogy elvegyüljek a tömegbe. Mi más lehetne a legjobb erre, mint egy szexéhes halhatatlan, aki felajánlja magát, mint egy darab húst? A csípőjére helyeztem a kezem, és magamnak háttal fordítottam, hogy továbbra is tudjam lesni Venust, és ne tűnjön fel senkinek. Maximum a lánynak. Képzelem milyen jó érzés lehet, ha egy gusztustalan képű alvilági nyomkodja az érzékenyebb részeit valakinek. Én pedig megígértem neki, hogy itt leszek.
Venus Cooper
Félvér
hell, and fair land «
Tartózkodási hely :
2017. Dec. 16.
Csatlakozás ideje :
Re: Pokoli vigadó ↠ Hétf. Júl. 03, 2023 4:21 pm
silvius & venus
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek a ma esti akciónktól. Nagyon sok mindenen elbukhat Silvius terve, leginkább rajtam. Igaza van, tapasztalatlan vagyok és hála nekem vérdíj van a fejünkön. Maga az ötlet jó, hogy mérget jutassunk a megbízó szervezetébe, de mi a garancia arra, hogy Silvius nem olyan mérget kever ki, ami engem is megölne? Odasétálok Silvius lakásában a teljes alakos tükör elé és szinte fel sem ismerem magam. Egy fekete miniruha van rajta, immáron szőke és hosszú hajamat kivasaltam és a tincsek gyengéden omlanak a vállamra egészen a mellkasamig. Sminkem is gyönyörű, főleg a vörös rúzs amiben a méreg található meg. Picit még nézem magamat és kicsit a gyomrom görcsbe rándult. Sosem voltam még ennyire kihívó ruhában, szinte szó szerint kint van belőle mindenem, de muszáj megtennem ezt most az életben maradásért. Meglep a férfi mondata miután kilépek az ajtaján. Főleg azután, hogy nemrég majdnem felégetett. - Vigyázz, a végén még azt fogom hinni, hogy aggódsz értem. – mondom megcsillantva gyönyörű mosolyomat amit a rúzs csak még inkább kiemel, majd elindulok a megbeszélt helyszínre. Pár pillanat múlva a férfi már nem láthat engem csak a magassarkú cipőm kopogását hallhatja. A club bejáratánál odaadom a vékony kabátomat egy feltehetően démonnak. Eszembe jut közben, hogy most először vagyok közel ahhoz, hogy apámmal találkozhassak. Vajon itt él a közelben? Vajon mit szólna, ha így látna meg? Mikor belépek akaratlanul is a bárpult felé nézek ahol megpillantom a biztos pontomat. Most legalábbis ő a biztos pontom, de nincs is sok időm, tekintetemmel tovább pásztázom a termet és meg is pillantom Silvius megbízóját. Veszek egy mély levegőt, majd közelebb megyek hozzá, de csak miután elvettem valami italt a tálcáról amivel körbe jártak a táncoló emberek közt. Elkezdek táncolni, párszor beleiszok az italomba, és nemsokára megérzem a férfi hűvös kezeit a csípőmön amit szép kecsesen ringatok a zene ritmusára. Nemvárok sokat, szembe fordulok a férfivel, aki amúgy rusnyább, mint amire számítottam. - Mit keres itt egy ilyen fiatal lány, egy pokoli helyen? – duruzsolja a fülembe, nekem pedig szinte hánynom kell tőle. - Derítsd ki. – jelentem ki szinte hízelegve, bájologva, majd közelebb hajolok hozzá és egy csókot lehelek az ajkaira, a férfi keze pedig rögtön levándorol a fenekemre és erősen belemarkol. Csak a terv miatt csinálod, kibírod...¬ suttogom magamban.
Venus & Silvius Let me poison you with just a kiss with burning passion Words: 408 |Music: Blind trust
A kupleráj neve igen találó, állapítottam meg, ahogy beléptem, és elfoglaltam egy bárszéket. Mindenhol testek vettek körül, ringtak, rám tekintettek a vicsorgó arcok, ahogy tovatűnő foltként elkeveredtek a mozgás tengerében. Ricsaj szólt hangszórókból, minden hang összeolvadt egy nagy fejfájássá. Óvatosan körülnéztem, de még se a megbízó, se a gyermeklány nem tűnt fel. Direkt kértem, hogy külön érkezzünk, miután megitattam vele az ellenszert, és vörös rúzsként felkentem az ajkaira a mérgemet. Kirázott a hideg, hogy egy éretlen húsdarabot egy ilyen akcióra készítek fel, de ő kevert minket bele a szarba, így ha ki akarja venni a részét a megoldásban, áldásom rá. Nem mondom, hogy nem rettegtem, hiszen mindig mindent saját magam végzek el, hisz az a biztos, de az ötlet remek volt. A megbízó sosem látta még Venust, és feltehetőleg bárki ugrana egy fiatal formás testre, aki ringatózik előtte, mint egy rumtól részeg tengerész, így hibátlan a dolog. Kivéve persze az a része, hogy meg kéne bíznom valakiben, aki az őrületbe kerget, zöldfülű, szinte meg sem született még, soroljam tovább? Azonban őszintén, vagy elszúr nekünk mindent, vagy megölöm, és nem kellene ennyi hullát magam után hagynom. Azt se tudom, ki fia-borja, és a szavának valahogy képtelen vagyok hinni. A pultos hozzám szólt, feltekintettem rá. Egy ocsmány húsdarabnak álcázott démon pillantott vissza rám, félmosollyal rendeltem valami kutyvaszt, aztán akaratlanul is végigsimítottam a bőrkabátom belső zsebén. Természetesen magam is tettem el egy aprócska fiolányit a csodából, ha a drága újdonsült fejvadász hölgyikém felsülne. Újra körbefordítottam a fejem, próbálva leplezni, hogy nagyon keresek valakit, aki akár célpont is lehetne. A terem másik végében megpillantottam a faszit, aki nagyon hasonlított a megbízómra. Visszatartottam a megkönnyebbült sóhajomat amikor visszanézett rám, hiszen egy aranyszemű szőke új husi rosszfiúnak látszó pofit választottam időleges arcomnak, legalábbis amíg itt tartózkodom. Biztos vagyok benne, ha közelebb jönne ki tudná találni, hogy valami turpisság van itt, de egyelőre Venus hiányzik csak. Megmondtam neki, hogy ne is jöjjön ide hozzám, amíg nem smárolja le a megbízót. - És kislány... - szóltam utána, mikor kilépett az ajtón. - Sok szerencsét. Ha bármi lesz, ott várok majd. Visszagondoltam, mennyire elpuhultam, és kirázott a hideg. Mióta leszek elfolyósodó gumimaci egy hibrid gyermek miatt? Aj, Silva, szedd össze magad! Nem mantrázom ezt eleget soha. A legvonzóbb pultos címért vetekedő alak lebaszta elém a korsómat, amibe óvakodva belekóstoltam. Mennyire ironikus lenne, a valaki engem mérgezne meg! Tekintetem újra a bejárat fele vándorolt, és csodák csodájára, megláttam Venust. A terv tehát sínen volt, legalábbis eddig a pillanatig.
