Utca

Csak álltam ott a sötétben, enyhén megvilágított arccal, ahogy a közvilágítás kósza fényként hatolt be a kis zugba, mely egy kis éjjelnappali áruátvevő helye volt. Ujjbegyeim fagyoskodtak, a bőrdzsekimen áthatolt a szél. Kénytelen voltam beismerni, hogy az éjszakák egyre hidegebbek. Bal felkaromra rá markoltam, majd kifújtam a fehérlő páraként felszálló leheletemet a számon. S a lassan lecsepergő esőcseppek elnyúló tompa koppanással áztatták a dzsekim vállát. Figyeltem, ahogy csendben legurul a műbőr felületen, majd a talajra érkezik. Csak bámultam a leeső cseppeket, ahogy szépen lassan festik meg a sötét betont. Hirtelen maga alá kerített egy sehonnai érzés, ahogy elenyészel a semmiben és megszűnsz létezni, a gondolataid is lassú, rozsdás fogaskerekekként kattognak egymáson. A szemem előtt lebegett a jövő. A háború. A következményei. A rengeteg vér. A leszakadt végtagok, melyek úgy takarják be a felrepedt betont, mint meleg paplan egy hűs éjszakán. Arcomon hirtelen jelent meg a szélles vigyor, ahogy szemfogaim kivillantak közüle, csak az édes gondolatok melengettek a hideg éjszakában. A mámorító gondolatok...
A feltörő gondolatokat egy elnyúló csattanás zavarta meg, majd az arcok egészében vissza rántottak a valóságba. Ahogy a szotyiszemű elterült a nedves aszfalton, majd az ajtóból követte őt Avitus a sátáni vigyorával a képén. Letérdelt hozzá, majd kitépte zsebéből a rongyos tárcáját.
- Bazdki. - kaptam el az orromat. - Ez bűzlik a Nachostól és a sajtszósztól. - morrantam és fintorodtam el kézfejemmel megdörzsölve orrom hegyét, mintha az valamit is hatna. De ezt a töménytelen Nachos szagot valahogyan ki kellett kaparnom az orromból. Nem tehettem róla. Megeshet, hogy Avitus nem érezte olyan erősen, mint én, de ezt megmagyarázza, hogy fajom révén jobb a szaglásom.
Persze ahogy minél tovább voltam a fickó közelében úgy szoktam meg azt az istentelen kaja szagot. Leeresztve magam mellé a karomat figyeltem az eseményeket szűk pillantást vetve Avitusra. Nem értettem, hogy mit akar ezzel az egésszel, de őt ismerve nem csak simán a levegőben fogja lengetni azt a nyavalyás revolvert. Mármint, biztosan meg van a célja, ami miatt most egy nyomorult mondént fenyegetünk. Ahogy azonban Avitus elvette tőle az iratát, úgy oldalra biccentettem a fejemet hunyorogva nézve a távolodó fickóra.
- Felejtsd el testvér. Ezután az este után...?! - vontam össze szemöldökömet, majd vigyorodtam el. - Saját maga fogja kioltani az életét... Az ilyen szerencsétlen... Lefogadom, hogy a muterral él, szűz és ha épp nem az éjjelnappali Nachos automatáját feji, akkor pornóra rejszol. - lerí róla, hogy ennél lentebb már nagyon nincs. Avitus pedig most még lökött még egyet rajta. De persze ki vagyok én, hogy megmondjam? Ez sincs kőbe vésve.
- Avass be... - vágtam zsebre kezemet, miközben az eső egyre csak szitált. A homlokomon csurgott le a vízcsepp, egészen az államig. - Mire megy ki ez most? Feltételezem nem csak azért jöttünk el idáig, hogy valami kisboltosnak teli tegyük a gatyáját. - választ vártam, türelmetlen voltam. Egyszerűen nem tudtam felfogni a miérteket. Miért épp ő? Miért épp itt? Mi a célja vele? Miért kellettem én ehhez?

Összeráncoltam szemöldökömet, szavait hallva, majd kibiggyesztve alsó ajkamat pillantottam ki az ablakon hátravetve fejemet a fejtámlának. Hümmögve egyet elnyúlóan, vontam fel egyik szemöldökömet, majd hamar ernyesztettem is el arcizmaimat. Van valami abban amit mondott. De egy valami akkor sem fért a fejemben, amire persze azonnal felé fordultam összeráncolt szemöldökkel ismét.
- Mondénok... - emeltem ki a fajt, ami egykoron én is voltam. - Ha már itt tartunk... Minek akarsz te mondént ölni? - nem értettem mit ér el vele, vagy miképp járul hozzá a végcélhoz néhány felfordult mondi. Persze ki látott a fejébe és ki látta azt, ami benne zajlik le? Én speciel nem. Olyan volt mint egy hatalmas labirintus, és még mielőtt eszedbe juthatott volna, hogy elindulj valamerre, már akkor eltévedtél az agyában. - Annyi van belőlük mint a nyű... - de azért még megpróbáltam kitalálni agyának útvesztőjéből. - Nem állnak az utunkba és végképp nem befolyásolják azt. - Érdekes volt, ahogy többesszámban beszéltem magunkról. Mintha magam is eldöntöttem volna már, hogy vele tartok, bármekkora balhét is csinál. Csak hogy ez nem egy sima kocsmai verekedés lesz. Ha pedig a megérzésem nem csal, akkor most sem hasonló kaliberű játékot készül űzni.