Admin
Vezetõség
mindenhol
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :
Re: Pokoli vigadó ↠ Pént. Jún. 30, 2023 8:13 pm
Lezárt játék
Vendég
Vendég
Re: Pokoli vigadó ↠ Szer. Júl. 04, 2018 3:54 pm
Yersinia - & - Lucifer
Szavaira csak mosolygok így elsőre. Való igaz, hogy magas rangot vagyok, ám vezető kevésbé. Nem igazán van olyan démon akinek én annyira nagyon parancsol él. Nincsenek szolgáim, alattam lévők, akiknek munkákat kell kiadnom. Az sokkal inkább Ky, mint én. Ő az amolyan vezető féle, nem én. - Tudhatod, hogy én senkit nem ugráltatok. Ky az, aki megteszi ezt. Így nekem nincs semmi felelősségem. S nem kell félni, hülyeséget nem szokásom tenni. - válaszolok a kijelentesere, majd iszok egy kortyot. Pedig, ha tudná, hogy mennyire keresek egy boszorkányt, nem nézné jó szemmel, ebben biztos vagyok. Fölösleges kapcsolatot készülök kialakítani, ami meggyengít és fegyver lesz ellenem. Ám attól még úgy vélem, hogy megéri. - Meglehet. Nem kéne egy másik öreg abba a bizonyos kiült és ósdi trónra. - gúnyolódok egyet ismét rajta. S nem kétlem én sem, hogy igaza van. S mellé belegondolni, hogy mi lenne akkor velünk, az szintén érdekes és esélyesen nem kellemes. S ha így folytatja, akkor nemsokára meg is fogom tudni. -Nem. - válaszolok mindenféle habozás nélkül - Én csak egy paraszt vagyok a sakktáblán. Mi okom lenne félni, mikor arra lettem teremtve, hogy feláldozzanak, felhasználjanak? - mondom neki, majd kinézek az ablakon. Vajon akkor is így fogok gondolkozni, amikor megismertem a lányomat vagy akkor másképp válaszolnék neki. Ki tudja, esélyesen nem mondanék mást. Habár magamat ismerve, lehet, hogy mégis megtenném.
A legtöbb démon nekem egy eldobható kisbaba, vagy játékszer amit ha megunok akkor aztán kosarat is dobok velük a kukába vagyis egyszerűen feláldozom őket a célom érdekében. De vannak kivételek, hiszen a nagyobb démonokra szükségem van és nem is alakítottam velük ki rossz kapcsolatot, s a szemben ülő kis hölgy az éppen ilyen. Lovas, és én büszke vagyok rá, az erejére, arra amit teremtettem. De csak addig amíg megszolgálja azt, amit akarok. Ha látok benne bármiféle gyengeséget akkor tudja azt ő jól, hogy először jól móresre tanítom aztán a rosszabbik esetben elveszem a rangját és ha még aztán is az idegeimre megy, akkor el is pusztítom. - Elég magas rangban vagy a Pokolban, így hát vezető vagy. És okosan kell gondolkodnod. Vonok vállat, aztán pedig a gúnyosságával nem foglalkozok csak egy rejtett kis mosolyt villantok. Igen, benne ezt az egyet szeretem, de semmi többet. - A Pokol mindig is marad, és én is. Engem nem pusztítanának el, maximum bezárnának. Hiszen létfontosságú vagyok. Sóhajtok, majd jól meghúzom az üveget. Hirtelen pedig rászegezem a tekintetemet, amint nem megfelelő választ ad nekem. - Még egyszer megkérdezem szépen és udvariasan. Félsz?
Felnevetek, mert ez a terv annyira rá vall.. Képes mindent eldobni azért a pár pillanatért és talán egyetlen egy szóért.. Mindent és mindenkit, akit megteremtett. Habár szerintem ez érdekli a legkevésbé, ami kissé elszomorít. Végül is számára mi csak eldobható bábuk vagyunk a sakktáblán. Parasztok, akiket szíve szerint használ és dob el, amikor csak kedve tartja. - S szerinted én vezető szeretnék lenni? Másfelől nincs kétségem az felől, hogy van terved. S honnét tudjam, hogy miképp teremti meg az arkokat? Démon volnék, nem angyal. - vonok vállak a végére. Mivel mégis honnét kéne tudnom ilyen dolgokról. Én nem voltam a menyben és igazából nem tudok túl sokat a fenti rendszerről. Arról meg még kevesebbet, hogy miképp jönnek létre az arkok. Nem találtam még olyan angyalt, aki beszélt volna nekem erről. - Nincs kétségem afelől, hogy Ó nagy Lucifer ne tudna gonosz lenni. - mondom neki kissé gúnyosan. Hiába felettem álló, attól még nem bírom megállni, hogy néha-néha ne szúrjak oda neki egyet. - S azért az egy szóért megéri az egész poklot és minden teremtményét feláldozni? - kérdem tőle, mivel szerintem hülyeség, elég nagy hülyeség, ami azt illeti. - Én csak járok kelek. Csinálom ezt, meg azt. - adok némileg kitérő választ neki. De érzem, ha akarja, akkor minden nehézség nélkül ki tudja húzni belőlem a választ.
Elmosolyodom azon a reakción, amit a célom váltott ki belőle. Fiatal, és buta teremtmény. Nem ismeri az ellenséget és úgy próbálja meghatározni az erőviszonyokat. Nem, ne értsetek félre. Isten az Isten. Minden téren. Viszont nem tudna engem megölni, az érzelmei gátolják. Tudom, hogy még benne van az a fájdalom amit akkor élt állt amikor nekem adta ezt a feladatot és nem fogja tetőzni azzal, hogy elpusztítja a legkedvesebb gyermekét. Hiszen én vagyok a kedvenc, mindig is én voltam, még úgyis, hogy én vagyok a főellensége. De ezt nem fogom magyarázni ennek a lénynek aki itt ül a szemem előtt hiszen ő nem tudhatja azt, hogy mi is volt a bukásom igazi oka. Megtartom a titkot előtte, csak azoknak tárom fel akiknek közük is van hozzá. - Ezért nem lennél soha jó vezető, Pestis. Szerinted én terv nélkül fogok megindulni az arkok ellen? Ne legyél hülye. Pluszban azt hiszed, hogy arkot olyan könnyű teremteni? Ennyire vak vagy? Mi nem szimpla angyalok vagyunk, ha akarna se tudna többet. Nincs meg hozzá a kellő erő. S az arkokat láttad mostanában? Gyengék. Megmaradtak azon a szinten, amikor elhagytam őket. Nem fejlődtek semmit. Nekem nem ellenfelek. Kettő jelent csupán veszélyt, Michael és Gabriel. Az egyik ellen meg is van a fegyver, csak az elsőt kell valahogy elhárítani vagy megtalálni a gyenge pontját. Mosolygok sejtelemesen és összekulcsolom magam előtt a kezemet és előredőlök, hogy mélyen a szemébe tudjak nézni. - Soha ne becsülj le, Yersinia. Tudok én gonosz is lenni, nem csak ilyen elnéző és vicces amilyen veletek vagyok. Furcsa igaz? A magas rangú démonok nem ismernek. Azok, akik igazán a belsőköröm része. Nem volt még okom rá, hogy egyikre is ráijesszek így mindig próbáltam a kedves énemet előtérbe helyezni. - S Atyám szemébe nézni fél másodperce is megéri a fáradtságot. Csak, hogy kimondassam velük a szavakat. "Nyertél." Kuncogok halkan, majd lehúzom a maradék folyadékot a poharamból és töltök magamnak még egy kört és aztán átnyújtom a nőnek. - Mi van veled? Régen imádtad az ilyesfajta ötleteket, ahol pusztítani lehet. Talán megijedtél?
Hangosan felnevetek, amikor elmondja, hogy mit akar. Nem tehetek ellene, pontosan ez a véleményem a tervéről. Még könnyem is kifolyt, annyira kellett nevetnem rajta. - Ahogy elé lépsz, ha egyáltalán eljutsz addig, halott vagy öreg. Oly annyira, amennyire csak lehetsz. - mondom neki megtörölve a szemeimet. Mondjuk nem is tudom, hogy mit vártam tőle. El fogja pusztítani az összes démont. S aztán mi lesz? Lesz egy újabb szerencsétlen és kezdődik az egész előröl? - Ez mind szép és jó.. De ezzel csak egy dolgot fogsz elérni.. Kiirtod az összes démont, cserébe magadat is beleértve és talán pár ark-t. Ők se perc alatt ismét meglesznek, hamar kiheverik. Viszont a démonok nem fogják.. Hosszú, hosszú ideig. De cserébe a földön is el fog uralkodni a káosz. Ami mondjuk téged a legkevésbé sem érdekel, amíg atyád szemébe nem nézhetsz arra fél másodpercre. - fejezem be végül. Azt tudom, hogy nem tudom meggyőzni. Nem is az én feladatom ezt megtenni. Az, hogy én magam már kevésbé bírom ezt a tervet, de ezt megtartom magamnak. Az én problémám, hogy megszerettem ezt a fenti világot. Csak az enyém és senki másé. S ez egy olyan dolog, amit nem mutathatok ki másoknak. Legkevésbé neki. Nem mintha ez szinten nem egy olyan dolog lenne, amire könnyen rá tud jönni, ha akar. - Akkor remélem hosszú hétvégére esik. - mondom neki elgondolkozva - S nem olyan napra amikor egy jó film jönne ki. - most már kissé félve.
Nem sok démonnal vitatom meg a tervem, vagy egyáltalán avatom be annak egyes részeibe, hiszen senkiben sem bízom. Bolond lennék, ha egy olyan helyen, mint a Pokol bíznék valakiben. Csak azoknak engedem betekintést a függöny mögé, akik már rászolgáltak rá és sokat tettek értem. Ilyen az előttem ülőhölgyemény is. Azért küldtem ki őket, mert nincsenek abban a pozícióban, hogy egyáltalán halhassák ezt az eszmecserét, nemhogy beleszóljanak. Kemény a rendszer tudom, de szükséges. - Így van, s most nem az a célom, hogy csak az Apokalipszist hozzam el a Földre, hanem a Mennyekbe is felakarok jutni Isten elé. Beleiszok egy kortyot az italomba miközben végig a szemébe nézek, hogy lássam a reakcióját. Igen, tudom, hogy ez egy igen merész kijelentés de tudom, hogy képes vagyok véghez vinni ha 100%-ot beleadok. Sok-sok áldozattal fog járni, de nem lehetetlen. - Mert, mint látod most már én is feltudok jönni és tudlak vezetni titeket. Atyám kis tréfája miatt eddig meg volt kötve a kezem, de így, hogy túljártam az eszén elég nagy a győzelmi esélyünk. Botor dolog volt úgy elindítani az apokalipszist régebben, hogy én nem voltam a sereg élén hiszen csak a háttérből tudtam irányítani a dolgokat és az nem volt elég az arkok vezette sereg ellen. De most sokkal többen vagyunk, erősebbek és itt vagyok én. Sok idő kellett, de túlnőttem Atyám korlátozását és elértem arra a szintre, hogy tudtam magamnak nyitni egy átjárót. Hiszen azon az átjárón, ahol alapból közlekednek a démonok, ott én nem tudok átjutni. - Persze, szombaton és vasárnap nem akarok. Akkor pihenés van.