A szavaimra szinte lázongva kapta át a szembehaladó sávba a kormányt. Talp egyre inkább tapadt a gázra, miközben a szemeimbe nézve még csak a legapróbb jelét sem mutatta annak, hogy tartana a kocctól. Azonban valaki más tartott tőle, s erőtejesen ráfeküdve a dudára nyomta azt ezerrel. Egy kamion dörmögő kürtje zengte be NewYork utcáit, s a fekete jármű morajló mélyről feltörő motorhörgése, ahogy jártak a dugattyúk és okádta ki a füstöt a kipufogócső. Nem vettem le róla a szememet. Maga akarta bebizonyítani, hogy ereje tejében van, s nincs ami végezhetne vele, de egyben talán az én bizalmam is tesztelésre kerülhetett. Oly sokszor rákaptam volna tekintetemet a felénk száguldó kamionra, azonban megelégedtem a hangokkal. Biztos voltam benne, hogy a kamionsofőr idővel, de tenni fog róla, hogy senki se legyen frontális ütközés áldozata. Habár mi húznánk a rövidebbet egy kamionnal szemben...
Végezetül egy reccsenés és megúsztuk a visszapillantók elvesztésével a történetet. Arcomon szélles vigyorral pillantottam előre, ahogy Avitus visszahajtott a számunkra rendeltetett sávba.
- Stírölj és hajts. Ezt egy csajnál kéne bevetni, nem nálam. - nevettem fel arcomon szélles vigyorral, majd szavaira felé fordultam ismét elkomorodva.
- Azért ne bízd el magad. - intettem óvatosságra, ahogy az tőlem telik, majd vettem egy mély sóhajt és túrtam bele fekete hajamba, miközben Avitus vállon veregetett. Csak rá pillantottam, majd elmosolyodtam.
Zsebembe túrtam mélyen, majd valami olyat kerestem, ami a hirtelen adrenalin löketet kicsit kordában tartja. Történetesen egy szál cigit kerestem, de ahogy elnéztem, vagy tapintgattam zsebeimet, a dohányzókészletemből ismét csak a tüdőm van nálam. Véve így egy mély sóhajt újra Avitusra tekintettem biccentve fejemmel felé. - Van egy szálad?
Ha adott hát úgy gyújtottam rá mint aki hónapok óta nem jutott hegyi levegőhöz. Mélyet szívva a filteren át az égő cigarettából, villant fel a parázs szinte szabályszerűen. Ujjaim közé véve így, húztam el ajkaimtól, miközben orromon fújtam ki a gomolygó füstöt.
S akkor jött az ötpontos kérdés, amire természetesen választ már nem kaptam. Annál inkább mintha csak a falnak beszéltem volna. Azonban nyilvánvaló volt, hogy nem is kell többet feltennem a kérdés, hiszen a válasz mindannyiszor el fog maradni. Nem is feszegettem tovább a dolgot. Inkább elfeledve a megválaszolatlan kérdést, mely űrt hagyva maga után, szorongatott. Az agyam persze szokásomhoz híven járt, mint annak a rendje... De mint általában, ha Avitus nem akarta, most sem jutottam vele előrébb.
Aztán hirtelen az autó fokozatos lassulásba kezdett, mígnem teljesen megálltak a kerekek és egy színkavalkádnyi led fény megvilágításában figyeltem, ahogy Avitus nyújtóztatva nyakát támaszkodik meg a kormánykeréken és sasol az üzlet ablakain át. Végül mindössze kiosztotta a parancsot, amire mint jó kiskutya azonnal engedelmeskedtem. De még mielőtt távoztam volna a járműből, előre hajolva elemeztem a helyzetet. Az előkerülő lőfegyver és az irány, amerre Avitus nézett. Ma ki fogja próbálni az elméletét...
Nem szóltam semmit, mindössze Avitus mozgását megelőzően löktem ki a kocsi ajtaját. A lógó visszapillantó, amit a kamion összetrancsírozott, mindössze néhány kábel tartotta. S ahogy becsuktam magam után az ajtót, törvényszerűen kalimpált annak oldalán.
Az épület hátulja. Úgy tettem, ahogy kérte. Az épület hátsó részére sétáltam. Egy olyan helyre, ahova nem ért el az utcai kivilágítás és ezáltal a nem kívánatos tekintet sem tévedt rám. Azonban valami furcsa volt. Illatot éreztem. Egy mondén illatát. Nem volt benne félelem, csak kíváncsiság. Nem láttam, vagy talán egy pillanatra csak. Ahogy a utcai lámpa világítása alatt libben haja, majd tűnik el a falak között a sötét utcán. Hunyorogva néztem az alak után. Nem követtem. Tudtam hol a helyem s ezúttal, igyekeztem, hogy a figyelmem is irányába terelődjön.