Ahogy belépek az ajtón, mindenki kimegy. Gondolom nem olyan témát akar megbeszélni velem, amit másnak is hallania kéne. Van egy olyan sejtésem, hogy nem a mai divat lesz a téma. Sokkal inkább olyan dolog, amivel másokat tehet tönkre, vagy mindenkit. Vagy egy bizonyos személy orra alá törhet borsót. Leginkább az utóbbi.. Mondhatjuk úgy, hogy kis Lucifernek van egy nem kicsi apakomplexusa.. S még tagadja is!! Nem is gyöngén.. Azzal természetesen azt érve el, hogy még inkább feltűnő a komplexus mindenki előtt. Mókás olyankor nézni. Ahogy felérek és leülök bele is kezd a mondandójába. Kicsit felhúzom a szemöldököm, amint azt mondja, hogy meg akarja nyitni a kapukat. - [color:e708=00ffcc]Tehát káoszt akarsz teremteni egy véres háború kíséretében.. Érdekes hétvégi programnak hangzik egy öregember szájából. - felek neki miközben még egy kortyot iszok az italomból. Párszor hallottam már ezt a mondatot és néha még meg is történt. Nem meglepő módon egyszer sem jöttünk ki jól belőle. Esetek döntő többségében mi szívtuk meg, sőt, végül mindig mi jártunk rosszabbul. Sóhajtok egyet. - Miből gondolod, hogy most nem fogunk úgy járni mint a többi alkalommal? - kérdem meg miközben lerakom az italom és hátradőlve keresztbe rakom a lábaimat, kezem enyhén összefonva a mellkasomon. Rövid kis szoknyám alól kilátszanak formás combjaim, nem mintha még nem látta volna őket. - Van olyan, amikor nem akarsz káoszt és apokalipszist? - kérdem tőle enyhe unalommal a hangomban. Mintha már hallottam volna ezt is párszor tőle. S nem mintha nem állnék készen minden hülyeségre amit kitalál, még ha a legkevésbé sincs kedvem hozzá.
Már nem sok, már nem sok. Nem sokára elérem azt a szintet, ahol már semmi sem fog megállítani abban, hogy az árnyékvilágot hozzam a sárgolyóra és félelembe taszítsam az embereket és igába hajtsam a lényeket, hogy aztán az angyalok vérével átitatva lépkedjek fel Atyám elé és a szemébe nevethessek. Meg fog ölni? Nem érdekel túlzottan, legalább tudom, hogy úgy hagyom el ezt a világot, hogy elpusztítottam minden olyan dolgot ami a szívét melengette Atyámnak. Mert bolond meg nem vagyok, tudom, hogy nincs esélyem ellene és nem is fogom megpróbálni. Elég lesz látni az arcát, amikor a szemébe nevetek és elmondani neki, hogy ez mind az ő hibája volt. Elmosolyodom amikor meghallom az ajtó feletti csengőt és széttárom a karomat, hogy még jobban imitáljam azt, hogy mennyire örülök, hogy látom. A személyzetre nézek és intek nekik, hogy hagyjanak magunkra és így tesz a többi vendég is. Ez a beszélgetés csak kettőnkre tartozik. - Meg fogom nyitni a Pokol Kapuját. Pillantok rá és iszok egy kortyot az italomból, majd a mutatóujjammal kezdek játszani az üveg szélén. - Elhozzuk az Apokalipszist. Készen kell állnod mikor eljön az idő.
Ez a nap is úgy telt, mind az összes eddigi. Semmittevéssel és emberek egymás ellen uszításával. Szenvedésük kiélvezésével és annak az örömével, amit megtörnek és a sötétségbe zuhannak. Na meg az öreg unalmas feladatainak elvégzésével. Az utóbbi hónapokban mondjuk előszeretettel néztem, amint az öreg futkosott fel s alá. Mókás volt látni a nagy Lucifert, amint a saját kis tervén dolgozik és hol ennél, hol annál hint el dolgokat. Segítség mindenféle hajlama nélkül figyeltem ezt a kellemes és kényelmes kis szobámból. Jól is szórakoztam rajta, nagyon is jól. De mindezek mellett megvan a saját bajom is. Egy boszorkány, akinek még mindig sikerült a nyomára bukkanóm, akármennyire is meglepő. S hogy miért, az maradjon az én kis titkom. Pont így semmit téve feküdtem az ágyamon lenge kis ruhámban, amikor megszólal a fejemben az ismerős hang. Az öreg várt rám a vigadóban. Egy sóhaj kíséretében felállok és felöltözök. Biztos vagyok benne, hogy az is tetszene neki, ha nem tenném meg, ám nem adom meg neki ezt az örömöt. Az út rövid és hamar ott vagyok. Amit belépek már köszönt is én csak bólintok felé. Az emeleten ül, lába az asztalon, ital a kezében. Miért nem lep ez a látvány.. Rá vall. Leülök vele szemben és töltök magamnak. Végül kiböki, hogy miért hívott ide. - S miről, öreg? - kérdem tőle unott hangon, majd kortyolok egyet a poharamból.
A hozzászólást Yersinia összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 26, 2018 12:06 am-kor.
Vendég
Vendég
Re: Pokoli vigadó ↠ Szer. Jan. 10, 2018 12:18 am
Pestis & Lucifer
Ez a sok ármánykodás már komolyan az agyamra megy. Mostanában egy normális beszélgetésem sem volt senkivel, mert elő kellett készítenem a terepet a terveim elkezdéséhez és ez bizony nagyon sok melóval jár. Ezt a mondént kellett rávenni erre, a másik warlockot arra, a harmadik vámpírt erre, de aztán pedig el kellett felejteni, hogy egyáltalán láttak engem a környéken. Ejh, kezdek már egy picit unatkozni. Elintézhetném ezt a démonjaimmal, de az nem lenne Lucis. Hiszen mindig szerettem a drámai belépőket, ahhoz pedig kell az, hogy én intézkedjek. Már nem kell sok ahhoz, hogy érvényben lépjen a következő szakasz. Már csak egy olyan boszorkánymestert kell találnom aki hajlandó elintézni nekem dolgokat s akkor kezdődhet is a buli. Annyira élvezetes lesz látni az emberek és a többi alvilági arcát, ahogyan beáramlanak a démonjaim és megölnek mindenkit, ahogy elpusztítanak mindent. Hiszen a virágförgetegben sírnak az istenek, ha tombol a vihar, démonok nevetnek. Szinte becsapom az ajtót, ahogyan belépek a helyre. Minden szempár rám szegeződik, hogy ha kérek valamit már ugorjanak és azt teljesítsék. Intek a csaposnak, hogy a felső asztalhoz hozzon egy üveg whiskyt és két poharat. Leülök egyedül oda, majd a szemeim feketévé válnak és úgy üzenek az egyik nagyágyúmnak, az Apokalipszis egyik Lovasának. ~ Pestis, Pokoli vigadóba találkozunk. Kérlek, siess. Adom ki az utasítás gondolatátvitelben így bárhol van, meghallja a "parancsot". Addig amíg nem érkezik meg, feldobom a lábam az asztalra és kortyolgatom a kitöltött italomat. Amint meglátom nyílni az ajtót és megjelenni rajta a Lovast, töltök neki is egy pohárral. - Üdvözöllek drágám! Tárom szét a karom és odacsúsztatom az italt, amit az előbb töltöttem neki. - Meg kell vitatnunk néhány dolgot.
Come on, little girl, let's have fun tonight! Just the two of us...
Amikor Abbadon azzal jött, hogy nekem nem a mennyiséggel, hanem a minőséggel lehetett a gondom, hát, valamelyest egyet kellett értenem vele. Persze, megvolt a szép és jó abban, ha te lehettél az, aki megrontja az ártatlan kislányokat, ezt pedig tényleg élveztem, de, mint ahogy a jelenlegi partnerem is mondta, hiányzott már az igazán vad és kemény szex egy olyan nővel, aki nem mondén. Persze, ott volt Katherine, aki erre a célra mindig megfelelt, de ő jelenleg nem volt opció, és a fenébe is, de minek lyukadtam én már megint ki nála?! Inni kell, még többet és többet. - Azt hiszem, nem is kell sokáig keresgélnem akkor – húztam kéjes vigyorra az ajkaimat, miközben közelebb hajoltam Abbadonhoz, majd mikor már a leheletemet érezhette a bőrén, újból szólásra nyitottam számat. – Hisz egy épp itt ül előttem – súgtam neki, miközben a combján is végigsimítottam egyszer, de a mondatom végeztével elhajoltam tőle, és rákacsintottam. Abbi továbbfűzte a gondolatomat, miszerint a fentiek túlságosan is szemtelenek lettek, és amikor azzal jött, hogy ha így folytatódik a helyzet, kénytelenek leszünk a poklot felköltöztetni, muszáj volt szélesen elmosolyodnom, amivel egyúttal mutattam is, hogy hát igen, nekem ez sem lenne ellenemre. Főleg, hogy elképzeltem, milyen lenne, ahogy ég körülöttünk a világ, mindenhol pusztítás honol, én pedig ezeknek a romoknak a tetején döngetek éppen valakit… Gondoljon bárki bármit, de nekem igenis tetszett ez az elképzelés. - Nekem nem lenne vele gondom – rántottam egyet a vállamon ártatlanul, mintha semmi hátsó szándékom nem lett volna, s mintha tényleg csak magát a pusztítást élveztem volna. Ami, igaz is volt, hisz az ellen sem tudtam volna semmilyen ellenérvet felhozni, de a másik elképzelésem valahogy sokkal jobban csábított. Nem is tudom, miért… Miközben azt hallgattam, ahogy a másik Pokolhercegnő ötletelt azt illetően, hogy hogyan is dobjuk fel ezeknek a szerencsétleneknek az estéjét, én az italomat iszogattam csendben, különösebben arckifejezés nélkül. Viszont amikor megemlítette, hogy mi lenne, ha kirakósat játszanánk a testrészeikkel, elégedett mosoly telepedett az ajkaimra. Tetszett az elképzelés! - Támogatom az ötleted – adtam hangot is az egyetértésemnek, majd felhajtottam a poharamban lévő whisky-t, és már rendeltem is a következő kört. Ha ivásról volt szó, azzal alapjáraton sem volt semmi bajom, csupán annyi, hogy azért elég jól bírtam, szóval még egy jó pár pohárkával le kell gurulnia a torkomon ahhoz, hogy Abbi elképzelése megvalósulhasson. - Beszéljünk most akkor rólad, ha már az én testi vágyaimat megvitattuk. Neked mikor volt dolgod utoljára igazán tökös férfival? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, miközben arra vártam, hogy megjöjjön a következő köröm. – Mert nekem nagyon úgy tűnik… - kezdtem volna tovább magyarázni neki, amikor hirtelen egy nagyobb hangzavar tört ki a hátunk mögött. Én először nem is akartam ezzel foglalkozni, hisz teljesen hidegen hagyott a kis mezei démonkák szerelmi ügyei, vagy tudja a rosszseb, milyen pitiáner ügyből csaptak ekkora balhét, ám a következő pillanatban kitört a verekedés is, amit egyszerűen muszáj volt megnéznem. Ezért hát, immáron az előbb megkapott whiskymmel a kezemben fél oldalvást fordultam, és így követtem figyelemmel az egyre hevesebb küzdelmet. És akkor, láttam, ahogy valami, egy pohár repül gyönyörű szép ívben felénk, egészen pontosan Abbadon felé. Biztos voltam abban, hogy ez csak véletlen volt, ha tudták volna, hogy kit választott az a pohárka úti célul, tuti, hogy még a verekedést is abbahagyták volna, én viszont hülye lettem volna, ha meggátoltam volna az események ilyen természetes lefolyását, ezért hát, a pohár végül Abbadon fejének ütődött és tört szét. Igaz, én nem éreztem ebből semmit, de így is kicsúszott egy „Au” a számon, még ha igazán fájdalmas nem is volt az ütközés – fizikailag, na de lelkileg! Magamban ördögien mosolyogtam azt várva, hogy Abbi mikor robban fel.