Egész este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Csak az a bizonyos világmegváltó terv járt az agyamban. Egyszerűen megrémített a gondolata, hogy olyan finomnak éreztem az ízét a számban, ha ki kellett mondanom, hogy: apokalipszis. Csiklandozta az ízlelőbimbóimat. Több volt bármi más érzésnél, az ahogyan eljátszottam a gondolattal: Véget vetünk mi ketten a mai világképnek. Melengetett belülről, mint egy forró szerető... Ezért volt ez ilyen riasztó számomra. Azt hittem már rég túl vagyok ezen a mélyponton... Most pedig szégyent hozva Lise nevére és elveszejtve Hazel munkáját megyek az ellen, amiért foggal körömmel küzdöttem. Mi sem volt ékesebb jele ennek, mint az érzés, mikor kiszakadva a mély gondolatokból, a teraszon ülve úgy kaptam ki a telefont a zsebemből, a rezgés hatására, mintha a lotto-ra volnék esélyes.
Elhúzva az érintőképernyőn a feloldó csúszkát, azonnal az üzenet ikonra tapasztottam hüvelyk ujjamat. Az üzenet egy ismerős számról érkezett, nem kellett sok, hogy ráeszméljek, hogy nem csak elhúzták előttem a mézesmadzagot. Egyenesen a mézes bödönt nyomták a kezeim közé, s én pedig úgy falom, mintha csak az életem függne tőle. De talán így is van.
Végigfutva a szavakon éreztem, ahogy cigimről lefújja a szél a lógó, vastag réteg hamut. Darabokban vitte tovább a henger alakú szürkeséget, miközben a füst a magasba tőrt.
A szemem azonnal az időre tévedt, majd félbehagyva a cigarettát, nyomtam el a hamusban. Fellökve magamat az Ikeás kerti bútorból vágtam bele farzsebembe a lapos telefont.
Nem sokkal később már a rendelőm felé tartottam, amikor megpillantottam a kormány mögül a fekete autót, sötétített ablakokkal. Talán másnak nem épp nyilvánvaló, de számomra az volt. Az ember megérzi, ha valaki rá vár... Márpedig az a jármű, s annak sofőrje az én társaságomat várta. Elhaladva mellette, hajtottam be végül mögötte a rendelőm személyi parkolójába. Leállítva a motort, kapcsoltam ki övemet, majd löktem ki az ajtót, kilépve azon. Azonnal elindultam a jármű felé, magam mögött hagyva a fekete 67-es Chevrolet Impalámat. Sosem voltam az új járművek híve. Nincs hálásabb egy vén full patika járműnél. Habár így is sokat zabál, de ez már csak a szükséges rossz.
Megjelenve a fekete jármű mellett, az anyósülés melletti ajtó már nyílt is, amire felkaptam a tekintetemet. Hát oda lépve tártam ki, hogy lehuppanva az ülésbe a tárgyra térhessünk. Próbáltam a nehezen kaphatót adni, de belül tűkön ültem már az izgalomtól. A régi szép emlékek jártak a fejemben. Pedig legbelül szinte dübörgött a józan eszem és a lelkiismeretem, hogy számoljak a következményekkel. De valahogy, oly annyira eltompult, szinte észre sem vettem.
De azért a revolver jócskán befigyelt az ülésen. Csak meglepetten vontam fel szemöldökömet, majd vádlóan a férfira tekintettem.
- Mióta vagy te a stílus híve? - huppantam le az ülőalkalmatosságra, majd húztam be magam után az ajtót.
Tudtommal egy démonnak semmi szüksége az efféle kiegészítőkre. Elvégre olyan hatalmas erőt tudnak uralmuk alá hajtani, hogy amellett egy lőfegyver eltörpül.
Elkényelmesedve húztam magamra a biztonsági övet, majd pillantottam rá. Azonban a kattanásra azonnal oldalra pillantottam. A központi zár... Hunyorogva fordultam ismét felé, de nem akartam inkább firtatni. Nem értettem miért zár be... Csak nem ugrok ki menet közben.
- Magányos... - vontam fel szemöldökömet. - Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a hatalmas Avitusnak miképp vágták le a kacsóját...- pillantottam rá cinikusan, egyik szemöldökömet a magasra húzva, sejtelmes vigyorral képemen. Incselkedtem vele. - Ne mond, hogy ennyire elpuhultál 10 év alatt... Annak idején az sebzett meg, akinek te hagytad. - pillantottam előre, majd csaptam fel felkaromat az ablak mellett lévő domborulatra, majd annak támaszkodva meredtem ki az ablakon, figyelve az éjszaka fényeit, ahogy elsuhannak mellettünk. Némi csendet követően ismét szóra nyíltak ajkaim.
- Hova viszel? - tettem fel neki a kérdést, majd pillantottam rá, hátha választ is kapok, nem csak valami sejtelmes aranyköpést.