Úgy tűnik, mégsem lesz olyan unalmas az estém, mint amilyennek hittem abban a pillanatban, ahogy megláttam ezt a halotti bagázst. A kéj démonával képtelenség unatkozni! Még akkor sem, ha rossz napja van, bár azt kétlem, hogy bekövetkezhetne. Ő sosem tudna nemet mondani egy jó kis kikapcsolódásra. Vagy ki tudja, remélem nem változott sokat a fentiek között. Nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor azon kezdett el filózni, hogy lehet már minden szemretűnő teremtésen keresztülment. - Ugyanmár, ez badarság, vannak ott elegen! Ne áltasd magad, tudom én mi a te bajod, s hidd el nekem, nem a mennyiséggel van a probléma. - Öltöm ki rá a nyelvemet pimaszul. - Egyszerűen csak túl sok jókislánnyal volt dolgod, s hiányzik neked az igazi egzotikus élmény. - Kacsintok rá. Kétlem, hogy ne jönne rá arra egyből, hogy mire gondoltam a kimondott szavakkal, de ha mégsem állna össze a fejében a kép, hát az az ő gondja egyedül. - Hmm, azok a szerencsés nők. - Horkantok fel a szavai hallatán. Persze, hogy büszke a hódításaira, ő a kéj démona, ez a dolga, hogy minden szembetűnővel összefeküdjön. Kész szerencse, hogy nemi betegséget nem tud elkapni, vagy komoly gondban lenne, haha. - Én ezen már meg sem lepödök, a fentiek sokkal kitartóbbak és tökösebbek, mint egykoron. Ha ez így megy tovább, fel fog kelleni költöztessük a Poklot. - Sóhajtok fel, hiszen a felállás egyre szomorúbb. Kezd megfordulni a világ, vagy az is lehet, hogy a jófej démonkák mind megtalálták már annak a módját, hogy felmenjenek a mondének közé? Kicsit furcsának találtam, hogy Asmo ennyit papolt, mintha nyomasztaná valami. Netalán a zsák meglelte volna a foltját? Az lenne ám komikus. Remélem nem erről van szó, mert akkor észhez kell térítenem a fejét sürgősen. S annak bár, a régi Asmo nagyon fog örülni, de az új, a szerelmes - ha van egyáltalán ilyen és nem csak az alkohol beszél már belőlem - annál kevésbé.
Annak viszont örültem, mikor teketóriázás nélkül belement az ötletembe. Helyes. Itt az idő, hogy valaki feldobja ezeknek az estélyét, még mielőtt elfelejtenék, hogy hol is vannak. Ilyen viselkedés, még odafent sem helytálló a mondének között.. kiváltképpen nem egy bárban. - Mindkettő.. hmm. Ezt részletezd, kérlek. - mondom, közben az alsó ajkamba harapva kacéran, miközben elemezgetni kezdem a szavait, el is gondolkodva azon, hogy vajon milyen ötletek is juthattak az eszébe ezek kimondása alatt. - És persze, hogy unalmas lenne! Hogy is nézne az már ki, ha sorra halnának ezek itt bele az unalmukba. - Förmedek el a gondolatra. Inkább én kínzom meg sorra mindet!
A következő kérdésére kb fél perc erejéig eltöprengtem, hogy vajon mit is lenne a legjobb kihozni ebből az estéből. Bár, a csonkításos gyilkolás ötlete nagyon vonzott, valami sokkal izgalmasabbra fájt most a fogam.. - Én azt javaslom, igyunk még, aztán mikor már mindketten elfelejtettük, miért is jöttünk be ide.. játszodjunk kirakóst a testrészeikkel. - Pislogok ártatlanul, mintha semmi extrát nem mondtam volna. Bár, ahhoz nem feltétlenül kell inni, de na.. úgy mókásabb lesz, ha nem találjuk el rögtön pl azt, hogy hol van pontosan a karnak a helye..
Bocsi, hogy csak most
Vendég
Vendég
Re: Pokoli vigadó ↠ Szer. Május 24, 2017 9:13 pm
Abbadon & Asmodeus
Come on, little girl, let's have fun tonight! Just the two of us...
A démon nők egyik kedvenc tulajdonsága mindig is az volt, hogy nem voltak szende, szemérmes kislányok, akik csak tették a szépet az elutasítgatásokkal, miközben a lelkük mélyén ők is arra vártak, mint minden más csaj – hogy egy szexi, dögös pasi megdugja őket, keményen. Viszont ezzel szemben a démon, vagy hát bukott angyal nők velejéig romlottak voltak, ezáltal pedig kemények is, és mindig tudták, hogy mit akarnak. Nos, igen, lehet, hogy igaza volt Abbinak, és részben emiatt jöttem most inkább ide, ahelyett, hogy az emberek között mulattam volna az időmet, de ez tényleg csak egy olcsó kifogás volt. Mert valójában Katherine-t kerültem, és tudtam, hogy ha idejövök, itt biztosan nem fog megjelenni. Menekültem, igazából, és igen, ez marhára nem volt méltó a nagy Asmodeushoz, hogy ez nő elől bujkáljon, most mégis ez volt a helyzet, de semmi pénzért nem ismertem volna be hangosan. Még a végén gyengének gondolnak a démonok! Ami nagy baj volt, tekintve, hogy már részben én is annak éreztem magam. Túlságosan hatalmába kerítettek az emberi érzések, és ez nem volt jó így. Nem tetszett. - Igen, lehet így is mondani. Vagy csak már minden szemrevalón keresztül mentem... – Úgy tettem, mintha gondolkoztam volna, fejben azt számolgatva, hogy ez tényleg megtörtént-e már, de hát igazából tudta a rosszseb. Nem számoltam, hogy hány nővel feküdtem már össze, mert nem is igazán tartottam fontosnak, illetve, olyan sokkal voltam már, hogy már rég rá is untam volna a számolásra, csak úgy, mint például az életkoromnál. – Én pedig tudod, nem szoktam egy személlyel kétszer összefeküdni, de ha mégis, na az az illető akkor szerencsésnek mondhatja magát – magyaráztam tovább Abbadonnak. – Meg, igazából az is, akit egyszer megdugok – helyesbítettem végül, majd ártatlanul megvontam a vállam, mintha ennél természetesebb dolog nem is létezett volna a világon. - Savanyú egy bagázs ez – értettem egyet a társammal. – Egyiknek sincs elég vér a pucájában ahhoz, hogy felkérje egy keringőre a halált, bezzeg ott fent vannak olyan pofátlanok és ostobák, hogy megtegyék ezt, miközben semmi esélyük nincs igazából... – fűztem tovább a gondolatmenetet, igazán elmélázós hangnemben, ami nem igazán tetszett. Mármint, ritkaság volt tőlem, hogy így viselkedjek, ilyen filozofálgatósan. Ez baj. Több alkohol kell. Ezek a nyomorékok megfertőznek még engem is a mélabúságukkal. Amikor azt ajánlotta Abbadon, hogy fel kellene a dobni a hangulatot, vagy csak egymással szórakozni, egyből széles mosolyra húzódott az ajkam. Ugyanis, tökéletesen egyetértettem vele! Nemcsak nekem és Abbadonnak volt szüksége egy kis jókedvre, hanem mindenki másnak is itt, és hát kik lehettek volna alkalmasabbak arra a nemes célra, hogy ezt a bagázst megtanítsák bulizni, ha nem mi? Persze, az már részletkérdés volt, hogy kinek mi számított partinak – valahogy volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ennek a fogalomnak a jelentése nem egyezett meg nálunk. - Én azt mondom, hogy legyen mindkettő! Ahogy elnézem a megjelenteket, határozottan az a benyomásom, hogy számukra is fel kell dobni a hangulatot, különben mind meghalnak unalmukban, és az neked sem lenne valami izgalmas, vagy nem így van? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, egy mindentudó mosoly kíséretében. – De ha tévednék, javíts ki – emeltem fel a kezeimet, hogy ezzel is mutassam, nincs hari akkor sem, ha nem találtam volna el az igazat. Aminek, hát, nem sok esélyét láttam. Amikor Abbadon hozzám hasonlóan felhajtotta az italát, szórakozott mosoly telepedett az ajkaimra. Ez az, csak keményen! – ez volt az első dolog, amire gondoltam, aztán meg persze jött szépen sorjában minden kis piszkos elképzelés arról, hogy milyen lehet vele az ágyban, és hát... hm, biztos voltam abban, hogy több, mint kielégítő lett volna. - Szóval, halljuk, van valami ötleted, hogy tegyük emlékezetessé ezeknek az estéjét? Én bármiben benne vagyok, csonkításos gyilkolástól a nyúzáson keresztül mindenben. De persze, az soha nem rossz pont, ha valami kreatívabb jut eszébe a halál démonának – kacsintottam rá, majd amint kézhez kaptam a következő kört, amit Abbi rendelt nekem is, bele is ittam a whiskymbe, miközben a válaszára vártam.
A hozzászólást Asmodeus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 16, 2017 9:54 am-kor.
Vendég
Vendég
Re: Pokoli vigadó ↠ Szomb. Ápr. 29, 2017 7:59 pm
Abbadon & Asmodeus
Amint kézhez kaptam az italomat, azonnal bele is kortyolok, remélve, hogy a hatása jobb kedvre derít majd. Bármennyire is szeretek idelent lenni, be kell ismernem, hogy sokkal jobb szórakozásban lehet részem odafent a naiv emberkék között. Ezekkel a mezei démonokkal ellentétben, akik itt vannak, az átlag embereknek lila gőzük arról, hogy kicsoda vagyok, egészen addig, míg el nem jön az órájuk.. Akkor pedig már mindegy lesz nekik, hiszen az ellen, hogy magammal vigyem őket, igazán semmit sem tehetnek. Mindenikben ott motoszkál a gonoszra való hajlam, szent beszédek ide vagy oda, a pokol és a menny között nincsenek ártatlanok. No, persze, ebben én is néha közrejátszom, hiszen előszeretettel használom ki a kínálkozó alkalmakat, mikor megronthatok valakit. Hmm, ez a megrontás szó mennyi mindent is magába foglal egyszerre..
Alig pár perccel azt követően, hogy helyet foglaltam a bárpultnál, a mellettem levő széken ülő egyénke egyet gondolva inkább távozásra adta a fejét. Bár, nem kellene magamra vennem a távozásának okát, hiszen elég kótyagosnak és részegnek tűnik, az is megeshet, hogy egyszerűen csak úgy döntött inkább lelécel, még amíg tud járni. Áh, fenéket, az az ürge miattam lépett le. Mindenesetre ezúttal hagytam elmenni szó nélkül, abban maradva, hogy ráérek legközelebb is kikérdezni a fejét, mikor újra keresztezzük egymás útjait. Sőt, jobb is, hogy lelécelt, mert kisvártatva ismét mozgásokat észleltem a mellettem levő szék körül. - Személyesen, testközelből. - Húzom ki magamat, mikor meghallom a nevemet, majd, miközben a hozzám szóló felé fordítom a fejemet, a vigyorom is kiszélesedett. - Asmodeus. Mi lett, meguntad a fenti lányokat, s hiányzott a démoni szex? - Kacsintok rá kacéran, hiszen a kéj démonát ismerve más aligha járhat a fejében. Megértem én, egyesek elég unalmasak tudnak lenni az ágyban.. - Valami olyasmi, de ezekkel itt aligha tudnék. Jobban félnek tőlem, mint a haláltól.. oh, hogy az én vagyok, hát igen, ez az! - Kuncogok fel, majd egy pimasz mosoly is megjelenik az arcomon, aztán egy vállvonás keretén belül folytatom. - Fel kéne dobni a hangulatot, mit szólsz? - Kérdezem, amolyan felhívás keringőre stílusban, természetesen nem arra gondolva, hogy kérjük fel mindegyiket táncolni.. hah, még mit nem. Igazából egyáltalán nem bántam azt, hogy ilyen hatással vagyok a démonokra. Féljenek is tőlem. Bőven van okuk így tenni. Attól, hogy nő vagyok, még nem könyörülök senkinek! - Vagy, az is elég ha egymás hangulatát lendítjük fel kicsikét. - Teszem hozzá a szavait hallva, majd a poharamat egy kacér mosollyal hozzá hasonlóan én is megemelem, majd egy lendítéssel ki is ürítem a tartalmát. Én nem kortyolgatok, én shottolok, pohár mérettől függetlenül. Utána intek a pincérnek is, hogy jöhet a következő kör mindkettőnknek.
Bocsi, hogy csak most
Vendég
Vendég
Re: Pokoli vigadó ↠ Kedd Ápr. 25, 2017 9:58 pm
Abbadon & Asmodeus
Come on, little girl, let's have fun tonight! Just the two of us...
A mai este kivételesen úgy döntöttem, hogy a megszokott helyeimet leváltva a Pokoli Vigadóba térek be egy kicsit, hogy az ott tartózkodok kedvét is feldobhassam a felemelő jelenlétemmel. Oda egyébként sem jártam túl gyakran, az arcok is viszonylag ismeretlenek voltak, ezért úgy voltam vele, hogy biztosan nem választottam rosszul, és hogy így is egy jó, szórakozással teli estének nézhetek elébe. Untam már kissé az embereket, mind olyan kiismerhetőek voltak, most pedig valami változatosságra vágytam, valami újra. De persze ez nem volt teljesen igaz. Valójában egy bizonyos Katherine nevű nőszemélyt akartam elkerülni, és mivel biztos voltam abban, hogy ha a megszokott helyemre megyek kurvázni, akkor tutira megjelent volna ő is a legjobb résznél, és megzavarta volna a szórakozásomat, majd megint belekezdhettünk volna a már unalmas vitáinkba. Jelenleg pedig egyébként is hivatalosan fasírtban voltunk, szóval nem, nem akartam vele foglalkozni, meg azon agyalni, hogy mi miért nem lehetünk együtt, és hogy miért kell őt eltaszítanom magamtól, amikor szemmel láthatóan ő nem akarta ezt. Hát, én se, igazság szerint, de jobb volt így. Mindkettőnknek. Mindenesetre egy gondtalanul eltöltött éjszakát szerettem volna a hátam mögött tudni, ezért reméltem, hogy az itteni démonok nem fognak csalódást okozni – ha így lesz, akkor nagyon kiborulok, és ők fogják megszívni a levét, erre mérget lehet venni. Ahogy beléptem az épületbe, rájöttem, hogy miért nem jártam ide gyakrabban – mert itt mindenki tudta, hogy ki vagyok. Megérezték a sötét aurámat, tudták, hogy nem holmi egyszerű mezei démonocska vagyok, ezért akikkel szembe is találkoztam, mind inkább elkerült, nehogy kivívják a nagy Asmodeus haragját. Ezt nem igazán értékeltem most, vágytam valami izgalmasra, ami feldobhatja a napomat, és nem igazán indult jól a buli – ezzel szemben bezzeg az emberek nem tudták, hogy ki vagyok, ettől fogva pedig nem is féltek tőlem, csak amikor már késő volt, de ugyebár késő bánat, eb gondolat, tőlem olyankor már nem szabadultak el élve. Lenyeltem inkább minden feltörni kívánkozó szítok szavamat és gúnyos megjegyzésemet, és leültem egy üres székre a pultnál, viszonylag távol az ajtótól, majd rendeltem whiskyt, természetesen. Épp az italomat szürcsölgettem, amikor újból kinyílt a bejárat, és na ki lépett be? Na ki lépett be? Hát Abbadon! Ajkaimra elégedett mosoly költözött, ahogy azt láttam, hogy őt is ugyanúgy elkerülték az itt tartózkodók, mint engem, így már mindjárt nem éreztem magam olyan magányosnak. Egy nagyon rövid ideig hagytam, hogy ő is magányosan üldögéljen, majd végül megszántam, és helyet foglaltam a gyorsan megüresedett mellette lévő széken. - Hát kit látnak szemeim! Csaknem Abbadon? – húztam fel kérdőn szemöldökömet, miközben arcomon boldog vigyor játszott. Igazából, kivételesen ez nem volt megjátszott, mert tényleg örültem, amiért sikerült találnom magamnak valami kis szórakozást, és egy másik Pokol Herceg(nő)vel való találkozás soha nem volt ellenemre – persze csak ha olyanokról volt szó, akiket történetesen nem gyűlöltem valamiért. Abbi pedig... hát nő is volt egyben, talán ez elég ok volt arra, hogy miért nem volt a gyűlölt személyek listámnak az élén. - Hogy ityeg a fityeg? Jöttél kicsit kikapcsolódni? – kezdtem el csevegős hangnem beszélni hozzá, bár nem lepődtem volna meg, ha valami csípős megjegyzéssel vágott volna vissza. De szerettem azokat, akiknek fel volt vágva a nyelvük – kihívásnak éreztem a velük való társalgást. Lehet Katherineben is ez fogott meg, természetesen az ágyban nyújtott teljesítménye után. - Viszont lehet, hogy mindketten rosszul döntöttünk, hogy ide jöttünk. elég uncsi egy bagázs – vontam meg a vállam, mintha kicsit sem foglalkoztatott volna ez az aprócska tény. Ami... igaz is volt, hisz már társaságra akadtam! – De mivel már itt vagy.... – mértem végig a mellettem ülő szépséget – mégsem fogok unatkozni – villantottam rá egy széles mosolyt, majd felemeltem a poharamat, amolyan „Egészségedre!” módra, és beleittam a whiskymbe.
Bárhová megyek mindenhol ugyanaz a reakció fogad a démonok körében. Félelem és rettegés ötvözete. Nem tagadom, rendkívül hízelgő ez rám nézve, bár az már kevésbé, hogy nem tudok besétálni sehová anélkül, hogy néhány pár szempár rám ne szegeződjön. A tekintetek követnek, bárhová is induljak. Azt nem tudom kikerülni, maximum ha olyan helyre tartok, ahol egyébként sincsen senki. Dehát ez nyílvánvaló, ha valaki magát a halált viszi magával.. A mai nap az átlaghoz képest igencsak unalmasnak bizonyult, semmi érdekfeszítő nem történt, így úgy döntöttem, benézek a Pokoli vigadóba, hátha ott majd történni fog valami, ami feldobja a kedvemet. A monoton kínzásokat is meg lehet unni egy idő után. No, meg Lucifert sem láttam egy ideje, ő az egyik - vagy épp az egyetlen? - azon személyek közül, akik képesek mosolyt csalni az arcomra. Amint besétáltam az épületbe, pont az fogadott odabent, amire számítottam: kíváncsi és rettegő pillantások egyvelege. A jelenlévők szerencséjére csak páran fordultak felém, de persze ettől függetlenül jól tudtam, hogy mindenki érezte azt, amit az aurám kelt a démonokban felbukkanásomkor. Egy önelégült vigyort költöztettem fel az arcomra, mindezek láttán, majd a pulthoz lépve foglaltam helyet az egyik bárszéken. - A legerősebbet, ami létezik. - Adom fel a rendelésemet a pult mögött álló figurának. Annyira érezhető volt, ahogy a légkör pillanatokon belül megfagyott a helyiségben a felbukkanásomat követően. Pedig nem szándékozom én ártani most senkinek, csak azért jöttem, amiért mindenki más, aki betért ide a vigadóba. Vigadó, tehát vidámabbnak kellene lennie, nem pedig ilyen lehangoltnak. Nem baj, mert mindjárt megváltozik a hangulat, csak igyak valami erőset előtte.
Kezdőlap
Re: Pokoli vigadó ↠ Kedd Júl. 04, 2023 12:44 pm
§§ 
§§ 
Nem vagyok a legjobb a kezdőkben 
